Summázva: a konzervatív gondolkodás erkölcsi támasztékai nem működhetnek irracionális páncélként a liberális (racionális) kritikával szemben. Egyébként meg Pokol Béla egy undorító fráter, az Alaptörvényt el kell törölni, Majtényi Lászlót pedig meg kéne választani köztársasági elnöknek.
A cím nem a saját találmányom, Kovács András Bálint adta cikkéhez , amely az ÉS-ben(1) jelent meg. Első látásra kissé provokatív, bombasztikus, de talán nem teljesen megalapozatlan, hiszen ha beleolvasunk a cikkbe, láthatjuk, nem a szerző minősíti így a politikai ellenfeleket, hanem azok szokása ilyeneket állítani egymásról:
„Politikai ellenfelek mindenféle emberi gyarlósággal szokták vádolni egymást – a pofátlan gátlástalanság és gazemberség mindkét tábor esetében napi szóhasználat a másikat illetően –, azonban a leggyakoribb mégis az, hogy a liberálisok a konzervatívokat hülyeséggel, gyengeelméjűséggel vádolják, a konzervatívok pedig erkölcstelenséggel illetik a liberálisokat.”
És valóban, elegendő párat visszalapozni az ÉS-ben, hogy rátaláljunk Majtényi László írására, amelynek címe: Maguk, kérem megbolondultak?(2) Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet tudós vezetője dolgozatában az Alaptörvény legutóbbi módosítása kapcsán veti fel, hogy a FIDESZ képviselői valószínűleg elveszítették a józan eszüket, amikor aktuális politikai céljaik elérése érdekében abszurd mondatokat tuszkolnak bele Magyarország legfontosabb dokumentumába.
Majtényi László gondolataival teljesen egyetértek, de ezért nem írtam volna blogbejegyzést. Az Alaptörvény már a módosításokat megelőző állapotában is teljesen elfogadhatatlan számomra, ennek indoklásával nem húznám az időt.
Viszont van Majtényi írásában négy bekezdés, amely szorosan kapcsolódik Kovács András Bálint cikkéhez, ezt idézem:
„Az önkényuralmi jelképekről szóló (IV/2478/2012.) február 19-i határozatból nem a szöveg megformáltsága, hanem tartalma miatt idézem Pokol Béla alkotmánybíró különvéleményét:
„Vitatni kell (...) annak a korábbi alkotmánybírósági döntésekben lefektetett állításnak a megismétlését – a jelen esetben az Európai Emberi Jogi Egyezmény és az EJEB gyakorlata kapcsán –, mely egy szélsőségesen individualista társadalomfelfogási háttérrel abból indul ki, hogy az egyének alapjogvédelmi szintjére egyszer lefektetett mérce egy-egy alapjog vonatkozásában a későbbiekben már nem módosítható, és a társadalmi közösség fennállása érdekében sem csökkenthető. Ezt egy individualista világnézet álláspontjáról, mint legmagasabb vívmányt lehet képviselni, de ez nem változtat azon, hogy ez egy végletesen egyoldalú világnézeten nyugszik. Az egyén csak társadalmi közösségben tud létezni, és alapjogai mindig csak a közösség fennállása, harmóniája és az ezt biztosító erkölcsi-morális rendje mértékében érvényesülhetnek. Az »egyéni alapjogok soha nem csökkenthető szintje« mint elvi tétel ezzel áll szemben, és az Alaptörvény közösségi célokat és funkciókat a korábbi Alkotmányhoz képest fokozottabban a középpontba állító törekvése fényében ez a korábbi individualista tétel már nem tartható.
Az egyes alapvető jogok korlátozhatóságánál tehát új helyzetet teremtett az Alaptörvény, mert a régi Alkotmánytól eltérően az alapvető jogok egyének számára történő biztosításánál generális módon a közösségbe illesztett individuumokból indul ki.”
[Innen újra Majtényi saját szavai] Nem hiszem, hogy ez a szöveg, amely megtagadja és szélsőségesen individualistának minősíti a világban szinte már mindenütt, Európától Amerikáig és Ausztráliáig ma uralkodó alkotmányos eszméket, valamint azt a mögöttük álló több ezer éves társadalomfejlődést és az ezeket képviselő intézményeket, amelyeknek mi is részesei, alakítói vagyunk, helyébe pedig a közösségbe illesztett individuumot helyezi, lebecsülendő lenne. Lehet, hogy ez csak vicc, de ha idáig jutottunk, nem kizárt, hogy mindez komolyra fordul.”
A vastaggal (általam) kiemelt rész Pokol Béla alkotmánybíró gondolatainak summája – Majtényi is ezen háborodik fel a legjobban.
