vargarockzsolt

Raktár. Egy gátőr szerszámai és egy levéltári segédfogalmazó iratai.

Friss topikok

Címkék

56 os intézet (1) 62/kirakós játék (1) a. e. bizottság (1) Aaron Blumm (1) acid test (1) adorno (1) Adorno (1) ady endre (2) agatha christie (1) Akció van! (1) Akira Kurosawa (1) akutagava (1) alain badiou (1) alan lightman (1) alan turing (1) alaptörvény (1) alaszka (1) Alfred Steiglitz (1) Alfred Stieglitz (1) alkotmány (1) állambiztonság (1) állambiztonsági levéltár (2) Almási Miklós (1) alternatív iskolák (1) alternatív vallás (1) amerikai (3) amerikai krimi (2) amerikai psycho (1) amerikai regény (12) andrás lászló (1) andrás sándor (1) andrej rubljov (2) André Kertész (1) andy clark (1) andy warhol (1) angol (1) angol regény (8) angst (1) anna margit (1) antiszemitizmus (3) antoine rocquentin (1) antropológia (1) Apám helyett (1) apokalipszis (1) apokaliptika (1) Apolló (1) arasse (1) argentin (2) arnheim (1) Arthur C. Danto (1) asperger-szindróma (1) Assmann (2) Asterix (1) ateizmus (1) auden (1) aukció (1) Auschwitz (1) auschwitz (1) austerlitz (1) ávh (2) Az ellenállás melankóliája (1) az első száz (1) A bankár (1) A csemegepultos naplója (1) a csend (1) A halál kilovagolt Perzsiából (1) a hóhér háza (1) a holtsáv (1) A kék szifon (1) a nő (1) a párválasztó agy (1) a pszichológia örök témái (1) a század (1) a szellem nemessége (1) a természet és a lélek (1) a tér költészete (1) A történetárus (1) Babij Jar (1) babits mihály (1) bach (1) bagabo (1) Bajor Andor (1) balassa péter (1) Balassa Péter (1) Balaton (1) balázs béla (1) Bálint Eszter (2) Balkán (2) Balogh Attila (1) Balzac (1) bán andrás (1) bán zoltán andrás (2) Bán Zsófia (2) Barcelona (1) bárdos deák ági (1) Bari Károly (1) Barnás Ferenc (1) barnes (1) Barthes (1) barthes (1) bartók (2) bazsányi sándor (1) beatles (1) beaver (1) beethoven (1) békés pál (2) Bencsik Orsolya (2) benedek anna (1) bényei tamás (1) Bényei Tamás (1) benyhe jános (2) beregi tamás (2) bereményi géza (1) bernstein (1) bestiárium (1) bestseller (1) besúgók (1) beszámoló (1) beszélgetések (1) bibliofita (1) bibó istván (2) bill gates (1) bimini (1) bírálatok (1) bloor (1) blues (1) bob dylan (1) bodó balázs (1) bódy gábor (3) bogdán józsef (1) bogdán lászló (1) bognár szabolcs (1) bögre zsuzsanna (1) bohócok (1) bokszmeccs (1) Bolaño (3) Bolano (2) bondarcsuk (1) Borbély Szilárd (1) Borges (3) boros jános (1) Bosznia (1) Bovaryné (1) boyd (1) brecht (1) Brenner (1) Bretter György (1) bret easton ellis (1) bruegel (1) brueghel (1) Bruno Monsaingeon (1) Bryson (1) Bukovac (1) bulgakov (2) bulvár (1) bunuel (1) bűnügyi regény (1) Cage (1) Calvino (3) calvino (3) camus (1) Caravaggio (1) carnap (1) cavalli sforza (1) ceausescu (1) celeb (1) Cellini (1) cenzúra (1) cervantes (2) cesares (1) Chandler (1) Chile (1) Chuck Norris (1) cigány (3) cigányok (1) cigányság (2) civilizáció (1) coetzee (1) coppola (1) Cortázar (1) cortázar (1) cortazar (1) cossa (1) Cruyff (1) Csaba Ferenc (1) Csákány István (1) családregény (2) csányi sándor (2) csányi vilmos (4) csáth géza (1) cseh tamás (1) csenus imre (1) csenyéte (1) csép attila (1) cserna szabó andrás (1) csillagászat (1) csillagtúra (1) csirkejáték (1) Csontdaráló (1) csontváry (1) czesław miłosz (1) dali (1) daniel denett (1) Daniel Kehlmann (1) dankó utca (1) dante (1) darwin (1) David Smile (1) dawkins (1) del (1) demény péter (1) demetrovics zsolt (1) demján sándor (3) Dennis Lehane (1) dés mihály (1) detektívtörténet (2) diana hercegnő (1) dilettáns (1) divat (1) Doktor Faustus (1) dolittle (1) don king (1) dragomán györgy (1) drakula (1) Dresch (1) Duchamp (2) dzsessz (1) edison (1) Edmund Husserl (1) Ed McBain (1) ed mcbain (1) egyed péter (1) egyetleneim (1) Egyházfórum (1) Egyiptom (1) egy ember (1) egy medvekutató feljegyzései (2) egy mondat azok közül (1) einstein (1) Einstein (1) ejnye (1) elbeszélés (1) elbeszélések (3) életrajz (5) élet és irodalom (1) eleven irodalom (1) eliot (1) Eliot (1) ellenkultúra (1) Ellis (1) előadóest (1) el greco (1) el liszickij (1) emberi viselkedés (1) emlékezet (2) entropia (1) Eötvös Péter (1) eper reggelire (1) erdély (2) Erdély (3) erdélyi (2) erdélyi magyar regény (1) Érdi Péter (1) erdős virág (1) erlend loe (1) esszé (17) esterházy (2) esterházy péter (2) esti (1) észlelés (3) etnikum (1) etnofon (1) Európa (3) európa (1) európa kiadó (2) evolúció (6) evolúciós (2) evolúciós pszichológia (3) ezoteria (2) fajbiológia (1) falcsik mari (1) faljáró (1) fantasy (2) fantasztikus (5) farkas béla (1) Farkas Zsolt (1) fasizmus (1) fassbinder (1) fehér márta (1) fejős éva (1) Fejtől s lábtól (1) fekete lyuk (1) fékevesztett evolúció (2) fenegyerek (1) fenyő d. györgy (1) festészet (3) festménytalányok (1) feyerabend (1) Feyman (1) film (2) Film (1) filozófia (15) finn (1) firenze (1) fizika (5) Flaubert (1) foci (2) fodor ákos (2) Fodor Géza (1) folklór (1) Forrás (1) fotóesztétika (1) fotókiállítás (1) fotóművészet (2) foucault (2) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) francia (8) francia regény (4) frankenstein (1) franny és zooey (1) Frei Tamás (1) freud (2) Freud (3) furtwängler (1) Füst Milán (1) Gaarder (1) gadamer (1) Gagarin (1) Gao Xiangjian (1) garaczi lászló (1) garbarek (1) generation p (1) genetika (1) geoffrey miller (1) geoffry miller (1) Georges Simenon (1) georges simenon (1) george foreman (1) Gerlóczy Márton (1) Gerő-Romsics vita (1) Gerő András (1) gertrude (1) gertrude stein (1) géza (1) giccs (1) glam-rock (1) glenn gould (1) goebbels (1) goethe (1) goldbach sejtés (1) Gorgo (1) görög regény (1) goropius becanus (1) Gosztonyi Katalin (1) goya (1) gőzgép (1) Grace Davie (1) gravitáció (1) grecsó krisztián (1) Grencsó (1) grendel lajos (1) grespik lászló (1) grigirij perelman (1) Gundel Takács Gábor (1) guttmann andrás (1) gyáni gábor (1) győrffy ákos (1) György Péter (2) györgy péter (2) gyuris tamás (1) hacker (1) hafner zoltán (1) hagyomány (1) hajléktalanok (3) hajnóczy péter (3) Hajnóczy Péter (3) hamu és ecet (1) hamvas béla (6) Hamvas Béla (2) hanák andrás (1) hankiss elemér (2) Hannah Arendt (1) happening (1) hari (2) Harry Potter (1) haruki (1) haszid (1) hatályon kívül helyezve (1) Hawking (1) haydn (1) háy jános (1) hazai attila (1) Heidegger (1) hemann hesse (1) hemingway (3) hempel (1) Hendrix (1) henry rollins (3) Herczeg János (1) hernádi gyula (1) Hernádi Zsolt (1) hévizi ottó (1) hidegdauer (2) Hitler (1) hitler (1) Hofi Géza (1) holden caulfield (2) holdpalota (1) Holdpalota (1) hölgyszonáta (1) holland (2) HOLMI (1) Holocaust (5) holttengeri tekercsek (2) homérosz (1) horizont (1) Horthy (2) horvát (1) horvát regény (2) houellebecq (1) Hrabal (1) Hraskó Péter (1) hülyeség (1) hunter thompson (1) ian hancock (1) idegengyűlölet (1) identitás (1) idő (1) ifjúsági (1) III/III (1) ikarusz (1) imrei andrea (2) ingmar bergman (1) interjúk (1) internet (2) irodalmi bulvár (1) irodalom (5) irodalomkritika (1) irodalomtörténet (2) irodalomtudomány (2) irónia (2) Isaac Stern (1) iskola a határon (1) Ismail Kadare (1) ismeretelmélet (1) ismertető (1) Italo Calvino (1) itt és most (1) iványi gábor (2) j.s.bach (1) Jakob Nielsen (1) jakus ildikó (1) james dean (1) James Ellroy (1) james joyce (1) james watt (1) janis joplin (1) jánossy lajos (1) japán (4) jared diamond (1) Jarmusch (2) jean cassini (1) jelenits istván (2) jeles andrás (1) Jeszenszky Géza (1) jethro tull (1) jimi hendrix (1) jim morrison (2) john cage (1) john gay (1) john gribbin (1) john lennon (2) John Lurie (2) Jon Fosse (1) Joós Katalin (1) joyce (1) józsef attila (3) József Attila (1) jó könyv (1) julio cortazar (3) kabbala (1) kádárizmus (1) kádár jános (2) kádas mária (1) kafka (1) Kafka (1) kalasszikus irodalom (1) kálmán c. györgy (1) Kálmán C. György (1) Kálnoky (1) kalóz (1) kamarás istván (1) kamill kopke (1) Kampis György (1) kanadai (1) Kandel Sámuel (1) Kaposvár (1) karácsony benő (1) Karashan (1) karc (10) Karl Jaspers (1) Karl Popper (1) karnevál (1) katolikus (1) kavafisz (1) kazár szótár (1) kedvenc (1) Keleti díván (1) kemenesi zsuzsanna (1) kemény istván (2) Kenéz Ferenc (2) kenéz ferenc (1) ken kesey (1) képfilozófiák (1) Kerékgyártó István (1) keresztény (1) kerry4ever (1) kertész (3) kertész imre (2) keszeg anna (1) keszei józsef (1) kínai regény (1) king crimson (2) kipling (1) király lászló (1) kirekesztés (1) kiskegyed (1) kisregény (6) kiss ferenc (1) kiss lászló (1) kis jános (1) ki ölte meg jean cassinit (1) Klaniczay (1) klasszikus (6) klasszikus zene (1) klaus nomi (1) Koen Wessing (1) koestler (1) Kolozsvár (2) kolozsvár (1) Kolozsvár-oratórium (2) költészet (2) Kondor Béla (1) kondor béla (1) Konkoly-Thege Miklós (1) konnekcionizmus (1) Konrád György (2) konrád györgy (1) könyv (3) konzervatív (1) köpenicki kapitány (1) Kornis Mihály (1) Kőrösi Zoltán (2) kortárs (33) kortárs irodalom (12) kortárs magyar (22) kortars magyar felvidek hataron tuli szepirodalom recenzio (1) kortárs magyar klasszikus (3) kortárs magyar regény (14) kortárs zene (1) Kostler (1) kosztolányi (1) kovács andrás bálint (1) Kovács András Bálint (1) kovács ibolya (1) kovács teréz (1) közgazdaságtan (1) közhelyek (1) kozmológia (1) Kołakowski (1) Krasznahorkai (1) Krasznahorkai László (3) krasznahorkai lászló (8) krimi (25) kritika (5) kronopiok es famak tortenete (1) kroó györgy (1) Krusovszky Dénes (1) Kublaj kán (2) kuhn (1) kultúra (1) kulturantropológia (2) kultúrantropológia (1) kultúrpolitika (1) kultúrtörténet (1) kundera (1) Kundera (1) kuplé (1) kurgáni napló (1) kurtág györgy (1) Kurtág György (1) kurtz ezredes (1) kurt gödel (1) kutyaügyi előadó (1) kvantumfizika (1) Lacan (1) ladányi jános (1) láng orsolya (1) Láthatatlan városok (1) láthatatlan városok (1) Latin-Amerika (1) Látó (2) látó (1) Lawrence Block (1) leibowitz (1) lektűr (9) lem (1) lengyel regény (1) lenin (2) leonardo (1) Leopardi (1) Lewis Payne (1) le clézio (1) lharmattan kiadó (1) liar (1) liberális (1) liberalizmus (1) linn ullmann (1) litvai nelli (1) liv ullmann (1) lonesco (1) losonczy géza (1) lovas ildikó (1) lucy lippard (1) Ludassy Mária (1) Lukács György (1) luther (1) Lyotard (1) maár judit (1) Machiavelli (1) macska (1) macskakaja (1) mágikus realizmus (1) magyar (44) magyarország (1) magyarország alaptörvénye (1) magyarország felfedezése (1) magyarósi éva (1) magyar hivatástudat (1) magyar irodalom (4) magyar krimi (1) magyar nemzettudat (1) magyar novellák (2) magyar regény (3) Mahavishnu (1) Maigret (9) maigret (1) Majtényi László (1) maláj (1) Malevics (1) Malina János (1) Mallarmé (1) malraux (2) mao (1) Marcell Duchamp (1) marcel aymé (1) marcovaldo (1) Marco Polo (2) marketing (1) Márkus György (1) marlon brando (1) Martin Amis (1) martin amis (1) Martin Buber (1) Márton László (1) marton lászló távolodó (1) Marvin Pontiac (1) Marx (1) matematika (2) máté tóth andrás (2) Matisse (1) Matt Ridley (1) maurice lee (1) Medusa (1) meghalt a főítész (1) Megjött Ézsiás (1) melankólia (1) méltatások (1) memoár (2) ménes attila (2) menyhárt jenő (1) Menzel (1) Mérő László (1) mérő lászló (1) mese (1) meseregény (1) Mészöly Miklós (1) metagalaktika (1) Mexikó (1) micsinay (2) mikael niemi (1) mikes tamás (1) miklósi ádám (2) Mileta Prodanovic (1) mindig régen van (1) mocsok (1) modern (1) moldova györgy (1) molnár ferenc (1) moly (1) moly.hu (3) monty cantsin (2) morel találmánya (1) Móricz Zsigmond (1) Mosonyi Aliz (1) Mozart (1) Mózes (1) mr. spencer (1) muhammad ali (1) multiverzum (1) Mum (1) murakami (1) mussolini (1) Műút (1) művészetfilozófia (3) művészettörténet (3) nádas péter (2) Nádas Péter (4) nagyamám (1) nagyanyám (1) nagy bandó (1) nagy gábor dániel (1) nagy gergely (1) nagy imre (1) Nagy Koppány Zsolt (1) nagy sándor (1) nagy sz. péter (1) nánay bence (1) napló (2) napster (1) Neil Gaiman (1) Nemes Nagy Ágnes (1) nemes z márió (1) német (2) német regény (1) nemo kapitány (1) népi mozgalom (1) népzene (1) Nesbø (2) new wave (1) new york trilógia (1) nick cave (1) Nietzsche (3) nietzsche (2) nixon (1) nobel díj (2) noire (1) női lektűr (1) nooteboom (3) norman mailer (1) norvég (1) novák péter (1) novella (4) novellák (9) nulla (1) Nyáry Krisztián (1) nyelvfilozófia (1) Nyolcak (1) Nyugat (1) ő. kovács józsef (1) obszervátorok (1) ógyallai csillagvizsgáló (1) oktatás (2) olasz (3) olasz sándor (1) olvasásszociológia (1) olvasónapló (1) önéletrajz (2) opera (1) orál history (1) örkény istván (1) orosz (2) orosz regény (2) osztrák (2) ottlik (1) Ottlik Géza (1) ottlik géza (1) ottlik veduta (1) öt irás az erkölcsrö (1) p. j. stradlater (1) Papp István (1) parallax (1) paraszt (1) para kovács (1) párhuzamos történetek (1) párhuzamos világok (3) paródia (1) pasolini (1) patmosz (1) pauline melville (1) paul auster (2) Paul Auster (4) paul klee (2) pavić (1) Peacocke (1) pelevin (2) pénz (1) Pernye András (1) Perseus (1) peter hammill (1) petrik iván (1) Petri György (2) philip marlowe (1) philip roth (1) picasso (2) pilinszky jános (2) PIM (1) pina (1) piszkos fred (1) piszkos harry (1) platon (3) pléh csaba (5) podmaniczky szilárd (1) poincaré sejtés (1) poirot (1) politika (9) politikai filozófia (1) politológia (1) popper (1) popper péter (1) popzene vittulából (1) porno (1) portugál (1) posztmodern (22) posztmodern regény (3) probléma (1) Professzorok Batthyány Köre (1) Prónay Csaba (1) propaganda (1) proust (1) provincializmus (1) próza (1) Prufrock (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (10) puskás ferenc (1) putyin (2) Pynnchon (1) Queneau (1) quine (1) Radics Viktória (1) radnóti sándor (3) rados ferenc (1) raimundus lullus (1) rainer m. jános (2) rainer maria rilke (1) Rakétaember (1) rasszizmus (2) Ravel (1) ready-made (1) recenzio (1) recenzió (37) regény (38) régészet (1) Reggel és este (1) reichenbach (1) reinkarnáció (1) rejtő (1) remekmű (1) Réz András (1) richard brautigan (1) richard rorty (1) Richter (1) Ridley (1) ridley scott (1) riemen (1) rilke (1) Rimbaud (1) Robbe-Grillet (1) Roberto Bolaño (1) robert de niro (2) Robert De Niro (1) roccamatio (1) rockandroll (5) rockzene (1) rodcsenko (1) roger waters (1) roma (3) romani (2) Romano Rácz Sándor (1) román józsef (1) Romsics Ignác (1) rónay lászló (1) Rorty (2) rossz könyvek (1) rossz regény (1) rubin szilárd (2) rudolf arnheim (1) Rushdie (1) safranski (2) sakk (1) salinger (3) sally hayes (1) samuel borkopf (1) Sándor Klára (1) sántaiskola (2) sántha józsef (2) sanzon (1) san francisco (1) saramago (1) sárközi györgy (1) sárközi márta (1) sartre (2) Sáry László (2) Sátáni versek (1) Sátántangó (1) schiff andrás (1) Schöberg (1) schönberg (1) schubert (1) sci-fi (3) Searle (1) sebald (1) Sebald (4) sebestyén mihály (1) seiobo (1) Semjén Zsolt (1) Shakespeare (2) sherlock holmes (1) sign (1) silence (1) Simenon (5) simon albert (1) Simon Albert (1) sitting targets (1) skandináv (3) skandináv krimi (1) solti györgy (1) Solt Ottilia (1) somoza (1) Sonntag (1) Soros György (1) sorstalanság (1) spanyol (1) spanyol regény (3) Spengler (1) spinoza (1) spiró györgy (1) stalker (1) Stendhal (1) stephenie meyer (1) stephen jay gould (1) stephen king (1) steven seagal (1) steve yates (1) Susan Sontag (1) Svájc (1) svéd (1) Symposion (1) szabadesés rádió (1) szabadkőművesség (1) szabadság (1) Szabó Lajos (1) Szabó Miklós (1) szabó t. anna (1) szcientológia (1) széchenyi ágnes (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szegő jános (3) szegregáció (1) szégyen (1) székely jános (1) szekularizáció (1) szelényi iván (1) személyes (1) szentháromság (1) Szent Ágoston (1) szent ágoston (1) szepirodalom (1) szépirodalom (6) Szépművészeti Múzeum (1) szép ernő (1) Szerbhorváth György (1) szerb regény (2) Szerdahelyi Zoltán (2) szerzői jog (1) szigetek és szemhatárok (1) szilágyi domokos (1) szilasi lászló (1) színház (1) sznob (1) szociálantropológia (1) szociális idegtudomány (1) szociálpszichológia (1) szociográfia (5) szociológia (10) szókratész (1) szokratész (1) Szókratész (1) Szőnyei Tamás (1) szőnyei tamás (1) szórakoztató (1) szótárregény (1) Sztálin (1) sztrugackij (1) Szvjatoszláv Richter (1) szvjatoszlav richter (1) Takács Ferenc (1) talamon alfonz (1) talyigás (1) Tandori (2) tanulmány (1) tarantino (1) tárca (1) tarkovszkij (2) Tarnatino (1) tarr béla (1) társadalomtudomány (1) Tar Sándor (1) tar sándor (3) Tatár György (1) telep (1) temesi ferenc (1) teológia (1) teréz anya (1) tesla (1) teslár ákos (1) The Blind Man (1) thomas mann (1) Thomas Mann (1) thuküdidész (1) tibet (1) tillmann j. a. (2) Tillman J. A. (1) Tinguly (1) tintoretto (1) Tipotex (1) tiziano (1) tizparancsolat (1) Tolnai Ottó (2) tömjén zsolt (1) Tompa Andrea (1) tompa andrea (2) tom wolfe (1) Tordai Zádor (2) torgyán józsef (1) történelem (19) toscanini (1) tóth eszter zsófia (1) tóth krisztina (1) Tourette (1) Trabant (1) Trianon (1) trianon (1) triceps (1) tudomány (14) tudományfilozófia (5) tudományos ismeretterjesztés (4) tudósítás (1) tükör (1) Tülkös Terézia (1) turczi istván (1) tüske lászló (1) twilight (1) typotex (11) Typotex (7) ügynök (1) ügynökregény (2) Újhold (1) ullysses (2) ulysses (1) Umberto Eco (1) umberto eco (5) unalmas (1) Ungváry Krisztián (1) Univerzum (1) uszítás (1) vadászat (1) Vad nyomozók (1) Vajdaság (3) vajda júlia (1) Vajda Mihály (1) valakinek az önarcképe (1) vallás (2) vallásszociológia (2) valuska (1) vámos miklós (1) vanek úr (1) van gogh (2) Varázsfuvola (1) vargarockzsolt (4) vargyas gábor (1) varsó (1) vass virág (1) vecsei miklós (1) velázquez (2) Velence (1) velencei bizottság (1) véletlen (2) verbunk (1) verebes istván (1) Veres Bálint (1) vermes géza (1) Verőce (1) vers (10) vészi margit (1) vida gábor (1) Vigh Mihály (1) világirodalom (1) Világoskamra (1) vita (1) Vizeli (1) vizuális antropológia (1) vulévu (1) wagner (1) walter m. miller (1) wass albert (1) watson (1) web (1) wenders (1) weöres sándor (1) Widmer (1) Wilheim András (1) Wim Wenders (1) winkler nóra (1) witkin (1) Wittgenstein (3) Wolf Haas (2) Woodstock (1) woody allen (1) yann martel (1) Zabhegyező (2) zaire (1) zalán tibor (1) Závada (1) zelk zoltán (1) zene (5) Zi-zi Labor (1) zsidó (1) zsidó misztika (1) Címkefelhő

HAMLET

2017.04.08. 23:30 vargarockzsolt

varga.jpg
Enyje, hát miért nem hajlandó tudomásul venni a tényeket? Nézzünk szembe velük, ezek a felnőtt élet tényei: a halál, a szex, a politika. Amennyit látott belőlük - az “államgép” és a “merő hús” összefonódásából - elég volt, hogy elvegye a királyfi életkedvét.

