vargarockzsolt

Raktár. Egy gátőr szerszámai és egy levéltári segédfogalmazó iratai.

Friss topikok

Címkék

56 os intézet (1) 62/kirakós játék (1) a. e. bizottság (1) Aaron Blumm (1) acid test (1) Adorno (1) adorno (1) ady endre (2) agatha christie (1) Akció van! (1) Akira Kurosawa (1) akutagava (1) alain badiou (1) alan lightman (1) alan turing (1) alaptörvény (1) alaszka (1) Alfred Steiglitz (1) Alfred Stieglitz (1) alkotmány (1) állambiztonság (1) állambiztonsági levéltár (2) Almási Miklós (1) alternatív iskolák (1) alternatív vallás (1) amerikai (3) amerikai krimi (2) amerikai psycho (1) amerikai regény (12) andrás lászló (1) andrás sándor (1) andrej rubljov (2) André Kertész (1) andy clark (1) andy warhol (1) angol (1) angol regény (8) angst (1) anna margit (1) antiszemitizmus (3) antoine rocquentin (1) antropológia (1) Apám helyett (1) apokalipszis (1) apokaliptika (1) Apolló (1) arasse (1) argentin (2) arnheim (1) Arthur C. Danto (1) asperger-szindróma (1) Assmann (2) Asterix (1) ateizmus (1) auden (1) aukció (1) Auschwitz (1) auschwitz (1) austerlitz (1) ávh (2) Az ellenállás melankóliája (1) az első száz (1) A bankár (1) A csemegepultos naplója (1) a csend (1) A halál kilovagolt Perzsiából (1) a hóhér háza (1) a holtsáv (1) A kék szifon (1) a nő (1) a párválasztó agy (1) a pszichológia örök témái (1) a század (1) a szellem nemessége (1) a természet és a lélek (1) a tér költészete (1) A történetárus (1) Babij Jar (1) babits mihály (1) bach (1) bagabo (1) Balassa Péter (1) balassa péter (1) Balaton (1) balázs béla (1) Bálint Eszter (2) Balkán (2) Balogh Attila (1) Balzac (1) bán andrás (1) bán zoltán andrás (2) Bán Zsófia (2) Barcelona (1) bárdos deák ági (1) Bari Károly (1) Barnás Ferenc (1) barnes (1) Barthes (1) barthes (1) bartók (2) bazsányi sándor (1) beatles (1) beaver (1) beethoven (1) békés pál (2) Bencsik Orsolya (2) benedek anna (1) bényei tamás (1) Bényei Tamás (1) benyhe jános (2) beregi tamás (2) bereményi géza (1) bernstein (1) bestiárium (1) bestseller (1) besúgók (1) beszámoló (1) beszélgetések (1) bibliofita (1) bibó istván (2) bill gates (1) bimini (1) bírálatok (1) bloor (1) blues (1) bob dylan (1) bodó balázs (1) bódy gábor (3) bogdán józsef (1) bogdán lászló (1) bognár szabolcs (1) bögre zsuzsanna (1) bohócok (1) bokszmeccs (1) Bolaño (3) Bolano (2) bondarcsuk (1) Borbély Szilárd (1) Borges (3) boros jános (1) Bosznia (1) Bovaryné (1) boyd (1) brecht (1) Brenner (1) bret easton ellis (1) bruegel (1) brueghel (1) Bruno Monsaingeon (1) Bryson (1) Bukovac (1) bulgakov (2) bulvár (1) bunuel (1) bűnügyi regény (1) Cage (1) Calvino (3) calvino (3) camus (1) Caravaggio (1) carnap (1) cavalli sforza (1) ceausescu (1) celeb (1) Cellini (1) cenzúra (1) cervantes (2) cesares (1) Chandler (1) Chile (1) Chuck Norris (1) cigány (3) cigányok (1) cigányság (2) civilizáció (1) coetzee (1) coppola (1) Cortázar (1) cortázar (1) cortazar (1) cossa (1) Cruyff (1) Csaba Ferenc (1) Csákány István (1) családregény (2) csányi sándor (2) csányi vilmos (4) csáth géza (1) cseh tamás (1) csenus imre (1) csenyéte (1) csép attila (1) cserna szabó andrás (1) csillagászat (1) csillagtúra (1) csirkejáték (1) Csontdaráló (1) csontváry (1) czesław miłosz (1) dali (1) daniel denett (1) Daniel Kehlmann (1) dankó utca (1) dante (1) darwin (1) David Smile (1) dawkins (1) del (1) demény péter (1) demetrovics zsolt (1) demján sándor (3) Dennis Lehane (1) dés mihály (1) detektívtörténet (2) diana hercegnő (1) divat (1) Doktor Faustus (1) dolittle (1) don king (1) dragomán györgy (1) drakula (1) Dresch (1) Duchamp (2) dzsessz (1) edison (1) Edmund Husserl (1) ed mcbain (1) Ed McBain (1) egyed péter (1) egyetleneim (1) Egyházfórum (1) Egyiptom (1) egy ember (1) egy medvekutató feljegyzései (2) egy mondat azok közül (1) Einstein (1) einstein (1) elbeszélés (1) elbeszélések (3) életrajz (4) élet és irodalom (1) eleven irodalom (1) Eliot (1) eliot (1) ellenkultúra (1) Ellis (1) előadóest (1) el greco (1) el liszickij (1) emberi viselkedés (1) emlékezet (1) entropia (1) Eötvös Péter (1) eper reggelire (1) Erdély (3) erdély (2) erdélyi (2) erdélyi magyar regény (1) Érdi Péter (1) erdős virág (1) erlend loe (1) esszé (16) esterházy (2) esterházy péter (2) esti (1) észlelés (3) etnikum (1) etnofon (1) Európa (3) európa (1) európa kiadó (2) evolúció (6) evolúciós (2) evolúciós pszichológia (3) ezoteria (2) fajbiológia (1) falcsik mari (1) faljáró (1) fantasy (2) fantasztikus (5) farkas béla (1) Farkas Zsolt (1) fasizmus (1) fassbinder (1) fehér márta (1) fejős éva (1) Fejtől s lábtól (1) fekete lyuk (1) fékevesztett evolúció (2) fenegyerek (1) fenyő d. györgy (1) festészet (3) festménytalányok (1) feyerabend (1) Feyman (1) Film (1) film (1) filozófia (15) finn (1) firenze (1) fizika (5) Flaubert (1) foci (2) fodor ákos (2) Fodor Géza (1) folklór (1) Forrás (1) fotóesztétika (1) fotókiállítás (1) fotóművészet (2) foucault (2) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) francia (8) francia regény (4) frankenstein (1) franny és zooey (1) Frei Tamás (1) Freud (3) freud (2) furtwängler (1) Füst Milán (1) Gaarder (1) gadamer (1) Gagarin (1) Gao Xiangjian (1) garaczi lászló (1) garbarek (1) generation p (1) genetika (1) geoffrey miller (1) geoffry miller (1) georges simenon (1) Georges Simenon (1) george foreman (1) Gerlóczy Márton (1) Gerő-Romsics vita (1) Gerő András (1) gertrude (1) gertrude stein (1) géza (1) giccs (1) glam-rock (1) glenn gould (1) goebbels (1) goethe (1) goldbach sejtés (1) Gorgo (1) görög regény (1) goropius becanus (1) Gosztonyi Katalin (1) goya (1) gőzgép (1) Grace Davie (1) gravitáció (1) grecsó krisztián (1) Grencsó (1) grendel lajos (1) grespik lászló (1) grigirij perelman (1) Gundel Takács Gábor (1) guttmann andrás (1) gyáni gábor (1) győrffy ákos (1) György Péter (2) györgy péter (2) gyuris tamás (1) hacker (1) hafner zoltán (1) hagyomány (1) hajléktalanok (3) hajnóczy péter (3) Hajnóczy Péter (3) hamu és ecet (1) Hamvas Béla (2) hamvas béla (6) hanák andrás (1) hankiss elemér (2) Hannah Arendt (1) happening (1) hari (2) Harry Potter (1) haruki (1) haszid (1) hatályon kívül helyezve (1) Hawking (1) haydn (1) háy jános (1) hazai attila (1) Heidegger (1) hemann hesse (1) hemingway (3) hempel (1) Hendrix (1) henry rollins (3) Herczeg János (1) hernádi gyula (1) Hernádi Zsolt (1) hévizi ottó (1) hidegdauer (2) Hitler (1) hitler (1) Hofi Géza (1) holden caulfield (2) Holdpalota (1) holdpalota (1) hölgyszonáta (1) holland (2) Holocaust (5) holttengeri tekercsek (2) homérosz (1) horizont (1) Horthy (2) horvát (1) horvát regény (2) houellebecq (1) Hrabal (1) Hraskó Péter (1) hülyeség (1) hunter thompson (1) ian hancock (1) idegengyűlölet (1) identitás (1) idő (1) ifjúsági (1) III/III (1) ikarusz (1) imrei andrea (2) ingmar bergman (1) interjúk (1) internet (2) irodalmi bulvár (1) irodalom (4) irodalomkritika (1) irodalomtörténet (2) irodalomtudomány (2) irónia (2) Isaac Stern (1) iskola a határon (1) Ismail Kadare (1) ismeretelmélet (1) ismertető (1) Italo Calvino (1) itt és most (1) iványi gábor (2) j.s.bach (1) Jakob Nielsen (1) jakus ildikó (1) james dean (1) James Ellroy (1) james joyce (1) james watt (1) janis joplin (1) jánossy lajos (1) japán (4) jared diamond (1) Jarmusch (2) jean cassini (1) jelenits istván (2) jeles andrás (1) Jeszenszky Géza (1) jethro tull (1) jimi hendrix (1) jim morrison (2) john cage (1) john gay (1) john gribbin (1) john lennon (2) John Lurie (2) Jon Fosse (1) Joós Katalin (1) joyce (1) józsef attila (3) József Attila (1) jó könyv (1) julio cortazar (3) kabbala (1) kádárizmus (1) kádár jános (2) kádas mária (1) Kafka (1) kafka (1) kalasszikus irodalom (1) Kálmán C. György (1) kálmán c. györgy (1) Kálnoky (1) kalóz (1) kamarás istván (1) kamill kopke (1) Kampis György (1) kanadai (1) Kaposvár (1) karácsony benő (1) Karashan (1) karc (10) Karl Jaspers (1) Karl Popper (1) karnevál (1) katolikus (1) kavafisz (1) kazár szótár (1) kedvenc (1) Keleti díván (1) kemenesi zsuzsanna (1) kemény istván (2) kenéz ferenc (1) Kenéz Ferenc (2) ken kesey (1) képfilozófiák (1) Kerékgyártó István (1) keresztény (1) kerry4ever (1) kertész (3) kertész imre (2) keszeg anna (1) keszei józsef (1) kínai regény (1) king crimson (2) kipling (1) király lászló (1) kirekesztés (1) kiskegyed (1) kisregény (5) kiss ferenc (1) kiss lászló (1) kis jános (1) ki ölte meg jean cassinit (1) Klaniczay (1) klasszikus (6) klasszikus zene (1) klaus nomi (1) Koen Wessing (1) koestler (1) kolozsvár (1) Kolozsvár (2) Kolozsvár-oratórium (2) költészet (2) Kondor Béla (1) kondor béla (1) Konkoly-Thege Miklós (1) konnekcionizmus (1) Konrád György (1) konrád györgy (1) könyv (3) konzervatív (1) köpenicki kapitány (1) Kornis Mihály (1) Kőrösi Zoltán (2) kortárs (33) kortárs irodalom (12) kortárs magyar (22) kortars magyar felvidek hataron tuli szepirodalom recenzio (1) kortárs magyar klasszikus (3) kortárs magyar regény (14) kortárs zene (1) Kostler (1) kosztolányi (1) Kovács András Bálint (1) kovács andrás bálint (1) kovács ibolya (1) kovács teréz (1) közgazdaságtan (1) közhelyek (1) kozmológia (1) Kołakowski (1) Krasznahorkai (1) Krasznahorkai László (3) krasznahorkai lászló (8) krimi (25) kritika (5) kronopiok es famak tortenete (1) kroó györgy (1) Krusovszky Dénes (1) Kublaj kán (2) kuhn (1) kultúra (1) kultúrantropológia (1) kulturantropológia (2) kultúrpolitika (1) kultúrtörténet (1) kundera (1) Kundera (1) kuplé (1) kurgáni napló (1) kurtág györgy (1) Kurtág György (1) kurtz ezredes (1) kurt gödel (1) kutyaügyi előadó (1) kvantumfizika (1) Lacan (1) ladányi jános (1) láng orsolya (1) Láthatatlan városok (1) láthatatlan városok (1) Latin-Amerika (1) Látó (2) látó (1) Lawrence Block (1) leibowitz (1) lektűr (8) lem (1) lengyel regény (1) lenin (2) leonardo (1) Leopardi (1) Lewis Payne (1) le clézio (1) lharmattan kiadó (1) liar (1) liberális (1) liberalizmus (1) linn ullmann (1) litvai nelli (1) liv ullmann (1) lonesco (1) losonczy géza (1) lovas ildikó (1) lucy lippard (1) luther (1) Lyotard (1) maár judit (1) Machiavelli (1) macska (1) macskakaja (1) mágikus realizmus (1) magyar (44) magyarország (1) magyarország alaptörvénye (1) magyarország felfedezése (1) magyarósi éva (1) magyar hivatástudat (1) magyar irodalom (3) magyar krimi (1) magyar novellák (2) magyar regény (3) Mahavishnu (1) maigret (1) Maigret (9) Majtényi László (1) maláj (1) Malevics (1) Malina János (1) Mallarmé (1) malraux (2) mao (1) Marcell Duchamp (1) marcel aymé (1) marcovaldo (1) Marco Polo (2) marketing (1) marlon brando (1) martin amis (1) Martin Amis (1) Martin Buber (1) Márton László (1) marton lászló távolodó (1) Marvin Pontiac (1) Marx (1) matematika (2) máté tóth andrás (2) Matisse (1) Matt Ridley (1) maurice lee (1) Medusa (1) meghalt a főítész (1) Megjött Ézsiás (1) melankólia (1) méltatások (1) memoár (1) ménes attila (2) menyhárt jenő (1) Menzel (1) mérő lászló (1) Mérő László (1) mese (1) meseregény (1) Mészöly Miklós (1) metagalaktika (1) Mexikó (1) micsinay (2) mikael niemi (1) mikes tamás (1) miklósi ádám (2) Mileta Prodanovic (1) mindig régen van (1) mocsok (1) modern (1) moldova györgy (1) molnár ferenc (1) moly (1) moly.hu (3) monty cantsin (2) morel találmánya (1) Móricz Zsigmond (1) Mosonyi Aliz (1) Mozart (1) Mózes (1) mr. spencer (1) muhammad ali (1) multiverzum (1) Mum (1) murakami (1) mussolini (1) Műút (1) művészetfilozófia (2) művészettörténet (2) nádas péter (2) Nádas Péter (4) nagyamám (1) nagyanyám (1) nagy bandó (1) nagy gábor dániel (1) nagy gergely (1) nagy imre (1) Nagy Koppány Zsolt (1) nagy sándor (1) nagy sz. péter (1) nánay bence (1) napló (2) napster (1) Neil Gaiman (1) Nemes Nagy Ágnes (1) nemes z márió (1) német (2) német regény (1) nemo kapitány (1) népi mozgalom (1) népzene (1) Nesbø (2) new wave (1) new york trilógia (1) nick cave (1) Nietzsche (3) nietzsche (2) nixon (1) nobel díj (2) noire (1) női lektűr (1) nooteboom (3) norman mailer (1) norvég (1) novák péter (1) novella (4) novellák (9) nulla (1) Nyáry Krisztián (1) nyelvfilozófia (1) Nyolcak (1) Nyugat (1) ő. kovács józsef (1) obszervátorok (1) ógyallai csillagvizsgáló (1) oktatás (2) olasz (3) olasz sándor (1) olvasásszociológia (1) olvasónapló (1) önéletrajz (2) opera (1) orál history (1) örkény istván (1) orosz (2) orosz regény (2) osztrák (2) ottlik (1) ottlik géza (1) Ottlik Géza (1) ottlik veduta (1) öt irás az erkölcsrö (1) p. j. stradlater (1) Papp István (1) parallax (1) paraszt (1) para kovács (1) párhuzamos történetek (1) párhuzamos világok (3) paródia (1) pasolini (1) patmosz (1) pauline melville (1) paul auster (2) Paul Auster (4) paul klee (2) pavić (1) Peacocke (1) pelevin (2) pénz (1) Perseus (1) peter hammill (1) petrik iván (1) Petri György (2) philip marlowe (1) philip roth (1) picasso (2) pilinszky jános (2) PIM (1) pina (1) piszkos fred (1) piszkos harry (1) platon (3) pléh csaba (5) podmaniczky szilárd (1) poincaré sejtés (1) poirot (1) politika (7) politikai filozófia (1) popper (1) popper péter (1) popzene vittulából (1) porno (1) portugál (1) posztmodern (22) posztmodern regény (3) probléma (1) Professzorok Batthyány Köre (1) Prónay Csaba (1) propaganda (1) proust (1) provincializmus (1) próza (1) Prufrock (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (10) puskás ferenc (1) putyin (2) Pynnchon (1) Queneau (1) quine (1) Radics Viktória (1) radnóti sándor (3) rados ferenc (1) raimundus lullus (1) rainer m. jános (2) rainer maria rilke (1) Rakétaember (1) rasszizmus (2) Ravel (1) ready-made (1) recenzio (1) recenzió (37) regény (38) régészet (1) Reggel és este (1) reichenbach (1) reinkarnáció (1) rejtő (1) remekmű (1) Réz András (1) richard brautigan (1) richard rorty (1) Richter (1) Ridley (1) ridley scott (1) riemen (1) rilke (1) Rimbaud (1) Robbe-Grillet (1) Roberto Bolaño (1) Robert De Niro (1) robert de niro (2) roccamatio (1) rockandroll (5) rockzene (1) rodcsenko (1) roger waters (1) roma (3) romani (2) Romano Rácz Sándor (1) román józsef (1) Romsics Ignác (1) rónay lászló (1) Rorty (2) rossz könyvek (1) rossz regény (1) rubin szilárd (2) rudolf arnheim (1) Rushdie (1) safranski (2) sakk (1) salinger (3) sally hayes (1) samuel borkopf (1) Sándor Klára (1) sántaiskola (2) sántha józsef (2) sanzon (1) san francisco (1) saramago (1) sárközi györgy (1) sárközi márta (1) sartre (2) Sáry László (2) Sátáni versek (1) Sátántangó (1) schiff andrás (1) Schöberg (1) schönberg (1) schubert (1) sci-fi (3) Searle (1) sebald (1) Sebald (4) sebestyén mihály (1) seiobo (1) Semjén Zsolt (1) Shakespeare (2) sherlock holmes (1) sign (1) silence (1) Simenon (5) Simon Albert (1) simon albert (1) sitting targets (1) skandináv (3) skandináv krimi (1) solti györgy (1) Solt Ottilia (1) somoza (1) Sonntag (1) sorstalanság (1) spanyol (1) spanyol regény (3) Spengler (1) spinoza (1) spiró györgy (1) stalker (1) Stendhal (1) stephenie meyer (1) stephen jay gould (1) stephen king (1) steven seagal (1) steve yates (1) Susan Sontag (1) Svájc (1) svéd (1) Symposion (1) szabadesés rádió (1) szabadkőművesség (1) szabadság (1) Szabó Lajos (1) Szabó Miklós (1) szabó t. anna (1) szcientológia (1) széchenyi ágnes (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szegő jános (3) szegregáció (1) szégyen (1) székely jános (1) szekularizáció (1) szelényi iván (1) személyes (1) szentháromság (1) Szent Ágoston (1) szent ágoston (1) szepirodalom (1) szépirodalom (5) Szépművészeti Múzeum (1) szép ernő (1) Szerbhorváth György (1) szerb regény (2) Szerdahelyi Zoltán (2) szerzői jog (1) szigetek és szemhatárok (1) szilágyi domokos (1) szilasi lászló (1) szociálantropológia (1) szociális idegtudomány (1) szociálpszichológia (1) szociográfia (5) szociológia (10) szókratész (1) Szókratész (1) szokratész (1) szőnyei tamás (1) Szőnyei Tamás (1) szórakoztató (1) szótárregény (1) Sztálin (1) sztrugackij (1) szvjatoszlav richter (1) Szvjatoszláv Richter (1) Takács Ferenc (1) talamon alfonz (1) talyigás (1) Tandori (2) tarantino (1) tárca (1) tarkovszkij (2) Tarnatino (1) tarr béla (1) társadalomtudomány (1) Tar Sándor (1) tar sándor (3) Tatár György (1) telep (1) temesi ferenc (1) teológia (1) teréz anya (1) tesla (1) teslár ákos (1) The Blind Man (1) Thomas Mann (1) thomas mann (1) thuküdidész (1) tibet (1) tillmann j. a. (2) Tillman J. A. (1) Tinguly (1) tintoretto (1) Tipotex (1) tiziano (1) tizparancsolat (1) Tolnai Ottó (2) tömjén zsolt (1) tompa andrea (2) Tompa Andrea (1) tom wolfe (1) Tordai Zádor (1) torgyán józsef (1) történelem (19) toscanini (1) tóth eszter zsófia (1) tóth krisztina (1) Tourette (1) Trabant (1) Trianon (1) trianon (1) triceps (1) tudomány (14) tudományfilozófia (5) tudományos ismeretterjesztés (4) tudósítás (1) tükör (1) Tülkös Terézia (1) turczi istván (1) tüske lászló (1) twilight (1) typotex (11) Typotex (7) ügynök (1) ügynökregény (2) Újhold (1) ullysses (2) ulysses (1) Umberto Eco (1) umberto eco (5) unalmas (1) Ungváry Krisztián (1) Univerzum (1) uszítás (1) Vad nyomozók (1) Vajdaság (3) vajda júlia (1) Vajda Mihály (1) valakinek az önarcképe (1) vallás (2) vallásszociológia (2) valuska (1) vámos miklós (1) vanek úr (1) van gogh (2) Varázsfuvola (1) vargarockzsolt (4) vargyas gábor (1) varsó (1) vass virág (1) vecsei miklós (1) velázquez (2) Velence (1) velencei bizottság (1) véletlen (2) verbunk (1) verebes istván (1) Veres Bálint (1) vermes géza (1) Verőce (1) vers (9) vészi margit (1) vida gábor (1) Vigh Mihály (1) világirodalom (1) Világoskamra (1) vita (1) Vizeli (1) vizuális antropológia (1) vulévu (1) wagner (1) walter m. miller (1) wass albert (1) watson (1) web (1) wenders (1) weöres sándor (1) Widmer (1) Wilheim András (1) Wim Wenders (1) winkler nóra (1) witkin (1) Wittgenstein (3) Wolf Haas (2) Woodstock (1) woody allen (1) yann martel (1) Zabhegyező (2) zaire (1) zalán tibor (1) Závada (1) zelk zoltán (1) zene (5) Zi-zi Labor (1) zsidó (1) zsidó misztika (1) Címkefelhő

