vargarockzsolt

Raktár. Egy gátőr szerszámai és egy levéltári segédfogalmazó iratai.

Friss topikok

Címkék

56 os intézet (1) 62/kirakós játék (1) a. e. bizottság (1) Aaron Blumm (1) acid test (1) adorno (1) ady endre (1) agatha christie (1) Akció van! (1) akutagava (1) alain badiou (1) alan lightman (1) alan turing (1) alaptörvény (1) alaszka (1) Alfred Steiglitz (1) Alfred Stieglitz (1) alkotmány (1) állambiztonság (1) állambiztonsági levéltár (1) alternatív vallás (1) amerikai (2) amerikai psycho (1) amerikai regény (9) andrás lászló (1) andrás sándor (1) andrej rubljov (1) André Kertész (1) andy clark (1) andy warhol (1) angol (1) angol regény (2) angst (1) anna margit (1) antiszemitizmus (3) antoine rocquentin (1) antropológia (1) Apám helyett (1) apokalipszis (1) Apolló (1) arasse (1) argentin (1) arnheim (1) Arthur C. Danto (1) Assmann (2) ateizmus (1) auden (1) aukció (1) auschwitz (1) austerlitz (1) ávh (1) Az ellenállás melankóliája (1) az első száz (1) A bankár (1) A csemegepultos naplója (1) a csend (1) A halál kilovagolt Perzsiából (1) a hóhér háza (1) a holtsáv (1) A kék szifon (1) a nő (1) a párválasztó agy (1) a pszichológia örök témái (1) a század (1) a szellem nemessége (1) a természet és a lélek (1) a tér költészete (1) A történetárus (1) babits mihály (1) bach (1) bagabo (1) balassa péter (1) Balassa Péter (1) Balaton (1) balázs béla (1) Bálint Eszter (1) Balkán (2) Balogh Attila (1) bán andrás (1) bán zoltán andrás (2) Bán Zsófia (1) Barcelona (1) bárdos deák ági (1) Bari Károly (1) barnes (1) Barthes (1) barthes (1) bartók (1) bazsányi sándor (1) beatles (1) beaver (1) beethoven (1) békés pál (2) Bencsik Orsolya (2) benedek anna (1) bényei tamás (1) Bényei Tamás (1) benyhe jános (2) beregi tamás (2) bereményi géza (1) bernstein (1) bestiárium (1) bestseller (1) besúgók (1) beszámoló (1) bibliofita (1) bibó istván (2) bill gates (1) bimini (1) bírálatok (1) bloor (1) bob dylan (1) bodó balázs (1) bódy gábor (2) bogdán józsef (1) bogdán lászló (1) bognár szabolcs (1) bögre zsuzsanna (1) bohócok (1) bokszmeccs (1) Bolaño (2) Bolano (2) bondarcsuk (1) Borbély Szilárd (1) Borges (2) boros jános (1) Bosznia (1) boyd (1) brecht (1) Brenner (1) bret easton ellis (1) bruegel (1) brueghel (1) Bryson (1) Bukovac (1) bulgakov (1) bulvár (1) bunuel (1) Cage (1) Calvino (3) calvino (3) camus (1) Caravaggio (1) carnap (1) cavalli sforza (1) ceausescu (1) celeb (1) Cellini (1) cervantes (2) cesares (1) Chile (1) Chuck Norris (1) cigány (3) cigányok (1) cigányság (2) civilizáció (1) coetzee (1) coppola (1) cortazar (1) cortázar (1) cossa (1) Cruyff (1) Csaba Ferenc (1) Csákány István (1) csányi sándor (2) csányi vilmos (4) csáth géza (1) cseh tamás (1) csenus imre (1) csenyéte (1) csép attila (1) cserna szabó andrás (1) csillagtúra (1) csirkejáték (1) Csontdaráló (1) csontváry (1) czesław miłosz (1) dali (1) daniel denett (1) dankó utca (1) dante (1) darwin (1) David Smile (1) dawkins (1) del (1) demény péter (1) demetrovics zsolt (1) demján sándor (3) Dennis Lehane (1) dés mihály (1) detektívtörténet (2) diana hercegnő (1) divat (1) Doktor Faustus (1) dolittle (1) don king (1) dragomán györgy (1) drakula (1) Dresch (1) Duchamp (2) dzsessz (1) edison (1) ed mcbain (1) egyed péter (1) egyetleneim (1) Egyházfórum (1) Egyiptom (1) egy ember (1) egy medvekutató feljegyzései (1) egy mondat azok közül (1) einstein (1) elbeszélések (2) életrajz (2) élet és irodalom (1) eleven irodalom (1) eliot (1) Eliot (1) Ellis (1) előadóest (1) el greco (1) el liszickij (1) emberi viselkedés (1) entropia (1) Eötvös Péter (1) eper reggelire (1) erdély (2) Erdély (2) erdélyi (2) erdélyi magyar regény (1) erdős virág (1) erlend loe (1) esszé (8) esterházy (2) esterházy péter (2) esti (1) észlelés (3) etnikum (1) etnofon (1) európa (1) Európa (1) európa kiadó (2) evolúció (6) evolúciós (2) ezoteria (2) fajbiológia (1) falcsik mari (1) faljáró (1) fantasy (1) fantasztikus (4) farkas béla (1) fasizmus (1) fassbinder (1) fehér márta (1) fejős éva (1) Fejtől s lábtól (1) fekete lyuk (1) fékevesztett evolúció (2) fenegyerek (1) fenyő d. györgy (1) festészet (1) festménytalányok (1) feyerabend (1) Feyman (1) filozófia (8) firenze (1) fizika (3) fodor ákos (2) Fodor Géza (1) Forrás (1) fotóesztétika (1) fotókiállítás (1) fotóművészet (1) foucault (2) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) francia (5) francia regény (2) frankenstein (1) franny és zooey (1) Frei Tamás (1) freud (2) Freud (2) furtwängler (1) Füst Milán (1) Gaarder (1) gadamer (1) Gagarin (1) garaczi lászló (1) garbarek (1) generation p (1) genetika (1) geoffrey miller (1) geoffry miller (1) Georges Simenon (1) georges simenon (2) george foreman (1) Gerlóczy Márton (1) Gerő-Romsics vita (1) Gerő András (1) gertrude (1) gertrude stein (1) géza (1) glam-rock (1) glenn gould (1) goebbels (1) goethe (1) goldbach sejtés (1) Gorgo (1) görög regény (1) goropius becanus (1) Gosztonyi Katalin (1) goya (1) gőzgép (1) Grace Davie (1) gravitáció (1) grecsó krisztián (1) Grencsó (1) grendel lajos (1) grespik lászló (1) grigirij perelman (1) Gundel Takács Gábor (1) guttmann andrás (1) gyáni gábor (1) győrffy ákos (1) György Péter (2) györgy péter (2) gyuris tamás (1) hacker (1) hafner zoltán (1) hagyomány (1) hajléktalanok (2) Hajnóczy Péter (2) hajnóczy péter (3) hamu és ecet (1) Hamvas Béla (1) hamvas béla (6) hanák andrás (1) hankiss elemér (2) happening (1) hari (2) haruki (1) hatályon kívül helyezve (1) Hawking (1) haydn (1) háy jános (1) hazai attila (1) hemann hesse (1) hemingway (2) hempel (1) Hendrix (1) henry rollins (3) Herczeg János (1) hernádi gyula (1) Hernádi Zsolt (1) hévizi ottó (1) hidegdauer (2) Hitler (1) hitler (1) holden caulfield (2) holdpalota (1) hölgyszonáta (1) holland (2) Holocaust (2) holttengeri tekercsek (2) homérosz (1) horizont (1) Horthy (2) horvát (1) horvát regény (1) houellebecq (1) Hrabal (1) Hraskó Péter (1) hülyeség (1) hunter thompson (1) ian hancock (1) idegengyűlölet (1) identitás (1) idő (1) III/III (1) ikarusz (1) imrei andrea (2) ingmar bergman (1) interjúk (1) internet (2) irodalmi bulvár (1) irodalom (4) irodalomkritika (1) irodalomtörténet (1) irodalomtudomány (2) irónia (2) Isaac Stern (1) iskola a határon (1) Ismail Kadare (1) ismeretelmélet (1) ismertető (1) Italo Calvino (1) itt és most (1) iványi gábor (2) j.s.bach (1) Jakob Nielsen (1) jakus ildikó (1) james dean (1) james joyce (1) james watt (1) janis joplin (1) jánossy lajos (1) japán (1) jared diamond (1) Jarmusch (1) jean cassini (1) jelenits istván (2) jeles andrás (1) Jeszenszky Géza (1) jethro tull (1) jimi hendrix (1) jim morrison (2) john cage (1) john gay (1) john gribbin (1) john lennon (2) John Lurie (1) Jon Fosse (1) Joós Katalin (1) joyce (1) józsef attila (3) József Attila (1) jó könyv (1) julio cortazar (3) kádárizmus (1) kádár jános (2) kádas mária (1) Kafka (1) kafka (1) kalasszikus irodalom (1) Kálmán C. György (1) kálmán c. györgy (1) Kálnoky (1) kalóz (1) kamarás istván (1) kamill kopke (1) kanadai (1) Kaposvár (1) karácsony benő (1) Karashan (1) karc (10) karnevál (1) kavafisz (1) kazár szótár (1) kedvenc (1) Keleti díván (1) kemenesi zsuzsanna (1) kemény istván (1) Kenéz Ferenc (2) kenéz ferenc (1) ken kesey (1) Kerékgyártó István (1) kerry4ever (1) kertész (2) kertész imre (2) keszeg anna (1) keszei józsef (1) king crimson (2) kipling (1) király lászló (1) kirekesztés (1) kiskegyed (1) kisregény (2) kiss ferenc (1) kiss lászló (1) kis jános (1) ki ölte meg jean cassinit (1) Klaniczay (1) klasszikus zene (1) klaus nomi (1) Koen Wessing (1) koestler (1) kolozsvár (1) Kolozsvár (2) Kolozsvár-oratórium (2) költészet (2) Kondor Béla (1) kondor béla (1) Konkoly-Thege Miklós (1) konnekcionizmus (1) konrád györgy (1) Konrád György (1) könyv (3) konzervatív (1) kortárs (30) kortárs irodalom (1) kortárs magyar (1) kortars magyar felvidek hataron tuli szepirodalom recenzio (1) kortárs zene (1) Kostler (1) kosztolányi (1) kovács andrás bálint (1) Kovács András Bálint (1) kovács ibolya (1) kovács teréz (1) közhelyek (1) Kołakowski (1) Krasznahorkai (1) krasznahorkai lászló (8) Krasznahorkai László (1) krimi (13) kritika (4) kronopiok es famak tortenete (1) kroó györgy (1) Kublaj kán (2) kuhn (1) kultúra (1) kulturantropológia (1) kultúrantropológia (1) kundera (1) kuplé (1) kurgáni napló (1) Kurtág György (1) kurtág györgy (1) kurtz ezredes (1) kurt gödel (1) kvantumfizika (1) ladányi jános (1) láng orsolya (1) láthatatlan városok (1) Láthatatlan városok (1) Látó (2) látó (1) Lawrence Block (1) leibowitz (1) lektűr (5) lem (1) lengyel regény (1) lenin (2) leonardo (1) Leopardi (1) Lewis Payne (1) le clézio (1) lharmattan kiadó (1) liar (1) liberális (1) linn ullmann (1) litvai nelli (1) liv ullmann (1) lonesco (1) losonczy géza (1) lovas ildikó (1) lucy lippard (1) luther (1) maár judit (1) macska (1) macskakaja (1) mágikus realizmus (1) magyar (35) magyarország (1) magyarország alaptörvénye (1) magyarország felfedezése (1) magyarósi éva (1) magyar hivatástudat (1) magyar irodalom (1) magyar novellák (1) magyar regény (2) Mahavishnu (1) maigret (2) Maigret (2) Majtényi László (1) Malevics (1) Malina János (1) Mallarmé (1) malraux (2) mao (1) Marcell Duchamp (1) marcel aymé (1) marcovaldo (1) Marco Polo (2) marketing (1) marlon brando (1) martin amis (1) Martin Amis (1) marton lászló távolodó (1) Marx (1) matematika (1) máté tóth andrás (1) Matisse (1) Matt Ridley (1) maurice lee (1) Medusa (1) meghalt a főítész (1) Megjött Ézsiás (1) melankólia (1) Melis László (1) méltatások (1) ménes attila (2) menyhárt jenő (1) Menzel (1) mérő lászló (1) Mérő László (1) mese (1) metagalaktika (1) Mexikó (1) micsinay (2) mikael niemi (1) mikes tamás (1) miklósi ádám (2) Mileta Prodanovic (1) mindig régen van (1) mocsok (1) moldova györgy (1) molnár ferenc (1) moly (1) moly.hu (3) monty cantsin (2) morel találmánya (1) Mosonyi Aliz (1) Mozart (1) Mózes (1) mr. spencer (1) muhammad ali (1) multiverzum (1) Mum (1) murakami (1) mussolini (1) művészetfilozófia (1) művészettörténet (1) nádas péter (2) Nádas Péter (3) nagyamám (1) nagyanyám (1) nagy bandó (1) nagy gábor dániel (1) nagy gergely (1) nagy imre (1) Nagy Koppány Zsolt (1) nagy sándor (1) nagy sz. péter (1) nánay bence (1) napló (1) napster (1) Neil Gaiman (1) Nemes Nagy Ágnes (1) nemes z márió (1) német (1) nemo kapitány (1) népi mozgalom (1) népzene (1) Nesbø (2) new wave (1) new york trilógia (1) nick cave (1) Nietzsche (1) nietzsche (2) nixon (1) nobel díj (2) női lektűr (1) nooteboom (2) norman mailer (1) norvég (1) novák péter (1) novella (4) novellák (5) nulla (1) Nyáry Krisztián (1) ő. kovács józsef (1) obszervátorok (1) ógyallai csillagvizsgáló (1) oktatás (1) olasz (3) olasz sándor (1) olvasásszociológia (1) olvasónapló (1) önéletrajz (1) opera (1) örkény istván (1) orosz (2) osztrák (2) ottlik (1) Ottlik Géza (1) ottlik géza (1) ottlik veduta (1) öt irás az erkölcsrö (1) p. j. stradlater (1) Papp István (1) paraszt (1) para kovács (1) párhuzamos történetek (1) párhuzamos világok (3) paródia (1) pasolini (1) patmosz (1) pauline melville (1) Paul Auster (2) paul auster (2) paul klee (1) pavić (1) Peacocke (1) pelevin (2) pénz (1) Perseus (1) peter hammill (1) petrik iván (1) Petri György (1) philip marlowe (1) philip roth (1) picasso (2) pilinszky jános (2) PIM (1) pina (1) piszkos fred (1) piszkos harry (1) platon (2) pléh csaba (4) podmaniczky szilárd (1) poincaré sejtés (1) poirot (1) politika (6) popper (1) popper péter (1) popzene vittulából (1) porno (1) portugál (1) posztmodern (16) posztmodern regény (1) probléma (1) Professzorok Batthyány Köre (1) Prónay Csaba (1) propaganda (1) proust (1) provincializmus (1) próza (1) Prufrock (1) pszichológia (8) puskás ferenc (1) putyin (2) Pynnchon (1) Queneau (1) quine (1) Radics Viktória (1) radnóti sándor (3) rados ferenc (1) raimundus lullus (1) rainer m. jános (2) rainer maria rilke (1) Rakétaember (1) rasszizmus (2) Ravel (1) ready-made (1) recenzió (37) recenzio (1) regény (33) régészet (1) Reggel és este (1) reichenbach (1) reinkarnáció (1) rejtő (1) richard brautigan (1) richard rorty (1) Ridley (1) ridley scott (1) riemen (1) rilke (1) Rimbaud (1) Robbe-Grillet (1) Roberto Bolaño (1) robert de niro (2) roccamatio (1) rockandroll (5) rockzene (1) rodcsenko (1) roger waters (1) roma (3) romani (2) Romano Rácz Sándor (1) román józsef (1) Romsics Ignác (1) rónay lászló (1) rossz könyvek (1) rossz regény (1) rubin szilárd (2) rudolf arnheim (1) Rushdie (1) safranski (1) salinger (3) sally hayes (1) samuel borkopf (1) Sándor Klára (1) sántaiskola (2) sántha józsef (2) sanzon (1) san francisco (1) saramago (1) sárközi györgy (1) sárközi márta (1) sartre (2) Sáry László (2) Sátáni versek (1) Sátántangó (1) schiff andrás (1) Schöberg (1) schönberg (1) schubert (1) sci-fi (1) Sebald (3) sebald (1) sebestyén mihály (1) seiobo (1) Semjén Zsolt (1) Shakespeare (1) sherlock holmes (1) sign (1) silence (1) Simenon (1) simon albert (1) Simon Albert (1) sitting targets (1) skandináv (3) solti györgy (1) Solt Ottilia (1) somoza (1) sorstalanság (1) spanyol (1) spanyol regény (1) spinoza (1) spiró györgy (1) stalker (1) Stendhal (1) stephenie meyer (1) stephen jay gould (1) stephen king (1) steven seagal (1) steve yates (1) Svájc (1) svéd (1) Symposion (1) szabadesés rádió (1) szabadkőművesség (1) szabadság (1) Szabó Lajos (1) Szabó Miklós (1) szabó t. anna (1) szcientológia (1) széchenyi ágnes (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szegő jános (3) szegregáció (1) szégyen (1) székely jános (1) szekularizáció (1) szelényi iván (1) személyes (1) szentháromság (1) Szent Ágoston (1) szent ágoston (1) szépirodalom (3) szepirodalom (1) Szépművészeti Múzeum (1) szép ernő (1) Szerbhorváth György (1) szerb regény (1) Szerdahelyi Zoltán (2) szerzői jog (1) szigetek és szemhatárok (1) szilágyi domokos (1) szilasi lászló (1) szociálantropológia (1) szociográfia (3) szociológia (9) szókratész (1) Szókratész (1) szokratész (1) szőnyei tamás (1) Szőnyei Tamás (1) szótárregény (1) sztrugackij (1) szvjatoszlav richter (1) Takács Ferenc (1) talamon alfonz (1) talyigás (1) tarantino (1) tarkovszkij (1) tarr béla (1) tar sándor (3) telep (1) temesi ferenc (1) teológia (1) teréz anya (1) tesla (1) teslár ákos (1) The Blind Man (1) thomas mann (1) Thomas Mann (1) thuküdidész (1) tibet (1) tillmann j. a. (2) tintoretto (1) Tipotex (1) tiziano (1) tizparancsolat (1) Tolnai Ottó (1) tömjén zsolt (1) Tompa Andrea (1) tompa andrea (2) tom wolfe (1) Tordai Zádor (1) torgyán józsef (1) történelem (11) toscanini (1) tóth eszter zsófia (1) tóth krisztina (1) Trabant (1) trianon (1) Trianon (1) triceps (1) tudomány (7) tudományfilozófia (2) tudományos ismeretterjesztés (2) tudósítás (1) tükör (1) Tülkös Terézia (1) turczi istván (1) tüske lászló (1) twilight (1) typotex (10) Typotex (3) ügynök (1) ügynökregény (1) Újhold (1) ullysses (2) ulysses (1) Umberto Eco (1) umberto eco (5) unalmas (1) Ungváry Krisztián (1) uszítás (1) Vad nyomozók (1) Vajdaság (2) vajda júlia (1) valakinek az önarcképe (1) vallás (1) vallásszociológia (2) valuska (1) vámos miklós (1) vanek úr (1) van gogh (2) Varázsfuvola (1) vargarockzsolt (4) vargyas gábor (1) varsó (1) vass virág (1) vecsei miklós (1) velázquez (2) Velence (1) velencei bizottság (1) verbunk (1) verebes istván (1) Veres Bálint (1) vermes géza (1) Verőce (1) vers (4) vészi margit (1) vida gábor (1) Vigh Mihály (1) Világoskamra (1) vita (1) Vizeli (1) vizuális antropológia (1) vulévu (1) wagner (1) walter m. miller (1) wass albert (1) watson (1) web (1) wenders (1) weöres sándor (1) Widmer (1) Wilheim András (1) winkler nóra (1) witkin (1) Wolf Haas (2) woody allen (1) yann martel (1) Zabhegyező (1) zaire (1) zalán tibor (1) Závada (1) zelk zoltán (1) zene (5) Címkefelhő

