vargarockzsolt

Raktár. Egy gátőr szerszámai és egy levéltári segédfogalmazó iratai.

Friss topikok

Címkék

56 os intézet (1) 62/kirakós játék (1) a. e. bizottság (1) Aaron Blumm (1) acid test (1) Adorno (1) adorno (1) ady endre (1) agatha christie (1) Akció van! (1) Akira Kurosawa (1) akutagava (1) alain badiou (1) alan lightman (1) alan turing (1) alaptörvény (1) alaszka (1) Alfred Steiglitz (1) Alfred Stieglitz (1) alkotmány (1) állambiztonság (1) állambiztonsági levéltár (2) Almási Miklós (1) alternatív iskolák (1) alternatív vallás (1) amerikai (2) amerikai krimi (2) amerikai psycho (1) amerikai regény (12) andrás lászló (1) andrás sándor (1) andrej rubljov (2) André Kertész (1) andy clark (1) andy warhol (1) angol (1) angol regény (7) angst (1) anna margit (1) antiszemitizmus (3) antoine rocquentin (1) antropológia (1) Apám helyett (1) apokalipszis (1) apokaliptika (1) Apolló (1) arasse (1) argentin (2) arnheim (1) Arthur C. Danto (1) asperger-szindróma (1) Assmann (2) Asterix (1) ateizmus (1) auden (1) aukció (1) auschwitz (1) Auschwitz (1) austerlitz (1) ávh (2) Az ellenállás melankóliája (1) az első száz (1) A bankár (1) A csemegepultos naplója (1) a csend (1) A halál kilovagolt Perzsiából (1) a hóhér háza (1) a holtsáv (1) A kék szifon (1) a nő (1) a párválasztó agy (1) a pszichológia örök témái (1) a század (1) a szellem nemessége (1) a természet és a lélek (1) a tér költészete (1) A történetárus (1) Babij Jar (1) babits mihály (1) bach (1) bagabo (1) Balassa Péter (1) balassa péter (1) Balaton (1) balázs béla (1) Bálint Eszter (2) Balkán (2) Balogh Attila (1) Balzac (1) bán andrás (1) bán zoltán andrás (2) Bán Zsófia (2) Barcelona (1) bárdos deák ági (1) Bari Károly (1) Barnás Ferenc (1) barnes (1) Barthes (1) barthes (1) bartók (1) bazsányi sándor (1) beatles (1) beaver (1) beethoven (1) békés pál (2) Bencsik Orsolya (2) benedek anna (1) Bényei Tamás (1) bényei tamás (1) benyhe jános (2) beregi tamás (2) bereményi géza (1) bernstein (1) bestiárium (1) bestseller (1) besúgók (1) beszámoló (1) beszélgetések (1) bibliofita (1) bibó istván (2) bill gates (1) bimini (1) bírálatok (1) bloor (1) blues (1) bob dylan (1) bodó balázs (1) bódy gábor (3) bogdán józsef (1) bogdán lászló (1) bognár szabolcs (1) bögre zsuzsanna (1) bohócok (1) bokszmeccs (1) Bolaño (3) Bolano (2) bondarcsuk (1) Borbély Szilárd (1) Borges (3) boros jános (1) Bosznia (1) Bovaryné (1) boyd (1) brecht (1) Brenner (1) bret easton ellis (1) bruegel (1) brueghel (1) Bruno Monsaingeon (1) Bryson (1) Bukovac (1) bulgakov (2) bulvár (1) bunuel (1) bűnügyi regény (1) Cage (1) Calvino (3) calvino (3) camus (1) Caravaggio (1) carnap (1) cavalli sforza (1) ceausescu (1) celeb (1) Cellini (1) cenzúra (1) cervantes (2) cesares (1) Chandler (1) Chile (1) Chuck Norris (1) cigány (3) cigányok (1) cigányság (2) civilizáció (1) coetzee (1) coppola (1) Cortázar (1) cortazar (1) cortázar (1) cossa (1) Cruyff (1) Csaba Ferenc (1) Csákány István (1) családregény (2) csányi sándor (2) csányi vilmos (4) csáth géza (1) cseh tamás (1) csenus imre (1) csenyéte (1) csép attila (1) cserna szabó andrás (1) csillagászat (1) csillagtúra (1) csirkejáték (1) Csontdaráló (1) csontváry (1) czesław miłosz (1) dali (1) daniel denett (1) Daniel Kehlmann (1) dankó utca (1) dante (1) darwin (1) David Smile (1) dawkins (1) del (1) demény péter (1) demetrovics zsolt (1) demján sándor (3) Dennis Lehane (1) dés mihály (1) detektívtörténet (2) diana hercegnő (1) divat (1) Doktor Faustus (1) dolittle (1) don king (1) dragomán györgy (1) drakula (1) Dresch (1) Duchamp (2) dzsessz (1) edison (1) Edmund Husserl (1) ed mcbain (1) Ed McBain (1) egyed péter (1) egyetleneim (1) Egyházfórum (1) Egyiptom (1) egy ember (1) egy medvekutató feljegyzései (2) egy mondat azok közül (1) einstein (1) Einstein (1) elbeszélés (1) elbeszélések (3) életrajz (4) élet és irodalom (1) eleven irodalom (1) Eliot (1) eliot (1) ellenkultúra (1) Ellis (1) előadóest (1) el greco (1) el liszickij (1) emberi viselkedés (1) emlékezet (1) entropia (1) Eötvös Péter (1) eper reggelire (1) erdély (2) Erdély (3) erdélyi (2) erdélyi magyar regény (1) Érdi Péter (1) erdős virág (1) erlend loe (1) esszé (15) esterházy (2) esterházy péter (2) esti (1) észlelés (3) etnikum (1) etnofon (1) európa (1) Európa (3) európa kiadó (2) evolúció (6) evolúciós (2) evolúciós pszichológia (3) ezoteria (2) fajbiológia (1) falcsik mari (1) faljáró (1) fantasy (1) fantasztikus (5) farkas béla (1) Farkas Zsolt (1) fasizmus (1) fassbinder (1) fehér márta (1) fejős éva (1) Fejtől s lábtól (1) fekete lyuk (1) fékevesztett evolúció (2) fenegyerek (1) fenyő d. györgy (1) festészet (2) festménytalányok (1) feyerabend (1) Feyman (1) Film (1) filozófia (14) finn (1) firenze (1) fizika (5) Flaubert (1) foci (2) fodor ákos (2) Fodor Géza (1) folklór (1) Forrás (1) fotóesztétika (1) fotókiállítás (1) fotóművészet (1) foucault (2) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) francia (8) francia regény (4) frankenstein (1) franny és zooey (1) Frei Tamás (1) Freud (3) freud (2) furtwängler (1) Füst Milán (1) Gaarder (1) gadamer (1) Gagarin (1) Gao Xiangjian (1) garaczi lászló (1) garbarek (1) generation p (1) genetika (1) geoffrey miller (1) geoffry miller (1) Georges Simenon (1) georges simenon (1) george foreman (1) Gerlóczy Márton (1) Gerő-Romsics vita (1) Gerő András (1) gertrude (1) gertrude stein (1) géza (1) giccs (1) glam-rock (1) glenn gould (1) goebbels (1) goethe (1) goldbach sejtés (1) Gorgo (1) görög regény (1) goropius becanus (1) Gosztonyi Katalin (1) goya (1) gőzgép (1) Grace Davie (1) gravitáció (1) grecsó krisztián (1) Grencsó (1) grendel lajos (1) grespik lászló (1) grigirij perelman (1) Gundel Takács Gábor (1) guttmann andrás (1) gyáni gábor (1) győrffy ákos (1) györgy péter (2) György Péter (2) gyuris tamás (1) hacker (1) hafner zoltán (1) hagyomány (1) hajléktalanok (3) hajnóczy péter (3) Hajnóczy Péter (3) hamu és ecet (1) hamvas béla (6) Hamvas Béla (2) hanák andrás (1) hankiss elemér (2) Hannah Arendt (1) happening (1) hari (2) Harry Potter (1) haruki (1) haszid (1) hatályon kívül helyezve (1) Hawking (1) haydn (1) háy jános (1) hazai attila (1) Heidegger (1) hemann hesse (1) hemingway (3) hempel (1) Hendrix (1) henry rollins (3) Herczeg János (1) hernádi gyula (1) Hernádi Zsolt (1) hévizi ottó (1) hidegdauer (2) Hitler (1) hitler (1) Hofi Géza (1) holden caulfield (2) Holdpalota (1) holdpalota (1) hölgyszonáta (1) holland (2) Holocaust (5) holttengeri tekercsek (2) homérosz (1) horizont (1) Horthy (2) horvát (1) horvát regény (2) houellebecq (1) Hrabal (1) Hraskó Péter (1) hülyeség (1) hunter thompson (1) ian hancock (1) idegengyűlölet (1) identitás (1) idő (1) ifjúsági (1) III/III (1) ikarusz (1) imrei andrea (2) ingmar bergman (1) interjúk (1) internet (2) irodalmi bulvár (1) irodalom (4) irodalomkritika (1) irodalomtörténet (2) irodalomtudomány (2) irónia (2) Isaac Stern (1) iskola a határon (1) Ismail Kadare (1) ismeretelmélet (1) ismertető (1) Italo Calvino (1) itt és most (1) iványi gábor (2) j.s.bach (1) Jakob Nielsen (1) jakus ildikó (1) james dean (1) James Ellroy (1) james joyce (1) james watt (1) janis joplin (1) jánossy lajos (1) japán (4) jared diamond (1) Jarmusch (2) jean cassini (1) jelenits istván (2) jeles andrás (1) Jeszenszky Géza (1) jethro tull (1) jimi hendrix (1) jim morrison (2) john cage (1) john gay (1) john gribbin (1) john lennon (2) John Lurie (2) Jon Fosse (1) Joós Katalin (1) joyce (1) józsef attila (3) József Attila (1) jó könyv (1) julio cortazar (3) kabbala (1) kádárizmus (1) kádár jános (2) kádas mária (1) Kafka (1) kafka (1) kalasszikus irodalom (1) Kálmán C. György (1) kálmán c. györgy (1) Kálnoky (1) kalóz (1) kamarás istván (1) kamill kopke (1) Kampis György (1) kanadai (1) Kaposvár (1) karácsony benő (1) Karashan (1) karc (10) Karl Jaspers (1) Karl Popper (1) karnevál (1) katolikus (1) kavafisz (1) kazár szótár (1) kedvenc (1) Keleti díván (1) kemenesi zsuzsanna (1) kemény istván (2) Kenéz Ferenc (2) kenéz ferenc (1) ken kesey (1) Kerékgyártó István (1) keresztény (1) kerry4ever (1) kertész (3) kertész imre (2) keszeg anna (1) keszei józsef (1) kínai regény (1) king crimson (2) kipling (1) király lászló (1) kirekesztés (1) kiskegyed (1) kisregény (5) kiss ferenc (1) kiss lászló (1) kis jános (1) ki ölte meg jean cassinit (1) Klaniczay (1) klasszikus (6) klasszikus zene (1) klaus nomi (1) Koen Wessing (1) koestler (1) Kolozsvár (2) kolozsvár (1) Kolozsvár-oratórium (2) költészet (2) kondor béla (1) Kondor Béla (1) Konkoly-Thege Miklós (1) konnekcionizmus (1) Konrád György (1) konrád györgy (1) könyv (3) konzervatív (1) köpenicki kapitány (1) Kornis Mihály (1) Kőrösi Zoltán (2) kortárs (33) kortárs irodalom (11) kortárs magyar (19) kortars magyar felvidek hataron tuli szepirodalom recenzio (1) kortárs magyar klasszikus (3) kortárs magyar regény (12) kortárs zene (1) Kostler (1) kosztolányi (1) kovács andrás bálint (1) Kovács András Bálint (1) kovács ibolya (1) kovács teréz (1) közgazdaságtan (1) közhelyek (1) kozmológia (1) Kołakowski (1) Krasznahorkai (1) Krasznahorkai László (2) krasznahorkai lászló (8) krimi (24) kritika (5) kronopiok es famak tortenete (1) kroó györgy (1) Krusovszky Dénes (1) Kublaj kán (2) kuhn (1) kultúra (1) kulturantropológia (2) kultúrantropológia (1) kultúrpolitika (1) kultúrtörténet (1) kundera (1) Kundera (1) kuplé (1) kurgáni napló (1) Kurtág György (1) kurtág györgy (1) kurtz ezredes (1) kurt gödel (1) kutyaügyi előadó (1) kvantumfizika (1) Lacan (1) ladányi jános (1) láng orsolya (1) Láthatatlan városok (1) láthatatlan városok (1) Latin-Amerika (1) Látó (2) látó (1) Lawrence Block (1) leibowitz (1) lektűr (7) lem (1) lengyel regény (1) lenin (2) leonardo (1) Leopardi (1) Lewis Payne (1) le clézio (1) lharmattan kiadó (1) liar (1) liberális (1) liberalizmus (1) linn ullmann (1) litvai nelli (1) liv ullmann (1) lonesco (1) losonczy géza (1) lovas ildikó (1) lucy lippard (1) luther (1) Lyotard (1) maár judit (1) macska (1) macskakaja (1) mágikus realizmus (1) magyar (42) magyarország (1) magyarország alaptörvénye (1) magyarország felfedezése (1) magyarósi éva (1) magyar hivatástudat (1) magyar irodalom (3) magyar krimi (1) magyar novellák (2) magyar regény (3) Mahavishnu (1) Maigret (9) maigret (1) Majtényi László (1) maláj (1) Malevics (1) Malina János (1) Mallarmé (1) malraux (2) mao (1) Marcell Duchamp (1) marcel aymé (1) marcovaldo (1) Marco Polo (2) marketing (1) marlon brando (1) Martin Amis (1) martin amis (1) Martin Buber (1) Márton László (1) marton lászló távolodó (1) Marvin Pontiac (1) Marx (1) matematika (2) máté tóth andrás (2) Matisse (1) Matt Ridley (1) maurice lee (1) Medusa (1) meghalt a főítész (1) Megjött Ézsiás (1) melankólia (1) méltatások (1) ménes attila (2) menyhárt jenő (1) Menzel (1) Mérő László (1) mérő lászló (1) mese (1) meseregény (1) Mészöly Miklós (1) metagalaktika (1) Mexikó (1) micsinay (2) mikael niemi (1) mikes tamás (1) miklósi ádám (2) Mileta Prodanovic (1) mindig régen van (1) mocsok (1) moldova györgy (1) molnár ferenc (1) moly (1) moly.hu (3) monty cantsin (2) morel találmánya (1) Móricz Zsigmond (1) Mosonyi Aliz (1) Mozart (1) Mózes (1) mr. spencer (1) muhammad ali (1) multiverzum (1) Mum (1) murakami (1) mussolini (1) Műút (1) művészetfilozófia (2) művészettörténet (1) Nádas Péter (4) nádas péter (2) nagyamám (1) nagyanyám (1) nagy bandó (1) nagy gábor dániel (1) nagy gergely (1) nagy imre (1) Nagy Koppány Zsolt (1) nagy sándor (1) nagy sz. péter (1) nánay bence (1) napló (2) napster (1) Neil Gaiman (1) Nemes Nagy Ágnes (1) nemes z márió (1) német (2) német regény (1) nemo kapitány (1) népi mozgalom (1) népzene (1) Nesbø (2) new wave (1) new york trilógia (1) nick cave (1) Nietzsche (2) nietzsche (2) nixon (1) nobel díj (2) noire (1) női lektűr (1) nooteboom (3) norman mailer (1) norvég (1) novák péter (1) novella (4) novellák (8) nulla (1) Nyáry Krisztián (1) nyelvfilozófia (1) ő. kovács józsef (1) obszervátorok (1) ógyallai csillagvizsgáló (1) oktatás (2) olasz (3) olasz sándor (1) olvasásszociológia (1) olvasónapló (1) önéletrajz (2) opera (1) orál history (1) örkény istván (1) orosz (2) orosz regény (2) osztrák (2) ottlik (1) ottlik géza (1) Ottlik Géza (1) ottlik veduta (1) öt irás az erkölcsrö (1) p. j. stradlater (1) Papp István (1) parallax (1) paraszt (1) para kovács (1) párhuzamos történetek (1) párhuzamos világok (3) paródia (1) pasolini (1) patmosz (1) pauline melville (1) Paul Auster (4) paul auster (2) paul klee (2) pavić (1) Peacocke (1) pelevin (2) pénz (1) Perseus (1) peter hammill (1) petrik iván (1) Petri György (2) philip marlowe (1) philip roth (1) picasso (2) pilinszky jános (2) PIM (1) pina (1) piszkos fred (1) piszkos harry (1) platon (2) pléh csaba (5) podmaniczky szilárd (1) poincaré sejtés (1) poirot (1) politika (7) politikai filozófia (1) popper (1) popper péter (1) popzene vittulából (1) porno (1) portugál (1) posztmodern (22) posztmodern regény (3) probléma (1) Professzorok Batthyány Köre (1) Prónay Csaba (1) propaganda (1) proust (1) provincializmus (1) próza (1) Prufrock (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (9) puskás ferenc (1) putyin (2) Pynnchon (1) Queneau (1) quine (1) Radics Viktória (1) radnóti sándor (3) rados ferenc (1) raimundus lullus (1) rainer m. jános (2) rainer maria rilke (1) Rakétaember (1) rasszizmus (2) Ravel (1) ready-made (1) recenzió (37) recenzio (1) regény (38) régészet (1) Reggel és este (1) reichenbach (1) reinkarnáció (1) rejtő (1) remekmű (1) Réz András (1) richard brautigan (1) richard rorty (1) Richter (1) Ridley (1) ridley scott (1) riemen (1) rilke (1) Rimbaud (1) Robbe-Grillet (1) Roberto Bolaño (1) Robert De Niro (1) robert de niro (2) roccamatio (1) rockandroll (5) rockzene (1) rodcsenko (1) roger waters (1) roma (3) romani (2) Romano Rácz Sándor (1) román józsef (1) Romsics Ignác (1) rónay lászló (1) Rorty (1) rossz könyvek (1) rossz regény (1) rubin szilárd (2) rudolf arnheim (1) Rushdie (1) safranski (2) salinger (3) sally hayes (1) samuel borkopf (1) Sándor Klára (1) sántaiskola (2) sántha józsef (2) sanzon (1) san francisco (1) saramago (1) sárközi györgy (1) sárközi márta (1) sartre (2) Sáry László (2) Sátáni versek (1) Sátántangó (1) schiff andrás (1) Schöberg (1) schönberg (1) schubert (1) sci-fi (3) sebald (1) Sebald (4) sebestyén mihály (1) seiobo (1) Semjén Zsolt (1) Shakespeare (2) sherlock holmes (1) sign (1) silence (1) Simenon (5) Simon Albert (1) simon albert (1) sitting targets (1) skandináv (3) skandináv krimi (1) solti györgy (1) Solt Ottilia (1) somoza (1) Sonntag (1) sorstalanság (1) spanyol (1) spanyol regény (3) Spengler (1) spinoza (1) spiró györgy (1) stalker (1) Stendhal (1) stephenie meyer (1) stephen jay gould (1) stephen king (1) steven seagal (1) steve yates (1) Susan Sontag (1) Svájc (1) svéd (1) Symposion (1) szabadesés rádió (1) szabadkőművesség (1) szabadság (1) Szabó Lajos (1) Szabó Miklós (1) szabó t. anna (1) szcientológia (1) széchenyi ágnes (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szegő jános (3) szegregáció (1) szégyen (1) székely jános (1) szekularizáció (1) szelényi iván (1) személyes (1) szentháromság (1) szent ágoston (1) Szent Ágoston (1) szépirodalom (5) szepirodalom (1) Szépművészeti Múzeum (1) szép ernő (1) Szerbhorváth György (1) szerb regény (2) Szerdahelyi Zoltán (2) szerzői jog (1) szigetek és szemhatárok (1) szilágyi domokos (1) szilasi lászló (1) szociálantropológia (1) szociális idegtudomány (1) szociográfia (5) szociológia (10) Szókratész (1) szókratész (1) szokratész (1) szőnyei tamás (1) Szőnyei Tamás (1) szótárregény (1) Sztálin (1) sztrugackij (1) szvjatoszlav richter (1) Szvjatoszláv Richter (1) Takács Ferenc (1) talamon alfonz (1) talyigás (1) Tandori (2) tarantino (1) tárca (1) tarkovszkij (2) Tarnatino (1) tarr béla (1) társadalomtudomány (1) tar sándor (3) Tar Sándor (1) Tatár György (1) telep (1) temesi ferenc (1) teológia (1) teréz anya (1) tesla (1) teslár ákos (1) The Blind Man (1) thomas mann (1) Thomas Mann (1) thuküdidész (1) tibet (1) tillmann j. a. (2) Tillman J. A. (1) Tinguly (1) tintoretto (1) Tipotex (1) tiziano (1) tizparancsolat (1) Tolnai Ottó (2) tömjén zsolt (1) tompa andrea (2) Tompa Andrea (1) tom wolfe (1) Tordai Zádor (1) torgyán józsef (1) történelem (19) toscanini (1) tóth eszter zsófia (1) tóth krisztina (1) Tourette (1) Trabant (1) trianon (1) Trianon (1) triceps (1) tudomány (14) tudományfilozófia (5) tudományos ismeretterjesztés (4) tudósítás (1) tükör (1) Tülkös Terézia (1) turczi istván (1) tüske lászló (1) twilight (1) typotex (11) Typotex (6) ügynök (1) ügynökregény (2) Újhold (1) ullysses (2) ulysses (1) umberto eco (5) Umberto Eco (1) unalmas (1) Ungváry Krisztián (1) Univerzum (1) uszítás (1) Vad nyomozók (1) Vajdaság (3) vajda júlia (1) Vajda Mihály (1) valakinek az önarcképe (1) vallás (2) vallásszociológia (2) valuska (1) vámos miklós (1) vanek úr (1) van gogh (2) Varázsfuvola (1) vargarockzsolt (4) vargyas gábor (1) varsó (1) vass virág (1) vecsei miklós (1) velázquez (2) Velence (1) velencei bizottság (1) véletlen (2) verbunk (1) verebes istván (1) Veres Bálint (1) vermes géza (1) Verőce (1) vers (8) vészi margit (1) vida gábor (1) Vigh Mihály (1) világirodalom (1) Világoskamra (1) vita (1) Vizeli (1) vizuális antropológia (1) vulévu (1) wagner (1) walter m. miller (1) wass albert (1) watson (1) web (1) wenders (1) weöres sándor (1) Widmer (1) Wilheim András (1) Wim Wenders (1) winkler nóra (1) witkin (1) Wittgenstein (2) Wolf Haas (2) Woodstock (1) woody allen (1) yann martel (1) Zabhegyező (2) zaire (1) zalán tibor (1) Závada (1) zelk zoltán (1) zene (5) Zi-zi Labor (1) zsidó (1) zsidó misztika (1) Címkefelhő