Salamon János: A szív arisztokratikus szokásai

2017.02.07. 16:02 vargarockzsolt

covers_397384.jpg
Arisztotelész szerint – [az ember] olyan speciális, minden más élőlénytől különböző teremtmény, melynek természetébe mintegy bele van kódolva a magasztosság, vagyis a saját természetes állatiságán való felülemelkedés képessége.

A felülemelkedés itt önuralmat jelent. Azt az önuralmat, amelyet maga a természet, a kozmosz is gyakorol úgy, hogy benne a szellem uralkodik az anyag fölött. A kozmikus rendre hangolt ember lelkében az ész, a ráció a szívvel szövetségben tartja kordában az ösztönöket. Ez a ráció nem instrumentális, hanem mediális: nem eszköze, hanem őre az agresszív túlélőösztönöknek, miközben közvetíti és belső használatra adaptálja a kozmosz örök harmóniáját. Az organikus egészként lélegző politikai közösség akkor működik harmonikusan, ha a közösség feje (a kozmikus racionalitásra hangolódott maroknyi szellemi elit) irányítja a politikai testet (az ösztöneiknek kiszolgáltatott, ingadozó szívű emberek tömegét).

ELVESZETT ILLÚZIÓK 45. oldal

Salamon János: A szív arisztokratikus szokásai
Pesti Kalligram, 2016


Szabad-e suksükölni?*

Ha azt mondom kúl, akkor rontom a nyelvem? Létezik nyelvromlás? A nyelvi igénytelenség – a normasértő, slendrián nyelvhasználat – szellemi igénytelenség jele? Aki suksüköl, az bunkó, paraszt, műveletlen tuskó; aki pedig kúlozik az városi bunkó, szellemi proletár? És van-e ennek morális következménye? A szellemi igénytelenség jellemhibának a jele, aki műveletlen az emberileg alacsonyabbrendű**?
És aki mindezt nem fogadja el,*** az megágyaz az újnyilasoknak? Az ízléstelen ízléssemlegesség értékrelativizmust takar, amely az emberi életformák egyenjogúságát hirdetve**** a kulturált emberiség sírásója?
A Nemzeti Színház Duna-parti épületének (vagy éppen a Milánói Világkiállítás Magyar Pavilonjának) az építészeti értéke épp oly magabiztosan, objektívan meghatározható, mint az, hogy az újnyilasok eszméi kártékonyak?

Létezik egy kozmikus rend, amelyet már Platon felismert, amely szellemi mérceként szolgálhatna, de amelytől már a görög racionalizmus elszakadt, amelyhez képest a kereszténység eszméi is földhöz ragadtak; egy kozmikus rend, amelyet nem ismerünk fel, amelyet megtagadunk, amikor megöltük az isteneket és megöltük Istent, amikor Machiavelli és a felvilágosodás liberális filozófusai és Nietzsche és Wittgenstein és Rorty és Searle és***** Nádasdy Ádám és Kálmán László és Bárány Tibor téveszméit követjük, vagy éppen szellemi mocsarába ragadtunk – mondja Salamon János, az arisztokratikus***** filozófus.
Ebből következik például, hogy én, az antiplatonista, méltatlan vagyok Salamon János eszméinek tolmácsolására, értékelésem értéktelen, viszont a könyvből kiragadt és megosztott idézeteimmel (20 darab) némi szolgálatot tehettem a szerzőnek. Salamon eszméiből következik még, hogy a molyon megosztott tartalmak 99,9%-a (az utolsó 9-es felett van egy pont) értéktelen, hiszen nem ütheti meg Salamon mércéjét. Van ugyan néhány moly, aki kapisgál (rettenetes, hogy én is milyen alpári kifejezést használok!) valamit, a többiek viszont nullák. Most már rájöttem: a szellemi magaslatokban trónoló tévedhetetlen ítészeink, akik megmondják, hogy mi a jó és mi a rossz, nem valamely privát ízlés vagy kulturális értékrend nevében döntenek elevenek és holtak, irodalmi díjak jogossága és versek értéke felett, hanem megkérdőjelezhetetlen, örök és égbe vésett ideák nevében.

Jómagam csak egy hiányos műveltségű, plebejus és anarchista hajlamú olvasó******* vagyok, nincsenek világmegváltó ambícióim, nem szeretnék dönteni a filozófia örök kérdéseiben, ezért – elfogultságaim és előítéleteim tudatában – egyszerűen csak élveztem ezt a könyvet. A szerző filozófiai nézeteit nem osztom, de csodálom gondolkodásának mélységét és ízlésének kifinomultságát.

A Kalligram Kiadó a tartalomhoz méltóan igényes külsővel és szerkesztői munkával jelentette meg ezt a könyvet, amelyet a filozófia iránt érdeklődőknek jó szívvel ajánlok.

* Szerintem szabad, csak éppen nem illik, aki suksüköl, az (műveltségi) konvenciót sért, ezért lenézik, és nem éri meg ilyen helyzetbe hozni magunkat. Ugyanakkor egy ember minősége, szerintem, nem a műveltségétől függ, noha azért többnyire van összefüggés, nem tagadom. Az előítéletnek – aki művelt, az intelligensebb, mint a műveletlen, és/ezért alkalmasabb az emberi együttélésre – ezúttal is van némi alapja.
** Nem lehet egyszerre pacalt enni és tisztán gondolkozni – mondta Hamvas Béla, aki fiatal korában néhány írásában maga is elborzasztó következtetésekig jutott – de Salamon nem tradicionalista.
***  Itt néhány logikai lépés ismertetésétől eltekintek, Salamon János könyvében olvasható a láncolat.
**** Multikulturalizmus és konzumidiotizmus?
***** A következő három személy Salamon János kortárs vitapartnerei, akiknek véleménye csupán Salamon cáfolatából ismerhető meg e könyvből, viszont a neten ezek a vitairatok szabadon elérhetők.
****** Arisztokratikus eszméiből politikai téren például az következik, hogy elutasítja a demokráciát, egy (szellemi) arisztokratikus köztársaság híve volna – ha ő válogathatná ki a (szellemi) arisztokratákat.
******* Más fordításban eredetieskedő és fiataloskodó vénember

Szólj hozzá!

Címkék: magyar filozófia platon Nietzsche Wittgenstein Searle Machiavelli Rorty

Rockenbauer Zoltán: Apacs művészet

2017.02.07. 15:22 vargarockzsolt

covers_324502.jpg

Falcsik Mari: EGY MAGYAR TÖRTÉNET


kezdetben volt a tiszta gyász
Haza csak egy volt – elveszett
magukra zárva sír-szobát
zokogtak hűlő teste felett
mind aki nem ölte meg magát:
halomra dőlt oltárival
vagy három dekádnyit így vigyáz
ott ragadva a Nagy Magyar
Aranytól Vajdán át Erkelig
míg az élő nedv elfolyik
s marad a póz a puszta váz

de jött a friss század éles szele:
kicsapva rázárt ablakot
fátyolt felkapva csontokat
söpörve nyitja a gyász-lakot
s temeti mind a Nagy Holtakat
a Modernség – és az a sok
hazátlan bitang ki jött vele
Bartókok Adyk Kernstokok
az ős pirossal mosva át
a kamra megfakult falát
felmerül tisztán a forrás neve




Ízlések és pofonok különböznek. Van aki szerint a 20. századi modern művészet -festészet, zene és irodalom – gyökértelen, beteges, elfajzott. A zene zagyva, disszonáns hangzavar (pl. Bartók, Sztravinszkij), a festészet dilettáns mázolmányok sora (pl. Picasso, a magyarországi Nyolcak festőcsoport tagjai), az irodalom értelmetlen szavak halmaza, amely csak az obszcén és erkölcstelen megbotránkoztatással képes magára irányítani a figyelmet (pl. Joyce, Ady, a nyugatosok). Így gondolkodott például gróf Tisza István miniszterelnök, aki 1911-ben a Magyar Figyelő című konzervatív lapban a széles nagyközönség számára is meghirdette a festészetre vonatkozó eszméit*. Hasonló nézeteket vallott később Adolf Hitler, napjainkban pedig például a nemrég állami kitüntetéssel kitüntetett Takaró Mihály irodalomtörténész. Gróf Tisza István respektjét jelzi, hogy a korábban lecserélt, és tavaly visszaállított monumentális emlékművét a Parlament mellett maga a miniszterelnök avatta fel méltató beszéd kíséretében.

Egy másik megközelítés szerint a modern művészet a régi hagyományok szerves folytatása, amely a megváltozott világ új szemszögű, de továbbra is a referenciális, csak áttételesebb megközelítését mutatja.

Maguk a művészek is megosztottak ebben a kérdésben. Vannak akik a természetelvű, realista művészetet tartják követendőnek – természetesen nem az egyszerű utánzást, hanem a nemes, égi eszmékkel korrigált, például nemzeti és keresztény értékeket közvetítő és felmutató művészetet – többek között ők azok, akik létrehozták a magyar állam által Alaptörvényben is hivatalosnak nyilvánított, és államilag finanszírozott művészeti testületet, a Magyar Művészeti Akadémiát. (Hogy aztán mindazok, akik csatlakoztak hozzájuk, meggyőződésből, gyávaságból vagy pénzért tették-e, már nem is annyira lényeges.)

Az MMA-n kívüli művészeknek erről többnyire más a véleménye, most, a 21. század elején, és talán inkább szimpatizálnak a 100 évvel ezelőtti kollégáik nézeteivel, illetve legalább nem elutasítóak azokkal szemben, legfeljebb nem találják relevánsnak maguk számára az akkor felvetett kérdéseket.  

De kik is voltak ezek a 100 évvel ezelőtti "elfajzott, beteges, gyökértelen és dekadens" művészek? Tudtak-e egymásról, felismerték-e összetartozásukat, és tartottak-e kapcsolatot egymással – itthon és külföldön, Párizsban és Budapesten? Erről szól Rockenbauer Zoltán könyve, elsősorban a magyar modern festők tevékenységét és kapcsolatrendszerét a középpontba állítva. A legtöbb szó a Nyolcak – Berény Róbert, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos – művészcsoport, valamint Kassák Lajos, a Nyugat folyóirat szerzői és Bartók Béla kapcsolatáról, találkozásaikról, közös fellépéseikről, kiállításaikról és egymásról írt méltató kritikáiról szól, miközben a 20. század első két évtizedének történelmi-politikatörténeti eseményei is felvillannak. Az eseménytörténetet anekdoták is színesítik, de valójában ez szakkönyv, tudományos munka, amelyet a kötet végén található 20 oldalnyi irodalomjegyzék, 50 oldalnyi jegyzet is hitelesít. Különösen jó és használható a 20 oldalnyi névmutató, és az olvasók figyelmébe ajánlható még a facebookon található Apacs művészet oldal, ahol a szöveghez tartozó illusztrációk – a festmények képei és rengeteg fotó – rövid, esszészerű posztok formájában megtalálhatók**.

* Lásd: 20,000 korona Magyar Figyelő 1. évfolyam 1. szám, közli például:
Gróf Tisza István összegyűjtött munkái 520-523. oldal

** Ezek kapcsán néhányat karcoltam én is, lásd itt.



Szólj hozzá!

Címkék: bartók magyar modern ady endre művészettörténet Nyugat Nyolcak

Krasznahorkai László: Báró ​Wenckheim hazatér

2017.02.07. 10:23 vargarockzsolt

covers_405370.jpg"de, amit most mindjárt az elején hangsúlyozni szeretnék,"*
hangsúlyozta, jelentős műnek tartom, zseniális, írják sokan, és ezzel se szeretnék vitatkozni, hiszen a zseniális többek között azt jelenti, hogy van benne valami olyan, nem a részleteiben, a mondataiban, a bekezdéseiben, a fejezeteiben, és még csak nem is a szövegtest egészében, hanem a lényegében, ami vitathatatlanul lenyűgöző, ami szubjektív megítélés kérdése, de mégis általános, hiszen általánosan elfogadott, ha szabad ezzel a tautológiával élnem, élt ezzel a tautológiával, és ha a szubjektív általánosan elfogadott, akkor objektívvé válik, még ha nem is objektummá vagy egy objektum, mű, alkotás kétségbevonhatatlan, mérhető tulajdonságává, hanem a róla alkotott vélemény, vélemény-felhő realitásává, és ilyen értelemben iránytű és világítótorony, csillag a magyar irodalom egén, Merítés-díjra ajánlott, ajánlotta fogadatlan prókátorként Merítés-díjra, mint a 2016-os év (egyik) legjelentősebb regényét.