Hamvas Béla: Modern apokalipszis (egy észlelés és következményei)

2014.04.19. 12:59 vargarockzsolt

Hamvas könyvét 2010. április 27-én reggel az 1-es villamoson olvasta egy fiatal lány, óriási műanyag, lila színű csillagfülbevaló volt a fülében. Azt hiszem az első kiadást olvashatta. (piroskadar)

- Igen, az volt, ráadásul dedikált példány. A csajszi a Hernádi Zsoltnak, a MOL RT elnök-vezérigazgatójának a titkárnője, általában a szolgálati Audival utazik, de most a kormányalakítási tárgyalások miatt a főnöke nem jött érte, a sofőr meg karambolozott az Erzsébet-hídnál, a Demszky húzta ki az összetört kocsiból. A könyv Hernádié, egy aukción vette 12000 forintért – Hamvasnak elég gyönge az árfolyama. A fülbevalók tőlem vannak, amikor szakítottunk nem volt pofám visszakérni. Nem gondoltam volna, hogy még most is hordja. Lehet, hogy még mindig jelentek neki valamit? (vargarockzsolt)

- Nem sokkal az után, hogy a nép megdöntötte az oligarchák uralmát, a forradalom vezetője tanácskozásra hívta össze a legszűkebb bizalmasi körét. Egy, a főváros hegyvidékén elhelyezkedő villában gyűltek össze: a nemzetközi befektetési és építési vállalkozóa legnagyobb hazai bank elnök vezérigazgatója, és az olajipari cég vezetője, hogy a jövendőbeli kormányfő társaságában megvitassák a legszükségesebb változtatások hogyanját és mikéntjét. A tanácskozás elhúzódott – a tárgyalók valamennyien egyetértettek abban, hogy új honalapításra van szükség, de a részletek tekintetében még felmerültek közöttük véleményeltérések.
Lassan besötétedett. Az olajipari cég vezetőjének titkárnője hazaindult. Most nem kellett várnia a villamosra, a szolgálati Audi hazaröpítette. Útközben táskájából újra elővette Hamvas Béla Modern apokalipszis című könyvének dedikált, első kiadású példányát, és ezt olvasta belőle:
A válság végül is nem egyéb, mint az a világmegrendülés, amely az embert végső és határhelyzetének felismerésére kényszeríti.
Lehet, hogy mégis csak fel kéne hívnom vargarockzsoltot? – tette fel a kérdést magának a fiatal nő, miközben szórakozottan hintáztatta óriási, műanyag, lila színű csillagfülbevalóját.
(Rocco)

- A forradalom – a harc az oligarchák ellen – folytatódik. Jelentés a frontvonalról: a főnök kitüntetést kapott.
(vargarockzsolt)

- Csányi Sándor: Egy év alatt 35 milliárd nyereség.
Érdemes volt részt venni azon a hegyvidéki találkozón. :)
(Rocco)

 - A főnök az Interpol körözési listáján
(vargarockzsolt)
 - Az újabb megnyert választás után itt egy újabb zsíros falat, ezúttal a nemzetközi építési vállalkozónak.
(Rocco)

Ez az észlelés a moly.hu-n jelent meg először.

4 komment

Címkék: észlelés apokalipszis hamvas béla demján sándor csányi sándor moly.hu Hernádi Zsolt

két koncert

2014.04.16. 17:41 vargarockzsolt

dresch.jpg
1. Dresch Mihály és Vizeli Balázs zeneakadémiai koncertjéről

Az előzményekről:
Dresch Mihályt az 1980-as évek közepétől ismerem. Akkoriban a Bem rakparti művelődési házban játszott az együttesével, minden hétvégén, és én minden hétvégén ott voltam. Akkoriban dzsessz Magyarországon nagyon konzervatív műfaj volt. Általában négy tagú együttesek játszottak, egy fúvós, egy zongorista, egy bőgős és egy dobos felállásban. A repertoárban szinte kivétel nélkül klasszikus melódiák szerepeltek, minden szám úgy nézett ki, hogy a zenekar először eljátszott egy slágert eredeti formájában, aztán kicsit dzsesszes ritmusban, ezután a fúvós vagy a zongorista szólózott, kicsit variálva a témát, majd visszatért az eredeti dallam dzsesszes és konvencionális formájában. A dobos és a bőgős koncertenként egy-egy nagyobb szólóra kapott lehetőséget, a közönség a szólókat megtapsolta, közben ivott és beszélgetett. Kicsit vendéglátós íze volt az egésznek.
Ehhez képest teljesen váratlan volt, hogy egy televíziós Ki mit tud? országos vetélkedőn feltűnt egy szombathelyi amatőr együttes, a Masina, amelynek a fúvósa, Grencsó István, teljesen egyedi jelenség volt. Kicsit fésületlen, talán képzetlen, de hatalmas energiákkal és hatalmas zenei invencióval, minden konvenciót felrúgva. Felfigyeltem rá, és amikor megtudtam, hogy az akkor már profi Dresch Mihály bevette az együttesébe, elmentem meghallgatni.
Hatalmas élmény volt, éveken keresztül nem untam rájuk, még a próbáikat is végig ültem, mert egy idő után megengedték, hogy akkor is hallgassam őket. (Minden koncert előtt egy-két órát próbáltak, ami teljesen szokatlan volt akkoriban.)
Hogy milyen zenét játszottak? Kamarazenét, királyi kamarazenét, rendkívüli igényességgel megkomponálva, a hagyományos dzsesszes alapokat a free dzsessz felé kitágítva. Leginkább a legendás Szabados György vezette MAKUZ (Magyar Királyi Udvari Zenekar, amelynek ők is tagjai voltak) volt hasonlítható hozzájuk. A két fúvós, Dresch és Grencsó egyenrangú zenészként lépett fel, de a bőgő (Benkő Róbert) és ütősök (Baló István, majd Geröly Tamás) sem játszott alárendelt szerepet.
A klasszikus felállású Dresch Quartetnek az vetett véget, hogy két dudás nem fért meg egy csárdában. Dresch a népzene és dzsessz ötvözésének irányába indult el, míg Grencsó az avantgard és teljesen szabad freedzsessz vonalát követte.
Dresch a későbbiekben Lajkó Félixet (hegedű), majd Kovács Ferencet (hegedű, trombita) vette maga mellé Grencsó helyére (Grencsó saját zenekart – a változó felállású Kollektívát – alapított).
Dresch Mihály stílusának változását jelezte az is, hogy egy időben megváltoztatta a nevét, és Dresch Dudás Mihály néven szerepelt. A hagyományos mainstream dzsesszt és a magyar népzenét igyekezett ötvözni, váltakozó sikerrel. Ugyanakkor a konvencionálisabb és a népi hagyományokhoz kötődő stílusa hazai és nemzetközi elismerést szerzett neki.

A népzenével nem volt szerencsés az első találkozásom. Az általános iskolában, a Kodály-módszer szerint, népdalokat kellett tanulnunk énekórán. Ez azt jelentette, hogy tisztán szolmizálható hangokból álló, kötött ritmusú, négysoros strófákra épülő, a falusi szegények életéről szóló énekeket kellet betanulnunk, miközben én Beatlest, Rolling Stonest, Bachot és Debussyt hallgattam otthon. Ezek az énekórák tehát végtelenül unalmasak voltak, a legnagyobb zenei élményt bennük egy-egy néha előforduló szinkópa okozta. :)

Vizeli Balázst a Téka együttesben ismertem meg (nem személyesen), a 90-es évek elején ők is a Bem rakparton léptek fel, mert kultúrház vezetője a Dresch Quartetet kiutálta. A Téka táncházat csinált, hagyományos, autentikus magyar népzenével. Amikor hallottam őket, nem nagyon figyeltem rájuk, a zene leginkább a táncot szolgálta. Nem rajongtam különösebben értük, inkább a Muzsikást szerettem, akik nem elégedtek meg az eredeti népzene interpretálásával, hanem igyekeztek azt különböző zenei összefüggésekben (pl. Bartókkal, Balanescuval, Bachhal összevetve) bemutatni, és a zenét a középpontba állítani. A Muzsikás tagjai mind rendkívül képzett zenészek, akik önálló személyiségként is megjelennek az együttesükben, saját arculattal, zenei stílussal, repertoárral. A Téka inkább mint együttes volt értékelhető – jó magyar népzenét, táncházi muzsikát játszottak.

Ezen előzmények után az volt számomra a kérdés, hogy Dresch és Vizeli hol találkozik? Hogyan kapcsolódik egymáshoz a dzsessz és a népzene?

Nos, dzsessz nem volt. Csak népzene, de az jó, leginkább hangulatos, és néha egészen kiváló. Meglepő volt, hogy Dresch teljesen zenei anyanyelvként tudta a népzenét, és hogy milyen örömmel olvadt bele a zenei közösségbe. Változó felállásban voltak színpadon, Dresch Mihály (fuhun, szaxofon, furulya); Vizeli Balázs (hegedű); Tintér Gabriella (ének); Mester László (brácsa, gardon) Kerényi Róbert 'Szigony' (kaval, furulya), Szlama László (koboz), Doór Róbert (nagybőgő), volt hogy duóban, trióban, de mindig jellemző volt, hogy idő után a zenészeket felfalta a zene, azaz eltűntek a zenei folyamatban, eltűnt a személyiségük, teljesen átadták magukat hagyományoknak, az ősi ritmusoknak, dallamoknak. Különösen a repetitív jellegű balladák voltak olyanok, mint az ősi sámánénekek, amelyek révületbe varázsolják az embert. A zene soha nem volt unalmas, mivel az erdélyi és moldvai népzene sokkal változatosabb, mint az itthoni, és bár szabadabb improvizációk nem voltak, de a megszólaló hangszerek, különösen a furulyák, sípok hangjai csúszkáltak, a kötött ritmus mellett azonban mégsem hallatszottak hamisnak, csupán az eredeti hangsorok, dallamok variációinak.
Én ugyan jobban szeretem, ha az ilyen zenei folyamatból időnként kidugja a fejét, kiemelkedik valamelyik hangszer; ha a kollektív zene mellett megjelenik az individuális egyéni hang is, mert akkor érzem, hogy nem előre gyártott formát és tartalmat, zenét és érzelmet kapok, amelyre automataként kéne reagálnom nekem is , de – bár néha elkalandoztak a gondolataim – többnyire élveztem a zenét.
A közönség, amely teljesen megtöltötte a Zeneakadémia Solti Györgyről elnevezett kistermét, láthatóan élvezte a koncertet, és a szokásos ráadást is kikövetelte, majd elégedetten távozott.
(Zeneakadémia, 2014. április 8.)

