„Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is…” Ez az Orwell idézet akár a könyv mottója is lehetne. A szerző – francia filozófia professzor és aktív baloldali radikális politikus – tizenhárom előadásában arra tesz kísérletet, hogy a saját fogalomrendszere szerinti értelmezését adja a XX. századnak, és ezzel elfogadtassa nézeteit a jelenről is, mely által felhatalmazást nyerhetne a jövő saját szája íze szerinti alakítására.
Badiou filozófiája kiindulásként Platonra és Nietzschére hivatkozik, majd a századból Lenin, Freud, Mao, Sartre és Foucault munkássága a legfőbb viszonyítási pontja. E szerzők gondolatrendszere számomra többé-kevésbé teljesen elfogadhatatlan, ezért hát nem sok okom volt, hogy a könyvet végig olvassam. Ami mégis ott tartott, egy rövid szakasz volt, melyben a világ jelenlegi állapotának néhány jelenségét csoportosította, nem ellenőrizhető, de megdöbbentő statisztikai adatok alapján:
Itt vannak a mai számaim, a lehető legszikárabban: Ma mintegy 500 ezer AIDS-fertőzött ember él Európában. A hármas kezelésnek köszönhetően az elhalálozás náluk meredeken zuhan. Ennek az 500 ezer embernek a nagy része élni fog, még ha súlyos és tartós kezelés árán is. Afrikában az AIDS-szel fertőzöttek száma 22 millió. Gyógyszerek gyakorlatilag nincsenek. Ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége meg fog halni, így bizonyos országokban minden négy vagy talán három gyerek közül egy. Az égvilágon semmi akadálya nincs annak, hogy minden afrikai beteg hozzájusson a szükséges gyógyszerekhez. Elég, ha bizonyos országok, amelyek rendelkeznek a megfelelő ipari eszközökkel, úgy döntenek, hogy gyártanak generikus gyógyszereket, és eljuttatják az érintett népességhez. Minimális pénzügyi erőfeszítésbe kerülne, sokkal kisebbe, mint amennyi a „humanitárius” katonai hadjáratok többsége. Az a kormány, amely nem úgy dönt, hogy ezt teszi, azt dönti el, hogy több tízmillió ember halálában vállal felelősséget. A világ három leggazdagabb emberének összes vagyona nagyobb, mint a világ 48 legszegényebb országának együttes bruttó nemzeti jövedelme.
Tegyük fel, hogy a földgolyó teljes népességének biztosítjuk a napi 2700 kalóriás étkezést, elérhetővé tesszük számára az ivóvizet és az alap-egészségügyi szolgáltatásokat. Ez nagyjából annyiba kerülne, mint amennyit Európa és az Amerikai Egyesült Államok lakossága évente parfümökre költ.
Ezek az állítások elég kemény erkölcsi zsarolási alapok voltak számomra, hogy legalább beleolvassak, lapozgassak a továbbiakban is. A lapozgatásból nem lett semmi, mert a szöveg eleinte annyira elvont filozófiai szakszöveg, hogy folyamatos koncentrált figyelmet követel, különben érthetetlen. A könyv első hét fejezetében szenvedtem. Innen talán csak a Bertolt Brecht politikai-drámai és a Kazimir Malevics művészetfilozófiai megfontolásait elemző részek maradtak meg bennem.
A nyolcadik fejezettől aztán megváltozott a kép, mintha kicserélték volna a szerzőt, elkezdett egyszerűbben, érthetőbben fogalmazni, és nagyszerű irodalmi elemzésekkel támasztotta alá a mondandóját. A Nobel-díjas, de elfeledett Saint-John Perse, és az ismeretlenségben meghalt, majd világhírességgé vált Paul Celan egy-egy azonos című költeményének elemzése, majd Ferdando Pessoa és egy újabb Brecht szöveg párhuzamos végiggondolása megmutatta, hogy mitől lehet a XXI. században sztár egy marxista és maoista gyökerű filozófus. Kivételes gondolati mélység és analitikus képesség jellemzi ezeket az írásait, és mivel alapvetően leíró jellegűek, a didaktikától is mentesek, és hatalmas szellemi élményt nyújt a befogadásuk.
Badiou könye végül az animális humanistának nevezett modern nézetek megbélyegzésére fut ki. Az ember evolúciós gyökereire alapozó pszichológiát, az Isten vagy Emberisten nélküli materialista és ateista elvű tömegdemokráciát, és a kapitalista érdekek által vezérelt pragmatikus liberalizmust tekinti a legfőbb ellenfelének, azaz azokat az eszméket, amelyeket én a felvilágosodás legfontosabb örökségeként a magaménak vallok. Nézeteink tehát nem egyeznek, viszont ennek ellenére jó benyomásom alakult ki a könyvről, és azt jó szívvel tudom ajánlani mindazoknak, akik a történelemfilozófiai és művészetfilozófiai kérdések iránt érdeklődnek, és ennek az igen magas szintű előadássorozatnak a befogadására képesek és kedvet éreznek.
(A könyv a Typotex kiadásában jelent meg, és a honlapján http://www.typotex.hu/konyv/A%20szazad sok egyéb érdekes információ is olvasható róla.)
Karcok a könyvről:
az avantgard művészetről:
Nincs természetes norma, csak akaratlagos összefüggések vannak, amelyek az érzéki történések véletlenjét használják ki.
Brecht tulajdonképpen egyike azoknak a németeknek, akik kétségbeesetten reménykednek abban, hogy létre lehet hozni azt a német gondolkodást, amely teljesen elszakad a romanticizmustól, teljesen kivonja magát a wagneri mitológia hatása alól (aminek nem annyira Wagner zsenijéhez van köze, sokkal inkább a mítosznak a kispolgári resszentiment jegyében lezajlott adaptációjához: a tiroli bőrnadrágos, tönkrement boltos porosz sisakos Siegfriednek képzeli magát.
Az erőszakot az új ember megteremtése legitimálja. Ennek a motívumnak természetesen csak Isten halálának persektívájából van értelme. Az Isten nélküli embert újra kell teremteni, hogy az új ember felválthassa az isteneknek alávetett embert…
A valóság, ezt a század minden szereplője tudja, borzalmas és lelkesítő, halálos és teremtő. Ami biztos, hogy „túl van jón és rosszon”, ahogy Nietzsche nagyszerűen megfogalmazta.