Tagadhatatlan az is, és ezt nem is tagadta, hogy mulattam rajta, élveztem minden sorát, noha azt is hozzá kell tenni, tette hozzá, hogy ugyanakkor kicsit untam is, de ezt az unalmat a saját szubjektív olvasatomnak tudtam be, amelyről szerző és mű nem tehet, mert én vagyok türelmetlen, mert amiről szól ez a könyv, azt én már ismerem.
Ugyanakkor be kell vallanom azt is, vallotta be, hogy végig ott bujkált bennem egy rosszérzés, egy kisördög, vagy nagy, amely nem hagyta, hogy függetlenítsem magam a Krasznahorkai László-celeb jelenségtől, amely, ha sorolni akarnám, kezdte sorolni, talán ott kezdődött, hogy átvette a Prima Primisszima díjat, a Magyarország leggazdagabb emberei által alapított kitüntetést, a Művészetek Palotájában, látványos külsőségek között, bársony szőnyegen kivonult, és kezet rázott azokkal, akikről aztán megvetően nyilatkozott és prófétált a számtalan nyilatkozatában, a számtalan nyilatkozatát különböző válogatásokban közlő könyveiben, és szépirodalmi munkáiban is, nem név szerint, csak általánosságban, mint a kárhozatra ítélt világ megtestesítőiről, és ott folytatódott, folytatta a sorolást, hogy részt vett a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott Krasznahorkai László helye (a magyar és a világirodalomban) ünnepségen**, és az egóját folyamatosan és látványosan kivetítve megfeledkezett egykori japán mestere tanításáról (nem írni, elhallgatni), és ennek a folyamatnak az eddigi csúcspontját talán a Báró Wenckheim hazatér promóciós hadjáratával érte el, mert bár már a Háború és háború című általam talán legjobban szeretett regényének a valóságba átnövő ambíciója is jelezte, hogy
Itt félbe kell szakítanom a sorolást, szakította félbe a sorolást, mert ezek az események kívül állnak a regényen, a szöveg univerzumán, és talán csak rám tartoznak, és bár megmutatják, hogy honnan, milyen nézőpontból írom ezt az értékelést, de azért írhatnék már valami konkrétat is, és hát valóban.

"(A Karnevál minden szereplője imagináció, a regényben egyetlen élő ember sem szerepel, kivéve Radafukot.)"***
Hamvas Béla e mondattal vezeti be monumentális regényének utolsó részét, a szereplőinek a felsorolását, amelyben aztán ez a Radafuk nem szerepel, hiszen a könyvben csupán az említett egy mondatban fordul elő a neve. Krasznahorkai karneváljának vagy haláltáncának a végén is ott található a szereplők felsorolása, táncrend címszó alatt, és ebből a felsorolásból is hiányzik valaki, egy néven nem nevezett démon, aki azonban a regény cselekményének és végkifejletének tanúja, és talán a legfőbb alakítója, talán maga az ördög. Az a világ, amelynek tanúja, és amely felett végrehajtja az ítéletet, Krasznahorkai szerint elkárhozott, pusztulásra ítélt, ezt sugallja minden sora, és ahogy haladnak előre az események, ezzel a könyv szereplői és olvasói is egyre inkább tisztában lesznek. Ebben a világban, a szubjektív jónak, az egyéni jócselekedetnek nincsen súlya, nem befolyásolja a majdani, vagyis inkább a már meghozott, de még ki nem hirdetett, és így elkerülhetetlen ítéletet. Talán az ördög kapta meg ezt a világot, és ezt a szereplők nem befolyásolhatják, és mi, olvasók sem tehetünk semmit, azon túl, hogy konstatáljuk, megérdemelt ennek az alternatív valóságnak, alternatív Magyarországnak, alternatív Gyulának a pusztulása. Kegyelmet kérni nincs kitől, nincs narrátor sem, csak egy karmester, akinek intésére a különböző szereplők egymás után sorban, illetve váltakozva mondják a mondókáikat, ugyanarról, eltérő hangszínben és dallamban, de mind ugyanarról – Krasznahorkai szerint létezik objektív valóság, legfeljebb az egyes látószögek különböznek, de mi pontosan tudjuk és látjuk, hogy a szereplők valósága egyetlen és azonos.
Először azt gondoltam, hogy nincs szeretet ebben a könyvben, de aztán láttam, rosszabb a helyzet, van, csak esélytelen, funkciótlan, értelmetlen, épp úgy pusztulásra ítélt, mint a gonoszság vagy egy tányér disznópörkölt****.
Hamvas Karneváljában van narrátor, több is, aki és akik az un. függöny-beszédekben elmondják, hogy a legfőbb mulatság tárgya nem a mulatságos szereplők sora, hiszen azok csak tudatlan, szerencsétlen és lényegében szenvedő maszkok, hanem maga a narrátor, aki azt hiszi, hogy kívül helyezheti magát a "történeten". Hamvas magán nevet a leghangosabban. Ez a külső, legkülső nézőpont hiányzik Krasznahorkai regényéből, az irónia és a fergeteges humor nem pótolja az öniróniát. Sajnos.****

* Hamvas Béla: Karnevál, Magvető Kiadó, 1985. I. kötet, 7. oldal, 1. mondat
** http://vargarockzsolt.blog.hu/2014/01/23/krasznahorkai_…
*** Hamvas Béla: Karnevál, Magvető Kiadó, 1985. II. kötet, 645. oldal, utolsó mondat
**** disznópörkölt – Krasznahorkai regényének utolsó néven nevezett "szereplője"
***** Szeretném leszögezni szögezte le Hamvas Béla Karneváljához mérni egy regényt nálam a legnagyobb dicséret, mert ezt a formátlan, túlírt, dilettáns, szerkesztetlen torzót a legjelentősebb magyar regénynek tartom. Mondotta, aztán még hozzátette, Krasznahorkai regényírói tudása messze meghaladja Hamvasét, ugyanakkor… Krasznahorkai rajongásom bizonyítékait lásd még itt: http://vargarockzsolt.blog.hu/search?searchterm=Krasznahorkai&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s

Szólj hozzá!

Címkék: Krasznahorkai László kortárs magyar regény

Elliot Aronson: Életem és a szociálpszichológia

2017.01.31. 17:37 vargarockzsolt

Megfogott a gondolat, hogy az emberek személyisége és képességei nincsenek kőbe vésve. Genetikai adottságaink persze megszabják a magunk korlátait (én soha nem leszek olyan okos, mint Albert Einstein, és soha nem leszek olyan tehetséges sportoló, mint Michael Jordan). A szociálpszichológus azonban abból a feltételezésből indul ki, hogy az emberek nem foglyai a genetikának és a kora gyerekkorban elszenvedett deprivációnak. A klinikai pszichológia feladata a korrigálás. Arról szól, hogy a gyerekkorban elszenvedett sérülések utólag korrigálhatók – valamennyire. A szociálpszichológia a változásról szól. Azt mondja, rendben, rossz volt valakinek a sora gyerekkorában, de változtassunk a környezetén, változtassunk a motivációján, adjunk neki új lehetőségeket, és az illető képes lehet felülkerekedni származásán, önfeladó attitűdjén és előítéletein. Lelkesedéssel töltött el a gondolat, hogy az emberek fejlődhetnek, és az előnyükre változhatnak. Izgalmasnak találtam az emberek egyéni fejlődési lehetőségének gondolatát – hogy egy magamfajta gátlásos, nem túl tehetséges tizennyolc éves fiatalember, aki nélkülözésben és szellemi sivárságban nőtt fel, önerejéből is képes lehet a kiemelkedésre, tanulhat, mentorokra találhat, és bekerülhet a csapatba.

aronson_eletem-88ecece2501b07d78e7f68a132b7c1e9.jpgElliot Aronson, ez a rokonszenves személyiség és ragyogó tudós talán túl optimista – a kezdeti hátrányok önerőből nem mindig behozhatóak, gondolom én. Mások meg azt gondolják, hogy ezek a hátrányok semmilyen módon nem hozhatóak be, aki sérült, aki szegény, aki buta, az nem is érdemel többet. Világok választják el egymástól az embereket gondolkodásban, ezért szinte lehetetlen is a párbeszéd közöttük.
Ez a könyv mindenesetre azt bizonyítja, hogy Elliot Aronsonnak sikerült az élete. Igazi élmény volt olvasni, ahogy a bátyja, aztán pedig a tudós mentorai segítségével egyre magasabbra emelkedik, miközben igazán teljes és boldog életet él. Mázlista, mondom én, de hozzáteszem: ezt ő is tudja magáról, és igaz az is, hogy jól sáfárkodott mind a talentumaival, mind az életének szerencsés fordulataival.
Az önéletrajz ötvöződik a szociálpszichológia tudománya kialakulásának fejleményeivel, és a 20. századi Amerika szellemi-politikai környezetrajzával. Ami nekem ebből hiányzik, az nyilván nem hiányolható: a külső nézőpont, mind a személyiség, mind a szociálpszichológia tudománya, mind a szellemi-politikai környezetrajz megítélését illetően. Hogyan néz ki mindez konzervatív szemmel? – ez hozzátartozna a téma tárgyilagos, elfogulatlan megítéléséhez.
Ugyanakkor én elfogult rajongó vagyok, Aronson eszméi lelkesítenek, miközben látom, hogy nálunk ezek az eszmék mennyire kevéssé érvényesülnek, sőt, éppen ellentétes tendenciák térnyerésének lehetünk tanúi. Hogy csak egyetlen konkrét példát hozzak: Aronson leírja, hogyan küzdöttek az oktatási szegregáció ellen Texasban, az amerikai délen – sikerrel. A siker itt nem azt jelenti, hogy rendőrök kísérnek fekete, bocsánat, mindig elfelejtem, hogy vége a PC-nek, nigger diákokat az iskolába, hanem azt jelenti, hogy olyan oktatási modellt dolgoztak ki, amely nem rontotta a jóképességű, fehér diákok eredményeit, és javította a feketék tanulási képességeit és eredményeit is. Tudom, hogy hihetetlen, de igaz. Az ilyen kezdeményezéseknek köszönhetően lett például Obama elnök, ez nagyon veszélyes, képzeljük el, hogy ha integrálnánk a cigányokat, akkor még elnök is lehetne belőlük. A másik lehetőség persze vagy polgárháborúhoz vagy egy újabb Trianonhoz vezethet, de hát ezt ki nem sz@rja le, amíg mi meg tudjuk védeni magunkat a fekáktól.

Ez a könyv élvezetes, okos, szellemes, tiszta szívvel tudom ajánlani mindenkinek!

Kelen Károly írja:
AMERICA ON MY MIND
Nincs mit tenni. Lesz mit tenni.
Vannak például örök kedvencek. Él még Elliot Aronson, az egyetlen tudós, aki megkapta a három legfontosabb, pszichológusnak járó, amerikai kitüntetést, az íróit, a tanárit és a kutatóit. Könyve, A társas lény (The Social Animal) megváltoztatja az ember gondolkozását, de nekem talán még fontosabb a másik, Az életem és a szociálpszichológia. Több mint öt éve, 2011. januárjában írtam róla a Népszabadság Magazinban:
„Önök csináltak ilyet? Réges régi, őszeleji nászutunkon Visegrádon a Háború és békét olvastam föl a feleségemnek.* És most kiderült, hogy ez a nálam húsz évvel idősebb bostoni pofa meg a Varázshegyet olvasta az asszonynak. Azután a szomszédok bevallották, hogy nap nap után fürdőszobájukból hallgatják a felolvasást, de lemaradtak egy részről, nem tudják, hogyan végződött Naphta és Settembrini párbaja.
De nem csak emiatt ismerős az általa ábrázolt világ. Igazából most fogtam föl, hogy a háború előtt, közben és utána is ugyanolyan küszködés volt az amerikai átlagpolgár élete, mint a miénk. Egyhuzamban végigolvastam önéletrajzát a hullámvasútnál pénzt kereső szegénygyerekről, aki egyetemistaként nyitva felejtett gépkocsikat keresett éjszakai alváshoz a parkolóban, majd Magyarországról menekült feleségével bejárta az Államok leghíresebb egyetemeit, és megírta a szociálpszichológiai alapművét, a nálunk is sok kiadást megélt A társas lényt.
Örömmel emlékszem a hetvenes évek budapesti bölcsészkarára: éppen azokat emlegettük mint az »új tudás« letéteményeseit, akik a könyvben a szerző mestereiként és kollégáiként fölbukkannak: Gordon Allport, Leon Festinger, Kurt Lewin, David McClelland. Már akkor tudtunk az előítélet, a kognitív disszonancia és a teljesítménymotiváció lélektanának nagyjairól.”
Akkor nem volt hely, hogy rámutassak, milyen élvezettel nevet magán, amikor rájön, hogy ő sem tud kikerülni a kognitív disszonancia bűvköréből. Mennyire szeretem érte, mert állítja, felesége képességei alapján többre vihette volna, mint ő, de még egy ilyen, a szabadságra építő családban sincs esélye egy nőnek négy gyerek mellett. S milyen pontosan írja le az előítélet és az etnikumok közötti ellenségeskedésen úrrá levő Jigsaw-technikát (itthon, azt hiszem, mozaik módszernek szokás nevezni), amelyet ő dolgozott ki, és alkalmazott sikerrel a déli államokban is a szegreált iskolák helyébe lépő integrált intézményekben. A jigsaw (kirakós játék) a lényegre utal: az osztályon belül a feladatok megoldására csoportok alakulnak, amelyeken belüli együttműködésre van szükség. A jó eredményhez minden tagnak föl kell ismernie, hogy a többiek miben jók, és ez a más etnikumú, bőrszínű, társadalmi állású társ elismeréséhez vezet.
A cikk végén pedig ott a hitvallásom: „ha valaki megkérdezi még tőlem, miért gondolkodom a világról liberális értelmiségiként, ezt a könyvet fogom ajánlani neki.”
Aronson most 84 éves, már régen megvakult, de a számítógépe fölolvassa neki, amire szüksége van, és tisztában van vele, mi történik a világban. El tudom képzelni, mit gondol most Amerikáról, de talán megint neki lesz igaza A társas lény kiinduló megállapításával: „Nem feltétlenül őrült, aki őrült dogokat művel.” („People who do crazy things are not necessarily crazy.”)

Szólj hozzá!

Címkék: szociálpszichológia pszichológia memoár

Garaczi László: Plazmabál

2017.01.31. 17:25 vargarockzsolt

covers_412012.jpg
Mindig csak a gond.* Itt van ez a Garaczi is.** 
Hát költészet ez? Nemes költészet, amely jobbítja az emberek lelkét?

Mátyásnak jól állt az álruha,

piacon lókolbászt árula.
Arra járt Beatrix,
felsóhajt: kruciffix,
de szörnyű messze van Pádua.

Hiszen ez felségsértés! Hiszen mi tudjuk, ki az a Mátyás király!

Túl sokat evett az elefánt,

egy zománcvájlingot telehányt.
Jöttek a rendészek,
azt hitték, tökrészeg,
megrótták: ez nem volt elegánt.

Ezt meg kikérem magamnak! A többit meg nem értettem. Van még egy, amit megjegyeztem, de annak sincs semmi értelme, csak lopta. Mert annak az első két sorát a Petőfi írta:

Én egész népemet fogom

nem középiskolás fokon
garaczi
laci.

És akkor így menjen az ember az eszmecserére, amikor ilyenek megjelennek. Szerencsére a kutya se tud róla, még a Népszabadság se írt róla egy sort se.

* Épp most emelték meg a béremet 260-ról 290-re (ezerben, de csak forint, nem euro, szólni kéne a feketegyurinak, hogy fizethetnének euroban is), és ez most már több annál, hogy csak úgy eligyam. Hiába, öregszem, régen a csurkapistával kimentünk a lovira, és ott egy délután elment volna ennyi, ha lett volna, szegény Pista, ha ezt megérte volna! De most nem ez a gond, délután mennem kell egy eszmecserére, ahol el kell játszanom a szegény költőt, aki a népéért remeg, e lángoktól és migránsoktól ölelt kis ország, a HAZA sorsáért kell aggódnom, ránk támadnak a brüsszeliek (igen, tulajdonképpen nem értem, hogy költőket miért nem választanak be felügyelő-bizottságokba, mondani kéne a feketegyurinak, hogy legalább hadd legyek tiszteletbeli konzul, a határon túli testvéreink tiszteletbeli konzulja szeretnék lenni, szolgálati kocsival és sofőrrel, mert én megérdemlem) és a nemzetvesztő liberálisok.

** milyen név ez? ha legalább egy ypszilon lenne a végén! biztosan nem magyar, miért jelenhetnek meg ilyen szennyek? ez biztosan elkábítószerezte az agyát, és épp olyan infantilis lett, mint a Weöres, és épp olyan destruktív, mint a Petri.

*** Egyébként, úgy ahogy a fülszöveg megírja: bökversek, haikuk, limerickek, songok, kuplék, sanzonok, kisnóták a nagyvárosból. Aki szereti Garaczit annak tetszik, aki nem szereti, annak meg nem tetszik. Sokszor csak ökörködés, de van benne egy-két komoly vers is, főleg az első ciklusban, a Kispesti üstökös címűben, elrejtve, de azt határozottan cáfolom, hogy azonos lennék azzal a Zsoltival, aki kezdő versben**** szerepel, és aki letöltötte a Garaczi számítógépéről a szexképeket.

**** Bekapcsolom a gépemet

Bekapcsolom a gépemet,
ziregjen, zörögjön!
Letöltöm az emailemet,
csiregjen, csörögjön!

Ha lefagyik, én felhívom
a Zsoltot, a Zsoltot,
javítsa ki, amit múltkor
elrontott, elrontott!

Elhozza, de elhozza a
vinyóját, vinyóját,
de sokat kér egy órára,
nemjóját, nemjóját!

Újrahúzza a gépemet
a Zsolti, a Zsolti,
cserébe a képeimet
letölti, letölti.

Mikor végre lelép Zsolt a
lakásból, lakásból,
netezhetek vakulásig
látástól, látástól.

Szólj hozzá!

Címkék: vers kortárs magyar

Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás

2017.01.31. 17:12 vargarockzsolt

eltemetett.jpg

Igényes szépirodalom, fantasy elemekkel dúsítva, remek fordításban (Falcsik Mari!), kár, hogy annyira szomorú*.
Kazuo Ishiguro világklasszis író, biztosan írt két remekművet, olyanokat, amelyek miatt a jobb világirodalom történetek ott fogják említeni a nevét Flaubert, Dosztojevszkij, Thomas Mann és Nádas Péter neve mellett.
Ez a regénye talán nem ennyire jó**, de például Murakami Haruki rajongóinak tudnám ajánlani.