Nem vagyok én apáca* - Krusovszky Dénes: Elégiazaj

2016.11.22. 15:50 vargarockzsolt

Nem vagyok én apáca*

elegia.jpgTudod, én egy egyszerű lélek vagyok, nem vagyok egy esztéta, nekem, ha vers, akkor legyen benne rím. Csengő-bongó, de lehet egyszerű is. Akkor tudom megjegyezni. Én egész népemet fogom/nem középiskolás fokon/ taní-/tani. vagy Harap-utca három alatt/Megnyílott a kutya-tár,/Síppal-dobbal megnyitotta/Kutyafülü Aladár./Kutya-tár! Kutya-tár!/Kutyafülü Aladár! Vagy legalább lehessen skandálni. Mint Homéroszt. SPOILER Vagy Kölcseyt. Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;/Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Na, ebben, a Krusovszkynál, nem sok ilyen van. Akkor meg legalább legyen a gondolatoknak valami ritmusa. Lehet rímtelen szabad vers is SPOILER, de akkor legyen világos szerkezete, legyen érthető. Ez már keményebb dió, mert kinek mi az érthető, tudjuk, a költők fel vannak mentve tornából SPOILER a helyesírás és a logika szabályai alól, hogy az asszociációik áramlása révén a lét mélyebb értelméhez jussanak közelebb… Hát, ja. Ezért érthetetlen sokszor (számomra) a modern költészet.

Aztán még van az is, hogy van a költő, akit megszáll az ihlet, és ír egy verset, csak diktálja neki valami égi hang a szebbnél szebb sorokat, aztán másnap rájön, hogy úgy nem jó, és aztán még napokig/hetekig/hónapokig dolgozik azon a versen, vért kínlódva, kidolgozva minden sorát, szavát, szórendjét, stb… én meg jövök akkor, és beleolvasok, nem tetszik, első blikkre, és már HOPP, lapozok is tovább. :) Nem vagyok a költő rokona SPOILER, hogy kényszerítve lennék arra, hogy elolvassam. Hát nem. Ha a kötő azt akarja, hogy elolvassam, akkor küzdjön meg érte. Legyen a versében valami, ami felkelti a figyelmemet. Ami megragad. Ráadásul egy egész verses kötet elolvasni, öncélúan, és még csak nem is azért, mert tetszik, valami igazán perverz tevékenység. Minden vers külön világ, én meg csak úgy elszaladok mellettük, mint egy érdektelen kiállításon a képek mellett.******

Ez a kötet nem jó, mert nincs jól megszerkesztve, nem átlátható, az olvasó számára érthetetlen sorrendben következnek egymás után a versek. Nincs közöttük összefüggés, ezért aztán, ahogy lapozok, csak véletlenül találok rá jó versekre. Mert azért vannak benne olyanok is.
De még mielőtt rátérnék nagyívű elemzéseimre :) a jó versekről, még egy befejező gondolatsor a kötet egészéről:
Ezt a kötet nem nekem írták. A kötet címe Elégiazaj valami olyat sugall, hogy egy szomorkás, melankolikus hangulatú költő, és az őt övező háttérzaj (múlt és jelen) a kötet verseinek alanya és tárgya. Na, én minden vagyok, csak nem melankolikus. Aztán a kötet első verse, A forrás című, tisztára Pilinszky vers. Belső hallással hallom, ahogy Pilinszky mondja: A feltartóztathatatlan/olvadásban, mint egy/katonaszökevény/vonszoltad magad/a vérnyomok mentén/… …/és akkor megláttad/az őzet egy bokor/mögül előlépni,/és láttad a vérző sebet/az oldalán… A következő versnél ez a katolikus vonal elhal, de később még előkerül a tékozló fiú – A kertkapu című (szerintem) fantáziátlan, közhelyes alkotásban, továbbá (talán) a jó pásztorra való utaláskor – na ez már (talán) egy jó vers:
Ekloga Bordáim kerítése mögött/a szervek riadt nyája – jó rövid, érthető, még ha talán nincs is sok gondolat benne. Ha már rövid, akkor itt van a másik kedvencem:
A címe: A szigligeti parton a strandolók között/egy apáca is végignézte a napfogyatkozást/(1999. augusztus 11.)
És a vers: Aztán kiábrándítóan/világos lett ismét.
Ez tetszik. Vicces. Jó a címe*******. Innen az értékelésem címe is – Nem vagyok én apáca –, én nem várom az utolsó ítéletet. Aztán eszembe jut róla András László hasonló hosszúságú remeke:
Sakkfeladvány
Világos indul, és lépésről lépésre sötétebb lesz.
Ilyenek a költők, mondhatnánk, pesszimisták, elégikusak, de ez, csak azzal a megszorítással igaz, hogy csak a pesszimista és elégikus költők pesszimisták és elégikusak. Hát, ezzel, nem sokkal jutottunk beljebb, sem a költők, sem a konkrét kötet megítélése szempontjából, ezért szóba hozok még egy verset. Ez, szerintem, remekmű. Írtam róla egy karcot, nincs benne egyetlen saját gondolatom sem, úgy hogy nyugodt szívvel tudom ajánlani: SPOILER

Mivel már túl hosszúra nyúlt ez az értékelésem SPOILER, befejezésül a csillagozásról. Ha egy verses kötetben van egyetlen remekmű, akkor az nálam már 5 csillag. Mert akkor azt már érdemes volt kiadni, azzal javult valamit a világ állapotja.Nem feltétlenül érdemes az egész kötetet megvenni SPOILER, de azt a zseniális verset tudom ajánlani. SPOILER
És mások találhatnak maguknak egyéb tetsző-tetszetős verseket is a kötetben – lehet próbálkozni. :)

* copyright: Schöck Ottó – S. Nagy István: Nem vagyok én apáca. Előadja Zalatnay Sarolta. 1970. Refrén:
Nem vagyok én apáca
Nem élhetek bezárva
Te sem vagy kedvesem börtönőr
Engedj ki hát a hűvösből (x2)



** Ide egy Kukorelly Endre költő és hadvezér politikus arcképére utaló linket akartam illeszteni, de éppen mondott valami (szerintem) nagy baromságot, ezért ettől eltekintek.

*** Petőfi, a légtornász

**** Ez a fotó***** van a könyv végén: SPOILER – szóval nem egy Simon Marci vagy kisZávada, akiért rajonganak a lányok, viszont az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles filmben van egy olyan jelenet, amikor a szépfiú Paul McCartney-nak SPOILERhoznak egy nagy halom rajongói levelet, és akkor a csúnyácska, nagy orrú Ringo Starr SPOILER szomorkodik, de akkor neki meg behoznak egy egész zsákkal…

***** A költő fotójáról @
Csabi nagyszerű karca SPOILER jutott az eszembe, hogy mennyire mulandók ezek az arcok, mennyire mulandók ezek a költők. (Is.)

****** Ezt már megírtam máshol:
SPOILER

******* Mit tesz egy jó cím!
SPOILER






Szólj hozzá!

Címkék: vers magyar kortárs irodalom

Babicska Mihály, Koszlotányi Rezső… Nemegy Nagy Ágnes, Weüres Sándor… - Farkas Zsolt: Szia

2016.11.22. 15:36 vargarockzsolt

"Ez az esztétika persze igen messze esik attól a szépelgő, önelégült, ókonzervatív esztétizmustól, amit a nyugatos-újholdas vezér „homo aestheticus”-ok képviselnek (Babicska Mihály, Koszlotányi Rezső… Nemegy Nagy Ágnes, Weüres Sándor…), amelyben (nem tehetségtelen) műmájerek próbálgatják a cipóarcukat a képzelt koszorú alá. Régi rossz szokás, csak kicsit még álszerényebben csinálják, mint Arany, fátumként akarják önmagukat felmutatni, mint Ady. Ez (szintén régóta) az önkritikátlanság irányába tolta a diskurzust, ami segített, hogy megmaradjon egy nemzetközi összehasonlításban meglehetősen gyengécske és csekély nemzetközi érdeklődést keltő irodalomnak (művészetnek) a magyar."
Farkas Zsolt: Szia 220-221. oldal, Újabb jelentős fiatal író bukkant fel - Hajas Tibor: Szövegek

Zseniális, ellentmondásos, provokatív.

covers_286284.jpgEgy helyütt azt írja: Ha nem tudod elmondani köznyelven, akkor a legjobb esetben is csak sznob vagy, de valószínűbb, hogy „tudásalapú” kizsákmányoló. Nem tudja elmondani köznyelven, de nem azért mert sznob, és nem is része az elitnek, így aztán nem is kizsákmányoló – egyszerűen csak elszállt művész, filozófus, esztéta, kritikus, aki a tudományos szakzsargont a privát szubkultúrájának argójával vegyíti.
Nyelvében és szemléletmódjában is eklektikus, bár a saját rendszerén belül konzisztens. Hosszasan elemzi a Bëlga egyik lemezét, Knézy Jenő stílusát, Ronaldinho futballtörténeti szerepét, ugyanakkor több mint harminc oldalon keresztül foglalkozik Szegedy-Maszák Mihály egyik tanulmánykötetével, negyven oldalon keresztül Tamás Gáspár Mikós Törzsi fogalmak c. kötetével. Megírja, hogy miért sz@r a Fábri Zoltán rendezte Az ötödik pecsét film (a magyar filmtörténet egyik legjobb filmje egyébként, gondolom én, miközben azt is gondolom róla, hogy egy ócska halivúdi giccs), és olvasónaplót vezet Esterházy Javított kiadásáról, nem titkolva lesújtó véleményét, amiben szintén igaza van és nincs igaza, gondolom én. Satöbbi.
Az ízlésemhez képest kicsit (?) balos, az állításaival ezért vitatkoznék, viszont a kritikái SPOILER támadhatatlanok.

Hozzá képest az összes hivatásos kritikus holt unalmas.


„[M]ért nem Mészöly vagy Nádas apja besúgó, sokkal pontosabban le tudnák írni az egészet, mért kell olyasmivel foglalkoznom, ami nem felel meg a te-het-sé-gem-nek!” (28.) Talán mégiscsak, tényleg szerencsés szerző EP, mint TGM megjegyezte. Talán a tehetség éppen akkor mutatkozik meg, amikor valami nem oldható meg a szokásos rutinnal, a tuti, kipróbált technikákkal, a szokásos hangfekvésekben.
Farkas Zsolt: Szia 187-188. oldal Szépség és a Szörnyeteg. Esterházy Péter: Javított kiadás.

Megjegyzésem: Talán mégiscsak, tényleg szerencsés szerző EP, azaz Esterházy Péter, mondta TGM, azaz Tamás Gáspár Miklós, amikor megjelent a Javított kiadás, a besúgó apa történetével, hisz így EP életébe belépett a a valóság, a realitás, nem posztmodernkedhet tovább – ezzel Farkas Zsolt is egyetért, igen.
A valóság azonban más módon szólt aztán bele EP életébe, ezért így aztán TGM és Farkas Zsolt mondatai kaptak egy vajszínű árnyalatot. Konkrétan kiderült, illetve nyilvánvalóvá vált ennek a mondatnak a kegyetlensége. Így megy ez, amikor a szerzőt és az élő embert összekeveri szerző, olvasó, kritikus.

"Történt aztán, hogy egyszer csak ott termett EP, a hetvenes–nyolcvanas évek közepén, s ahogy térültek-fordultak, hogy, hogy nem, EP az ún. irodalom ún. politikai és ún. morális ellenőrzése elleni csaták legnyalkább vitézeként forgatta a hivatalos és ön(jelölt)cenzorokban a pennát. A free speech friss szellőjeként fútt, zászlójaként lobogott. Kelő nappal ő is kelt; szerencsés, fiatalos, örömelvű nemesítő vala ő, kerted nárciszokkal végig ülteté. Nyomában kedv s öröm röpkedtek, csillogás és pompa, amerre járt, fiatalok, középkorúak és kritikusok követték minden lépését, irigy és nagyszerű kollégák és konkurensek lapoztak rá előszörre, ahol csak megjelent, igényes történelemtanárok Hajnóczy Péterről, progresszív műtőssegédek Bólya Péterről álltak át E Péterre. Egy kicsit átírta az egész magyar nyelvet, utoljára Barczafalvi Szabó Dávid és Lőrincz El Lajos alakított ennyire látványosan rajta. Ő volt a nagy tehetség: simán kikerült minden apophradest. […] A Bevezetés a szépirodalomba (BaSz) esztétizmusára, az alanyban-állítmányban gondolkodó „szakmaiság előtérbe helyezésére, az ideológiamentesség ideológiájára [mint azt másutt kifejtettem] az a nagyon fontos szerep várt, hogy legitimáljon egy olyan szabadabb, valóban alkotói beszédmódot, amelyet per definitionem nem vonhat ellenőrzése alá a hatalom ideológiavezérelt gépezete, ugyanakkor – untig ismételgetett szlogenjei ellenére – eszében sem volt visszavonulni a társadalmilag fontos kérdések tematizálásától”. Hiszen – és ez az elvileg (cenzurálisan) mérhetetlenül szabadabb kilencvenes évekre derül ki – voltaképpeni érdekeltsége éppen ilyesmi volt (volna), nép, nemzet, kultúra, politika, történelem, nők, isten, haza, család és a többi komoly férfidolog. Miután meghalt a cselszövő, immáron (ön)cenzúra nélkül elő lehetett vezetni a politikai és szociális elkötelezettsé-get – amit azelőtt mind a komcsi, mind a népi igen nagyon nyomatott, és mégse lett nagy király. És íme: a nyolcvanas évek elejére kivívott e(szté)tikai autonómia kissé megmerevedik, és a kilencvenes évek teljesen új helyzetében EP egyre megmondósabb, nemritkán a kulturális-nemzeti észosztó villan elő az eurokonform köpönyeg mögül."
Farkas Péter: Szia 181-182. oldal Szépség és a Szörnyeteg. Esterházy Péter: Javított kiadás.

Megjegyzésem: A stílus EP paródia + a szokásos irodalomtudományi-filozófiai szakzsargon, ami a hétköznapi halandók számára elérhetetlenné teszi a szöveget – Farkas Zsolt ilyen, ezzel nincs mi tenni.
A tartalom viszont elgondolkodtató: összefoglalva és emberi nyelvre lefordítva: az alanyban-állítmányban való gondolkodás – szemben a népben és nemzetben való gondolkodással –, azt a célt szolgálta, hogy ne kelljen alkalmazkodni a korábbi hazug pártnyelvhez és elavult realista nyelvhez (ami a népiek sajátja volt?), és ezen az új nyelven aztán nosza, lehet akár politizálni is.





