A könyvben ismertetett pedagógiai program rémesen elavult* (a megjelenés éve 2010): semmi poroszos tekintélyelvűség, semmi rasszizmus. A bűnöző kölköket szeretettel és speciális pszichológiai-pedagógiai szakértelemmel segítendő gyerekeknek tekinti. Jellemző például, hogy a kötet egyik szerzője ilyen kijelentésre ragadtatja magát:
„Az iskola a centralizált oktatási rendszerekben az állam által kötelezően előírt értékek szellemében nevel, mely értékek "transzcendens” értékekként hatnak, hiszen kívül esnek az iskola mint intézmény, illetve közösség döntési kompetenciáján. A pluralista demokráciákban ezzel szemben az iskola a plurális értéknevelésre, illetve az értéksemlegességre törekszik." (Nem írom ki az „elkövető” nevét, mert az talán rendőrségi feljelentéssel is felérne.)
Sajnos, a gyerekekről elég kevés szó esik, pedig érdekes lett volna néhány statisztika szociális helyzetről, származásról, a javítóba kerülés indokairól, és arról, hogy a későbbiek során milyen százalékban kerülnek valamely felnőtt büntetés-végrehajtási intézménybe.
Ennek ellenére öt csillagot kapott a könyv, mert az intézetben dolgozó tanárok és nevelők munkájáról nagyszerű ismertetést kapunk. Ide is egy idézet, egy 45 éves férfi tanár írja magáról:
Sokat tanultam itt az intézetben a gyerekről, a pokolról és nem utolsósorban magamról.
A könyv tartalomjegyzéke itt.
*A félreértések elkerülése végett: az értékelésem első bekezdése ironikus. Az a helyes pedagógia – szerintem –, amely a nyitottságra, a gyerekek személyiségének jó oldalára épít, és nem a tekintélyelvű, központosított, diktatórikus. Az iskolának értékeket kell közvetíteni, de nem egy központilag meghatározott, ideologikus és elavult értékrendet. A könyv is ezt a nézetet vallja, szemben a mai oktatási rendszerrel.