* SPOILER
** SPOILER

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy angol regény

Bodor Ádám: A barátkozás lehetőségei

2017.01.18. 17:13 vargarockzsolt

covers_383174.jpgEmanuel Lasker sakkviágbajnok* játékára mondták, hogy olyan, mint egy pohár langyos víz, amelybe egy adag lassan ölő méreg van keverve.
Ez jut eszembe mindig, ha Bodort olvasok.
Meg az, hogy a Zóna Tarkovszkijtól és a Sztrugackij testvérek Stalkeréből, az vajon azonos-e a Sinistra körzettel és minden meg nem nevezett Bodor-tájjal, vagy csak ott van az éppen aktuális hegyek mögött? A szereplők biztosan nem tudják, lehet Bodor sem, az olvasónak kell kéne eldönteni, hogy honnan olvassa.
Olyan semmitmondó az egész, PÉLDÁUL Varga és Vargáné története egy fülledt reggelen:

Megálltak még a város szélén egy sarki kocsma előtt. Varga a hátsó ülések felé nyúlt, kivett egy hálót, benne öt üres sörösüveggel, kiszállt, és elindult a bejárat felé. Vargáné lehúzta a maga felén az ablakot és kikönyökölt.
[…]
Varga most előjött a kocsmából. De az üvegek nem voltak nála. Odament a kocsihoz és megérintette Vargáné karját.
Adj csak még egy ötöst. Csak lengyel sörük van.
Akkor vegyél csak négy üveggel – mondta Vargáné és nem nézett Vargára.
Ötöt veszek. Hozzá fogok nyúlni a benzinpénzhez – mondta Varga és visszament a kocsmába.
[…]
Varga most kijövet elhaladt a férfi és a nő asztala előtt. Kezében volt a háló az öt üveg lengyel sörrel. Kinyitotta a csomagtartót s az üvegeket úgy hálóstól beleállította egy lefektetett gumiabroncs közepébe.
[…]
Hallottad, mit mondtam? – kérdezte Varga, miközben a kocsival megfordult és elindultak a városból kivezető úton.
Mesélj valamit – mondta Vargáné.

A kipontozott helyeken valami történik, aminek az értelmezése eléggé kérdéses, és sem Varga, sem Vargáné** nem mond semmit, ami segítene az olvasónak, ők csak vannak***.
Aztán ráadásnak ott van még ehhez a film is, a könyvhöz csatolt DVD, Ferenczi Gábor (és társai) filmje, amiről Nagy Bori elég jól ír itt.

A film egzisztencialista, a film mágikus, a film a zenéjével és a hangulatával elvarázsol, és ráadásul tesz még bele egy bónusz halált is nem mondom meg, hogy hova, és ettől az egész olyan befogadhatóra felpuhul.
A halál, mint édesítőszer, mint tejszínhab, amivel Bodor kegyetlenségét csillapítani lehet, igen, ez jellemző.

Az van még, hogy van egy jó ismerősöm, akadémiai doktor vallásszociológus, akivel egy szép tavaszi délutánon üldögéltünk egy budapesti kocsma teraszán, hideg sörök mellett, amikor ő meglátta közeledni Jelenits tanár urat. Azonnal felpattant és odarohant hozzá, beszélgetni vele, csak pár szót váltottak, aztán visszaült mellém. Már nem emlékszem pontosan, hogyan magyarázta, az volt a lényeg, hogy vannak szent emberek, és amíg ezek élnek, addig oda kell menni hozzájuk, hozzájuk kell érni, érintkezni kell a szentségükkel. Ezt konkrétan és átvitt értelemben is gondolta, gondoltam én, mert ateista létemre ezt én is így gondolom. Bodor egyébként ateista, és távolról sem szent, például elég vad dolgokat mesél el magáról A börtön szaga című interjúkötetében is, de tavasszal volt 80 éves, ezért ha találkozni lehet vele, akkor rohanni kell. Például a héten, szerdán, az Andrássy úti könyvtárban lesz vele találkozó. Aki tud, legyen ott.****

* Matematikus, filozófus, sakknagymester és szakíró volt, 27 éven keresztül (1894–1921) volt a sakk világbajnoka. Ez idő alatt öt alkalommal védte meg a címét, senki nem tudta ilyen hosszú ideig megtartani rajta kívül ezt a címet. Pályafutása idején 292 hónapban állt a világranglista élén.
** sem vargarockzsolt
*** csak vagyunk
**** ott voltunk

Szólj hozzá!

Címkék: film sakk novellák kortárs irodalom kortárs magyar

KRIMIK: Jo Nesbø: Fehér éjszaka; Lawrence Block: A halál völgyében; Lawrence Block: Sírok között

2017.01.18. 17:00 vargarockzsolt

covers_365961.jpgA becsületes és érzőszívű, alkoholista drogdíler romantikus kalandjai ott fenn, a messzi északon.
Az igazi Nesbot csak egyetlen jelenet idézi, amikor a főhős egészen közvetlen és bizalmas kapcsolatba kerül egy rénszarvassal* (csak a Télapó meg ne tudja), viszont megismerkedhetünk Nesbo vallásfilozófiai nézeteivel, amelyek ugyan számomra szimpatikusak, de olvastam már a témáról színvonalasabb változatot is.

Igazából rémes, hogy senki nem mer szólni Nesbonak, hogy hagyja ezt abba, és hozza vissza Harry Hole-t, vagy találjon ki egy hozzá hasonló figurát, és maradjon a szimpla krimiknél, mert ő ahhoz ért.

* Szegény rénszarvas, róla egy sokkal barátságosabb jelenet jutott az eszembe Erlend Loe: Doppleréből, igaz az ott szereplő Bongó egy egyszerű és tanulatlan jávorszarvas:
Doppler meséli: Bongó majd kiugrik a bőréből örömében, amikor meglát. A nap hátralévő részét a sátorban töltjük. Memóriajátékot játszunk, kellemesen elvagyunk; felrémlik bennem valami a régi iskolás évek te-vagy-a-legjobb-barátom érzéséből. Csupán az összetartozás, anélkül, hogy különleges dolgokról esnék szó. De a memóriajátékban Bongó siralmas teljesítményt nyújt. Komolyan össze kell szednie magát, hogy máskor is kedvet kapjak a játékhoz. Pedig pont azért választottam az állatosat, hogy tisztességes esélyekkel indulhasson ő is: de amíg én az egyik lapot a másik után párosítom össze rókákkal, hódokkal, mókusokkal és vadgalambokkal, Bongó egy árva kártya nélkül áll, üres kézzel. Egyszerűen képtelen megjegyezni, melyik kártya hol fekszik. Rámutatok neki, és várom, hogy legalább valami tétova jelzést adjon, egy kis hang vagy bólintás formájában, vagy bármi más módon, de semmi. Meg se nyikkan. Még csak nem is biccent. Nahát, Bongó, Bongó, mondom. Nem vagy épp egy osztályelső. De igazi társ vagy. És remek párna.



covers_386561.jpg

– Tudod, a gyilkosság más. Elvenni egy ember életét, ez teljesen más. Az ilyet senkinek nem lenne szabad megúszni. Soha de soha.
mondja a regény főhőse, Matt Scudder, és ez egészen vicces, mert pár év múlva Lawrence Block megírja a Bérgyilkos sorozatát, ahol a főhős lelkiismeretfurdalás nélkül gyilkol, és mi olvasók, szurkolunk neki. De ott még nem tartunk, és nem azért nem igazán jó ez a krimi, mert hiányzik belőle az erkölcsileg autista gyilkos, hanem…
A kiinduló helyzet olyan jól van kitalálva, hogy egy nap alatt elrepültem az utolsó oldalig, igaz, egyre inkább kiábrándulva.
Szóval úgy kezdődik, hogy egy zsaru dalolni készül a korrupt kollégáiról, ami aztán meglehetős bonyodalmakhoz vezet, amit csak testülettől kilépett Matt tudhat megoldani. A történet és a stílus erős Chandler utánérzés – eltekintve attól, hogy Chandlernél más lett volna a gyilkos, szerintem pont itt van a baj, Block visszariadt a kézenfekvő megoldástól, ami mögé kellő lélektani indoklást is megírhatta volna. Na, mindegy. Egynek, időtöltésnek jó volt.






covers_315447.jpgNéhány indok, amiért érdemes elolvasni:
– Az első laptól kezdve letehetetlenül izgalmas.
– Tele van igazán élő karakterekkel. Nem csak a főszereplő Matthew Scudder, a becsület és bűn határvidékein kóborló, egykori alkoholizmusával és egyéb démonaival küzdő New York-i magánnyomozó, hanem a mellékszereplők is jó kitalált és megformált alakok, akik sokat hozzátesznek a környezet és a sztori hitelességéhez.
– Van benne egy jó kis romantikus szerelem. Elárulok egy titkot: a romantikus szerelem nem csak a fiatalok előjoga.
– Nem egyszerű csihi-puhi, igényesen megírt, és intellektuális-erkölcsi-filozófiai kérdéseket is felvető regény – bár ezeket nem kell feltétlenül komolyan venni. Például azt a kérdést, hogy ki a kegyetlenebb: a gyilkos vagy a bosszúálló? Vagy azt, hogy erkölcsös-e egy kegyetlen kéjgyilkost az áldozat hozzátartozóinak kiszolgáltatni? Block ezen a vonalon haladva jut el majd később a Bérgyilkos sorozatáig, ahol a főszereplő a profi, precíz, gyorsan és tisztán dolgozó ítéletvégrehajtó, aki olyan mint a természet: érzelmek nélkül, hideg fejjel öl – szembe állítva az emberi gonoszságból és elmebeteg perverziókból származó gyilkos ösztönök irányította amatőr gyilkosokkal.
– A szerző ismeri az olvasó lélektanát, a regény végére azt a (véres, Nesbot idéző) befejezést kapjuk, amit várunk – ne legyünk büszkék magunkra.
– A krimik ügyében a molyok ízlésében meg lehet bízni, ez a regény a moly.hu-n 92%-os tetszési indexen áll.
– Lawrence Block nálam szerepel a legjobb bűnügyi regényírók listáján (a többiek Chandler, Christie, Simenon, Ellroy, Nesbo). Block világklasszis.

Ez a krimi a Matthew Scudder sorozat 10. kötete, szerintem baromi jó, és csak azt nem értem, hogy a kiadók miért nem folytatják a sorozat további köteteivel a kiadást. Még hét (!) folytatás vár ránk, lefordítatlanul, kiadatlanul.

 

Szólj hozzá!

Címkék: krimi

Bán András: A vizuális antropológia felé

2017.01.18. 16:05 vargarockzsolt

A könyv borítója randa. Első pillantásra valami laborban egy kísérlet, talán magnézium lobbanás? Az első pillantás, a felületes rátekintés sokszor megcsalja az embert, ezért érdemes a címlap fotót alaposabban is megnézni: és akkor jön a meglepetés. A labor valójában egy konyha, és azok a tárgyak, amelyek elsőre műszereknek látszottak, igazából egy mikrohullámú sütő, fóliás gurigák, kecsöpös flakonok, edények, satöbbi. Egy normál konyha, valamikor 21. század elején.

A kép jobb oldalán álló szemüveges, csíkos pulóveres, középkorú férfi, valószínűleg egy egyszerű tükröt tart a kezében – tehát szó sincs kémiai kísérletről.

Ha alaposabban megnézzük a férfi arcát, akkor rögtön kitaláljuk, az illető értelmiségi, és lehunyt tekintetéből arra következtethetünk, hogy műkritikus, egyetemi oktató. Valószínűleg Németh Lajos-díjas. A frizurája kissé lenőtt, ez arra utalhat – nem lehetünk biztosak benne -, hogy 1993 óta vizuális antropológiát tanít a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Intézetében egyetemi docensként. A kinyúlt pulcsi fiatalos mentalitást jelezhet, ezért azt tippelhetjük, hogy ő volt 1978–1980 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiója elnökhelyettese, és 2003–2004 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója művészeti vezetője. A bajusza alapján megkockáztathatjuk azt az állítást is, hogy jó magyar ember, ezért 2004–2006 között a Nemzeti Kulturális Alapprogram Fotóművészeti Szakmai Kollégiumának elnöke titulust is büszkén viselhette.

Egy éles szemű megfigyelőnek egy kép sok mindent elárul.

Olvassuk el a szerző nevét: Bán András. Ellenőrizzük a neten, igen, valóban, jó volt az előzetes feltevésünk, az adatok stimmelnek. A borító alján a TYPOTEX felirat, szinte már fölösleges is – minden világos, egy vizuálantropológiai tudományos könyvet tartunk a kezünkben. Ennek jó a randa borító is. Akik a szerzőt ismerik – és a szakmában és az egyetemi világban mindenki ismeri – azoknak nem kell reklám, tudják kiről van szó, a könyvet így is megveszik.

Egy újabb ellenőrzés a neten: a könyv papír formátumban már nem kapható. Viszont e-könyvként 938 forintért letölthető. Mivel ez nem a reklám helye, ezért nem árulom el, melyik kiadó honlapjáról.

Ha én terveztem volna a könyvet, akkor egészen más címlapot választottam volna, mert ez a tanulmánygyűjtemény a laikusok számára is érdekes lehetne. Mert a vizuális antropológia a tudomány és a művészet,  a kultúra és a társadalom határvidékén kóborol. Spoiler nélkül a könyvről többet nem tudok most mondani, ezért inkább idézek egy nagyszerű Szabó T. Anna verset, a költőnő Fény című kötetének hátlapjáról, amely halálosan pontosan visszaadja azt a hangulatot, amit könyv olvasása közben éreztem:

Zajlik a látvány, mint jég a folyón:

megtorlad, lódul, szilánkokra törik.

Egy szélvédőn gyors tükör-villanás:

mire lekapnád, jön a második.

Kering a nap a téli tér fölött,

villog a hó, az ablak, fáj a szem,

lencsék és prizmák, gyors tükrök között

halrajként villan át a képtelen -

rögzíthetetlen, mint a vadvizek,

és olvadékony, mint a fény maga.

Nagy, árnyéktalan déli ragyogás.

S lesz este,

reggel,

megint éjszaka.


két karc:

statements_138803.jpg
A hiba akkor izgalmas, provokatív és elgondolkodtató, ha együttműködik a véletlennel.

A hiba az, ami kivezet a világból.
Fotó: Szilágyi Lenke

statements_138775.jpg
„Mert miután a transzcendens utakat mind lezárták és az égő csipkebokrokat mind eloltották, csupán ez maradt: a hiba. Ez az egyetlen út, amely a csoda a teljesebb valóság felé vezet. Az egyetlen titok, ami még megpróbálható. Lehet, hogy a túlsó oldalon csak a krokodil vár minket. De már az is fölér egy csodával, mert ez a krokodil nem e világról való. A hiba az, ami kivezet a világból.” /Perneczky Géza /

foto: Horus Archivum

 

Szólj hozzá!

Címkék: typotex szabó t. anna bán andrás vizuális antropológia

Susan Sontag: A fényképezésről

2017.01.18. 15:32 vargarockzsolt

1.Jpeg
                                                   A fénykép a halandóság leltára…

…A fénykép megcáfolhatatlanul egy bizonyos helyen és egy bizonyos életkorban ábrázolja az embert; együvé terel olyan embereket és tárgyakat, akik és amelyek a következő pillanatban már szétszélednek, megváltoznak, s járják tovább a maguk útját.
Azokra az érzelmekre, melyek Roman Vishniacnak a lengyelországi gettók mindennapjairól készült 1938-as képei láttán ébrednek bennünk, erőteljesen rányomja bélyegét az, hogy tudjuk, ezek az emberek hamarosan mind odavesztek.
Susan Sontag: A fényképezésről
108. oldal

fotó:
Roman Visniac: A Rabbi Carrying His Books, 1938
12.5 X 10.37 in.
Gelatin silver print

2_1.jpg
                                        A valóság: véletlenszerű töredékek halmaza…

A fénykép esetlegessége azt hangsúlyozza, hogy minden mulandó; a fotódokumentum mesterséges volta azt jelzi, hogy a valóság alapjában véve rendszerezhetetlen. A valóság véletlenszerű töredékek halmaza – hatalmas a csábítás, hogy ezzel a hallatlanul leegyszerűsített módszerrel intézzük el a világot.
Susan Sontag: A fényképezésről
122. oldal
Fotó: egy kocka Tarkovszkij Stalker című filmjéből. Véletlenül ezt választottam.

 

3_1.jpg                                     
                                        A fényképezés a világ szerkezetének megkeresése

Cartier-Bresson számára a fényképezés „a világ szerkezetének megkeresése – tobzódás a forma tiszta gyönyörében”, híradás arról, hogy „ebben a káoszban mégis van rend”. (Alighanem lehetetlen úgy beszélni a tökéletességről, hogy ne legyünk kenetteljesek.)
152. oldal
fotó:
Henri Cartier-Bresson: FRANCE. Paris. 1952. On the Eiffel Tower

4.jpg
1. A fénykép a halandóság leltára. (A fénykép megcáfolhatatlanul egy bizonyos helyen és egy bizonyos életkorban ábrázolja az embert; együvé terel olyan embereket és tárgyakat, akik és amelyek a következő pillanatban már szétszélednek, megváltoznak, s járják tovább a maguk útját.) 108. oldal
2. A valóság: véletlenszerű töredékek halmaza. (A fénykép esetlegessége azt hangsúlyozza, hogy minden mulandó; a fotódokumentum mesterséges volta azt jelzi, hogy a valóság alapjában véve rendszerezhetetlen.) 122. oldal
3. A fényképezés a világ szerkezetének megkeresése. (Cartier-Bresson számára a fényképezés „a világ szerkezetének megkeresése – tobzódás a forma tiszta gyönyörében”, híradás arról, hogy „ebben a káoszban mégis van rend”.) 152. oldal

Ezek az állítások egymással ellentétesek, párhuzamosan igazak, és ugyanakkor akár egytlen képre egyszerre is vonatkoztathatók. Lásd a fenti képet, melynek adatai:

Henri Cartier-Bresson: GEORGIA. Kakheti. Telavi. 1972. Monastery Alavardi (XIth Century). Visitors from the kolkhozes, celebrating Saint George.

susan_sontag_a_fenykepezesrol.jpgA kötet hat esszét és egy idézetgyűjteményt tartalmaz a fényképezésről.