 

2 komment

Címkék: kritika magyar esszé

Závada Pál: Egy piaci nap

2016.11.22. 15:16 vargarockzsolt

covers_394236.jpgEgy piaci nap, porfelhő, hangok, emberek és állatok bőgése, zűrzavar, összekötve egy kis lincseléssel, politikával, történelem alulnézetből, káosz, erőszak, vér, menekülés, hatalom, bírósági tárgyalás, érdek, politika, politika, kiszolgáltatottság, az áldozat rémülete, a felbujtók gátlástalansága, hazugság, történelem, undor és elidegenedés mindenkitől, önmagunktól, aztán a gyógyító hazugságok.
Ilyen Závada Pál regénye, kavarog benne az idő, mint Ottliknál. A helyszín Móricz és Sánta Ferenc vidéki Magyarországa. A szereplők néhol Németh László nőfiguráit idézik. Benne áll tehát a magyar irodalmi hagyományban, de leginkább mégis Závada saját korábbi regényeinek a hangja jellemzi: a szóló narratíva és a kórusok váltakozása, az objektív tudósítások és a vállaltan szubjektív egyéni nézőpontok párhuzamossága, és ez így együtt hiteles történelmi regény lehetőségét teremti meg. A viszonylag rövid terjedelem is előnyös, a Természetes fény monumentális krónikájával szemben ezúttal csak egy rövid történelmi időszakot idéz fel a szerző, és ehhez alkalmasak az eszközei – képes fenntartani az olvasó érdeklődését, a drámai cselekmény magával ragadó.

Antiszemita pogromok 1946-ban Magyarországon, van-e ennek bármilyen aktualitása? Érdemes-e felidézni, érdemes-e tudni róla? Ebben a kettészakadt országban nyilván ellentétes lesz a könyv megítélése.
Lesznek akik szerint már eddig is túl sok szó esett a zsidókról, a zsidók a sérelmeiket felnagyítva igyekeznek előnyhöz jutni, és ez a könyv is lényegében a Holocaust-biznisz hullámain lovagol, mint a Sorstalanság vagy a Saul fia.
A másik oldal szerint viszont a nemzeti önismerethez hozzátartozik a múltunk sötét foltjainak az ismerete is, hisz hasonló politikai és tömeglélektani helyzetek bármikor előfordulhatnak, gondoljunk csak a Köztársaság téri lincselésre, Olaszliszkára vagy a tiszaeszlári Solymosi Eszter álsírt koszorúzó szélsőjobboldali politikusokra.
(Természetesen voltak-vannak-lesznek olyan olvasók is, akik számára a téma annyira idegen, és a történetben megjelenő erőszak annyira taszító, hogy ez a könyv befogadhatatlan, szinte olvashatatlan lesz. Ez a könyv nem nekik szól.)
A szerző maga is vállaltan belehelyezi a művét a napi politikai kontextusba, nyíltan és határozottan politizál, ezért nem is lehet a könyvet történelmi-politikai értékrend meghatározása és politikai állásfoglalás nélkül érdemben elemezni.* 
Helyette csupán annyit, hogy véleményem szerint Závada Pál rendkívül korrekt módon járt el, szereplőinek meghagyta a saját hangját, stílusát és logikáját – az olvasó megkeresheti a számára szimpatikus nézőpontot, vagy akár mindegyiket visszautasíthatja – írói elfogultság vagy torzítás a könyvben nem tetten érhető.
Jó könyv az Egy piaci nap, nem könnyű olvasmány, de akit érdeke a téma – nemzeti történelmünk –, és van gyomra is hozzá – bírja az erőszak naturalista leírását –, annak tudom ajánlani.

* (a vélemény a konkrét kérdésben: a nácik, azaz nemzetiszocialisták itt élnek mellettünk, és ha éppen nem zsidót, akkor cigányt vagy menekültet szeretnének gyilkolászni, és csak azért nem teszik meg, mert az EU nem engedi)


Szólj hozzá!

Címkék: regény kortárs magyar

Joseph Conrad: Nostromo

2016.11.22. 15:06 vargarockzsolt

covers_83847.jpgCarramba! Ha latin-amerikai kalandregény, akkor pár évvel korábban, a hacienda vagy a rancho belső udvarán, a vaquerók és peónok között, bármikor feltűnhetett maga Zorro!
Hűség és árulás, ármány és szerelem, forradalom, Viva Zapata!
Ez volt az előzmény, de aztán a romantikus díszletek közé betelepszik a kapitalizmus, az amerikai imperializmus, és a spanyol nemesek helyét átveszik a signori inglesi, azaz az angol urak. A bányában még indiók a munkások, de a kitermelt ezüst és a haszon nagy része már az Egyesült Államokba utazik. A rakodómunkások és a rendőrök között is egyre több az idegen, a fogadós is olasz, aki egykor Garibaldi mellett harcolt a szabadságért. Az ő fogadott fia Nostromo, a „mi emberünk”, a Capataz de Cardagores, azaz a rakodómunkások vezetője.
Joseph Conrad a romantikus kalandregénytől odébb sasszézik, a látószög megváltozik, a mellékszereplők közül néhány a színpad közepére lép, és ekkor teljesen modern figurákkal találkozunk. A romantikus főhős Nostromo már nem is olyan fontos, helyette a gátlástalan és igen sikeres – egyszerre nagyon ostoba és nagyon ravasz – politikusok, valamint cinikusan okos és naivan becsületes, és így természetesen teljesen esélytelen értelmiségiek harca kerül a középpontba. Nostromo balek, ha becsületes marad mellettük, viszont a saját személyiségét számolja fel, ha az ő logikájukat követve becstelenné válik. Ez a regény tétje, ma már a kortárs szerzők ezt a lélektani és egzisztenciális dilemmát sokkal ügyesebben, érzékletesebben, a mai olvasók számára befogadhatóbban, szórakoztatóbban tudják bemutatni – ez a vonatkozása regénynek elavult.
Ami érvényes és érdekes még ma is, az az elképzelt latin-amerikai ország leírása és hangulata, a lassan beinduló, de aztán igazán izgalmas történet SPOILER, és persze Conrad írói nyelve. Akik olvasták az elbeszéléseit vagy A sötétség mélyén című klasszikus kisregényét, azok tudhatják, mire számíthatnak. SPOILER

Szólj hozzá!

Címkék: klasszikus angol regény

Émile Ajar: Előttem az élet

2016.11.22. 14:58 vargarockzsolt

covers_407317.jpgIgazán vicces történet, SPOILER. @mandris írja róla: „nem tehetek (?) róla, sokszor Fülig Jimmy jutott az eszembe” – nekem is. Tiszta rejtői hang, rejtői nyelv, a francia társadalom alulnézetből, egy abszolút kívülálló gyermeki szemüvegén át bemutatva, mert így a legerősebb a kontraszt, ez tárja fel ennek a világnak az igazi abszurditását, ahol minden a feje tetejére áll, ahol az értékek hazugságok, ahol a jövő fenyegetés, ahol a halál a remény.
Egy jellemző mondat:
Én nem is értem, miért vannak olyanok, akiknek mindenük megvan, rondák, öregek, szegények, betegek; másoknak meg semmijük sincs az égvilágon.
182. oldal (Európa, 1980)

Ugyanakkor szentimentális mese, mese habbal, ahol az emberek jók, pedig ezek az emberek bevándorló bűnözők, arab és fekete rablók és buzikurvák, mégis aranyszívük van. Migráncsok, tudjuk mit várhatunk tőlük: elveszik a munkánkat, megsemmisítik a kultúránkat, terroristák, akik háborút folytatnak a keresztény Európa ellen, keresztény papokat ölnek, békés civilek ellen követnek el merényleteket, szexuálisan fenyegetnek nőket, gyerekeket, öregeket.
Itt valami nem stimmel, valahol hazugság van, az nem lehet, hogy az embernek a szíve és az esze ennyire ellentétes dolgokat mondjon.

1975-ben, amikor a regény íródott, talán még volt remény, hogy az irodalom adhat egy-két jótékony pofont a realitásnak, és attól az emberek felébrednek, magukba néznek és megpróbálnak jobbá válni – manapság már nem lehetnek ilyen illúzióink. A modern kor véget ért, és ez a könyv nem több, mint egy |VilágKlasszik* klasszikus remekmű, amely szórakoztat, megnevettet és simogatja a lelkünket. Szomorú vagyok.

* A moly.hu |Merítés című lapjának van egy VilágKlasszik rovata

Szólj hozzá!

Címkék: klasszikus francia regény

John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről. Egy tökéletes kém

2016.11.22. 14:51 vargarockzsolt


hideg.jpgtoke.jpg
John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről

Tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy tudod…
Klasszikus hidegháborús kémsztori, angol és kelet-német titkosszolgálati harccal, ahol lehet választani: ki a szimpatikusabb, az idealista fanatikus vagy a gátlástalan pragmatikus?
20 éve olvasgatok egy levéltárban ilyen iratokat a magyar szolgálatokról, és még mindig nem tudom: ezek a történetek hitelesek-e vagy csak az írói fantázia termékei?
Az viszont biztos, hogy izgalmas volt, jöhet a következő. :)

John le Carré: Egy tökéletes kém

Ki a tökéletes kém? Aki nem bukik le. Akiről nem tudunk semmit.
Ha már bejött a hidegről, azaz megvolt az utolsó bevetése és visszavonult, akkor az aktáit alapos selejtezés után irattározzák, és elzárják harminc, hatvan, kilencven vagy százötven évre – a szolgálatok érdeke szerint. Utána majd jöhetnek a kutatók, és megpróbálhatják rekonstruálni a személyét és a történetét. (Reménytelen eset, mert az iratok nem a kémről és az ő titkos akcióiról szólnak, csak arról, amit a szolgálatok látni engednek belőle. Ez vonatkozik a magyar titkosszolgálati iratokra is.)**

Kiről szól akkor az Egy tökéletes kém című regény? Egy fiktív figuráról, aki John le Carré, az egykori angol titkosszolgálati ügynök és neves kémregényíró talált ki, részben önmagáról mintázva, részben különböző irodalmi és pszichológiai sablonok mintáit követve.
Ez a fiktív figura egy kaméleon, egy látszólag tulajdonságok nélküli ember, aki a környezetéhez tökéletesen alkalmazkodva képes mindenkit megtéveszteni. Mindenkit, kivéve persze az írót, aki tökéletesen ismeri őt, minden titkos gondolatát, személyiségének rejtett dimenzióit is, és mivel ezt megosztja velünk, olvasókkal, mi is mindentudókká válunk. Viszont, ha mindent tudunk, akkor hol lesz a titok? Nincsen titok.

John le Carré világhírű kémregényíró, de ez a könyv nem kémregénynek íródott, hanem szépirodalomnak, lélektani regénynek. Szerintem annak nem működik, túl hosszú, a lélektani helyzet pofon egyszerű, ez nem ér meg több mint 600 oldalt.
Viszont azt el tudom képzelni, hogy a John le Carré rajongók számára ez egy tökéleteskultuszregény. Egészségükre!


* Ha már szóba jött, mert szóba hoztam, néhány szó az úgynevezett ügynöklistákról és aktanyilvánosságról, amely a magyar kommunista állambiztonsági szervezetek (ÁVH, III/III, hírszerzések, stb.) titkos hivatásos és besúgói állományáról szól. Van egy levéltár (az ÁBTL), ahol minden kutatható, amit a szolgálatok átadtak. Amit a szolgálatok nem adtak át, azt nem is fogják soha senkinek megmutatni, hacsak nem lesz forradalom, amely elfoglalja a titkos irattáraikat. Ügynöklisták meg nincsenek. Lehet gyártani, abból a célból, hogy be lehessen mocskolni embereket, de egyéb célra az ilyen listák nem alkalmasak. Viszont el lehet jönni a levéltárba, és meg lehet nézni a fennmaradt iratokat. Ezekből minden hivatásos tiszt és minden ügynök neve megismerhető. Látható, hogy minden ügynök ügye egyedi, és egymással a sorsok, élethelyzetek, jellemek és döntések nem összemérhetők. Ez van. Ettől még lehet ügynöközni, kommunistázni, stb., ízlés és politikai elfogultság szerint. Csak éppen nem vezet sehová. Gondolom én.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi állambiztonsági levéltár

Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon

2016.10.25. 16:52 vargarockzsolt

TALÁLÓS KÉRDÉS:

ELSZAVALTA-E RÓZSA SÁNDOR FEJEN ÁLLVA A TALPRA MAGYART?

kepesu.jpg
Megfejtés: MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS KONRÁD GYÖRGY TALÁLKOZÁSA RÓZSA SÁNDORRAL

„Ki is volt Rózsa Sándor? Ennek persze utána néztek az illetékes szervek, és az ítéletben már ott áll, hogy 1948. december 4-én született Zentán, a Slobodan Bajic egyetemista otthonban él Újvidéken, Alex a beceneve, magyar, jugoszláv állampolgár, a természettudományi kar hallgatója […] rovata van a Képes Ifjúságban Gukker címen. Minden megjelenéskor Rózsa Sándor fényképe is ott volt: meztelenül, egy messzelátóval (gukkerrel) fedve a szemérem szempontjából legérzékenyebb testrészt. […] Amiről akkor ismertem – és amiről a legtöbben ismerték – azok a perfomance-ai voltak. […] …emlékszem, hogy egyszer a "Talpra magyar”-t szavalta – méghozzá úgy, hogy fejen állt. (Ezen az eseményen ott volt Mészöly Miklós és Konrád György is; azokban a napokban mindketten Újvidéken tartózkodtak, és nálam szálltak meg.)"
Várady Tibor: zoknik a csilláron, életek hajszálon
Forum – Magvető Kiadó, 2013.
Rózsa Sándor és az egyik Symposion per
26. oldal

A csatolt képen nem Mészöly Miklós és Konrád György látható, amint éppen megtekintik Rózsa Sándort, amint ő fejen állva elszavalja a Talpra magyart.

Így kezdődik:
"A prózában az ember rendszerint kanyarog gondolatok, képzettársítások, emlékek között, és mindez leginkább egy történet és néhány szereplő köré fonódik. Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném. Az itt következő szövegek valódi történetekre épülnek, és a szereplők is valódi szereplők."
(első mondat)

Aztán úgy folytatódik, hogy megtudhatjuk például, hogy mi lett annak az afférnak és pernek a végkifejlete, amely egy ilyen beadvánnyal kezdődik:

1944. IX. 11. [Ormos Mária beadványa]
"A háztulajdonosom [Mathias Albrecht] ok nélkül állított be a házamba, ahol éppen szidtam 16 éves Csikós István mostohafiamat, és sértegetni kezdett, hogy én [Ormos Mária] büdös kurva és vén kurva vagyok, hogy a férjemnek nem felesége, hanem kurvája vagyok, és hogy nincsen nemi érintkezésem a férjemmel, Ursulescu Liviusszal, akivel már 11 éve élek vadházasságban, hanem a kutyával."
(lásd bővebben)

És még két nagyszerű és jellemző rövid idézet:

"Kemény válóperekben a narratívák gyakran annak a bizonyítására redukálódnak, hogy kettejük közül melyik a jó ember, és melyik nem. A szereplők ennek az eldöntését várják a bíróságtól. A kételyeket, lelkiismeret-furdalásokat, megbocsájtásokat, megértést, a képletbe nem illő részleteket gyakran már a per kezdete előtt elsodorja a verseny. A tudat képzetekhez igazodik. Az emlékezet is."
253. odal

"Egy-egy közösség számára izgalmas történetek helyszínén néha elfogynak az emlékezet hordozói. Ilyenkor tudjuk még, hogy ki nyerte meg a világháborúkat, de azt már nem, hogy tulajdonképpen mi is történt. Csak diadalívek maradnak. Úgy valahogy, mint a hidak Becskereken, miután több helyen eltorlaszolták a Bega folyót, mesterséges tavakat terveztek a város területén. Mesterséges tavak helyett azonban csak természetes pocsolyák alakultak ki. Az egyik híd alatt még pocsolya sem. Kiszáradt föld felett ível át a híd."
8. oldal

Mi ez így együtt?

zokni.jpg
Történetek ügyvédi dokumentumokkal a Vajdaságról, hétköznapokról és történelemről, az emberről. Lokális kultúrával az ostoba nacionalizmusok ellen. Egyszerre tanulságos és szórakoztató könyv, amely a nemzeti önismeret szempontjából is alapmű, és ugyanakkor irodalmi szempontból is megállja a helyét. Ajánlom!




 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar történelem Vajdaság

Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz

2016.10.25. 16:27 vargarockzsolt

 

laurosz.jpg
Az egyik legjobb könyv, ami idén olvastam (erős a mezőny!), jó volt vele lenni. Néha felkavart ugyan, de többnyire megnyugtatott, nyugodt szemlélődésre és meditációra ösztönzött.

@Annamarie írja az értékelésében, hogy ez a könyv Tarkovszkijért kiált, és valóban, kicsit olyan, mintha Hamvas Bélát, a Karnevál szerzőjét megihlette volna az ikonfestő Andrej Rubljov élete, amelyről Tarkovszkij forgatott egy feledhetetlen filmet.
Bulgakov Mester és Margaritája is az eszembe jutott, a varázslatos világa és az időkezelése kapcsán – erre azt szokták mondani, hogy mágikus realizmus, meg posztmodern, de szerintem ez egyszerűen csak teljesen adekvát megjelenítése az emberi gondolkodásnak, az is így működik, és a zseniális írók erre ösztönösen is ráéreznek.
A stílus kicsit egyszerű, lehet mondani rá, hogy letisztult, illik a könyv eszmeiségéhez, a mélyen átélt vallásos tartalomhoz.*
Nagyon szép könyv, tiszta szívvel ajánlom.

* (Megveszekedett ateista vagyok.)

Szólj hozzá!

Címkék: tarkovszkij bulgakov andrej rubljov orosz regény

Steven Weinberg: A világ megismerése

2016.10.25. 16:18 vargarockzsolt

 

Elképzelem, miként csoportosíthatta Arisztotelész a gyümölcsöket:
minden gyümölcs három csoport valamelyikébe tartozik
– léteznek almák és narancsok,
továbbá olyan gyümölcsök, amelyek sem almák, sem narancsok.