Ezek után térnék vissza Kovács András Bálint cikkéhez, melyben a szerző saját kérdésére így felel:
„…a liberálisok azért nézik rendszeresen hülyének a konzervatívokat, mert olyan erkölcsi értékek nevében cselekednek, amelyek a liberálisok szemében nem képviselnek megfelelő alapot a racionális érveléshez. Ha valaki az egyház szentségére, a hagyományokhoz való hűségre, a nemzet tisztaságára és a vezetők tekintélyére hivatkozik, az érvelését liberális szempontból elfogadhatatlan alapra helyezi, tehát ostobaságot beszél. A konzervatívok pedig azért tekintik erkölcstelennek a liberálisokat, mert azokból több, számukra fontos erkölcsi alapérték tisztelete is hiányzik, és mindenek fölé helyezik az egyéni szabadságot, amely szerintük rombolja a társadalom kiegyensúlyozott erkölcsi rendjét és hagyományos, szilárdságot biztosító hierarchiáit.”
Kovács András Bálint szerint tehát a konfliktus, az egymást meg nem értés mélyén az erkölcsi kérdések eltérő megítélése áll. Kifejtve:
Haidt [Jonathan Haidt amerikai pszichológus] kutatása szerint az emberek erkölcsi ítéletei, bármely kultúrában, bármely politikai rendszerben és bármilyen vallási meggyőződéssel éljenek is, hat különböző ellentétes elvpárra épülnek: 1. Törődés/bántás; 2. Igazságosság/csalás; 3. Hűség/árulás; 4. Tekintély/felforgatás; 5. Szentség (tisztaság)/romlottság; 6. Szabadság/elnyomás. A magukat konzervatívnak, illetve liberálisnak tekintő több mint százezer válaszoló között pontosan ugyanazok az értékhierarchiák mutatkoznak. Nevezetesen, Haidt felmérései alapján minél baloldalibbnak tekinti önmagát valaki, annál inkább csupán három elvre épül az erkölcsi rendszere: a törődésre, az igazságosságra és a szabadságra. Minél jobboldalibb valaki, annál inkább mind a hat elv egyenlő aránya határozza meg erkölcsi ítéleteit. A skála konzervatív legszélén levők azonban a liberális alapelveket (törődés, igazságosság, szabadság) már leértékelik. A legkiegyensúlyozottabb erkölcsi rendszerrel a nem szélsőséges konzervatívok rendelkeznek.
Eddig ebben tulajdonképpen nem sok meglepő van, hiszen jól ismert, hogy a modern liberalizmus története szorosan összefügg a tekintélyre, szentségre és hűségre épülő erkölcsi rendszert fenntartó tradicionális intézmények – mint az egyház és az arisztokrácia – támadásával az egyéni szabadság, a jog előtti egyenlőség és a kölcsönös gondoskodás (szabadság, egyenlőség, testvériség) nevében. Így az sem meglepő tehát, ha a mai liberálisok még mindig ezt a hármast tartják kiemelkedően fontosnak, míg a konzervatívok emellett fenntartják a másik három érték ápolását is, az ultrakonzervatívok pedig főleg e másik három értéket részesítik előnyben.
[…]
Haidt érvelése mégis elsősorban pszichológiai. A kiindulópontja az, hogy az erkölcsi ítélet alapvetően nem racionális megfontolásokon, hanem érzelmi intuíción alapul. A racionális érvelés csupán arra szolgál, hogy az erkölcsi intuíciónak mások számára elfogadható magyarázatát adja. Egy adott társadalmi csoport erkölcsi hierarchiája érzelmi motivációként jelenik meg az egyénben, amelynek a működtetését szinte mindegy, hogy milyen racionális érvrendszer támasztja alá. Erre az „elefánt” és az „utas” metaforáját használja. Az „elefánt” lenne az érzelmi világunkra alapuló erkölcsi intuíciónk, az „utas” pedig a racionális érvelés. „Az utas ügyes abban, hogy utólagos magyarázatokkal szolgáljon bármihez, amit az elefánt éppen csinált, nagyon jó abban, hogy érveket találjon ahhoz, amit az elefánt legközelebb tenni akar.
A kérdés most az, hogy az érzelmi „elefánt” minek alapján hozza meg döntéseit. Hiszen mindenki tapasztalhatta, hogy ezek a döntések sem kultúránként, sem egyénenként nem véletlenszerűek, még ha rengeteg következetlenség van is bennük. Sőt, a következetlenségek sem véletlenszerűek, ezekben is van rendszer, amint ezt a szociálpszichológia elmúlt hatvan évének eredményei is mutatják, elég a mindenki által jól ismert kognitív disszonancia redukciójára gondolni. Ennek megválaszolására nyúl a ma egyre terjedő evolucionista érveléshez. A hat erkölcsi alapzat Haidt szerint az evolúció során kialakult emberi természethez tartozik. Ezeknek az alapzatoknak az arányán bizonyára kis mértékben lehet változtatni, de teljesen egyiket sem lehet kiiktatni vagy büntetlenül túlsúlyra juttatni egy másik javára.