Géher István: Shakespeare-olvasókönyv.

Szólj hozzá!

Címkék: ejnye

Vadász bajtársak! Szent munkára fel! Célunk nevelni tiszta lelkeket

2017.04.08. 23:10 vargarockzsolt

vad.jpg
Wass Albert verse annyira rossz, hogy már jó. Külön felhívnám a figyelmet a "szántóföldünkön a kóbor eb arat" sorra.

Wass Albert:

VADÁSZ-BAJTÁRSAIMHOZ

Mint pusztaságban a síró homok,
Száguld felettünk a történelem.
Vadász bajtársak! Szent munkára fel!
Célunk nevelni tiszta lelkeket,
Mely sírni tudjon mások szenvedésein,
S tudjon örvendezni az öröm felett.
Építsük fel az örök égő máglyát
A legmagasabb sziklabérc fokán,
Lobogó lángját nézzük üstökösnek,
Uszálya lesz a vad, dühöngő orkán.
Erdeinkben zúg a fejszék zaja,
A szántóföldön kóbor eb arat,
Ha összetartunk s ez mindnyájunk óhaja,
A vadászat üdve mienk marad!

Szólj hozzá!

Címkék: vers vadászat

Nagyapám és az ógyallai obszervátorok

2017.04.08. 22:30 vargarockzsolt

na.jpg
Nagyapám (a kép bal szélén) az ógyallai obszervátorok társaságában, 1912

Nagyapám uradalmi cseléd volt Jajhalompusztán. Jóvágású, eszes legényke volt, fel is figyelt rá az uraság – Koppely János osztrák származású zsidó pénzember, akinek családja 1896-ban bárói címet vásárolt Ferenc Jóskától – és kiválasztotta parádés kocsisának. Nagyapám arról álmodott, hogy tanulni fog, obszervátor lesz Konkoly
-Thege Miklós ógyallai csillagvizsgálójában. Volt egy elképzelése, hogy a Planck-formula segítségével ki lehet számítani csillagok felszíni hőmérsékletét, és a földtengely pólusingadozásának problémája is izgatta – abban az időben az Astronomische Nachrichtenben lehetett az ilyen tárgyú cikkeket megjelentetni, ezért éjszakánként, gyertyafény mellett, németül tanult.
A szomszéd faluban, Taktaharkányban lakott a rokonainál egy árva lány, a későbbi nagyanyám: született Szatmári Zsuzsanna, anyja neve Hideg Eszter. Ő volt a szerelme, akihez titokban átjárt. Engedély nélkül akkoriban nem lehetett elhagyni a birtokot. Sajnos valamelyik irigye, rosszakarója beárulta az intézőnél, aki egy reggel felsorakoztatta az uradalom udvarán az összes cselédet, és büntetésből nagyapámat nyilvánosan arcul ütötte. A családi legendárium szerint ő a pofont azonnal visszaadta, ezzel vége is szakadt a pünkösdi királyságának.
Pár héttel később már Miskolcon dolgozott gyári munkásként, és egy vágóhíd üres raktárhelyiségében laktak nagyanyámmal, akit természetesen magával vitt. Saját házuk akkor lett, amikor 1946-ban, a svábok kitelepítése után, átköltözött egy szigetközi kis faluba, Rajkára. Itt saját földön is gazdálkodhatott, 1963-ban, a TSZ szervezések idején, a falu megválasztotta TSZ elnöknek, pedig az ottaniak szemében gyüttment volt. Hamarosan összeveszett valami kommunista urasággal, ezért lefokoztak kocsisnak. Amikor kisdiákként ott töltöttem a nyári szünidőmet, gyakran magával vitt, hajnalonként jártuk a falut, a tejet gyűjtöttük össze a helyi gazdáktól, nagy ötven literes bádog kannákba. Később a falu lakói kijárták, ha már TSZ elnök nem lehet, legyen legalább brigadéros, azaz a termelőszövetkezetben brigádvezető. Olyan nagy becsülete volt, hogy amikor tíz évvel a halála után a barátaimmal arra vezetett a biciklitúra, érkezésem hírére a falu határában küldöttség fogadott, helyi népviseletbe öltözött lányok és asszonyok borral, frissen sült pogácsával kínáltak.
Na ennek a nagyapámnak is volt egy unokája, aki tudott repülni, de ez már egy régi történet, amit most nem ismételnék meg.

Kép: Vadász Vilmos gyógyszerész zselatinos ezüst szárazlemez üvegnegatívja  Nyírbátor, Báthori Múzeum

Szólj hozzá!

Címkék: emlékezet

Jordán Tamás: Hátrametszés (Amerikai anzix) (politika)

2017.04.08. 16:10 vargarockzsolt

Főleg Jordán Tamás Alexandra kiadónál 2016-ban megjelent könyvéről.


Ki ismerheti legjobban egy ember életét? Az én.* Megírni aztán legjobban Nádas Péter tudja, minden körülményre tekintettel, legalábbis egy-egy világló részletét.
Kívülről, több oldalról körüljárva, mi is próbálkozhatunk: a látszólagos tények leírásán túl találgatva az indítékokat és a motivációkat**, de ez már nem lesz több, mint fikció.

75.jpg
Jordán Tamás nem teremti újra a memoárirodalom műfaji szabályait, csupán felidézi az emlékeit, teljesen szokványosan, egy-egy csomópont köré csoportosítva. Az írása alapján az arca, a személyisége nem jelenik meg előttem plasztikusan, de az őszinteségét nem vitatom. A családi vonatkozásai számomra érdektelenek, közhelyes sablonok mentén értelmeződnek: a színész, a művész, aki feláldozza a szeretteit a művészete oltárán, stb. Tudja, de teszi.

images.jpgimages_1.jpg
A szöveg korrekt, nincsenek benne helyesírási hibák, és az alanyok és állítmányok is egyeztetve vannak.
Nincs íz, stílus, leírások vannak és anekdoták.

letoltes.jpgletoltes_1.jpg

A művészi pályafutása viszont érdekes. 50 év alatt az Egyetemi Színpad, a 25. Színház, Kaposvár, a Merlin, a Nemzeti Színház, és végül Szombathely. Ezzel párhuzamosan kirajzolódik egy kultúrtörténet is, és itt lesz számomra mondanivalója, amiért írok róla.
Jordán Tamás a Kádár-rendszer félig underground, alternatív színjátszásától indult, és az ott szerzett élményei meghatározzák későbbi pályáját is. Ott a színjátszás nem (csak) szakma, hanem életforma volt, közösségképző erő - ezt kereste és ezt igyekezett megteremteni színészként és színházcsinálóként is. Ez az 1968-as nemzedék útja, és Jordán csak annyiban atipikus képviselője a "nagy generációnak", hogy mindvégig megmaradhatott az ideáljai mellett.

125a.jpg
Jordán Tamás idéz egy névsort, azoknak a neveit, akik az Egyetemi Színpadhoz köthetők valamilyen okból. Érdemes felidézni ezt a névsort, azok neveit, akik (többségükben) a Kádár-rendszer hivatalos kultúrájával valamiképpen szemben álltak, és valamiféle minimális szolidaritás és tisztelet kialakulhatott volna közöttük, az Egyetemi Színpad révén.

93446_1.jpg
Aczél Endre, Ágh István, Antall József, Bába Iván, Bacsó Péter, Báron György, Bródy János, Cseh Tamás, Darvas Iván, Demszky Gábor, Déry Tibor, Dés László, Devecseri Gábor, Eörsi István, Esterházy Péter, Fejes Endre, Göncz Árpád, Halász Péter, Hermann István, Hernádi Gyula, Hont Ferenc, Horgas Béla, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós, Jelenits István, Juhász Ferenc, Keresztury Dezső, Király István, Kocsis Zoltán, Koncz Zsuzsa, Konrád György, Kormos István, Kornis Mihály, Latinovits Zoltán, Lator László Lázár Ervin, Maár Gyula, Mádl Ferenc, Makk Károly, Markó Iván, Marx György, Melocco Miklós, Mensáros László, Nagy László, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Nemeskürty István, Orbán Ottó, Ortutay Gyula, Pege Aladár, Petri György, Pilinszky János, Presser Gábor, Ránki Dezső, Sándor György, Sándor Pál, Sára Sándor, Sebő Ferenc, Sinkovits Imre, Spiró György, Sükösd Mihály, Szabó István, Szakcsi Lakatos Béla, Szécsi Margit, Szinetár Miklós, Szörényi Levente, Tandori Dezső, Vitányi Iván, Weöres Sándor, Zsámbéki Gábor.

amerikai-anzix-1.jpg
A rendszerváltás után, a Merlinben, a Nemzetiben és Szombathelyen Jordán Tamás sokakat felléptetett közülük, illetve a közben elhunytak helyett hasonlóan rangos művészeket szerepeltetett - igyekezve politikai elfogultságoktól tartózkodni, csak a minőségre figyelni.
Jordán Tamás SZDSZ-es volt - azt írja, csak azért, mert Kaposváron Eörsi István maradandóan befolyásolta a szemléletét. Szerintem ez nem így van, a ma is vállalt liberalizmusa, a nyitott szelleme az, ami akkor az értelmiség legjobbjaihoz hasonlóan a liberális párthoz kötötte. Ez a liberalizmus az, ami ellentétes a mai rendszerrel is, ezért gyűlt meg a baja a szombathelyi csinovnyikokkal.

americantorso_1.jpg
Jordán Tamás könyve gazdag mondanivalóban, sok gondolatához lehetne aktuális példát kötni, vannak benne megrázó részek is - mindenképpen kiemelendő a halálos beteg Ruszt Józseffel folytatott levelezése -, én szándékoltan leszűkítettem a bejegyzésemet a politikai tartalomra. Az értelmiségi pálya és politika kapcsolata megkerülhetetlen volt a 20. századi Magyarországon, és szomorú, hogy ez most így van. 2017. áprilisában a legfontosabb kérdés Magyarországon: hogyan lehet megszabadulni az Orbán-rezsimtől?

images_2.jpg030b_body_kep_tepettsege_ja_sm.jpg
A fenti csatolt képek Bódy Gábor Amerikai anzix című filmjéből valók - Jordán és Bódy közt a legjobb tudomásom szerint nincs semmilyen kapcsolat. A párosítás tehát teljesen önkényes: az enyém.
Jordán a könyvének a Hátrametszés címet adta, és ez a hátrametszés egy geodéta fogalom. Azt jelenti, hogy egy műszerrel, a teodolittal, három ismert pontból kiindulva meg lehet határozni egy negyediket, és ezt Jordán úgy értelmezi, hogy életének bizonyos csomópontjaira visszatekintve, azokból kiindulva határozza meg az életét.
Bódy filmjében a teodolit inkább olyan vonalakat jelöl ki, amely emberi kényszerpályákat jelképez. A három főhős, közül Vereczky Ádám (Cserhami György) a fatalista, Boldogh (Fekete András) az idealista, és Fiala János (Csutorás Sándor) a realista. Személyiségük kényszerpályáján haladnak, miközben mérik a tájat, és a néző őket nézve nem csak az emlékezés, a múlt roncsoltságával, hanem az emberi sorsok determináltságával is szembesül. Nagyon ritka az, aki ki tudja magát szakítani a történelmi és pszichológiai meghatározottságok alól. Jordán Tamás saját maga alakította-alakítja a sorsát, szabad ember, ezért tudta kiteljesíteni művészi pályáját, ezért én tisztelem.

* Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba
en.jpg

** szép példája ennek Bozóki András cikke az ÉS-ben, ahol a CEU betiltásáról kapcsán írja:
Mivel az Orbán-rezsim lépése józan ésszel – értsd: demokratikus országban, demokratikus szempontból – felfoghatatlannak tűnik, a kormányfő viselkedésére számos, egymással versengő magyarázat született az elmúlt napokban.

Az első értelmezés szerint Orbán pragmatikus politikus, aki a migránstéma után új ellenségképet keres, és azt Soros Györgyben és az általa képviselt nyílt társadalom eszméjében találta meg. Mivel Orbán már a 2018‑as választások lázában ég, kampány-üzemmódban dolgozva jó ötletnek tartja a CEU átmeneti megfenyítését. Ettől azt remélheti, hogy a Jobbikhoz átment radikális jobboldali szavazók visszatalálnak a Fideszhez. E magyarázat szerint Orbán jobban ismeri saját rendszerét, mint az ellenzék, és tudja, hogy az milyen törékeny. A Momentum váratlan felbukkanása azt mutatja, hogy bármi megtörténhet, Orbán a választásokat akár el is veszítheti, s ettől komolyan tart. Erre utalhatott Kövér László is, aki lényegében azt állította, még négy évre van szükségük ahhoz, hogy a szabadság intézményeinek lerombolásában elért eredményeiket visszafordíthatatlanná tegyék.

A második értelmezés szerint Orbánban régóta mély gyűlölet él a liberális gondolatokkal és a baloldali-liberális társadalmi szereplőkkel szemben. Nem tudja megbocsátani magának, hogy egykor maga is Soros-ösztöndíjas, szabadelvű politikus volt, aki egészen 2000-ig a Liberális Internacionálé alelnökeként tevékenykedett. E magyarázat szerint a CEU-ügyben nem a politikai pragmatizmus, hanem a ressentiment vezérli; ő személyesen akar leszámolni mindazzal, ami ellentétes a mai világlátásával. A törvényhez benyújtott módosítás is Orbán gondolkodását tükrözi, amely röviden így foglalható össze: „ha a felcsúti kisvasutat sokan támadják, továbbvisszük Bicskéig”. Ha tehát a lex CEU-t sokan támadják, és az utcákon tízezren tiltakoznak ellene, akkor csak azért is szigorítunk rajta. Csak azért is hatályba léptetjük, rövidítjük a határidőt, és az egyetem számára teljesíthetetlen feltételeket támasztunk. Ebben a narratívában Orbán nem fog megállni, és akár párttársai számára is érthetetlennek tűnő lépéseket fog tenni vélt vagy valós ellenfeleinek az országból való kiszorítására.

A harmadik értelmezés Donald Trump amerikai elnökké választását tekinti mérföldkőnek. A világnézeti különbségek ellenére a magyar kormány különböző tisztségviselőinek hosszú évekig jó kapcsolatuk volt a CEU-val a mindennapi, adminisztratív ügyekben. Mindez 2016 novemberében radikálisan megváltozott. Az addig készséges Balog Zoltán emberügyi miniszter ezt követően – képletesen szólva – nem vette föl a telefont, ha az egyetemről keresték. Orbán ősz végén már intenzív sorosozásba kezdett, amely jelentősen felülmúlta a korábbi mértéket. Politikai céljai közé emelte a Trumppal való közeli viszony kialakítását, amelyre viszont nem kapott visszajelzést az új elnöktől. E magyarázat szerint Orbán nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint Trump tárgyalóasztalhoz kényszerítését. Ez elég ambiciózus ötlet, különösen, hogy Orbán, abszurd módon, egy magyar törvényben próbálja előírni Trump számára a vele való találkozást. Ha ez bekövetkezne – és Trump kifejezetten kérné –, Orbán nyilván engedne a CEU ügyében. Mivel azonban föderatív rendszerben az elnöknek oktatási kérdésben nincs hatásköre – és az amerikai politika amúgy sem enged ilyen zsarolásoknak –, ez a törvényszöveg Orbán számára feltehetőleg azt a célt szolgálja, hogy áttolhassa a felelősséget az amerikaiakra.