Egy régi kedvenc Dresch lemez:




2. kortárs zene


kortárs.jpg

Concerto 8 és fél III.


Kovács Zoltán: Larghetto (bemutató)    Dargay Marcell: Calque      

                               Sáry László: Az Ismétlődő Ötös,  Kiegészítések, Kromatikus játék    
                                                   Melis László: Mulomedicina chironis                    

                                                       Tornyay Péter: Quatre quators                                            
                                                  Kurtág György: Brefs Messages Op 47.              
                                                 Eötvös Péter: Snatches of a conversation

A közönséget ezúttal biztosan megválogatták, fél ház volt, zenészek, a zeneszerzők ismerősei, és néhány elvetemült kortárs zene rajongó, nem úgy mint a Bécsi Filharmonikusok hangversenyén a Művészetek Palotájában (lásd itt).
Azt mondják (azt olvastam itt meg ott), hogy a 20. és 21. század legjelentősebb zeneszerzői közé négy magyart is besorolnak: Bartókot, Ligeti Györgyöt, Kurtág Györgyöt és Eötvös Pétert. Ezen a koncerten Eötvös Péter egy nagyon érdekes és jelentős (híres) darabját játszották, a szerző személyesen is megjelent. Volt egy Kurtág-kompozíció magyarországi ősbemutató is (az idős mester betegsége miatt sajnos nem tudott eljönni). Ez olyan rangot adott a koncertnek, hogy a fővárosi – önmagát elitnek tartó – értelmiségnek ott lett volna a helye – nyilván jönni is akartak, csak nem engedték be őket. (Még szerencse, hogy engem beengedtek, pedig nem tartozom az elitbe, talán azért, mert vettem jegyet.)

A műsor egy Bartókot és Sztravinszkijt idéző népzene-feldolgozással kezdődött, amelyet akár egy nyugdíjas-bérlet koncerten is elő lehetett volna adni – szép volt, de nem túl érdekes. A Folytatásban Dargay Marcell Calque című darabját hallgathattuk meg, amely egy zenei téma transzponálását mutatta meg: először csembalón, majd fuvolán, aztán ütős hangszereken, és végül a kottát felolvasva szólalt meg – időnként szép volt, bár a zenei ötlet egy kicsit triviális.
Ez után Sáry László három darabja hangzott el, amelyek részletes elemzést érdemelnének, de most röviden csak annyit, hogy tökéletesen illusztrálták, hogy milyen az avantgard zeneszerzői gondolkodás, és bizonyították, hogy Sáry csuklóból jobb – gazdagabb és érdekesebb – repetitív darabokat képes írni, mint Steve Reich.

Számomra az este csúcspontja Melis László Mulomedicina chironis című darabjának előadása volt. A mű címe magyarul annyit tesz, mint Chiron öszvérgyógyászata, és eredetileg a 180-as csoportnak készült. Egy rövid bevezető után Chiron kentaur latin nyelvű szövegének megzenésítésével indul, ez a mű leghosszabb része, majd Christoper Marlowe, Baudelaire és Petri György mondatokkal folytatódik, illetve zárul le. A mitikus történelemtől napjainkig tartó zenei utazás egyszerre ironikus és katartikus élmény. A zene sajnos internetről nem idézhető, de a bmc zenei könyvtárából ingyen kölcsönözhető.

A szünet után először Tornyai Péter kompozíciója következett, amely egy Liszt témát dolgozott át négy párhuzamosan játszó hangszercsoportra – a mű első fele érdekes volt, de nem tetszett, a második fele tetszett, de nem volt érdekes. Ha lehetőségem nyílna rá, akkor az első felét hallgatnám meg újra.

A Kurtág ősbemutatóról nem írok semmit, talán lesz valami komoly zenekritika róla, akkor majd azt csatolom.
Az Eötvös darabról a szerző ezt mondja: „ A Snatches of a conversation olyan szabadon komponált, mint egy improvizáció. Kedves kávéházi beszélgetés, szellemes társalgási szövegfecnik rengeteg iróniával… és mi végigmegyünk az asztalok között… A pincér egy kéttölcséres trombita…”
Egy kritikus (Szabó Ildikó) meg ezt:
A Snatches of a Conversation olyan, mint egy improvizáció. Egészen eredeti hangzásvilágát az adja, hogy a kéttölcséres/duplacsövű szólótrombita mellett Omar Ebrahim magyarázza, skandálja, scateli, ritmizálja, meséli, átéli a szöveget. A szerző kísérőfüzetben olvasható írása szerint a trombita a pincér. A szöveget pedig „társalgási szövegfecnik” adják (ahogy a címből kitűnik), rengeteg iróniával”. A humor egyébként sem hiányzik a műből. Adott egy szinte hamis, elhangolt, régebben lecsúszott kávéházakban (megkockáztatom, bordélyházakban) található zongora, melynek hangja maga a humor forrása. De a szövegmondás is, a mássalhangzók erőteljes, szinte kizárólagos hangzásával, a karikírozásig eljutó recitálással, vagy éppen a mixtúrák használatával. Azonban a legeredetibb és eddig így sehol sem hallható megkomponált zörejek a legfantasztikusabbak. Eötvös Péter fiatalkorában sok dzsesszzenét hallgatott ilyen-olyan, de tiltott rádióállomásról, melyeknek a minősége igen sok kívánnivalót hagyott maga után. Sok volt bennük a zörej, sípolás, meg-megszakadt az adás, lehalkult a zene. Azóta a szerző számára az elektronikus zene jelenítette meg a zörejeket, a dzsessz pedig maradt a titokzatos műfaj.

Az előadók a Concerto Budapest zenészei voltak. Ez a zenekar a Postás majd Telekom együttes utódja, a Zeneakadémia rezidens zenekara, Keller András vezeti. Ezúttal Lakatos György vezényelt, akinek extrém egyénisége jól illett a zenei avantgardhoz.
(Budapest Music Center, 2014. április 11.  20.30 h)




  

 

Szólj hozzá!

Címkék: dzsessz népzene kortárs zene Kurtág György Eötvös Péter Sáry László Dresch Vizeli Grencsó Melis László

Krimik. Jo Nesbø: Csótányok. Dennis Lehane: Megszentelt életek. Lawrence Block: Bérgyilkos

2014.04.11. 16:38 vargarockzsolt

Csótányok_1.jpg




Bangkok, forróság, gyilkosság, pedofilia és korrupció. Nem Fejős Éva.

Az eleje lassú, szépen beleéled magad a mocskos ázsiai valóságba – ahol a kulturált európaiak a legmocskosabbak –, aztán felpörögnek az események egészen a kegyetlen végkifejletig.
Van benne néhány abszurd csavar, kicsit sablonos is, nem ez a legjobb Nesbø krimi, de azért nem csalódtam. És a vége tényleg brutális.

 

 

 

megszentelt.jpg


Profi. Izgalmas, fordulatos, jól megírt.

Chandlert idéző hardboiled krimi, egy nyomozó páros főszereplésével. Tökéletesen hozza a műfaj sablonjait, nincs benne semmi fölösleges értelmiségi szépelgés, eltekintve a „szürrealista” Borges, Cortázar és társaik emlegetésétől. (Úgy látszik, az ilyesmi ma már kötelező.)
Amíg olvastam, olyan voltam, mint a Pavlov kutyája: ha megszólalt a csengő, csorgott a nyálam. Kikapcsolt, nem gondolkoztam, csak az ösztöneimre, az előítéleteimre hallgattam. Egyetlen eredeti gondolat se jutott az eszembe se a szerzőről, se Amerikáról, se magamról. Erre vágytam, megkaptam.





bérgy.jpg


Hú, de jó volt. Majdnem átálltam. :)

Az egy dolog, hogy baromi jól van megírva, vagyis hát nekem nagyon fekszik ez a stílus, a humora, az elhallgatásai, a kitérői, a mellébeszélései, ahogy a lényegtelen dolgok részletezésével becsalogat az erdőbe, azaz a bérgyilkos agyába-lelkivilágába…
Az még jobban tetszett, hogy teljesen meggyőzően mutatta, hogy ez a világ normálisnak hiszi magát. A bérgyilkossal, a megbízóival és az olvasójával (velem) együtt. Hát nem.
Beteg világ, de nagyon szórakoztató.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi Nesbø Lawrence Block Dennis Lehane

Matt Ridley: Az erény eredete

2014.04.11. 16:18 vargarockzsolt

__Matt-Ridley-Az-ereny-eredete-egyuttmukodes.jpgKicsit agresszív az érvelése, és néhol akadnak benne meredek (nem kellően alátámasztott) kijelentések is, de nagyon elgondolkodtató könyv. A két fontos gondolatmenetét idézem:

Ugyanannyi bennünk a sötét ösztön, mint a jó. Az emberi társadalmaknak az a hajlama, hogy egymással versengő csoportokra hasadjanak, túlságosan is fogékonnyá tette tudatunkat előítéletek átvételére, népirtó háborúk viselésére. És bár a fejünkben van annak a képessége, hogy működő társadalmat hozzunk létre, ezt a képességet nyilvánvalóan nem használjuk helyesen. Társadalmainkat háború, erőszak, tolvajlás, széthúzás és egyenlőtlenség mardossa. Meg akarjuk érteni, miért, és felváltva hibáztatjuk hol a természetet, hol a nevelést, hol a kormányt, hol az önzést, hol pedig az isteneket.

Elménket önző gének alkották meg, de úgy, hogy mégis társas, megbízható és kooperatív legyen. Könyvünk ezt a paradoxont próbálja megmagyarázni. Az emberek társas ösztönökkel rendelkeznek. Olyan hajlamokkal jönnek világra, hogy képesek megtanulni, hogyan működjenek együtt, hogyan különböztessék meg a megbízhatót az árulótól, hogyan vállaljanak el megbízhatóan valamilyen kötelezettséget, hogyan szerezzenek jó hírnevet, hogyan cseréljenek árut és információt, hogyan osszák meg a munkát.
[…]
Fajunk sikere társas ösztöneinknek köszönhető; ezek teszik lehetővé, hogy uraink, a gének a munkamegosztásból minden képzeletet felülmúló nyereséget érjenek el. Ezek az ösztönök tették lehetővé, hogy az elmúlt kétmillió esztendő során agyunk gyors növekedésen ment át, amiből találékonyságunk kialakulhatott. Társadalmunk és elménk együtt, egymást erősítve fejlődtek.

És egy megszorítás: mindez akkor igaz (szerintem igaz), ha nem teremtett lények vagyunk, hanem az evolúció hozott bennünket létre, és ha tudatunkat és erkölcseinket nem egy csodákban és kinyilatkoztatásokban megnyilvánuló lény határozta/határozza meg.

Karcok itt.
Idézetek itt.

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem pszichológia ateizmus tudományfilozófia tudományos ismeretterjesztés evolúciós Matt Ridley Ridley

Wilheim András: Esszék

2014.03.18. 15:02 vargarockzsolt

wilh.jpg
Mit gondolt Thomas Mann Schönberg zenéjéről, és hogyan örökítette meg az alakját – Adorno útmutatásai alapján – a Doktor Faustus című regényében?
(Nem árulom el, botrányos sztori.)

Hogyan cenzúrázták Bartókot a Rákosi-korszakban, és a zenei életben kik voltak felelősek ezért?
(Miközben Stockhausen róla írta az egyetemi disszertációját, Boulez és Xenakis pedig stílusgyakorlatokat írt Bartók modorában.)

Milyen szerepet töltött be a zene Jancsó Miklós filmjeiben?
(„Szörényi, Tolcsvay, vagy a már-már giccshatáron mozgó Cseh Tamás”, az „Allegro barbaro, sajnos mindig az elviselhetetlenül rossz, félreütésekkel tarkított felvételről”, stb.)

Kik voltak azok az írók, akik hatással voltak John Cage gondolkodására, és miért?
(Például Joyce és Gertrude Stein, Eliot és Pound.)

Miért nem hallgatta meg Erdély Miklós az Új Zenei Stúdió koncertjét, miközben a kortárs művészet egyik legfontosabb teoretikusa volt az 1970-es években?
(Bagózott rá, ha kint is volt, bent is volt.)

A fenti kérdések mutatják, hogy lehetséges volna ennek a könyvnek egy bulvár jellegű megközelítése is. Alapos elemzést, részletes bírálatot Malina János és Veres Bálint is írt, a saját szakmai és emberi elfogultságaiknak megfelelően – akit érdekel a könyv, annak érdemes ezekbe beleolvasnia. (Csak úgy zárójelben jegyzem meg, elképesztő, hogy micsoda indulatok fortyognak a zenei életben.)

Én rengeteget tanultam Wilheim Andrástól, és szerintem a kortárs, modern zenék iránt érdeklődőknek ez egy nagyon fontos olvasmány.
PS: Nem köll megijedni attól, hogy az elején bejelenti, hogy maximális igényességgel, szakmai nyelvezeten fog írni, mert egyetlen Stravinsky tanulmánytól eltekintve, jó stílusú, a laikusok számára is könnyen érthető.

Karcok:

Szólj hozzá!

Címkék: Simon Albert Cage Ravel Sáry László Isaac Stern Wilheim András Doktor Faustus Schöberg Malina János Veres Bálint

Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege

2014.03.18. 14:36 vargarockzsolt

horthy.jpg

Nagyszerű történészi (politikai, gazdaság- és társadalomtörténeti) nagymonográfia, a szerző szándéka ellenére is.

Lehet-e mérleget készíteni a Horthy-rendszerről?
Természetesen lehet, de ez szerintem nem a történészek, hanem a politikusok feladata. A történész dolga annyi, hogy feltárja a forrásokat, és ezek alapján rekonstruálja az eseményeket. Ha ítélkezik, akkor már túllép a történészi szerepkörén. Megteheti, de ekkor tisztáznia kell, hogy milyen nézőpontból, milyen értékrend és milyen ideológiai-politikai filozófiai álláspont alapján fogalmazza meg álláspontját. Ungváry ezt könyvében elmulasztja, ezért az általa megfogalmazott ítéletek – amelyek egyébként rendkívül ellentmondásosak, részben evidensek, részben saját maga által cáfoltak – nem tekinthetők relevánsnak.