39. oldal

Steven Weinberg: A világ megismerése
Hogyan alakult ki a modern természettudomány

felism.jpg

Filozófiai gyorstalpaló matematikusoknak, fizikusoknak. Na jó, olvashatják matematikailag képzett laikusok is. Roppant módon felületes, ami igazán nagy kár, mivel üdítően friss és normális a szemlélete. A megközelítési módjáról ezt írja:


A Nyugat tudományos ismereteinek jelentős részét másoktól kölcsönözte – a geometriát Egyiptomból, a csillagászati adatokat Babionból, az artimetikai módszereket Babilonból és Indiából, a mágneses iránytűt Indiából – de legjobb tudomásom szerint a modern természettudományos
módszert sehonnan sem importálta. Éppen ezért könyvemben a Nyugatra helyezem a hangsúlyt (beleértve a középkori iszlám kultúrát), pontosan olyan felfogásban, amelyet Oswald Spengler és Arnold Toynbee helytelenített. […]

A történet elmondása közben óhatatlanul közel jutok ahhoz a veszedelmes terephez, amelyet a kortárs történészek igyekeznek gondosan elkerülni, éspedig ahhoz, hogy a múltat a jelen normái alapján ítéljem meg. Az általam elmondott történet azonban tiszteletlen; nem vonakodom mai szemszögből kritizálni a múlt módszereit és elméleteit. Sőt, örömet okozott számomra, hogy felfedhettem néhányat azon hibák közül, amelyeket a tudománytörténet kiemelkedő hősei követtek, de amelyekről nem találtam említést a történészek munkáiban.

Nagy örömömre olyan bálványokat kezd ki, mint Platon és Arisztotelész, de elfogulatlanságát jelzi, hogy Descartes is
kap a pofájára.
A könyvet, amely lényegében 300 oldalon tárgyalja 2000 év tudománytörténetét, Thalésztől Newtonig, 100 oldal jegyzet zárja, amely artimetikai-geometriai levezetésekkel, példákkal illusztrálja a törzsszöveget. Ehhez kell a matematikai képzettség, egyébként olvasható laikusok számára is.
A szerző természetesen ateista vagy legalábbis agnosztikus, Nobel-díjas fizikus, és a könyv hátlapján többek között Richard Dawkins rajongó ajánlását olvashatjuk.
A szövegen nem ártott volna átfuttatni egy helyesírás-ellenőrző programot.

Szólj hozzá!

Címkék: tudományos ismeretterjesztés

Márkus György (1934-2016)

2016.10.07. 14:48 vargarockzsolt

Márkus Gyuri édesapjának tejcsarnoka volt, az anyja is az üzletben dolgozott. Annyira elfoglalta őket a kis bolt fenntartása, amiből épphogy megéltek, eltartották Gyurit és a kishúgát, hogy idősebbik gyereküket átadták a nagypapának. Tehát Gyurit tulajdonképpen a nagypapa nevelte, aki azzal tette magát nevezetessé, hogy folyton megígérte Gyurinak, neki ajándékozza az óráját – de ígérete teljesítését addig húzta-halasztotta, amíg a holokauszt megakadályozta benne. A mestersége szabó volt. Gyuri előtt nem volt értelmiségi minta a családban. Ő tökéletesen más, mint a közeg, amelyből jött. Mint egy nagy rabbi egy Singer regényben, ő is kiugrott kereskedő-iparos környezetéből, ahol senki sem értett máshoz, csak a puszta élete fenntartásához. Nagyon szerette a családját, ahol senki nem hasonlított hozzá. Édesanyjával bujkált Újpesten, az édesapja más rejtekhelyeken húzódott meg – fölfedezték és agyonlőtték. Gyuri tízévesen érte meg a felszabadulást, egészen fiatalon a somérokhoz* csatlakozott, aztán mint nagyon szorgalmas, kitűnő gyerek bekerült a Gorkij Gimnáziumba. Ott természetesen kommunista lett. Úttörő, sőt úttörővezető is. A Gorkij iskolában nevelték azokat a fiatalokat, akiket a Szovjetunióba küldtek továbbtanulni, ezért intenzíven tanultak oroszul. Itt készítették fel a jövő kádereit, nagy volt bennük a bizalom. Gyuri kapta a kitüntető feladatot, hogy felügyeljen a kádergyerekekre a balatonvilágosi kommunista vezetők üdülőjében. Ő pásztorolta például Révai József fiát. E funkciójában olyasmit csinált Magyarországon, amiről még nem is hallottunk. Tudniillik: vízisíelt. Nem is sejtettük, hogy ilyesmi létezik, de a pártüdülőben már vízisíeltek. Márkus Gyuri élúttörőként nevelgette a pártcsemetéket, és vízisíelt. Nagyon szigorú úttörővezető volt, a legkisebb fegyelemsértésért elvette a gyerekek piros nyakkendőjét. Ez komoly megleckéztetésnek számított a mozgalomban. Knopp elvtárs** nyakkendője is többször jutott erre a szomorú sorsra, aki mindig érzett valami tiszteletet Márkus Gyuri iránt – akkor is, amikor állásából kirúgott revizionista volt -, mert nem felejtette el, ki kobozta el a nyakkendőjét. Gyuri így került ki ösztöndíjasnak Moszkvába. A Lenin Egyetemen hallgatott filozófiát. Ott ismerkedett meg Marisával, későbbi feleségével, egymásba szerettek, összeházasodtak. Gyuri meggyőződéses kommunista volt, mint mindenki, aki ebben a közegben nőtt fel. De még számára is döbbenetes fordulatként zajlott le az 53'-as olvadás. Számos orosszal tartott fenn meleg baráti kapcsolatot. Sok mindenről beszélgettek, de a családjukról nem tudott meg semmit. '53 után, amikor Sztálin meghalt, hirtelen kiderült, hogy egyik-másik barátjának az apja, nagyapja, testvére koncentrációs táborban sínylődött. Mindenkinek volt egy halottja vagy foglya a gulágon. Ezt a tényt kétévi jó barátság után először akkor mondták el neki.
Ez a Márkus Gyuri jött vissza '57-ben Magyarországra, a feleségével és a kisfiával.*** Moszkva bizonyos szakmai előnyt nyújtott azoknak, akik ott tanultak filozófiát, mert bár ott is tiltottak mindent, de a diákok engedéllyel bemehettek a könyvtárak tiltott tárolóiba. Magyarország nem csak kommunista volt, d szegény is. Itt a legmegbízhatóbb elvtársak számára sem voltak elérhetőek a nyugati könyvek, míg Márkus Gyuriék a Lenin-hegyi, Leninről elnevezett könyvtárban a legnagyobb sztálinizmus idején is olvashattak analitikus filozófiát, angol pozitivistákat. A zárt anyagban minden megvolt, amit a filozófiában akkor Amerikában és Nyugat-Európában produkáltak. Magyarországon is fölállítottak karantént könyveknek, de abban csak Nietzsche és a fiatal Marx raboskodott. Gyuri olyan jelenkori filozófiai műveltséggel jött haza Moszkvából, amihez hasonlót magyar egyetemen senki nem szerezhetett. Nagyon rendesen elsajátította az angol nyelvet is. Magyarországon csak oroszul tanultak. Elmondta, nem igaz, hogy a modern filozófia nem ér semmit, mert ő olvasta ezt, azt meg amazt, és ezek egész érdekesek. Viszont mi**** neveltük őt revizionizmusra, szkepszisre, a kommunizmus iránti kétségekre. Politikai (át)nevelése nem tartott sokáig, hisz érzékeny fiú volt, hamar megérezte, mi a büdös. A kommunista fiatalember hamar átváltozott szkeptikus, ironikus és a rendszerrel szemben egyre több fenntartással élő barátunkká. Ugyanakkor remekül hasznosította a Szovjetunióban szerzett tudását. A pozitivista és analitikus filozófiáról megírta és Tordai Zádorral együtt kiadta Az irányzatok a polgári filozófiában című könyvet. Még hosszú ideig foglalkozott analitikus és pozitivista filozófiával. Abban az időben mi mindannyian igen ideologikusak voltunk: számunkra a francia és a német szellem Kanttól Hegelig, Sartre és Husserl volt a mértékadó, Márkus számára viszont Wittgenstein és Russel. Nagyon jól ismerte Russel filozófiáját: ő volt az első Magyarországon, aki Wittgensteinnel foglalkozott, és írt egy előszót a Tractatushoz.
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
317-319. oldal


* somér – zsidó cserkészcsapat

** Knopp András 1990-ig MSZMP-funkcionárius (többek között a Bibó Emlékkönyvről hírhedt készített Kornidesz-Knopp jelentés egyik névadója – egyébként érdekes, Márkus György a Bibó Emlékkönyvben nem szerepelt), utána orosz és ukrán érdekcsoportokhoz kapcsolódó üzletember, jelenleg FBI körözés alatt áll.

*** Márkus György 1957-ben nem magától jött haza Moszkvából, hanem büntetésből hazarendelték, mivel összetűzésbe került a magyar egyetemi csoport dogmatikus párttitkárával - le akarta váltani őt. A moszkvai magyar követség (és az állambiztonság kiküldött képviselője) aztán gyorsan rendet teremtett, és a renitens egyetemisták közül (akik még a budapesti forradalommal is szimpatizáltak!) számosat - így Márkust is -, haza zavartak. Erről bővebben lásd Pétervári János fedőnevű ügynök jelentésit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. A nemrég feltárt dosszié levéltári jelzete: ÁBTL – 3.1.2. - M-20978

**** mi - Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Vajda Mihály


statements_735096.jpg

[Az 1960-as évek közepén:]

A pártban ekkor már végleg kialakult a cinizmus: a belépés, a tagság semmifajta ideológiai töltést nem hordozott. A legtöbb értelmiségi egy szót sem hitt el az egészből. Márkus mindig is párttag volt, tehát neki demonstratíve ki kellett volna lépnie.

Párttagnak lenni homályos eredetű hagyománynak számított, amibe beleszületik az ember. Ha megkérdezik, miért nem válsz el a feleségedtől, noha rosszul éltek, sokan azt válaszolják, azért, mert megszokták – harminc lehúzott év után már minek. Ma nem venném feleségül, eszembe se jutna, de ő most már a feleségem. Ez volt a helyzet a párttal is: össze voltak házasodva. Nem szerették, már régóta mással szeretkeztek, de azért ez egy régi házasság volt. Nem opportunizmusból nem léptek ki. Mindig azt hisszük, hogy a házastárs fog hozzánk idomulni. Nem nekünk kell megváltoznunk, majd ő javul meg, mert rájön a reform nélkülözhetetlenségére.
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
29-30. oldal

Hát ez borzasztó. Heller Ágnes itt – barátja, Márkus György* védelmében – nagyon nagy butaságokat beszél. Igen, valóban találó a hasonlat, sokan hazudják azt, hogy csak megszokásból nem válnak el, és épp ilyen hazugság, hogy Márkus megszokásból volt az MSZMP tagja a hatvanas évek közepén, egészen 1968-ig, amikor is a korcsulai nyilatkozat** miatt kizárták. Márkus saját maga is cáfolja ezt egy vele folytatott beszélgetésben:

"Az elején nem volt köztünk különbség – mind reformkommunisták voltunk, úgy gondoltuk, hogy ez a sztálinizmus borzalmas, de elhittük Lukácsnak, hogy még mindig jobb, mint bármilyen kapitalizmus, s elhittük, hogy reformok útján rendbehozható. Ez aztán ’68-ban véget ért. […]
…engem a politika soha nem vonzott. Bármit tettem is életemben, aminek politikai éle volt, azt morális és intellektuális elkötelezettség alapján tettem."***

Azaz a lukácsisták még 1956 után is hagyták magukat elvakítani, egészen 1968-ig. Nem megszokás volt ez, hanem – mivel filozófusokról van szó – erkölcsileg megideologizált döntés – annak elfogadása, hogy a cél szentesíti az eszközt, a célként kitűzött kommunizmus felé Kádár (és Rákosi és Sztálin) rendszere is közelebb visz, mint a polgári demokráciák.
Heller maga nem volt párttag, 1957-ben(!) belépett ugyan az MSZMP-be, de rövid úton ki is zárták, mivel kiállt az 1956-os forradalom mellett (ugyanakkor létezik egy 1959-es keltezésű, Heller Ágnes aláírású, az MSZMP KB-nak címzett levél is, amelyben 1956-ot ellenforradalomnak nevezi). Heller tehát barátjának mentséget keres a párttagságra – igazi mentséget nem talál –, ezért aztán ilyen ostoba és hazug magyarázatokba bonyolódik.

*Márkus György filozófus, Lukács György tanítványa, a Budapesti Iskola tagja. Számon tartják a világon, teljesen véletlenszerűen egy angol nyelvű oldalról idézek, ahol a híres magyar, illetve magyar származású filozófusokat listázták – igen érdekes, vicces és tanulságos lista:
1. Ágnes Heller
2. Arthur Koestler
3. Aurel Kolnai
4. Béla Hamvas
5. Ervin László
6. Georg Lukács
7. György Bence
8. György Márkus
9. Imre Lakatos
10. Isaac Breuer
11. János Apáczai Csere
12. János Kis
13. Matthias Bel
14. Menyhért Palágyi
15. Menachem Mendel Taub
16. Moshe Shmuel Glasner
17. Péter Pázmány
18. Richard Hönigswald

A lista az életrajzoknál a Wikipediára irányít, ahol ez áll róla:
György Márkus (born April 13, 1934) is a Hungarian philosopher, belonging to the small circle of critical theorists closely associated with György Lukács, usually referred to as the „Budapest School”. He completed his philosophical training at Lomonosov University in Moscow in 1957. Due to ideological disputes, he was removed from his teaching positions in Hungary in 1973, and fled in 1977 to Australia, where he has since 1978 taught at the University of Sydney. Following political liberalisation in Hungary, Markus has been reassimilated and now teaches regularly in his homeland, although he remains resident in Sydney. He is external member of the Hungarian Academy of Sciences (1990). He is also on the editorial board of the academic journal Thesis Eleven: Critical Theory and Historical Sociology.

** A korcsulai nyilatkozatban magyar filozófusok elítélték az 1968-as csehszlovákiai bevonulást.
A jugoszláviai Korcula városában (a hasonló nevű szigeten) a Praxis folyóirat köré csoportosuló értelmiségiek 1962-től kezdve minden nyáron konferenciát szerveztek. Ezt a kört olyan – akkoriban marxista vagy a marxizmushoz közel álló – nevek fémjelezték, mint Ernst Bloch, Erich Fromm, Lucien Goldmann, Jurgen Habermas, Karel Kosik, Leszek Kolakowski, Henri Lefebvre, Herbert Marcuse és Heller Ágnes.
Az 1968-as konferenciát a Varsói Szerződés államainak Csehszlovákia elleni inváziójának hírére félbeszakították, és a résztvevők közös tiltakozó nyilatkozatot fogalmaztak. A nyilatkozatot a szimpozion hat magyar résztvevője közül öten – Márkus György, Sós Vilmos és Tordai Zádor, az MTA Filozófiai Intézete munkatársai, valamint Heller Ágnes és Márkus Mária, az MTA Szociológiai Kutató Csoportjának munkatársai – aláírták. (A hatodik, Tőkei Ferenc nem.) Az öt magyar azonban ezen kívül külön tiltakozó nyilatkozatot is adott az AFP francia hírügynökségnek, amelyet aztán a Le Monde is leközölt. A képen a korcsulai aláírók.

statements_741338.jpg

**** BESZÉLŐ, 9. szám, Évfolyam 1, Szám 8 » Beszélő-beszélgetés
„NAGYON SZERETEM A FILOZÓFIA RADIKALITÁSÁT – MÉG HA VESZÉLYES IS”
Márkus Györggyel beszélget Babarczy Eszter, Kisbali László

TGM nekrológja Márkus Györgyről

 





 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem filozófia

Safranski, Nooteboom, Tolnai

2016.10.06. 13:31 vargarockzsolt

safra.jpg
Jutkát bekísértem a postára, majd kijöttem, s ott tébláboltam a Ku’Dammon, nem tudtam eldönteni, a padra üljek, a kis dantei teraszra, a mézszín macihoz sétáljak, leellenőrizzem, meddig terjedt már arany szája körül a mocsár, avagy bemenjek a másik sarkon lévő hatalmas Bauhausba megnézni a drótkeféket (a rézdrótkefe szép), kalapácsokat, ugyanis kíváncsi voltam, hol tart per pillanat a német rézdrótkefék és német kalapácsok formatervezése, designja. Itt már kétségtelenül felmerülhetne Nietzsche, a kalapáccsal filozofáló Nietzsche neve, vagy Schönbergé például, de még nem merül fel… Szóval ott tébláboltam a MacPapier előtt, amikor is nekem ütközött, vagy már nem is tudom, majdnem nekem ütközött egy bicikli. Kis híján feldöntött. Egy busa fejű, fekete inges pacák a MacPapierba menet ugyanis szemtelenül vagy otthonosan, nem tudom eldönteni, felhajtott a járdára. És nekem jött. Vagy inkább én mehettem neki? Az is lehet. És hirtelen fejembe szaladt a vér. Rettent fölbaszódtam. Ráüvöltöttem. Magyarul. Te marha! Te irdatlan barom! A busa fejű illető többszörösen zavarba jött, jóllehet egyáltalán nem jött zavarba, nem értett semmit, mit sem tudott a mézszín, mocsarasodó maciról, a Diagnosztikai Központ körüli lepratelepről, a Török Főkonzulátusról, elnézést kért, majd mintha mi sem történt volna, erős kerékpárját, amely akár átfestett, feketére festett második világháborús katonakerékpár is lehetett, az egyik platánfához támasztotta. Láttam, ezen kissé elméláztam, a kerékpár kosarából szokatlanul sok és vastag sárga borítékot, levelet, csomagot szed ki, visz be a postára. És áll be Jutka mögé a sorba. Közben én, tüntetőleg, többször odamentem Jutkához, lássa, kit ütött el a marhája, az irdatlan barma…