Az esszék egy megközelítésben részben önismétlők – ezért érezték egyes olvasók unalmasnak –, részben egymásnak is ellentmondanak, nem alkalmasak egy koherens művészetfilozófia megalapozására – ezért érezhettek más olvasók a kötet végeztével tanácstalanságot.
Egy másik megközelítés szerint a kötet olyan, mint egy zenemű. A szerző bizonyos dallamokat, motívumokat, témákat újra és újra elővesz, átgondol, variál, és ezzel lehetőséget teremt az olvasó számára, hogy maga válassza ki a számára érvényes gondolatokat.
Számomra szimpatikus ez a szerkesztési mód, mivel nem is hiszem, hogy a fényképezésről kizárólagos érvényességű állítások megfogalmazhatók volnának.

Mi is a probléma? (Ahogy én látom.)
A fényképezésnek öt jelentős szereplője van. Néhány meghatározás ezekre:

1. A fényképész. Ő lehet művész, aki teremt egy új valóságot. Lehet kézműves mesterember, aki az adottból kihozza a legjobbat. Lehet szenvtelen megfigyelő, aki dokumentál és tudósít. Lehet manipulátor, aki kiválaszt és megteremti az érvényes látványt. Lehet ragadozó, aki felfalja és kiköpi a tényeket, de lehet érzékeny befogadó is, vagy akár a múlt pillanatainak mérnöke – a sorolást folytathatnám.
2. A gép. Eszköz, amely elválaszt vagy összeköt. Megjelenít vagy átalakít. Elidegenít vagy átlényegít.
3. A világ, mint a fénykép tárgya. Szubjektív látomás vagy objektív valóság. A jelen pillanatainak sora, amely eltűnik; véletlen halmaz vagy éppen összefüggések és folyamatok rendszere.
4. A fénykép. Egy papírdarab. Műalkotás. Dokumentum. A múlt egy megörökített jelentős vagy jelentéktelen jelenete. Érzelmi indikátor, mém, környezetétől függő objektum, stb.
5. A néző. Manipulált tömegember vagy egyedi és érzékeny szubjektum. Műértő vagy fogyasztó. Felhasználó vagy kéjenc. Érdektelen megfigyelő vagy érzelmileg érintett befogadó.

Mindezek az egymásnak ellentmondó, egymást kiegészítő állítások a fényképészet történetében, a fényképészetről való gondolkodásban, az egyes fényképészek életművének és egyes fényképeinek elemzésekor – változó hangsúlyokkal – rendre előkerülnek, így hát Sontag is ezeket a problémákat járja körül – a rá jellemző jó stílussal és filozófiai megalapozottsággal. Újra és újra nekifut, rengeteg nagyszerű példával demonstrálva az egyes állítások (rész)igazságát.
Stieglitz, Arbus, Avedon, Moholy-Nagy, Cratier-Bresson, Brassai – néhány név azok közül, amely legtöbbször szerepel. Az ő fényképeik a neten elérhetők, ezért engem nem zavart, hogy nincs a könyvben kép.

A kötetet Walter Benjamin szellemében, egy fényképészetről szóló idézetgyűjteménnyel zárul. Ebben Agatha Christie regény részlet épp úgy olvasható, mint a Minolta gyár reklámszövege, Schopenhauer és Wittgenstein magvas gondolatai, vagy neves fényképészek (pl. Man Ray, Dorothea Lange, André Kertész) aforizmái.

Jó és fontos könyv. Talán nem érdemes egyfolytában olvasni, de egy-egy esszét érdemes újra és újra elővenni. Egy tudatos fotós könyvtárából nem hiányozhat.

 

Szólj hozzá!

Címkék: amerikai esszé fotóművészet

Bodó Mihály: A festészet mint nyelvjáték

2017.01.05. 17:52 vargarockzsolt


covers_257544.jpg
Lapozzunk fel egy a reneszánsz festészetről írt, reprodukciókkal teli könyvet, álljunk meg azoknál az alkotásoknál, amelyek elnyerték a tetszésünket, majd fordítsuk fejjel lefelé, és időzzünk el a már megtekintett oldalaknál.
A megfordított nézetben – a figurális jelentések részleges kiiktatása miatt – a festmények parcellákra, foltokra, vonalakra, színekre és tónuskülönbségekre esnek szét. Ezzel az egyszerű, ki tudja, milyen régóta használt festői fogással, mely Vaszilij Kandinszkijnak is megadta a végső impulzust az absztrakt festészet felfedezéséhez,* „absztrakt festménnyé” alakíthatunk át minden figurálisművet.

* Vaszilij Kandinszkij úgy emlékezett vissza, hogy egy takarítónő által fordítva visszahelyezett festményen pillantotta meg az első, az első önálló műként is értelmezhető „absztrakt festményét”.
Bodó Mihály: A festészet mint nyelvjáték
9. és 185. oldal

Bár a cím csalóka – filozófiát ígér, de egy rövid bevezetőtől eltekintve csak művészettörténetet és műelemzéseket kapunk –, a tartalom remek. Ami kifogásolható, az az illusztrációk mérete. Picik, picurkák. Mindezt egy reprezentatív albumban kellett volna közre adni.
Érdemben két megjegyzésem volna:
1. Amikor a szerző lemond a tartalomelemzésről, akkor megengedhetetlen redukciót hajt végre, de a módszere mégis rendkívül tanulságos – egészen máshogy fogok ezentúl a festményekre nézni.
2. Már megint kiderült, hogy milyen iszonyúan műveletlen és felületes vagyok, vak mindarra, ami nem érdekel. Például volt az a Caravaggiótól Canalettóig című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, azon is hogy keresztül rohantam, most már nem tenném.
A könyvről alapos recenziók olvashatók, amelyek elérhetők a Typotex kiadó honlapján.

Szólj hozzá!

Címkék: festészet Typotex képfilozófiák

Bozóky József: Majdnem Nirvána

2017.01.05. 17:39 vargarockzsolt

covers_251504.jpgA helyszín Kambodzsa, a dzsungelben, egy 16. századi palota romjai melletti téren.

"A gazdag, fehér nő, vaníliafagylaltot idéző ruhájában […] csak mosolygott titokzatosan és a fényképezőgépét babrálta.
A korszerűen gondolkodó helyi üzletemberek pénzt kértek azért, hogy lefényképezi őket. Alacsony, méltányos összeget kértek, és Lisa meg is adta nekik, bár eszében sem volt fényképezni őket, de az üzletemberek úgy helyezkedtek, hogy ez elkerülhetetlen legyen.
– Személyiségi jogok – mondták vérlázító kiejtéssel –, arclopás. Angol fontot is elfogadunk.
A közelben egy fehér ruhás rendőr figyelte az eseményeket, de csak az általános szabályok betartására ügyelt. A táskalopás tilos volt, és újabban a nők ruhájának megérintése is, de ennek nagyon nehéz volt érvényt szerezni, hiszen ez a barátság és a párbeszéd elemi eszköze. […] Többet kellene Kiplinget olvasniuk. A rendőr büszke volt az olvasottságára és a tekintélyére. Amikor egy hirtelen mozdulatot tett a kezével, hogy elhessegessen egy bogarat, az árusok nyomban felé fordultak, azt hívén, hogy valami tilalmas dolgot tettek.
[…]
Thomas nem az az ember, aki bedől az ál-népművészeti bóvliknak. Aki brókerként dolgozik, annak hivatalból kell értenie az eredetiséghez és a hazugságokhoz. Színesen elmesélte a társaságnak, hogy milyen alkutrükkökhöz kellett folyamodnia, hogy megszerezze a ládát.
[…] Lisában lassan megfogalmazódott a gondolat, hogy Thomas talán túl sok figyelmet szentel a tárgyaknak, és persze a megszerzésüknek, és túl keveset a hely csodás szellemiségének. Őszintén remélte, hogy az árus, aki Thomas elbeszéléséből együgyű, buta embernek tűnt, megtalálja a maga hasznát.

A tér túlfelén egy helyi üzletember gyors mérleget készített fejben az árukészletről, valamint a napi cash flow alakulásáról, és elégedett volt vele. A forgalom meghaladta a tavaly ilyenkor tapasztalt mértéket és a rezsiköltségek sem emelkedtek. Értesítette a logisztikai alvállalkozóját, hogy újabb ládára és még néhány apróságra lenne szüksége. Az alvállalkozónak nem volt kedve kilépni a vászonárnyékoló alól a hőségbe, ezért azzal az ellenvetéssel élt, hogy az üzlet pillanatnyi felfutása bizonyára nem tartós, csak pillanatnyi csúcs, amelyet rendkívüli körülmények generálnak, ahogy azt a Higgins-Mann görbe is mutatja, így hát bőven elég, ha holnap frissítik a készletet.
Az üzletember nem vitatkozott a fiával, csak várta szótlanul, hogy induljon. Még hátravan egy éve az egyetemen, aztán majd mehet a saját feje után, de addig is jó volna, ha megértené az üzlet elemi részeit. Amíg vevő van, addig árunak is kel lennie. Márpedig a turisták még mindig nyüzsögtek a téren, és ez még órákig így lesz.
– Lódulás – mondta csendesen, és szemével követte a logisztikai alvállalkozót, ahogy elindult.
Jó árban futnak most ezek a ládák, és hihetetlen, hogy éppen azok a legkelendőbbek, amelyek a legsilányabb kivitelben készülnek, ócska, beteg fából. A régiség illúziója volt persze a kelendő, az érthetetlen európai gondolkodás értelmében, de kell ehhez egy átgondolt üzleti stratégia is.
Az új ládát nem rakta ki a többi árú mellé, hanem berúgta az összetákolt asztal alá, ügyelve rá, hogy azért kilátsszon. Ha valaki érdeklődött iránta, akkor elsőre csak a vállát vonogatta, mint aki nem is érti, hogy mit akarnak tőle. A láda nem eladó, abban tartja az értékeit. Aztán hagyta, hogy alkudozzanak."
(37-41. oldal)

Ez a részlet azt hiszem egyértelműen bizonyítja, hogy a szerző Rejtőn nevelkedett. Én még nem hallottam a Bozóky József nevét, de most megjegyeztem.
A könyv végig ilyen, néhány pillanatra – ironikusan – még a szépirodalomra is kikacsintó, szórakoztató lektűr. Hibaként talán csak az róható fel neki, hogy túl kiszámítható, bár ezt lehet úgy is értelmezni, hogy a kiszámíthatót ábrázolja. Őrült figurák rendkívüli szituációkban, még sincs semmi meglepő a tetteikben: a fanatikusok vesztenek, a pragmatikusok kaszálnak, a szerelmespárok egymásra találnak, satöbbi. Az emberi természet – civilizációktól függetlenül – néhány alapsémára épül, a multikulturális világ itt él mellettünk, csak a valós információktól elzárt, fanatizált kispolgárok hihetik azt, hogy fegyverekkel és szögesdrótkerítésekkel megvédhetjük magunkat tőle.

Szólj hozzá!

Címkék: lektűr szórakoztató kortárs magyar

Száraz Miklós György: Apám darabokban

2017.01.05. 17:34 vargarockzsolt

covers_385601.jpg
Untam, ami engem minősít, nem a könyvet.

Pedig izgulhattam volna, például amiatt, hogy ki nyeri az 1956-os magyar forradalmat, vagy hogy összejön-e Száraz Miklós György édesapjának és édesanyjának a kapcsolata? Nem árulom el, nem akarok spoilerezni.
Van ennek a könyvnek egy speciális, állambiztonsági olvasata is (ügynökregény), erről egy történész írt egy recenziót, amely rávilágít arra is, hogy mekkora ziccert hagyott ki a szerző, amikor egy olyan karizmatikus figurát, mint az apja, nem volt képes igazi regényfiguraként, hősként, kalandorként és a Kádár-rendszer ellentmondásos társutas-kritikus értelmiségijeként bemutatni, megeleveníteni.
Vannak akik szerették ezt a könyvet, lehet, hogy nekik van igazuk, nem akarom senki kedvét elvenni az olvasástól, másnak lehet, hogy bejön.

Szólj hozzá!

Címkék: kortárs magyar regény

Nem vagyok én apáca* - Krusovszky Dénes: Elégiazaj

2016.11.22. 15:50 vargarockzsolt

Nem vagyok én apáca*

elegia.jpgTudod, én egy egyszerű lélek vagyok, nem vagyok egy esztéta, nekem, ha vers, akkor legyen benne rím. Csengő-bongó, de lehet egyszerű is. Akkor tudom megjegyezni. Én egész népemet fogom/nem középiskolás fokon/ taní-/tani. vagy Harap-utca három alatt/Megnyílott a kutya-tár,/Síppal-dobbal megnyitotta/Kutyafülü Aladár./Kutya-tár! Kutya-tár!/Kutyafülü Aladár! Vagy legalább lehessen skandálni. Mint Homéroszt. SPOILER Vagy Kölcseyt. Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;/Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Na, ebben, a Krusovszkynál, nem sok ilyen van. Akkor meg legalább legyen a gondolatoknak valami ritmusa. Lehet rímtelen szabad vers is SPOILER, de akkor legyen világos szerkezete, legyen érthető. Ez már keményebb dió, mert kinek mi az érthető, tudjuk, a költők fel vannak mentve tornából SPOILER a helyesírás és a logika szabályai alól, hogy az asszociációik áramlása révén a lét mélyebb értelméhez jussanak közelebb… Hát, ja. Ezért érthetetlen sokszor (számomra) a modern költészet.

Aztán még van az is, hogy van a költő, akit megszáll az ihlet, és ír egy verset, csak diktálja neki valami égi hang a szebbnél szebb sorokat, aztán másnap rájön, hogy úgy nem jó, és aztán még napokig/hetekig/hónapokig dolgozik azon a versen, vért kínlódva, kidolgozva minden sorát, szavát, szórendjét, stb… én meg jövök akkor, és beleolvasok, nem tetszik, első blikkre, és már HOPP, lapozok is tovább. :) Nem vagyok a költő rokona SPOILER, hogy kényszerítve lennék arra, hogy elolvassam. Hát nem. Ha a kötő azt akarja, hogy elolvassam, akkor küzdjön meg érte. Legyen a versében valami, ami felkelti a figyelmemet. Ami megragad. Ráadásul egy egész verses kötet elolvasni, öncélúan, és még csak nem is azért, mert tetszik, valami igazán perverz tevékenység. Minden vers külön világ, én meg csak úgy elszaladok mellettük, mint egy érdektelen kiállításon a képek mellett.******

Ez a kötet nem jó, mert nincs jól megszerkesztve, nem átlátható, az olvasó számára érthetetlen sorrendben következnek egymás után a versek. Nincs közöttük összefüggés, ezért aztán, ahogy lapozok, csak véletlenül találok rá jó versekre. Mert azért vannak benne olyanok is.
De még mielőtt rátérnék nagyívű elemzéseimre :) a jó versekről, még egy befejező gondolatsor a kötet egészéről:
Ezt a kötet nem nekem írták. A kötet címe Elégiazaj valami olyat sugall, hogy egy szomorkás, melankolikus hangulatú költő, és az őt övező háttérzaj (múlt és jelen) a kötet verseinek alanya és tárgya. Na, én minden vagyok, csak nem melankolikus. Aztán a kötet első verse, A forrás című, tisztára Pilinszky vers. Belső hallással hallom, ahogy Pilinszky mondja: A feltartóztathatatlan/olvadásban, mint egy/katonaszökevény/vonszoltad magad/a vérnyomok mentén/… …/és akkor megláttad/az őzet egy bokor/mögül előlépni,/és láttad a vérző sebet/az oldalán… A következő versnél ez a katolikus vonal elhal, de később még előkerül a tékozló fiú – A kertkapu című (szerintem) fantáziátlan, közhelyes alkotásban, továbbá (talán) a jó pásztorra való utaláskor – na ez már (talán) egy jó vers:
Ekloga Bordáim kerítése mögött/a szervek riadt nyája – jó rövid, érthető, még ha talán nincs is sok gondolat benne. Ha már rövid, akkor itt van a másik kedvencem:
A címe: A szigligeti parton a strandolók között/egy apáca is végignézte a napfogyatkozást/(1999. augusztus 11.)
És a vers: Aztán kiábrándítóan/világos lett ismét.
Ez tetszik. Vicces. Jó a címe*******. Innen az értékelésem címe is – Nem vagyok én apáca –, én nem várom az utolsó ítéletet. Aztán eszembe jut róla András László hasonló hosszúságú remeke:
Sakkfeladvány
Világos indul, és lépésről lépésre sötétebb lesz.
Ilyenek a költők, mondhatnánk, pesszimisták, elégikusak, de ez, csak azzal a megszorítással igaz, hogy csak a pesszimista és elégikus költők pesszimisták és elégikusak. Hát, ezzel, nem sokkal jutottunk beljebb, sem a költők, sem a konkrét kötet megítélése szempontjából, ezért szóba hozok még egy verset. Ez, szerintem, remekmű. Írtam róla egy karcot, nincs benne egyetlen saját gondolatom sem, úgy hogy nyugodt szívvel tudom ajánlani: SPOILER

Mivel már túl hosszúra nyúlt ez az értékelésem SPOILER, befejezésül a csillagozásról. Ha egy verses kötetben van egyetlen remekmű, akkor az nálam már 5 csillag. Mert akkor azt már érdemes volt kiadni, azzal javult valamit a világ állapotja.Nem feltétlenül érdemes az egész kötetet megvenni SPOILER, de azt a zseniális verset tudom ajánlani. SPOILER
És mások találhatnak maguknak egyéb tetsző-tetszetős verseket is a kötetben – lehet próbálkozni. :)

* copyright: Schöck Ottó – S. Nagy István: Nem vagyok én apáca. Előadja Zalatnay Sarolta. 1970. Refrén:
Nem vagyok én apáca
Nem élhetek bezárva
Te sem vagy kedvesem börtönőr
Engedj ki hát a hűvösből (x2)



** Ide egy Kukorelly Endre költő és hadvezér politikus arcképére utaló linket akartam illeszteni, de éppen mondott valami (szerintem) nagy baromságot, ezért ettől eltekintek.