A szerző többször megállapítja, és alaposan bizonyítja, hogy a Horthy-rendszert kiindulási pontjától meghatározta az állampolgári jogegyenlőség felmondása, és a polgári tulajdonviszonyok jogbiztonságának megsértése. Ez nem csupán kiinduló adottság volt, hanem folyamatosan és módszeresen kiépített rendszer, törvényi-jogszabályi megalapozottságú intézményrendszerrel és a közfelfogást meghatározó ideológiával. (Az ideológiai elemzés hiányos.) Ennek megfelelően az ország olyan kényszerpályán mozgott, amely miatt egyetlen pillanatában sem volt sem demokratikusnak, sem az állampolgárai számára igazságosnak tekinthető.
A szerző szerint a Holokauszt az antiszemita politika következménye volt, amennyiben megteremtették a deportálásokhoz szükséges intézményrendszert és közhangulatot, ugyanakkor – bár Horthy és szűkebb köre létrehozta és működtette ezt a rendszert, valamint mindent tudtak a deportáltak lehetséges sorsáról is – még sem tehetők felelőssé ezért, mert csak.

Ahogy korábban írtam, a könyv nem Ungváry ítélete miatt érdekes. Az tulajdonképpen elhanyagolható. Ami fontos benne, hogy kiindulópontként megfogalmazza, hogy az 1867-es kiegyezést követően a magyar politikai elit alapvető célja a magyar etnikum számbeli többségének és így politikai hatalmának biztosítása volt a magyar királyságon belül, s ennek érdekében az idegen etnikumú népességet korbáccsal vagy mézesmadzaggal, de asszimilálni akarták. Trianon után ezt az asszimilációs politikát befejezték, és az ország belső gazdasági és társadalmi problémáit a korábban asszimiláltak egy csoportjának jogfosztásával és vagyonuk kisajátításával kívánták megoldani. A 650 oldal ennek a jogfosztó és rabló politikának a részletes bemutatása. Ungváry ugyan nem tár fel új, eddig ismeretlen forrásokat, de a meglévőket olyan rendszerben mutatja be, hogy a folyamat egyértelművé, átláthatóvá, cáfolhatatlanná válik.

A könyvnek aktuális jelentőséget ad, hogy sokak számára fontos volna Horthy és rendszere rehabilitációja. Nem feltétlenül az intézményesített antiszemitizmusa, hanem antikommunizmusa, revizionizmusa és antiliberalizmusa miatt. Az antikommunizmus akár közös nevező is lehetne minden demokratikus erő számára. A revizionizmus délibábot kerget, és csak az indulatokat gerjeszti (nem tévesztendő össze az egészséges nemzettudattal). Az antiliberalizmus (amely nem a vadkapitalizmus korlátozására irányult és irányul) megkérdőjelezi az állampolgári jogegyenlőséget, az állam túlhatalmát okozza az állampolgárokkal és civil szerveződéseikkel szemben, és nem tiszteli a tulajdont. Ungváry könyvében több helyen utal arra is, hogy a Horthy-rendszer és Rákosi-Kádár-féle államszocializmus között milyen koncepcióbeli folytonosság létezett. (Származás alapú diszkrimináció és a magántulajdon elrablása.) Igen, a jobb- és baloldali szélsőségek gondolkodása és módszerei között sok rokon vonás felismerhető.

Értékelésemben eddig nem szerepelt a zsidó szó, mert ennek a könyvnek nem is ők a főszereplői, hanem az őket jogfosztó és kirabló magyar állam politikusai és hivatalnokai. Ezek az emberek Horthytól Szálasiig, a deportáltakat motozó ápolónőktől a vagonokat őrző csendőrökig mind magyarok voltak, akárcsak áldozataik. Nem idegen hadsereg katonái, hanem a mi nemzetünknek a tagjai. Ezt nem lehet és nem szabad letagadni. A tetteseinkre épp úgy emlékezni kell, mint az áldozatainkra.

Karcok itt
Idézetek itt

Szólj hozzá!

Címkék: antiszemitizmus Holocaust Horthy Ungváry Krisztián

Krasznahorkai László helye (a magyar és a világirodalomban)

2014.01.23. 08:05 vargarockzsolt

Esterházy Péter, Krasznahorkai László (2006).jpg
2014. január 21., 18:00
Az író 60. születésnapja alkalmából, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott rendezvényen hat kritikus beszélgetett:

1. Margócsy István – Szépírók Társasága (egyetemi docens – tanszékvezető – ELTE BTK XVIII-XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék, többek között a régi Mozgó Világ, a BUKSZ, a 2000 című folyóiratok szerkesztője)
2. Radnóti Sándor – Szépírók Társasága (az ELTE-n volt egyetemi tanár, a Holmi folyóirat szerkesztője)
3. Angyalosi Gergely – Szépírók Társasága (MTA Irodalomtudományi Intézet főmunkatársa, a Debreceni Egyetem tanára, az Alföld folyóirat főmunkatársa)
4. Szörényi László – Magyar Írószövetség (MTA Irodalomtudományi Intézet igazgatója)
5. Selyem Zsuzsa – Szépírók Társasága (irodalomtörténész, író, esszéíró, egyetemi oktató, a Legkisebb Közös Többszörös című kolozsvári folyóirat szerkesztője volt)
6. Keresztury Tibor – Szépírók Társasága (író, kritikus, JAK, Magyar Narancs, Litera, a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatója volt)

A beszélgetést Krasznahorkai László kérésére Kepes András író, „tévés személyiség” vezette.

A rendezvényen kb. 100 néző vett részt, ott volt többek között Bartis Attila, és az egyik hátsó sorban megbújva Krasznahorkai László is.
Az esemény kb. egy órán keresztül tartott, ünnepi jellegű volt, érdemi elemzés, vita, párbeszéd nem alakulhatott ki, de elhangzott néhány megörökítésre méltó gondolat. A résztvevők felváltva beszéltek, de én egyenként foglalom össze a fontosabb gondolataikat.

1. Margócsy szerint jelenleg nincs érvényes kánon Magyarországon, amelyben ki lehetne jelölni K.L. helyét. Korábban Balassa Péter tett kísérletet egy ilyen létrehozására-elfogadtatására, amelyben a „Péterek” (Nádas, Esterházy, Lengyel) lettek volna meghatározóak, és mellettük olyanok, mint Spiró György, Márton László és K.L. másodvonalba szorultak volna. Margócsy ezt már akkor – a 90-es évek elején – sem tudta elfogadni, és úgy látja, hogy ez az értékrend nem igazolódott, sokkal színesebb a mai magyar irodalom. Rengeteg önálló kezdeményezés, saját út létezik.
K.L. első regényét, a Sátántangót, a kritikusok elismerték – éppen Balassa Péter és Radnóti Sándor írtak róla nagy tanulmányokat –, de az azt követő Kegyelmi viszonyok és Az ellenállás melankóliája már kevesebb figyelmet kapott.
Az ezt követő könyvek, amelyeket a „misztikus katasztrofizmus” címkéjével lehetne jellemezni, a folyamatos világvége megjelenítői, annak a világvégének, amelyben benne élünk – és ez hatalmas teljesítmény.
Margócsy szerint K.L. a hazai és a világirodalomban egyaránt egyedi, senkihez sem hasonlítható író.

2. Radnóti Sándor először reagált Margócsyra: szerinte Balassa Péter elismerte K.L.-t, csak Spirót nem, kánon valóban nincs, vannak olyan írók, akik kiszámíthatóak, Závada Páltól a korábbi témák folytatását várja, Esterházytól a megszokott hangot, de K.L. művei előtt mindig gondban van, szurkol, hogy sikerüljön, hogy megoldja a megújult formában történő jelentkezést. Azt értékeli benne, hogy nem merül el a miszticizmusban. [Radnóti Lukács György tanítványa volt.]
K.L. szerinte „tragikus költő”, aki három válságjelenséghez kapcsolható: szociális (szegények helyzete), egzisztenciális (a lét vége a halál), és kulturális (értékválság).
Művei lelki utazások, figurái absztraktok, a szociografikus vonalon már túllépett, érdekes rokonság fűzi a nagy orosz szerzőkhöz, a „balga figurája” [Valuska és Miskin herceg?], de igazából nem hasonlítja senkihez.

3. Angyalosi metafizikus szerzőnek tartja K.L.-t, akinek a műveit „a hiány jelenléte, az állandó keresés”, egységes nyelvhasználat, egységes világlátás (vízió) és egységes atmoszféra, a konkrét és az absztrakt párhuzamos jelenléte, groteszk humor jellemzi. A háttérben ott a mindentudó elbeszélő, de az előtérben különböző stílusú elbeszélők – nem posztmodern.

4. Szörényi [hogy valami pozitívat is írjak róla], késve érkezett, Szekszárdon járt, ahol a Mészöly társaság díját adta át Borbély Szilárdnak. Szerinte a közvélemény a hülyék gyülekezete, a kritika feladata, hogy a hülyéket irányítsa [ivott?], – ettől később Keresztury elhatárolódott. Szörényi szerint K.L. Jókaira hasonlít annyiban, hogy bejárja a Földet [mintha fölemlítette volna még Aranyt is, de lehet, hogy csak hallucináltam], – ezt később Radnóti teljesen abszurdnak nevezte és kiröhögte. Az viszont elgondolkodtató állítása volt, hogy K.L. korai művei nem különböznek a második szakasz műveitől, csupán a kritikusok értették-magyarázták félre – túl nagy hangsúlyt adva a szociografikus elemeknek.

5. Selyem Zsuzsa [végig a fején tartotta a csinos kalapját] szólt hozzá a legkevesebbet. Legelőször ő szólalt meg, K.L.-t a legjelentősebb magyar írók közé sorolta – ezzel senki nem vitatkozott, bár Kepes András felvetette, hogy milyen érdekes volna, ha valaki ezt, ezen ünnepi összejövetel alkalmából, cáfolni akarná. Később Krasznahorkai humorát hangsúlyozta, valamint azt, hogy a látszólag egynemű szövegek – hosszú mondatok –, milyen gazdagok és színesek a megszólalók hangfekvéséhez igazodva. Margócsy „misztikus katasztrofizmus” meghatározása helyett a „hurrá pesszimizmus” kifejezést javasolta, és felvetette, hogy K.L. külföldi elismertségét a fordítások minősége befolyásolja: a Háború és háború német fordítása nem igazán sikerült, angol nyelvterületen viszont jó fordításai vannak.

6. Keresztury szerencsésnek tartotta, hogy K.L. nincs fix helyen, állandóan értelmezik, rengeteg olvasója és kritikusai is, akik azt hányják szemére, hogy túlságosan heroikus, profétikus és tragikus. Egyetértett Radnótival, hogy K.L. műveit a keresés, a hiány jelenléte jellemzi, amely feltételezi a szépség, a nagyság és az értékek létét. Humorát Tar Sándoréhoz hasonlította, az önreflexió jeleként értelmezte. Szerinte Mészöly Miklós, Samuel Beckett és Thomas Bernhard hozható még kapcsolatba K.L. műveivel. Megemlítette, hogy Barnás Ferencnek is sikere van Amerikában, Krasznahorkai mellett – az angol nyelű könyvpiacon nagyon ritka a magyar szerző. [Nádasnak is sikere volt, a New York Times irodalmi mellékletében is méltatták.]

Három megjegyzésem volna az elhangzottakhoz:
1. Miért keresi a helyét Krasznahorkai László? Valószínűleg úgy érzi, nem kapja meg a kellő elismerést. Nem tudom, igaza van-e, nálam a legjelentősebb magyar írók egyike.
2. A résztvevő kritikusok – Szörényi kivételével – a Szépírók Társaságának tagjai, a nyugatos irodalmi hagyomány örökösei-képviselői. Ők most felvonultak, letették a voksukat, de létezik Magyarországon egy másik szellemi-kulturális vonulat is, amelyet a Magyar Írószövetség és a hivatalos kultúrpolitika képvisel. Érdekes volna megismerni annak a tábornak a véleményét is. (Mondjuk, érdekes volna, ha Szabadság téri tervezett emlékmű formanyelvét átfordítanánk az irodalomra. Akkor talán Fejős Évát kéne keresztezni Wass Alberttel. Nem tudom, jelenleg van-e ilyen kortárs magyar író.)
3. Nekem fájóan hiányzott egy név a szellemi elődök, rokonok közül: Hamvas Béláé. Úgy látszik a Karnevál gigantikus teljesítménye még mindig nincs a helyén.

Krasznahorkairól írtam még itt.
Hamvas Karneváljáról meg itt.

2 komment

Tompa Andrea Fejtől s lábtól

2014.01.14. 17:29 vargarockzsolt

Voltam a nejemmel a Szépművészfejtől.jpgeti Múzeumban, a Caravaggiótól Canalettóig című festészeti kiállításon, hát ne tudd meg! Vagy húsz hatalmas terem, tele barokk és rokokó képekkel, egy Szüz Mária ölében a kis Jézussal, egy lefejezett Keresztelő Szent János, egy lenyilazott Szent Sebestyén, aztán megint. Mária, Jézus, János és Sebestyén, és így tovább, száznegyven kép egymás után. Rengeteg!
Na, ez nekem tíz perc volt. Öt, amíg átsuhantam rajta, aztán még visszaléptem, mert találtam két csendéletet, ami tetszett, azokat hosszasan bámultam: még öt percig. (Mellékszál, de azért az egyiket megmutatom, nagyon trükkös kis kép, egy szekrény, különböző tárgyakkal, 1690-ből, a Medici család tulajdona volt, ki is lehet nagyítani, korai fotórealizmus: (lásd lent 1.)

Ezt csak azért meséltem el, hogy lásd, hatékony pali vagyok, szeretek haladni a dolgokkal, és a könyvekben is ezt szeretem.
A nejem viszont másfél óráig ácsorgott a képek előtt, mindent alaposan megtekintett, elolvasott, amíg én kint vártam rá.

Na, szóval ezt a könyvet inkább a nejemnek írták, 486 oldal, lassú, hosszú, lehet benne nézelődni.

Miről is szól? Két orvosról, egy férfiről és egy nőről, az 1910-es és 1920-as évekből, Erdélyből.
Ne olyan Wass Alberteset várjál, ahol van a szép táj, és a magyarok jók, a románok meg a zsidók rosszak, hanem inkább olyan Závadásat, ami liberális, és van benne egy csomó szociológiai, meg kultúrtörténeti leírás.

Ez így elég ijesztően hangzik, de azért olvasható, bár én a felénél majdnem abba hagytam. Ez az én hibám, mert nem érdekel eléggé az orvostudomány, meg a fürdőkultúra története a 20. század elejéről, Erdélyből. Ennyire mélyen azért én, magamtól, nem mentem volna bele.

Van aztán benne a szerelmi szál, ami elég érdekesen van megoldva: a két szereplőt alaposan megismerjük, mielőtt összejönnének. Tulajdonképpen végig, az egész könyvben, az ő naplóikat, belső monológjaikat olvashatjuk.
A nő, hát én őt úgy képzeltem el, mint Tompa Andreát (itt), aki nagyon okos és érzékeny ember, viszont nem indulhatna egy szépségversenyen. (Szemben velem, aki állandóan férfi szépségversenyeken indulok.) Baromi jó humora van, én legalábbis jól mulattam a szövegein, a bemondásain, az öniróniáján, és nagyon drukkoltam neki, hogy sikerüljön az élete. (Természetesen csak a regényben, mert az életben nem ismerem.)
A férfi viszont elég halovány figura volt. Olyan mulya, feminin alkat, aki elég nehezen szedi össze magát. Az ellentétek kiegészítik egymást? A fene tudja.