A megvilágosodás, mint jeleztem, a Historisches Museum üveggel fedett csodálatos udvarában történt. Ahová egy irodalmi estre voltam akkortájt éppen hivatalos, amelyet a DAAD szervezett, és éppen a főnöknőm, kedves, közeli barátnőnk, Nina Hartl vezetett. Nooteboom és Safranski estjéről, barátságuk számomra kissé furcsa demonstrálásáról volt szó. Az igazság az, hogy én Nooteboomot nemigen kedveltem, afféle bestseller írónak tartottam, nem érdekelt, rózsaszín nyakkendőjével nem is tett rám különösebb hatást, illetve pontosan olyan volt, mint ahogyan egy bestseller írót különben is elképzeltem, viszont Safranski nagyon is érdekelt, noha ő is egy népszerűsítő filozófiai író, de annak igen-igen kitűnő. Heideggerről és Nietzschéről írt monográfiáit nem sokkal Berlinbe való jövetelem előtt abszolváltam nagy-nagy élvezettel, őszinte elismeréssel. Heidegger-monográfiája talán jobb, viszont Nietzsche-monográfiája eredetibb az irdatlan kategóriájának középpontba állításával. Azért is örültem ennek, mert végre valahára egy magyar filozófiai kategória merült fel… Persze lehetséges, németben ez nem bírt ilyen újdonsággal, frissességgel, lehetséges, hogy az egész a magyar fordító érdeme, csodája, s akkor az egész magyar filozófia központi problémája éppen a fordításban rejlik, noha be kell vallanom, nem ismerem az irdatlan mint olyan filozófiatörténeti karrierjét, engem akkor csupán az bűvölt el, hogy egy ilyen fontos, terjedelmes mű épülhet rá, nyugodhat rajta, sőt talán még ennél is egyszerűbb valami, az, hogy ez egy par exellence filozófiai kategória… Sokáig várakoztunk, amíg a két író megjelent. Hirtelen lebuktam az előttem ülők mögé. Ugyanis az a busa fejű, fekete inges zömök pacák ült ki Nooteboom mellé, aki ott a MacPapier előtt, a Ku’Dammon nekem hajtott fekete katonabiciklijével. Akit én lemarháztam. Sőt, Istenem, irdatlan baromnak neveztem. Igen, Rüdiger Safranski volt az.
Tolnai Ottó: Álom egy zentai könyvecskéről
Grendírmars 384-386. oldal DIA

nooteboomkep.jpgtolnai2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: nooteboom safranski Tolnai Ottó

W. G. Sebald: Austerlitz (egy jó regény)

2016.10.05. 19:50 vargarockzsolt

 

 

 
















A könyveket épületekhez is lehet hasonlítani. Az egyik cifra palota, amelyiknek ablakából királykisasszony néz ki, a fehér lovon közeledő szőke hercegre várva; a másik ódon várkastély, amelyben túlvilági szörnyek, kísértetek akarnak halálra rémíteni; a harmadik szürke panelház, amelyben minden lakás egyforma, és minden lakásban egyforma emberek élnek, akikkel nem történik semmi érdekes.
W. G. Sebald könyve leginkább olyan, mint egy múzeum, egy a XIX. században épült hatalmas, klasszicista épület, ahová a gyerekeket erőszakkal cipelik el a szüleik a vasárnap délelőtti unalmas kiállításra, ahol régi festményeket kell nézegetni, és rendesen kell viselkedni, mert mindig ott áll a sarokban a szigorú teremőr. (Ahogy elnézem, ez az értékelés ilyen lesz: hosszú, és fárasztó, méltó a recenzens régi, nagy híréhez.)
Belépünk hát az épület előcsarnokába, ahol rögtön hozzánk szegődik a tárlatvezető, a könyv címszereplője, Austerlitz, aki aztán egy pillanatra sem hagy el bennünket, és valami ismeretlen eredetű beszédkényszertől vezérelve rákezd a mondókájára, amit aztán a könyv végéig nem is hagy abba.
Elég riasztó. Az első teremben meghallgathatunk egy „érdekfeszítő” előadást a XVIII. századi vasúti pályaudvarok építészetéről, majd az újkori katonai erődítményrendszerek történetével ismerkedhetünk meg behatóbban, melynek legjobb példája Magyarországon a komáromi erőd, ahol szürke kőfalak közt vezető utakon lehet kóborolni órákon keresztül, anélkül, hogy bármi látványossággal, bármi újdonsággal találkozhatnánk, és ahol úgy érezzük, a militarista fanatikusokon kívül senki nem érezheti jól magát, és ahonnan el kéne menekülni, és soha nem kéne visszatérni, és az egészet – úgy ahogy van –, el kéne felejteni.
Szerencsére vannak képek. Természetesen azok is fekete-fehérek. A múlt képei, először csak épületekről, pályaudvarokról, erődökről, azok tervrajzáról, aztán majd feltűnnek emberek is, mert a következő teremben kiderül, a tárlatvezető, maga Austerlitz is unja ezt az egészet, és inkább magáról akar beszélni, a gyermekkoráról, az életéről, az emlékeiről és az emlékei hiányáról, arról, hogyan lett ilyen unalmas és szürke, bár nagy tudású egyetemi tanár, de érdektelen, érzelemtelen ember.
Újbekezdés, a bevezetés után a cselekmény kibontakozása, Austerlitz élete. Tanárnő, én készültem! W. G. Sebald német író, aki nemzetének náci múltja miatt kivándorolt Angliába, és ott élt egészen korai haláláig, de még, mielőtt meghalt volna, könyveket írt, hisz író volt, melyekben nemzetének náci múltjával foglalkozott, illetve a közmondásos német precizitással és alapossággal megkísérelte feltérképezni a náci múlt, és a Holocaust emlékezésre és felejtésre gyakorolt hatásait, azt, hogy miképpen torzítják a személyiséget a múlt kísértetei. (Ez utóbbi bekezdés kétségbeesett kísérlet volt, melyben gyermeki énem megpróbált kibújni a múzeumlátogatás gyötrelmei alól, de, mint a továbbiakban látjuk, sikertelenül.)
Tehát Austerlitz élete. Öt éves volt, amikor szülei Angliába küldték, hogy megóvják zsidó származása következményeitől. Egy protestáns lelkipásztor nevelte fel, és csak ennek halála után, tizenöt éves korában, egy bentlakásos iskola tanára világosította fel igazi nevéről, és arról, hogy származása és igazi szülei ismeretlenek. Austerlitz felnőtt, múltjának homályos emlékeit elfojtotta, és úgy érezte, az építészet történetét kutató művészettörténészként képes leélni egy normális életet.
A múlt azonban, mit tudjuk, könyörtelen (ez az írók szerencséje, ahogy Agatha Christie krimijeiben is mindig gejzírként feltör a jelenbe, megkönnyítve ezzel Poirot vagy Miss Marple nyomozásait), és egy rádióban elhangzó beszélgetés részlete elindítja Austerlitzet a saját múltját feltáró kutatásra. A könyv nagyobbik része ennek a kutatásnak az elmeséléséről szól.
És nem véletlenül hangsúlyozom az elmesélést. A könyv igen jellemző sajátossága a stílusa. Mi tudjuk, hogy W. G. Sebald írja, hogy a mesélő elmondja: Austerlitz mondta, hogy Vera mondta, hogy Maximilian elmesélte, hogy amikor elment az Érchegységbe, találkozott horogkereszt alakú cukorkákat szopogató turistákkal. Ez valóban így korrekt. Német alaposság. Mindig tudnunk kell, hogy ki beszél, milyen körülmények között, és mennyire lehet hitelt adni a szavainak. Semennyire. Ez a könyv műalkotás. A képeivel, a néhol csodálatosan szép, néhol viszont csak ürességet és borzalmat árasztó fekete-fehér képeivel. A mondataival, amelyek hosszúak, és alaposak, túlrészletezőek, minden lényegtelen részletre kitérőek, de ugyanakkor mégis világosak, mert nyelvtani szerkezetük mérnöki precizitással megalkotott. Aztán ezek a mondatok lerövidülnek, pergővé válnak, ahogy a cselekmény, a nyomozás felgyorsul, és a műtárgyak ábrázolása helyett emberekről, emberi sorsokról kezd beszélni W. G. Sebald, illetve a mesélője, akinek Austerlitz mondta, hogy Vera mondta, hogy Maximilian mit mesélt a tapasztalatairól.
Van aztán a könyvnek egy olyan szakasza, ahol oldalakon keresztül tartó mondatok követik egymást, természetesen ezek is tökéletes nyelvi szerkezetben, vesszőkkel és pontosvesszőkkel tagolva, és ennek is megvan a maga szerepe, amely teljesen egyértelmű, és az eddigiekből könnyedén ki is található, itt a Holocaustról van szó. Erről itt többet nem mondanék.
Austerlitznek szerencséje van, mert szinte mindent megtud, amit meg akar tudni, saját múltjáról, szülei kilétéről és sorsáról. Elmondja, közben kiérünk az épület kijáratához, ahol Austerlitz azt mondja, hogy itt van a lakásom kulcsa, már ismerős vagy ott, hisz mindent elmondtam magamról ami fontos, és ott a lakásban találsz majd fekete-fehér fényképeket, egyedül ezek fognak fennmaradni az életemből, tanulmányozd őket, ha akarod.
Utána még van pár oldal, amikor elmentem Belgiumba, megnézni egy állatkertet, meg egy erődöt, aztán egy könyvet olvasgattam, amit Austerlitztől kaptam, mert szeretek olvasni.
W. G. Sebald Austerlitz című könyvét Blaschtick Éva fordította, rendkívül igényesen, és az Európa Könyvkiadó adta ki 2007-ben, Budapesten.

A recenzió először a moly.hu-n jelent meg.

Szólj hozzá!

Címkék: recenzió sebald austerlitz

Rüdiger Safranski: A GONOSZ avagy a szabadság drámája

2016.10.05. 19:45 vargarockzsolt


(Leegyszerűsítés)

 

A filozófia unalmas. A filozófiának nincs haszna, és különben is érthetetlen. Ha közel akarsz kerülni az élet értelméhez, akkor élj Bimini szigetén, a Golf áramlat partján! Délelőtt fess tájképeket arról, ahogy a végtelen óceán és a végtelen égbolt összeér; délután hajózz ki a tengerre halászni, és küzdjél meg a nagy hallal; és este, a halászfalu kocsmájában, szedjél fel amerikai turista lányokat, akik szépek és egészséges gondolkodásúak! Nekik majd TE leszel az egzotikus kaland.

 

A filozófia unalmas. A filozófiának nincs haszna, és különben is érthetetlen. Ha közel akarsz kerülni az élet értelméhez, akkor legyél Demján Sándor, gyűjtsél – arcod verejtékével – milliárdokat, és jótékonykodjál és adományozz díjakat! Légy Magyarország elitjének része, és póker sikereid is bekerülnek a médiába, igazolva nagyságodat.

 

Rüdiger Safranski nem így gondolja. Rüdiger Safranski 1945-ben született, tehát már öreg, német, és filozófus. Mit lehet várni tőle? Esszét a gonoszról és a szabadságról, német alapossággal megírt filozófia történetet – Schopenhauerre, Nietzschere és Heideggerre kihegyezve, Hitler történeti szerepének elemzését, német önvizsgálatot és bűntudatot. Nekem ugyan a szabadságot a rockandroll jelenti, és a gonoszról, angyalról, ördögről Jim Morrison és Nick Cave jut az eszembe, de azért ezt a könyvet is elolvastam. Megvallom őszintén, időnként unatkoztam – ilyenkor ásítozom, grimaszokat vágok, meg a fülemet gyűrögetem, hogy el ne aludjak, és nem vagyok valami esztétikus látvány – viszont nagyon sok érdekeset is olvastam, főleg Szent Ágostonról, Kantról és Goetheről, akik igazán okos fickók voltak.

 

Safranski 330 oldalon végig rohan a világ és az ember történelmén, az ősrobbanástól és a teremtéstől kezdve a globalizációig, és az ember és a gonosz összefüggéseit kutatja. Az alaptétele az – és ebben egyet értünk – hogy az ember szabad, és ezért van lehetősége a gonosz megtapasztalására és átélésére; és ez a gonosz vagy az emberben rejtőzik, a tudata mélyén (Freud), vagy a világ végtelen üres közönyében (Sartre). Vagy-vagy, mondta Kirkegaard, de róla nincs szó, vagy csak alig. Amiben nem értünk egyet, az számosabb, vagy inkább fontosabb. Safranski szerint a felvilágosodásban gyökerező materialista tudomány vette el az ember hitét véglegesen Istentől, szenttől, transzcendenstől, etikustól, normálistól, stb. Nem így mondja, de én azt gondolom, hogy ő ezt gondolja, mondja. Ez az én interpretációm, az ő interrpetációjáról. (Narratív struktúra!) Ha nem hiszitek, járjatok utána! Safranski vallásos, és azt gondolja, hogy a nem vallásosak a GONOSZ szálláscsinálói. Safranski nagyon intelligens, és nem beszél nyíltan, de azért ezt lehet látni. Safranski öreg, mert már megtalálta a GONOSZt, és küzdeni akar ellene. Amíg fiatal volt, addig nevetett azokon, akik megtalálták a GONOSZt, sőt, még most is nevet azokon, akik más GONOSZt találtak meg, mint ő, de már nem keres, hanem harcol. No, nem baj. A rockandroll az szabadság, és ha angyallal, vagy ördöggel akarok találkozni, ott van nekem a mozi, pl. Coppola és Wenders, nem kell Safranskit olvasnom.

 

Kérdések a kommentelőkhőz:

 

   1. Van Isten?

   2. Mi az élet értelme? (A 42 nem jó válasz!)

   3. Mi a szabadság?

   4. Mi a gonosz?

   5. Hallgassunk együtt valamikor és valahol rockandrollt?

 

Ez az írás először a Könyvtárosok könyves blogján jelent meg.

 


 

3 komment

Címkék: német filozófia coppola nick cave hemingway jim morrison demján sándor wenders vargarockzsolt safranski bimini

Cees Nooteboom: Mindenszentek

2016.10.05. 19:40 vargarockzsolt

 

Nem kell minden könyvet elolvasni! (Ha elolvasok egy könyvet, a részemmé válik. Ha elolvasol egy könyvet, a részeddé válik. Ha ugyanazokat a könyveket olvassuk, hasonlítani fogunk egymásra. Vigyázz, én egy agresszív mém vagyok, az a célom, hogy manipuláljalak!) Persze, nem is lehet minden könyvet elolvasni, hisz kevés az időnk, és az új és érdekes könyveket úgyis mindig a könyvtáros, a könyvtáros szerelme, a könyvtáros barátja, a könyvtáros üzletfele kapja meg először, másodszor, sokadszor. (Nincs a teremtésben nyertes, csak a könyvtáros.)

Továbbszűkítve a kört: nem kell minden könyvajánlót elolvasni! Cees Nooteboom: Mindenszentek c. regényének fülszövege például elmeséli a mű cselekményét, és ezzel én nem értek egyet. Miért olvassam el azt a könyvet, amelyről már eleve tudom: SPOILER A fülszöveg szerzője talán úgy gondolta, hogy ebben a regényben a cselekmény másodlagos. Nem tudom. Egy ember SPOILER adta a kezembe a könyvet, s a régi ismeretségre való tekintettel nagy levegőt vettem, és neki kezdtem. (Én hiszek egy emberben, a könyvtáros különben is bizalmi állást tölt be, kicsit olyan, mint a pap, közvetíti az igét, de szerencsére nem kell meghallgatni a prédikációit.)

Elolvastam egyszer, aztán amint befejeztem, elkezdtem újra. Másodszor is tetszett, tehát nem tévedtem. Hegel, Nietzsche, Heidegger filozófiájáról, a németek II. világháborús és újraegyesítési komplexusairól, a történelem megközelíthetőségéről és értelmezéséről, az idő relatív voltáról – hiányáról és megállíthatóságáról, rögzítéséről és elvesztéséről, az emlékezés gyógyíthatatlan sebeiről olvastam egy nagyszerű könyvet. Különösen élveztem az angyalok közbeékelt kommentárjait – ezek az angyalok egyszerre idézték bennem Rilke Duinoi elégiáit és Wim Wenderstől a Der Himmel über Berlint. Az angyalok látják a múlt és jelen teljességét, mind azt, amit az emberek gondolnak és tesznek, de a cselekvésből ki vannak zárva, és így ideális ellenpontjai a történelem és az idő titkait kutató-cselekvő embereknek.

Arthur Daane, a főszereplő, Hemingway: Szigetek az áramlatban c. regénye főhősének, Thomas Hudsonnek a kissé autista reinkarnációja. Az a mániája, hogy a lét megragadásának megfelelő eszköze a dokumentumfilm, amely nem történetet, fikciókat, hanem a hétköznapi valóság észrevétlen monotóniáját rögzítve az időről, az időbe vetett emberről tud elmondani valami lényegeset. Thomas Hudson tipikus amerikai hős volt, aki a magánya miatt érzett szenvedését a fegyelmezett, férfias élet külsőségeivel küzdötte le, de a fiai elvesztése után csak a hősies halált választhatta. Arthur Daane, a XX. század végi dekadens európai értelmiségi, a családja halála miatti kínjait esztétizálja, létértelmezéssé ideologizálja, – cselekvés és beszéd helyett rögzít és hallgat. Gondolatai – melyeket az olvasó épp úgy megismerhet, mintha maga is angyal volna – arról árulkodnak, hogy tettei csupán pótcselekvések, és a szeretetvágya a legelső lehetséges pillanatban belehajtja egy kilátástalan szerelmi kapcsolatba.

A másik főszereplő, Elik Oranje, alakja kevésbé kidolgozott, motivációi direktebbek és sematikusabbak, egy nőíró biztosan többet is ki tudott volna hozni belőle.

A könyv legérdekesebb figurái nem a főszereplők, hanem Arthur Daane barátai, Victor a festő, és Arno, a filozófus. Az ő gondolataik, filozófiai eszmefuttatásaik az ezredforduló Berlinjének egy különösen érdekes szellemi vonulatát mutatják be.

Összegezve: Cees Nooteboom Mindenszentek c. műve kissé belterjes, alapvetően filozófiai irányultságú regény, amely nekem ugyan tetszett, de másoknak inkább nem ajánlanám – az elvontsága miatt. Olvassunk inkább lektűrt, pornót, női regényt , azok sokkal szórakoztatóbbak.

Ez az írás a Könyvtárosok könyves blogján jelent meg először.

2 komment

Címkék: regény holland recenzió nooteboom

Julio Cortázar: Sehol sem teljesen jelen

2016.10.04. 16:53 vargarockzsolt


harmi.jpg

A film, akár a regény, ennek a tágasabb, sokarcú valóságnak a megragadását a részelemek kibontásán, felhalmozásán keresztül éri el, ami persze nem zárja ki a mű csúcspontján megvalósuló szintézist; egy kiváló fotó vagy novella esetében azonban ez éppen fordítva történik, azaz a fotós vagy a novellista kénytelen kiválasztani és körülhatárolni egy jelentékeny képet vagy eseményt, amely nemcsak önállóan megáll a lábán, de képes a szemlélőben vagy olvasóban kinyitni, megerjeszteni valamit, ami az intelligenciáját és az érzékenységét olyan dolgok irányába tereli, amelyek a fotón vagy a novellában foglalt vizuális vagy irodalmi anekdotán messze túlmutatnak.