Végül, a negyedik értelmezés szerint Orbán nem ura önmagának, a CEU betiltásáról hozott döntésében Putyin kérésének engedelmeskedik. Putyint és a közép-ázsiai diktátorokat nyilván zavarják a CEU-ról évről évre kikerülő orosz, azeri, kazah, üzbég stb. fiatalok, akik az itt szerzett diploma után nehezebben illeszkednek vissza a csikorgó hazai fogaskerekek közé. E feltételezésnek tápot ad Orbán váratlan, 2014-es oroszbarát fordulata, a paksi megállapodás hosszú időre történt titkosítása, az orosz–magyar hivatalos kapcsolatrendszer átláthatatlansága, az itt dolgozó orosz hírszerzők aktivitása és a két vezető szokatlanul gyakori kétoldalú találkozói. A magyar kormány amúgy is rendszeresen kiáll olyan autokraták mellett, akik hazájukban aláásták vagy megszüntették a demokráciát (Putyin, Erdog˘an, Alijev, Duterte). A kormány Erdog˘an kérésére készségesen átvilágítja a Fethullah Gülen nevéhez köthető magyar iskolát. Ugyanez a kormány, ha kell, Putyin kérésére szívesen ellehetetleníti a Soros György nevéhez köthető amerikai–magyar egyetemet. Orbán kisajátítja a nemzeti szuverenitást, majd elárulja azt; amikor idegen ügynököknek nevezi ellenfeleit, saját magáról akarja elterelni a figyelmet. Amikor Brüsszelt támadja – az egykori Moszkvához hasonlítva azt –, saját, mai „moszkvai” módszereiről hallgat. Kiszolgáltatja az országot olyan erőknek, amelyek az EU fellazításában érdekeltek, amelyek szembemennek az Európai Unió alapértékeivel, s amelyek egyszer már gyarmatosították hazánkat.
Bozóki András A CEU BETILTÁSA
PUBLICISZTIKA - LXI. évfolyam, 14. szám, 2017. április 7.
http://www.es.hu/cikk/2017-04-07/bozoki-andras/a-ceu-betiltasa.html

Egy ötödik variáció tőlem: egy rokona vagy ismerőse jelentkezett a CEU-ra, nem vették fel, ezért megfogadta, hogy bosszúból lerombolja, felszántja és sóval hinti be a helyét. Ilyen pitiáner indíték épp úgy illeszkedne az eltorzult személyiségéhez, mint az előzőek.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika film színház memoár

Heller Ágnes – Kőbányai János: Bicikliző majom

2017.03.28. 17:19 vargarockzsolt

statements_88975.jpg

statements_734491.jpgA Zsidó Gimnáziumban [1939-ben] Kandel Sámuel oktatott hittanra. […] Mint afféle kis lázadó megálltam előtte a folyosón, és nem haboztam előtte megnyilatkozni: „Tanár úr, én nem hiszek Istenben.” Legyen mindenre felkészülve, milyen forradalmi és lázadó természetet kap tanítványul. Samu bácsi rám nézett és elmosolyodott. […] S akkor elmesélte a történetet, amelyet jól ismerünk még Moses Mendelssohntól s előtte Hilléltől: a pogromok idején az ukrán atamán azt mondja a rabbinak: megkegyelmez az életének, ha összefoglalja a zsidó vallás lényegét, amíg fél lábon áll. A rabbi így felel: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagad”, és leereszti a lábát.
„Te szereted felebarátaidat, mint önmagadat?” [Kérdezte eztán Kandel Sámuel.] Mondtam: „Igyekszem, nem tudom, mindig jól szeretem őket, de igyekszem.” Megsimogatta a fejem és azt mondta: „Akkor te jó zsidó vagy. Az Istennek nem fontos, hogy te hiszel-e benne, vagy sem, csak az, hogy megtartsd a törvényeit. Ha hiszel Istenben, az neked jó, ha nem hiszel, az neked rossz. Istent ez nem érdekli, az ő szemében te jó zsidó vagy.” Megszégyenültem.
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
29-30. oldal

A képen: dr. Kandel Sámuel
Születés helye, ideje:
Nagyrippény, 1884. november 10.
Halál helye, ideje:
Budapest, 1944. december 31.
Foglalkozás:
rabbi, tanár
Egyetemi tanulmányait 1900 és 1910 között az Országos Rabbiképző Intézetben és a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. 1909-ben szerzett a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori címet. 1911-ben avatták rabbivá. 1911-től 1944-ig a pesti izraelita hitközség leánygimnáziumának vallástanára volt. Felesége Kandelné Scheiber Erzsébet volt. 1944. november végén a budapesti gettóba költöztették. 1944. december 31-én halt meg Budapesten, halálának körülményei ismeretlenek.

luda.jpg…szerettem magyar irodalmat tanítani.* […] A nyelvtant, ha tehettem, elsikkasztottam, mert utálom a nyelvtan minden formáját. […] Ha valaki leírta öt könyv tartalmát és róla a véleményét, kapott érte egy jelest. Ha valaki felmondott egy nem kötelező verset, szintén. Sok diák egyáltalán nem kedvelte a tárgyat, de megtanult egy József Attila-, Ady-, Kölcsey- vagy Berzsenyi-verset, kiállt, szépen elszavalta, én meg minden további nélkül beírtam a jelest. […] Amikor az irodalmi önképzőkör elnöke lettem, bírósági tárgyalásokat rendeztünk. Elolvastuk a Goriot apót, és tárgyalást tartottunk Rubempré viselkedéséről. Ludassy Mari* lett a perben a fővádló – nem tudtam, hogy Robespierre-rel rossz viszonyba keveredik a későbbiekben. Kitűnően alakította a szerepét, őt javasoltam diáktitkárnak. Pál igazgató behívott: „Nem lehet.” "Miért nem?" Ludassy Mária a klerikális reakció képviselője." „Pál elvtárs, ha Ludassy Mária nem lehet az önképzőkör diáktitkára, ezennel lemondok az önképzőköri elnökségről.” A tanárok semmit sem csináltak ingyen. Kevés volt a fizetés, a túlórákért pénzt kaptunk. Az önképzőkörért egy fitying sem járt. Egyedül én vállaltam szívesen, mert munka volt, és nem is könnyű. Mást nem találtak a helyemre – így lett Ludassy az önképzőkör diákelnöke. Negyven év múltán megkérdeztem tőle: „Mit jelentett, hogy a klerikális reakció képviselője vagy?” […] Azt válaszolta: „Félreértettek. Nem voltam vallásos, nemhogy klerikális. Nem akartam belépni a KISZ-be. Megkérdezték, miért? Azt válaszoltam: lelkiismereti okokból. Ezt értelmezték úgy, hogy vallásos vagyok. Nem kérdezték meg, pedig megmondtam volna: utálom a rendszert, ez a lelkiismereti ok.”
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
184. oldal

* Heller Ágnes 1957-ben került a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumba, azért, mert nem fogadta el 1956 ellenforradalmi minősítését, és kirúgták a Filozófiai Intézetből
** Ludassy Mária filozófus, lásd: http://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=9318

A csatolt képen balról jobbra Laki János tudományfilozófus, Ludassy Mária, a „klerikális reakció képviselője” és Heller Ágnes, a Bicikliző majom főszereplője

luki1.jpgUtáltam, ahogy Gyuri bácsi* beszélt az ellenségeiről: amikor Kunt letartóztatták és megölték**, Lukács és társai ünnepséget rendeztek, jól bevodkáztak. „Lukács elvtárs, hogy tehettek ilyet? Hogyan lehet egy ember halálát, különösen, hogy megölték, ünnepelni?” Lukács fölemelte az ujját: „ kutyának kutyahalál!” Visszahallottam ugyanezt Szolzsenyicintől: „kutyának kutyahalál!”. „Nem baj, hogy a régi kommunistákat megölik, ők is gyilkosok voltak, gyilkosokat ölnek gyilkosok.” Mi ennek a morálja? […] Aki gyilkol, akkor is gyilkos, ha gyilkost öl.
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
105. oldal

* Gyuri bácsi = Lukács György filozófus, a Tanácsköztársaság idején népbiztos, az 1920-as évek közepétől Moszkvában élt 1945-ig.
** Kun Bélát 1937 júniusában tartóztatták le, és valamikor 1938-ban vagy 1939-ben végeztette ki Sztálin, erről egy cikk itt: http://www.origo.hu/tudomany/20120614-hetvenot-eve-tunt…

A képen Lukács György 1919-ben






luki2.jpg
Másfél nappal a halála előtt látogattam meg utoljára. Próbáltam vele beszélni, már nagyon nehezen lehetett vele kommunikálni. Azt mondta: „Tudja, Ági, a legfontosabbat, azt még nem tudom.” Meghalni is azzal az elvárással halt meg, hogy majd megtudja a legfontosabbat.

Ez 1971 júniusában történt. A Budapesti Iskola elárvult. Gyuri bácsit a Kerepesi temetőben, a párt halottai mellé temették. Ferinek [Fehér Ferenc filozófus, Heller Ágnes férje] azt mondta, hogy levelet ír Kádárnak: ne temessék a párt temetőjébe, nem akar ezek között feküdni. Feri ideges lett. „Nézze, Lukács elvtárs, legföljebb nem fognak beszélgetni.” Gyuri bácsi elnevette magát: „Igaza van, hagyom.”
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
289. oldal

[Az 1960-as évek közepén, a képen Márkus György]

marki.jpgA pártban ekkor már végleg kialakult a cinizmus: a belépés, a tagság semmifajta ideológiai töltést nem hordozott. A legtöbb értelmiségi egy szót sem hitt el az egészből. Márkus mindig is párttag volt, tehát neki demonstratíve ki kellett volna lépnie.
Párttagnak lenni homályos eredetű hagyománynak számított, amibe beleszületik az ember. Ha megkérdezik, miért nem válsz el a feleségedtől, noha rosszul éltek, sokan azt válaszolják, azért, mert megszokták – harminc lehúzott év után már minek. Ma nem venném feleségül, eszembe se jutna, de ő most már a feleségem. Ez volt a helyzet a párttal is: össze voltak házasodva. Nem szerették, már régóta mással szeretkeztek, de azért ez egy régi házasság volt. Nem opportunizmusból nem léptek ki. Mindig azt hisszük, hogy a házastárs fog hozzánk idomulni. Nem nekünk kell megváltoznunk, majd ő javul meg, mert rájön a reform nélkülözhetetlenségére.  
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
29-30. oldal

Hát ez borzasztó. Heller Ágnes itt – barátja, Márkus György* védelmében – nagyon nagy butaságokat beszél. Igen, valóban találó a hasonlat, sokan hazudják azt, hogy csak megszokásból nem válnak el, és épp ilyen hazugság, hogy Márkus megszokásból volt az MSZMP tagja a hatvanas évek közepén, egészen 1968-ig, amikor is a korcsulai nyilatkozat** miatt kizárták. Márkus saját maga is cáfolja ezt egy vele folytatott beszélgetésben:

"Az elején nem volt köztünk különbség – mind reformkommunisták voltunk, úgy gondoltuk, hogy ez a sztálinizmus borzalmas, de elhittük Lukácsnak, hogy még mindig jobb, mint bármilyen kapitalizmus, s elhittük, hogy reformok útján rendbehozható. Ez aztán ’68-ban véget ért. […]
…engem a politika soha nem vonzott. Bármit tettem is életemben, aminek politikai éle volt, azt morális és intellektuális elkötelezettség alapján tettem."***

Azaz a lukácsisták még 1956 után is hagyták magukat elvakítani, egészen 1968-ig. Nem megszokás volt ez, hanem – mivel filozófusokról van szó – erkölcsileg megideologizált döntés – annak elfogadása, hogy a cél szentesíti az eszközt, a célként kitűzött kommunizmus felé Kádár (és Rákosi és Sztálin) rendszere is közelebb visz, mint a polgári demokráciák.
Heller maga nem volt párttag, 1957-ben(!) belépett ugyan az MSZMP-be, de rövid úton ki is zárták, mivel kiállt az 1956-os forradalom mellett (ugyanakkor létezik egy 1959-es keltezésű, Heller Ágnes aláírású, az MSZMP KB-nak címzett levél is, amelyben 1956-ot ellenforradalomnak nevezi). Heller tehát barátjának mentséget keres a párttagságra – igazi mentséget nem talál –, ezért aztán ilyen ostoba és hazug magyarázatokba bonyolódik.

*Márkus György filozófus, Lukács György tanítványa, a Budapesti Iskola tagja. Számon tartják a világon, teljesen véletlenszerűen egy angol nyelvű oldalról idézek, ahol a híres magyar, illetve magyar származású filozófusokat listázták – igen érdekes, vicces és tanulságos lista:
1. Ágnes Heller
2. Arthur Koestler
3. Aurel Kolnai
4. Béla Hamvas
5. Ervin László
6. Georg Lukács
7. György Bence
8. György Márkus
9. Imre Lakatos
10. Isaac Breuer
11. János Apáczai Csere
12. János Kis
13. Matthias Bel
14. Menyhért Palágyi
15. Menachem Mendel Taub
16. Moshe Shmuel Glasner
17. Péter Pázmány
18. Richard Hönigswald
http://www.ranker.com/list/famous-philosophers-from-hun…

A lista az életrajzoknál a Wikipediára irányít, ahol ez áll róla:
György Márkus (born April 13, 1934) is a Hungarian philosopher, belonging to the small circle of critical theorists closely associated with György Lukács, usually referred to as the „Budapest School”. He completed his philosophical training at Lomonosov University in Moscow in 1957. Due to ideological disputes, he was removed from his teaching positions in Hungary in 1973, and fled in 1977 to Australia, where he has since 1978 taught at the University of Sydney. Following political liberalisation in Hungary, Markus has been reassimilated and now teaches regularly in his homeland, although he remains resident in Sydney. He is external member of the Hungarian Academy of Sciences (1990). He is also on the editorial board of the academic journal Thesis Eleven: Critical Theory and Historical Sociology.

** A korcsulai nyilatkozatban magyar filozófusok elítélték az 1968-as csehszlovákiai bevonulást.

**** BESZÉLŐ, 9. szám, Évfolyam 1, Szám 8 » Beszélő-beszélgetés
„NAGYON SZERETEM A FILOZÓFIA RADIKALITÁSÁT – MÉG HA VESZÉLYES IS”
Márkus Györggyel beszélget Babarczy Eszter, Kisbali László
http://beszelo.c3.hu/cikkek/%25E2%2580%259Enagyon-szere…

[Az 1960-as évek közepén, a képen Konrád György]

konri.jpgKardos György, a Magvető Kiadó igazgatója* is kezdett hívogatni bennünket, hogy beszélgessünk, adjunk neki tanácsot, hogy mit kellene kiadnia. Egyszer megkérdezte tőlem: „Mivel mutathatom ki, hogy én igazán változást, reformot akarok? „Itt van Konrád György, írt egy kitűnő regényt, most utasította vissza a Szépirodalmi Könyvkiadó, adja ki azt.” „Mondja meg Konrádnak, hogy küldje el!” Gyuri elküldte, Kardos azonnal leszerződött vele, és a magvetőnél jelent meg A látogató. Kardosról sejtettük, hogy ügynök, mégpedig nem is az ÁVO, hanem a KGB a gazdája. Részt vett az úgynevezett görög szabadságharcban is, állítólag kitűnően lovagolt. Ki másnak állna módjában az egész értelmiséggel beszélgetni? A könyvkiadónak. A könyvkiadó stratégiai pozíció: lehetőséget nyújt rá, hogy behívhassa az értelmiségieket, mondván, hogy kiadják vagy lektorálják a munkáikat. […]
A látogató volt a forradalom után az első modernista regény a magyar irodalomban. Ma inkább posztmodernnek neveznénk. Bizonyos fokig Camus stílusában íródott, de eredeti mű, nem utánzat. Egzisztenciális dimenziót vitt bele a magyar regényírásba, amely addig naturalista, populista volt, vagy pedig affektálóan Nyugat-imádó. Konrád jelentkezése új hangot és színt hozott – a betegség és az abnormalitás szimbolikus dimenzióját úgy tudta ábrázolni, hogy teljesen eredetit hozott ki belőle.
Nem csodálom, hogy Susan Sonntag azt mondta róla, ez Camus L'étranger-éje óta a legjobb regény…
Heller Ágnes: A bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
224-225. oldal

* https://moly.hu/karcok/502139

brettersir.jpg
Bretter György (1932–1977) filozófus, esszéíró, kritikus sírköve

Amikor átléptük a temető kapuját, a menet férfi tagjainak fele levette a kalapját, a másik fele pedig feltette. A jelenet – a levett és feltett kalapok – soha nem megy ki a fejemből, olyan jellemző Bretter Gyuri életére. Nem kapott rituális temetést, ő sem gyakorolta a vallást. Zsidónak született, felesége kálvinista székely asszony volt, kívül érezte magát a vallási közösségen. A barátok mellett egy kálvinista lelkész is beszélt a sírjánál. A szertartás után elmentünk a lakásba a székely özveggyel, a székely rokonokkal, és ott találtuk Bretter Gyuri családját, akik feljöttek valahonnan, ültek a padlón: süvet* ülnek Kati lakásában.
A székely-zsidó házasságok gyönyörűen sikerültek. Ezt Gazsi [Tamás Gáspár Miklós] apjánál és anyjánál is láttam. Ott az apa székely paraszti származású, az asszony zsidó, Bretteréknél a férfi zsidó és a feleség székely asszony. Nagyon baráti, meleg házasságok voltak, nem mondott itt semmi ellent egymásnak, talán azért nem, mert a kálvinizmus egyik leglényege a benső rokonság a kereszténység zsidó eredetével.
Heller Ágnes: A bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
300. oldal

* A zsidóknál a gyászhét a sír lezárásakor kezdődik, és hét napig tart, közismert neve is „hét (siva)”. E hét nap alatt a gyászolónak a gyász jeléül a földön kell ülnie. Ezért a zsidó szóhasználatban gyászolni: „süve-t ülni”

[Az 1970-es években, Pernye András.]

pernnnnnnn.jpgCsak néhány emberrel érintkeztünk, aki nem tartozott a körhöz. Pernye András fiatalon gyermekbénulást kapott, tolókocsihoz kötve élt: azzal járt hangversenyekre, a kezét is nehezen tudta használni napi egy-két órát, és mégis elektromos írógépen írta a könyveit, a Zeneakadémián úgy is tanított, hogy tolókocsiból vitték kézen fogva, ölben a tantermekbe. Ennek ellenére igen vidám ember volt, és ragyogó barát. Sok mindenről meggyőzött engem, aki meglehetősen sznob voltam a zenében – például Puccinit utáltam, mert azt hittem, hogy a zenéje giccs. Nemcsak Puccini-könyve, hanem a személyes beszélgetések győztek meg arról, hogy nincs igazam, próbáljam megérteni és megszeretni Puccini muzsikáját.
Dzsesszről is beszélgettünk, amiről ő írta az első könyvet a háború után, de Alban Bergről szóló könyve is igen érdekes volt. Az ismétlés zenei funkciójáról ő írta a legizgalmasabb elemzést. Fantasztikus lexikális tudással és szellemi kapacitással rendelkezett. Amikor az első években hazalátogattunk, a családon és Radnótiékon [Radnóti Sándor] kívül szinte senkivel nem érintkeztünk, hiszen Vajda Misu Németországban tanított, és Gyuriék [Márkus György és felesége] már Ausztráliában éltek. Pernye Andrishoz mindig elmentünk. Oda mindig be lehetett ülni, kekszet ropogtatni, és egész éjszaka beszélgetni, zenéről, kultúráról, egyebekről. Andris öngyilkos lett, amikor a betegsége úgy elhatalmasodott, hogy már nem tudott emberként élni. Andrea, a felesége saját elhatározásából utána ment. Ezt a két drága embert elvesztettük.
Heller Ágnes: A bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
360. oldal

A videón 1:55-től:




zador.jpg
Tordai Zádor és a korculai nyilatkozat

A jugoszláviai Korcula városában (a hasonló nevű szigeten) a Praxis folyóirat köré csoportosuló értelmiségiek 1962-től kezdve minden nyáron konferenciát szerveztek. Ezt a kört olyan – akkoriban marxista vagy a marxizmushoz közel álló – nevek fémjelezték, mint Ernst Bloch, Erich Fromm, Lucien Goldmann, Jurgen Habermas, Karel Kosik, Leszek Kolakowski, Henri Lefebvre, Herbert Marcuse és Heller Ágnes.
Az 1968-as konferenciát a Varsói Szerződés államainak Csehszlovákia elleni inváziójának hírére félbeszakították, és a résztvevők közös tiltakozó nyilatkozatot fogalmaztak. A nyilatkozatot a szimpozion hat magyar résztvevője közül öten – Márkus György, Sós Vilmos és Tordai Zádor, az MTA Filozófiai Intézete munkatársai, valamint Heller Ágnes és Márkus Mária, az MTA Szociológiai Kutató Csoportjának munkatársai – aláírták. (A hatodik, Tőkei Ferenc nem.) Az öt magyar azonban ezen kívül külön tiltakozó nyilatkozatot is adott az AFP francia hírügynökségnek, amelyet aztán a Le Monde is leközölt.

Heller Ágnes meséli erről:
Először Azt hittük, hogy Zádor* nem csatlakozik. Márkus Gyuri, Marisa [Márkus Mária], Sós Vili meg én jóban voltunk, ezért közösen döntöttünk és cselekedtünk. Elhatároztuk, hogy nem lehet aláírni anélkül, hogy Zádort meg ne kérdeznénk. Tőkei eltűnt, nyoma veszett. Nem akarta aláírni, de ezt kimondani sem akarta: a legegyszerűbb volt eltűnnie. Zádort megtaláltuk. Magunkat nagy hősnek éreztük, azt hittük, az aláírás roppant bátorságot követel. Ki tudja, mi lesz a következménye? Esetleg letartóztatnak, elítélnek… Mi, pesti zsidók és lengyel katolikusok úgy véltük, nagyon hősiesek vagyunk. Marisa volt közöttünk a lengyel katolikus, aki magával hozta a lengyel virtust, amely kedveli a nagy gesztusokat.** Ő, mint Poniatowski Szaniszló, teljes öltözetben és fegyverzetben belovagolt a Visztulába, s úgy lett öngyilkos. Tőlünk, pesti értelmiségi zsidóféleségektől sem állt távol ez az attitűd. Csak Zádor maradt gyönyörűen józan. Megvonta a vállát, és azt tette, amit helyesnek tartott. Pléhpofával azt mondta: „Rendicsek, aláírom. Van egy tollatok?” Semmi hősiesség, semmi gesztus, semmi fenékkerítés. Ő azt az erdélyi kálvinista józanságot képviselte, amely mögött hosszú történelmi tapasztalat halmozódott fel. Istenem, hát mindig így van ez, mindig nagyhatalmak érdekmezsgyéi között élünk, csak az a fontos, hogy tisztességesek maradjunk. Ez pedig nem olyan nagy dolog, nem kell annyi hűhót csapni körülötte.
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2004

* Tordai Zádortól ajánlom olvasásra ezt a könyvet: Tordai Zádor: Balkáni történetek.
Én többek között ezt írtam róla: SPOILER

** A lengyel mentalitáshoz egy kis adalék: https://moly.hu/karcok/740651

Egy jó kis tanulmány a korculai nyilatkozatról (sajnos csak előfizetéssel olvasható):
RAINER M. JÁNOS: PRÁGA-KORCULA-BUDAPEST, 1968. AUGUSZTUS 21.
http://www.es.hu/rainer_m_janos;praga-korcula-budapest_…

A képen a korculai aláírók (mínusz Sós Vilmos). Kép innen:
http://www.ustrcr.cz/cs/agnes-hellerova

 doso.jpg

Donald Trump és Soros György

A pénz hatalom, de véges, nem örök. Ezt jól tudják azok, akiknek vagyonuk van. Az hiányzik nekik, ami minden tisztességes íróembernek vagy filozófusnak megadatik – a remény a halhatatlanságra. Az ember rég a föld alatt porlad, de még mindig tudják róla, hogy ki volt: Jürgen Habermas, Richard Rorty vagy Lukács György. Az ő nevük viszont kihull az emlékezetből. Kik ők? Senkik, csak pénzük van. […]
Soros valamikor filozófus volt, Kar Popper tanítványa. Nagyon sok gazdag ember tanult művészettörténetet. […] A fajankók is támogatnak valamit, de a legnagyobb barmok az egész pénzüket csajokra és jachtokra költik. Ez a Trump, a bunkó amerikai milliomos, aki a pénzét arra költi, hogy egyik feleségét fogyasztja a másik után. A bunkókat megvetik, mert él a protestáns tradíció…
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2004
406-407. oldal

Ne feledjük, ez a könyv 2004-ben jelent meg.