A könyv stílusa tökéletes: egyszerre korhű és érthető, plasztikus és választékos, és a szereplők egyedi élettörténetéhez is illeszkedik.

A könyvről a profi kritikusok csupa jót írtak, voltak olyan ranglisták, ahol a 2013-as év egyik (második) legjobb könyvének választották, csatoltam is egy csomó (kilenc) linket, ahol meg lehet ezeket (a kritikákat) nézni. Mind hosszú, alapos dolgozat, ami mutatja, hogy nem lehet ezt a könyvet olyan egyszerűen elintézni.

Visszatérve a Szépművészeti Múzeum kiállítására, amíg a nejem a Caravaggio és Canaletto képeket nézegette, addig én az artmagazin egy számát olvasgattam. Volt benne egy cikk (lásd lent 2.) egy másik Erdélyből elszármazott alkotóról, Csákány Istvánról, aki 1978-ban, Sepsiszentgyörgyön született. Őt most az egyik legérdekesebb magyar képzőművésznek tartják a nyugati művészeti kritikusok. A 2012-es Kassel-i Documenta fesztiválon (a nemzetközi kortárs művészet legrangosabb száznapos kiállítása) szerepelt egy installációjával, amely – nem túlzás – világhírnevet szerzett neki. Az ő művészete nemzetközi. Tompa Andrea könyve valószínűleg lefordíthatatlan, vagy legalábbis annyi lábjegyzetet, magyarázó szöveget követelne, hogy irodalmi alkotásként biztosan élvezhetetlen lenne. Ez a könyv, a benne szereplő történetek, csak a miénk, magyaroké. (Talán románra lenne érdemes lefordítani!) Aki számára fontos a nemzeti önismeret, és nem riad vissza az igényesen megírt, lassú prózától, annak a Fejtől s lábtól erősen ajánlott.

1.

2. http://www.artmagazin.hu/artmagazin_hirek/a_carroda_es_a_szellemek.1725.html?pageid=81

Recenziók: http://moly.hu/konyvek/tompa-andrea-fejtol-s-labtol/linkek


Szólj hozzá!

Címkék: kortárs magyar regény Erdély Szépművészeti Múzeum Trianon Caravaggio Tompa Andrea Závada Fejtől s lábtól Csákány István

Bill Bryson: Shakespeare

2014.01.14. 17:11 vargarockzsolt

Bryson.JPG

Mint az köztudomású, William Shakespeare egy UFO volt*, ezért soha sem értettem, miért akarják egyesek elvitatni tőle a nagyszerű műveit.
Sir Francis Bacon szerzőségét egy szegény bolond nő találta ki, aki Bacon névrokona volt, és élete végén egy zárt intézetben, önmagát a Szentléleknek képzelve hunyt el.
A másik helyettes jelölt Oxford grófja, akivel csak annyi a probléma, hogy 1604-ben hunyt el, így hát esélye sem volt Shakespeare életművét megalkotni.
Mindez persze vicc, mindenki azt képzel Shakespeare-ről amit csak akar, ettől függetlenül viszont létezik egy tudomány, amely forrásokkal bizonyítja állításait. Mint én azt, hogy Shakespeare UFO volt. :)
Bill Bryson könyve szellemes és rendkívül tanulságos olvasmány. Nem csak a Shakespeare-re vonatkozó leglényegesebb forrásokat idézi, hanem remek történelmi korrajzot is ad – nem csak a politikai elit, hanem az akkori hétköznapi emberek életéről is. Természetesen szóba kerül az is, hogy milyen volt Shakespeare külseje, milyen vallású volt, igaz-e a homoszexualitásáról szóló hír, járt-e Olaszországban, miért hagyta a feleségére a második legjobb ágyát, és egyéb hasonlóan fontos kérdések is.
Mivel levéltárban dolgozom, tudom értékelni Bryson forrásértékelő józanságát, következtetései visszafogottságát, ezért túl a szórakoztató stíluson a könyv engem tudományos szempontból, a racionalitás felől közelítve is meggyőzött.

* itt

Szólj hozzá!

Címkék: angol Shakespeare Bryson

Roberto Bolaño: Vad nyomozók

2014.01.14. 17:05 vargarockzsolt

nyomoz.jpgIrodalom és Élet 760 oldalon.

Az Irodalom a fiatalságot és a szabadságot és a szerelmet jelenti, az Élet meg…
Az Életet mindenki ismeri (szép és érdekes; halad, nyomul előre, és közben az Idő szele kifakítja, kiöli belőle mind azt, ami különös, egyszeri, bolond, varázslatos, költői, felelőtlen és veszélyes – ha hagyod).
A helyszín Mexikó, Franciaország, Spanyolország, Izrael, Nicaragua, Fekete-Afrika, sivatag és nagyváros, dzsungel és tengerpart.
A szereplők fiatal költők és öreg bolondok, hajósok, ügyvédek, katonák, napszámosok és naplopók, nagyon sok hivatásos irodalmár (bölcsész regény!), homoszexuálisok és prostituáltak, gengszterek és kispolgárok, rengeteg egyedi, élettel teli, saját sorsot megélő, karakteres figura.

Szomorú könyv, rengeteg humorral, mindenütt ott leselkedik benne a halál, de így legalább van tétje a dolognak: aki felnéz az éjszakai égre, a hidegen szikrázó csillagokra, vagy a kopár és szürke sivatagot átjáró szélbe tartja az arcát, vagy a nagyváros hunyorgó neonfényeit bámulja, vagy a tenger hullámainak zúgását hallgatja egy part menti barlangban, pislákoló gyertyafénye mellett, nem tudhatja, meddig tart az élet, ami nem zárja ki, hogy ma nevessen, és elmesélje a tegnap történeteit.

Történetek. Egy fiatal mexikói költő naplója, aztán tanúk-szereplők-visszaemlékezők beszámolói-monológjai-emlékképei, melyeknek hol a középpontjában, hol a perifériáján, de meghatározó alakként tűnik fel a két „zsigeri realista” költő és kalandor, Arturó Belano és Ulises Lima. Költők, még akkor is, ha éppen nem írnak verseket; és kalandorok, még ha a szokványos-reális élet síkján inkább vesztesek, mint nyertesek.
A mozaikszerű képek hol rövidek, egyetlen nap, egyetlen találkozás történéseit írják le tömören, egy-két oldalon; máskor meg novella hosszúságúak, és évek eseményeit, szereplők sokaságának sorsát tárják elénk.
A könyv stílusa ennek megfelelően változatos, nekem Kerouac, Capote, Cortázar és Borges egyaránt eszembe jutott az olvasása közben. És ez mind összeáll egy egységes egésszé.

Remekmű, igazi klasszikus nagyregény.

Szólj hozzá!

Címkék: Mexikó Bolaño Vad nyomozók Bolano

Roberto Bolaño: Éjszaka Chilében

2014.01.14. 17:03 vargarockzsolt

Chile.jpg

Egy haldokló chilei pap monológja, aki a feltámadó lelkiismeretével viaskodva megpróbál szembe nézni életével, felidézve azokat az eseményeket, ahol hibázhatott, ahol tévútra siklott. Reménytelen kísérlet, nincs külső nézőpont, az ember sorsa determinált, mindenre van magyarázat – de akkor hol van Isten? Nincs sehol, legalábbis Bolano szerint, ennek a papnak az életéből hiányzott az irgalom és a szeretet.
Ez így, egyetlen bekezdésben, három mondatban összefoglalva, elég didaktikusan hangzik, szerencsére a kisregény távolról sem az.
A főszereplő hol kristálytiszta leírásai, hol ködös látomásai érdekesek és magával ragadóak. A rendkívül igényes, költői nyelven megfogalmazott, és visszatérő motívumokban, szimbólumokban gazdag szöveg – Scholz László nagyszerű fordítása – szinte észrevétlenül próbálja az olvasót bűnbe csábítani, azaz a haldokló iránti megértést és megbocsátást kicsikarni.

A történet nagyrészt Chilében játszódik, egy elmaradott és kegyetlen országban, amely a világ figyelmét két eseménnyel vonzotta magához: először 1970 és 1973 között, amikor Salvador Allende baloldali, szocialisztikus kormányzata volt hatalmon, majd másodszor ezt követően, amikor Augusto Pinochet tábornok, amerikai segédlettel, a törvényes kormányt megdöntötte, és véres diktatúrát vezetett be (ugyanakkor a korábban csőd szélén álló országban virágzó, prosperáló gazdaságot teremtett).
A cselekmény perifériáján feltűnik még az Opus Dei katolikus egyházi szervezet is, amely Latin-Amerikában a mindenkori (akár szélső-)jobboldali hatalmakkal való összefonódása, és szerte a világon Dan Brown A da Vinci-kódja miatt, afféle sátáni titkos összeesküvő szektaként került a köztudatba – nagy részt igaztalanul.
Ennyi történelmi ismeret elegendő is a könyv megértéséhez, amely a hangsúlyos politikai–erkölcsi kérdésfelvetései mellett, a tudat áramlásának érzékletes megjelenítésével, és az ábrázolt képek filmszerűen szuggesztív bemutatásával is maradandó élményt okozhat az igényes olvasónak.

Szólj hozzá!

Címkék: regény Chile Bolaño Bolano

Arthur Peacocke: Egy tudományos kor teológiája

2013.11.21. 17:13 vargarockzsolt

Letud teo.JPGhetséges-e a modern, 20. századi tudomány és a keresztény hit összeegyeztetése? A szerző, aki természettudós és anglikán vallású teológus, azt állítja, hogy igen.
Az a módszere, hogy ismerteti a tudományok legfontosabb tételeit a természetről és az emberről, azaz a térről, időről, energiáról, anyagról, ezek összefüggő rendszereiről, az élő szervezetekről, az evolúcióról, a tudatról, a tudat és test kapcsolatáról, az emberi viselkedésről, majd ezeket megkísérli a vallás területére transzportálni, illetve igyekszik olyan teológiát ismertetni, amelynek tételei nem ellentétesek a racionális, ellenőrizhető-bizonyítható világleírásokkal.
Rendszere logikailag koherens, meggyőző, bár Dawkins pillanatok alatt darabokra szedné, mert néhány kritikus ponton hit kell az elfogadásához.
Elméletének néhány érdekes tétele:
– Isten a természet világában mindenhatóságában és mindentudásában önkorlátozó, mert alávetett a saját maga által létrehozott törvényeknek.
– Nincsenek a természet törvényeivel ellentétes csodák.
– Nem volt aranykor, amelyből az eredendő bűn miatt szakadt volna ki az ember.
– Isten információ-átadás, valamint a természetbe épített, előre kiszámíthatatlan véletlenek (pl. a Heisenberg-féle határozatlansági reláció; nemlineáris dinamikai rendszerek elméleti és gyakorlati kiszámíthatatlansága; összetett rendszerekről azok elemeire visszaható ok-okozatiság) formájában lép kapcsolatba a világgal – az egyetlen ettől eltérő kivétel Jézus megtestesülése.

A könyv a tudományos világkép összefoglalásában korrekt, rendkívül informatív, világos szerkezetű, átlátható és érthető. A teológiai okfejtések megítélésében bizonytalan vagyok, de módszertanának alapossága – amelyet a több mint 1000 (!) hivatkozás-lábjegyzet is jellemez – arra utal, hogy e téren is megbízható, mert valószínűleg megkereste-megtalálta a hiteles és releváns forrásokat.

A könyvet azoknak tudom ajánlani, akik a természettudományok területén legalább laikus érdeklődő szintjén tájékozottak és ugyanakkor érdeklődnek a (vallás)filozófia kérdései iránt is. Különösen ajánlanám harcos ateistáknak és fanatikus hittérítőknek, mert toleranciát lehet tanulni belőle.

Néhány egészen szubjektív megjegyzés:
Számomra rendkívül szimpatikus volt a szerző nyitottsága, tudományos alapossága és erkölcsi következetessége, de nem tudott megtéríteni. És ennek nem a természettudományok világképének és Isten léte összeegyeztethetőségének problémássága volt az oka (bár itt is maradtak kétségeim), hanem az, hogy a privát erkölcsi kifogásaimat nem tudta megcáfolni. A világban létező szenvedés és halál, különösen az egyedi-személyes tudattal rendelkező lények szenvedése és halála, számomra cáfolja egy olyan Isten létét, amelyet a (keresztény) vallások hirdetnek. Peacocke nem távolodott el annyira ettől az egyszerre mindentudó-mindenható és ugyanakkor tökéletesen jóságos, hibátlan, önmagának imádatot követelő istenképtől, hogy számomra követhető legyen. Ugyanakkor megerősített abban, hogy a 21. században a választóvonal ateisták (agnosztikusok) és teisták között nem olyan lényeges, hogy e miatt érdemes volna „háborúzni”. E világképektől függetlenül lehet jót és rosszat is cselekedni a világban, s számomra az egyes emberek megítélésében ez a mérce.

karcok:

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány teológia Hawking Szent Ágoston Peacocke

Paul Auster: A véletlen zenéje

2013.11.21. 16:57 vargarockzsolt

véletlen zenéje.jpg


Amerika. Néha olyan távol van tőlem, mint egy idegen bolygó. A gyökértelenség teljes üressége és szabadsága.

Az elején úgy éreztem, semmi közöm ehhez a könyvhöz. Valaki örököl kétszázezer dollárt. Céltalan és értelmetlen száguldásba kezd. Találkozik egy szerencsejátékossal. Feltesz mindent egy lapra, és veszít. Az egész olyan, mint egy abszurd dráma. Létező helyszínek és beazonosítható kor, mégis, mintha kiszakadt volna térből és időből.
Aztán a másik pólus. A nehéz kövek, a múlt súlyának fogságában.

Amikor befejeztem, örültem, hogy nincs közöm hozzá.
Nagyon kemény könyv, az egyszerű cselekmény mögött tele mély, filozofikus tartalmakkal, de engem végtelenül lehangolt.

Szólj hozzá!