Julio Cortázar: Sehol sem teljesen jelen
L'Harmattan Kiadó, 2015.
91-92. oldal
Fotó: Brassai

sehol.jpgEsszék a múltból (1948-1983), regényről, novelláról, fantasztikumról, mágiáról, Rimbaudról, Daliról, Bunuelről, Latin-Amerikáról, egzisztencializmusról, politikáról, és a végén öt apró gyöngyszem, öt rövid tárca, mind remekmű.
Cortázar okos, de okossága korhoz kötött, viszont prózájának költészete örökérvényű, kortalan. Az irodalmi műfajokról például így ír:

…az egyik a fellegekben jár, a másik mindenről listát készít, van, amelyik szigonnyal belső konfliktusokra vadászik, és van, amelyik a kategóriák hálóját szövögeti, az egyik túllép a látszatokon, a másik eljátszik velük; egyszeriben ott terem a költészet vagy a komédia, a regény vagy az értekezés.
Először (mindig így volt, csak meg kell nézni a filozófia vagy a tudomány fejlődését) a külvilág felé fordulnak. Nevet kell adni a dolgoknak (mert a megnevezés egyenlő a foglyul ejtéssel).
Már minden ott van: a csillag, amely arra vár, hogy elnevezzük Szíriusznak, meg a többi, melyek szinte felkínálkoznak, hogy a drágakőcsiszolók konstellációkat hozzanak létre belőlük. A tenger arra vár, hogy valaki bíborszínűnek nevezze, a folyónk pedig arra, hogy megtudja, oroszlánszíne van. Minden arra vár, hogy az ember megismerje.
Minden megismerhető. Még az a nap is, amikor felmerül a kétely ennek az ismeretnek az érvényességét illetően…

Hát nem remek? Hasonlítsuk össze például – tapintatból nem sorolok neveket. :)

A tárcákból is legyen itt egy idézet, például egy lábjegyzet (!) :)))

A só meghatározását az Enciclopedia Sopena (szerk. Ramón Spona, Barcelona, 1929) II. kötetének 846. oldaláról vettem. Ugyanezen az oldalon található még szászországi Móric (választófejedelem) vérfagyasztó portréja, egy rokonszenves szaimiri, azaz a törpeorrú majmok egy fajtája, kétféle szalamandra, a földi és a fekete ábrája, amelyek közül az utóbbi, ki tudja miért, teljesen szürke, és egy bűbájos rajz a szélesujjú gekkóról, arról a rózsaszínű gyíkocskáról, ami halálra rémített bennünket a feleségemmel, amikor egyszer csak előbújt egy tükör mögül az Új Delhi Jampath Hotel 42-es szobájában, ahová az Unesco valami abszurd ötlettel szálásolt el bennünket 1956-os közgyűlése ürügyén, és amit másnap ott is hagytunk, és átköltöztünk az óváros peremére, az új városnegyed ugyanis pontosan olyan volt, mint La Plata vagy Wahington, és Indiában az ilyesmi nagyon lehangoló. Ebben a szállodában nem voltak gekkók (apró lábuk tele van tapadólemezkékkel és fürgén futkároznak a sima plafonon és meg a falakon, a csend és a kecsesség jelképeként), de az ablakból egy tucatnyi koldusszegény család lakta ház lapos tetejére láttunk, ahová alkonyatkor felment egy félmeztelen ember, megforgatott a levegőben egy hosszú rudat, és elnyújtott, vad üvöltésben tört ki. A kiáltásra hatalmas galambsereg gyűlt össze, köröztek egy ideig a gazdájuk feje felett, aztán felemelkedtek és eltávolodtak, míg egy újabb kiáltás vissza nem fordítottak őket, és a légi balett így folytatódott, míg le nem szállt az este…

Azoknak ajánlom, akik ismerik és szeretik Julio Cortázar novelláit és regényeit, nem fog csalódást okozni most sem.

bresson.jpg
…a regény és a novella viszonya a film és a fotográfia viszonyával is összevethető, mert elméletileg a film is regényszerű, „nyitott rendszer”, míg egy jól sikerült fotográfia a szűk határok előzetes kijelölését feltételezi.; ezeket a határokat egyrészt a fényképezőgép által befogott terület korlátozottsága határozza meg, másrészt az, hogy a fotográfus hogyan kívánja felhasználni ezt a behatároltságot saját esztétikai célja érdekében. Nem tudom, hallottak-e már hivatásos fotográfust a művészetéről beszélni. Engem mindig meglep, hogy sok szempontból pont úgy fejezi ki magát, mint egy novellaíró tenné. A Cartier-Bresson vagy Brassai kaliberű fotográfusok látszólagos paradoxonnal írják e a művészetüket: azt mondják, úgy kell a valóság egy részletét kivágni, a határokat kijelölni, hogy a kivágott részlet robbanásként hasson, s ez egy jóval tágasabb valóság felé nyisson utat, a dinamikus látvány szellemileg meghaladja a fényképezőgép által befogott teret.
Julio Cortázar: Sehol sem teljesen jelen
L'Harmattan Kiadó, 2015.
91. oldal
Fotó: Cartier-Bresson

Szólj hozzá!

Címkék: esszé argentin világirodalom tárca

Szegedy-Maszák Mihály: A mű átváltozásai

2016.10.04. 16:41 vargarockzsolt

 



Szegedy-Maszák Mihály: Nekem manapság már szinte rögeszmém, hogy a mű nem kész tárgy. Liszt esetében rengeteg a változat.
Kocsis Zoltán: Kurtágtól hallottam először ezt a mondatot: semmi soha sincs kész. És ha ezt tovább gondolom, akkor ez számomra azt jelenti, hogy például Schubert Pisztráng ötöse nem feltétlenül csak leírt kottát, vagy a belső hallásomban előhívott hangzásélményt jelenti, hanem a mű keletkezése óta történt összes előadást, beleértve a gyakorlásokat és a próbákat is. Minden, ami a darab utóélete során történik, a darabot alakítja.

Szegedy-Maszák Mihály: [Liszt] 1886-ban azt nyilatkozta: „Ezeket a darabokat mindig egészen szabadon játszottam, nem ahogy megjelentek nyomtatásban.”
Kocsis Zoltán: …Bartók találja a fején a szöget, és éppen talán Liszttel kapcsolatban, mikor megjegyzi, hogy kottaírásunk többé-kevésbé fogyatékos. Nem rögzíti pontosan a zeneszerző szándékait. És valóban. Hogyan lehet egy bartóki agogikát* leírni egészen pontosan? Vagy, hogy lehet azt visszaadni, ahogy például Gerschwin játsza a saját műveit a zongorán? Hogy lehet azt visszaadni a kottaírás jelenlegi szintjén? Sehogy!
Szegedy-Maszák Mihály: A mű átváltozásai
Kalligram 2013
362. és 37. oldal

* Agogika: A zenei előadásmód olyan jelzésrendszere, amelynek segítségével a gyakorlatban is visszaadhatók a zenemű finom tempó-, ritmus- és hangsúlyingadozásai.

szedimu.jpgSzakkönyv, nem itt kell értékelni. (Itt nem lehet.)
Egy életmű sorozat 6. kötete, amely 18 tanulmányt tartalmaz. Széchenyi Hitel című művének fogadtatástörténetével kezdődik, van benne 20. századi irodalommal, képző- és filmművészettel foglalkozó tanulmány és végül egy Kocsis Zoltánnal, Lisztről folytatott beszélgetéssel zárul. Elképesztő tudás van mögötte, számomra nagyon szimpatikus megközelítési móddal. Ez utóbbinak a lényege – természetesen végletekig leegyszerűsítve –, a művek a szerzői szándéktól függetlenül értelmeződnek, a befogadástörténet ismerete segíthet az aktuális értelmezés kialakításakor. Miért is mondana mást egy irodalomtörténész? :)
A puding próbája az evés – na, itt már vannak kritikus vélemények:

Két részlet két ÉS-ben megjelenő kritikából:

SPOILER
Krupp József: „A MŰ NEM KÉSZ TÁRGY”

SPOILER
L. Varga Péter: MEGÉRTŐ TEKINTET

A két kritikus egyébként maximális elismeréssel és tisztelettel beszél a szerzőről, és összességében mindketten fontos, megkerülhetetlen könyvről és életműről írnak.

Szegedy-Maszák Mihály: Kik játszották emlékezeted szerint szépen Lisztet? Őszintén szólva én olykor untam Brandel játékát…
Kocsis Zoltán: …Ha egy Feux follets-t meg akarok hallgatni, akkor Richter neve elsők között jut az eszembe.
Szegedy-Maszák Mihály: Cziffra is játszotta.
Kocsis Zoltán: Hát igen, de én Richtert valahogy virtuózabbnak érzem éppen a Feux follets-ban, mint Cziffrát. Többet kockáztat, mondhatni kevésbé kiszámított.
Szegedy-Maszák Mihály: A mű átváltozásai
Kalligram 2013
379-380. oldal

Szólj hozzá!

Címkék: irodalomtörténet kortárs magyar

Spiró György: Válogatott esszék 1979–2016

2016.10.04. 16:24 vargarockzsolt

spiess.jpgSpiró György esszéit olvasva úgy érezheti az ember, az emberiség két részre tagolódik:
– vannak a kiválasztott zsenik, akiknek egyik fő jellemzője, hogy Spiró György ismerte fel őket; a másik pedig, hogy nekik az esetleges jellemhibák, bűnök is megbocsáthatók;
– és rajtuk kívül van az összes többi ember, akik részben végtelenül ostobák, hisz maguktól nem tudják mindazt, amit Spiró Györgytől kell megtudniuk; részben pedig jellemtelenek, hisz merő rosszindulatból és önzésből nem csüggnek rajongóként a Spiró György által zseninek tartott kiválasztottakon – köztük magán a mesteren, Spiró Györgyön sem.
Ha Spiró György logikáját követnénk, akkor ez alapján a szerzőről vagy azt kéne gondolnunk, hogy ő egy orákulum, egy tévedhetetlen kinyilatkoztató, vagy pedig azt, hogy egy agresszív kismalac.
Én idáig azért nem mennék el, szerintem vannak azért köztes árnyalatok, és bár az esszék esetében különösen igaz, hogy a stílus döntő módon befolyásolja a tartalmat, azért ezt a könyvet érdemes elolvasni.
Nem, Spiró nem orákulum, de rengeteg érdekes, eredeti gondolata van, még ha azokat rendszeresen ellentmondást nem tűrően, kinyilatkoztatásszerűen is hozza a tudomásunkra.
Például, hogy csak egyet idézzek fel, a Hogyan győznek a provinciák? című 2005-ben írt dolgozatában azt meséli el, hogy a Római Birodalmat az ókorban hogyan hódították meg a zsidók (és a keresztények), és ez miképpen állítható párhuzamba a mai világgal, ahol a zsidók (és a keresztények) hódító szerepét az iszlám hívei veszik át – most ők fogják elfoglalni – meghódítani a világot. Spiró ezt a gondolatmenetét a Mindentudás Egyetemén is előadta, még 2006-ban*, és egy kis kereséssel az interneten is megtalálható. De nem csak ott, hanem Spiró előző, Magtár című 2012-ben megjelent esszégyüjteményében is. És ez a mostani kötet többi írására is érvényes: többségük korábban már másutt – a legtöbb a Magtárban – olvasható volt.SPOILER

Eddig tartott a mérgem, ezt ki kellett adnom magamból. Ugyanakkor minden személyes ellenszenvem és rosszindulatom ellenére kénytelen vagyok elismerni, Spiró György mind a színház, mind az irodalom, mind a politika területén – ezekkel foglalkoznak az esszéi – rendkívül eredeti és mély következtetésekre jut, ízlésítéleteiben meg lehet bízni, ráadásul szépírói igényességgel ír, így élvezet olvasni. Nekem különösen a Borowskiról, Hamvas Béláról, Petri Györgyről, Major Tamásról és a Passió című filmről írott esszéi tetszettek. A magyar kultúra 20. és 21. századi történetének megismeréséhez ez a gyűjtemény alapmű.

Szólj hozzá!

Címkék: esszé kortárs irodalom kortárs magyar

Lawrence Block: Bérgyilkos, Bérgyilkos ​a célkeresztben, Bérgyilkos ​mindörökké

2016.10.04. 16:18 vargarockzsolt

bergyililklk.jpgÚjraolvasást követően ezt gondolom.
A kötet 10 fejezetből áll, egy-egy fejezet egy-egy gyilkosság története. Ezek közül az elsőt spoilerezem, azaz elárulom a kifejletet, akit ez zavar, az ne olvassa el ezt a bejegyzésemet. Én itt úgy írok erről a könyvről, mint szépirodalmi alkotásról, amelynek élvezetét ez az egyetlen spoiler érdemben nem befolyásolja.

„Kedves gyerekek, hol volt, hol nem volt, volt egyszer a Halál.” – Garaczi egy rövid írása kezdődik ígyamelyben aztán a halálhoz kapcsolódó közhelyeinkkel viccelődik, a nyelv és a valóság szürreális viszonyát bemutatva.
Akár ez is lehetne a mottója Block könyvének, amelynek a főszereplője a megszemélyesített halál, a bérgyilkos. Itt is ez történik, kicsit részletesebben megvizsgáljuk ezeket a közhelyeket: mi lesz, például, ha a halált cserbenhagyja a fantáziája; ha szerelmes lesz; ha a saját magának kell dönteni az áldozatról, mert a megrendelő, a véletlen és az úristen is egyaránt cserbenhagyja; ha nyugdíjba akar vonulni; ha hobbit választ magának, satöbbi.
Játék ez a könyv, ugyanakkor vannak mélyebb rétegei is, amelyek felfedezése az olvasóra van bízva. Először is a regény nyelvhasználatának van egy önreflexív jellege – azaz a posztmodern szellemében felhívja a figyelmet arra, hogy az értelmezés viszonylagos, szubjektív, a szereplők, az író és az olvasó más és más értelmet tulajdoníthat ugyanazoknak a kifejezéseknek. Jellemzően rögtön az első fejezet-novella címe Hadnagyra hallgat is ilyen. Ez a hiányos mondat nekem Tandori krimijeit idézte – ott voltak ilyen nyelvi játékok. Lehet, hogy Lawrence Block olvasott Tandorit? Ez a Hadnagyra hallgat egyébként egy hirdetés szövegéből való: ELVESZETT KUTYA. KEVERÉK, FÉLIG NÉMETJUHÁSZ. HADNAGYRA HALLGAT. TE: 555-1970. JUTALOM. Ugye, hogy egészen mást jelent, mint amire először gondoltunk? E mellé érdemes odaállítani egy másik hirdetés szövegét is a könyvből: Kutya Sétáltatva, Növények Öntözve. Megbízható Fiatal Nő Flórája és Faunája Minőségi Gondozását Vállalja. Hívja Andriát.Nekünk, magyaroknak, erről akár még Rejtő is az eszünkbe juthat, nála lehet olvasni ilyen furcsa, nyakatekert, vicces hirdetéseket. Ugyanakkor a történetek nyelve az immár klasszikus amerikai krimik nyelvét idézi, azaz azt a szikár, tömör, ugyanakkor ironikus-önironikus stílust, amelyet én Mark Twainre vezetek vissza, és amely aztán Hemingway-vel, Hammet-tel és Chandlerrel folytatódott.
A másik réteg, amit meg lehet találni, ha van rá érzékenysége az embernek, egy erkölcsi-filozófiai vonulat. A könyv első fejezetében az első gyilkosság leírása így hangzik: Engelman előrehajolt, mire Keller előhúzott a zsebéből egy drótot és Engelman nyaka köré tekerte. Egy szempillantás alatt megfojtotta, halkan, gyorsan, hatékonyan. Ez egy nagyon kulturált, disztingvált szöveg, de természetesen hazugság. Egy bomba, amit vagy észre vesz az olvasó, és akkor felrobban, vagy ha nem veszi észre, nem lép rá, akkor mit sem sejtve sétálhat tovább a regényben.
Miért hazugság? Hát csak képzeld el, kedves olvasó, hogy a nyakad köré hurkolnak egy drótot, és azzal megfojtanak. Egy szempillantás alatt történik? Nem küzdesz az életedért? Nem tör rád a rettenetes félelem? És ahogy fogy a levegő, ahogy görcsbe rándulnak az izmok, ahogy megpattannak az erek a szemedben és az agyadban az erőlködéstől, az csak egy fájdalommentes pillanat? Nem maga az iszonyat? És miután elment a bérgyilkos, a hozzátartozók fájdalma is olyan egyszerűen elmúlik? Az olvasó átgyalogol a következő történetbe, mit sem törődve a tett – a bérgyilkos és az olvasó közös tettének – következményével?
A regény fikció, Bret Easton Ellis Amerikai pszicho című horrorjának véres és szadista gyilkosságai épp úgy, mint Block elegáns leírása. Épp így átléphetnénk rajta akkor is, ha mondjuk pedofília lenne a tárgya? Vagy aki pedofiliáról ír, pedofil irodalmat terjeszt, az börtönbe csukható, a szadizmus viszont tolerálható? Hol vannak a határok? Ha elfogadom a bérgyilkos szerethető figuráját és az elegáns gyilkosságait, akkor lebontok magamban egy erkölcsi korlátot, ami az erőszaktól elválaszt? A nyilvános kivégzés felkorbácsolja a tömeg alantas ösztöneit, a steril körülmények között beadott méreginjekció viszont kulturált megoldása a problémának? Van-e itt egyáltalán probléma? Érez-e az olvasó egy folyamatos erkölcsi nyomást magán azért, mert egy hidegvérű gyilkosnak szurkol? Aki erre érzékeny az túlérzékeny, aki nem érzi, az érzéketlen? Lehet ilyeneken is gondolkodni, mert Block provokatív, gondolkodásra késztető író, nem elégszik meg azzal, hogy a zsáner sémáit alkalmazva egyszerűen csak szórakoztasson.
Szóval, túl azon, hogy ez egy izgalmas és vicces szórakoztató regény, krimi, lehet szépirodalomként is olvasni.

A Bérgyikos, a Bérgyilkos a célkeresztben és a Bérgyilkos mindörökké így együtt, de külön-külön is egészen kiváló olvasmány, megkockáztatom, irodalmi remekmű, amely a legjobb Rejtő regények színvonalát is eléri. Bűnregény zsánerben, tökéletes stílusban, mély filozófiai és etikai mondanivalóval, viccesen és izgalmasan. Többször olvasós krimi! Nálam bevonult a klasszikusok közé.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi kortárs irodalom amerikai regény

Győrffy Ákos: A hegyi füzet

2016.10.04. 15:59 vargarockzsolt

ozi.jpg
SPOILER

SPOILER
Tegnap hajnalban sétáltam egyet az erdőn. Egy nyiladékban őzet vettem észre. Mozdulatlanul állt, mögötte lassan gomolygott a köd a fák között. Fölöttünk még halványan látszott a Hold. Egy állat a puszta, nyers életével, a csillagok alatt. Irigyeltem.
Győrffy Ákos: A hegyi füzet
Magvető, Budapest, 2016
Fotó: Sárosi Ervin

Kiragadott mondatok:

SPOILER
SPOILER
SPOILER
SPOILER
Győrffy Ákos: A hegyi füzet
Magvető, Budapest, 2016
46-47. oldal

hegyi.jpg
Tökéletes könyv SPOILER. Végtelenül gazdag, Pilinszky János és Hamvas Béla nyomában a kereszténység és a keleti filozófiák válasza az emberi kiszolgáltatottságra és szorongásra. Minden bekezdése hosszas meditációra szólít, minden mondata tiszta költészet, tiszta, mint a forrásvíz.