*** Petőfi, a légtornász

**** Ez a fotó***** van a könyv végén: SPOILER – szóval nem egy Simon Marci vagy kisZávada, akiért rajonganak a lányok, viszont az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles filmben van egy olyan jelenet, amikor a szépfiú Paul McCartney-nak SPOILERhoznak egy nagy halom rajongói levelet, és akkor a csúnyácska, nagy orrú Ringo Starr SPOILER szomorkodik, de akkor neki meg behoznak egy egész zsákkal…

***** A költő fotójáról @
Csabi nagyszerű karca SPOILER jutott az eszembe, hogy mennyire mulandók ezek az arcok, mennyire mulandók ezek a költők. (Is.)

****** Ezt már megírtam máshol:
SPOILER

******* Mit tesz egy jó cím!
SPOILER






Szólj hozzá!

Címkék: vers magyar kortárs irodalom

Babicska Mihály, Koszlotányi Rezső… Nemegy Nagy Ágnes, Weüres Sándor… - Farkas Zsolt: Szia

2016.11.22. 15:36 vargarockzsolt

"Ez az esztétika persze igen messze esik attól a szépelgő, önelégült, ókonzervatív esztétizmustól, amit a nyugatos-újholdas vezér „homo aestheticus”-ok képviselnek (Babicska Mihály, Koszlotányi Rezső… Nemegy Nagy Ágnes, Weüres Sándor…), amelyben (nem tehetségtelen) műmájerek próbálgatják a cipóarcukat a képzelt koszorú alá. Régi rossz szokás, csak kicsit még álszerényebben csinálják, mint Arany, fátumként akarják önmagukat felmutatni, mint Ady. Ez (szintén régóta) az önkritikátlanság irányába tolta a diskurzust, ami segített, hogy megmaradjon egy nemzetközi összehasonlításban meglehetősen gyengécske és csekély nemzetközi érdeklődést keltő irodalomnak (művészetnek) a magyar."
Farkas Zsolt: Szia 220-221. oldal, Újabb jelentős fiatal író bukkant fel - Hajas Tibor: Szövegek

Zseniális, ellentmondásos, provokatív.

covers_286284.jpgEgy helyütt azt írja: Ha nem tudod elmondani köznyelven, akkor a legjobb esetben is csak sznob vagy, de valószínűbb, hogy „tudásalapú” kizsákmányoló. Nem tudja elmondani köznyelven, de nem azért mert sznob, és nem is része az elitnek, így aztán nem is kizsákmányoló – egyszerűen csak elszállt művész, filozófus, esztéta, kritikus, aki a tudományos szakzsargont a privát szubkultúrájának argójával vegyíti.
Nyelvében és szemléletmódjában is eklektikus, bár a saját rendszerén belül konzisztens. Hosszasan elemzi a Bëlga egyik lemezét, Knézy Jenő stílusát, Ronaldinho futballtörténeti szerepét, ugyanakkor több mint harminc oldalon keresztül foglalkozik Szegedy-Maszák Mihály egyik tanulmánykötetével, negyven oldalon keresztül Tamás Gáspár Mikós Törzsi fogalmak c. kötetével. Megírja, hogy miért sz@r a Fábri Zoltán rendezte Az ötödik pecsét film (a magyar filmtörténet egyik legjobb filmje egyébként, gondolom én, miközben azt is gondolom róla, hogy egy ócska halivúdi giccs), és olvasónaplót vezet Esterházy Javított kiadásáról, nem titkolva lesújtó véleményét, amiben szintén igaza van és nincs igaza, gondolom én. Satöbbi.
Az ízlésemhez képest kicsit (?) balos, az állításaival ezért vitatkoznék, viszont a kritikái SPOILER támadhatatlanok.

Hozzá képest az összes hivatásos kritikus holt unalmas.


„[M]ért nem Mészöly vagy Nádas apja besúgó, sokkal pontosabban le tudnák írni az egészet, mért kell olyasmivel foglalkoznom, ami nem felel meg a te-het-sé-gem-nek!” (28.) Talán mégiscsak, tényleg szerencsés szerző EP, mint TGM megjegyezte. Talán a tehetség éppen akkor mutatkozik meg, amikor valami nem oldható meg a szokásos rutinnal, a tuti, kipróbált technikákkal, a szokásos hangfekvésekben.
Farkas Zsolt: Szia 187-188. oldal Szépség és a Szörnyeteg. Esterházy Péter: Javított kiadás.

Megjegyzésem: Talán mégiscsak, tényleg szerencsés szerző EP, azaz Esterházy Péter, mondta TGM, azaz Tamás Gáspár Miklós, amikor megjelent a Javított kiadás, a besúgó apa történetével, hisz így EP életébe belépett a a valóság, a realitás, nem posztmodernkedhet tovább – ezzel Farkas Zsolt is egyetért, igen.
A valóság azonban más módon szólt aztán bele EP életébe, ezért így aztán TGM és Farkas Zsolt mondatai kaptak egy vajszínű árnyalatot. Konkrétan kiderült, illetve nyilvánvalóvá vált ennek a mondatnak a kegyetlensége. Így megy ez, amikor a szerzőt és az élő embert összekeveri szerző, olvasó, kritikus.

"Történt aztán, hogy egyszer csak ott termett EP, a hetvenes–nyolcvanas évek közepén, s ahogy térültek-fordultak, hogy, hogy nem, EP az ún. irodalom ún. politikai és ún. morális ellenőrzése elleni csaták legnyalkább vitézeként forgatta a hivatalos és ön(jelölt)cenzorokban a pennát. A free speech friss szellőjeként fútt, zászlójaként lobogott. Kelő nappal ő is kelt; szerencsés, fiatalos, örömelvű nemesítő vala ő, kerted nárciszokkal végig ülteté. Nyomában kedv s öröm röpkedtek, csillogás és pompa, amerre járt, fiatalok, középkorúak és kritikusok követték minden lépését, irigy és nagyszerű kollégák és konkurensek lapoztak rá előszörre, ahol csak megjelent, igényes történelemtanárok Hajnóczy Péterről, progresszív műtőssegédek Bólya Péterről álltak át E Péterre. Egy kicsit átírta az egész magyar nyelvet, utoljára Barczafalvi Szabó Dávid és Lőrincz El Lajos alakított ennyire látványosan rajta. Ő volt a nagy tehetség: simán kikerült minden apophradest. […] A Bevezetés a szépirodalomba (BaSz) esztétizmusára, az alanyban-állítmányban gondolkodó „szakmaiság előtérbe helyezésére, az ideológiamentesség ideológiájára [mint azt másutt kifejtettem] az a nagyon fontos szerep várt, hogy legitimáljon egy olyan szabadabb, valóban alkotói beszédmódot, amelyet per definitionem nem vonhat ellenőrzése alá a hatalom ideológiavezérelt gépezete, ugyanakkor – untig ismételgetett szlogenjei ellenére – eszében sem volt visszavonulni a társadalmilag fontos kérdések tematizálásától”. Hiszen – és ez az elvileg (cenzurálisan) mérhetetlenül szabadabb kilencvenes évekre derül ki – voltaképpeni érdekeltsége éppen ilyesmi volt (volna), nép, nemzet, kultúra, politika, történelem, nők, isten, haza, család és a többi komoly férfidolog. Miután meghalt a cselszövő, immáron (ön)cenzúra nélkül elő lehetett vezetni a politikai és szociális elkötelezettsé-get – amit azelőtt mind a komcsi, mind a népi igen nagyon nyomatott, és mégse lett nagy király. És íme: a nyolcvanas évek elejére kivívott e(szté)tikai autonómia kissé megmerevedik, és a kilencvenes évek teljesen új helyzetében EP egyre megmondósabb, nemritkán a kulturális-nemzeti észosztó villan elő az eurokonform köpönyeg mögül."
Farkas Péter: Szia 181-182. oldal Szépség és a Szörnyeteg. Esterházy Péter: Javított kiadás.

Megjegyzésem: A stílus EP paródia + a szokásos irodalomtudományi-filozófiai szakzsargon, ami a hétköznapi halandók számára elérhetetlenné teszi a szöveget – Farkas Zsolt ilyen, ezzel nincs mi tenni.
A tartalom viszont elgondolkodtató: összefoglalva és emberi nyelvre lefordítva: az alanyban-állítmányban való gondolkodás – szemben a népben és nemzetben való gondolkodással –, azt a célt szolgálta, hogy ne kelljen alkalmazkodni a korábbi hazug pártnyelvhez és elavult realista nyelvhez (ami a népiek sajátja volt?), és ezen az új nyelven aztán nosza, lehet akár politizálni is.





 

2 komment

Címkék: kritika magyar esszé

Závada Pál: Egy piaci nap

2016.11.22. 15:16 vargarockzsolt

covers_394236.jpgEgy piaci nap, porfelhő, hangok, emberek és állatok bőgése, zűrzavar, összekötve egy kis lincseléssel, politikával, történelem alulnézetből, káosz, erőszak, vér, menekülés, hatalom, bírósági tárgyalás, érdek, politika, politika, kiszolgáltatottság, az áldozat rémülete, a felbujtók gátlástalansága, hazugság, történelem, undor és elidegenedés mindenkitől, önmagunktól, aztán a gyógyító hazugságok.
Ilyen Závada Pál regénye, kavarog benne az idő, mint Ottliknál. A helyszín Móricz és Sánta Ferenc vidéki Magyarországa. A szereplők néhol Németh László nőfiguráit idézik. Benne áll tehát a magyar irodalmi hagyományban, de leginkább mégis Závada saját korábbi regényeinek a hangja jellemzi: a szóló narratíva és a kórusok váltakozása, az objektív tudósítások és a vállaltan szubjektív egyéni nézőpontok párhuzamossága, és ez így együtt hiteles történelmi regény lehetőségét teremti meg. A viszonylag rövid terjedelem is előnyös, a Természetes fény monumentális krónikájával szemben ezúttal csak egy rövid történelmi időszakot idéz fel a szerző, és ehhez alkalmasak az eszközei – képes fenntartani az olvasó érdeklődését, a drámai cselekmény magával ragadó.

Antiszemita pogromok 1946-ban Magyarországon, van-e ennek bármilyen aktualitása? Érdemes-e felidézni, érdemes-e tudni róla? Ebben a kettészakadt országban nyilván ellentétes lesz a könyv megítélése.
Lesznek akik szerint már eddig is túl sok szó esett a zsidókról, a zsidók a sérelmeiket felnagyítva igyekeznek előnyhöz jutni, és ez a könyv is lényegében a Holocaust-biznisz hullámain lovagol, mint a Sorstalanság vagy a Saul fia.
A másik oldal szerint viszont a nemzeti önismerethez hozzátartozik a múltunk sötét foltjainak az ismerete is, hisz hasonló politikai és tömeglélektani helyzetek bármikor előfordulhatnak, gondoljunk csak a Köztársaság téri lincselésre, Olaszliszkára vagy a tiszaeszlári Solymosi Eszter álsírt koszorúzó szélsőjobboldali politikusokra.
(Természetesen voltak-vannak-lesznek olyan olvasók is, akik számára a téma annyira idegen, és a történetben megjelenő erőszak annyira taszító, hogy ez a könyv befogadhatatlan, szinte olvashatatlan lesz. Ez a könyv nem nekik szól.)
A szerző maga is vállaltan belehelyezi a művét a napi politikai kontextusba, nyíltan és határozottan politizál, ezért nem is lehet a könyvet történelmi-politikai értékrend meghatározása és politikai állásfoglalás nélkül érdemben elemezni.* 
Helyette csupán annyit, hogy véleményem szerint Závada Pál rendkívül korrekt módon járt el, szereplőinek meghagyta a saját hangját, stílusát és logikáját – az olvasó megkeresheti a számára szimpatikus nézőpontot, vagy akár mindegyiket visszautasíthatja – írói elfogultság vagy torzítás a könyvben nem tetten érhető.
Jó könyv az Egy piaci nap, nem könnyű olvasmány, de akit érdeke a téma – nemzeti történelmünk –, és van gyomra is hozzá – bírja az erőszak naturalista leírását –, annak tudom ajánlani.

* (a vélemény a konkrét kérdésben: a nácik, azaz nemzetiszocialisták itt élnek mellettünk, és ha éppen nem zsidót, akkor cigányt vagy menekültet szeretnének gyilkolászni, és csak azért nem teszik meg, mert az EU nem engedi)


Szólj hozzá!

Címkék: regény kortárs magyar

Joseph Conrad: Nostromo

2016.11.22. 15:06 vargarockzsolt

covers_83847.jpgCarramba! Ha latin-amerikai kalandregény, akkor pár évvel korábban, a hacienda vagy a rancho belső udvarán, a vaquerók és peónok között, bármikor feltűnhetett maga Zorro!
Hűség és árulás, ármány és szerelem, forradalom, Viva Zapata!
Ez volt az előzmény, de aztán a romantikus díszletek közé betelepszik a kapitalizmus, az amerikai imperializmus, és a spanyol nemesek helyét átveszik a signori inglesi, azaz az angol urak. A bányában még indiók a munkások, de a kitermelt ezüst és a haszon nagy része már az Egyesült Államokba utazik. A rakodómunkások és a rendőrök között is egyre több az idegen, a fogadós is olasz, aki egykor Garibaldi mellett harcolt a szabadságért. Az ő fogadott fia Nostromo, a „mi emberünk”, a Capataz de Cardagores, azaz a rakodómunkások vezetője.
Joseph Conrad a romantikus kalandregénytől odébb sasszézik, a látószög megváltozik, a mellékszereplők közül néhány a színpad közepére lép, és ekkor teljesen modern figurákkal találkozunk. A romantikus főhős Nostromo már nem is olyan fontos, helyette a gátlástalan és igen sikeres – egyszerre nagyon ostoba és nagyon ravasz – politikusok, valamint cinikusan okos és naivan becsületes, és így természetesen teljesen esélytelen értelmiségiek harca kerül a középpontba. Nostromo balek, ha becsületes marad mellettük, viszont a saját személyiségét számolja fel, ha az ő logikájukat követve becstelenné válik. Ez a regény tétje, ma már a kortárs szerzők ezt a lélektani és egzisztenciális dilemmát sokkal ügyesebben, érzékletesebben, a mai olvasók számára befogadhatóbban, szórakoztatóbban tudják bemutatni – ez a vonatkozása regénynek elavult.
Ami érvényes és érdekes még ma is, az az elképzelt latin-amerikai ország leírása és hangulata, a lassan beinduló, de aztán igazán izgalmas történet SPOILER, és persze Conrad írói nyelve. Akik olvasták az elbeszéléseit vagy A sötétség mélyén című klasszikus kisregényét, azok tudhatják, mire számíthatnak. SPOILER

Szólj hozzá!

Címkék: klasszikus angol regény

Émile Ajar: Előttem az élet

2016.11.22. 14:58 vargarockzsolt

covers_407317.jpgIgazán vicces történet, SPOILER. @mandris írja róla: „nem tehetek (?) róla, sokszor Fülig Jimmy jutott az eszembe” – nekem is. Tiszta rejtői hang, rejtői nyelv, a francia társadalom alulnézetből, egy abszolút kívülálló gyermeki szemüvegén át bemutatva, mert így a legerősebb a kontraszt, ez tárja fel ennek a világnak az igazi abszurditását, ahol minden a feje tetejére áll, ahol az értékek hazugságok, ahol a jövő fenyegetés, ahol a halál a remény.
Egy jellemző mondat:
Én nem is értem, miért vannak olyanok, akiknek mindenük megvan, rondák, öregek, szegények, betegek; másoknak meg semmijük sincs az égvilágon.
182. oldal (Európa, 1980)

Ugyanakkor szentimentális mese, mese habbal, ahol az emberek jók, pedig ezek az emberek bevándorló bűnözők, arab és fekete rablók és buzikurvák, mégis aranyszívük van. Migráncsok, tudjuk mit várhatunk tőlük: elveszik a munkánkat, megsemmisítik a kultúránkat, terroristák, akik háborút folytatnak a keresztény Európa ellen, keresztény papokat ölnek, békés civilek ellen követnek el merényleteket, szexuálisan fenyegetnek nőket, gyerekeket, öregeket.
Itt valami nem stimmel, valahol hazugság van, az nem lehet, hogy az embernek a szíve és az esze ennyire ellentétes dolgokat mondjon.

1975-ben, amikor a regény íródott, talán még volt remény, hogy az irodalom adhat egy-két jótékony pofont a realitásnak, és attól az emberek felébrednek, magukba néznek és megpróbálnak jobbá válni – manapság már nem lehetnek ilyen illúzióink. A modern kor véget ért, és ez a könyv nem több, mint egy |VilágKlasszik* klasszikus remekmű, amely szórakoztat, megnevettet és simogatja a lelkünket. Szomorú vagyok.

* A moly.hu |Merítés című lapjának van egy VilágKlasszik rovata

Szólj hozzá!

Címkék: klasszikus francia regény

John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről. Egy tökéletes kém

2016.11.22. 14:51 vargarockzsolt


hideg.jpgtoke.jpg
John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről

Tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy tudod…
Klasszikus hidegháborús kémsztori, angol és kelet-német titkosszolgálati harccal, ahol lehet választani: ki a szimpatikusabb, az idealista fanatikus vagy a gátlástalan pragmatikus?
20 éve olvasgatok egy levéltárban ilyen iratokat a magyar szolgálatokról, és még mindig nem tudom: ezek a történetek hitelesek-e vagy csak az írói fantázia termékei?
Az viszont biztos, hogy izgalmas volt, jöhet a következő. :)

John le Carré: Egy tökéletes kém

Ki a tökéletes kém? Aki nem bukik le. Akiről nem tudunk semmit.
Ha már bejött a hidegről, azaz megvolt az utolsó bevetése és visszavonult, akkor az aktáit alapos selejtezés után irattározzák, és elzárják harminc, hatvan, kilencven vagy százötven évre – a szolgálatok érdeke szerint. Utána majd jöhetnek a kutatók, és megpróbálhatják rekonstruálni a személyét és a történetét. (Reménytelen eset, mert az iratok nem a kémről és az ő titkos akcióiról szólnak, csak arról, amit a szolgálatok látni engednek belőle. Ez vonatkozik a magyar titkosszolgálati iratokra is.)**

Kiről szól akkor az Egy tökéletes kém című regény? Egy fiktív figuráról, aki John le Carré, az egykori angol titkosszolgálati ügynök és neves kémregényíró talált ki, részben önmagáról mintázva, részben különböző irodalmi és pszichológiai sablonok mintáit követve.
Ez a fiktív figura egy kaméleon, egy látszólag tulajdonságok nélküli ember, aki a környezetéhez tökéletesen alkalmazkodva képes mindenkit megtéveszteni. Mindenkit, kivéve persze az írót, aki tökéletesen ismeri őt, minden titkos gondolatát, személyiségének rejtett dimenzióit is, és mivel ezt megosztja velünk, olvasókkal, mi is mindentudókká válunk. Viszont, ha mindent tudunk, akkor hol lesz a titok? Nincsen titok.