Címkék: kortárs amerikai regény Paul Auster

Georges Simenon: Maigret és a flamand lány

2013.11.21. 16:51 vargarockzsolt

flamand.jpg
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy Maigret főfelügyelő úr magatartását mélységesen elítélem, felháborítónak tartom, s csupán a régi ismeretségünkre való tekintettel nem szakítok meg vele minden további kapcsolatot.
Mérges vagyok, de azért mesélek róla (spoiler nélkül):
A bűntény helyszíne egy kisváros a francia-belga határ mentén, a Meuse folyó partján. Mindig fúj a szél, mostanában állandóan zuhog az eső, a folyó árad, a zsilipeket lezárják, a hajósok nem tudnak tovább menni, ezért a kocsmában ütik agyon az időt.
Egy sötét, viharos éjszakán eltűnik egy fiatal nő, egy lányanya, aki értelmi fogyatékos kisfiát egyedül neveli. A rendőrség, miképpen a városka lakói is, gyilkosság elkövetésével vádolja a helyi flamand családot, amelynek az egyik férfi tagját tartják a gyermek apjának.
A flamandok! Gazdagok, uzsorakölcsönökből meg csempészetből élnek, a boltjuk-kocsmájuk csak az igazi tevékenységük leplezését szolgálja. Más srófra jár az agyuk. Fenn hordják az orrukat. Az öreg kosárfonóként kezdte, de a fiát már ügyvédnek taníttatja, a nagyobbik lány tanárnő az apácáknál, a kisebbik is zongorázni tanult. Összetartanak, olyanok, mint… a szabadkőművesek.
Pogrom, lincselés nincs, errefelé ez már kiment a divatból, de az ítélet, úgy látszik, már nyomozás és tárgyalás nélkül megszületett: a szegény lányanya gyilkosa nem lehet más, csak a gazdag fiú és a családja.
Maigret a flamand család hívására érkezik, nem hivatalos nyomozásra a városba. Zuhog az eső, a kalapját mélyen a fejébe húzza, a gallérját felhajtja, és pipával a szájában, öles léptekkel járja a szeles utcákat. Betér a kocsmába, ahol az ellenséges légkörben korsó söröket rendel, a flamand családnál pedig, ahol a fahéj és kávé illat terjeng, borókapálinkát iszik. Mindenkit meghallgat, nem ítélkezik, és persze a könyv végére éles logikájával mindenre fényt derít.
Ez eddig rendben, ez a megszokott menet, de utána…
Azt már korábban is tudtam, hogy Maigret időnként sajátosan képzeli el az igazságszolgáltatást, de ezúttal igazán megdöbbentett. Na mindegy, neki kell elszámolnia a lelkiismeretével.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi Maigret Simenon

Borbély Szilárd: Nincstelenek

2013.10.25. 16:38 vargarockzsolt

Nincs.jpg


Családregény. Falu Szatmárban, magyarok, románok, ruténok, cigányok és zsidók, különböző múlttal, összefonódó jelennel. Ahogy egy gyerek látja, hallja, megéli. Naturalista őszinteséggel, kíméletlenül.
Amikor egy közösség hagyományai már csak üres formák, bilincsek, mert a nincstelenség kipusztítja belőle az értékeket. Az erősebb visz mindent, a gyengét kihasználják, megalázzák, eltapossák. És ki a leggyengébb? A gyerek és a kinevezett ellenség, az idegen. A bekerültek, a cigányok, zsidók, kulákok, a szegények. Akit éppen nem véd a törvény. Akit ki lehet közösíteni, akit meg lehet verni. Akit ki lehet rabolni, le lehet gyilkolni. Hol vannak a hagyományos erkölcsök, hol a szeretet és a szolidaritás?
A régmúlt talán szép volt, de a 20. század végig a kiszolgáltatottak kínlódásának és a hatalmaskodók terrorjának a története. Ahogy a családon belül, úgy a falu életében is, a változó politikai jelszavakhoz alkalmazkodva.
A bűnök szinte katalógusszerű számbavétele mennyire lehet hiteles? Egyedi sorsokból mennyire lehet általánosítani? Nemzetgyalázás vagy nemzeti önismeret?
Szépen megírt, megrázó és elgondolkodtató könyv.




Idézetek itt


Szólj hozzá!

Címkék: magyar regény kortárs Borbély Szilárd

Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb

2013.10.25. 16:29 vargarockzsolt

nulla.jpg

Nem izgatott fel. Nem háborított fel. Nem is szórakoztatott.
De ahhoz képest, hogy egy húsz éves srác írta, egészen jó. Érezni benne a gondolkodás radikalizmusát. Ha például Stephanie Meyer vagy Fejős Éva könyveihez hasonlítjuk. Ez persze csak vicc. Egy ilyen regényt a Zabhegyezőhöz kell mérni! Akkor viszont mondok egy hasonlatot:
Olyan, mint a Beatleshez képest egy másodosztályú punkzenekar. Monoton, sivár, de van benne agresszivitás, lázadás. Igaz, az a Beatlesben is ott van, csak sokkal zseniálisabban. Akkor hát? Mondok mást.
Olyan répafagyi: hideg, émelyítő, van, aki hányni tud tőle, de hát nem kötelező nyalogatni!

Szólj hozzá!

Címkék: nulla amerikai regény Ellis Zabhegyező

Paul Auster: Láthatatlan

2013.10.25. 16:17 vargarockzsolt

Láthatatlan.jpgÉlt a tizenkettedik században egy provanszál költő, aki a háborút, az erőszakot, a gyilkolást dicsőítette. Neve – nagyszerű költészete ellenére – csupán azért maradt fenn, mivel Dante az Isteni színjátékban megénekelte. A ”Pokol huszonnyolcadik énekének utolsó sorain csoszog végig” és „hajánál fogva viszi levágott fejét, amely ide-oda leng, akár egy lámpás” – ezzel a képpel kezdi regényét Paul Auster, s így vezeti fel regénye központi figurájának bemutatását, aki középkori elődjének névrokona, és talán reinkarnációja. Born professzor svájci származású, a regény jelenidejében – 1967 és 2007 között – filozófiát és politológiát tanít különböző európai és amerikai egyetemeken, ezen kívül valószínűleg kapcsolatban áll bizonyos titkos kormányszervekkel is. Nevezzük őt a nagybetűs Gonosznak.
Vele szemben áll a tipikus hatvannyolcas egyetemista srác. Amerikai középosztályból származik, költőnek készül, gyűlöli a háborút, nem akar harcolni-meghalni Vietnámban, rendkívül jóképű, intelligens, és oda van a szexért. A pozitív képet kicsit árnyalja, hogy fel nem dolgozott családi traumák állnak mögötte, ezért kissé labilis idegrendszerű, eléggé céltalan, meglehetősen dekadens és határozottan perverz. (Mi a perverz? Az, amit már én sem engedek meg magamnak.)
Ő tehát a Jófiú.
A regénynek vannak további szereplői is, leginkább nők, akik a két főhős vonzásában élnek. Amerikaiak és franciák, szépek és csúnyák, szegények és gazdagok.
Na most, ezeket az összetevőket jól összerázzuk, hogy legyenek benne ütközések, konfliktusok; a narrációt megkavarjuk, hogy az elbeszélő legyen egyes szám első személyű, egyes szám második személyű és egyes szám harmadik személyű is; csöpögtetünk bele itt-ott egy-két irodalmi hivatkozást, illesztünk bele verset, naplót, magánlevelet, visszaemlékezést és párbeszédet, és íme, már kész is a sikeres posztmodern regény.
Ja, kell még egy jól hangzó, talányos cím is, amelynek értelmezésén aztán rágódhatnak a kritikusok.
Azért, a sablonokat leszámítva, ez nem rossz regény. Paul Auster jó író, a kiszámítható, és időnként meglehetősen melodramatikus fordulatokon túl a háttérben Láthatatlanul, felsejlik valami rezignált bölcsesség. A konfliktusok rendszeresen feloldatlanok maradnak, az egykor izzó szenvedélyek az idők múlásával kihunynak, legfeljebb az emlékük parázslik halványan, és a párhuzamos életutak – bűnöktől és érdemektől függetlenül – a halálba futnak. Nincsen feloldozás, nincs katarzis, akár a való életben, és ennyiben ez a könyv hiteles, realista regény.

Szólj hozzá!

Címkék: amerikai regény Paul Auster

Jan Assmann: Mózes, az egyiptomi

2013.10.25. 16:10 vargarockzsolt

assmann.jpg

[Az Osiris Kiadó vajon miért írja egy n-nel Jan Assmann nevét?]

Bűn és megváltás nem egyiptomi témák. Az egyiptomi vallás nem a rossz lelkiismeretre épül, sőt éppen az istennel és egyúttal a világgal való megbékültségre, ami idegenül, egyben pedig taszítóan is hat a keresztény tudat számára. A bűnöket, amelyeket az ember élete folyamán magára vesz, a túlvilági ítélkezéskor leveszik róla, úgyhogy a tisztaság állapotában lép a túlvilágra.
[…] Ez a morális optimizmus, amely „kenyerét örömmel eszi”, abban a tudatban, hogy ez „kezdettől fogva tetszik az Istennek”, gyaníthatóan éppúgy a kozmoteizmus ismertetőjegye, mint ahogy a bibliai monoteizmust, épp ellenkezőleg, a bűntől való szenvedés jellemzi. Egyiptom felől nézve úgy tűnik, mintha a bűn a mózesi megkülönböztetéssel került volna a világba. […] Vizsgálódásunk kísérletet tett arra, hogy felderítse e bűn jellegét. Neve Egyiptom, bálványimádás, kozmoteizmus. Aki Istent felfedezi Egyiptomban, ezt a megkülönböztetést szünteti meg.

Így zárul Jan Assmann, a jónevű egyiptológus és vallástörténész dolgozata, amely egy felvilágosult, szabadkőműves hagyományokat ápoló, egyiptofil védőbeszéde a kereszténység (szent szövegei és tudós magyarázói) vádjaival szemben.
Mózes és a zsidó vallásalapítás emlékezettörténete áll a vizsgálat középpontjában. Ez az emlékezettörténet kétes hitelű források rendkívül alapos elemzésével indul (Maimonides, Cudworth, Warburton, Toland, Reinhold), majd a 20. században viszonylag hiteles források teljesen spekulatív feldolgozásával (Freud) zárul. Az így létrejövő emlékezettörténeti narratíva valójában (szerintem) nem az emlékekről, hanem az emlékezőkről szól, és legfeljebb azok aktuális zsidóság-kerszténység- illetve Egyiptom-kritikáját jeleníti meg.
Assmann műve elején módszertanát ismertetve kijelenti, hogy nem lehet feladata a történet, azaz a történeti Mózes alakjának feltárása, és valóban, ehhez tartja is magát. Ugyanakkor végkövetkeztetésében határozottan állást foglal az önmagán kívül mindent tagadó monoteizmussal (zsidó-keresztény vallással) szemben, az egyiptomi kozmoteizmus oldalán. Ehhez Mózes alakjának emlékezettörténeti vizsgálatára azért van szüksége, mert magáévá teszi Freud nézeteit a kollektív emlékezetről, és azok elfojtásának következményeiről.
Mózes, mint mitikus ősapa, hős – akinek alakja egy korábbi vallásalapító (Ehnaton) elfojtott emlékét is magában foglalja –, nép-, illetve vallásalapítása utólagosan feltárhatatlan körülmények között történt. Viszont az emlékezettörténet – Assmann szerint – azt bizonyítja, hogy a Mózessel szemben álló egyiptomi kultúra értékeit tudatosan-öntudatlanul meghamisították, elfojtották.
Az alapkérdést illetően igen csak elfogult szerző rendkívül alapos könyve rengeteg érdekes információt tartalmaz Európa kultúrtörténetéről, viszont a tárgyalási mód határozottan szakkönyvé teszi munkáját.

Idézetek:

Szólj hozzá!

Címkék: Freud Mózes Egyiptom Assmann

Georges Simenon: Aki a vonatokat nézte

2013.10.18. 15:27 vargarockzsolt

maigret.jpg

Maigret nincs itt.

A főszereplő, Kees Popinga, átlagos polgár, aki egy álmos holland kisvárosban éli rendezett és unalmas életét. Biztos egzisztenciája, boldog családja és jó állása van. Szép házban lakik, esténként vacsora után a kandalló mellett szivarozik, a rádióból komolyzenét hallgat, és hetente egyszer ellátogat a helyi sakk klubba társasági életet élni, kikapcsolódni.
Egy váratlan esemény miatt azonban ámokfutásba kezd, kapcsolatba kerül a francia alvilággal, és nem sokkal később a párizsi újságok már úgy emlegetik, mint a holland szatírt.
Mi ütött magába, Popinga úr? – teszi fel a kérdést a regény vége felé Lucas felügyelő, de valójában nem vár választ.
Az izgalmas cselekményt szinte végig Popinga szemén keresztül látjuk, megismerjük minden fontos gondolatát, de Lucas felügyelő kérdésére biztos választ mi sem adhatunk.
Jules Maigret főfelügyelő, a párizsi rendőrség gyilkossági csoportjának vezetője – Georges Simenon bűnügyi regényeinek állandó főszereplője – hiányzik a történetből. Márpedig az ő specialitása, hogy egészen közel megy a bűntettek elkövetőihez, megismeri közvetlen környezetüket, motivációjukat, és a hamis látszatokat felfejtve fényt derít az igazságra.
Ez az igazság néha a jog eszközeivel nem kezelhető, ezért Maigret időnként átlép a törvényeken, van olyan tettes, akit futni hagy, más esetben felrúgja a hivatalos eljárási szabályokat, hogy a bűn elkövetőjét csapdába csalja – mindig egy sajátos, elvont igazság nevében. Ez az igazság Maigret saját igazsága, gyakran nem egyezik a társadalom nem hivatalos, de érvényes normáival, amely a hatalom és a pénz birtokosait más, enyhébb elbírálásban részesíti, mint a kisembereket. Az átlagos olvasó a privát életében maga is ezt tapasztalja, ezért maradéktalanul azonosulni tud a főfelügyelő gondolkodásával, aki így mintegy modern Robin Hood, az ő nevében is igazságot tesz.
Nincs Maigret, nincs külső, objektív nézőpont, nincs igazság – egyébként ez szerepel a könyv utolsó mondatában is.
Mikor ezen gondolkoztam, Füst Milán Feleségem története című nagyszerű regénye jutott az eszembe, ahol – a teljesen egyoldalú narráció miatt – az olvasó végig bizonytalanságban marad, nem tudja, hogy jogos-e a féltékenység, vagy csak a főhős paranoiájáról van szó?
Simenon könyvében a külvilág véleményét megismerjük, újságok cikkei szólnak a bűncselekményekről, de ezek a híradások torzítják a valóságot, részben az információ hiány, részben a műfaji korlátok miatt. A főszereplővel kapcsolatba kerülő személyek véleményét is olvashatjuk – azonban ezek is irrevelánsak, mert vagy csupán előítéletes közhelyeket hangoztatnak, vagy maguk is tanácstalanok.
Maradna még Popinga úr, aki viszont teljesen megbízhatatlan megfigyelő. Eldönthetetlen, hogy minek tekintsük: paranoiás gyilkosnak vagy a körülmények esendő áldozatának? Cselekvő hősnek, aki kilép korlátai közül, és a lét ürességének XX. századi paradigmájára keresi a feleletet, vagy lúzernek, aki fantasztikus téveszméket hirdet a szabadságról, és akit aztán a valóság kíméletlenül bedarál.
Ez a regény 1938-ban jelent meg először, ezért azt talán hiányolhatjuk, hogy nincs benne a világháború, az államilag szervezett irracionális téboly előérzete. Ugyanakkor az egzisztencialista kérdésfeltevés és a válaszok posztmodern bizonytalansága érdekes és aktuális olvasmánnyá teszi azok számára is, akik egy krimitől nem csupán izgalmas sztorit várnak.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi Georges Simenon Maigret Füst Milán

György Péter: Állatkert Kolozsváron

2013.10.18. 15:24 vargarockzsolt

Egy lehetséges kultúrtörténet Erdélyről, amelyet a szerző egy neotradicionalista, monokulturális, xenofób, történelmi kultúrfölényt hirdető és nagyhatalmi álmokat kergető, jobboldali radikális eszmerendszerrel SZEMBEN ír-idéz meg.
Bárkinek jogában áll ilyet – vagy jobbat vagy mást – megírni. És persze teljesen legitim az a kritika is, amely – nem vitatva el a szerző kompetenciáját – a könyv koncepcióját, szövegét, illetve szerző gondolatmenetét pontosan idézve fejti ki kifogásait.
Ezen túl, természetesen bárki azt ír, amit akar, hisz szabadság van. :)

Végletekig leegyszerűsítve a történet arról szól, hogy a nemzet, mint közösség, magasabb rendű-e, mint az egyén. A kérdésnek hatalmas a szakirodalma, és értékrendje szerint mindenki megtalálhatja a saját válaszát igazoló érveket. Az viszont biztos, hogy a nyugat-európai polgári demokráciák liberális elvek mentén szerveződnek, és ez az egyén primátusát jelenti. Ebből az következik, hogy György Péter álláspontja helyes*, viszont az egészen más tészta, hogy az általa felhozott érvek meggyőzőek-e vagy sem. (Szerintem nem.)