A törődés erkölcsi alapzata azért alakult ki, mert az embergyerek nagyon sokáig sérülékeny és intenzív védelemre szorul. A törődés erkölcsi értéke kiterjeszti a viselkedést a nem saját utódra is, amely a csoport fennmaradási esélyeit növeli. Az igazságosság a magas szintű munkamegosztásban azt biztosítja, hogy mindenki a részvétele alapján legyen javadalmazva. Ha ez nem így lenne, a munkamegosztás elvesztené a hatékonyságát, hiszen senki nem végezné el a rá rótt feladatrészt, ha úgyis megkapná jutalmát. A hűség a csoportkohézió fenntartását biztosító erkölcsi érték. Ez alapozza meg a bizalmat, amely nélkül a csoport együttműködése lehetetlen, és ennek adaptív előnyeit nem kell indokolni. A tekintély a csoportban az érdem által kijelölt hely tisztelete, amely hierarchiát teremt a csoportban. A hierarchia a szilárdság és a hatékony működés szükséges feltétele. A szentség/tisztaság a viselkedési „immunrendszer” része. Szerepe, hogy a bonyolult természeti és emberi környezetben megkülönböztesse a jótékony tényezőket a kártékonyaktól, amelyek az élelemtől a képzeletbeli lényekig tarthatnak. Segít megkülönböztetni a veszélyest a segítőtől. A szabadság erkölcsi alapzatának lényege, hogy a csoport meg tudjon tisztulni azoktól a részeitől, amelyek erőszakkal próbálják kisajátítani az erőforrásokat.
Az erkölcs evolúciójában nem az egyén, hanem a csoport érdekei játszanak elsődleges szerepet, ezért feltételezhető, hogy a kultúrában elsősorban nem egyéni, hanem csoport szintű kiválasztódás folyik. Vagyis annak ellenére, hogy egy társadalomban a csaló, a nem szabálytartó, az együttműködést gyengítő egyedek időleges előnyre tehetnek szert, az ilyenek többségbe kerülése az egész csoportot hozza hátrányos helyzetbe más csoportokkal szemben. Az erkölcs arra való, hogy a megbélyegzés vagy súlyosabb esetben a büntetés által csökkentsék az ilyen egyedek sikerességét.
Kovács András Bálint (illetve Jonathan Haidt) gondolatmenetét követve eljutottunk egy újabb (általam) kiemelt, megvastagított részhez, amely látszólag egybecseng Pokol Béla szavaival. A két kiemelt részt újra ide idézem:
Az egyén csak társadalmi közösségben tud létezni, és alapjogai mindig csak a közösség fennállása, harmóniája és az ezt biztosító erkölcsi-morális rendje mértékében érvényesülhetnek.
Pokol Béla
Az erkölcs evolúciójában nem az egyén, hanem a csoport érdekei játszanak elsődleges szerepet, ezért feltételezhető, hogy a kultúrában elsősorban nem egyéni, hanem csoport szintű kiválasztódás folyik.
Kovács András Bálint (Jonathan Haidt)
Ha alaposabban megvizsgáljuk a két idézetet, láthatjuk, hogy nem ugyanarról beszélnek: míg Pokol az egyéni alapjogok közösségi erkölcsi megalapozásáról (korlátozásáról!) ír, addig a másik idézetben az alapjogok nem szerepelnek, csupán az erkölcs közösségi megalapozásáról van szó.
A jog és az erkölcs fogalma nem azonos, az alapjogok nem valamiféle közösségi erkölcsi alapelvek függvényében léteznek, a természetjogi, a jogpozitivista és nemzetközi jogi (emberi jogi) felfogások egyaránt ezt képviselik.
A kérdés tehát nem az, hogy az emberi alapjogoknak adunk-e erkölcsi alapot (mert ha igen, akkor a második idézet értelmében automatikusan a közösségi erkölcsök hatáskörébe tartoznának), hanem az, hogy szabad-e és szükséges-e a tudomány (például a jogtudomány) és az elemi racionalitás szabályait számon kérni a jogalkotókon és a hivatásos jogértelmezőkön (alkotmánybírákon).
Summázva: a konzervatív gondolkodás erkölcsi támasztékai nem működhetnek irracionális páncélként a liberális (racionális) kritikával szemben. Egyébként meg Pokol Béla egy undorító fráter, az Alaptörvényt el kell törölni, Majtényi Lászlót pedig meg kéne választani köztársasági elnöknek.
(1) Élet és Irodalom LVII. évfolyam, 9. szám, 2013. március 1. Feuilleton rovat.
(2) Élet és Irodalom LVII. évfolyam, 9. szám, 2013. március 1. 3. oldal