Nem vagyok szociológus, sem valláskutató. Máté-Tóth András és Nagy Gábor Dániel könyvét laikus érdeklődőként vettem kezembe. A szcientológiával korábban kapcsolatban nem álltam, de tagadhatatlan előítéletekkel kezdtem bele az olvasásba.
A magyarországi sajtó az elmúlt években rendszeresen tudósított botrányokról, amelyek ehhez a témakörhöz kapcsolódtak. Egyfelől folyamatosan tapasztaltam, hogy ezek a tudósítások meg sem kísérelték a tárgyilagos és szakszerű, a hírt és a véleményt szétválasztó, valamint az ellenérdekelt feleket egyformán meghallgató, és álláspontjukról azonos súllyal tájékoztató korrekt hírszolgáltatás követelményeinek megfelelni. Másrészt nyilvánvaló volt számomra az is, hogy a szcientológia elleni támadások olyan szellemi trendbe illeszkednek, amely a Magyarországon domináns helyzetben lévő egyházak értékrendjét kívánja kizárólagossá tenni, és ugyanakkor a negatív színben feltüntetett szektákhoz kapcsolva a baloldali és liberális politikát kívánja diszkreditálni.
Az előítéletem része volt az is, hogy a szcientológiát egy ateista személyiségfejlesztő tréningnek tartottam csupán, amely hatékony manipulációs technikáival, és vallásnak álcázva magát, valójában egy direkt marketing módszereit alkalmazó amerikai cég leányvállalata.
Az előítéleteim részben megerősítést nyertek, részben megcáfolódtak, mert kiderült, a valóság – természetesen – sokkal bonyolultabb, mint amilyennek az újságokból látszik. A szerzők tudományos munkája, amely a modern szociológia széles eszköztárából vett, és szakszerűen kezelt módszereinek felhasználásával készült, és ellenőrizhető: bizonyítható és cáfolható adatok felsorakoztatására épül, igazán árnyalt képét adja tárgyának. Egy szakszerű elemzés a hasonló tárgyú dolgozatok elé példaként állíthatja majd azt a sokoldalú megközelítést, amelyet a szerzők alkalmaznak. Nekem különösen tetszett az a szemléletmód, amelyet a szerzők (Murken Sebastian német pszichológus nyomán) a „bizalmas közelség és kritikus távolságtartás” módszereként határoznak meg, és amely lehetővé tette, hogy empatikusan és ugyanakkor objektívan dolgozzák fel témájukat.
A kutatási eredmények felsorakoztatása, és azokat elemző okfejtések bizonyosan mind a magyarországi szcientológia megismerésének, mind a hazai vallásszociológiának egyik megkerülhetetlen művévé teszik a szerzőpáros munkáját. A kötet végén található Mi a szcientológia? és Utószó és Ajánlás című fejezetekben megfogalmazott gondolatok pedig már túlnőnek egy szimpla vallásszociológiai mű keretein. Itt a mai magyar társadalom olyan negatív jelenségeire is felhívják a figyelmet, amelyek a normális közbeszéd, akár a vallásokról vagy magáról a szcientológiáról szóló tárgyilagos közbeszéd akadályát képezik. A befogadó és a kirekesztő szemlélet motivációinak elemzése segítséget nyújthat a kötet olvasójának, hogy a vele vitatkozó, ellentétes szemléletű emberek jobb megértésével indulatoktól mentesen közeledjen a témához, és az értelmes párbeszédnek ez nyilván alapfeltétele.
A könyv részletes elemzése meghaladja lehetőségeimet, viszont két dologra még mindenképpen ki szeretnék térni. Az első: írásom elején előítéleteimről beszélve említettem, hogy a szcientológiát egy ateista személyiségfejlesztő tréningnek tartottam csupán. Nos, a könyv alapján megváltozott a véleményem. Most azt gondolom, hogy a szcientológia vallás. Úgy látom, hogy mindazok, akik kétségbe vonják a szcientológia vallás voltát, azok tévednek, és ezen állításuk, illetve tagadásuk ismerethiányból fakad, s ennek pótlására ezt a könyvet bátran tudom ajánlani.
A második megjegyzésem kritikai, és a könyv szerzőinek, illetve a könyv tartalmának szól. Nem vagyok szociológus, ennek ellenére egy – szerintem – módszertani hibára, és ennek következményeire szeretném felhívni a figyelmet.
