Nem kell minden könyvet elolvasni! (Ha elolvasok egy könyvet, a részemmé válik. Ha elolvasol egy könyvet, a részeddé válik. Ha ugyanazokat a könyveket olvassuk, hasonlítani fogunk egymásra. Vigyázz, én egy agresszív mém vagyok, az a célom, hogy manipuláljalak!) Persze, nem is lehet minden könyvet elolvasni, hisz kevés az időnk, és az új és érdekes könyveket úgyis mindig a könyvtáros, a könyvtáros szerelme, a könyvtáros barátja, a könyvtáros üzletfele kapja meg először, másodszor, sokadszor. (Nincs a teremtésben nyertes, csak a könyvtáros.)
Továbbszűkítve a kört: nem kell minden könyvajánlót elolvasni! Cees Nooteboom: Mindenszentek c. regényének fülszövege például elmeséli a mű cselekményét, és ezzel én nem értek egyet. Miért olvassam el azt a könyvet, amelyről már eleve tudom: SPOILER A fülszöveg szerzője talán úgy gondolta, hogy ebben a regényben a cselekmény másodlagos. Nem tudom. Egy ember SPOILER adta a kezembe a könyvet, s a régi ismeretségre való tekintettel nagy levegőt vettem, és neki kezdtem. (Én hiszek egy emberben, a könyvtáros különben is bizalmi állást tölt be, kicsit olyan, mint a pap, közvetíti az igét, de szerencsére nem kell meghallgatni a prédikációit.)
Elolvastam egyszer, aztán amint befejeztem, elkezdtem újra. Másodszor is tetszett, tehát nem tévedtem. Hegel, Nietzsche, Heidegger filozófiájáról, a németek II. világháborús és újraegyesítési komplexusairól, a történelem megközelíthetőségéről és értelmezéséről, az idő relatív voltáról – hiányáról és megállíthatóságáról, rögzítéséről és elvesztéséről, az emlékezés gyógyíthatatlan sebeiről olvastam egy nagyszerű könyvet. Különösen élveztem az angyalok közbeékelt kommentárjait – ezek az angyalok egyszerre idézték bennem Rilke Duinoi elégiáit és Wim Wenderstől a Der Himmel über Berlint. Az angyalok látják a múlt és jelen teljességét, mind azt, amit az emberek gondolnak és tesznek, de a cselekvésből ki vannak zárva, és így ideális ellenpontjai a történelem és az idő titkait kutató-cselekvő embereknek.
Arthur Daane, a főszereplő, Hemingway: Szigetek az áramlatban c. regénye főhősének, Thomas Hudsonnek a kissé autista reinkarnációja. Az a mániája, hogy a lét megragadásának megfelelő eszköze a dokumentumfilm, amely nem történetet, fikciókat, hanem a hétköznapi valóság észrevétlen monotóniáját rögzítve az időről, az időbe vetett emberről tud elmondani valami lényegeset. Thomas Hudson tipikus amerikai hős volt, aki a magánya miatt érzett szenvedését a fegyelmezett, férfias élet külsőségeivel küzdötte le, de a fiai elvesztése után csak a hősies halált választhatta. Arthur Daane, a XX. század végi dekadens európai értelmiségi, a családja halála miatti kínjait esztétizálja, létértelmezéssé ideologizálja, – cselekvés és beszéd helyett rögzít és hallgat. Gondolatai – melyeket az olvasó épp úgy megismerhet, mintha maga is angyal volna – arról árulkodnak, hogy tettei csupán pótcselekvések, és a szeretetvágya a legelső lehetséges pillanatban belehajtja egy kilátástalan szerelmi kapcsolatba.
A másik főszereplő, Elik Oranje, alakja kevésbé kidolgozott, motivációi direktebbek és sematikusabbak, egy nőíró biztosan többet is ki tudott volna hozni belőle.
A könyv legérdekesebb figurái nem a főszereplők, hanem Arthur Daane barátai, Victor a festő, és Arno, a filozófus. Az ő gondolataik, filozófiai eszmefuttatásaik az ezredforduló Berlinjének egy különösen érdekes szellemi vonulatát mutatják be.
Összegezve: Cees Nooteboom Mindenszentek c. műve kissé belterjes, alapvetően filozófiai irányultságú regény, amely nekem ugyan tetszett, de másoknak inkább nem ajánlanám – az elvontsága miatt. Olvassunk inkább lektűrt, pornót, női regényt , azok sokkal szórakoztatóbbak.
Ez az írás a Könyvtárosok könyves blogján jelent meg először.
