Falcsik Mari: EGY MAGYAR TÖRTÉNET
kezdetben volt a tiszta gyász
Haza csak egy volt – elveszett
magukra zárva sír-szobát
zokogtak hűlő teste felett
mind aki nem ölte meg magát:
halomra dőlt oltárival
vagy három dekádnyit így vigyáz
ott ragadva a Nagy Magyar
Aranytól Vajdán át Erkelig
míg az élő nedv elfolyik
s marad a póz a puszta váz
de jött a friss század éles szele:
kicsapva rázárt ablakot
fátyolt felkapva csontokat
söpörve nyitja a gyász-lakot
s temeti mind a Nagy Holtakat
a Modernség – és az a sok
hazátlan bitang ki jött vele
Bartókok Adyk Kernstokok
az ős pirossal mosva át
a kamra megfakult falát
felmerül tisztán a forrás neve
Ízlések és pofonok különböznek. Van aki szerint a 20. századi modern művészet -festészet, zene és irodalom – gyökértelen, beteges, elfajzott. A zene zagyva, disszonáns hangzavar (pl. Bartók, Sztravinszkij), a festészet dilettáns mázolmányok sora (pl. Picasso, a magyarországi Nyolcak festőcsoport tagjai), az irodalom értelmetlen szavak halmaza, amely csak az obszcén és erkölcstelen megbotránkoztatással képes magára irányítani a figyelmet (pl. Joyce, Ady, a nyugatosok). Így gondolkodott például gróf Tisza István miniszterelnök, aki 1911-ben a Magyar Figyelő című konzervatív lapban a széles nagyközönség számára is meghirdette a festészetre vonatkozó eszméit*. Hasonló nézeteket vallott később Adolf Hitler, napjainkban pedig például a nemrég állami kitüntetéssel kitüntetett Takaró Mihály irodalomtörténész. Gróf Tisza István respektjét jelzi, hogy a korábban lecserélt, és tavaly visszaállított monumentális emlékművét a Parlament mellett maga a miniszterelnök avatta fel méltató beszéd kíséretében.
Egy másik megközelítés szerint a modern művészet a régi hagyományok szerves folytatása, amely a megváltozott világ új szemszögű, de továbbra is a referenciális, csak áttételesebb megközelítését mutatja.
Maguk a művészek is megosztottak ebben a kérdésben. Vannak akik a természetelvű, realista művészetet tartják követendőnek – természetesen nem az egyszerű utánzást, hanem a nemes, égi eszmékkel korrigált, például nemzeti és keresztény értékeket közvetítő és felmutató művészetet – többek között ők azok, akik létrehozták a magyar állam által Alaptörvényben is hivatalosnak nyilvánított, és államilag finanszírozott művészeti testületet, a Magyar Művészeti Akadémiát. (Hogy aztán mindazok, akik csatlakoztak hozzájuk, meggyőződésből, gyávaságból vagy pénzért tették-e, már nem is annyira lényeges.)
Az MMA-n kívüli művészeknek erről többnyire más a véleménye, most, a 21. század elején, és talán inkább szimpatizálnak a 100 évvel ezelőtti kollégáik nézeteivel, illetve legalább nem elutasítóak azokkal szemben, legfeljebb nem találják relevánsnak maguk számára az akkor felvetett kérdéseket.
De kik is voltak ezek a 100 évvel ezelőtti "elfajzott, beteges, gyökértelen és dekadens" művészek? Tudtak-e egymásról, felismerték-e összetartozásukat, és tartottak-e kapcsolatot egymással – itthon és külföldön, Párizsban és Budapesten? Erről szól Rockenbauer Zoltán könyve, elsősorban a magyar modern festők tevékenységét és kapcsolatrendszerét a középpontba állítva. A legtöbb szó a Nyolcak – Berény Róbert, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos – művészcsoport, valamint Kassák Lajos, a Nyugat folyóirat szerzői és Bartók Béla kapcsolatáról, találkozásaikról, közös fellépéseikről, kiállításaikról és egymásról írt méltató kritikáiról szól, miközben a 20. század első két évtizedének történelmi-politikatörténeti eseményei is felvillannak. Az eseménytörténetet anekdoták is színesítik, de valójában ez szakkönyv, tudományos munka, amelyet a kötet végén található 20 oldalnyi irodalomjegyzék, 50 oldalnyi jegyzet is hitelesít. Különösen jó és használható a 20 oldalnyi névmutató, és az olvasók figyelmébe ajánlható még a facebookon található Apacs művészet oldal, ahol a szöveghez tartozó illusztrációk – a festmények képei és rengeteg fotó – rövid, esszészerű posztok formájában megtalálhatók**.
* Lásd: 20,000 korona Magyar Figyelő 1. évfolyam 1. szám, közli például:
Gróf Tisza István összegyűjtött munkái 520-523. oldal
** Ezek kapcsán néhányat karcoltam én is, lásd itt.