A kötet egyik fejezete a Konfliktusai címet viseli, és a szcientológia magyarországi működését kísérő legfontosabb három konfliktust idézi fel. Az első: a Nemzetbiztonsági Hivatal folyamatosan nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti a szcientológusok működését. A második: az Országos Pszichiátriai Intézet igazgatója dr. Veér András és szerzőtársa három könyvben is foglalkozott a szcientológia szerintük kártékony szerepével és működésével. A harmadik: az adatvédelmi biztos határozatában megállapította, hogy a szcientológia különböző szervezetei jogellenesen kezelnek bizonyos adatokat.
E három konfliktus ismertetése és elemzése után ezt olvashatjuk:
”…egyetlen közösséget sem lehet a vele kapcsolatban kialakult konfliktusokkal azonosítani. Adott társadalmi szervezet életében, tagsága körében, működésének különböző területein számos tevékenység folyik, amely egyáltalán nem éri el azt a szintet, hogy a társadalmi nyilvánosság tudomást szerezzen róla. S ezek közül is csak kevés az, amely körül érdekek és vélemények ütköznek meg. A vallási közösségekre is érvényesíthető az a követelmény, hogy először általános információk alapján kell véleményt alakítani róluk, s ehhez viszonyítani a konfliktusokról szóló ismereteket, és nem fordítva.”
Az idézet tartalmával nem értek egyet. Azt gondolom, hogy bármely szervezet belső működése – alkotmányos keretek között – a szervezet belső ügye. Az, ami szervezet külső megítélését meg kell hogy határozza, az a szervezet és környezete, tehát adott esetben a szcientológia és a társadalom kapcsolata. Hogy egy analógiát mondjak: az egy párt belügye, hogy milyen szervezetirányítási szisztémát alkalmaz, gondoljunk akár az egykori MSZMP-re, vagy a mai FIDESZ-re, de ha ebből a pártból esetleg egy pártállam része lesz, az már a társadalom egészét érinti. Egy másik példa: nem kell hogy érdekelje a közvéleményt, hogy a Magyar Gárdának milyen belső konfliktusai vannak, az viszont döntő a megítélése szempontjából, hogy erőszakos, megfélemlítő fellépése bizonyos állampolgárok magatartását kényszerítő jelleggel befolyásolja.
Nem állítom azt, hogy a szerzők a szcientológia külső konfliktusait eltitkolnák, csupán azt, hogy nem foglalkoznak vele súlyának megfelelően.
A Nemzetbiztonsági Hivatal által folyamatosan hangoztatott nemzetbiztonsági kockázat értékelése bizonyosan meghaladja mind a szerzők, mind az olvasójuk kompetenciáját. Ezek olyan információkon alapulnak, amelyeket nem áll módunkban ellenőrizni, ugyanakkor a szerzők által ez esetben alkalmazott szövegelemzési módszer (az NBH szcientológiára vonatkozó éves jelentéseinek összehasonlító elemzése) azt a látszatot kelti, mintha a jelentésben foglaltakat negligálni lehetne.
A pszichiátriai konfliktusok megítélése sem kevésbé ellentmondásos. A könyv egyéb részein olvasható, hogy a szcientológusok nem egy esetben kísérletet tettek a saját diagnosztikai és gyógyítási-fejlesztési módszereik legalizálására, illetve tudományos igazolására. Ezek a kísérletek minden esetben meghiúsultak, s ezért ezek az eljárások e pillanatban annyi tudományos revelanciával bírnak, mint mondjuk a homeopátia. Feltételezésem szerint Máté-Tóth és Nagy nem rendelkezik a tárgyra vonatkozó tudományos ismeretekkel, amelyek segíthetnék őket az állásfoglalásban.
Az adatvédelmi kérdésekben némileg tájékozottabb lévén azt tudom mondani, hogy az ismertetett esetek nagyon súlyosak, és a könyv által elmondottakból nem látszik, hogy megnyugtatóan sikerült volna rendezni a problémát.
Összefoglalva a három konfliktust, én azt látom, hogy a szcientológia külső megítélését olyan adatok határozzák meg, melyek értelmezésében a szerzőknek nincs igazán kompetenciájuk.
Ezen túlmenően hiányoltam a konfliktusok közül egy negyedik témát, illetve annak feldolgozását, különösen mivel a szerzők hangoztatott célja volt a szcientológiát övező félelem oldása. A szervezetet elhagyók, és az azokat érő esetleges retorziók kérdése szerintem nagyon hiányzik a témák közül.
