Rossz regény. Nem csak haszontalan, hanem kártékony is. Azt hazudja, hogy a mi világunkban játszódik, a helyszínek – Budapest, Párizs, Bali szigete – valódiak, a mű cselekménye napjainkban játszódik, és a regény szereplőit akár személyesen is ismerhetnénk, ugyanakkor az események teljesen irreálisak. A világ nem így működik, ahogy a könyvben le van írva.
Akkor lehetne mese. Kitalált történet, amely azért íródott, hogy szórakoztasson. Nos, ez a történet nem is túl szórakoztató – bár ez talán ízlés dolga, de ennél nagyobb baj, hogy van tanulsága is.
Ha a szerző az életet akarná modellezni, nem volna számon kérhető rajta a „mondanivaló”, mert hisz, ahogy már Bástya elvtárs is megmondta a Tanú című filmben: az élet nem egy habostorta! De ha az író teljesen a kezébe veszi a cselekmény irányítását, ha a szereplői az ő hangján beszélnek, az ő „igazságát” mondják az arcunkba, akkor rákérdezhetünk: mit is sugall ez a könyv?
A sugalmazás nincs is nagyon elrejtve, a szereplők a sorsukban hordozzák, és időnként ki is mondják: szép és jó világban élünk, ahol a jó jutalmat kap, a rossz elnyeri büntetését; a vesztesek, a lúzerek megérdemlik sorsukat, hisz csak rajtuk múlik, hogy magányosak, hogy nem érvényesülnek az életben, hogy nem képesek a jó, a nyertes oldalra állni.
Fejős Éva bizonyos mesterségbeli tudással rendelkezik. A regény eseményei több szálon futnak. Rövid jelenetekben értesülünk a különböző szereplők életének fordulatairól. Ez a mozaikszerű szerkesztés, amelyhez talán a teleregényekből vette a mintát, alkalmas arra, hogy fenntartsa az ember figyelmét – annak ellenére is, hogy a történetszálak külön-külön nézve elég kidolgozatlanok és közhelyszerűek.
A mű nyelvezete igénytelen. Valamennyi szereplő, a fiatal teniszcsillagtól a maláj árvagyereken keresztül a budapesti úrinőig azonos stílusban beszél. Az egyetlen stíluselem, amit szerző felhasznál, a káromkodás, amely az erős érzelmi felindultság jele. A gyönyörű és érdekes helyszínek ellenére nincs egy szép tájleírás, nincs egy szokatlan jelző, egy érdekes szókapcsolat. Úgy rohanhatunk keresztül a könyvön, hogy a nyelvéből nem marad meg semmi.
A regény kompozíciója jó, a mű végére sikerül a legtöbb szereplőt azonos helyszínre terelni, ahol a konfliktusok csúcspontra juthatnának, és jöhetne a katarzis. A katarzis elmarad, mert nincsenek igazi konfliktusok. Ehhez kellenének valódi, hús-vér szereplők, és még valami, valami az igazi életből. Nem olyan mélységben, ahogy a Blikk megírja, legalább a Nők Lapja szintjéig fel kéne emelkedni! Az egy jó kis újság, egy csomó jó írás van benne, amiből példát lehetne venni. (Ha valaki nem tudná, Fejős Éva a Nők Lapja újságírója.)
Ez a regény a szerző dekoratív megjelenésének, a jó reklámkampánynak, és a korábbi – gondolom hasonló színvonalú – könyveinek köszönhetően, sikerkönyv lett. Felmerül bennem a kérdés: valóban minden körülmények között érdem az olvasás? Szerintem ennek a könyvnek az olvasói jobban jártak volna, ha a könyv árából inkább vettek volna két mozijegyet.
A recenzió első megjelenési helye a moly.hu volt.