Én, mondjuk, egy paraszt vagyok*, ezért ha magam elé képzelem a látványt, ahogy Winkler Nóra sikkantgat a boldogságtól, ahogy a simogató őszi napon San Franciscóban bringázik, állandó, éles emelkedők füzére volt az út, koncnak odavetett lejtőkkel, minioázisnyi egyenes szakaszokkal, és tetézve az eufóriát a célban, egy parkban, pont aznap zajlott a San Francisco Opera társulatának éves koncertje, és a teljes park a Nessun Dorma áriától zengett, akkor két dolog jut az eszembe**. Első egy macsó vicc, a második az, hogy elmegy ez a nő a búbánatos fenébe, amiért ilyenekkel hergel.
Aztán például az sem nagyon érdekel, hogy milyen a lisszaboni Gulbenkian Múzeum étterme. Ezek a dolgok összetartoznak, mint az úgynevezett jó élet részei. – mondja Winkler, és ezzel már le is tudtam azt, ami ebben a könyvben nem tetszett.

Ami jó volt, egy intelligens fiatal nő történetei az élet szebbik feléről, a kultúra világából, leginkább a kortárs képzőművészetről. Múzeumok New Yorkban és Mexikóban, Bázelben és Münchenben, Hongkongban és Budapesten. Nem túl mélyen, éppen csak úgy, hogy néhány érdekesebb épületről, kiállításról, művészről megosszon veled pár információt, hogy kedved támadjon a neten utána nézni. Aztán történet arról, miért jobb fej Paul Newman, mint Robert Redford (mert az előbbi beteg gyerekek táboroztatására költi minden vagyonát); milyen volt, amikor Pécsen, a színházi találkozón Zsámbéki Gábor elemezte Moliére Mizantróp rendezését vagy például arról, milyen volt együtt dolgozni Keleti Évával, aki a hatvanas években iskolát teremtett színházi fotóival és portréival.

Winkler Nóra rendszeresen vezet műtárgy aukciókat, jótékonysági célúakat épp úgy, mint olyanokat, amelyeken akár kétszázharminc millió forintot is megadnak egy Csontváry képért. Erről a világról egy kicsit részletesebb leírást is szívesen vettem volna, de ő inkább arról mesélt, milyen tárgyakat hord a kocsijában, milyen egy celeb időbeosztása, és milyen érzés volt, amikor kirúgták a Magyar Királyi Televíziótól, ahol a Kultúrház című műsorban dolgozott évekig. Könnyed, laza társalgás, pihentető, kulturáltan kikapcsoló.
A könyvet illusztráló Magyarósi Éva rajzaival pontosan eltalálta a megfelelő hangulatot.

Mindezek alapján úgy látom, a jó családból származó, fiatal, szép, okos és rámenős közép-európai nőknek nincsenek problémáik az élettel. Most már csak az emberiség többi részének a gondjait kéne megoldani. De amíg azt elkezditek vagy arra vártok, hogy valaki segítsen, lesz egy pár üres órátok, és ezzel a könyvvel elüthetitek az időt.

* Nem is, csak szeretnék az lenni, de hiányzik hozzá a föld, nem is – a tagadás tagadása, vajon mi is az, ami hiányzik?
** Nem is, inkább egy harmadik, amikor nyár volt, és az Írottkő felé tekertünk, negyven fok meleg volt és állandó meredek emelkedő, és akkor útközben szembejött velünk egy fagyizó; lepukkant hely, nem volt más fagyi, csak citrom, de az volt életem legfinomabb fagylaltja.

karcok:

(photo, Mark Niedermann / Beyeler Foundation)
Miért irigylem Winkler Nórát? Például Járt Bázelben, Európa egyik leghíresebb műgyűjtőjének privát múzeumában, ahol egy csomó szuper kép van, Picasso, Matisse, Henri Rousseau, és a kertben olyan mobil szobor (az nem tetszik), ami az alábbi videón megnézhető.

 A 2006-os árverési anyag abszolút főszereplője Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című festménye volt. Felbukkanása szenzációszámba ment. Azt, hogy létezik, tudta a szakma, de csupán egy elmosódott, fekete-fehér 1931-es fotó alapján. Ami ráadásul nem is a teljes képet, csak a főalakjait ábrázolta.
(…)
Legnagyobb erénye, hogy miközben tipikus Csontváry, az életműben mégis ritka az ennyire bensőséges, boldog érzelmeket mutató festmény. Szuggesztív kép.
(…)
Az is fokozta az érdeklődést, hogy nyolcvanötmilliós kikiáltási árral került a katalógusba.
(…)
A kép elérte a kétszázmilliót. Innen már csak ketten maradtak. Lassú, cseppfolyós, néma pillanatok. Jön egy finom, épp hogy észrevehető bólintás, annyit jelent, rendben, menjünk tovább. Innen már húszmillióval lépdelünk. Csend, várakozás. A másik fél, akinek a megbízottja az erkélyről licitál, kis szünettel lekiált, kétszázharminc.
Létezik ilyen törtlicit, ilyenkor az árverésvezető dönti el, elfogadja-e vagy sem.

A képről Molnos Péter elemzése itt.