„Az a közeg határozza meg, hogy mit tartasz követendőnek, mit tűrsz el, és hogyan ítélkezel mások felett, amelyben létezel.” – írja Pőcze Flóra (147. o.), és ebben nincs igaza. Ez a rabszolgaerkölcs, amely nem sokkal jobb rabszolgatartó erkölcsénél.*
A kulturális antropológiában, a részvevő megfigyelés során, a megfigyelő persze nem tehet mást, mint maximálisan alkalmazkodik a befogadó közeghez, ha azt akarja, hogy elfogadják. De ha véget ért az akció, akkor már vissza lehet térni a saját értékrendhez, és meg lehet fogalmazni akár morális ítéletet is.
Tehát, szerintem, Pőcze Flóra ezt rosszul látja, de ettől eltekintve nagyon tetszett a könyve. Olyan közelre ment, ahonnan már látszanak az emberek a hajléktalan címke mögött, egyedi sorsaikkal, és képes volt az így szerzett tudását könnyen befogadható, érdekes szövegben átadni nekem.
Nemrég olvastam Udvarhelyi Éva Tessza Az igazság az utcán hever című, a doktori disszertációja alapján készült, tudományos igényű munkáját a hajléktalanságról**, a téma múltjáról, jogszabályi környezetéről, a lehetséges problémamegoldó módszerekről, stb.. A szerző A város mindenkié hajléktalansegítő aktivista csoport alapító tagja és tevékeny résztvevője talán már 10 éve is, tehát az elmélet és a gyakorlati tapasztalat egyaránt megjelenik a könyvében. Ezzel összehasonlítva A Moszkva tér gyermekei periférikus, esetleges, hiszen csupán egy szűk – és talán nem is túl jellemző – csoportot mutat be, de mégis sokkal jobb könyv, mert képes lehet sok emberhez eljutva felhívni a hajléktalanok sorsára a figyelmet.
*Ha valaki nem ért egyet velem, az írja meg bátran, kíváncsi vagyok az érveire, és szívesen vitatkozom vele.
**A hajléktalanságról a legjobb könyv, amit eddig olvastam Iványi Gábor Hajléktalanok című szociográfiája volt, de ez sajnos már kissé elavult, és csak azoknak ajánlott, akik a téma történeti múltja iránt is érdeklődnek.