 

 

Szólj hozzá!

Címkék: életrajz Bretter György Soros György Ludassy Mária Lukács György Konrád György Tordai Zádor Pernye András Kandel Sámuel Márkus György

Szilasi László: Amíg másokkal voltunk

2017.03.28. 16:40 vargarockzsolt

covers_410412.jpg
Szép könyv, próza, de csupa költészet. Irodalomtörténet, történelem és filozófia – cselekmény szinte semmi. Képek és emlékek a történelem mélységes mély kútjából, lassan örvénylő sorok, bekezdések egyre mélyebbre húznak.

Leszakadt róla az örökös nyugtalansága. Megértette, hogy a kötelesség, kötelességeinek a teljesítése az élete értelme. A sötét templomtérbe lépett, némán, térdre borulva köszönte meg az Úrnak ezt az egyszerű, örök felismerést.

A tér üres volt, mély álomba merült Alsóváros. Nem világított egyetlen lámpa sem. A nagy, kerek hold delejes fényében úszott a tér, a rendház vasrácsos kapuja, a templom, az alacsony házak fehér, árnyékos fala. A Schwartz üzlete előtt a tót bakter épp az éjfelet hirdette egyhangú énekével. A kötelesség. Arra ráakaszthatja az Istentől kapott, üres és tehetségtelen létezését. Lépegetett tovább a Szentháromság útján.

Kilátástalannak és magányosnak látta az életét. Juhász egy őrjöngő, Kún kevés, Didé fölrepült, más meg nincs. A kötelességen túli fehér szenvedés, az talán még megmentheti.
[…]
Minden pillanat súlyos, gondolta. A mindennapok egyforma erővel visznek a katasztrófához, az apoteózishoz vagy a katarzishoz. És aztán ezek a nagy, lassú fordulatok is láncszemmé feketednek a sorban. A pillanatot kellene újrateremtenie. Úgy vélte, az lenne az ő művészete.

68-69. oldal

statements_808353.jpg
A mitológia az emberi igyekezetektől független.

A történet végén mindig elérkezik a szükségszerű vereség végkifejlete. Nem lehet elkerülni. De ezen elkerülhetetlen legyőzetésen túl néha feltárul egy mindaddig ismeretlen, titokzatos táj: a sors áttetsző tartománya és a magasságos Istené.

Azt kellene láttatnom.
[…]
Az egész bazaltsziklahegy csaknem egyenlő vastagságú, hatszögletű oszlopokból van Isten, a sors és a vulkanizmus által megalkotva.
[…]
…mikor meglátogatták a viharok, amikor az éjszakai zivatar fekete eget festett körülötte, s a villám újra és újra megvilágította a csodálatos falakat, olyan volt az isteni hegy, mintha tűzben és lángban állna egy csodálatos orgona. Rettentő hangcsövek zengik vissza az ég dördüléseit. A kőre lecsapott Isten nyila, egy-egy lesújtott sziklaszál aláhullt a völgybe, zengő a csattanás, aztán időtlen időkig reszket a megalázott föld. Ilyenkor volt nagyszerű a Detonáta képe.
[…]
Móric halálig álmodott erről a képről. A Detonáta tetején áll, egy lebegő, rögzítetlen üvegkockában. Bármeddig ellát, leemelheti a házak tetejét, zavartalanul vizsgálhatja az emberek szívét. Családi életet lát, és gonosz vagy magasztos érzelmeket. Finom, könnyű szél érkezik. Röpül az áttetsző kockában. Nincsen akadály. Ez az akadálytalanság, ez a béke, ez a hatalom. Ez az ajándék, amit az ő Istenétől kapott. Ezzel kell sáfárkodnia.

146. és 164. oldal

Az lett volna jó, ha nincsen egyedül. Tudta, hogy azok az emberek, akiknek a könyveit olvassa, akiknek a képeit nézegeti, sokkal jelentékenyebbek, mint bárki, akivel ő valaha is személyesen találkozott. Most nagyon egyedül maradt velük. Nagyok voltak neki, az volt az igazság. Neki pedig, Bercelen, nem volt segítsége, nem volt senkije, aki segíthetett volna neki a magasabb meg-értésben. A rokonai lelki tartását szépen lassan felzabálta a fokozódó szegénység, iskolai tudományuk régen megkopott, némi ruházati külcsíntől eltekintve ugyan-olyan egyszerű lelkek lettek, mint a jobbágyaik, a falusi papot meg a tanítót pedig legszívesebben azonnal visszaküldte volna a kibocsátó, híres iskolájukba: kezdjék el újra az egészet elölről, teljesen elölről. Magyarországon kevés az ember. Előbb vagy utóbb egyedül maradsz. Emlékek vannak és könyvek, felfejthetetlenek.
Ezek laknak errefelé. Bécsben mindig volt a közelében valaki. Ő odafordult hozzá, s az a valaki vagy azonnal segített neki, vagy küldött egy segítőt. Bercelen nincs segítség. Csak magának segíthet, vagy jóval közelebb kellene költöznie – bár azt most egyáltalán nem tudta volna pontosan megmondani, hogy mihez is.
A falusi telkük határán hatalmas trágyadomb ázott az esőben. Egész délelőtt tombolt a forróság, azután eredt el a régóta várt, áztató eső. Gőzölgött a hatalmas ürüléktömb, néma volt a látvány, mégis csataképszerű. Az évjáratok különböző színekben rétegződtek egymás fölé, ha közelebb megy, hallhatta volna, hogy a bűzlő monstrum percről percre miként süllyed és tömörödik. Itália jutott az egészről az eszébe, egy híres, korai ásatás. Látta a rétegeket közelről ott is, látta az elmúlt életek megkövesülten trágyázó rétegeit, le, egészen az első etruszkokig. Lépegetett egyre lejjebb, döbbenten állt a hatalmas gödör lépcsőkön megközelíthető, mélységes fenekén. Csönd volt odalent, és olyan melegség, ami az élet em-léke. Majd egy órájába tellett, míg végül megértette. Atlantisz szigete maga az antikvitás. Az süllyedt el.

250-251. oldal

Szólj hozzá!

Címkék: kisregény szépirodalom magyar irodalom

Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra; Fegyver a kézben; Holtpont; Hidrogén szonáta

2017.03.28. 16:29 vargarockzsolt

covers_7862.jpg

Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

Donald Trump és Hillary Clinton, nem, a republikánusok és a demokraták, nem ez sem, a vallásos, egészséges, férfias, és erős tradícionalista konzervatívok; és a materialista, kifinomult, dekadens és elitista liberálisok harca a jövőben, sci-fi környezetben, igen ez az, – elég egyszerű képlet.
Meg sem közelíti Dan Simmons Hyperion sorozatának szépirodalmi minőségét és mélységét, vagy Asimov Alapítvány sorozatának társadalomfilozófiai remeklését, viszont a világteremtő fantáziája és a dramaturgiai feszessége Herbert Dűne sorozatához mérhető. Leginkább egy űropera és egy akciófilm kevercse, kicsit hosszú, de egy sorozat bevezető köteteként remek, köszönöm @csartak molytársnak, hogy kiváló értékelésével felhívta rá a figyelmemet.










covers_11836.jpg
Iain M. Banks: Fegyver a kézben

Brutális, kusza, zseniális.
Talán nem is a történet a lényeges benne, hanem az ábrázolt világ, a Kultúra zsoldosa szemszögéből megmutatott agresszív civilizációk kegyetlensége – kontrasztban a Kultúra békés-dekadens világával. (A háttérben persze mindig ott vannak az Elmék, a maguk mindent felülmúló technikáival, fegyvereivel.)
Hosszú és izgalmas háborús sci-fi, a sorozat előző két kötete nélkül is érthető, de azért jó sorban olvasni.






 

 

 

 

 

covers_187809.jpgIain M. Banks: Holtpont

Valamennyi Kutúra*-élőhely – legyen az orbital, csillaghajó, szikla vagy bolygó – rendelkezik saját tárolóval; ide vonul vissza az emberek zöme, miután elér egy bizonyos életkort, vagy egyszerűen beleun az életbe. A kultúrabeli emberek ezzel a döntéssel kerülnek szembe, mesterségesen megnyújtott, háromszázötven-négyszáz éves életük alkonyán. Persze választhatják a visszafiatalítást vagy a teljes halhatatlanságot, a kollektív lelkületűek pedig beleolvadhatnak egy Csoportelmébe vagy spártai egyszerűséggel meghalhatnak, amikor elérkezik az ideje. Olyanok is szép számmal akadnak, akik minden szálat elvágnak, ami a Kutúrához kötötte őket, és elfogadják az átlagnál nyitottabb, ám így is veszélyesen rejtélyes Öregek meghívását. És ha a felsoroltak közül egyik megoldás sincs ínyünkre, a végső döntést kitolandó letétbe helyezhetik a testüket az egyik tárolóba, méghozzá olyan felélesztési peremfeltétellel, amilyenhez kedvük tartja

Az ötven év feletti olvasó számára ez igazán csábító világ, a meghalás formáinak tobzódása. :) De Banks a fiatalabb olvasók számára is vonzó világot teremt, a Kultúra civilizációjában minden élvezeti forrás maximálisan kihasználható, és minden élvezet maximálisan fokozható. (Még a szex is.)
A kérdés csak az, hogy ilyen világban mi a helyzet az erkölcsökkel? Nos, Banks szerint az emberek (és a biológiai alapú élőlények) alapvetően ösztönlények, akiknél a hormonok vezérelte motivációk felülírnak minden erkölcsi parancsot, a mesterséges elmék viselkedése viszont reményre adhat okot. Banks optimista, bízik abban, hogy a mesterséges intelligencia legyőzi az embert. Ebben nincs semmi spoiler, ez a regény nem erről szól csupán az én botcsinálta filozofálgatásom, a regény kapcsán. :)
Miről szól ez a regény? Az alapképlet egyszerű: konfliktus adódik, feltűnik egy UFO, egy olyan tárgy(?), amely a kontextushalál esélyét jelenti a Kultúra civilizációja számára, azaz szembesülnek egy olyan idegen életformával(?) amely technikai értelemben sokkal magasabb rendű, mint ők. Ennek ürügyén aztán Banks mesél, és bár a cselekmény a regény végére eljut a végkifejlethez, talán nem is ez a lényeg. Mindenesetre nem árt a szereplők nevét jegyzetelni, vagy bele kell törődni, hogy a megjegyezhetetlenül kacifántos nevű emberek és drónok, és a szintén megjegyezhetetlen – de rejtőien vicces – nevű Elmék korábbi szerepéhez rendszeresen hátra kell lapozni, mi több, a cselekmény maradéktalan megértéséhez egy esetleges újraolvasás is szükséges lehet.
Komolyan megfordult a fejemben, hogy megérne egy újraolvasást a könyv, és rengeteg vicces vagy elgondolkodtató vagy lírai részt is lehetne idézni belőle – ezek így együtt már egy jó szépirodalmi regény jellemzői. A cselekmény bonyolítása ugyan egy kicsit zavaros, de a karakterek egy átlagos sci-fiben szereplőknél sokkal kidolgozottabbak, és az is megbocsátható, hogy a végső poén nem durran akkorát – a sorozat folytatódik, vannak további kötetek, ahol az elvarratlan szálak végére juthatunk.
Összefoglalva: szerintem ez egy remek fantasztikus regény, akár a sorozat előző három része nélkül is élvezhető, szellemes, izgalmas, fantáziadús, elgondolkodtató, szórakoztató, néhol nagyon vicces(!), amelyet én a kedvenc könyveim polcára is odateszek.


* A Kultúra-univerzumról, Banks regényfolyamáról egy nagyobb spoilerek nélküli összefoglaló olvasható itt.

hidro.jpgIain M. Banks: Hidrogén szonáta

Egy komplett civilizáció a mennyországba vonul.*
 Az ünnepi eseménynél természetesen megjelennek a hulla- és sírrablók, és a mindenbe beleavatkozó Elmék**. A civilizáció szent könyvéről, amely nem csupán erkölcsi parancsok gyűjteménye, hanem mindig mindent pontosan megjósoló jóskönyv is, valami rettenetes titok derül ki, aminek következtében meg kell keresni a világ legöregebb emberét értelmes személyét, aki ott volt az eredetnél, és minden titok tudója – és akkor aztán beindul a csihipuhi! :))
Szellemes űroperett ez a regény, szórakoztató fantasztikus kalandok sora, lektűr, imádtam!
Érdekes volt, hogy az üdvözülni készülő civilizáció – annak ellenére, hogy szigorú katonai hierarchia által meghatározott rendben épült fel – épp olyan dekadens volt, mint a sorozat korábbi köteteiben bemutatott Kultúra világa.*** Banks, úgy látszik, nem nagyon hitt a konzervatív erkölcsiséget hirdetők őszinteségében.
A címadó Hidrogén szonáta értelmezése ízlés kérdése, leginkább talán egy fricska az úgynevezett magasművészet felé****, az öncélú, és a nagyközönség számára befogadhatatlan műalkotás megtestesítője, amely ugyanakkor öncélúságában és értelmetlenségében az élet jelképe is – Banksnek sokkal több humora és öniróniája volt, mint a rajongóinak.
Ez volt Banks mester utolsó könyve, hiányozni fog.

Szublimálnak! – Banks-féle terminológia.
** Űrhajók, vicces nevekkel, pl.: Erre jártam, gondoltam benézek, Kisebb eltérések előfordulhatnakNeked ez tiszta?, Tévedés ne essék…, stb.
*** Például az egyik „ikonikus” alakjának többtucat pénisze volt, amelyeket három szív tartott izgalmi állapotban.
**** amelynek presztizsét a lektűrszerzők és lektűrolvasók mindig is irigyelték


Szólj hozzá!

Bitó László: Newton kutyája

2017.03.28. 16:26 vargarockzsolt

Dilettáns (zavaros és stílustalan) lektűr (fantasy és kémregény kombinációja) dramatizált politikai vezércikkel (a gonosz nácik és vallási fanatikusok ellen) és kultúrhistórai esszével (Mezopotámia vallástörténetéről) összekutyulva. Van benne egy három éves autista zseni kisfiú is, aki kezébe vesz egy döglött laptopot és megtanul belőle programozni, kb. ez a színvonal.
Ami meglepő, a hátoldalon Ungvári Tamás író, kritikus, irodalomtörténész, Gábor György vallásfilozófus és Heller Ágnes filozófus, esztéta ajánlja a könyvet. Nem szégyenlik magukat?

Szólj hozzá!

Címkék: sznob lektűr dilettáns

András Sándor: Malevics és a művészet BORIS GROYS: FORRADALMIVÁ VÁLNI – KAZIMIR MALEVICSRŐL

2017.03.21. 17:12 vargarockzsolt

covers_421219.jpg

Malevics számára a művészet nem volt vallás. […] Ugyanakkor művészetként sem volt csupán művészet. Egy műalkotásnak mondott alkotás – többé kevésbé Malevics Fekete négyzete óta – már nem Rilke „Archaikus Apolló-torzója”, mint a már csak emlékezett, nosztalgikus, a jelenben már nem megalkotható Szép. (A „Duinoi elégiákban” olvasható: „Hiszen a szép csak a szörnyű kezdete”, "Denn das Schöne is nur des Schrecklichen Anfang").  […]
Számomra Malevics szupremista alkotásai viszont se szépek, se fenségesek. Érzéki jelként inkább megdöbbentőek. Malevics meggőződései és vágyai ugyanis engem egy régi és régiesen megfogalmazott mondás hagyományának folytatódására emlékeztetnek. A Nag Hammadiban megtalált Tamás Evangéliumában olvasható: „Követői azt mondják neki: 'Mikor jön el a királyság?' 'Nem jön el, ha figyeltek, jön-e. Nem mondja senki: "Nézd, itt van” vagy „Nézd, ott van.” Az apa királysága a földön terül el, és az emberek nem látják.'"

Ez a konklúzió, ezt megelőző 90 oldal rendkívül elvont filozófiai szöveg, Solger (1780-1819) gondolataitól Deleuze (1925-1995) fejtegetéséig – csak filozófiailag képzettek számára. (A végén van egy dolgozat a portré és a psziché kapcsolatáról, az se sokkal könnyebb.)

Nem akarnám elintézni ennyivel Malevicset, ezért jöjjön még ide egy idézet:

BORIS GROYS: FORRADALMIVÁ VÁLNI – KAZIMIR MALEVICSRŐL
András Orsolya fordítása

…Malevics mind a vallást, mind a modern technológiát („a gyárat”, ahogyan ő nevezi) a tökéletesség felé való igyekezetként határozza meg: a cél az egyén lelkének tökéletesítése a vallás esetében, illetve a materiális világ tökéletesítése a gyár esetében. Malevics szerint egyik projektet sem lehet megvalósítani, mivel ehhez végtelen sok idő, energia és erőfeszítés befektetésére volna szükség az egyéni emberi lény és a teljes emberiség részéről egyaránt. Az emberek viszont halandók. Idejük és energiájuk véges. És az emberi létnek ez a végessége meggátolja, hogy bármiféle tökéletességet is elérjünk – akár spirituális, akár technikai természetű lenne az. Halandó lényként az ember arra van ítélve, hogy örökké tökéletlen maradjon. De miért mondhatjuk, hogy dialektikus tökéletlenségről van itt szó? Mert pontosan ez az időhiány, a tökéletesség eléréséhez szükséges idő hiánya az, ami megnyitja az emberiség előtt a végtelen idő perspektíváját. Itt a tökéletesnél kevesebb a tökéletesnél is többet jelent, mert ha elég időnk volna tökéletessé válni, akkor a tökéletesség elérésének pillanata létezésünk utolsó pillanata lenne, és ezzel megszűnne minden cél, amiért tovább létezhetnénk. Így a tökéletesség elérésében vallott kudarcunk az, ami megnyitja az emberi és emberen túli materiális létezés végtelen horizontját. Malevics szerint a papok és a mérnökök nem képesek megnyitni ezt a horizontot, mert nem tudnak letenni a tökéletesség kereséséről és görcsös üldözéséről – nem tudják elengedni magukat, és elfogadni a tökéletlenséget és a kudarcot mint a saját igaz sorsukat. A művészek azonban meg tudják ezt tenni. Tudják, hogy a testük, a meglátásaik és a műalkotásaik nem tökéletesek és nem teljesen egészségesek, és soha nem is lehetnek azok. Inkább azt gondolják magukról, hogy megfertőzték őket a változás, a betegség és a halál bacilusai – ahogyan Malevics később fogalmaz a festészet „járulékos eleméről” szóló szövegében –, és pontosan ezek a kórokozók azok, amik egyben a művészet bacilusai is. Malevics azt tanácsolja a művészeknek, hogy ne is váljanak soha immunissá ezekkel a bacilusokkal szemben. Ellenkezőleg: fogadják magukba őket, és hagyják, hogy azok szétbomlasszák a művészet régi, hagyományos mintázatait. Malevics itt más formában ismétli meg hamu-metaforáját: a művész teste meghal, de a művészet bacilusai túlélik ennek a testnek a halálát, és elkezdik megfertőzni más művészek testét. Malevics ezért tud ténylegesen hinni a művészet történelmen túli jellegében. A művészet materiális és materialista. És ez azt jelenti, hogy a művészet mindig képes túlélni a tisztán idealista, metafizikai projektek végét – beleértve Isten országát és a kommunizmust is. Az anyagi erők mozgása nem teleologikus, így nem is érheti el a célját, és nem is érhet véget.

[Ehhez egy zárójeles megjegyzés: Azért ez csak interpretáció, Malevics nem volt materialista a szó pontos értelmében. Sőt. Ugyanakkor érdekes, hogy a sci-fi szerzők szerint az ember akár tökéletes is lehet – lásd például Iain M. Banks Kultúra univerzumát. Érdekes még a művészet, mint betegség, mint mém metafóra – nem tudom, hogy pl. Dawkins merített-e tőle.]

Szólj hozzá!

Címkék: művészettörténet művészetfilozófia

Magyar Bálint (szerk.): Magyar polip 3. [pontos és téves]

2017.03.21. 17:00 vargarockzsolt

covers_374804.jpgPolitikai publicisztikák és tanulmányok. Harmadik kötet, de nem szükséges ismerni hozzá az előző kettőt. A tartalmi összefoglalók olvashatóak Kustán Magyari Attila minden értékeléstől tartózkodó, mégis recenziónak nevezett leírásában*. Az előzmények közül az első kötetről kimerítő kellően alapos tartalmi ismertetőt ad a Wikipedia**, de itt a molyon is olvasható róla színvonalas értékelés*** (amellyel egyébként én nem értek egyet).
A kötetre azért adtam maximális, azaz 5 csillagot, mert még a vitatható és már elavultnak tetsző publicisztikák is gondolatébresztőek, a (szerintem) legjobb tanulmányok**** pedig a mai magyar politikai és társadalmi helyzet megítélése szempontjából (ismét csak szerintem) megkerülhetetlenek.

