A rockandroll az egyszerű dolog. Az 1960-as évektől Amerikában és Európában a fiatalok lázadó kultúrája. Az USA-ban és Nyugat-Európában lázadás a konszolidált és megmerevedett társadalmi viszonyok ellen, vagyis egyfelől a rögzült szegénység, másfelől pedig a szülők nemzedékének hazug komformizusa, illúziótlan pénz és karrierhajhászása ellen. Aki többet akar tudni róla, az olvassa az 1968-as nemzedékről szóló szakirodalmat.
Magyarországon a rockandroll lázadása részben a szocialista diktatúra merev ideológiája és elnyomó, szabadsághiányos rendszere, és részben az ezt a rendszert elfogadó, abba betagozódó, hamis erkölcsök mentén élő szülők kultúrája ellen irányult.
E lázadás – Keleten és Nyugaton egyaránt –, többnyire nem volt tudatos, és leginkább a szülők életformájának elutasításában, és a saját közösségek és saját művészet – főleg a zene – megteremtésében és megélésében nyilvánult meg.
Fiatalság, szabadság, lázadás, zene – ez a rockandroll életérzés.
Lássuk a novellákat! A kötet huszonhat írást tartalmaz, és e közül kettőt – Bárdos Deák Ágnes és Esze Dóra munkáit – a kritikák kifogásolják, mivel nem igazi novellák. Az első a szerző – a Kontroll Csoport énekese – önéletrajzi visszatekintése, a második egy esszé, amely Kurt Cobainnek, a Nirvana zenekar énekesének állít emléket. Nem értek egyet a kritikusokkal. Nekem tetszenek ezek az írások, és a szerzőik személyes elkötelezettsége és szubjektivitása számomra irodalmi szöveggé változtatja munkáikat. A rockandroll szabadságába az is beletartozik, hogy ne törődjünk a vaskalapos irodalmi hagyományokkal, kategóriákkal. Nekem a legelső rockkönyv Jack Londontól az Országúton, és a legnagyobb rock könyv Jack Kerouac Útonja. Ezek az írások pontosan illeszkednek hozzájuk szellemiségükben. Akinek nem tetszenek, az lapozzon át rajtuk, vagy hogy a rockandroll nyelvén fogalmazzam: akinek nem tetszik, az tehet egy szívességet!
Amivel nekem inkább problémám volna, az az, hogy a szerzők egy része kívülről, elítélően, konszolidált élethelyzetből vagy esztétizálva közelíti meg a témát. Például Háy János és Hazai Attila novellái olyanok, mint imakönyvben az ateista propaganda. Fogalmam sincs, mit keresnek ebben a kötetben.
A legjobb novella szerintem Garaczi László Hasítás című írása. Ha egyetlen zenei utalása, kapcsolódása sem volna, akkor is pontosan lehetne érezni, hogy gondolkodásának szabadsága ebbe a kötetbe predesztinálja. Nagyon jó választás volt, hogy a szerkesztők ezt választották a kötet címadójául.
Az 1970-es, 1980-as évek magyar világának és rockandroll életének sajátosságait Kiss Ottó: Mobil és Ménes Attila: Lassan átpörög mutatja be a legjobban. A legszellemesebb, szórakoztatóbb Grecsó Krisztiántól a The Toors. Tetszett még: Kemény István: John Torrington és Salamon András: Pudligárok.
Békés Pál novellája – különösen az író korai halálának tudatában – megható, de sablonos, miképpen Vámos Miklós írása is. A szerzők közül néhányan nosztalgikus visszatekintésre használták fel a témát.
Mi hiányzik, mi volna 2000 után a rockandroll? Talán a fradista szurkolók háborúja a rendőrökkel, vagy részvétel a TV ostromában, aztán egy garázsban két gitár és egy dob felállásban banda alapítása? Talán ezt nem nekem kéne megmondanom.
A rockzene direktsége, közvetlensége, és az, hogy nem az értelemre, hanem inkább az érzelmekre, az ösztönökre hat; az hogy a szabadság igenlésén túl a szexuális vágyat, az agresszivitást és a halálvágyat állítja a középpontba; – ezek mind olyan erőt képviselnek, amelyek a megújuló népszerűségét garantálják. Ha én szerkesztenék egy kötetet a rockandrollról, akkor korhatárt húznék, és huszonöt fölötti írótól nem vennék be írást. Fésületlen lenne, durva, de lenne benne erő. Az valóban olyan volna, mint a rockandroll.
Részletesebben itt:
Az értékelés a moly.hu-n jelent meg először.