"Van egy bizonyosfajta fekete sziklakő, ami a szavanna patakjainak partján található. A sziklák szanaszét hevernek. Ha egyet a jobb kezedbe veszel, egy másikat pedig a bal kezedbe, és egymás körül körözöl velük, megmásneseződnek, és többé nem lehet őket szétválasztani."
Szólítsatok csak Chiconak! Ez ugyan a bátyám neve, de nem mindegy? Én vagyok a regény narrátora.
A kritikusok az elsőkötetes íróknak gyakran a szemére hányják: túl sok mindent belezsúfolnak a könyvükbe. A kritikusok nagyon okosok, amióta a papagáj lyukat csípett a seggükbe, azt hiszik, ők fingták a Passzátszelet. Már bocsánat, de én így beszélek. Amikor Havannában a Floridita bárban Hemingway-vel iszogattuk a jeges daiquirit, a Papa azt mondta: – Aminek ki kell jönnie, annak ki kell jönnie! – és én azóta is ehhez tartom magam. Nem mintha előtte más lettem volna. :D
De térjünk vissza a regényhez. Ebben a könyvben benne van minden. Mindjárt el is mesélem. – Ó,ó! – rémülten kiált fel az olvasó: – csak azt ne! Csak nehogy spoiler legyen! – A rémült olvasó házasodjon össze a tapírral! Az igen csendes, nyugodt háziállat. :D
Én úgy vagyok vele, hogy nem félek a spoilertől. Mielőtt megcsípne a labáriakígyó, s rám törne az örök némaság sötét kísértete, elmondom nektek: nincs is olyan, hogy spoiler. Egy könyvet nem azért kell elolvasni, hogy megtudjuk, mi történt az utolsó oldalon. Aki ilyet hisz, annak megszállták a fejét a bentévimadarak, és a rikácsolásuktól nem hallja a saját józan eszét. :D
Szóval, ebben a könyvben benne van minden. Hagyomány és történelem, tudomány és mitológia, testvérszerelem és családtörténet, szavanna és őserdő, Nap és Hold, asszonyok és férfiak, múlt és jövő. Van benne egy katolikus pap is, aki nagyon utálatos, de ott van Koko Lupi, a javasasszony is, és ő sem valami szimpatikus. Hogy a hatalmas kamadiakígyó kapná be mindkettőt! :D
A legjobb, amit szeretek ebben a regényben, hogy én csak az elején és a végén szólalok meg. Középütt lassan nyújtózkodik a két történet, a két szerelem. Kívül a jelen, amikor a fehér ember győzedelmeskedik az indián felett, és belül a másik, ahol minden fordítva van. Én szeretem mind a kettőt, mert félig ilyen is, meg olyan is vagyok. Én hiszek a fajok keveredésében. Aki az ellenkezőjét hiszi, annak megártott a kesupálinka, még ha nem is ivott belőle. Az menjen a wallabafához és verje bele a kemény fejét! Csak aztán vigyázzon, mert ott könnyen rátalálhat a vámpírdenevér, és kiszívja azt a tiszta vérét. :D
A hajam fekete, a bőröm bronzszínű, és pompásan festek krémszínű öltönyben, selyem díszzsebkendővel. Szeretem bedörzsölni magam – minden nyílást, rést, zugot és mélyedést – kölnivízzel, bájfőzetekkel, balzsamokkal és kenőcsökkel. Londonban nagy sebességű BMW-vel járnék, New Yorkban Porsche illik hozzám, de most itt állok a szavannán, forró szél fúj, mintha rám nyitották volna a kemence ajtót. Itt minden más, ha látni, hallani, érezni akarjátok, kövessetek!
Az írásban - amely először a moly.hu-n jelent meg - idézőjel nélküli, pontos és pontatlan idézetek szerepelnek.)