Véleményem szerint Magyar Bálint maffiaállam koncepciója és leírása (amelyhez aztán a többi tanulmány is kapcsolódik) pontos, a NER mechanizmusának működése tekintetében, ugyanakkor téves és alkalmatlan a rendszer megnevezésére.
A kötet egyik tanulmánya – Szabó János: Az orbáni hatalompolitika konfrontativitása és erőszak-alkalmazása – felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar politikai viszonyok alakulása elválaszthatatlan olyan válságoknak nevezett körülményektől, amelyek meghatározóak, determinálóak. Ezek a következőek:
1. globalizációs válság (az ipari kapitalizmusból a tudatgazdaságba történő átmenet)
2. konvergencia válság (az eladósodó szocializmusból a liberalizáló kapitalizmusba való átmenet)
3. Európa-válság (a nemzeti szuverenitás korlátozásával kapcsolatos feszültségek)
[Innen nem Szabó Jánost idézem, hanem az én véleményem következik:]
Ezek a válságok magyar specialitásokkal „fűszerezve” – mint például a „haza és haladás” eszmék egészen a 19. századig visszamenő konfliktusa, a Trianon-szindróma, a Horthy-rendszer és a Kádár-rendszer azonosságainak a fel nem ismerése, az 1990 óta rendszer szinten működtetett korrupció, valamint a liberális eszmék és intézmények kompromittálása és szétporlasztása – logikusan vezettek egy ideológiájában radikálisan jobboldali, antiliberális, populista és nacionalista, azaz összefoglalóan – FASISZTOID MAFFIAÁLLAM kiépüléséhez. Ez az ideológiai meghatározás – noha a kötet tanulmányaiban alapos bemutatásra kerül, a végső megnevezésből hiányzik. A probléma (hiba) azért jelentős, mert a NER nem csupán államszervezési-működtetési gyakorlat, hanem olyan rendszer, amely ideológiai alapú válaszokat (is) ad a 3 fő átfogó válság, és a hazai-helyi válságjelenségek tüneteire, azaz valódi társadalmi kérdésekre reagál (ideologikusan), szemben az ellenzékével (az ellenzéki pártokkal), amely azért képtelen megszólítani (többek között) a választóit, mert nem ezekre a problémákra reagál – noha nem tartózkodik az ideologikus kritikától sem. (Zárójelben, az igazság kedvéért érdemes leírni azt is, hogy a megszólítás akadálya még a korlátozott sajtószabadság, és az ellenzéki politikai elit többségének a hiteltelensége is. Ez utóbbi alól, sajnos, Magyar Bálint sem kivétel.)
Satöbbi.

A könyv szerkesztése csapnivaló. Logikátlan, hogy miért A maffiaállam közjogi leépítése című fejezettel kezdődik, ez a végére való volna; a könyvet Magyar Bálint tanulmányával kellett volna kezdeni. A kötet végén a szerzők életrajzánál pedig valamennyi szerzőt fel kellett volna sorolni – milyen trehányság az, hogy van olyan szerző, aki kimarad? Van olyan tanulmány – Madlovics Bálint írta –, amely hétköznapi halandó, azaz nem filozófus-politológus előképzettséggel rendelkező olvasó számára szinte befogadhatatlan, van olyan, amely köznyelven szól, de úgy elnyúlik, mint a rétestészta (Krémer Balázs: Tabuk szövevénye – és a tabuk vákuumaiba betüremkedő maffiaállam), és van benne olyan cikk is, amit úgy lehet olvasni, mint egy krimit (Vidos Tibor: Macedónia, a határtalan ország).
Kinek szól ez a könyv? Nyilván a politizáló értelmiségnek. Egy értelmiségi tudjon válogatni, ha kell, akkor lapozni, szelektálni, ezért nem tartom olyan nagy bajnak a rossz szerkesztést.

* Kustán Magyari Attila: Maffiaállam Magyarországon és a nagyvilágban –
A Magyar Polip 3. recenziója
http://erdelyitarsadalom.ro/files/et29/et-bbu-29-08.pdf

** https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_polip

*** https://moly.hu/ertekelesek/2294180

**** Kerekes Zsuzsa: A maffiaállam „parlamentje”; Magyar Bálint: A maffiaállam mint a bűnöző állam egyik típusa; Lakner Zoltán: Értelmezések és értetlenség. Versengő rendszermagyarázatok; Zolnay János: „Munkaalapú társadalom”

Szólj hozzá!

Címkék: politika politológia

Réz Pál (szerk.): Holmi-antológia II. Esszék, dokumentumok

2017.03.15. 18:25 vargarockzsolt

covers_419000.jpgÚgy akartam kezdeni (ironikusan), hogy mint az köztudomású a Holmi a kozmopolita*, liberális** értelmiség folyóirata volt, hiányzott belőle a nemzet érzékenység, recenziójában még Károlyi Csaba, a balliberális Élet és Irodalom kritikusa is konstatálja a határon túli szellemi élet dokumentumainak hiányát*** (miközben megjegyzi azt is, hogy „az 1989 utáni szellemi élet legprogresszívebb, legizgalmasabb szépirodalmi folyóirata” nem a Holmi, hanem a Jelenkor volt, mert „a Holmiban fontosabbak voltak az esszék és a dokumentumok (és a kritikák!), mint a szépirodalmi szövegek”.). Ehhez képest az 1989 utáni magyar széppróza egyik legszebb, és véleményem szerint világirodalmi szintű darabja olvasható a kötet tengelyében, a Memoárok és dokumentumok rész indul ezzel, Egy csángó leány búcsúlevele és a levél olvasta címmel, valamint a hozzá tartozó kommentár: Bajor Andor: Hajnali Szép Csillag**** egészíti ezt ki. E két (illetve tulajdonképpen három) szöveg – a csángó lány román szavakkal teli, de nyelvében mégis az Ó magyar Mária siralmat idéző***** búcsúlevele, ennek Bajor Andor által adott művészi fordítása (olvasata), valamint a levelet értelmező érzelmes-himnikus kommentár – a magyar nyelvi hagyomány legszebb regisztereiben szólal meg, és ugyanakkor a magyar nemzeti történelem és az egyetemes emberi kultúra – más nyelvekre természetesen lefordíthatatlan – remekműve. Magyarságtudatunk csúcsteljesítménye ez az alkotás, a névtelen csángó leány és a feledésbe merült erdélyi szerző közös műve, amely megérdemelné, hogy egy valódi Nemzeti Olvasókönyv lapjaira kerüljön******. Addig is, amíg ez megtörténik, a Holmi közlése mind nemzeti, mind irodalomtörténeti szempontból kiemelkedő és pótolhatatlan jelentőségű. A (bal)liberális értelmiség egészséges nemzettudatáról szóló vitát ezennel lezárom. :) . A kötet egészét tekintve mégis máshová tenném a legfőbb hangsúlyt.

Károlyi Csaba írja a kritikájában***, hogy a Holmiból hiányzott az avantgard és a neoavantgard, egy konzervatívan liberális értékrend volt az uralkodó. Ennek az értékrendnek az egyik legjellegzetesebb képviselője – szerintem – a kötetben nem szereplő Balassa Péter******* egykori legjobb barátja, Fodor Géza zenekritikus és teoretikus, aki háromszor is szóhoz jut. Először egy Rousseau színházkritikájáról írt tizenhat oldalas tanulmányával, másodszor Wilheim András Az apokaliptikus gondolkodó című megemlékező írásában, amelyben a szerző többször és hosszan idéz tőle – ez az esszé zárja egyébként a kötet Esszék, tanulmányok című első részét, és így ez a Csángó búcsúlevél mellett a másik középpont –, és végül a kötet majdnem zárása (csak azért majdnem, mert Vas István 1944 és 1970 közötti leveleivel zárul a kötet, de ezek már nem aktualizálható, hanem csak hagyományteremtő dokumentumok) a _„Nincsen kettős mérce” cím alatt közölt három Fodor Géza levél, amelyeket Petrovics Emilnek írt 2003–2004-ben. Ezek egyikéből idéznék hosszabban:

A mi kultúránknak, amelyben a művészet fogalma természetes módon kapcsolódik össze a szép fogalmával, ennek a kultúrának az alapja az a hit, hogy a világban valamilyen rend létezik. Ennek a hitnek a végső alapja pedig az istenhit vagy annak valamilyen szekularizált formája, amelynek rejtett vallásosságát nem vallja be magának az ateista. Én nem hiszem, hogy a világ ma rosszabb volna, mint bármikor a történelem folyamán, de történt egy nagy változás: az ember vagy legalábbis az értelmiség (benne a filozófussal és a művésszel) egymás után elveszítette azokat az érvényesnek hitt védekezési mechanizmusait, amelyekkel nem engedte be filozófiájába, művészetébe a totális negativizmust. A 19. század utolsó harmada végzetes lépéseket hozott. A naturalizmus a művészetben elvileg felszámolt minden szűrőt a mocsok előtt, Nietzsche pedig kimondta a titkot, hogy „Isten halott”. Hogy az értelmiség ezzel megtámadott világnézeti immunrendszere végképp összeomoljon, arról gondoskodott a 20. század két diktatúrája és a helyi történelmek feloldódása, azaz a történelem világtörténelemmé válása, amely világtörténelem minden borzalmát folyamatosan ránk zúdítja a média. Mellettünk és utánunk olyan művészgenerációk jöttek, amelyeknek számára az, ami – jelképesen – Homérosztól Bartókig számunkra a legtöbbet jelenti, talán mindent jelent, és az, amit ők maguk művelnek, nem más, mint „tájkép csata után”. A mi klasszikus kultúránk után a művészetben két dolog uralkodott el: a kommersz és a teljes negativizmus. Persze: amikor nincsenek konszenzuális normák, virágzik az erőszakosság, a tehetségtelenség, a sznobizmus, a dilettantizmus, a divat. Lukács megvetően azt mondta Adorno esztétikájára: „Szakadék Nagyszálló”. Igen, az is van. De van őszinte kétségbeesés is. A negativizmus kétségbeesett pántragizmusa vagy szatírája. Nem könnyű megkülönböztetni az önelégült és a kétségbeesett negativizmust. Bennem a „történész” erőt vesz magán, és túllépve a személyes ízlésen, egyelőre még nem éri be a reflexszerű elutasítással, egyelőre még szeretné megérteni, hogy mi is történik, mi miért történik.

E nemes humanista értékszemlélet, amely, hogy a hagyományt jelző 1989 előtti címeket mondjak, a Nyugat, a Szép Szó, az 1946 utáni Válasz, az Újhold folyóirat és Évkönyvek értékrendjét közvetíti, tagadhatatlanul zárt volt avantgard és neoavantgard irányban – noha Vas István levelezésének egyik legmulatságosabb része az, amelyben azzal vádolja Nemes Nagy Ágnest és Lengyel Balázst, hogy Babitsot feledve Kassák hívéül szegődtek –, és Holmi esszé- és tanulmány válogatása szerint ezt a hiányosságot 1989 után sem tudták pótolni (hol egy méltó tanulmány Erdély Miklós korszakos jelentőségű összművészeti tevékenységéről, vagy hol egy értő elemzés Hamvas Béla Karneváljáról?), de nekem a hiányérzetem más helyen érez problémát – a kortárs világ megértésében. A szöveges irodalom, a folyóiratkultúra az értékközvetítés tekintetében elveszítette központi jelentőségét, és a magasirodalom is nagyon sokat vesztett a súlyából a populáris kultúrával szemben. Az erről szóló önreflexió teljesen hiányzik, és így – miközben a válogatás és a forrás folyóirat is önmagában a legmagasabb akadémikus színvonalat képviseli – képtelen megtalálni a saját helyét a posztmodern kultúra világában.

Mindezek után, hogy megmondtam a tutit, következzék elmarasztaló ítéletem cáfolatául egy újabb hosszabb idézet a kötetből:

VIGYÁZAT! FELNŐTT TARTALOM!

Magyar László András:
KINEK A GYÖNYÖRE NAGYOBB?

Arra a rendkívül fontos, különféle net-fórumokon is sűrűn tárgyalt kérdésre, hogy a nő vagy a férfi élvez-e nagyobbat orgazmusa során, meglepő módon két mítosz is választ próbált már adni – egy indiai és egy görög. [ezeket most kihagyom, helyette jöjjenek a keresztény tudósok]
"…a középkor legnagyobb természettudósa, Albertus Magnus kijelentette, hogy minél magasabb rendű egy lény, annál nagyobbat élvez: ergo az ember nagyobbat élvez, mint az állat, a férfi pedig, mint a nő.
Hildegardis von Bingen (1098–1179) apátnő létére a következőképpen írt: „A nő gyönyöre a naphoz hasonlatos, mely lágyan, finoman és folyamatosan árasztja hevét a földre, hogy az gyümölcsöt hozzon… Ha pedig a nőben felébred a gyönyör, enyhébben ébred, mint a férfiban, hiszen a nőben nem lobog olyan hatalmas lánggal az effajta tűz, mint a férfiban."
A keresztény szerzőkre természetesen mázsás súllyal nehezedett az egyházatyák és egyháztanítók ítélete is. Szent Ágoston például hosszasan érvelt amellett, hogy az ideális szex teljesen gyönyör nélküli, hiszen az édenkertben, minthogy mégiscsak édenkert volt, nyilván létezett ugyan nemi élet, de csak teljesen tudatos és örömtelen, hiszen csupán ekképpen lehetett bűntelen.
Szent Jeromos még ennél is tovább ment: szerinte a nők egyáltalán nem képesek nemi gyönyörre. Éva szűz volt a paradicsomban, a nemi életet büntetésül kapta az almaevésért, márpedig a büntetésben nem találhat senki örömöt.
Órigenész pedig kijelentette, hogy az a nő, aki nagyobb élvezetet talál a közösülésben, mint a férfi, alacsonyabb rendű még az állatnál is. Megint más középkori szövegek arra figyelmeztettek, hogy a nő túlságos gyönyöre egyenest veszélyezteti a nemzést.
A cikk további részében a szerző viszont arra az álláspontra jut, hogy a nők élveznek nagyobbat (legyen ez a nőnapi ajándékuk), akit érdekel, az elolvashatja itt:
http://www.holmi.org/2013/08/magyar-laszlo-andras-kinek…

Folytathatnám a sort Kicsi Sándor András: Csigaevők-e a magyarok? című gasztrokulturális tanulmányával, amelyhez három étvágygerjesztő (?) karcot is írtam:
https://moly.hu/karcok/863552
https://moly.hu/karcok/863563
https://moly.hu/karcok/863566

Befejezésül kiemelek még néhány címet, önkényesen, amelyek nekem a legjobban tetszettek:

FEHÉR FERENC: Regény és száműzetés
KOCSIS ZOLTÁN: Dohnányi és Bartók előadó-művészetéről
RADNÓTI SÁNDOR: A barátság filozófiája
KURTÁG GYÖRGY: Ligeti Györgyről
RÉZ PÁL: A Serpolette rejtvény
FOGARASSY MIKLÓS: Bajza utca 18.
VAJDA MIKLÓS: Requiem egy elfuserált zseniért

* Bartha Miklós szállóigéje: hazátlan bitangok. De ki az a Bartha Miklós? Egy Társaság névadója, amely kompromittálta József Attilát?
** Liberális, balliberális: szitokszavak a 20. és 21. században
*** Károlyi Csaba: A művelt közönségnek. ÉS 2017. március 10.http://www.es.hu/cikk/2017-03-10/karolyi-csaba/a-muvelt…
(Olvasható előfizetéssel – a függetlenségnek ára van.)
**** Az olvasat és a kommentárból készített kivonat olvasható itt:https://moly.hu/karcok/873951
***** Bajor Andor ekkoriban írta a Csángó sirató című, Apokrif alcímű versét, ezt is érdemes összevetni a szöveggel és a kommentárral.
****** És megérdemelné azt is, hogy az irodalmi műkritika különböző irányzatai (egyszerű elemző-leíró, strukturalista, hermeneutikus, szemiotikus és posztmodern megközelítésben) elemzés tárgyává tegyék.
******* Balassa Péter egy gyilkos kritika (Farkas Zsolt: A „Halálnapló” mondatairól) után szakított(?) a lappal.

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom tanulmány esszé Bajor Andor magyar nemzettudat HOLMI

Salamon János: A szív arisztokratikus szokásai

2017.02.07. 16:02 vargarockzsolt

covers_397384.jpg
Arisztotelész szerint – [az ember] olyan speciális, minden más élőlénytől különböző teremtmény, melynek természetébe mintegy bele van kódolva a magasztosság, vagyis a saját természetes állatiságán való felülemelkedés képessége.

A felülemelkedés itt önuralmat jelent. Azt az önuralmat, amelyet maga a természet, a kozmosz is gyakorol úgy, hogy benne a szellem uralkodik az anyag fölött. A kozmikus rendre hangolt ember lelkében az ész, a ráció a szívvel szövetségben tartja kordában az ösztönöket. Ez a ráció nem instrumentális, hanem mediális: nem eszköze, hanem őre az agresszív túlélőösztönöknek, miközben közvetíti és belső használatra adaptálja a kozmosz örök harmóniáját. Az organikus egészként lélegző politikai közösség akkor működik harmonikusan, ha a közösség feje (a kozmikus racionalitásra hangolódott maroknyi szellemi elit) irányítja a politikai testet (az ösztöneiknek kiszolgáltatott, ingadozó szívű emberek tömegét).

ELVESZETT ILLÚZIÓK 45. oldal

Salamon János: A szív arisztokratikus szokásai
Pesti Kalligram, 2016


Szabad-e suksükölni?*

Ha azt mondom kúl, akkor rontom a nyelvem? Létezik nyelvromlás? A nyelvi igénytelenség – a normasértő, slendrián nyelvhasználat – szellemi igénytelenség jele? Aki suksüköl, az bunkó, paraszt, műveletlen tuskó; aki pedig kúlozik az városi bunkó, szellemi proletár? És van-e ennek morális következménye? A szellemi igénytelenség jellemhibának a jele, aki műveletlen az emberileg alacsonyabbrendű**?
És aki mindezt nem fogadja el,*** az megágyaz az újnyilasoknak? Az ízléstelen ízléssemlegesség értékrelativizmust takar, amely az emberi életformák egyenjogúságát hirdetve**** a kulturált emberiség sírásója?
A Nemzeti Színház Duna-parti épületének (vagy éppen a Milánói Világkiállítás Magyar Pavilonjának) az építészeti értéke épp oly magabiztosan, objektívan meghatározható, mint az, hogy az újnyilasok eszméi kártékonyak?

Létezik egy kozmikus rend, amelyet már Platon felismert, amely szellemi mérceként szolgálhatna, de amelytől már a görög racionalizmus elszakadt, amelyhez képest a kereszténység eszméi is földhöz ragadtak; egy kozmikus rend, amelyet nem ismerünk fel, amelyet megtagadunk, amikor megöltük az isteneket és megöltük Istent, amikor Machiavelli és a felvilágosodás liberális filozófusai és Nietzsche és Wittgenstein és Rorty és Searle és***** Nádasdy Ádám és Kálmán László és Bárány Tibor téveszméit követjük, vagy éppen szellemi mocsarába ragadtunk – mondja Salamon János, az arisztokratikus***** filozófus.
Ebből következik például, hogy én, az antiplatonista, méltatlan vagyok Salamon János eszméinek tolmácsolására, értékelésem értéktelen, viszont a könyvből kiragadt és megosztott idézeteimmel (20 darab) némi szolgálatot tehettem a szerzőnek. Salamon eszméiből következik még, hogy a molyon megosztott tartalmak 99,9%-a (az utolsó 9-es felett van egy pont) értéktelen, hiszen nem ütheti meg Salamon mércéjét. Van ugyan néhány moly, aki kapisgál (rettenetes, hogy én is milyen alpári kifejezést használok!) valamit, a többiek viszont nullák. Most már rájöttem: a szellemi magaslatokban trónoló tévedhetetlen ítészeink, akik megmondják, hogy mi a jó és mi a rossz, nem valamely privát ízlés vagy kulturális értékrend nevében döntenek elevenek és holtak, irodalmi díjak jogossága és versek értéke felett, hanem megkérdőjelezhetetlen, örök és égbe vésett ideák nevében.

Jómagam csak egy hiányos műveltségű, plebejus és anarchista hajlamú olvasó******* vagyok, nincsenek világmegváltó ambícióim, nem szeretnék dönteni a filozófia örök kérdéseiben, ezért – elfogultságaim és előítéleteim tudatában – egyszerűen csak élveztem ezt a könyvet. A szerző filozófiai nézeteit nem osztom, de csodálom gondolkodásának mélységét és ízlésének kifinomultságát.

A Kalligram Kiadó a tartalomhoz méltóan igényes külsővel és szerkesztői munkával jelentette meg ezt a könyvet, amelyet a filozófia iránt érdeklődőknek jó szívvel ajánlok.

