A könyv alcíme: Beszélgetések tiltott, tűrt és támogatott kortársakkal Aczél Györgyről és a Kádár-korszakról.
A tartalma: előszó, 12 interjú*, utószó, kronológia és névmutató.
Ki volt Aczél György? Ez a kérdés valójában megválaszolhatatlan, hisz**. Azt biztosan tudjuk, hogy az 1956 és 1990 közötti rendszer, azaz a Kádár-rezsim kultúrpolitikájának legfontosabb irányítója volt – a maga korlátai között.
Aczél György nem volt szabad ember, akármekkora hatalma is volt, igazából a mindenkori mozgásterét a szovjetek, Hruscsov és Brezsnyev, és kisebb részben Kádár János és az MSZMP jelölték ki. Sok múlott rajta, egzisztenciákat emelhetett fel és taposhatott el, de hatalmának forrását nem saját képességei, hanem a szovjet és magyar hadsereg fegyverei adták.
Aczél György megítélése a mai politikai és kultúrpolitikai közgondolkodásban kifejezetten ellentmondásos.
Azok, akik ma legjobban gyűlölik, akik az ördög megtestesülésének tartják, politikája örökösének tekinthetők, hisz***. Az aczéli politika jellemzője volt a gátlástalan manipuláció, a hazudozás****, ez is folytatóra talál körükben, a szélsőjobb oldalon, lásd például. Az ő véleményük nem jelenik meg ebben a könyvben. Nem vállalták, hogy tételesen, ellenőrizhető módon mondják el emlékeiket és kifogásaikat arról az Aczél Györgyről, akivel egykor sokan közülük személyes és ideológiai kapcsolatban is álltak.
Hívei, elvtársai, akik Eötvös József és Klebelsberg Kuno neve mellett emlegetik az övét – a periférián vegetálnak, és bár mentegetik egykori főnöküket, ezzel csupán saját maguk számára keresnek mentséget a kollaboráció vádjával szemben. Közülük többen is megszólalnak*****.
A legradikálisabb hazai politikai ellenfelei annak idején az egykori 1956-os elítéltekből és a szamizdatos értelmiségiekből verbuválódott demokratikus ellenzék volt, Konrád György a saját nevében, de lényegében az ő képviseletükben van itt jelen.
Az emigrációba kényszerült-kényszerített értelmiségieket Heller Ágnes és Herskó János képviseli, míg a hazai értelmiséget Jancsó Miklós és Popper Péter.
Rajtuk kívül olvasható még beszélgetés Aczél György két lányával és unokájával is.
Milyenek az interjúk? Miközben Aczél híveit olvastam, undorodtam, mikor Popper Pétert, akkor sokat nevettem. Az Aczél lányokat sajnáltam, Heller Ágnessel és Konrád Györggyel néhol vitatkoztam magamban, de alapvetően az ő véleményükkel értettem egyet. Lényegében ezek az interjúk sokkal többet elárulnak az interjúk alanyairól, és a Kádár-korszakról, mint magáról Aczél Györgyről. Tanulságos és néhol szórakoztató ez a könyv mindazok számára, akik érdeklődnek a 20. századi történelem iránt.
* Aczél Anna, Aczél Ágnes, Szőcs Máté, Agárdi Péter, Vámos Tibor, Tétényi Pál, Popper Péter, Herskó János, Jancsó Miklós, Heller Ágnes, Konrád György, Koltai Dénes
** …minden ember: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces, messze fény….
*** Mi lenne más az Alaptörvényben rögzített monopolhelyzetű Magyar Művészeti Akadémia, mint az egyetlen kizárólagos ideológia intézményes megtestesítője?
**** Ennek egyik jellemző példája volt az az eset, amikor az 1985-ös monori ellenzéki tanácskozást követően Konrád Györgynek azt üzente, hogy Miért áll szóba olyan fasisztákkal, mint a népi írók?, Csoóri Sándornak meg azt, hogy Mit keres a zsidó demokratikus ellenzékiek között?
***** Agárdi Péter, Vámos Tibor, Tétényi Pál, Koltai Dénes
Idézetek:
Ízléstelennek tartom, amikor a gyerekek elemzik, megítélik nyilvánosan a szüleiket.
54. oldal Aczél Ágnes
A tíz év során, amíg a pártközpontban dolgoztam, én is olvastam néhány könyvkéziratot, amiről a véleményemet kérték. Volt, amire azt mondtam, hogy meg lehet, sőt meg kell jelentetni, siker esetén kaptam is ezért egy-két utólagos dedikációt, és az is előfordult, hogy inkább úgy döntöttem: én – különböző okokból – nem javaslom publikálni.
108. oldal Agárdi Péter
…szerintem az elmúlt kétszáz évben három nagy formátumú művelődéspolitikus volt a magyar kultúra történetében: Eötvös József, Klebelsberg Kuno és Aczél György.
[…]
…azt kell mondjam: mindhárom egyéniség a tettei révén mégiscsak egy progresszív kultúrpolitikai hagyatékot képez.
