Az 1907-es év végén Rudyard Kipling elnyerte a Nobel-díjat. Ugyanazon év nyarán, az amerikai vadonban, a Sziklás-hegységben járt, és útjának egy részletét így örökítette meg:
Amint a szűkös hegyiösvényen haladtunk, egy porcelánkék szemű tarkafoltos teherhordó póni tűnt fel a kanyarban, két nő követte, fedetlen fővel, gyöngyházdíszítéses kabátot viselve, férfimódon lovagolva. (…)
Ugyanaznap este, egy minden luxussal felszerelt hotelben, egy karcsú nő nagyon csinos estélyi ruhában fényképeket nézegetett, és a szempár a szigorúan elrendezett haj alatt ugyanaz a szempár volt, mint a gyöngydíszítéses kabátos nőé, aki a kocsink mellett elügetett a tarkafoltos teherhordó lovon.
Hogy ki volt ez a nő, aki betolakodott a vadonba, a férfiak felségterületére, és mit keresett ott? – ezt Lucy Lippard napló formájú kultúrantropológiai tanulmányából tudhatjuk meg, melyet egy megragadó és elgondolkodtató fénykép történetét követve írt meg. Ez volt a könyv talán legszebb, lírai önvallomásnak is tekinthető, és ugyanakkor mégis tudományos dolgozatként működő tanulmánya.
A kötet szerkesztő Steve Yates bevezetőjében így ír erről:
Lippard a történelem szőttesét vizsgálja; asszociációin, fikcióin és lélektanán keresztül egy változékony területen kínál érvényes jelentéseket. Akár egy régész felfedi a múlt jelennel való kapcsolatát, hogy kiterjessze a megértés fogalmait.
Sampson Beaver és családja. Ezt a csodálatos felvételt Mary Schäffer készítette a stoney indián Sampson Beaverről 1906-ban.
Meglep ez a fénykép, amely annyira eltér azoktól a felvételektől, amelyeket fehér emberek készítettek bennszülöttekről. Egészen egyszerű – egy férfi és egy nő mosolyog kedvesen a fotográfusra, amíg a kislányuk önelégülten somolyog.
Jelenidejűség a múltból, a lenyűgöző személyes jelenlétüknek köszönhetően.
Lucy Lippard: Megkésett kapcsolat: egy képpel való találkozás naplója
kép innen.
Költészet és tudomány – ez a fotóesztétika; és a kötet magyar fordítójának, Kemenesi Zsuzsannának az utószavából kiderül, média- és kommunikáció szakos egyetemi hallgatók számára készült magyar nyelvű szöveggyűjteményként funkcionálva találhatja meg leginkább az olvasóközönségét.
Ugyanakkor a laikus, de a művészetfilozófia és a fotózás elméleti-esztétikai kérdései iránt érdeklődő olvasó is jól járhat ezzel a kötettel, hiszen a néhol nagyon elvont, alapos felkészültséget igénylő filozófiai szövegek mellett vannak benne igazán közérthető, és képekkel jól alátámasztott, magyarázott tanulmányok is. És a képek…
Kérem szépen, a képek igazán elsőrangúak! A fotózás történetének ismert és kevéssé ismert remekművei – természetesen fekete-fehérben –, az interneten elérhetőnél is jobb minőségben. A Typotex most alaposan kitett magáért, annyira, hogy a könyvet sajnálom visszavinni a könyvtárba. Kunyerálnom kéne tőlük egy recenzensi példányt.
karcok:
El Liszickij (Эль Лисицкий)
Eredeti nevén Lazar Markovics Liszickij (Лазарь Маркович Лисицкий) 1890. november 23. – Moszkva, 1941. december 30. – orosz festő, grafikus és építész, az orosz avantgárd egyik legnagyobb hatású képviselője – a könyv egyik szerzője és fontos hivatkozási pontja.
kép innen.
Alekszandr Rodcsenko, Tűzlétrán, zselatinezüst fénykép, 1927.
A fotográfia tárgyának szokatlan megközelítése miatt Rodcsenkót „formalistának” nevezték, és azzal vádolták, hogy eltorzítja a valóságot.
John E. Bowlt: Az aktualitás művészete
John Gay, Szegénynegyed a KingCross közelében,
Lodon, zselatinezüst fénykép, 1960.
Az előtérben a mosott ruha fehérsége és a zoknik feketesége a világosság teljes skáláját megjeleníti… Az előtér otthonias összeállításának fesztelensége a háttérben magasodó kéményrend vicces paródiájának tűnik. A londoni háztetők az eget kísértik, büszkén kihúzzák magukat, mint középkori lovagok, míg a kiaggatott ruha, a megereszkedett szárítókötélre függesztve, az ellentétes irányt jelzi.
Rudolf Arnheim: Tanulmány az ellenpontról
Kép innen.
John Gay fotóművészetének egy vékonyka szelete itt megcsodálható.
Joel-Peter Witkin, Las Meninas (önarckép Velázquez után), zselatinezüst fénykép, 1987.
Museum of Fine Arts, Museum of New Mexico, Barbara Erdman ajándéka.
Mindig voltak vizuális konvenciók, a világ szemlélésének széles körben elfogadott módjai.
A viktoriánus korszak a külső valóságot, a konvencionalitást, és a nők és gyerekek szaharinos édességét emelte ki.
Az impresszionisták másfajta valóságot követtek: a fény és a szín valóságát.
A kortárs művészek és fotográfusok, mint például Joel-Peter Witkin, különös pszichológiai valóságot ábrázolnak: saját pszichéjük egy részét vetítik ki.
Edward T. Hall: Képi konvenciók és konvencionális képek
Kép innen (ahol Witkin más képei is megnézhetők)
A fénykép mintája, Velázquez Las Meninas című festménye megnézhető itt.
(Velázquez képéről egy érdekes elemzés olvasható Daniel Aresse: Festménytalányok című könyvében, amely kapcsán egy karcban, én a francia filozófus Michel Foucault-ig, Leonardo da Vinciig és Freudig jutottam el. (itt.)