* Szerintem szabad, csak éppen nem illik, aki suksüköl, az (műveltségi) konvenciót sért, ezért lenézik, és nem éri meg ilyen helyzetbe hozni magunkat. Ugyanakkor egy ember minősége, szerintem, nem a műveltségétől függ, noha azért többnyire van összefüggés, nem tagadom. Az előítéletnek – aki művelt, az intelligensebb, mint a műveletlen, és/ezért alkalmasabb az emberi együttélésre – ezúttal is van némi alapja.
** Nem lehet egyszerre pacalt enni és tisztán gondolkozni – mondta Hamvas Béla, aki fiatal korában néhány írásában maga is elborzasztó következtetésekig jutott – de Salamon nem tradicionalista.
***  Itt néhány logikai lépés ismertetésétől eltekintek, Salamon János könyvében olvasható a láncolat.
**** Multikulturalizmus és konzumidiotizmus?
***** A következő három személy Salamon János kortárs vitapartnerei, akiknek véleménye csupán Salamon cáfolatából ismerhető meg e könyvből, viszont a neten ezek a vitairatok szabadon elérhetők.
****** Arisztokratikus eszméiből politikai téren például az következik, hogy elutasítja a demokráciát, egy (szellemi) arisztokratikus köztársaság híve volna – ha ő válogathatná ki a (szellemi) arisztokratákat.
******* Más fordításban eredetieskedő és fiataloskodó vénember

Szólj hozzá!

Címkék: magyar filozófia platon Nietzsche Wittgenstein Searle Machiavelli Rorty

Rockenbauer Zoltán: Apacs művészet

2017.02.07. 15:22 vargarockzsolt

covers_324502.jpg

Falcsik Mari: EGY MAGYAR TÖRTÉNET


kezdetben volt a tiszta gyász
Haza csak egy volt – elveszett
magukra zárva sír-szobát
zokogtak hűlő teste felett
mind aki nem ölte meg magát:
halomra dőlt oltárival
vagy három dekádnyit így vigyáz
ott ragadva a Nagy Magyar
Aranytól Vajdán át Erkelig
míg az élő nedv elfolyik
s marad a póz a puszta váz

de jött a friss század éles szele:
kicsapva rázárt ablakot
fátyolt felkapva csontokat
söpörve nyitja a gyász-lakot
s temeti mind a Nagy Holtakat
a Modernség – és az a sok
hazátlan bitang ki jött vele
Bartókok Adyk Kernstokok
az ős pirossal mosva át
a kamra megfakult falát
felmerül tisztán a forrás neve




Ízlések és pofonok különböznek. Van aki szerint a 20. századi modern művészet -festészet, zene és irodalom – gyökértelen, beteges, elfajzott. A zene zagyva, disszonáns hangzavar (pl. Bartók, Sztravinszkij), a festészet dilettáns mázolmányok sora (pl. Picasso, a magyarországi Nyolcak festőcsoport tagjai), az irodalom értelmetlen szavak halmaza, amely csak az obszcén és erkölcstelen megbotránkoztatással képes magára irányítani a figyelmet (pl. Joyce, Ady, a nyugatosok). Így gondolkodott például gróf Tisza István miniszterelnök, aki 1911-ben a Magyar Figyelő című konzervatív lapban a széles nagyközönség számára is meghirdette a festészetre vonatkozó eszméit*. Hasonló nézeteket vallott később Adolf Hitler, napjainkban pedig például a nemrég állami kitüntetéssel kitüntetett Takaró Mihály irodalomtörténész. Gróf Tisza István respektjét jelzi, hogy a korábban lecserélt, és tavaly visszaállított monumentális emlékművét a Parlament mellett maga a miniszterelnök avatta fel méltató beszéd kíséretében.

Egy másik megközelítés szerint a modern művészet a régi hagyományok szerves folytatása, amely a megváltozott világ új szemszögű, de továbbra is a referenciális, csak áttételesebb megközelítését mutatja.

Maguk a művészek is megosztottak ebben a kérdésben. Vannak akik a természetelvű, realista művészetet tartják követendőnek – természetesen nem az egyszerű utánzást, hanem a nemes, égi eszmékkel korrigált, például nemzeti és keresztény értékeket közvetítő és felmutató művészetet – többek között ők azok, akik létrehozták a magyar állam által Alaptörvényben is hivatalosnak nyilvánított, és államilag finanszírozott művészeti testületet, a Magyar Művészeti Akadémiát. (Hogy aztán mindazok, akik csatlakoztak hozzájuk, meggyőződésből, gyávaságból vagy pénzért tették-e, már nem is annyira lényeges.)

Az MMA-n kívüli művészeknek erről többnyire más a véleménye, most, a 21. század elején, és talán inkább szimpatizálnak a 100 évvel ezelőtti kollégáik nézeteivel, illetve legalább nem elutasítóak azokkal szemben, legfeljebb nem találják relevánsnak maguk számára az akkor felvetett kérdéseket.  

De kik is voltak ezek a 100 évvel ezelőtti "elfajzott, beteges, gyökértelen és dekadens" művészek? Tudtak-e egymásról, felismerték-e összetartozásukat, és tartottak-e kapcsolatot egymással – itthon és külföldön, Párizsban és Budapesten? Erről szól Rockenbauer Zoltán könyve, elsősorban a magyar modern festők tevékenységét és kapcsolatrendszerét a középpontba állítva. A legtöbb szó a Nyolcak – Berény Róbert, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos – művészcsoport, valamint Kassák Lajos, a Nyugat folyóirat szerzői és Bartók Béla kapcsolatáról, találkozásaikról, közös fellépéseikről, kiállításaikról és egymásról írt méltató kritikáiról szól, miközben a 20. század első két évtizedének történelmi-politikatörténeti eseményei is felvillannak. Az eseménytörténetet anekdoták is színesítik, de valójában ez szakkönyv, tudományos munka, amelyet a kötet végén található 20 oldalnyi irodalomjegyzék, 50 oldalnyi jegyzet is hitelesít. Különösen jó és használható a 20 oldalnyi névmutató, és az olvasók figyelmébe ajánlható még a facebookon található Apacs művészet oldal, ahol a szöveghez tartozó illusztrációk – a festmények képei és rengeteg fotó – rövid, esszészerű posztok formájában megtalálhatók**.

* Lásd: 20,000 korona Magyar Figyelő 1. évfolyam 1. szám, közli például:
Gróf Tisza István összegyűjtött munkái 520-523. oldal

** Ezek kapcsán néhányat karcoltam én is, lásd itt.



Szólj hozzá!

Címkék: bartók magyar modern ady endre művészettörténet Nyugat Nyolcak

Krasznahorkai László: Báró ​Wenckheim hazatér

2017.02.07. 10:23 vargarockzsolt

covers_405370.jpg"de, amit most mindjárt az elején hangsúlyozni szeretnék,"*
hangsúlyozta, jelentős műnek tartom, zseniális, írják sokan, és ezzel se szeretnék vitatkozni, hiszen a zseniális többek között azt jelenti, hogy van benne valami olyan, nem a részleteiben, a mondataiban, a bekezdéseiben, a fejezeteiben, és még csak nem is a szövegtest egészében, hanem a lényegében, ami vitathatatlanul lenyűgöző, ami szubjektív megítélés kérdése, de mégis általános, hiszen általánosan elfogadott, ha szabad ezzel a tautológiával élnem, élt ezzel a tautológiával, és ha a szubjektív általánosan elfogadott, akkor objektívvé válik, még ha nem is objektummá vagy egy objektum, mű, alkotás kétségbevonhatatlan, mérhető tulajdonságává, hanem a róla alkotott vélemény, vélemény-felhő realitásává, és ilyen értelemben iránytű és világítótorony, csillag a magyar irodalom egén, Merítés-díjra ajánlott, ajánlotta fogadatlan prókátorként Merítés-díjra, mint a 2016-os év (egyik) legjelentősebb regényét.

Tagadhatatlan az is, és ezt nem is tagadta, hogy mulattam rajta, élveztem minden sorát, noha azt is hozzá kell tenni, tette hozzá, hogy ugyanakkor kicsit untam is, de ezt az unalmat a saját szubjektív olvasatomnak tudtam be, amelyről szerző és mű nem tehet, mert én vagyok türelmetlen, mert amiről szól ez a könyv, azt én már ismerem.
Ugyanakkor be kell vallanom azt is, vallotta be, hogy végig ott bujkált bennem egy rosszérzés, egy kisördög, vagy nagy, amely nem hagyta, hogy függetlenítsem magam a Krasznahorkai László-celeb jelenségtől, amely, ha sorolni akarnám, kezdte sorolni, talán ott kezdődött, hogy átvette a Prima Primisszima díjat, a Magyarország leggazdagabb emberei által alapított kitüntetést, a Művészetek Palotájában, látványos külsőségek között, bársony szőnyegen kivonult, és kezet rázott azokkal, akikről aztán megvetően nyilatkozott és prófétált a számtalan nyilatkozatában, a számtalan nyilatkozatát különböző válogatásokban közlő könyveiben, és szépirodalmi munkáiban is, nem név szerint, csak általánosságban, mint a kárhozatra ítélt világ megtestesítőiről, és ott folytatódott, folytatta a sorolást, hogy részt vett a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott Krasznahorkai László helye (a magyar és a világirodalomban) ünnepségen**, és az egóját folyamatosan és látványosan kivetítve megfeledkezett egykori japán mestere tanításáról (nem írni, elhallgatni), és ennek a folyamatnak az eddigi csúcspontját talán a Báró Wenckheim hazatér promóciós hadjáratával érte el, mert bár már a Háború és háború című általam talán legjobban szeretett regényének a valóságba átnövő ambíciója is jelezte, hogy
Itt félbe kell szakítanom a sorolást, szakította félbe a sorolást, mert ezek az események kívül állnak a regényen, a szöveg univerzumán, és talán csak rám tartoznak, és bár megmutatják, hogy honnan, milyen nézőpontból írom ezt az értékelést, de azért írhatnék már valami konkrétat is, és hát valóban.

"(A Karnevál minden szereplője imagináció, a regényben egyetlen élő ember sem szerepel, kivéve Radafukot.)"***
Hamvas Béla e mondattal vezeti be monumentális regényének utolsó részét, a szereplőinek a felsorolását, amelyben aztán ez a Radafuk nem szerepel, hiszen a könyvben csupán az említett egy mondatban fordul elő a neve. Krasznahorkai karneváljának vagy haláltáncának a végén is ott található a szereplők felsorolása, táncrend címszó alatt, és ebből a felsorolásból is hiányzik valaki, egy néven nem nevezett démon, aki azonban a regény cselekményének és végkifejletének tanúja, és talán a legfőbb alakítója, talán maga az ördög. Az a világ, amelynek tanúja, és amely felett végrehajtja az ítéletet, Krasznahorkai szerint elkárhozott, pusztulásra ítélt, ezt sugallja minden sora, és ahogy haladnak előre az események, ezzel a könyv szereplői és olvasói is egyre inkább tisztában lesznek. Ebben a világban, a szubjektív jónak, az egyéni jócselekedetnek nincsen súlya, nem befolyásolja a majdani, vagyis inkább a már meghozott, de még ki nem hirdetett, és így elkerülhetetlen ítéletet. Talán az ördög kapta meg ezt a világot, és ezt a szereplők nem befolyásolhatják, és mi, olvasók sem tehetünk semmit, azon túl, hogy konstatáljuk, megérdemelt ennek az alternatív valóságnak, alternatív Magyarországnak, alternatív Gyulának a pusztulása. Kegyelmet kérni nincs kitől, nincs narrátor sem, csak egy karmester, akinek intésére a különböző szereplők egymás után sorban, illetve váltakozva mondják a mondókáikat, ugyanarról, eltérő hangszínben és dallamban, de mind ugyanarról – Krasznahorkai szerint létezik objektív valóság, legfeljebb az egyes látószögek különböznek, de mi pontosan tudjuk és látjuk, hogy a szereplők valósága egyetlen és azonos.
Először azt gondoltam, hogy nincs szeretet ebben a könyvben, de aztán láttam, rosszabb a helyzet, van, csak esélytelen, funkciótlan, értelmetlen, épp úgy pusztulásra ítélt, mint a gonoszság vagy egy tányér disznópörkölt****.
Hamvas Karneváljában van narrátor, több is, aki és akik az un. függöny-beszédekben elmondják, hogy a legfőbb mulatság tárgya nem a mulatságos szereplők sora, hiszen azok csak tudatlan, szerencsétlen és lényegében szenvedő maszkok, hanem maga a narrátor, aki azt hiszi, hogy kívül helyezheti magát a "történeten". Hamvas magán nevet a leghangosabban. Ez a külső, legkülső nézőpont hiányzik Krasznahorkai regényéből, az irónia és a fergeteges humor nem pótolja az öniróniát. Sajnos.****

* Hamvas Béla: Karnevál, Magvető Kiadó, 1985. I. kötet, 7. oldal, 1. mondat
** http://vargarockzsolt.blog.hu/2014/01/23/krasznahorkai_…
*** Hamvas Béla: Karnevál, Magvető Kiadó, 1985. II. kötet, 645. oldal, utolsó mondat
**** disznópörkölt – Krasznahorkai regényének utolsó néven nevezett "szereplője"
***** Szeretném leszögezni szögezte le Hamvas Béla Karneváljához mérni egy regényt nálam a legnagyobb dicséret, mert ezt a formátlan, túlírt, dilettáns, szerkesztetlen torzót a legjelentősebb magyar regénynek tartom. Mondotta, aztán még hozzátette, Krasznahorkai regényírói tudása messze meghaladja Hamvasét, ugyanakkor… Krasznahorkai rajongásom bizonyítékait lásd még itt: http://vargarockzsolt.blog.hu/search?searchterm=Krasznahorkai&searchmode=or&submit=Keres%C3%A9s

Szólj hozzá!

Címkék: Krasznahorkai László kortárs magyar regény

Elliot Aronson: Életem és a szociálpszichológia

2017.01.31. 17:37 vargarockzsolt

Megfogott a gondolat, hogy az emberek személyisége és képességei nincsenek kőbe vésve. Genetikai adottságaink persze megszabják a magunk korlátait (én soha nem leszek olyan okos, mint Albert Einstein, és soha nem leszek olyan tehetséges sportoló, mint Michael Jordan). A szociálpszichológus azonban abból a feltételezésből indul ki, hogy az emberek nem foglyai a genetikának és a kora gyerekkorban elszenvedett deprivációnak. A klinikai pszichológia feladata a korrigálás. Arról szól, hogy a gyerekkorban elszenvedett sérülések utólag korrigálhatók – valamennyire. A szociálpszichológia a változásról szól. Azt mondja, rendben, rossz volt valakinek a sora gyerekkorában, de változtassunk a környezetén, változtassunk a motivációján, adjunk neki új lehetőségeket, és az illető képes lehet felülkerekedni származásán, önfeladó attitűdjén és előítéletein. Lelkesedéssel töltött el a gondolat, hogy az emberek fejlődhetnek, és az előnyükre változhatnak. Izgalmasnak találtam az emberek egyéni fejlődési lehetőségének gondolatát – hogy egy magamfajta gátlásos, nem túl tehetséges tizennyolc éves fiatalember, aki nélkülözésben és szellemi sivárságban nőtt fel, önerejéből is képes lehet a kiemelkedésre, tanulhat, mentorokra találhat, és bekerülhet a csapatba.

aronson_eletem-88ecece2501b07d78e7f68a132b7c1e9.jpgElliot Aronson, ez a rokonszenves személyiség és ragyogó tudós talán túl optimista – a kezdeti hátrányok önerőből nem mindig behozhatóak, gondolom én. Mások meg azt gondolják, hogy ezek a hátrányok semmilyen módon nem hozhatóak be, aki sérült, aki szegény, aki buta, az nem is érdemel többet. Világok választják el egymástól az embereket gondolkodásban, ezért szinte lehetetlen is a párbeszéd közöttük.
Ez a könyv mindenesetre azt bizonyítja, hogy Elliot Aronsonnak sikerült az élete. Igazi élmény volt olvasni, ahogy a bátyja, aztán pedig a tudós mentorai segítségével egyre magasabbra emelkedik, miközben igazán teljes és boldog életet él. Mázlista, mondom én, de hozzáteszem: ezt ő is tudja magáról, és igaz az is, hogy jól sáfárkodott mind a talentumaival, mind az életének szerencsés fordulataival.
Az önéletrajz ötvöződik a szociálpszichológia tudománya kialakulásának fejleményeivel, és a 20. századi Amerika szellemi-politikai környezetrajzával. Ami nekem ebből hiányzik, az nyilván nem hiányolható: a külső nézőpont, mind a személyiség, mind a szociálpszichológia tudománya, mind a szellemi-politikai környezetrajz megítélését illetően. Hogyan néz ki mindez konzervatív szemmel? – ez hozzátartozna a téma tárgyilagos, elfogulatlan megítéléséhez.
Ugyanakkor én elfogult rajongó vagyok, Aronson eszméi lelkesítenek, miközben látom, hogy nálunk ezek az eszmék mennyire kevéssé érvényesülnek, sőt, éppen ellentétes tendenciák térnyerésének lehetünk tanúi. Hogy csak egyetlen konkrét példát hozzak: Aronson leírja, hogyan küzdöttek az oktatási szegregáció ellen Texasban, az amerikai délen – sikerrel. A siker itt nem azt jelenti, hogy rendőrök kísérnek fekete, bocsánat, mindig elfelejtem, hogy vége a PC-nek, nigger diákokat az iskolába, hanem azt jelenti, hogy olyan oktatási modellt dolgoztak ki, amely nem rontotta a jóképességű, fehér diákok eredményeit, és javította a feketék tanulási képességeit és eredményeit is. Tudom, hogy hihetetlen, de igaz. Az ilyen kezdeményezéseknek köszönhetően lett például Obama elnök, ez nagyon veszélyes, képzeljük el, hogy ha integrálnánk a cigányokat, akkor még elnök is lehetne belőlük. A másik lehetőség persze vagy polgárháborúhoz vagy egy újabb Trianonhoz vezethet, de hát ezt ki nem sz@rja le, amíg mi meg tudjuk védeni magunkat a fekáktól.

Ez a könyv élvezetes, okos, szellemes, tiszta szívvel tudom ajánlani mindenkinek!

Kelen Károly írja:
AMERICA ON MY MIND
Nincs mit tenni. Lesz mit tenni.
Vannak például örök kedvencek. Él még Elliot Aronson, az egyetlen tudós, aki megkapta a három legfontosabb, pszichológusnak járó, amerikai kitüntetést, az íróit, a tanárit és a kutatóit. Könyve, A társas lény (The Social Animal) megváltoztatja az ember gondolkozását, de nekem talán még fontosabb a másik, Az életem és a szociálpszichológia. Több mint öt éve, 2011. januárjában írtam róla a Népszabadság Magazinban:
„Önök csináltak ilyet? Réges régi, őszeleji nászutunkon Visegrádon a Háború és békét olvastam föl a feleségemnek.* És most kiderült, hogy ez a nálam húsz évvel idősebb bostoni pofa meg a Varázshegyet olvasta az asszonynak. Azután a szomszédok bevallották, hogy nap nap után fürdőszobájukból hallgatják a felolvasást, de lemaradtak egy részről, nem tudják, hogyan végződött Naphta és Settembrini párbaja.
De nem csak emiatt ismerős az általa ábrázolt világ. Igazából most fogtam föl, hogy a háború előtt, közben és utána is ugyanolyan küszködés volt az amerikai átlagpolgár élete, mint a miénk. Egyhuzamban végigolvastam önéletrajzát a hullámvasútnál pénzt kereső szegénygyerekről, aki egyetemistaként nyitva felejtett gépkocsikat keresett éjszakai alváshoz a parkolóban, majd Magyarországról menekült feleségével bejárta az Államok leghíresebb egyetemeit, és megírta a szociálpszichológiai alapművét, a nálunk is sok kiadást megélt A társas lényt.
Örömmel emlékszem a hetvenes évek budapesti bölcsészkarára: éppen azokat emlegettük mint az »új tudás« letéteményeseit, akik a könyvben a szerző mestereiként és kollégáiként fölbukkannak: Gordon Allport, Leon Festinger, Kurt Lewin, David McClelland. Már akkor tudtunk az előítélet, a kognitív disszonancia és a teljesítménymotiváció lélektanának nagyjairól.”
Akkor nem volt hely, hogy rámutassak, milyen élvezettel nevet magán, amikor rájön, hogy ő sem tud kikerülni a kognitív disszonancia bűvköréből. Mennyire szeretem érte, mert állítja, felesége képességei alapján többre vihette volna, mint ő, de még egy ilyen, a szabadságra építő családban sincs esélye egy nőnek négy gyerek mellett. S milyen pontosan írja le az előítélet és az etnikumok közötti ellenségeskedésen úrrá levő Jigsaw-technikát (itthon, azt hiszem, mozaik módszernek szokás nevezni), amelyet ő dolgozott ki, és alkalmazott sikerrel a déli államokban is a szegreált iskolák helyébe lépő integrált intézményekben. A jigsaw (kirakós játék) a lényegre utal: az osztályon belül a feladatok megoldására csoportok alakulnak, amelyeken belüli együttműködésre van szükség. A jó eredményhez minden tagnak föl kell ismernie, hogy a többiek miben jók, és ez a más etnikumú, bőrszínű, társadalmi állású társ elismeréséhez vezet.
A cikk végén pedig ott a hitvallásom: „ha valaki megkérdezi még tőlem, miért gondolkodom a világról liberális értelmiségiként, ezt a könyvet fogom ajánlani neki.”
Aronson most 84 éves, már régen megvakult, de a számítógépe fölolvassa neki, amire szüksége van, és tisztában van vele, mi történik a világban. El tudom képzelni, mit gondol most Amerikáról, de talán megint neki lesz igaza A társas lény kiinduló megállapításával: „Nem feltétlenül őrült, aki őrült dogokat művel.” („People who do crazy things are not necessarily crazy.”)