 

Szólj hozzá!

Zoltán Gábor: Orgia

2016.10.04. 15:45 vargarockzsolt

orgi.jpgEzt a könyvet nem tudom szépirodalmi műként értékelni, mert annyira taszított. Véres és perverz események sora. Ezért nem csillagozom.

A könyv témája a nyilasok terrorja 1944–1945-ben, Budapesten. A szerző levéltári dokumentumokat – egykori nyilasok vallomásait – is felhasznált műve forrásaként. Ezek egy részét (vagy mindet, vagy sokkal többet, mint a szerző) biztosan olvastam, amikor a levéltárunk pár évvel ezelőtt a Jad Vasem Alapítvány (Izrael) megbízásából gyűjtötte ki és másolta le a nyilasokra vonatkozó iratokat. Akkor az volt az érzésem, hogy nem minden lehet igaz azokban a vallomásokban. (A vallomások többsége az u.n. Zuglói nyilas-perhez kapcsolódott, amely az események után 20 évvel, az 1960-as évek közepén zajlott.) Talán az egykori elkövetők perverz fantáziái összeolvadtak az egykori eseményekről őrzött emlékképekkel – de ez utólag már nem szétválasztható, nem tisztázható. Azt biztosan tudom állítani, hogy Zoltán Gábor nem talált ki és írt bele a könyvébe olyan szörnyűségeket, amelyek a forrásul szolgáló iratokban ne szerepelnének. Hogy valóban megtörténtek-e pontosan abban a formában, az már nem eldönthető. Ez a könyv nem történészi munka, hanem szépirodalom, ezért a történeti hűség nem a pontos részletekben kérhető számon rajta. A főbb vonásokban biztosan hiteles.

Egy részletkérdésben(?) van vitám a könyvvel, illetve annak egy hangsúlyos gondolatával szemben:
Bán Zoltán András írt egy (nekem tetsző) kritikát a könyvről, amelyben többek között ez is olvasható:
Ráadásul valami gyűlölet sugárzik a sorokból, ami természetesen érthető, ugyanakkor kicsit civillé, magánjellegűvé teszi az irodalmi szöveget, és sok helyen egyszerűen kioltja azt. Ez a gyűlölet jelenik meg a könyv utószavában is, ahol Zoltán Gábor – kilépve a szépíró szerepéből – ezt írja:

A tettesek egy részének van arca és van neve. Lehet tudni, hol dolgoztak, mely házakban éltek. Természetesen ki lehet jelenteni, hogy a nevek, amiken szólították őket, nem rendelhetők végérvényesen összefüggésbe a tetteikkel, és hogy az egykori lakóházaik sem nevezhetők például nyilaskeltetőknek, másrészt tapasztalható, hogy egyes nyilasok által lakott házak a jelenkorban hozzájuk hasonlóan gondolkodó és beszélő egyének hajlékai.
(311. oldal)

Lefordítva: a vér nem válik vízzé, az egykori nyilasok utódai, leszármazottai és környezetük, akik ugyanott élnek (Budapest XII. kerület bizonyos részein) épp úgy gondolkodnak ma, mint elődeik 71-72 évvel ezelőtt. Ez nem új gondolat Zoltán Gábortól, fél évvel ezelőtt már megjelent tőle egy cikk az Élet és Irodalomban, ahol azt fogalmazta meg, hogy egyes nyilas vezetők gondolkodását és tetteiket a vér szava határozta meg:
„Vehetnénk természetesen véletlennek is, hogy az unokatestvérek, Andreánszky Jenő, Rákosi András és Gyula nemzetiszocialisták lettek. Én mégis inkább úgy látom, hogy egyrészt a vér, másrészt a nemzetség életét meghatározó tekintély, Rákosi Jenő szavára hallgattak.”
Zoltán Gábor: RÁKOSI UNOKÁI
Élet és Irodalom LIX. évfolyam, 37. szám, 2015. szeptember 11.

Szerintem nem igaz, hogy apák és fiúk tettei ilyen szinten összefüggnének, és nagyon veszélyesnek gondolom, ha az embereket nem potenciális tiszta lappal, hanem származási alapon predesztinált bűnökkel kezeljük. Aki így gondolkodik, annak a gondolkodása éppen a könyvben szereplő szörnyetegekével rokon.

Szólj hozzá!

Címkék: Holocaust kortárs magyar regény

Elmore Leonard: Tishomingo Blues

2016.09.16. 16:15 vargarockzsolt



Csontot hoztam neked.

Csontot hoztam neked.
Kicsi csontot hoztam neked.
Csontot hoztam neked, mert kutyus vagyok.
És szinte mindig meztelenül járok.

– A harmonika alapján lehetne akár Little Walter, de nem tudom – mondta Dennis.
– Little Walter, lófaszt. Haver, ez Marvin Pontiac, és a Kutyus vagyok című slágere.
– Sosem hallottam róla.
– Szégyellheted magad. Marvin az én emberem. Marvin Pontiac, aki részben Muddy Waters örököse. A másik részét pedig Iggy Pop lopta el tőle. Ismered Iggyt?
– Persze, és értem, mire gondolsz. Iggy biztosan tőle vette A kutyád akarok lenni című szám ötletét… igen, a Kutyus vagyokból.
Marvin Pontiac hangja tovább beszélt, éneket.

Kutyus vagyok.
Nedvesen bűzlök, mert kutyus vagyok.

– Saját meghatározása szerint a zenéje részben afrojudaista blues – magyarázta Robert. – Marvin mindig fehér köpönyeget és turbánt viselt, mint Erykah Badu, mielőtt kopaszra borotválta a fejét. […] Marvin Pontiac arcáról egyetlen fénykép sem készült. Az a néhány fotó, ami maradt róla, távolról csinálták: fehér köpönyeget és turbánt visel rajtuk. De közelkép egy sincs.
– Él még?
– ’77-ben meghalt Detroitban. Elütötte egy busz, a keselyűk meg lecsaptak a hagyatékára, Iggy meg a többiek, David Bowie.
Elmore Leonard: Tishomingo Blues
Jaffa Kiadó, 2016
59-60. oldal

Ez a felvétel 1999-es, (Marvin Pontiac ’77-ben meghalt) és az előadók:
John Lurie, Kenny Woleson, Marc Ribot, Marvin Pontiac & Tony Scherr
Ezt add össze!

htisimin.jpgEgyszerű gengsztertörténet Amerikából, a Mississippi mellől, olyan kérdésekkel, mint ki az igaz nagyfőnök?aki a végén életben marad és megeszi-e a nagyhal a kishalat?meg. Tanulság nincs, viszont képet kaphatunk a déli, fehér, amerikai férfiak infantilizmusáról  hagyománytiszteletéről, ahogy újrajátsszák a 19. századi polgárháborút (Észak Dél ellen).

Ami miatt érdemes elolvasni, túl azon, hogy 1-2 órára kikapcsol, az a blues.

Igaz, hogy nem túl szervesen beépítve, de szó van a könyvben a blues klasszikusairól, és ami legfontosabb, ezen keresztül el lehet jutni Marvin Pontiac-hez.
Marvin Pontiac ’77-ben meghalt Detroitban, elütötte egy busz, majd 1999-ben csinált egy zseniális lemezt John Laurie-vel, a The Legendary Marvin Pontiac Greatest Hits-t. Na, az a lemez olyan, mint egy Chandler-krimi vagy Hemingway-novella vagy bármi, amit Mark Twain írt a forró Délről.

John Laurie egyébként tiszteletbeli magyar, amióta játszott Jim Jarmusch Stranger than Paradise című filmjében (nálunk Florida, a Paradicsom címmel vetítették).

És akkor asszociáljunk tovább:

erie.jpg
Jim Jarmusch
Stranger than Paradise című filmjében (nálunk Florida, a Paradicsom címmel játszották) van egy jelenet, amikor az emigráns magyar lány (Bálint Eszter, a Magyarországról Halász Péterrel együtt kivándorolt színésznő játssza) kiviszi az Erie-tó partjára az unokabátyját (John Lurie-t, aki civilben a Lounge Lizards együttes szaxofonosa) és annak barátját, Eddie-t (Richard Edson). Tél van, köd, süvítő szél, és szorongást keltő üresség – nem látnak mást, csak a fehér semmit. Ezt a képet idézte fel bennem Bán Zsófia könyvének utolsó novellájának záró jelenete, ezúttal az Antarktiszon.. Kilépve az ajtón, Anna és Robert azt látták, hogy nem látnak semmit. Amíg bent tartózkodtak a kunyhóban, beborult az ég, s a sűrű felhőzet mögül kiszűrődő, szórt fény tökéletesen eltüntette a jég- és hófelszín definícióját, lehetetlen volt bármilyen távolságot felmérni, tökéletesen egybefüggő, derengő fényben úszó, szürkésfehér masszává vált a táj, eltűnt a látóhatár, nem volt fent, nem volt lent, eltűntek a buckák, a lejtők, de még a hó és jég felülete is beleveszett a fehér váltakozó tónusaiba, az előtér szürkésfehér volt, a háttér fényesebb, világosabb. Nem volt ott semmi, csak fény és tér…



eszete_es_luri.jpg

Ha már szóba került Jim Jarmusch, és a Florida, a Paradicsom,
akkor jöjjön egy-egy szám Bálint Esztertől és John Lurie-től:



 


Szólj hozzá!

Címkék: krimi blues Bán Zsófia Jarmusch Bálint Eszter John Lurie Marvin Pontiac

Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernben

2016.09.16. 15:47 vargarockzsolt

cic.jpg[A filozófus és a macska]

"Ülök a konyhában, szürcsölöm a kávémat. A macska az ölembe ugrik, odabújik hozzám és dorombol. Azon gondolkodom, mi lehet a macska fejében? Vajon nem azon gondolkodik-e, hogy mi lehet az én fejemben. Merthogy a macskák nagyon okosak, s a feleségemnek ez az Odüsszajsz névre hallgató koromfekete kandúrja még annál is okosabb. Igen, Odüsszajsznak hívják, ha azt mondom neki, hogy Odüsszeusz, azt meg sem értené. Azt meg végképp nem tudhatja, hogy az Odüsszajszt tulajdonképpen nem így írják. Hanem így: Odysseus. Pillanatnyilag most már persze azt szeretném tudni, honnan tudom, hogy ezt nem tudhatja, hiszen talán még azt is tudja, hogy ez az Odüsszajsz tulajdonképpen Odüsszeusz, csak németül kiejtve; szóval most már ezen gondolkodom, nem pedig azon, hogy mi van a macska fejében."
Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernben
Kalligram Kiadó 2016
547. oldal

[És akkor megszólalt a macska: MÁÁJ]

vajda.jpgA modern világkorszak, amelyben az európai emberiség – Nietzschével és Heideggerrel szólva – már megölte Istent, hogy magát tekintse Istennek: ez a felvilágosodás kora. A posztmodern nem a modern tagadása, hanem csupán univerzális érvényességének megkérdőjelezése. Nem a felvilágosodás racionalizmusa az egyedül érvényes. Mellette, azt kiegészítően vagy korlátozóan, más világmagyarázatok is érvényesek lehetnek. Aki úgy véli például, hogy a tudomány az egyedül érvényes világértelmezés, az a modern álláspontját képviseli. Aki a tudományt hamis világmagyarázatnak tekinti, az premodern állásponton van. Aki viszont azt állítja, hogy a kétségtelenül érvényes tudományos világértelmezés mellett más világmagyarázatok is lehetségesek és érvényesek, az már a posztmodernet képviseli."
13. oldal (1993)

Nem. Megváltást csak az remélhet, aki hiszi Istent. Földi megváltás nincsen.
987. oldal (2015?)

Vajda Mihály, Lukács György tanítványaként, marxistaként indult – ennek a marxizmusnak semmi nem sok köze volt a kommunista pártok hivatalos ideológiájához –, majd egy rövid liberális szakasz után megérkezett Heideggerhez, akit megpróbált posztmodernné stilizálni, míg végül eljutott – beismerte, hogy számára nincs más igazság – az antiracionalista idealizmushoz. Hinni kell, ennek kell a filozófia (természetesen csak a racionális filozófia) helyére lépni, mert a filozófia (a racionális filozófia) nem találhat megváltást az ember számára, sőt, mi több, a legsátánibb törekvések eszközévé válhat – mondja és bizonyítja Vajda.

Mindeközben, mikor nem azzal van elfoglalva, hogy a racionalistákról – Decartes-tól Kis Jánosig és Carnapig – bebizonyítsa, hogy mennyire hamis gondolkodásúak, akkor nagyon tanulságos. (Sőt. Lehet, hogy a felsorolt esetekben is tanulságos, csak éppen én, mint a felsoroltak híve, ezeket nem lehetek képes befogadni, mert annyira irritál.)

Vajda Mihály a 20. század második felének és a 21. század első negyedének ez egyik legnagyobb magyar filozófusa, ezért a tanulságos kifejezésnél méltóbb jelzőt kéne használnom. De aki elolvassa majd ezt a könyvet, nyilván nem az én értékelésem miatt fogja megtenni, számomra viszont pontos ez a jelző – én nem tudok vitatkozni a szerzővel, csak tanulni tudok tőle (és elutasítani, mindazt, ami számomra elfogadhatatlan).

Egy a karc a témához: 

LEHET-E AZ IGAZSÁGHOZ KERESZTÜLHAZUDNI MAGUNKAT?

lukacsgyuri.jpg– kérdi tőlem a költő [Petri György*] , s első pillanatban azt gondolom, a kérdés bizonyára teljességgel költői. Mert ugyan ki ne tudná, hogy nem lehet? S hogy miért nem, napnál világosabb: a legszentebb cél sem szentesíti az erkölcsileg rossz eszközt, mert az megrontja magát a célt is. Lukács György írta 1918 novemberében**: „…a bolsevizmus azon a metafizikai föltevésen alapul, hogy a rosszból jó származhatik, hogy lehetséges, mint Razumihin mondja a Bűn és bűnhődésben: az igazsághoz keresztülhazudni magunkat. E sorok írója nem képes ezt a hitet osztani…” Nos, számomra mindörökre rejtély marad már, hogyan és miért választotta két hónappal később egy életre a bolsevizmust, azt a lehetőséget, sőt a választás pillanatától fogva immár kötelességet, hogy egy életen át igyekezzék keresztülhazudni magát az igazsághoz. Ő ugyanis tudta, mit választ.
[…]
Tudta, hogy, akik a bolsevizmust választják, kénytelenek lesznek magukat az igazsághoz nemcsak keresztülhazudni, keresztülgyilkolni is. Csakhogy, idézi Hebbel Juditját: „És ha Isten közém és a nekem rendelt tett közé a bűnt helyezte volna – ki vagyok én, hogy ez alól magamat kivonhatnám?
[…]
Nem szeretnék öreg mesteremről értekezni. Az ő személyes titkát, aki sem hazug, sem gyilkos ösztönű nem volt, s mégis – a fentieket tudva tudván – a hazugságot és a gyilkos rendszert választotta, amúgy sem fogom soha megfejteni.***
[…]
Ha a cél szent, ha maga a kinyilatkoztatott Igazság, ennek érdekében ugyan – megint Lukács – „gyilkolni nem szabad, feltétlen és megbocsáthatatlan bűn, de elkerülhetetlenül szükséges; nem szabad megtenni, de meg kell tenni”. Akkor igenis használnunk kell a rossz eszközt, el kell követnünk a bűnt. Ha olyan biztos vagyok az igazságot illetően, miért az eléréséhez vezető utat ne látnám világosan? Ha a célt Isten állította, miért hiszem, hogy az eszközt a Sátán mutatja? Hiszen éppenséggel fordítva is lehetne.

Ha jól meggondolom, fordítva van. Ha tetszik: az eszközre mutat Isten: „Értsd meg ember, ilyet tenni nem szabad.” Mi mást jelentene az, hogy tudom: erkölcsileg rossz az eszköz. Ha pedig minden kétséget kizáróan tudom, akkor talán inkább azt kellene megkérdeznem magamtól, vajon tényleg Igazság-e az, ahová vezet, éppen a szent célt illetően kellene gyanúperrel élnem. Konzekvens akkor volt Lukács, amikor a hazugságot és a gyilkos rendszert választotta. Az ő Igazságának ez volt az adekvát eszköze. Igaza mégsem volt, hiszen nem volt Igazság az, amit Igazságként meglátni vélt.

Baj volt az ő igazságával, legfőképpen azért, mert nem engedhetett meg maga mellett más igazságokat. A kérdés nem az, hogy vajon keresztülhazudhatjuk-e, keresztülgyilkolhatjuk-e magunkat az igazsághoz, hanem hogy kell-e, szabad-e, lehet-e az Igazsághoz eljutni akarni?

Egyáltalán: „Honnan tehát az igazságra törekvő ösztön”? – kell kérdenünk Nietzschével. Nála a magyarázat így hangzik: ahhoz, hogy az ember kiépíthesse a törvények, privilégiumok, alá- és fölérendeltségek, határkijelölések valamiféle rendjét, fel kell építenie a fogalmak egy épületét. Márpedig törvényekre, határkijelölésekre s talán még privilégiumokra, alá- és fölérendeltségekre is szükségünk van. Nietzsche volt elég bátor szembenézni ezzel. S az igazság azt jelenti: „…a fogalmakkal való kockajátékban… mindegyik kockát az előírt módon használjuk, gondosan, pontosan megszámláljuk a pontjaikat”. Csakhogy sokféle az előírás, és sokféle módszer létezik a pontokat megszámlálni. Mindegyikünknek megvan tehát a maga igazsága. És szükségünk van erre az igazságra, de soha megegyezni nem fogunk az alapelveket illetően. Akkor pedig baj van: „Ahol… két olyan alapelv találkozik, amelyek nem békíthetők meg egymással, ott mindegyik őrültnek és eretneknek nyilvánítja a másikat” – mondja Wittgenstein. Az őrültet pedig elmegyógyintézetbe zárjuk, az eretneket máglyára küldjük. Nincs hát kiút eszméink gyilkos harcából?