Azt gondolom tehát, hogy a szerzők a külső támadások nemtelen, és néha kifejezetten alacsony színvonalú volta miatt, valamint az idézetben szereplő koncepció következtében, túl határozott véleményt alkotnak a szcientológia társadalomra való veszélyességéről, illetve veszélytelenségéről. Véleményem szerint a könyvben szereplő adatok alapján a szcientológia valós veszélyessége e pillanatban kevéssé megítélhető.
Végeredményben, ezen kifogásom ellenére, nagyszerű könyvnek tartom ezt a munkát, és mindazoknak jó szívvel tudom ajánlani, akik a téma iránt érdeklődnek.
Idézetek:
Hét szakaszban számolunk be megfigyelésünkről és értelmezéseinkről. Először azt térképezzük fel, hogy a szcientológia Magyarországon milyennek tűnik azok számára, akik először találkoznak vele. Egyáltalán, hogyan kerülhet ma kapcsolatba bárki ezzel a szervezettel? A második lépésben bemutatjuk a hazánkban működő szcientológus szervezeteket, történetüket és tevékenységüket. Mindjárt ezután rá kell térnünk a legfőbb konfliktusokra, melyek külföldön és idehaza is elsősorban ismertté teszik. A következőkben összefoglaljuk e világszervezet történetét és az alapítójára, L.Ron Hubbardra vonatkozó legfontosabb információkat. Ezek után térünk rá a szcientológia tanításának és gyakorlatainak a bemutatására, amelyek megértése nem kevés intellektuális erőfeszítést, valamint szellemi fantáziát igényel. Az utolsó előtti lépésben a szervezet tagságáról adunk profilt a legjelentősebb képviselőkkel készített interjúk és a körükben végzett kérdőíves kutatás alapján. Végül, az utolsó fejezetben tudományos elemzéseink legfőbb megállapításait foglaljuk össze.
…a magyar nyelvű webes közlések két csoportba oszthatók, az egyik a szervezet által felügyelt oldalak sokasága…, a másik a szervezetből kilépett egykori tagok által felügyelt, kizárólag kritikus, elítélő, leleplező indíttatású. Erre pl.: http://objektivszcn.blog.hu/
dr. Veér András és dr. Erőss László könyveiben megfogalmazódó kritikák:
– a szcientológia elsősorban saját gazdasági érdekeit építő szervezet
– tagjait fokozatosan, megtévesztés útján csábítja a szervezetbe, majd kizsákmányolja és tönkre teszi őket
– a szolgáltatásaik hatástalanok, dilettánsok, és nem ritkán halálos következménnyel járnak
– Hubbard eszmerendszere inkoherens zagyvaság
– a szervezet csak azért állítja magáról hogy vallási, hogy kibújjon az állami ellenőrzés alól, és így tegyen szert nagy gazdasági és politikai befolyásra
A szerzők megjegyzése: Mindhárom kötet tartalma és közlési stílusa egyértelműen félelmet keltő. Az olvasónál szándékoltan azt kívánták elérni, hogy belássa, milyen rettenetes szervezetről van szó, amely titokban behálózta a magyar politikai és gazdasági életet.
Az egyház 2007-es közleménye szerint a világ százötven országában vannak jelen, és bevallásuk szerint tízmillió tagjuk van összesen.
A Magyarországi Szcientológia Egyház saját közlése szerint a tagsága hatvanezer fő körül van, ez a létszám az egyház valamilyen szolgáltatását igénybe vevők számát jelenti. Belépési nyilatkozattal kb. kétezer fő rendelkezik.
Minden szcientológus szellemi lénynek gondolja magát, amelyet thetán-nak neveznek. A thetán halhatatlan.
A szcientológiába azért kerülhet be valaki, mert családi vallási erő nem tartja vissza…
Egy hasonlattal élve: egy személy vallásosságának csónakját több horgony rögzíti a kultúra tengerén, közöttük a formális kötődések (megszokás) horgonya és a spiritualitásé. A nagyszülői generációban még le vannak eresztve ezek a horgonyok. A szülőiben a spirituálist már felszedik, a gyermekekében pedig a formálisat is. A csónak elszabadul, és alternatív lelkiségek felé vihetik a különböző áramlatok.
…a tagok a szervezetben eltöltött idővel egyenes arányban egyre öntudatosabb, rendezettebb életet élnek, leginkább a kötelességteljesítéssel kapcsolatos igényük nő meg… Egyre inkább igyekeznek olyan tevékenységet folytatni, amely anyagi vagy érzelmi szempontból mások számára előnyt jelent, és csökkent a mások általi elismertségre vonatkozó igényük.
Ez a recenzió a moly.hu-n jelent meg először.