Szólj hozzá!

Címkék: szociálpszichológia pszichológia memoár

Garaczi László: Plazmabál

2017.01.31. 17:25 vargarockzsolt

covers_412012.jpg
Mindig csak a gond.* Itt van ez a Garaczi is.** 
Hát költészet ez? Nemes költészet, amely jobbítja az emberek lelkét?

Mátyásnak jól állt az álruha,

piacon lókolbászt árula.
Arra járt Beatrix,
felsóhajt: kruciffix,
de szörnyű messze van Pádua.

Hiszen ez felségsértés! Hiszen mi tudjuk, ki az a Mátyás király!

Túl sokat evett az elefánt,

egy zománcvájlingot telehányt.
Jöttek a rendészek,
azt hitték, tökrészeg,
megrótták: ez nem volt elegánt.

Ezt meg kikérem magamnak! A többit meg nem értettem. Van még egy, amit megjegyeztem, de annak sincs semmi értelme, csak lopta. Mert annak az első két sorát a Petőfi írta:

Én egész népemet fogom

nem középiskolás fokon
garaczi
laci.

És akkor így menjen az ember az eszmecserére, amikor ilyenek megjelennek. Szerencsére a kutya se tud róla, még a Népszabadság se írt róla egy sort se.

* Épp most emelték meg a béremet 260-ról 290-re (ezerben, de csak forint, nem euro, szólni kéne a feketegyurinak, hogy fizethetnének euroban is), és ez most már több annál, hogy csak úgy eligyam. Hiába, öregszem, régen a csurkapistával kimentünk a lovira, és ott egy délután elment volna ennyi, ha lett volna, szegény Pista, ha ezt megérte volna! De most nem ez a gond, délután mennem kell egy eszmecserére, ahol el kell játszanom a szegény költőt, aki a népéért remeg, e lángoktól és migránsoktól ölelt kis ország, a HAZA sorsáért kell aggódnom, ránk támadnak a brüsszeliek (igen, tulajdonképpen nem értem, hogy költőket miért nem választanak be felügyelő-bizottságokba, mondani kéne a feketegyurinak, hogy legalább hadd legyek tiszteletbeli konzul, a határon túli testvéreink tiszteletbeli konzulja szeretnék lenni, szolgálati kocsival és sofőrrel, mert én megérdemlem) és a nemzetvesztő liberálisok.

** milyen név ez? ha legalább egy ypszilon lenne a végén! biztosan nem magyar, miért jelenhetnek meg ilyen szennyek? ez biztosan elkábítószerezte az agyát, és épp olyan infantilis lett, mint a Weöres, és épp olyan destruktív, mint a Petri.

*** Egyébként, úgy ahogy a fülszöveg megírja: bökversek, haikuk, limerickek, songok, kuplék, sanzonok, kisnóták a nagyvárosból. Aki szereti Garaczit annak tetszik, aki nem szereti, annak meg nem tetszik. Sokszor csak ökörködés, de van benne egy-két komoly vers is, főleg az első ciklusban, a Kispesti üstökös címűben, elrejtve, de azt határozottan cáfolom, hogy azonos lennék azzal a Zsoltival, aki kezdő versben**** szerepel, és aki letöltötte a Garaczi számítógépéről a szexképeket.

**** Bekapcsolom a gépemet

Bekapcsolom a gépemet,
ziregjen, zörögjön!
Letöltöm az emailemet,
csiregjen, csörögjön!

Ha lefagyik, én felhívom
a Zsoltot, a Zsoltot,
javítsa ki, amit múltkor
elrontott, elrontott!

Elhozza, de elhozza a
vinyóját, vinyóját,
de sokat kér egy órára,
nemjóját, nemjóját!

Újrahúzza a gépemet
a Zsolti, a Zsolti,
cserébe a képeimet
letölti, letölti.

Mikor végre lelép Zsolt a
lakásból, lakásból,
netezhetek vakulásig
látástól, látástól.

Szólj hozzá!

Címkék: vers kortárs magyar

Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás

2017.01.31. 17:12 vargarockzsolt

eltemetett.jpg

Igényes szépirodalom, fantasy elemekkel dúsítva, remek fordításban (Falcsik Mari!), kár, hogy annyira szomorú*.
Kazuo Ishiguro világklasszis író, biztosan írt két remekművet, olyanokat, amelyek miatt a jobb világirodalom történetek ott fogják említeni a nevét Flaubert, Dosztojevszkij, Thomas Mann és Nádas Péter neve mellett.
Ez a regénye talán nem ennyire jó**, de például Murakami Haruki rajongóinak tudnám ajánlani.

* SPOILER
** SPOILER

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy angol regény

Bodor Ádám: A barátkozás lehetőségei

2017.01.18. 17:13 vargarockzsolt

covers_383174.jpgEmanuel Lasker sakkviágbajnok* játékára mondták, hogy olyan, mint egy pohár langyos víz, amelybe egy adag lassan ölő méreg van keverve.
Ez jut eszembe mindig, ha Bodort olvasok.
Meg az, hogy a Zóna Tarkovszkijtól és a Sztrugackij testvérek Stalkeréből, az vajon azonos-e a Sinistra körzettel és minden meg nem nevezett Bodor-tájjal, vagy csak ott van az éppen aktuális hegyek mögött? A szereplők biztosan nem tudják, lehet Bodor sem, az olvasónak kell kéne eldönteni, hogy honnan olvassa.
Olyan semmitmondó az egész, PÉLDÁUL Varga és Vargáné története egy fülledt reggelen:

Megálltak még a város szélén egy sarki kocsma előtt. Varga a hátsó ülések felé nyúlt, kivett egy hálót, benne öt üres sörösüveggel, kiszállt, és elindult a bejárat felé. Vargáné lehúzta a maga felén az ablakot és kikönyökölt.
[…]
Varga most előjött a kocsmából. De az üvegek nem voltak nála. Odament a kocsihoz és megérintette Vargáné karját.
Adj csak még egy ötöst. Csak lengyel sörük van.
Akkor vegyél csak négy üveggel – mondta Vargáné és nem nézett Vargára.
Ötöt veszek. Hozzá fogok nyúlni a benzinpénzhez – mondta Varga és visszament a kocsmába.
[…]
Varga most kijövet elhaladt a férfi és a nő asztala előtt. Kezében volt a háló az öt üveg lengyel sörrel. Kinyitotta a csomagtartót s az üvegeket úgy hálóstól beleállította egy lefektetett gumiabroncs közepébe.
[…]
Hallottad, mit mondtam? – kérdezte Varga, miközben a kocsival megfordult és elindultak a városból kivezető úton.
Mesélj valamit – mondta Vargáné.

A kipontozott helyeken valami történik, aminek az értelmezése eléggé kérdéses, és sem Varga, sem Vargáné** nem mond semmit, ami segítene az olvasónak, ők csak vannak***.
Aztán ráadásnak ott van még ehhez a film is, a könyvhöz csatolt DVD, Ferenczi Gábor (és társai) filmje, amiről Nagy Bori elég jól ír itt.

A film egzisztencialista, a film mágikus, a film a zenéjével és a hangulatával elvarázsol, és ráadásul tesz még bele egy bónusz halált is nem mondom meg, hogy hova, és ettől az egész olyan befogadhatóra felpuhul.
A halál, mint édesítőszer, mint tejszínhab, amivel Bodor kegyetlenségét csillapítani lehet, igen, ez jellemző.

Az van még, hogy van egy jó ismerősöm, akadémiai doktor vallásszociológus, akivel egy szép tavaszi délutánon üldögéltünk egy budapesti kocsma teraszán, hideg sörök mellett, amikor ő meglátta közeledni Jelenits tanár urat. Azonnal felpattant és odarohant hozzá, beszélgetni vele, csak pár szót váltottak, aztán visszaült mellém. Már nem emlékszem pontosan, hogyan magyarázta, az volt a lényeg, hogy vannak szent emberek, és amíg ezek élnek, addig oda kell menni hozzájuk, hozzájuk kell érni, érintkezni kell a szentségükkel. Ezt konkrétan és átvitt értelemben is gondolta, gondoltam én, mert ateista létemre ezt én is így gondolom. Bodor egyébként ateista, és távolról sem szent, például elég vad dolgokat mesél el magáról A börtön szaga című interjúkötetében is, de tavasszal volt 80 éves, ezért ha találkozni lehet vele, akkor rohanni kell. Például a héten, szerdán, az Andrássy úti könyvtárban lesz vele találkozó. Aki tud, legyen ott.****

* Matematikus, filozófus, sakknagymester és szakíró volt, 27 éven keresztül (1894–1921) volt a sakk világbajnoka. Ez idő alatt öt alkalommal védte meg a címét, senki nem tudta ilyen hosszú ideig megtartani rajta kívül ezt a címet. Pályafutása idején 292 hónapban állt a világranglista élén.
** sem vargarockzsolt
*** csak vagyunk
**** ott voltunk

Szólj hozzá!

Címkék: film sakk novellák kortárs irodalom kortárs magyar

KRIMIK: Jo Nesbø: Fehér éjszaka; Lawrence Block: A halál völgyében; Lawrence Block: Sírok között

2017.01.18. 17:00 vargarockzsolt

covers_365961.jpgA becsületes és érzőszívű, alkoholista drogdíler romantikus kalandjai ott fenn, a messzi északon.
Az igazi Nesbot csak egyetlen jelenet idézi, amikor a főhős egészen közvetlen és bizalmas kapcsolatba kerül egy rénszarvassal* (csak a Télapó meg ne tudja), viszont megismerkedhetünk Nesbo vallásfilozófiai nézeteivel, amelyek ugyan számomra szimpatikusak, de olvastam már a témáról színvonalasabb változatot is.

Igazából rémes, hogy senki nem mer szólni Nesbonak, hogy hagyja ezt abba, és hozza vissza Harry Hole-t, vagy találjon ki egy hozzá hasonló figurát, és maradjon a szimpla krimiknél, mert ő ahhoz ért.

* Szegény rénszarvas, róla egy sokkal barátságosabb jelenet jutott az eszembe Erlend Loe: Doppleréből, igaz az ott szereplő Bongó egy egyszerű és tanulatlan jávorszarvas:
Doppler meséli: Bongó majd kiugrik a bőréből örömében, amikor meglát. A nap hátralévő részét a sátorban töltjük. Memóriajátékot játszunk, kellemesen elvagyunk; felrémlik bennem valami a régi iskolás évek te-vagy-a-legjobb-barátom érzéséből. Csupán az összetartozás, anélkül, hogy különleges dolgokról esnék szó. De a memóriajátékban Bongó siralmas teljesítményt nyújt. Komolyan össze kell szednie magát, hogy máskor is kedvet kapjak a játékhoz. Pedig pont azért választottam az állatosat, hogy tisztességes esélyekkel indulhasson ő is: de amíg én az egyik lapot a másik után párosítom össze rókákkal, hódokkal, mókusokkal és vadgalambokkal, Bongó egy árva kártya nélkül áll, üres kézzel. Egyszerűen képtelen megjegyezni, melyik kártya hol fekszik. Rámutatok neki, és várom, hogy legalább valami tétova jelzést adjon, egy kis hang vagy bólintás formájában, vagy bármi más módon, de semmi. Meg se nyikkan. Még csak nem is biccent. Nahát, Bongó, Bongó, mondom. Nem vagy épp egy osztályelső. De igazi társ vagy. És remek párna.



covers_386561.jpg

– Tudod, a gyilkosság más. Elvenni egy ember életét, ez teljesen más. Az ilyet senkinek nem lenne szabad megúszni. Soha de soha.
mondja a regény főhőse, Matt Scudder, és ez egészen vicces, mert pár év múlva Lawrence Block megírja a Bérgyilkos sorozatát, ahol a főhős lelkiismeretfurdalás nélkül gyilkol, és mi olvasók, szurkolunk neki. De ott még nem tartunk, és nem azért nem igazán jó ez a krimi, mert hiányzik belőle az erkölcsileg autista gyilkos, hanem…
A kiinduló helyzet olyan jól van kitalálva, hogy egy nap alatt elrepültem az utolsó oldalig, igaz, egyre inkább kiábrándulva.
Szóval úgy kezdődik, hogy egy zsaru dalolni készül a korrupt kollégáiról, ami aztán meglehetős bonyodalmakhoz vezet, amit csak testülettől kilépett Matt tudhat megoldani. A történet és a stílus erős Chandler utánérzés – eltekintve attól, hogy Chandlernél más lett volna a gyilkos, szerintem pont itt van a baj, Block visszariadt a kézenfekvő megoldástól, ami mögé kellő lélektani indoklást is megírhatta volna. Na, mindegy. Egynek, időtöltésnek jó volt.






covers_315447.jpgNéhány indok, amiért érdemes elolvasni:
– Az első laptól kezdve letehetetlenül izgalmas.
– Tele van igazán élő karakterekkel. Nem csak a főszereplő Matthew Scudder, a becsület és bűn határvidékein kóborló, egykori alkoholizmusával és egyéb démonaival küzdő New York-i magánnyomozó, hanem a mellékszereplők is jó kitalált és megformált alakok, akik sokat hozzátesznek a környezet és a sztori hitelességéhez.
– Van benne egy jó kis romantikus szerelem. Elárulok egy titkot: a romantikus szerelem nem csak a fiatalok előjoga.
– Nem egyszerű csihi-puhi, igényesen megírt, és intellektuális-erkölcsi-filozófiai kérdéseket is felvető regény – bár ezeket nem kell feltétlenül komolyan venni. Például azt a kérdést, hogy ki a kegyetlenebb: a gyilkos vagy a bosszúálló? Vagy azt, hogy erkölcsös-e egy kegyetlen kéjgyilkost az áldozat hozzátartozóinak kiszolgáltatni? Block ezen a vonalon haladva jut el majd később a Bérgyilkos sorozatáig, ahol a főszereplő a profi, precíz, gyorsan és tisztán dolgozó ítéletvégrehajtó, aki olyan mint a természet: érzelmek nélkül, hideg fejjel öl – szembe állítva az emberi gonoszságból és elmebeteg perverziókból származó gyilkos ösztönök irányította amatőr gyilkosokkal.
– A szerző ismeri az olvasó lélektanát, a regény végére azt a (véres, Nesbot idéző) befejezést kapjuk, amit várunk – ne legyünk büszkék magunkra.
– A krimik ügyében a molyok ízlésében meg lehet bízni, ez a regény a moly.hu-n 92%-os tetszési indexen áll.
– Lawrence Block nálam szerepel a legjobb bűnügyi regényírók listáján (a többiek Chandler, Christie, Simenon, Ellroy, Nesbo). Block világklasszis.

Ez a krimi a Matthew Scudder sorozat 10. kötete, szerintem baromi jó, és csak azt nem értem, hogy a kiadók miért nem folytatják a sorozat további köteteivel a kiadást. Még hét (!) folytatás vár ránk, lefordítatlanul, kiadatlanul.

 

Szólj hozzá!

Címkék: krimi

Bán András: A vizuális antropológia felé

2017.01.18. 16:05 vargarockzsolt

A könyv borítója randa. Első pillantásra valami laborban egy kísérlet, talán magnézium lobbanás? Az első pillantás, a felületes rátekintés sokszor megcsalja az embert, ezért érdemes a címlap fotót alaposabban is megnézni: és akkor jön a meglepetés. A labor valójában egy konyha, és azok a tárgyak, amelyek elsőre műszereknek látszottak, igazából egy mikrohullámú sütő, fóliás gurigák, kecsöpös flakonok, edények, satöbbi. Egy normál konyha, valamikor 21. század elején.

A kép jobb oldalán álló szemüveges, csíkos pulóveres, középkorú férfi, valószínűleg egy egyszerű tükröt tart a kezében – tehát szó sincs kémiai kísérletről.

Ha alaposabban megnézzük a férfi arcát, akkor rögtön kitaláljuk, az illető értelmiségi, és lehunyt tekintetéből arra következtethetünk, hogy műkritikus, egyetemi oktató. Valószínűleg Németh Lajos-díjas. A frizurája kissé lenőtt, ez arra utalhat – nem lehetünk biztosak benne -, hogy 1993 óta vizuális antropológiát tanít a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Intézetében egyetemi docensként. A kinyúlt pulcsi fiatalos mentalitást jelezhet, ezért azt tippelhetjük, hogy ő volt 1978–1980 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiója elnökhelyettese, és 2003–2004 között a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója művészeti vezetője. A bajusza alapján megkockáztathatjuk azt az állítást is, hogy jó magyar ember, ezért 2004–2006 között a Nemzeti Kulturális Alapprogram Fotóművészeti Szakmai Kollégiumának elnöke titulust is büszkén viselhette.

Egy éles szemű megfigyelőnek egy kép sok mindent elárul.

Olvassuk el a szerző nevét: Bán András. Ellenőrizzük a neten, igen, valóban, jó volt az előzetes feltevésünk, az adatok stimmelnek. A borító alján a TYPOTEX felirat, szinte már fölösleges is – minden világos, egy vizuálantropológiai tudományos könyvet tartunk a kezünkben. Ennek jó a randa borító is. Akik a szerzőt ismerik – és a szakmában és az egyetemi világban mindenki ismeri – azoknak nem kell reklám, tudják kiről van szó, a könyvet így is megveszik.

Egy újabb ellenőrzés a neten: a könyv papír formátumban már nem kapható. Viszont e-könyvként 938 forintért letölthető. Mivel ez nem a reklám helye, ezért nem árulom el, melyik kiadó honlapjáról.

Ha én terveztem volna a könyvet, akkor egészen más címlapot választottam volna, mert ez a tanulmánygyűjtemény a laikusok számára is érdekes lehetne. Mert a vizuális antropológia a tudomány és a művészet,  a kultúra és a társadalom határvidékén kóborol. Spoiler nélkül a könyvről többet nem tudok most mondani, ezért inkább idézek egy nagyszerű Szabó T. Anna verset, a költőnő Fény című kötetének hátlapjáról, amely halálosan pontosan visszaadja azt a hangulatot, amit könyv olvasása közben éreztem:

Zajlik a látvány, mint jég a folyón:

megtorlad, lódul, szilánkokra törik.

Egy szélvédőn gyors tükör-villanás:

mire lekapnád, jön a második.

Kering a nap a téli tér fölött,

villog a hó, az ablak, fáj a szem,

lencsék és prizmák, gyors tükrök között

halrajként villan át a képtelen -

rögzíthetetlen, mint a vadvizek,

és olvadékony, mint a fény maga.

Nagy, árnyéktalan déli ragyogás.

S lesz este,

reggel,

megint éjszaka.


két karc:

statements_138803.jpg
A hiba akkor izgalmas, provokatív és elgondolkodtató, ha együttműködik a véletlennel.

A hiba az, ami kivezet a világból.
Fotó: Szilágyi Lenke

statements_138775.jpg
„Mert miután a transzcendens utakat mind lezárták és az égő csipkebokrokat mind eloltották, csupán ez maradt: a hiba. Ez az egyetlen út, amely a csoda a teljesebb valóság felé vezet. Az egyetlen titok, ami még megpróbálható. Lehet, hogy a túlsó oldalon csak a krokodil vár minket. De már az is fölér egy csodával, mert ez a krokodil nem e világról való. A hiba az, ami kivezet a világból.” /Perneczky Géza /

foto: Horus Archivum

 

Szólj hozzá!

Címkék: typotex szabó t. anna bán andrás vizuális antropológia

Susan Sontag: A fényképezésről

2017.01.18. 15:32 vargarockzsolt

1.Jpeg
                                                   A fénykép a halandóság leltára…

…A fénykép megcáfolhatatlanul egy bizonyos helyen és egy bizonyos életkorban ábrázolja az embert; együvé terel olyan embereket és tárgyakat, akik és amelyek a következő pillanatban már szétszélednek, megváltoznak, s járják tovább a maguk útját.
Azokra az érzelmekre, melyek Roman Vishniacnak a lengyelországi gettók mindennapjairól készült 1938-as képei láttán ébrednek bennünk, erőteljesen rányomja bélyegét az, hogy tudjuk, ezek az emberek hamarosan mind odavesztek.
Susan Sontag: A fényképezésről
108. oldal

fotó:
Roman Visniac: A Rabbi Carrying His Books, 1938
12.5 X 10.37 in.
Gelatin silver print

2_1.jpg
                                        A valóság: véletlenszerű töredékek halmaza…

A fénykép esetlegessége azt hangsúlyozza, hogy minden mulandó; a fotódokumentum mesterséges volta azt jelzi, hogy a valóság alapjában véve rendszerezhetetlen. A valóság véletlenszerű töredékek halmaza – hatalmas a csábítás, hogy ezzel a hallatlanul leegyszerűsített módszerrel intézzük el a világot.
Susan Sontag: A fényképezésről
122. oldal
Fotó: egy kocka Tarkovszkij Stalker című filmjéből. Véletlenül ezt választottam.