Amíg olvastam, magamban folyamatosan vitatkoztam a szerzővel, mert ez a szellemtörténeti megközelítés számomra teljesen idegen. A jog, a politológia, a szociológia, a politika- és társadalomtörténet eszköztára teljesen hiányzik, és e nélkül a történelem kérdései – véleményem szerint – megalapozottan nem tárgyalhatók. Gondolom rengeteg vitatható, vitatandó állítás szerepel a könyvben, ezeket megítélni nincs kompetenciám, viszont úgy látom, hogy apróbb tárgyi tévedések a lényegi gondolatmeneteket nem torzítják, nem torzíthatják. Amit én kifogásolok, az a hiány. Természetesen szinte lehetetlen volna Magyarország, Románia és Erdély történetének legutóbbi száz évét egyetlen könyvben kimerítően tárgyalni, viszont a szerző volt az, aki – még ha csak a kultúrtörténetre, és leginkább irodalomtörténetre leszűkítve is – erre vállalkozott.
Ami így – szerintem esetlegesen, hiányosan, összefüggéseiből kiragadva – olvasható, az Erdély kultúrtörténete legutóbbi száz évének egy lehetséges olvasata, amely a Wass Albert, Nyírő József és társaik univerzumával szemben egy sokkal árnyaltabb, gazdagabb – leginkább Szabédi László, Szilágyi Domokos, Bretter György és Bodor Ádám nevével fémjelezhető – alternatív valóságot jelenít meg. Az így felidézett Erdély – véleményem szerint – épp oly képzelt, mint vitapartnereié, még ha szorosabb szálak is kötik a valósághoz. Ugyanakkor ez az értelmezés elviekben nem zárja ki, hogy mások más képet alakítsanak ki maguknak, és nem lép fel azzal az igénnyel, hogy álláspontját hatalmi (jogi) eszközökkel érvényesítse. (Szemben az uralkodó felfogással, amelyet az Alaptörvényben is rögzítettek.)
A könyv nagy érdeme az elképesztően gazdag feldolgozott forrásanyag, még ha azok felhasználása számomra időnként kissé öncélúnak is tűnt.

*Helyes, mert nincs egyszerre működőképes és etikus alternatívája.

Szólj hozzá!

Címkék: Erdély György Péter

Solt Ottilia: Méltóságot mindenkinek

2013.10.18. 14:01 vargarockzsolt

Méltóságot.JPG
Élvezetet Nem Halasztó Modell*

A szegény életmód jellegzetességei: viszonylagos készség fizikai erőszak alkalmazására, a szexualitás szabad kifejeződése, minimális tanulási törekvés, alacsony aspirációs szint. Költekezés, keveset törődnek a jó modorral és engedelmességgel. Ezzel szemben a középosztály tagjai kötelességüknek tartják, hogy takarékoskodjanak, és lemondjanak egész sor élvezetről.
S.M. Miller és Frank Riessman** viszont vitába száll ezekkel a nézetekkel. A középosztály legtöbb tagja nem takarékoskodik, nem mond le az élvezetekről, és nem is szeret keményen dolgozni. Az Élvezetet Halasztó Modell a középosztály normáit és nem gyakorlatát jellemzi. Az élvezetet csak annak érdemes elhalasztani, aki biztos a dolgában, abban, hogy az elhalasztott élvezet végül sokszorosan megjön.
*L. Schneider-S. Lísgaard: The Deferred Gratification Patterns (1953)
** T. M. Miller-F. Riesman: Social Class and Social Policy (1968)
Solt Ottilia: Méltóságot mindenkinek, I. kötet, 285. oldal


Solt.jpgAmennyire kívánatos a cigányok külön nyelvének és folklórjának elismerés, annyira indokolatlan a cigány gyerekek elkülönítése az iskolában. Az eddig működő cigány osztályok kivétel nélkül rosszabb tárgyi és pedagógiai feltételek között működtek, mint az iskolák többi osztályai, és semmi okunk sincs feltételezni, hogy a jövőben nem így lesz. […] A külön cigány osztályok kivétel nélkül elszakadtak az iskola „törvényeitől”. A gyerekek együttélési módja hasonlít ahhoz, ahogy a család keretei között élnek, és egyáltalán nem adaptálódnak a tágabb közösséghez. […] Sokszor megtévesztő, hogy a cigány szülők ragaszkodnak a külön cigány osztályhoz. Ragaszkodnak, mert itt bizonyos gettóvédettséget élveznek, és nincs valódi alternatívájuk. Valódi alternatíva nyilván az lenne, ha az elkülönítettséggel párosuló nyugalommal és védettséggel szemben a valódi befogadás állna – megaláztatás és szégyen nélkül.
Solt Ottilia: Cigányok és cigány gyerekek Budapesten. Budapesti Nevelő, 1975/2. szám
Ismételt megjelenés: Solt Ottilia: Méltóságot mindenkinek. Összegyűjtött írások, 1. kötet, 187-207. oldal

sor.jpg

Ingyenes ételosztásra várakozók Budapesten 2013-ban.

Magyarországon növekszik a szegények száma (14%), és nő az egyenlőtlenség is az egyes társadalmi rétegek között. Magyarországon a gyermekek 20 százaléka szegény.
Érdemes visszatekinteni a múlt század 70-es éveibe, amikor a Kádár-rezsim állami gondoskodása „kezelte” a szegénység problémáját. Sokan nosztalgiával gondolnak vissza arra a korra, amikor még nem érvényesültek a „kapitalizmus farkastörvényei”, amikor a gaz multinacionális cégek és az érdekeiket védő liberális Európai Unió még nem szipolyozhatták a magyar népet.
Solt Ottilia szociológus 1972-73-ban egy budapesti munkáskerület egyik általános iskolájának körzetében végzett kérdőíves vizsgálatot, és a legszegényebb 10% kiemelt vizsgálata alapján készített tanulmányt. (A Budapesti Nevelő című pedagógiai lap 1975/3. számában jelent meg, Kész a leltár címmel. Ismételt kiadása: Solt Ottilia: Méltóságot mindenkinek, összegyűjtött írások, I. kötet, 211-224. oldal.)
Az alábbiakban ebből idézek:

Az alacsony jövedelmű családok csoportjába a vizsgált körzetben kizárólag munkások tartoznak, és majdnem kivétel nélkül ebbe a jövedelmi kategóriába kerültek a három- vagy többgyermekes családok. A „tipikus” család tehát, amelyről a következőkben szó lesz, sokgyerekes, szakképzetlen munkáscsalád.*

I. A lakás

A háromnál több gyermekes családok döntő többsége a vizsgált körzetben szoba-konyhában lakik. Az alacsony jövedelmű munkáscsaládokban az átlagos laksűrűség 1 szobára 3,7 fő. Száz személyre jut egyetlen fürdőszoba.
Ha egy családban öten, hatan vagy többen élnek, akkor a szobában el sem fér annyi ágy, ahányan vannak, el sem fér annyi szekrény, amennyiben a holmit tartani lehet.** Azt tapasztaltuk, hogy a lakások egyharmadában a szobában nincs is asztal, és az egész lakásban nincs annyi szék, hogy egyszerre mindenki leüljön. Feleannyi ágy van, mint ahány személy. A lakások negyedrészében a szobát nem lehet fűteni, nincs benne kályha. A fűtött szobák is rosszul fűtöttek, mert vaskályha áll bennük, és tél végére általában elfogy a tüzelő is.

Öt-hat, sőt nyolc családtag ellátására sütő nélküli kis rezsó szolgál, ami eleve nem teszi lehetővé, hogy változatosan lehessen enni. Hűtőszekrénye egyetlen vizsgált alacsony jövedelmű családnak sincs. Ötfős vagy annál is népesebb családoknál ötnél kevesebb bögrét, villát, kést találtunk, s nem jut mindenkinek egy-egy lapos- és egy-egy mélytányér.

A lakások berendezési tárgyai általában „alkalmi” darabok, azaz használtan kerülnek oda. A környéken lakó szomszédok rokonok kiselejtezett bútorai kerülnek hozzájuk olcsón vagy ajándékba. Szinte minden lakásban, ahol megfordultunk, éppen leszakadt egy ágy, csukhatatlan volt a szekrény… Az ilyen lakásokban élő gyermekek majdnem hajléktalanok, és a hajdani hajléktalanok életmódját élik.

*A rendszer hivatalos ideológiája szerint Magyarországon a hatalmat a munkásosztály birtokolta, és a gyermek a legfőbb értéknek volt kinevezve. Éppen ezért az ilyen kutatási eredmények csak eldugott helyeken vagy még ott sem jelenhettek meg. Azok a szociológusok, akik a szegénységet kutatták, gyorsan összeütközésbe kerültek a valódi hatalommal, amely igyekezett elnémítani vagy elüldözni őket.
** Egy ágyban többen aludtak, a ruháikat felváltva hordták.

gyerek.jpg

II. Táplálkozás

A gyerekek sokszor éhesek. Legtöbbször a 10-14 évesek, akik nőnek, már nagyok, de nincs saját pénzük.
Amikor étrendjüket összeírtuk, azt is megkérdeztük, hogy mire költenének tíz forintot, ha kapnának. A tízévesnél kisebbek egyharmada, a tíz éven felüliek kétharmada azonnal jóllakna belőle: parizerrel, kolbásszal, szalámival, kakaóval. A közepes jövedelmű családok gyerekeinek 4/5 része takarékbélyegre és édességre költené.
[…]
Összesen 46 alacsony jövedelmű gyerek étrendjét írtuk össze és dolgoztuk fel. E 46 gyerekből 16 egyáltalában nem evett napközben a reggeli, déli és esti étkezésen kívül. További háromnál egy-egy főétkezés maradt el.
Hét gyerek reggelije üres kenyér, zsíros kenyér és tea volt, és napközben legfeljebb üres kenyeret evett.
Tizenhat gyerek ebédje üres leves volt, vagy üres főzelék és semmi más, illetve hideget – zsíros kenyeret – ebédelt.
Tizenöt gyerek vacsorája üres leves, üres főzelék, zsíros kenyér vagy semmi.
Az alacsony jövedelmű családok gyerekeinek kétharmada egész nap egyszer sem lakott jól, mindig csak evett valamit.
[…]
Az alacsony jövedelmű gyerekek átlagosan háromnegyedét eszik annak, amit a közepes jövedelmű gyerekek, és az esetek igen nagy számában feleannyit sem. Táplálkozásukat tekintve tehát az alacsony jövedelmű munkáscsaládok gyerekeit legalábbis nélkülözőknek kell neveznünk.

gyerekek.jpg

III. A napközi

Az óvodáknak, az iskolai napközinek és étkezésnek enyhítenie kellene a gyakorlatilag hajléktalan és nélkülöző gyerekek helyzetét. Valóban enyhíti is. Az alacsony jövedelmű családokból a napköziben étkező gyerekek napi kosztja bőségesebb volt, közel másfélszerese az otthon ellátott gyerekekének. De a leginkább rászorultak közül igen kevés a napközis, 46 gyerekből összesen 11. A jobb helyzetben élők közül a gyerekek fele napközis.*
[…]
Tudjuk – és a vizsgálatunk során is tapasztalhattuk –, hogy sok napközi nem nagyon alkalmas arra, hogy egyéb tekintetben is pótolja azt, ami ezeknek a gyerekeknek hiányzik. A maga fegyelmével, a sok gyerekkel, a sokféle kényszerrel és a nem túl jól felszerelt termekkel elviselhető azoknak, akiket otthon viszonylag nyugodt, barátságos lakás, könyv és játék vár, de elviselhetetlen azoknak, akik otthon nem lehetnek egyedül, és idősebb, kisebb testvérek, nagyszülők, szülők elfoglaltságaihoz és természetéhez kell alkalmazkodniuk minden pillanatban. Ahhoz, hogy a nélkülöző, utcán felnövő gyerekeket nyugodt tevékenységformákhoz „szelídítse” az iskola és a napközi, sokkal többet kell nyújtania… A végeredmény általában az, hogy az iskola sem nagyon bánja, ha azok a gyerekek, akikkel sok baj van, nem járnak napközibe. A gyerek is igyekszik kiszabadulni onnan. A szülők pedig szintén nem bánják; annyi panasz, sérelem, összeütközés van amúgy is az iskola és a gyerekeik között, hogy csak jól járnak, ha kisebb a súrlódási felület.