Tudom, senkit meg nem győzök arról, amit most mondok, ha egyszer nem így gondolja. Mert én úgy hiszem, nem lehetetlen arra törekedni, hogy eltérő alapelveink valahol kibékíthetők legyenek egymással. Csak arra van szükség, hogy megpróbáljak ironikus távolságot tartani saját alapelveimtől, ne tekintsem őket szentnek, és megpróbáljam megérteni, hogyan lehet, hogy a másiknak meg más az igazsága. Ez ugyanis mindig lehetséges. Nem hiszem persze, hogy ez a törekvésünk mindig sikerrel járna. Nem hiszem, hogy valaha is lenne olyan kor, ahol mindenki erre törekszik. Hogy az ember valaha is meglesz elmegyógyintézet és máglya nélkül. Hogy ne lenne mindig sok olyan ember, aki élni-visszaélni akar a maga hatalmával. És mégis vallom Bibóval, „hogy nagyon lényeges felismerés az, hogy a más ember kényszerítése útján való hatalomszerzés… a félelemtől való megmenekülésnek ez az útja hamis”. Hogy nem lehetetlen a hatalmat humanizálni. Igaz-e ez? Vagy csak vágykép?
Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernben
Kalligram Kiadó 2016
49-495. oldal

* Nem találtam meg Petri György kérdését, de találtam egy versét, amelyben ezzel a problémával is foglalkozik.
** Lukács György: A bolsevizmus mint erkölcsi probléma
„Szabadgondolat”, 1918 December
*** Ha valakit véletlenül érdekelne, hogyan lett Lukács György hirtelen, egy hét alatt Saulusból Paulus, az elolvashatja Kis János vezióját

Idézetek:

A racionalistákról. (Amikor Vajda kissé túltolja a biciklit - mondom én.)

Istenről 

Egy közhely a monoteista vallásokról 

A héberekről 

Egy kollektív megoldásról

A végleges ítéletről 

Aztán jött két próféta 

A keresztény stratégia 

Az iszlám 

A szembenálló létértelmezésekről 

ha talán ezt a személytelen Istent nem is kell szeretnünk 

Elő-utószó (A fasizmusról) 1995
[…]
Ami a kelet-európai fasiszta veszélyt illeti, nem lennék olyan biztos benne, hogy egyesek csak rémképet látnak: a kelet-európai társadalmak totális kiúttalansága, azaz az alulról jövő kezdeményezésekre épülő társadalom kiépítésének teljes reménytelensége, a mai politikai hatalom kétségbeejtő erőtlensége, a rablóbandáknak az utcát félelemben tartó uralma szinte kiált egy olyan megoldásért, ahol egy széles tömegtámogatásra épülő, erős, az erőszakoskodástól vissza nem riadó központi hatalom megrendszabályozza az egészet, azt sem engedve meg, hogy az éhes és kétségbeesett alsó rétegek megakadályozzák a legalizált – de kontroll alatt tartott – rablást. Egy ilyen mozgalom és a belőle kiépülő, s a természetesen a mozgalmat hamarosan szervezett csatornákba terelő hatalom pedig fasiszta, ne is tagadjuk. Hosszabb távon nem nagyon van más alternatíva, s csak abban reménykedhetünk, hogy e mozgalmak ideológiája nem lesz teljesen embertelen, s a hatalom sem fog rémesebb formákat ölteni, mint mondjuk Mussolini fasiszta Olaszországában.

1000. oldal

Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernbenVajda Mihály válogatott művei



Szólj hozzá!

Címkék: filozófia Vajda Mihály

Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

2016.09.16. 14:58 vargarockzsolt

iteletido.jpgRöhincsélnek az angyalok, s ebbéli sajátságuk is pontosan megegyezik az ördögökével, akik az unalom másik felét rágicsálják. Ez is igazolja, amit ők, az angyalok és az ördögök is a legkevésbé szeretnek hallani, hogy sokkal inkább egy fajtából valók, semmint bevallanák, és sokkal inkább rokonai egymásnak, mint az embernek.

Ugye, mennyire jó ez? És az ilyen mondatok elvesznének, ha a kritikusokra hallgatnánk, akik le akarnak beszélni bennünket, olvasókat, Kőrösi Zoltán könyvéről. :(
De mi nem hagyjuk magunkat!*
Igen, az olvasók menthetik meg az Ítéletidőt a feledéstől, a méltatlan elutasítástól. A könyv adatlapjához csatolt rengeteg idézet is jelzi, hogy szerethető, megőrzendő gondolatokban gazdag regénnyel búcsúzott a szerző – hisz e regény már csak hirtelen-váratlan halála után jelenhetett meg.

A történet egyszerű. Egy kisfiú szülei meghalnak, és akkor vége lesz a világnak. A világvége nem pontosan abban a formában érkezik el, ahogy azt várnánk, de Örkény óta tudjuk, hogy Budapesten és Magyarországon másképpen történnek a dolgok, mint a világ egyéb tájékain. A világvégét kísérő események leírása természetesen az írói fantázia terméke, a szereplők kitalált személyek, mindennemű hasonlóságuk a valósággal, a mai magyar valósággal, csupán a véletlen műve – ezért fölösleges is az írót felelőssé tenni. ;) Tehát szó sincs aktuálpolitikáról, de disztópiáról sem, inkább apokaliptikáról.

…a világnak mindig is vége volt, akkor is, ha az ember nem tudott róla.
[…]
Mint ahogyan minden egyes ember végével vége van egy világnak is, és minden egyes ember születésével jön egy újabb világ.

Hangzik el a regény közepén a magyarázat, és e magyarázat a regény tétje. Egy közhely, egy szentencia.

Káromkodásból lehet építeni katedrálist**, de lehet-e giccsből, érzelmes közhelyekből, szentenciákból? Kőrösi következetesen járta a saját útját, radikálisan feszegetve a szépirodalom határait. Duchamp annak idején egy piszoárral borzolta a kedélyeket és rúgta fel az elit által meghatározott kánont, Kőrösi egy vásári mézeskalács szívvel.

A regény narrátorának hangja engem leginkább az egykori antik kórusok hangjára emlékeztet. Egy kollektív lírai én érzésekből lefordított bölcsességeit hallom, illetve olvasom, és a rendszeresen visszatérő versszerűen tördelt sorok is azt jelzik, az író inkább akar az érzelmekre, az ösztönös megérzésekre hatni, mint a hideg értelemre. Talán ez lehet az oka, hogy az okos elemző szándék megcsalja a képzett kritikust, míg az érzelmileg fogékony olvasó örömmel (fájdalommal) követi a szerzőt.

A cselekmény sovány, hiszen csupán allegorikus, a szereplők nem reális figurák, hiszen csak sakkfigurák az írói játszmában. Izgalmas jelenetek helyett költői képek, leírások jellemzik a regényt. És néhol humor. És leginkább szomorúság. A világvége nem vidám mulatság, még akkor sem, ha az ítélkezést meghagyjuk a hivatásos ítészeknek és jómagunk csak résztvevő szemlélők (olvasók) vagyunk.

* Pukkadjanak meg a kritikusok, éljenek az olvasók! :)
** Ahogy Nagy László vagy legutóbb (szerintem) Darvasi László megírta.

Szólj hozzá!

Címkék: apokaliptika Kőrösi Zoltán kortárs magyar regény

András László: Világos indul

2016.09.16. 14:38 vargarockzsolt

vilagos_ind.jpgSzükséges vagy szükségtelen bevezető.

Nem, én nem hiszem el, hogy Flaubert mondása – Bovaryné én vagyok – igaz lenne. A regényíró nem azonos a hőseivel. Túl bonyolult az ember ahhoz, hogy prózában el lehessen mesélni. Még ha a szándék őszinte is lenne, akkor is ott vannak a nyelv korlátai. Az író ír, aztán valaki lesz belőle a könyve lapjain.

A költő viszont nem tud hazudni. Vagy ha mégis hazudik, akkor a hazugság is elárul valamit belőle. De általában az asszociációk, a tudattalan intuíció közreműködése megmutatja a költő személyiségét. A vers olyan, mint egy gyónás, vagy olyan, mint egy pszichiátriai lelet.

Na most, én nem igazán szeretek kukkolni, mások gyónásába belehallgatni, mások orvosi leletein élvezkedni vagy éppen szörnyülködni. Ezért szeretem, ha a költő már halott. Az olyan megnyugtató. :) Felment a felelősség alól.

Vagy ha már él, mert nem tette meg azt a szívességet nekem, hogy a kötete megjelenése előtt elhalálozzon, akkor legalább ne ismerjem! Ha nem ismerem, ha nem kell mögé egy élő embert odaképzelnem, akkor könnyedén el tudok vonatkoztatni a konkrét biográfiai adatoktól, és foglalkozhatok a vers esztétikájával és filozófiájával, meg satöbbi. Érezhetem és mondhatom azt, hogy ez a vers sz@r, nekem nem tetszik, és ezzel nem gyalogolok bele a költő lelkivilágába. Mert tudom, a saját verseim kapcsán pontosan tudom, hogy az a vers, ami a költőjének tetszik – tehát legalább egy olvasójának tetszik –, az jó vers, legfeljebb a többi olvasó nem ismeri hozzá a kulcsot.

Oké, tudom, csak az számít igazán jó versnek, amit sokan elfogadnak, amit a különböző kánonok befogadnak, ahol a személyiséget közvetítő irodalmi eszközök az adott versben működőképesek a személyes kulcstól függetlenül is – de épp itt van a baj. A személyes kulcs ismerete az olvasókat két külön kategóriába sorolja, akiknek nem azonos a nyelvük. Nem értik meg egymást, fölösleges is beszélgetniük, hacsak a kulcsnélküli nem akar beavatódni.

Én nem akarok beavatódni. Elmúltam ötven, már nem akarok új barátságokat kötni, a költő lelkével se szeretnék foglalkozni. Nekem elegek a költőkből a versek, azokat akarom használni, önző módon, a saját céljaimra. Világos?

Világos indul, ez a kötet címe, és a címadó vers így hangzik:

Sakkfeladvány

Világos indul, és lépésről lépésre sötétebb lesz.*

A borító elég sötét, egy sötét alak cigarettázik egy bérház gangján, és a házak fölött, az éjszakai égbolton homályosan ott van a Hold. Mindkettőjükről – a sötét alakról, aki a költő, és a Holdról is – többször szó esik majd a kötetben. A borító jó. Kívülről. Mert belül van egy fülszöveg és egy portré, amelyekkel már problémáim vannak.
A fülszöveget Kemény István, a költő, a klasszikus koszorús költő írta – nincs ebben irónia, én valóban így gondolom – és jó, hogy ő írta. Van rokonság a költészetük között, és Kemény szava rangot is ad. A szövege viszont olyan üres közhelyek gyűjteménye, amilyeneket én szoktam az értékeléseimben puffogtatni: gyönyörű, hihetetlenül eredeti, szellemes, tűpontos, ugyanakkor a lélekhez szóló, az igazságot kereső, ám ennek hiábavalóságával minden pillanatban számoló bölcs és katartikus költemények. Hehe, teszem én hozzá, és arra gondolok, hogy ettől még lehet a könyv jó.
A borító hátsó-belső oldalán a költő portréja, még abból az időből, amikor a Veresegyházi Asszonykórus** tagja volt. Ez komoly! Nem a Janicsák (lásd a hivatkozott linken), hanem egy idősödő szemüveges asszony főkötőben, így látszik elsőre, de aztán kiderül, hogy férfi, olyan Tandori-féle sapkában, lesütött szemmel, bánatosan. Miközben.
Miközben András László azonos azzal az András Lászlóval, aki 21. századi magyar irodalom egyik legzseniálisabb vicces és férfias könyvét írta, és azonos azzal az András Lászlóval is, aki Műút hasonlóképpen zseniális Napi ellenség rovatát vitte. És még folytathatnám a sorolást. Ez nem tetszik nekem.

Valamit azért a versekről is. A kötetbe Babiczky Tibor válogatta a verseket, és van egy ív, tényleg elsötétül – bár a kezdet sem csupa móka és kacagás. A személyes (családi?, interperszonális?) okok nem érdekelnek, tudom, bennem van a hiba, de én mondjuk Radnótitól elfogadom, hogy az utolsó versei, a razglednicák szomorúak. Az oké, annak valóban volt valami oka. De egyébként, engem egy költő ne akarjon elszomorítani. Ne akarja, hogy a buksiját a mellkasomhoz vonva vigasztalgassam, még akkor se, ha költőnőről van szó. Ilyenre én alkalmatlan vagyok. Elnézést. Ezért én ezt az ívet nem tudom követni.
Helyette külön olvasgattam a verseket, miután először kétszer egymás után elolvastam az összeset. 40 vers van a kötetben. Van közöttük 10 olyan vers, ami tetszik. Talán 3 olyan, amit megjegyzek. Azt hiszem. Majd kiderül. Lehet több is, kevesebb is.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy milyenek ezek a versek, akkor biztosan elkezdenék valamit hadoválni, másról beszélni, mert ezt elég nehéz megmondani. Már említettem, hogy kicsit rokon Kemény István költészetével. Néha olyan érzése van az embernek, mintha egy mese diafilm szövegeit olvasná, vagy a Siccet (pl.: Az oceanográfus lánya/minden reggel/rámosolyog/a vízihullákra.) Máskor meg olyan, mint a tördelt próza, prózavers, amelyben váratlanul felcsillan egy-egy rím. De végig lehet érezni azt is, hogy egy körszalonban ülsz, és a körszalon padlója egy akvárium, és az akváriumban villanylámpák vannak, és onnan, alulról jön a kékes fény, és szalonban valahol, a magasban egy hangszóróból szól egy nyugodt férfihang, aki különösebb érzelmek nélkül olvassa fel például ezt:

Az éjjel lusta volt a hold,
ma délelőttre itt maradt,
felhőkbe bújt, szégyellte hogy
nem járta végig az utat.

Azaz bújt volna, de reggel
az égen egy felhő se volt,
csak a feszes, sima kék és
középen ott a lusta hold.***

vagy ezt többet nem idézek, tényleg vegyétek meg, de azért az elárulom, hogy András Lászó legjobb verse, amit nem válogattak be a kötetbe!!!!, a neten, a műút portálon elérhető.

A pontozásról: ha egy verseskötetben van 10 jó vers, és 3 emlékezetes, az nálam megérdemli a maximális 5 csillagot. Az már egy kicsit megváltoztat engem, és rajtam keresztül a világot is. De! Legközelebb jelentkezzen András László próza kötettel! :)

* Műút könyvek, Miskolc, 2016. 28. oldal. Nem idézek többet, most még 2000 forint, később biztosan olcsóbb is lesz, akit érdekel, az vegye meg.
** lásd itt. (Bocs!) 
*** Műút könyvek, Miskolc, 2016. 14. oldal

 

1 komment

Címkék: vers kemény istván kortárs irodalom egy medvekutató feljegyzései kortárs magyar Műút Tandori Zi-zi Labor Bovaryné

Voigt Vilmos: Az európai folklór

2016.09.16. 14:16 vargarockzsolt

folk.jpgVoigt Vilmos (Wilhelm Voigt), a hamburgi suszter kapitányi ruhát vásárol, beöltözik, majd a helyi laktanyában négy gránátos katonát és egy őrmestert rendel magához, akikkel vonatra száll és Köpenick városába utazik. Ott „seregével” elfoglalja a városházát, sikkasztás vádjával letartóztatja a helyi polgármestert és kincstárnokot, és miután katonai kísérettel Berlinbe küldte őket, a kincstárból egy jelentős összeget (4002 márkát és 37 pfenninget) magához vesz, majd civil ruhát öltve megszökik.

Ez a történet nem folklór, a valóságban egy 1906-ban megtörtént esemény pontos krónikája, köpenicki kapitány történetét sokan ismerhetik. De talán pár száz év múlva folklórrá válik, és akkor a két Voigt Vilmos neve összekeveredik, különböző fantasztikus teóriák kiinduló pontjává válva.

A mi Voigt Vilmosunk nem szélhámos, hanem egy kiváló tudós, aki elképesztő tárgyi tudást felmutatva ír egy európai kultúrhistóriát, az őskortól a középkor végéig. Az időkorlátok miatt köpenecki kapitány tehát nem kerül szóba, ugyanakkor ez a korlát nem akadályozza a szerzőt, hogy az analógiák között szóba hozza például az Asterix képregényeket vagy Harry Pottert is. :)

A fő hangsúly azonban – természetesen – a valódi őskori-ókori-középkori népi hagyományokon van, és ezek közül is leginkább az irodalmi feldolgozásokban megjelenőkön. Az ősmítoszoktól a középkori históriákig rengeteg minden szóba kerül, a legtöbbször felületesen, viszont könyvtárnyi szakirodalmat megadva minden témához.
Ez a könyv egyszerre tudományos alapmű, amely becsapósan vékony külseje ellenére rendkívül tartalmas, és amelyben közel hatvan oldalnyi jegyzet csatakozik az alapszöveghez, ugyanakkor élvezetes stílusú tudományos ismeretterjesztés is, amely ironikus-humoros kiszólásokkal fűszerezi az amúgy is érdekes tényanyagot.

Érdemben Voigt Vilmos állításait nincs alapom megítélni, de számomra rendkívül szimpatikus volt a hozzáállása: könyvének legfontosabb tanulsága az volt számomra, hogy a nagy, átfogó teóriák az apró részletekhez – a valósághoz – közeledve szétporladnak, és az egyedi tények és események a folklórral foglalkozó tudomány területén is számos eltérő értelmezést indokolhatnak*, még akkor is, ha a délibábos-hagymázos tudománytalan teóriákat kizárjuk.

A neten elérhető két jellegzetes Voigt Vilmos dolgozat, ezeket tudom ajánlani azok számára, akik szeretnének valami előzetes képet kapni a szerző stílusáról és tudományos felfogásáról:

Van-e kulturális emlékezete a népnek?

2000 folyóirat 2008. 01.

A giccs tárgya 
Holmi folyóirat 2005. május

* Ez ügyben Voigt Vilmos maga is hivatkozik a közismert rabbi vicc egy változatára:
Két bóher vitás kérdésben a rabbihoz fordul: tegyen igazat köztük. A rabbi behívja az elsőt, meghallgatja, majd azt mondja: „neked igazad van”. Behívja a másikat, azt is meghallgatja, majd neki is azt mondja: „igazad van”. A titkár, aki jelen van a kihallgatáson méltatlankodva kérdezi a rabbit: – Rebe! Halottam mindkettő érveit. Nem lehet mindkettőnek igaza! Mire a rabbi: – Látod? Neked is igazad van!

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány folklór Európa Harry Potter Asterix köpenicki kapitány