 

3_1.jpg                                     
                                        A fényképezés a világ szerkezetének megkeresése

Cartier-Bresson számára a fényképezés „a világ szerkezetének megkeresése – tobzódás a forma tiszta gyönyörében”, híradás arról, hogy „ebben a káoszban mégis van rend”. (Alighanem lehetetlen úgy beszélni a tökéletességről, hogy ne legyünk kenetteljesek.)
152. oldal
fotó:
Henri Cartier-Bresson: FRANCE. Paris. 1952. On the Eiffel Tower

4.jpg
1. A fénykép a halandóság leltára. (A fénykép megcáfolhatatlanul egy bizonyos helyen és egy bizonyos életkorban ábrázolja az embert; együvé terel olyan embereket és tárgyakat, akik és amelyek a következő pillanatban már szétszélednek, megváltoznak, s járják tovább a maguk útját.) 108. oldal
2. A valóság: véletlenszerű töredékek halmaza. (A fénykép esetlegessége azt hangsúlyozza, hogy minden mulandó; a fotódokumentum mesterséges volta azt jelzi, hogy a valóság alapjában véve rendszerezhetetlen.) 122. oldal
3. A fényképezés a világ szerkezetének megkeresése. (Cartier-Bresson számára a fényképezés „a világ szerkezetének megkeresése – tobzódás a forma tiszta gyönyörében”, híradás arról, hogy „ebben a káoszban mégis van rend”.) 152. oldal

Ezek az állítások egymással ellentétesek, párhuzamosan igazak, és ugyanakkor akár egytlen képre egyszerre is vonatkoztathatók. Lásd a fenti képet, melynek adatai:

Henri Cartier-Bresson: GEORGIA. Kakheti. Telavi. 1972. Monastery Alavardi (XIth Century). Visitors from the kolkhozes, celebrating Saint George.

susan_sontag_a_fenykepezesrol.jpgA kötet hat esszét és egy idézetgyűjteményt tartalmaz a fényképezésről.

Az esszék egy megközelítésben részben önismétlők – ezért érezték egyes olvasók unalmasnak –, részben egymásnak is ellentmondanak, nem alkalmasak egy koherens művészetfilozófia megalapozására – ezért érezhettek más olvasók a kötet végeztével tanácstalanságot.
Egy másik megközelítés szerint a kötet olyan, mint egy zenemű. A szerző bizonyos dallamokat, motívumokat, témákat újra és újra elővesz, átgondol, variál, és ezzel lehetőséget teremt az olvasó számára, hogy maga válassza ki a számára érvényes gondolatokat.
Számomra szimpatikus ez a szerkesztési mód, mivel nem is hiszem, hogy a fényképezésről kizárólagos érvényességű állítások megfogalmazhatók volnának.

Mi is a probléma? (Ahogy én látom.)
A fényképezésnek öt jelentős szereplője van. Néhány meghatározás ezekre:

1. A fényképész. Ő lehet művész, aki teremt egy új valóságot. Lehet kézműves mesterember, aki az adottból kihozza a legjobbat. Lehet szenvtelen megfigyelő, aki dokumentál és tudósít. Lehet manipulátor, aki kiválaszt és megteremti az érvényes látványt. Lehet ragadozó, aki felfalja és kiköpi a tényeket, de lehet érzékeny befogadó is, vagy akár a múlt pillanatainak mérnöke – a sorolást folytathatnám.
2. A gép. Eszköz, amely elválaszt vagy összeköt. Megjelenít vagy átalakít. Elidegenít vagy átlényegít.
3. A világ, mint a fénykép tárgya. Szubjektív látomás vagy objektív valóság. A jelen pillanatainak sora, amely eltűnik; véletlen halmaz vagy éppen összefüggések és folyamatok rendszere.
4. A fénykép. Egy papírdarab. Műalkotás. Dokumentum. A múlt egy megörökített jelentős vagy jelentéktelen jelenete. Érzelmi indikátor, mém, környezetétől függő objektum, stb.
5. A néző. Manipulált tömegember vagy egyedi és érzékeny szubjektum. Műértő vagy fogyasztó. Felhasználó vagy kéjenc. Érdektelen megfigyelő vagy érzelmileg érintett befogadó.

Mindezek az egymásnak ellentmondó, egymást kiegészítő állítások a fényképészet történetében, a fényképészetről való gondolkodásban, az egyes fényképészek életművének és egyes fényképeinek elemzésekor – változó hangsúlyokkal – rendre előkerülnek, így hát Sontag is ezeket a problémákat járja körül – a rá jellemző jó stílussal és filozófiai megalapozottsággal. Újra és újra nekifut, rengeteg nagyszerű példával demonstrálva az egyes állítások (rész)igazságát.
Stieglitz, Arbus, Avedon, Moholy-Nagy, Cratier-Bresson, Brassai – néhány név azok közül, amely legtöbbször szerepel. Az ő fényképeik a neten elérhetők, ezért engem nem zavart, hogy nincs a könyvben kép.

A kötetet Walter Benjamin szellemében, egy fényképészetről szóló idézetgyűjteménnyel zárul. Ebben Agatha Christie regény részlet épp úgy olvasható, mint a Minolta gyár reklámszövege, Schopenhauer és Wittgenstein magvas gondolatai, vagy neves fényképészek (pl. Man Ray, Dorothea Lange, André Kertész) aforizmái.

Jó és fontos könyv. Talán nem érdemes egyfolytában olvasni, de egy-egy esszét érdemes újra és újra elővenni. Egy tudatos fotós könyvtárából nem hiányozhat.

 

Szólj hozzá!

Címkék: amerikai esszé fotóművészet

Bodó Mihály: A festészet mint nyelvjáték

2017.01.05. 17:52 vargarockzsolt


covers_257544.jpg
Lapozzunk fel egy a reneszánsz festészetről írt, reprodukciókkal teli könyvet, álljunk meg azoknál az alkotásoknál, amelyek elnyerték a tetszésünket, majd fordítsuk fejjel lefelé, és időzzünk el a már megtekintett oldalaknál.
A megfordított nézetben – a figurális jelentések részleges kiiktatása miatt – a festmények parcellákra, foltokra, vonalakra, színekre és tónuskülönbségekre esnek szét. Ezzel az egyszerű, ki tudja, milyen régóta használt festői fogással, mely Vaszilij Kandinszkijnak is megadta a végső impulzust az absztrakt festészet felfedezéséhez,* „absztrakt festménnyé” alakíthatunk át minden figurálisművet.

* Vaszilij Kandinszkij úgy emlékezett vissza, hogy egy takarítónő által fordítva visszahelyezett festményen pillantotta meg az első, az első önálló műként is értelmezhető „absztrakt festményét”.
Bodó Mihály: A festészet mint nyelvjáték
9. és 185. oldal

Bár a cím csalóka – filozófiát ígér, de egy rövid bevezetőtől eltekintve csak művészettörténetet és műelemzéseket kapunk –, a tartalom remek. Ami kifogásolható, az az illusztrációk mérete. Picik, picurkák. Mindezt egy reprezentatív albumban kellett volna közre adni.
Érdemben két megjegyzésem volna:
1. Amikor a szerző lemond a tartalomelemzésről, akkor megengedhetetlen redukciót hajt végre, de a módszere mégis rendkívül tanulságos – egészen máshogy fogok ezentúl a festményekre nézni.
2. Már megint kiderült, hogy milyen iszonyúan műveletlen és felületes vagyok, vak mindarra, ami nem érdekel. Például volt az a Caravaggiótól Canalettóig című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, azon is hogy keresztül rohantam, most már nem tenném.
A könyvről alapos recenziók olvashatók, amelyek elérhetők a Typotex kiadó honlapján.

Szólj hozzá!

Címkék: festészet Typotex képfilozófiák

Bozóky József: Majdnem Nirvána

2017.01.05. 17:39 vargarockzsolt

covers_251504.jpgA helyszín Kambodzsa, a dzsungelben, egy 16. századi palota romjai melletti téren.

"A gazdag, fehér nő, vaníliafagylaltot idéző ruhájában […] csak mosolygott titokzatosan és a fényképezőgépét babrálta.
A korszerűen gondolkodó helyi üzletemberek pénzt kértek azért, hogy lefényképezi őket. Alacsony, méltányos összeget kértek, és Lisa meg is adta nekik, bár eszében sem volt fényképezni őket, de az üzletemberek úgy helyezkedtek, hogy ez elkerülhetetlen legyen.
– Személyiségi jogok – mondták vérlázító kiejtéssel –, arclopás. Angol fontot is elfogadunk.
A közelben egy fehér ruhás rendőr figyelte az eseményeket, de csak az általános szabályok betartására ügyelt. A táskalopás tilos volt, és újabban a nők ruhájának megérintése is, de ennek nagyon nehéz volt érvényt szerezni, hiszen ez a barátság és a párbeszéd elemi eszköze. […] Többet kellene Kiplinget olvasniuk. A rendőr büszke volt az olvasottságára és a tekintélyére. Amikor egy hirtelen mozdulatot tett a kezével, hogy elhessegessen egy bogarat, az árusok nyomban felé fordultak, azt hívén, hogy valami tilalmas dolgot tettek.
[…]
Thomas nem az az ember, aki bedől az ál-népművészeti bóvliknak. Aki brókerként dolgozik, annak hivatalból kell értenie az eredetiséghez és a hazugságokhoz. Színesen elmesélte a társaságnak, hogy milyen alkutrükkökhöz kellett folyamodnia, hogy megszerezze a ládát.
[…] Lisában lassan megfogalmazódott a gondolat, hogy Thomas talán túl sok figyelmet szentel a tárgyaknak, és persze a megszerzésüknek, és túl keveset a hely csodás szellemiségének. Őszintén remélte, hogy az árus, aki Thomas elbeszéléséből együgyű, buta embernek tűnt, megtalálja a maga hasznát.

A tér túlfelén egy helyi üzletember gyors mérleget készített fejben az árukészletről, valamint a napi cash flow alakulásáról, és elégedett volt vele. A forgalom meghaladta a tavaly ilyenkor tapasztalt mértéket és a rezsiköltségek sem emelkedtek. Értesítette a logisztikai alvállalkozóját, hogy újabb ládára és még néhány apróságra lenne szüksége. Az alvállalkozónak nem volt kedve kilépni a vászonárnyékoló alól a hőségbe, ezért azzal az ellenvetéssel élt, hogy az üzlet pillanatnyi felfutása bizonyára nem tartós, csak pillanatnyi csúcs, amelyet rendkívüli körülmények generálnak, ahogy azt a Higgins-Mann görbe is mutatja, így hát bőven elég, ha holnap frissítik a készletet.
Az üzletember nem vitatkozott a fiával, csak várta szótlanul, hogy induljon. Még hátravan egy éve az egyetemen, aztán majd mehet a saját feje után, de addig is jó volna, ha megértené az üzlet elemi részeit. Amíg vevő van, addig árunak is kel lennie. Márpedig a turisták még mindig nyüzsögtek a téren, és ez még órákig így lesz.
– Lódulás – mondta csendesen, és szemével követte a logisztikai alvállalkozót, ahogy elindult.
Jó árban futnak most ezek a ládák, és hihetetlen, hogy éppen azok a legkelendőbbek, amelyek a legsilányabb kivitelben készülnek, ócska, beteg fából. A régiség illúziója volt persze a kelendő, az érthetetlen európai gondolkodás értelmében, de kell ehhez egy átgondolt üzleti stratégia is.
Az új ládát nem rakta ki a többi árú mellé, hanem berúgta az összetákolt asztal alá, ügyelve rá, hogy azért kilátsszon. Ha valaki érdeklődött iránta, akkor elsőre csak a vállát vonogatta, mint aki nem is érti, hogy mit akarnak tőle. A láda nem eladó, abban tartja az értékeit. Aztán hagyta, hogy alkudozzanak."
(37-41. oldal)

Ez a részlet azt hiszem egyértelműen bizonyítja, hogy a szerző Rejtőn nevelkedett. Én még nem hallottam a Bozóky József nevét, de most megjegyeztem.
A könyv végig ilyen, néhány pillanatra – ironikusan – még a szépirodalomra is kikacsintó, szórakoztató lektűr. Hibaként talán csak az róható fel neki, hogy túl kiszámítható, bár ezt lehet úgy is értelmezni, hogy a kiszámíthatót ábrázolja. Őrült figurák rendkívüli szituációkban, még sincs semmi meglepő a tetteikben: a fanatikusok vesztenek, a pragmatikusok kaszálnak, a szerelmespárok egymásra találnak, satöbbi. Az emberi természet – civilizációktól függetlenül – néhány alapsémára épül, a multikulturális világ itt él mellettünk, csak a valós információktól elzárt, fanatizált kispolgárok hihetik azt, hogy fegyverekkel és szögesdrótkerítésekkel megvédhetjük magunkat tőle.

Szólj hozzá!

Címkék: lektűr szórakoztató kortárs magyar

Száraz Miklós György: Apám darabokban

2017.01.05. 17:34 vargarockzsolt

covers_385601.jpg
Untam, ami engem minősít, nem a könyvet.

Pedig izgulhattam volna, például amiatt, hogy ki nyeri az 1956-os magyar forradalmat, vagy hogy összejön-e Száraz Miklós György édesapjának és édesanyjának a kapcsolata? Nem árulom el, nem akarok spoilerezni.
Van ennek a könyvnek egy speciális, állambiztonsági olvasata is (ügynökregény), erről egy történész írt egy recenziót, amely rávilágít arra is, hogy mekkora ziccert hagyott ki a szerző, amikor egy olyan karizmatikus figurát, mint az apja, nem volt képes igazi regényfiguraként, hősként, kalandorként és a Kádár-rendszer ellentmondásos társutas-kritikus értelmiségijeként bemutatni, megeleveníteni.
Vannak akik szerették ezt a könyvet, lehet, hogy nekik van igazuk, nem akarom senki kedvét elvenni az olvasástól, másnak lehet, hogy bejön.

Szólj hozzá!

Címkék: kortárs magyar regény

Nem vagyok én apáca* - Krusovszky Dénes: Elégiazaj

2016.11.22. 15:50 vargarockzsolt

Nem vagyok én apáca*

elegia.jpgTudod, én egy egyszerű lélek vagyok, nem vagyok egy esztéta, nekem, ha vers, akkor legyen benne rím. Csengő-bongó, de lehet egyszerű is. Akkor tudom megjegyezni. Én egész népemet fogom/nem középiskolás fokon/ taní-/tani. vagy Harap-utca három alatt/Megnyílott a kutya-tár,/Síppal-dobbal megnyitotta/Kutyafülü Aladár./Kutya-tár! Kutya-tár!/Kutyafülü Aladár! Vagy legalább lehessen skandálni. Mint Homéroszt. SPOILER Vagy Kölcseyt. Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;/Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Na, ebben, a Krusovszkynál, nem sok ilyen van. Akkor meg legalább legyen a gondolatoknak valami ritmusa. Lehet rímtelen szabad vers is SPOILER, de akkor legyen világos szerkezete, legyen érthető. Ez már keményebb dió, mert kinek mi az érthető, tudjuk, a költők fel vannak mentve tornából SPOILER a helyesírás és a logika szabályai alól, hogy az asszociációik áramlása révén a lét mélyebb értelméhez jussanak közelebb… Hát, ja. Ezért érthetetlen sokszor (számomra) a modern költészet.

Aztán még van az is, hogy van a költő, akit megszáll az ihlet, és ír egy verset, csak diktálja neki valami égi hang a szebbnél szebb sorokat, aztán másnap rájön, hogy úgy nem jó, és aztán még napokig/hetekig/hónapokig dolgozik azon a versen, vért kínlódva, kidolgozva minden sorát, szavát, szórendjét, stb… én meg jövök akkor, és beleolvasok, nem tetszik, első blikkre, és már HOPP, lapozok is tovább. :) Nem vagyok a költő rokona SPOILER, hogy kényszerítve lennék arra, hogy elolvassam. Hát nem. Ha a kötő azt akarja, hogy elolvassam, akkor küzdjön meg érte. Legyen a versében valami, ami felkelti a figyelmemet. Ami megragad. Ráadásul egy egész verses kötet elolvasni, öncélúan, és még csak nem is azért, mert tetszik, valami igazán perverz tevékenység. Minden vers külön világ, én meg csak úgy elszaladok mellettük, mint egy érdektelen kiállításon a képek mellett.******

Ez a kötet nem jó, mert nincs jól megszerkesztve, nem átlátható, az olvasó számára érthetetlen sorrendben következnek egymás után a versek. Nincs közöttük összefüggés, ezért aztán, ahogy lapozok, csak véletlenül találok rá jó versekre. Mert azért vannak benne olyanok is.
De még mielőtt rátérnék nagyívű elemzéseimre :) a jó versekről, még egy befejező gondolatsor a kötet egészéről:
Ezt a kötet nem nekem írták. A kötet címe Elégiazaj valami olyat sugall, hogy egy szomorkás, melankolikus hangulatú költő, és az őt övező háttérzaj (múlt és jelen) a kötet verseinek alanya és tárgya. Na, én minden vagyok, csak nem melankolikus. Aztán a kötet első verse, A forrás című, tisztára Pilinszky vers. Belső hallással hallom, ahogy Pilinszky mondja: A feltartóztathatatlan/olvadásban, mint egy/katonaszökevény/vonszoltad magad/a vérnyomok mentén/… …/és akkor megláttad/az őzet egy bokor/mögül előlépni,/és láttad a vérző sebet/az oldalán… A következő versnél ez a katolikus vonal elhal, de később még előkerül a tékozló fiú – A kertkapu című (szerintem) fantáziátlan, közhelyes alkotásban, továbbá (talán) a jó pásztorra való utaláskor – na ez már (talán) egy jó vers:
Ekloga Bordáim kerítése mögött/a szervek riadt nyája – jó rövid, érthető, még ha talán nincs is sok gondolat benne. Ha már rövid, akkor itt van a másik kedvencem:
A címe: A szigligeti parton a strandolók között/egy apáca is végignézte a napfogyatkozást/(1999. augusztus 11.)
És a vers: Aztán kiábrándítóan/világos lett ismét.
Ez tetszik. Vicces. Jó a címe*******. Innen az értékelésem címe is – Nem vagyok én apáca –, én nem várom az utolsó ítéletet. Aztán eszembe jut róla András László hasonló hosszúságú remeke:
Sakkfeladvány
Világos indul, és lépésről lépésre sötétebb lesz.
Ilyenek a költők, mondhatnánk, pesszimisták, elégikusak, de ez, csak azzal a megszorítással igaz, hogy csak a pesszimista és elégikus költők pesszimisták és elégikusak. Hát, ezzel, nem sokkal jutottunk beljebb, sem a költők, sem a konkrét kötet megítélése szempontjából, ezért szóba hozok még egy verset. Ez, szerintem, remekmű. Írtam róla egy karcot, nincs benne egyetlen saját gondolatom sem, úgy hogy nyugodt szívvel tudom ajánlani: SPOILER

Mivel már túl hosszúra nyúlt ez az értékelésem SPOILER, befejezésül a csillagozásról. Ha egy verses kötetben van egyetlen remekmű, akkor az nálam már 5 csillag. Mert akkor azt már érdemes volt kiadni, azzal javult valamit a világ állapotja.Nem feltétlenül érdemes az egész kötetet megvenni SPOILER, de azt a zseniális verset tudom ajánlani. SPOILER
És mások találhatnak maguknak egyéb tetsző-tetszetős verseket is a kötetben – lehet próbálkozni. :)

* copyright: Schöck Ottó – S. Nagy István: Nem vagyok én apáca. Előadja Zalatnay Sarolta. 1970. Refrén:
Nem vagyok én apáca
Nem élhetek bezárva
Te sem vagy kedvesem börtönőr
Engedj ki hát a hűvösből (x2)



** Ide egy Kukorelly Endre költő és hadvezér politikus arcképére utaló linket akartam illeszteni, de éppen mondott valami (szerintem) nagy baromságot, ezért ettől eltekintek.

*** Petőfi, a légtornász

**** Ez a fotó***** van a könyv végén: SPOILER – szóval nem egy Simon Marci vagy kisZávada, akiért rajonganak a lányok, viszont az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles filmben van egy olyan jelenet, amikor a szépfiú Paul McCartney-nak SPOILERhoznak egy nagy halom rajongói levelet, és akkor a csúnyácska, nagy orrú Ringo Starr SPOILER szomorkodik, de akkor neki meg behoznak egy egész zsákkal…

***** A költő fotójáról @
Csabi nagyszerű karca SPOILER jutott az eszembe, hogy mennyire mulandók ezek az arcok, mennyire mulandók ezek a költők. (Is.)

****** Ezt már megírtam máshol:
SPOILER

******* Mit tesz egy jó cím!
SPOILER






Szólj hozzá!

Címkék: vers magyar kortárs irodalom