John le Carré világhírű kémregényíró, de ez a könyv nem kémregénynek íródott, hanem szépirodalomnak, lélektani regénynek. Szerintem annak nem működik, túl hosszú, a lélektani helyzet pofon egyszerű, ez nem ér meg több mint 600 oldalt.
Viszont azt el tudom képzelni, hogy a John le Carré rajongók számára ez egy tökéleteskultuszregény. Egészségükre!


* Ha már szóba jött, mert szóba hoztam, néhány szó az úgynevezett ügynöklistákról és aktanyilvánosságról, amely a magyar kommunista állambiztonsági szervezetek (ÁVH, III/III, hírszerzések, stb.) titkos hivatásos és besúgói állományáról szól. Van egy levéltár (az ÁBTL), ahol minden kutatható, amit a szolgálatok átadtak. Amit a szolgálatok nem adtak át, azt nem is fogják soha senkinek megmutatni, hacsak nem lesz forradalom, amely elfoglalja a titkos irattáraikat. Ügynöklisták meg nincsenek. Lehet gyártani, abból a célból, hogy be lehessen mocskolni embereket, de egyéb célra az ilyen listák nem alkalmasak. Viszont el lehet jönni a levéltárba, és meg lehet nézni a fennmaradt iratokat. Ezekből minden hivatásos tiszt és minden ügynök neve megismerhető. Látható, hogy minden ügynök ügye egyedi, és egymással a sorsok, élethelyzetek, jellemek és döntések nem összemérhetők. Ez van. Ettől még lehet ügynöközni, kommunistázni, stb., ízlés és politikai elfogultság szerint. Csak éppen nem vezet sehová. Gondolom én.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi állambiztonsági levéltár

Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon

2016.10.25. 16:52 vargarockzsolt

TALÁLÓS KÉRDÉS:

ELSZAVALTA-E RÓZSA SÁNDOR FEJEN ÁLLVA A TALPRA MAGYART?

kepesu.jpg
Megfejtés: MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS KONRÁD GYÖRGY TALÁLKOZÁSA RÓZSA SÁNDORRAL

„Ki is volt Rózsa Sándor? Ennek persze utána néztek az illetékes szervek, és az ítéletben már ott áll, hogy 1948. december 4-én született Zentán, a Slobodan Bajic egyetemista otthonban él Újvidéken, Alex a beceneve, magyar, jugoszláv állampolgár, a természettudományi kar hallgatója […] rovata van a Képes Ifjúságban Gukker címen. Minden megjelenéskor Rózsa Sándor fényképe is ott volt: meztelenül, egy messzelátóval (gukkerrel) fedve a szemérem szempontjából legérzékenyebb testrészt. […] Amiről akkor ismertem – és amiről a legtöbben ismerték – azok a perfomance-ai voltak. […] …emlékszem, hogy egyszer a "Talpra magyar”-t szavalta – méghozzá úgy, hogy fejen állt. (Ezen az eseményen ott volt Mészöly Miklós és Konrád György is; azokban a napokban mindketten Újvidéken tartózkodtak, és nálam szálltak meg.)"
Várady Tibor: zoknik a csilláron, életek hajszálon
Forum – Magvető Kiadó, 2013.
Rózsa Sándor és az egyik Symposion per
26. oldal

A csatolt képen nem Mészöly Miklós és Konrád György látható, amint éppen megtekintik Rózsa Sándort, amint ő fejen állva elszavalja a Talpra magyart.

Így kezdődik:
"A prózában az ember rendszerint kanyarog gondolatok, képzettársítások, emlékek között, és mindez leginkább egy történet és néhány szereplő köré fonódik. Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném. Az itt következő szövegek valódi történetekre épülnek, és a szereplők is valódi szereplők."
(első mondat)

Aztán úgy folytatódik, hogy megtudhatjuk például, hogy mi lett annak az afférnak és pernek a végkifejlete, amely egy ilyen beadvánnyal kezdődik:

1944. IX. 11. [Ormos Mária beadványa]
"A háztulajdonosom [Mathias Albrecht] ok nélkül állított be a házamba, ahol éppen szidtam 16 éves Csikós István mostohafiamat, és sértegetni kezdett, hogy én [Ormos Mária] büdös kurva és vén kurva vagyok, hogy a férjemnek nem felesége, hanem kurvája vagyok, és hogy nincsen nemi érintkezésem a férjemmel, Ursulescu Liviusszal, akivel már 11 éve élek vadházasságban, hanem a kutyával."
(lásd bővebben)

És még két nagyszerű és jellemző rövid idézet:

"Kemény válóperekben a narratívák gyakran annak a bizonyítására redukálódnak, hogy kettejük közül melyik a jó ember, és melyik nem. A szereplők ennek az eldöntését várják a bíróságtól. A kételyeket, lelkiismeret-furdalásokat, megbocsájtásokat, megértést, a képletbe nem illő részleteket gyakran már a per kezdete előtt elsodorja a verseny. A tudat képzetekhez igazodik. Az emlékezet is."
253. odal

"Egy-egy közösség számára izgalmas történetek helyszínén néha elfogynak az emlékezet hordozói. Ilyenkor tudjuk még, hogy ki nyerte meg a világháborúkat, de azt már nem, hogy tulajdonképpen mi is történt. Csak diadalívek maradnak. Úgy valahogy, mint a hidak Becskereken, miután több helyen eltorlaszolták a Bega folyót, mesterséges tavakat terveztek a város területén. Mesterséges tavak helyett azonban csak természetes pocsolyák alakultak ki. Az egyik híd alatt még pocsolya sem. Kiszáradt föld felett ível át a híd."
8. oldal

Mi ez így együtt?

zokni.jpg
Történetek ügyvédi dokumentumokkal a Vajdaságról, hétköznapokról és történelemről, az emberről. Lokális kultúrával az ostoba nacionalizmusok ellen. Egyszerre tanulságos és szórakoztató könyv, amely a nemzeti önismeret szempontjából is alapmű, és ugyanakkor irodalmi szempontból is megállja a helyét. Ajánlom!




 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar történelem Vajdaság

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz

2016.10.25. 16:27 vargarockzsolt

 

laurosz.jpg
Az egyik legjobb könyv, ami idén olvastam (erős a mezőny!), jó volt vele lenni. Néha felkavart ugyan, de többnyire megnyugtatott, nyugodt szemlélődésre és meditációra ösztönzött.

@Annamarie írja az értékelésében, hogy ez a könyv Tarkovszkijért kiált, és valóban, kicsit olyan, mintha Hamvas Bélát, a Karnevál szerzőjét megihlette volna az ikonfestő Andrej Rubljov élete, amelyről Tarkovszkij forgatott egy feledhetetlen filmet.
Bulgakov Mester és Margaritája is az eszembe jutott, a varázslatos világa és az időkezelése kapcsán – erre azt szokták mondani, hogy mágikus realizmus, meg posztmodern, de szerintem ez egyszerűen csak teljesen adekvát megjelenítése az emberi gondolkodásnak, az is így működik, és a zseniális írók erre ösztönösen is ráéreznek.
A stílus kicsit egyszerű, lehet mondani rá, hogy letisztult, illik a könyv eszmeiségéhez, a mélyen átélt vallásos tartalomhoz.*
Nagyon szép könyv, tiszta szívvel ajánlom.

* (Megveszekedett ateista vagyok.)

Szólj hozzá!

Címkék: tarkovszkij bulgakov andrej rubljov orosz regény

Steven Weinberg: A világ megismerése

2016.10.25. 16:18 vargarockzsolt

 

Elképzelem, miként csoportosíthatta Arisztotelész a gyümölcsöket:
minden gyümölcs három csoport valamelyikébe tartozik
– léteznek almák és narancsok,
továbbá olyan gyümölcsök, amelyek sem almák, sem narancsok.

39. oldal

Steven Weinberg: A világ megismerése
Hogyan alakult ki a modern természettudomány

felism.jpg

Filozófiai gyorstalpaló matematikusoknak, fizikusoknak. Na jó, olvashatják matematikailag képzett laikusok is. Roppant módon felületes, ami igazán nagy kár, mivel üdítően friss és normális a szemlélete. A megközelítési módjáról ezt írja:


A Nyugat tudományos ismereteinek jelentős részét másoktól kölcsönözte – a geometriát Egyiptomból, a csillagászati adatokat Babionból, az artimetikai módszereket Babilonból és Indiából, a mágneses iránytűt Indiából – de legjobb tudomásom szerint a modern természettudományos
módszert sehonnan sem importálta. Éppen ezért könyvemben a Nyugatra helyezem a hangsúlyt (beleértve a középkori iszlám kultúrát), pontosan olyan felfogásban, amelyet Oswald Spengler és Arnold Toynbee helytelenített. […]

A történet elmondása közben óhatatlanul közel jutok ahhoz a veszedelmes terephez, amelyet a kortárs történészek igyekeznek gondosan elkerülni, éspedig ahhoz, hogy a múltat a jelen normái alapján ítéljem meg. Az általam elmondott történet azonban tiszteletlen; nem vonakodom mai szemszögből kritizálni a múlt módszereit és elméleteit. Sőt, örömet okozott számomra, hogy felfedhettem néhányat azon hibák közül, amelyeket a tudománytörténet kiemelkedő hősei követtek, de amelyekről nem találtam említést a történészek munkáiban.

Nagy örömömre olyan bálványokat kezd ki, mint Platon és Arisztotelész, de elfogulatlanságát jelzi, hogy Descartes is
kap a pofájára.
A könyvet, amely lényegében 300 oldalon tárgyalja 2000 év tudománytörténetét, Thalésztől Newtonig, 100 oldal jegyzet zárja, amely artimetikai-geometriai levezetésekkel, példákkal illusztrálja a törzsszöveget. Ehhez kell a matematikai képzettség, egyébként olvasható laikusok számára is.
A szerző természetesen ateista vagy legalábbis agnosztikus, Nobel-díjas fizikus, és a könyv hátlapján többek között Richard Dawkins rajongó ajánlását olvashatjuk.
A szövegen nem ártott volna átfuttatni egy helyesírás-ellenőrző programot.

Szólj hozzá!

Címkék: tudományos ismeretterjesztés

Márkus György (1934-2016)

2016.10.07. 14:48 vargarockzsolt

Márkus Gyuri édesapjának tejcsarnoka volt, az anyja is az üzletben dolgozott. Annyira elfoglalta őket a kis bolt fenntartása, amiből épphogy megéltek, eltartották Gyurit és a kishúgát, hogy idősebbik gyereküket átadták a nagypapának. Tehát Gyurit tulajdonképpen a nagypapa nevelte, aki azzal tette magát nevezetessé, hogy folyton megígérte Gyurinak, neki ajándékozza az óráját – de ígérete teljesítését addig húzta-halasztotta, amíg a holokauszt megakadályozta benne. A mestersége szabó volt. Gyuri előtt nem volt értelmiségi minta a családban. Ő tökéletesen más, mint a közeg, amelyből jött. Mint egy nagy rabbi egy Singer regényben, ő is kiugrott kereskedő-iparos környezetéből, ahol senki sem értett máshoz, csak a puszta élete fenntartásához. Nagyon szerette a családját, ahol senki nem hasonlított hozzá. Édesanyjával bujkált Újpesten, az édesapja más rejtekhelyeken húzódott meg – fölfedezték és agyonlőtték. Gyuri tízévesen érte meg a felszabadulást, egészen fiatalon a somérokhoz* csatlakozott, aztán mint nagyon szorgalmas, kitűnő gyerek bekerült a Gorkij Gimnáziumba. Ott természetesen kommunista lett. Úttörő, sőt úttörővezető is. A Gorkij iskolában nevelték azokat a fiatalokat, akiket a Szovjetunióba küldtek továbbtanulni, ezért intenzíven tanultak oroszul. Itt készítették fel a jövő kádereit, nagy volt bennük a bizalom. Gyuri kapta a kitüntető feladatot, hogy felügyeljen a kádergyerekekre a balatonvilágosi kommunista vezetők üdülőjében. Ő pásztorolta például Révai József fiát. E funkciójában olyasmit csinált Magyarországon, amiről még nem is hallottunk. Tudniillik: vízisíelt. Nem is sejtettük, hogy ilyesmi létezik, de a pártüdülőben már vízisíeltek. Márkus Gyuri élúttörőként nevelgette a pártcsemetéket, és vízisíelt. Nagyon szigorú úttörővezető volt, a legkisebb fegyelemsértésért elvette a gyerekek piros nyakkendőjét. Ez komoly megleckéztetésnek számított a mozgalomban. Knopp elvtárs** nyakkendője is többször jutott erre a szomorú sorsra, aki mindig érzett valami tiszteletet Márkus Gyuri iránt – akkor is, amikor állásából kirúgott revizionista volt -, mert nem felejtette el, ki kobozta el a nyakkendőjét. Gyuri így került ki ösztöndíjasnak Moszkvába. A Lenin Egyetemen hallgatott filozófiát. Ott ismerkedett meg Marisával, későbbi feleségével, egymásba szerettek, összeházasodtak. Gyuri meggyőződéses kommunista volt, mint mindenki, aki ebben a közegben nőtt fel. De még számára is döbbenetes fordulatként zajlott le az 53'-as olvadás. Számos orosszal tartott fenn meleg baráti kapcsolatot. Sok mindenről beszélgettek, de a családjukról nem tudott meg semmit. '53 után, amikor Sztálin meghalt, hirtelen kiderült, hogy egyik-másik barátjának az apja, nagyapja, testvére koncentrációs táborban sínylődött. Mindenkinek volt egy halottja vagy foglya a gulágon. Ezt a tényt kétévi jó barátság után először akkor mondták el neki.
Ez a Márkus Gyuri jött vissza '57-ben Magyarországra, a feleségével és a kisfiával.*** Moszkva bizonyos szakmai előnyt nyújtott azoknak, akik ott tanultak filozófiát, mert bár ott is tiltottak mindent, de a diákok engedéllyel bemehettek a könyvtárak tiltott tárolóiba. Magyarország nem csak kommunista volt, d szegény is. Itt a legmegbízhatóbb elvtársak számára sem voltak elérhetőek a nyugati könyvek, míg Márkus Gyuriék a Lenin-hegyi, Leninről elnevezett könyvtárban a legnagyobb sztálinizmus idején is olvashattak analitikus filozófiát, angol pozitivistákat. A zárt anyagban minden megvolt, amit a filozófiában akkor Amerikában és Nyugat-Európában produkáltak. Magyarországon is fölállítottak karantént könyveknek, de abban csak Nietzsche és a fiatal Marx raboskodott. Gyuri olyan jelenkori filozófiai műveltséggel jött haza Moszkvából, amihez hasonlót magyar egyetemen senki nem szerezhetett. Nagyon rendesen elsajátította az angol nyelvet is. Magyarországon csak oroszul tanultak. Elmondta, nem igaz, hogy a modern filozófia nem ér semmit, mert ő olvasta ezt, azt meg amazt, és ezek egész érdekesek. Viszont mi**** neveltük őt revizionizmusra, szkepszisre, a kommunizmus iránti kétségekre. Politikai (át)nevelése nem tartott sokáig, hisz érzékeny fiú volt, hamar megérezte, mi a büdös. A kommunista fiatalember hamar átváltozott szkeptikus, ironikus és a rendszerrel szemben egyre több fenntartással élő barátunkká. Ugyanakkor remekül hasznosította a Szovjetunióban szerzett tudását. A pozitivista és analitikus filozófiáról megírta és Tordai Zádorral együtt kiadta Az irányzatok a polgári filozófiában című könyvet. Még hosszú ideig foglalkozott analitikus és pozitivista filozófiával. Abban az időben mi mindannyian igen ideologikusak voltunk: számunkra a francia és a német szellem Kanttól Hegelig, Sartre és Husserl volt a mértékadó, Márkus számára viszont Wittgenstein és Russel. Nagyon jól ismerte Russel filozófiáját: ő volt az első Magyarországon, aki Wittgensteinnel foglalkozott, és írt egy előszót a Tractatushoz.
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
317-319. oldal


* somér – zsidó cserkészcsapat

** Knopp András 1990-ig MSZMP-funkcionárius (többek között a Bibó Emlékkönyvről hírhedt készített Kornidesz-Knopp jelentés egyik névadója – egyébként érdekes, Márkus György a Bibó Emlékkönyvben nem szerepelt), utána orosz és ukrán érdekcsoportokhoz kapcsolódó üzletember, jelenleg FBI körözés alatt áll.

*** Márkus György 1957-ben nem magától jött haza Moszkvából, hanem büntetésből hazarendelték, mivel összetűzésbe került a magyar egyetemi csoport dogmatikus párttitkárával - le akarta váltani őt. A moszkvai magyar követség (és az állambiztonság kiküldött képviselője) aztán gyorsan rendet teremtett, és a renitens egyetemisták közül (akik még a budapesti forradalommal is szimpatizáltak!) számosat - így Márkust is -, haza zavartak. Erről bővebben lásd Pétervári János fedőnevű ügynök jelentésit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. A nemrég feltárt dosszié levéltári jelzete: ÁBTL – 3.1.2. - M-20978

**** mi - Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Vajda Mihály


statements_735096.jpg

[Az 1960-as évek közepén:]

A pártban ekkor már végleg kialakult a cinizmus: a belépés, a tagság semmifajta ideológiai töltést nem hordozott. A legtöbb értelmiségi egy szót sem hitt el az egészből. Márkus mindig is párttag volt, tehát neki demonstratíve ki kellett volna lépnie.