115. oldal Agárdi Péter
[Popper Péter] Történt egy másik furcsa eset is: megszólalt a telefon. Aczél. „Van egy érdekes, nem hivatalos külföldi vendégem. Nem akar átjönni?” – kérdezte. Átmentem, ott volt egy olasz, bemutatkozott, Giorgo Napolitanónak hívták, az olasz kommunista párt főtitkárhelyettese volt. Enrico Berlinguer helyettese. Derűs, röhögős figura. Kérdeztem is tőle, hogy „Miért van magának ilyen jó kedve? Mitől? Hát sorban bukunk.” Mire Napolitano ezt felelte: „Eleget mondtuk maguknak, hogy szakadjanak el a szovjet vonaltól, mert az biztos kudarc, de beláttuk, hogy geopolitikai okok miatt nem tudnak leszakadni. Így aztán meg kellett várni, míg Oroszországban bukik a szocializmus, vele buktunk mi is, maguk is, most ez van.” Mondom: „És mi lesz?” "Nézze, most megszűnik a nyugati országokban a szovjettől, a kommunista terjeszkedéstől való félelem. Húsz éven belül fel fogják számolni az összes szociális intézkedést, ami felszámolható, és amit csak azért hoztak, mert féltek a kommunizmustól, a munkásmozgalomtól. Vagyis megint nagyon szét fog nyílni az olló – mondta akkor Napolitano – a rendíthetetlen gazdagság és a nyomor között. De hát ez sok ezer éve megvan. Maga meg én már nem éljük meg, de egy kis idő után öt nyugtalan fiatalember összeül egy szobában, egyikük maga elé tesz egy árkus papírt, és írni kezd: >>Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete.<< Ezt mi már nem láthatjuk, de ez lesz a vége."
[Varga Ágota] – Így gondolja maga is?
[Popper Péter] – Nem, én pesszimistább vagyok. Szerintem Magyarország nyílegyenesen megy a káosz és az anarchia, a kormányozhatatlanság felé. Iyen történelmi példák már nagyon sokszor előfordultak, és mindig úgy értek véget, hogy feltűnt egy, valamilyen hatalom által támogatott, erős ember, aki demokratikus úton hatalomra került, majd rögtön megszüntetett minden demokratikus intézményt, és csinált egy rendteremtő diktatúrát. Kezdetben az emberek megváltóként fogadták, hogy végre rendet csinál az országban, aztán eg idő után rájöttek, hogy ez nem fenékig tejföl. Ez volt Napóleon, a Weimari Köztársaság bukása után Hitler, a cári uralom után Lenin és Sztálin. Reális veszélynek tartom, hogy addig-addig züllik az ország morálisan, adminisztratíve, amíg elviselhetetlen lesz az élet, és akkor valamilyen hatalom erőszakkal rendet teremt. Kezdetben imádni fogják, később utálni. Magyarország e felé megy, és nem látok olyan politikust, akiben hinni tudnék, akiben látnám az intelligenciát, a kommunikatív képességet, a koncepciót, hogy miként lehet egy ilyen strukturálisan széthulló országban rendet teremteni.
190-191. oldal Popper Péter
[Popper Péter] Amikor én igazságügyi szakértőként dolgoztam, mindig azt mondta a bíró: „Szakértő úr, a maga véleménye tele van ellentmondásokkal.” "Bíró úr kérem, az ember lelke tele van ellentmondásokkal, ezt tükrözi az én szakértői véleményem is."
193. oldal Popper Péter
[Popper Péter] Ismertem egy ronda fasiszta fickót Sopronban, ahonnét az egyik feleségem származott, nagy feljelentő nyilas pasi volt. Közeledtek az oroszok, mindenki menekült nyugat felé. Ő nem. Lábát kinyújtva ült egy karosszékben, és bagózott. Véletlenül tanúja voltam egy beszélgetésnek: „Maga nem szedelőzködik?” "Én nem", mondta. De hát itt lesznek mindjárt az oroszok. Kommunizmust csinálnak." Mire ő: „Lehet. Na és? Szar emberre mindig szükség van.” Zseniális pasi volt. A kommunistáknak épp úgy kellenek a szar alakok, mint a nyilasoknak.
196. oldal Popper Péter
[Herskó János]: Jó kis történet: amikor valaki panaszkodott Aczél elvtársnak, hogy megcsalta a neje, akkor Aczél az illető hölgynek mondta, hogy válasszon a két férfi közül (ugyanis a szerető is előkelő ember volt): „Maga egy intelligens ember, nő, hát válasszon!” – kérte Aczél. Mire a nő: „Választottam Aczél elvtárs.” Kérdezi Aczél, hogy melyiket. Azt mondja a hölgy: Mind a kettőt." Ez a Pozsonyi úti eszpresszóban történt, a lakása közelében.
[Varga Ágota]: – Ilyen ügyekkel fordultak Aczél Györgyhöz?
[Herskó János]: Igen, volt aki ilyen ügyekkel.
210. oldal Herskó János
[Jancsó Miklós Aczél Györgyről]: Amikor Itáliában éltem, egyszer azt mondta nekem Aczél: „Nem tudná elintézni, hogy a pápa írjon nekem?” Mondom: „Micsoda? A pápa írjon magának egy dedikációt? Nem, azt nem tudom elintézni.” Róma kis város, de azért nem annyira, hogy én bemenjek a pápához, hogy dedikáljon valamit Aczélnak.
234. oldal Jancsó Miklós
[Heller Ágnes Aczél Györgyről]: Alapjában ugyan élvezte a hatalmat, de nem volt igazán hataloméhes figura. Közben rájöttem, hogy a sznobizmusa miatt lehetett fontos neki. Azt hiszem, életének az volt a tetőpontja, talán a legboldogabb pillanata, amikor ő hívhatta fel Illyés Gyulát, és megmondta neki, hogy Déry Tibor meghalt. Abban a pillanatban úgy érezte, a magyar kulturális elithez tartozik, a legkiválóbbak közé.
255. oldal Heller Ágnes
