Fantasztikus könyvet többnyire fiúk-férfiak olvasnak, akiknek egyébként megvan a véleményük a nők kedvenc olvasmányiról. Nemrég pl. az Utas és holdvilág kapcsán írta valaki, hogy a könyv által feldolgozott problémákon ő már kamaszkorában túljutott, amin jót röhögtem. A nők érzelmes, lelkizős történeteket olvasnak, a férfiak meg meséket (?). A sci-fi irodalom többsége sima kalandregény. De Lem a kivételek közé tartozik.
E kötet két korai Lem regénnyel indul, amelyek közlésére az egyetlen mentség: a szerző személye. Lem klasszikus, egyike azon keveseknek, akik irodalmi igényességgel, szépprózát alkotva írt tudományos-fantasztikus történeteket. Sajnos, a Legyőzhetetlen és az Asztronauták című regényei irodalmi szempontból értékelhetetlenek, unalmasak, túlírtak, szájbarágósak. Némi pikantériája talán a második volna, erről ezt jegyeztem föl magamnak: – Nagyon vicces. A második regény 1950-ben íródott, és 2003-ban játszódik. A kommunizmus már a Föld összes országában győzedelmeskedett, általános béke és jólét uralkodik, s a tudósok éppen azon dolgoznak, hogy az Északi-sark és Déli-sark jégtakaróját felovasszák. Lem megjósolta a globális fölmelegedést! (Amiről tegnap azt mondták a rádióban, hogy nincs is köze az emberi környezetszennyezéshez, csak a csúnya NASA, meg az akadémikus tudósok összeesküvése állítja ezt, hogy jól megsütögethessék a pecsenyéjüket.) –, de ezért nem érdemes kétszáz oldalon átrágni magunkat.
A kötet második része 11 novellát tartalmaz, ezek viszont zseniálisak. A kedvencem a Hogyan maradt meg a világ című így kezdődik:
„Trurl mérnök egyszer olyan gépet épített, amely minden s betűvel kezdődő dolgot meg tudott csinálni. Amikor a gép elkészült, próbaképpen csináltatott vele sódert, saroglyát, subát, és seprűt, mindezeket skatulyába rakatta, sánccal vétette körül, majd csináltatott még spenótot, spinétet, salétromot, serpenyőt és sodrófát is. A gép pontosan teljesítette az utasítást, de mivel Trurl még nem volt biztos a működésében, csináltatt vele ráadásul sóhajt, sajkát, sámánt, sóbálványt, sikolyt, sellőt és stannumot. Az utóbbit nem tudta megcsinálni, mire Trurl nagyon elszomorodott, és magyarázatot kért.
– Nem tudom, mi az – közölte a gép. – Sohasem hallottam ilyesmiről.” A későbbiek során Trurl gépét próbára tette Klapanciusz, Trurl robotbarátja is, s ez némi problémákhoz vezetett, de erről többet nem árulok el, mert nem akarom, hogy spoiler legyen.
A novellák többsége más kötetekben (pl. Stanislaw Lem teljes science-fiction univerzuma II., Kiberiada, Amit a robotok mesélnek) olvasható. Jellemzőjük, hogy az emberiség jövőjét érintő egy-egy probléma (pl.: klónozás, mesterséges intelligencia) karikírozott, viccesen felnagyított következményét mutatja be, rendkívül szellemesen. A humor forrása nem csupán a történetek abszurd volta, valamint a szereplők nevetséges személyisége, hanem az is, ahogy Lem a mesélés kellékeit, sablonjait teljesen tudatosan használja és leleplezi.
Ez a recenzió a moly.hu-n jelent meg először.