Párttagnak lenni homályos eredetű hagyománynak számított, amibe beleszületik az ember. Ha megkérdezik, miért nem válsz el a feleségedtől, noha rosszul éltek, sokan azt válaszolják, azért, mert megszokták – harminc lehúzott év után már minek. Ma nem venném feleségül, eszembe se jutna, de ő most már a feleségem. Ez volt a helyzet a párttal is: össze voltak házasodva. Nem szerették, már régóta mással szeretkeztek, de azért ez egy régi házasság volt. Nem opportunizmusból nem léptek ki. Mindig azt hisszük, hogy a házastárs fog hozzánk idomulni. Nem nekünk kell megváltoznunk, majd ő javul meg, mert rájön a reform nélkülözhetetlenségére.
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
29-30. oldal

Hát ez borzasztó. Heller Ágnes itt – barátja, Márkus György* védelmében – nagyon nagy butaságokat beszél. Igen, valóban találó a hasonlat, sokan hazudják azt, hogy csak megszokásból nem válnak el, és épp ilyen hazugság, hogy Márkus megszokásból volt az MSZMP tagja a hatvanas évek közepén, egészen 1968-ig, amikor is a korcsulai nyilatkozat** miatt kizárták. Márkus saját maga is cáfolja ezt egy vele folytatott beszélgetésben:

"Az elején nem volt köztünk különbség – mind reformkommunisták voltunk, úgy gondoltuk, hogy ez a sztálinizmus borzalmas, de elhittük Lukácsnak, hogy még mindig jobb, mint bármilyen kapitalizmus, s elhittük, hogy reformok útján rendbehozható. Ez aztán ’68-ban véget ért. […]
…engem a politika soha nem vonzott. Bármit tettem is életemben, aminek politikai éle volt, azt morális és intellektuális elkötelezettség alapján tettem."***

Azaz a lukácsisták még 1956 után is hagyták magukat elvakítani, egészen 1968-ig. Nem megszokás volt ez, hanem – mivel filozófusokról van szó – erkölcsileg megideologizált döntés – annak elfogadása, hogy a cél szentesíti az eszközt, a célként kitűzött kommunizmus felé Kádár (és Rákosi és Sztálin) rendszere is közelebb visz, mint a polgári demokráciák.
Heller maga nem volt párttag, 1957-ben(!) belépett ugyan az MSZMP-be, de rövid úton ki is zárták, mivel kiállt az 1956-os forradalom mellett (ugyanakkor létezik egy 1959-es keltezésű, Heller Ágnes aláírású, az MSZMP KB-nak címzett levél is, amelyben 1956-ot ellenforradalomnak nevezi). Heller tehát barátjának mentséget keres a párttagságra – igazi mentséget nem talál –, ezért aztán ilyen ostoba és hazug magyarázatokba bonyolódik.

*Márkus György filozófus, Lukács György tanítványa, a Budapesti Iskola tagja. Számon tartják a világon, teljesen véletlenszerűen egy angol nyelvű oldalról idézek, ahol a híres magyar, illetve magyar származású filozófusokat listázták – igen érdekes, vicces és tanulságos lista:
1. Ágnes Heller
2. Arthur Koestler
3. Aurel Kolnai
4. Béla Hamvas
5. Ervin László
6. Georg Lukács
7. György Bence
8. György Márkus
9. Imre Lakatos
10. Isaac Breuer
11. János Apáczai Csere
12. János Kis
13. Matthias Bel
14. Menyhért Palágyi
15. Menachem Mendel Taub
16. Moshe Shmuel Glasner
17. Péter Pázmány
18. Richard Hönigswald

A lista az életrajzoknál a Wikipediára irányít, ahol ez áll róla:
György Márkus (born April 13, 1934) is a Hungarian philosopher, belonging to the small circle of critical theorists closely associated with György Lukács, usually referred to as the „Budapest School”. He completed his philosophical training at Lomonosov University in Moscow in 1957. Due to ideological disputes, he was removed from his teaching positions in Hungary in 1973, and fled in 1977 to Australia, where he has since 1978 taught at the University of Sydney. Following political liberalisation in Hungary, Markus has been reassimilated and now teaches regularly in his homeland, although he remains resident in Sydney. He is external member of the Hungarian Academy of Sciences (1990). He is also on the editorial board of the academic journal Thesis Eleven: Critical Theory and Historical Sociology.

** A korcsulai nyilatkozatban magyar filozófusok elítélték az 1968-as csehszlovákiai bevonulást.
A jugoszláviai Korcula városában (a hasonló nevű szigeten) a Praxis folyóirat köré csoportosuló értelmiségiek 1962-től kezdve minden nyáron konferenciát szerveztek. Ezt a kört olyan – akkoriban marxista vagy a marxizmushoz közel álló – nevek fémjelezték, mint Ernst Bloch, Erich Fromm, Lucien Goldmann, Jurgen Habermas, Karel Kosik, Leszek Kolakowski, Henri Lefebvre, Herbert Marcuse és Heller Ágnes.
Az 1968-as konferenciát a Varsói Szerződés államainak Csehszlovákia elleni inváziójának hírére félbeszakították, és a résztvevők közös tiltakozó nyilatkozatot fogalmaztak. A nyilatkozatot a szimpozion hat magyar résztvevője közül öten – Márkus György, Sós Vilmos és Tordai Zádor, az MTA Filozófiai Intézete munkatársai, valamint Heller Ágnes és Márkus Mária, az MTA Szociológiai Kutató Csoportjának munkatársai – aláírták. (A hatodik, Tőkei Ferenc nem.) Az öt magyar azonban ezen kívül külön tiltakozó nyilatkozatot is adott az AFP francia hírügynökségnek, amelyet aztán a Le Monde is leközölt. A képen a korcsulai aláírók.

statements_741338.jpg

**** BESZÉLŐ, 9. szám, Évfolyam 1, Szám 8 » Beszélő-beszélgetés
„NAGYON SZERETEM A FILOZÓFIA RADIKALITÁSÁT – MÉG HA VESZÉLYES IS”
Márkus Györggyel beszélget Babarczy Eszter, Kisbali László

TGM nekrológja Márkus Györgyről

 





 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem filozófia

Safranski, Nooteboom, Tolnai

2016.10.06. 13:31 vargarockzsolt

safra.jpg
Jutkát bekísértem a postára, majd kijöttem, s ott tébláboltam a Ku’Dammon, nem tudtam eldönteni, a padra üljek, a kis dantei teraszra, a mézszín macihoz sétáljak, leellenőrizzem, meddig terjedt már arany szája körül a mocsár, avagy bemenjek a másik sarkon lévő hatalmas Bauhausba megnézni a drótkeféket (a rézdrótkefe szép), kalapácsokat, ugyanis kíváncsi voltam, hol tart per pillanat a német rézdrótkefék és német kalapácsok formatervezése, designja. Itt már kétségtelenül felmerülhetne Nietzsche, a kalapáccsal filozofáló Nietzsche neve, vagy Schönbergé például, de még nem merül fel… Szóval ott tébláboltam a MacPapier előtt, amikor is nekem ütközött, vagy már nem is tudom, majdnem nekem ütközött egy bicikli. Kis híján feldöntött. Egy busa fejű, fekete inges pacák a MacPapierba menet ugyanis szemtelenül vagy otthonosan, nem tudom eldönteni, felhajtott a járdára. És nekem jött. Vagy inkább én mehettem neki? Az is lehet. És hirtelen fejembe szaladt a vér. Rettent fölbaszódtam. Ráüvöltöttem. Magyarul. Te marha! Te irdatlan barom! A busa fejű illető többszörösen zavarba jött, jóllehet egyáltalán nem jött zavarba, nem értett semmit, mit sem tudott a mézszín, mocsarasodó maciról, a Diagnosztikai Központ körüli lepratelepről, a Török Főkonzulátusról, elnézést kért, majd mintha mi sem történt volna, erős kerékpárját, amely akár átfestett, feketére festett második világháborús katonakerékpár is lehetett, az egyik platánfához támasztotta. Láttam, ezen kissé elméláztam, a kerékpár kosarából szokatlanul sok és vastag sárga borítékot, levelet, csomagot szed ki, visz be a postára. És áll be Jutka mögé a sorba. Közben én, tüntetőleg, többször odamentem Jutkához, lássa, kit ütött el a marhája, az irdatlan barma…

A megvilágosodás, mint jeleztem, a Historisches Museum üveggel fedett csodálatos udvarában történt. Ahová egy irodalmi estre voltam akkortájt éppen hivatalos, amelyet a DAAD szervezett, és éppen a főnöknőm, kedves, közeli barátnőnk, Nina Hartl vezetett. Nooteboom és Safranski estjéről, barátságuk számomra kissé furcsa demonstrálásáról volt szó. Az igazság az, hogy én Nooteboomot nemigen kedveltem, afféle bestseller írónak tartottam, nem érdekelt, rózsaszín nyakkendőjével nem is tett rám különösebb hatást, illetve pontosan olyan volt, mint ahogyan egy bestseller írót különben is elképzeltem, viszont Safranski nagyon is érdekelt, noha ő is egy népszerűsítő filozófiai író, de annak igen-igen kitűnő. Heideggerről és Nietzschéről írt monográfiáit nem sokkal Berlinbe való jövetelem előtt abszolváltam nagy-nagy élvezettel, őszinte elismeréssel. Heidegger-monográfiája talán jobb, viszont Nietzsche-monográfiája eredetibb az irdatlan kategóriájának középpontba állításával. Azért is örültem ennek, mert végre valahára egy magyar filozófiai kategória merült fel… Persze lehetséges, németben ez nem bírt ilyen újdonsággal, frissességgel, lehetséges, hogy az egész a magyar fordító érdeme, csodája, s akkor az egész magyar filozófia központi problémája éppen a fordításban rejlik, noha be kell vallanom, nem ismerem az irdatlan mint olyan filozófiatörténeti karrierjét, engem akkor csupán az bűvölt el, hogy egy ilyen fontos, terjedelmes mű épülhet rá, nyugodhat rajta, sőt talán még ennél is egyszerűbb valami, az, hogy ez egy par exellence filozófiai kategória… Sokáig várakoztunk, amíg a két író megjelent. Hirtelen lebuktam az előttem ülők mögé. Ugyanis az a busa fejű, fekete inges zömök pacák ült ki Nooteboom mellé, aki ott a MacPapier előtt, a Ku’Dammon nekem hajtott fekete katonabiciklijével. Akit én lemarháztam. Sőt, Istenem, irdatlan baromnak neveztem. Igen, Rüdiger Safranski volt az.
Tolnai Ottó: Álom egy zentai könyvecskéről
Grendírmars 384-386. oldal DIA

nooteboomkep.jpgtolnai2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: nooteboom safranski Tolnai Ottó

W. G. Sebald: Austerlitz (egy jó regény)

2016.10.05. 19:50 vargarockzsolt

 

 

 
















A könyveket épületekhez is lehet hasonlítani. Az egyik cifra palota, amelyiknek ablakából királykisasszony néz ki, a fehér lovon közeledő szőke hercegre várva; a másik ódon várkastély, amelyben túlvilági szörnyek, kísértetek akarnak halálra rémíteni; a harmadik szürke panelház, amelyben minden lakás egyforma, és minden lakásban egyforma emberek élnek, akikkel nem történik semmi érdekes.
W. G. Sebald könyve leginkább olyan, mint egy múzeum, egy a XIX. században épült hatalmas, klasszicista épület, ahová a gyerekeket erőszakkal cipelik el a szüleik a vasárnap délelőtti unalmas kiállításra, ahol régi festményeket kell nézegetni, és rendesen kell viselkedni, mert mindig ott áll a sarokban a szigorú teremőr. (Ahogy elnézem, ez az értékelés ilyen lesz: hosszú, és fárasztó, méltó a recenzens régi, nagy híréhez.)
Belépünk hát az épület előcsarnokába, ahol rögtön hozzánk szegődik a tárlatvezető, a könyv címszereplője, Austerlitz, aki aztán egy pillanatra sem hagy el bennünket, és valami ismeretlen eredetű beszédkényszertől vezérelve rákezd a mondókájára, amit aztán a könyv végéig nem is hagy abba.
Elég riasztó. Az első teremben meghallgathatunk egy „érdekfeszítő” előadást a XVIII. századi vasúti pályaudvarok építészetéről, majd az újkori katonai erődítményrendszerek történetével ismerkedhetünk meg behatóbban, melynek legjobb példája Magyarországon a komáromi erőd, ahol szürke kőfalak közt vezető utakon lehet kóborolni órákon keresztül, anélkül, hogy bármi látványossággal, bármi újdonsággal találkozhatnánk, és ahol úgy érezzük, a militarista fanatikusokon kívül senki nem érezheti jól magát, és ahonnan el kéne menekülni, és soha nem kéne visszatérni, és az egészet – úgy ahogy van –, el kéne felejteni.
Szerencsére vannak képek. Természetesen azok is fekete-fehérek. A múlt képei, először csak épületekről, pályaudvarokról, erődökről, azok tervrajzáról, aztán majd feltűnnek emberek is, mert a következő teremben kiderül, a tárlatvezető, maga Austerlitz is unja ezt az egészet, és inkább magáról akar beszélni, a gyermekkoráról, az életéről, az emlékeiről és az emlékei hiányáról, arról, hogyan lett ilyen unalmas és szürke, bár nagy tudású egyetemi tanár, de érdektelen, érzelemtelen ember.
Újbekezdés, a bevezetés után a cselekmény kibontakozása, Austerlitz élete. Tanárnő, én készültem! W. G. Sebald német író, aki nemzetének náci múltja miatt kivándorolt Angliába, és ott élt egészen korai haláláig, de még, mielőtt meghalt volna, könyveket írt, hisz író volt, melyekben nemzetének náci múltjával foglalkozott, illetve a közmondásos német precizitással és alapossággal megkísérelte feltérképezni a náci múlt, és a Holocaust emlékezésre és felejtésre gyakorolt hatásait, azt, hogy miképpen torzítják a személyiséget a múlt kísértetei. (Ez utóbbi bekezdés kétségbeesett kísérlet volt, melyben gyermeki énem megpróbált kibújni a múzeumlátogatás gyötrelmei alól, de, mint a továbbiakban látjuk, sikertelenül.)
Tehát Austerlitz élete. Öt éves volt, amikor szülei Angliába küldték, hogy megóvják zsidó származása következményeitől. Egy protestáns lelkipásztor nevelte fel, és csak ennek halála után, tizenöt éves korában, egy bentlakásos iskola tanára világosította fel igazi nevéről, és arról, hogy származása és igazi szülei ismeretlenek. Austerlitz felnőtt, múltjának homályos emlékeit elfojtotta, és úgy érezte, az építészet történetét kutató művészettörténészként képes leélni egy normális életet.
A múlt azonban, mit tudjuk, könyörtelen (ez az írók szerencséje, ahogy Agatha Christie krimijeiben is mindig gejzírként feltör a jelenbe, megkönnyítve ezzel Poirot vagy Miss Marple nyomozásait), és egy rádióban elhangzó beszélgetés részlete elindítja Austerlitzet a saját múltját feltáró kutatásra. A könyv nagyobbik része ennek a kutatásnak az elmeséléséről szól.
És nem véletlenül hangsúlyozom az elmesélést. A könyv igen jellemző sajátossága a stílusa. Mi tudjuk, hogy W. G. Sebald írja, hogy a mesélő elmondja: Austerlitz mondta, hogy Vera mondta, hogy Maximilian elmesélte, hogy amikor elment az Érchegységbe, találkozott horogkereszt alakú cukorkákat szopogató turistákkal. Ez valóban így korrekt. Német alaposság. Mindig tudnunk kell, hogy ki beszél, milyen körülmények között, és mennyire lehet hitelt adni a szavainak. Semennyire. Ez a könyv műalkotás. A képeivel, a néhol csodálatosan szép, néhol viszont csak ürességet és borzalmat árasztó fekete-fehér képeivel. A mondataival, amelyek hosszúak, és alaposak, túlrészletezőek, minden lényegtelen részletre kitérőek, de ugyanakkor mégis világosak, mert nyelvtani szerkezetük mérnöki precizitással megalkotott. Aztán ezek a mondatok lerövidülnek, pergővé válnak, ahogy a cselekmény, a nyomozás felgyorsul, és a műtárgyak ábrázolása helyett emberekről, emberi sorsokról kezd beszélni W. G. Sebald, illetve a mesélője, akinek Austerlitz mondta, hogy Vera mondta, hogy Maximilian mit mesélt a tapasztalatairól.
Van aztán a könyvnek egy olyan szakasza, ahol oldalakon keresztül tartó mondatok követik egymást, természetesen ezek is tökéletes nyelvi szerkezetben, vesszőkkel és pontosvesszőkkel tagolva, és ennek is megvan a maga szerepe, amely teljesen egyértelmű, és az eddigiekből könnyedén ki is található, itt a Holocaustról van szó. Erről itt többet nem mondanék.
Austerlitznek szerencséje van, mert szinte mindent megtud, amit meg akar tudni, saját múltjáról, szülei kilétéről és sorsáról. Elmondja, közben kiérünk az épület kijáratához, ahol Austerlitz azt mondja, hogy itt van a lakásom kulcsa, már ismerős vagy ott, hisz mindent elmondtam magamról ami fontos, és ott a lakásban találsz majd fekete-fehér fényképeket, egyedül ezek fognak fennmaradni az életemből, tanulmányozd őket, ha akarod.
Utána még van pár oldal, amikor elmentem Belgiumba, megnézni egy állatkertet, meg egy erődöt, aztán egy könyvet olvasgattam, amit Austerlitztől kaptam, mert szeretek olvasni.
W. G. Sebald Austerlitz című könyvét Blaschtick Éva fordította, rendkívül igényesen, és az Európa Könyvkiadó adta ki 2007-ben, Budapesten.

A recenzió először a moly.hu-n jelent meg.

Szólj hozzá!

Címkék: recenzió sebald austerlitz