A gyengék gyűlölete.
Helyzetjelentés. 2014. november 04. Budapest. 06 óra 20 perc.
Az Örs vezér terén megjelenik a Pető Intézet mikrobusza. Mozgássérült gyerekeket kísérnek ide a szüleik, csapatostul jönnek, mintha a föld alól bújtak volna elő, bicebócák, mankóra támaszkodók, akik azt hiszik, a Mozgásjavítóban majd meggyógyítják őket. Régen az ilyeneket lehajították a Taigetosról.
Az aluljáróban hajléktalan cigány család, rengeteg motyóval. Hol vannak a rendőrök? Elkergették az árusokat, akiktől reggelente csempész és lopott cigarettát, esernyőt, rágógumit, csokoládét, kombinét és kozmetikumokat lehetett vásárolni. Legalább lehet közlekedni.
A metró ritkán jár. Nagy a tömeg. Fáradt, kialvatlan arcok, megtört, keserű és elfásult tekintetek. A munkásosztály.
Megvárom a következő szerelvényt, hogy legyen ülőhelyem. Az ingyenesen osztogatott kormánypárti propaganda újság a címlapon hozza, hogy Magyarország jobban teljesít. Amíg a sportoldalhoz lapozok, megakad a szemem egy apró cikken: egy szabolcsi faluban egy 86 éves nénitől elloptak két tyúkot. Az elkövetőt nyolc hónap fogházra ítélték. Régen az ilyeneknek levágták a kezét. Vajon a néni visszakapta a tyúkjait?
A körúti villamoson román vendégmunkások. Cigányok és magyarul beszélnek. Szokás szerint a munkaruhájukban jönnek, nyilván az építkezésen, ahol dolgoznak, nincs egy helységük ahol átöltözhetnének. Mocskosak és mocskosul beszélnek. Undorodva húzódom el tőlük, de titkolnom kell az undoromat, mert ha meglátják, rám támadhatnak.
A hetedik kerület kis mellékutcájában, egy kapualjban két hajléktalan férfi. Nem érezni, hogy büdösek, mert hideg van, és ilyenkor nem terjed úgy a szag. Az egyik még fekszik, alszik, koszos nagykabáttal van letakarva, de kilátszik alóla a paplan. Jól berendezkedett. A másik már felébredt, műanyag ásványvizes palackból valami sötét folyadékot iszik. Biztosan nem tea. Nem arról volt szó, hogy ezek ki lesznek tiltva innen?
Na végre, beérek a munkahelyemre. Itt biztonságban vagyok. Meleg van és ingyen használhatom az internetet.
Tomi Melender finn író az európai civilizáció válságáról ír. Egy hivatásos humanista finn értelmiségi megmondóember megcsömörlik a saját hazudozásaitól, és nyugalmat keresve egy békés francia kisvárosba költözik. Hogy Flaubert olvasson és élvezze az enyhe éghajlatot és a jó levegőt. Aztán kiderül, hogy a pokol egyik előszobájába került. Nem lehet elmenekülni.
Jó kis regény, nem túl hosszú, a fordítás ugyan nem tökéletes, de még így is érezni a stílusát. Igazán eredeti gondolatok nincsenek benne, de a szokásos klisék jól vannak csomagolva. Először intellektuális, aztán izgalmas bűnügyi történet, és a befejezése után törheti az ember a fejét, hogy mit is gondolt a szerző? Mennyire az ő gondolatait tolmácsolták a szereplői? Akik ritka visszataszító figurák, rengeteg provokatív, aktuális, elfogadhatatlan vagy megfontolandó gondolatokkal.
A regény elejéről (37-38. oldal) való ez az idézet:
”Flaubert az 1800-as évek derekán a Közel-Keleten utazgatott, és elment Alexandriába, hogy megnézze Pompeius oszlopát. Egy bizonyos, Sunderlandból való Thompson belevésette a nevét az oszlopba hatlábnyi betűkkel. A betűket egy kilométer távolságból is látni lehetett. Flaubert ezt írta erről egyik barátjának: Ez a hülye az emlékmű részévé vált, és ezáltal halhatatlanná. Mit szólhatnék ehhez? Óriási betűi szinte elfedik magát az emlékművet. Hát nem több a soknál, hogy minden eljövendő utazót rászorít, hogy saját magára gondoljon és őrá emlékezzen? Minden idióta többé-kevésbé Sunderlandból való Thompson.
