Azt álmodtam, hogy meghaltam, és állok a Mennyország kapujában, és Szent Péter nem enged be, és azt mondja: - Sajnálom fiam, nem engedhetlek bé’, mert valaki éppen olvassa a blogbejegyzésedet. Ki van adva ukázban, hogy akinek olvassák a blogbejegyzését, az még nem halt meg teljesen. Ezért maradjál csak kívül fiam, és kóboroljál ég és föld között, és ne legyen néked sehol otthonod!
Még szerencse, hogy ateista vagyok.
A Látó folyóirat Kolozsvár száma híradás a túlvilágból, a száműzöttek senkiföldjéről, és az élő életből. Ez az én olvasatom. Nem vagyok kolozsvári, nem vagyok erdélyi származású, nekem ez a folyóirat egy megfejthetetlen keresztrejtvény, amelynek azonban vannak ismert sorai, az ismeretleneket pedig kitölthetném a fantáziámmal. A fantáziám földhözragadt, ezért maradok a biztos pontoknál.
Bátorságom odáig terjed, hogy arról beszéljek, ami tetszik. Ami nem tetszik, az talán nem nekem szól, számomra, az idegennek idegen. A folyóirat majd fele ilyen. Magyar nyelven írták, szépirodalmi szövegek, esszék, versek, amelyeket unalmasaknak, érdektelenek érzek, de általam értékelhetetlen, mert hiányoznak hozzá a bennfentes – történelmi, szociológiai és irodalomtörténeti - információk.
Mi az, ami nekem is szól, ami jó?
1. Kenéz Ferenc Szabadnak lenni mit jelent? Kolozsvár-oratóriuma a nyitó mű. Negyvenoldalnyi vers, nagyon tetszett, és úgy éreztem, maga a megtestesült anakronizmus. Éppen ezért adekvát a forma a tartalommal.
Amíg olvastam, az volt az érzésem, egy irodalmi színpad estjén ülök, talán Latinovits Zoltán szavalatát hallgatom, és a szöveg az előadással élővé válik. Ami egyszerre jelenti azt, hogy a mű olvasott versként nem elég erős, ugyanakkor a gondolati tartalma, a belső ritmusa, az összefüggései, a kompozíciója magával ragadó, színpadért kiált.
De ki kíváncsi manapság egy ilyen műre, kivált jegyet egy ilyen előadásra? Ceaucescu Erdélye és Kádár Magyarországa elmúlt, csak az emlékekben létezik, aktualitását vesztette, gondolhatja a közönség. Csak azok tudják felidézni eredeti és intenzív formában, akik kiszakadtak belőle, és zárványként őrizték meg magukban. (Vagy azok, akik felismerik, hogyan hozzák vissza Magyarországon a régi világot –, az erdélyi aktualitásokat nem ismerhetem.)
Lehetséges persze, hogy nem a mű, hanem én magam vagyok anakronisztikus, és így az olvasatom is az. Lehetséges, hogy lehet irodalmi színpadosdit játszani az internet és a globális multikulturalizmus világában. Én mindenesetre a mű két fontos, érdekes és kiragadható részletét külön blogbejegyzésekbe kiemeltem: itt és itt.
2. Egyed Péter Kolozsvár, 1967. június 17. című emlékezése egyetlen lépésre van a remekműtől. A bevezető másfél oldal fontos, érdekes, de a történelem és helytörténet iránt nem érdeklődő olvasót elriasztja, és így az már nem jut el a szöveg második részét kitöltő történetig. Kár érte, mert az egészen kiválóan megírt, egyszerre hiteles, drámai és költői sztori.
3. Sebestyén Mihály esszéje A világ két pólusa, avagy a kettős kisebbség tükörképe rövid terjedelme ellenére bámulatosan gazdag tartalmú, és időben és térben könnyedén szökellve jelöli ki az erdélyiség és kolozsváriság koordinátáit.
4. Király László három verse három külön világ, de mindhárom érdekes. A Sándor a költészet és a hétköznapiság között hintázó rajz és titkos önreflexió. A Csoda, szarvas mitikus pátosza öniróniával párosítva egyszerre zavarba ejtő és magával ragadó. A Férfiaknak való direkt és mély, látványos és elgondolkodtató. A három vers az ellentétes tartalmak és formák feszültségével, párhuzamával és egybejátszásával egymást erősítve igazi triptichonná válik.
5. Vida Gábor Kolozsvári levél, avagy a piros ládáról való megemlékezés című műve bravúrdarab, olvasva, felolvasva sikerre ítélt. Tiszta nosztalgia, anekdotákkal, kulcsszavakkal és kulcsmondatokkal, amelyek közül kettőt ide is idézek: „Néha komisz és pimasz diák voltam, nem lettem tanár, államtitkár vagy miniszter. A hatalomról, ha csak lehet, mindig le fogok mondani, a felelősségről nem, ez volna a szabadság – így utólag – legalábbis.” Így utólag ezt én is gondolom.
6. Szabó Róbert Csaba Utolsó járat a Monostorra címet viselő rémtörténete tökéletes. Pontos ritmusú, misztikus és borzongtató. Részlet A közeli erdő című, megjelenés előtt álló rémtörténet gyűjteményéből. Azt a könyvet el kell majd olvasni!
7. Láng Orsolya /1987 - egyetemi hallgató, Sapienta - EMTE, Kolozsvár) Emlékkönyvbe című versének végén van egy nekem nem tetsző rímpár: reng - földereng. Ha ez nem lenne, akkor a legkedvesebb verseim közé sorolnám.
8. Keszeg Anna esszéje a Cinkes város ma van. Így működik a világ Kolozsvártól New Yorkig. Érezni belőle az életet. Lehet, hogy csak a többi szöveg mellett működik ennyire, de igazi felüdülés volt olvasni.
9. Az antológia végén a szerkesztő Demény Péter kérdéseire öten válaszolnak azok közül, akik elhagyták a várost, és az országot is. Ezek közül számomra Tompa Andrea (1971 - író, színikritikus) mondatai voltak a legérdekesebbek és legfontosabbak. Mielőtt ide idézném a Tervezed a hazaköltözést? kérdésére adott válaszát, megjegyzem, hogy a többi válaszából kiderül, jelenleg is tanít a kolozsvári egyetemen.
Én a Magyar Köztársaság állampolgára lettem a kétezres évek elején. Ez az ország ma nem létezik. Magyarország ma rossz közérzetű hely, az a csábítás, nyitottság, energia, amit itt valaha éreztem, teljesen odalett. A szakmám, a színházi szakma kétségbeejtő helyzetben van. És ez a Magyarország ma kevéssé tart rám igényt. Sok mindent újra kell gondolni. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy merre tartunk, sem választott, második hazám, ahogy nevezni szoktam magamban, sem én. Ugyanakkor, ha egy nagyvárosból elköltöznék, nem a forgalmas, ma egyre inkább nagyvárosi ambíciókat dédelgető Kolozsvárra mennék, hanem valami természetközeli helyre.
A Látó folyóirat Kolozsvár száma híradás a túlvilágból, a száműzöttek senkiföldjéről, és az élő életből. A túlvilág lehet a múlt, az álom és rémálom. A száműzöttek senkiföldje a hely, ahonnan elérhetetlen múlt és jövő. Az élő élet a reményteli jelen. Sajnos ez utóbbi az, ami a legkevésbé jelenik meg a válogatásban. Hogy ez a reménytelen helyzetből származik vagy a szerkesztés hibája, az innen nem eldönthető.