Ez a motívum a regény végén (290-291. oldal) visszatér, és akár a könyv ajánlója is lehetne:
”A hangodon érződik a szomorúság. Ez nagyon jó. Csináljad így. Sírnod nem kell. Sunderlandból jöttél, és a sunderlandi férfiak nem sírnak. Sört isznak, célba dobálnak, és odavannak a fociért. Belevaló legények, nem széplelkek. Fingóversenyeket rendeznek, és jó erős pálinkát töltenek elázott társaik torkába. Közülük legalább a fele azt hiszi, hogy Arisztotelész szlengszó, ami segget jelent. Erre gondolj! Gondolj a városodra! Gondolj a kivilágított stadionban üvöltöző szurkolókra! Lehessen látni. Nem ártana, ha elővarázsolnál magadból kevéske dühöt is. Nem úgy értem, hogy bosszút forralj magadban, de azért látszódjék rajtad, hogy milyen undort érzel, amikor megölnek egy ártatlan állatot. Az undor jól fűszerezi a szomorúságot. Persze csak akkor, ha nem hagyod elhatalmasodni. Úgy érzed, hogy meg tudod csinálni? Nagyszerű! Kezdjük!”
Néhány további idézet:
Ismert emberként volt némi tapasztalatom, milyen az, ha az utcán szarháziak sértegetnek. Mindig eljátszottam, hogy le se szarom az egészet, de lelkem mélyén azt kívántam, bár én is betömhetném az efféle stricik száját az öklömmel. A nagyokosokra jellemzően titokban arról álmodoztam, hogy pusztán erőszakkal uralkodjak a társadalmon.
29. oldal
A boldogság három feltétele a butaság, az önzés és a jó egészség. De butaság nélkül a másik kettőből sincs öröme az embernek.
Gustave Flaubert
44. oldal
A militáns iszlámban megvalósulnak a fasizmus hagyományos jellemzői: a fanatikus nacionalizmus és a terjeszkedési vágy, az, hogy elmossa a határt az egyén és az állam között, az, hogy bálványozza az erőt és a testiséget, és az, hogy a személyi kultuszon és a mítoszokon alapul.
[…]
Engem a terroristákban burjánzó gyűlölet foglalkoztatott. Minden jel arra utalt, hogy gyűlölik a nyugatot és a nyugati embereket, bennünket, hóhérokat és kegyetlenkedőket. Vajon születhet-e egy ilyen primitív érzésből valami pozitívum, ha lehámoznánk róla a vallási fanatizmust és az ostoba macsóságot? Válhat-e terroristából tekintélyes ember, mondjuk, a gyűlölet arisztokratája?
63. oldal
Skogman anyám szomszédja volt, a Tengerhajózási Intézet egykori hivatalnoka. Amikor még sráckoromban a többiekkel nácisat játszottunk és az utcán horogkeresztes zászlót lengettünk, ő atlétatrikóban és rongyos tréningnadrágban, a tulipánágyáson is átgázolva kergetett bennünket. Miközben darabokra szaggatta nagy keservesen készített zászlónkat, sírós-dühös hangon motyogott-morgott valamit koncentrációs táborokról és hatmillió zsidóról. Amikor megvolt a dorgálás, meghívott magához engem és néhány kis haveromat estére, és sörrel kínált. Ellenszolgáltatás-képpen végig kellett hallgatnunk az előadását arról, hogy a fasizmus lényegében homoszexualitás volt. Skogman azt állította, hogy a Harmadik Birodalom vezetői csak falból voltak nősek, valójában mind homokosak voltak, a sleppjük pedig csupa olyan szerencsétlen, aki reménytelenül álmodozott a homoszexualitásról. Szerinte az SS tagjainak kegyetlensége és barbársága, abból fakadt, hogy takargatniuk kellett szexuális másságukat. Miután több üveg sört benyakalt, Makszim Gorkijt idézte, aki állítólag azt írta, hogy amennyiben a homokosokat megölik, akkor a fasizmus is el fog tűnni.
79-80. oldal
Juss hangja olyan másnapos volt, mint annak, aki egy álló héten át züllött és ivott. Bal kezemből a jobb kezembe tettem a mobilt, mert a jobbal szoktam törölni a seggemet.
125-126. oldal
Azt állítják, Flaubert azt mondta: Madame Bovary c'est moi. De ezt a mondatot sohasem írta le. A befolyásos nőaktivista, Amelié Bosquet által mesélt anekdotát felfújták, a feltüzelt irodalomtörténészek meg úgy loholnak utána, mint a vérszagot szimatoló ragadozók. Flaubert mint író az volt, ami Isten a teremtett világban, láthatatlan, de mindenütt jelenvaló. Ilyen értelemben Emma Bovary Gustave Flaubert, de ugyanezt el lehet mondani Flaubert más regényhőseiről is. Flaubert önnön képére teremtette őket, és egyúttal arról ábrándozott, hogy az utókor nem fogja tudni, hogy ő valaha is élt.
[…]
Flaubert szerint Emma a hazug költészet és a hazug érzelmek női megtestesítője volt.
153-154. oldal