*Mind a mai napig jellemző, hogy az állam illetve önkormányzat által finanszírozott jóléti kiadások legnagyobb része nem a szegények nyomorának enyhítésére fordítódik. Erre jó példa a rezsicsökkentés vagy az adójóváírás, amelyekből a nagy fogyasztók és nagy jövedelműek sokkal nagyobb részt tudnak igénybe venni, mint a szegények. De ugyan ez áll a devizahitelesek adósságtörlesztésére vagy a lakástámogatási rendszerre is.

divat.jpg
Ez a divat 1972-ben a Május 1 Ruhagyárban. (Fotó: Fortepan)

IV. Ruházkodás

Az alacsony jövedelmű munkáscsaládokban főleg használt ruhában járnak a gyerekek. […] Ez a szegénység különösen 12 éves kor körül válik nyomasztóvá. Ebben az életkorban válik fontossá a gyerekeknek a jólöltözöttség, de minél nagyobbak, annál többe kerül az öltözködésük, annál nagyobb az árkülönbség a szép és a silány ruhanemű között. A 12 évesek és idősebbek kétharmada ruhát venne magának, 300 Ft-ja lenne. […]
Nem csodálkozhatunk azon, és nem ítélhetjük el, hogy a gyerekek ambíciói „ egy jó szerelésre” irányulnak. Vágyódásuk arra, hogy saját keresetük legyen, erősebb, mint azok az ambíciók, amelyek távlati célok érdekében hozott áldozatokra ösztönöznék őket. Ha az iskola, a pedagógusok, a szülők mégoly alaposan keltették volna fel az igényeiket a kulturáltabb, jobb élet, tudás, szellemi és emberi értékek iránt, egy mindig kopott, soha nem jól öltözött, örökké szakadó, bő, szűk, hosszú, rövid ruhadarabokkal kínlódó, „rendetlensége” miatt annyiszor megalázott serdülő mégis elsősorban szabadulni akarna eddigi helyzetétől. Az iskoláskor, a diákéletmód szétválaszthatatlanul az éhesen végigült órákhoz és a többiek „fölényéhez”, a lemaradás élményeihez kapcsolódik…
A nélkülöző gyerekek szégyellik helyzetüket. Saját maguk és másuk előtt is igyekeznek leplezni a valóságot. Ezt mutatja a velük készített interjúk szövege. A gyerekek bizonykodnak, hogy mindenük van, ami szükséges, ha kell valami, megkapják szüleiktől, és különben sem számít az öltözködés vagy a kaja. A többiek, a valamivel jobb módúak azonban többnyire könyörtelenül érzékelik a különbséget köztük és a náluk szegényebb gyerekek között. Erről tanúskodnak az interjúk rokonszenvi kapcsolatokat magyarázó részei. A rokonszenvet sajnálat kíséri, az elutasítást így indokolják: „semmit sem ad magára”, „hogy lehet tréningruhában járni?”, „kunyerál”. A nélkülöző gyerekek bőségesen adnak okot az elutasításra. Valóságos versenyképtelenségük igen gyakran vált ki vadságot, támadókedvet vagy elzárkózást.

tér.jpg


A szűk lakás, amely lehetetlenné teszi a magányt és a társas érintkezést egyaránt, a magányra és társaságra vágyó gyerekeket is az utcára kényszeríti. Mire 16-17 évesek lesznek, s valami pénzük is van már, rég elfelejtették, hogy az utcákon, olcsó presszókon, tereken kívül más is van a világon. A piszkos, sivár udvarokon élik életüket a kicsik, az utcákon a valamivel nagyobbak, a tereken a kamaszok. Minden gyerek és gyermekcsoport teremt magának valamilyen világot. Ezeknek a lakásokból kiszorult gyerekeknek a „világa” is kiszorul a viszonylag védett, biztonságos falak közül, élményeik egy őket alig védő terepen születnek, itt működik a fantáziájuk. (Biztosan ez az egyik oka, hogy a kicsik és kamaszok tele vannak félelemmel szerencsésebb és védettebb felnőtt kortársaikhoz képest.)













V. Játékok

Sok megfigyelés támasztja alá azt, amit a „leltárak” is igazolnak: ahol kevés a pénz, és az alapvető dolgokban szükséget szenvednek, ott a gyerekek nem játszanak. Leltárukban ez úgy tükröződik, hogy nincs, illetőleg nagyon kevés a játékuk. A pontos összeírások cáfolják azt a közkeletű hiedelmet, amely szerint a „gyerekek akármivel el tudnak játszani”, hogy bármilyen értéktelen holmiból nekik kedves világot tudnak teremteni. Hiányoznak az általános gyerekkép kellékei is: a spárga-, a szög-, kavics-, gesztenye-, bogár- stb. gyűjtemény, az a sok „kincs” amivel minden gyerekzsebet szigorúan meg kellene tölteni. […]
Nyilván nem függetlenül a szülők anyagi erejétől, a tapasztalat azt mutatja, hogy az új bőrfutball, a bicikli és a könyv – együtt van meg, vagy együtt nincs meg. A kamaszvilágban csak akkor kap helyet a könyv, ha viszonylag gazdag, játékokban gazdag gyermekvilág előzte meg, és tárgyakban gazdag világ veszi körül kamaszkorban is.

VI. Egészségügyi állapot

Mintánk szerint az alacsony jövedelmű munkáscsaládokban minden harmadik gyerek 3 kg-nál kisebb súllyal jött a világra, ezen belül minden hatodik gyerek 2,5 kg alatti súllyal született. […]
Sok gyerek esik át súlyos betegségeken csecsemő- és kisgyermekkorában. Különösen az olyan betegségeket tekinthetjük súlyosnak, amelyek az egész kisgyermekkorban vissza-visszatérnek, mintha a gyereknek különös „hajlama” volna rájuk. Ilyen mindenekelőtt az asztma, az asztmás hörghurut, a krónikus hörghurut, a tüdőgyulladások és hasonló légúti betegségek. A „hajlamot” fertőzésveszély, egyoldalú táplálkozás és a gyermek személyiségének veszélyszituációja alkotja.
A légzőszervi betegségek fordulnak elő leggyakrabban, utána következnek az organikus idegbetegségek, nagyobbrészt agyhártyagyulladás, kisebbrészt balesetek nyomai. Elég nagy a valószínűsége annak, hogy az évekig elhúzódó, illetve visszatérő betegségek miatt a gyerekek fejlődésükben elmaradnak, és nem lesznek zavartalanul beiskolázhatók. Következmény: igen sok ilyen esetben a kisegítő iskola.
[…]
A gyerekkori károsodások, a nehéz, rossz körülmények között végzett munka és egészségtelen lakás, tehát az egész életmód következtében a felnőttek között is sok a beteg. A 20 vizsgált alacsony jövedelmű családban az asszonyok között 14, a férfiak között 9 olyan súlyos betegséget találtunk, amely részleges vagy teljes munkaképtelenséget okozott. Hat esetről tudjuk, hogy tbc-s eredetű. „Klasszikus” férfibetegségnek számít a gyomorrák, és annak számítanak a mozgásszervi bántalmak: izületi gyulladások, bénulások, balesetek. Az asszonyoknál leggyakrabban idegbetegségek, keringési zavarok, továbbá nyilvánvalóan elhanyagolt gyulladásokból származó méh- és petefészek-betegségek fordulnak elő.
Ezek a betegségek igen korán – már 30-40 éves korban – utolérik az alacsony jövedelmű munkásokat és munkásasszonyokat. A beteg vagy beteges szülők hozzátartoznak az alacsony jövedelmű munkáscsaládok életmódjának nyomasztó légköréhez.


 

Szólj hozzá!

Címkék: szociológia szegénység szociográfia Solt Ottilia

W. G. Sebald: A Szaturnusz gyűrűi

2013.10.18. 13:23 vargarockzsolt

W. G. Sebald A Szaturnusz gyűrűi.JPG

Röviden: szép könyv, de végtelenül unalmas.

Kicsit bővebben:
Egy rendkívül kulturált, azaz művelt és disztingvált úriember melankolikus anekdotázgatásai mindenről, ami az eszébe jut. És mindenről ugyanaz jut eszébe: a pusztulás, az elmúlás, a halál.

– Az ínyenc irodalomkedvelők megkapják azt, amit várnak, szerepel benne Jorge Luis Borges, Joseph Conrad és még rengeteg hasonló ismert és kevéssé ismert irodalmi nagyság.
– A polgári humanisták szörnyűlködhetnek az emberi történelem gonoszságain, hisz felidéződnek többek között a kongói, a kínai, a balkáni, és az ír népirtások történései.
– A posztmodern híveit kielégítheti a mű formai újszerűsége, a képek és a szöveg kapcsolata, a történetek látszólag önkényes, de valójában ravaszul komponált összeillesztése.
– A kultúrpesszimisták boronghatnak az elfajzott emberi civilizáció kilátástalanságán.

És mindez rendkívül plasztikusan és esztétikusan, mindig ugyanabból a külső, mindent meglátó és megítélő, ugyanakkor rezignált szemszögből ábrázolva.
A látószög korlátoltságára egy jellemző példa: az elbeszélő a tengerparton váratlanul egy szeretkező párba botlik. Kinek mi jutna erről az eszébe? Sebald így ír:

” Egy emberpár volt az, ami odalenn feküdt, a gödör alján, gondoltam magamban, egy férfi, kinyúlva egy másik lény testén, amelyből nem látszott egyéb, mint két térdben behajlított és kifelé dőlő láb. És a rémület emez örökkévalóságnak tűnő pillanatában úgy láttam, mintha rángás futott volna végig a férfi lábán, akár egy épp felakasztott emberen. Most mindenesetre elcsendesedett, és csendes és mozdulatlan volt a nő is. Formátlanul, akár valami nagy, partra vetett puhatestű hevertek ott, látszólag egyetlen testként, mint valami messze odakintről besodródott, soktagú, kétfejű tengeri szörny, egy rettentő faj utolsó példánya, amely orrlyukából laposan áradó lélegzetével hamarosan végleg elszenderül.”

Ez az idézet a mű stílusából is ízelítőt adott, de nem hagyhatom ki, hogy ide illesszek még egy másik részletet is, amelyben Sebald egy szereplője kapcsán mintha saját írói módszeréről, célkitűzéséről írna:

”A többi XVII. századi angol íróhoz hasonlóan Browne is folyton magával hurcolja tudása teljes tárházát, az idézetek hatalmas gyűjteményét és az összes előző autoritás nevét, terjengős metaforákkal és hasonlatokkal dolgozik és labirintusszerű, olykor egy-két oldalon is végigvonuló mondatszerkezeteket épít fel, melyek gazdag pompájukkal felvonulásokra vagy gyászmenetekre emlékeztetnek. Jóllehet nem mindig sikerül, többek között e hatalmas teher miatt sem, elemelkednie a földtől, de ha mégis, és rakományával együtt prózája spirálján egyre magasabbra és magasabbra jut, mint a vitorlázó a lég meleg áramlatainak hátán, akkor még a mai olvasót is elfogja a levitáció érzése.”

Sebald könyvét empatikusan leírja Takács Ferenc itt.
Röviden elemzi Bán Zoltán András itt.
Részletesebben tárgyalja Joós Katalin itt.

Befejezésül még csak annyit, hogy szerintem Sebald legjobb könyve az Austerlitz, amely szintén elég szárazon indul, de aztán felizzik, és igazi élményt ad az olvasójának.

Szólj hozzá!

Címkék: unalmas Sebald Takács Ferenc Joós Katalin

Mosonyi Aliz: Magyarmesék

2013.09.19. 16:37 vargarockzsolt

aliz.pngRészben Verőcén lakom, és azt szoktam mondani, itt laknak a magyarok. Itt tartják a Magyar Sziget és az Erdélyország az én hazám fesztivált, és van itt Wass Albert Múzeum és Kárpát-Haza Templom is. A tipikus magyar lovon jár vagy luxus terepjárón, lófarokba van kötve a haja, és ünnepnapokon Bocskai mentében megy a templomba. Ezen kívül ott vannak még a faluszéli cigányok, a vikendtelkeken lakozó budapesti gyüttmentek (olyanok, mint én), és a Duna parton, a legértékesebb ingatlanokban, amelyek úgy néznek ki, mint ha modernizált kastélyok volnának, a kőfalak mögött, láthatatlanul, titokzatos idegenek élnek, akik elsötétített ablakú Mercédeszekkel hajtanak csak ki az utcára. A falu eredeti, szlovák-német-magyar lakosai már régóta kisebbségben vannak, és csak eltűrik ezt a gyülevész bandát.
Mosonyi Aliz Magyarmeséi e sokszínű világból csupán egyetlen, bár a dominánsan látható rétegről, a hagyományőrző, bezárkózó nacionalistákról szólnak.
E történetek rövid és vicces karikatúrák, és elegendő egyet-kettőt elolvasni közülük, hogy lássa az ember, vevő lesz-e rá vagy sem. Akinek nem tetszik például ez a mese, az ne is próbálkozzon a többivel:

Volt egyszer egy ember, aki tudott röpülni. Éppen átröpült a magyarok fölött, mikor azok észrevették. Te! kiabáltak föl neki. Mit röpködsz a mi édes hazánk fölött? Hogy képzeled, ki engedte meg? Mindjárt leparittyázunk onnan! Többet itt ne lássunk! Nem is, mondta a röpülő ember, és gyorsan elröpült más országok fölé, és világhírű lett. Mi láttuk meg legelőször, mondták aztán a magyarok. Itt röpködött a mi édes hazánk fölött.

nyilazó.jpg

2 komment

Címkék: magyar mese kortárs Verőce Mosonyi Aliz

Jan Assmann: A varázsfuvola

2013.09.19. 16:07 vargarockzsolt

assmann.JPG

Lenyűgözően mély elemzés. Kultúrtörténet és zeneesztétika mesterfokon.

Az általam kevéssé kedvelt Bán Zoltán András rövid recenziójában – a részletek nagyszerűségét elismerve – a könyv koncepcióját alapvetően tévesnek tartja.

Fodor Géza – akinek munkásságát nagyon tisztelem – igényes tanulmányában néhány részlet pontosítása mellett teljesen egyetért Assmann gondolatmenetével és a könyvet A varázsfuvola-irodalom egyik csúcsteljesítményének tartja.

A két kritikai megközelítés kiinduló pontjai között alighanem a felvilágosodás eszméinek elutasítása/elfogadása a fő különbség, s talán ez is közre játszik abban, hogy Assmann művét én meggyőzőnek találtam. Ennél többet, csekély értelmű medvebocsként, vagy stílszerűen Papagenoként, nem mondhatok.





Akár összefoglalónak is tekinthető idézet a könyv elejéről:

Megítélésem szerint az opera célja nem az, hogy rejtjelesen vagy allegórikus formában utaljon az illuminátusok, a rózsakeresztesek avagy az Ázsiai Testvérek egyik vagy másik titkos tanára, hanem az akkori körülmények között titkos társaságok formájában szerveződő felvilágosodás eszméit egy műalkotás formájában a lehető legszélesebb körben népszerűsítse. Számomra A varázsfuvola nem kulcsopera; akkor már inkább a szabadkőművesség „emblematikus ön-pozicionálása” a felvilágosodás és a romantika között.
24. oldal

Karcok:

Vajon milyen közönség lebegett Mozart és Schikanender szeme előtt, miközben művüket alkották? A népnek szánt operának készült A varázsfuvola a bécsi népszínház hagyományainak szellemében? Beavatottaknak szóló opera? Illuminátusoknak, rózsakereszteseknek vagy alkimistáknak kell elképzelnünk az implicit nézőt, aki képes a történés tarka felszíne mögé pillantani, miközben élvezettel fejti meg az utalásokat és a talányos hieroglifákat?
[…]
Trollflöjten című filmjében Ingmar Bergman csodálatosan szemléltette az implicit néző problematikáját: a nyitány alatt a közönséget pásztázó kamera más és más befogadói reakciókat tükröző arcokon időz el: időseken és fiatalokon, európaiakon és egzotikusakon, műveltségről árulkodókon és egyszerűeken, elragadottakon és közömböseken. E remekmű – alighanem ez Bergman üzenete – mindnyájunkat meg kívánja szólítani, mindegyikükre gondolva keletkezett.
15. oldal




Egy Balassa Péter cikk részlete Bergman Varázsfuvola filmjéről:

Az eddig legígéretesebben földi eszme- és hitvilág kívül-belül összeomlott – miközben másfél órán át Sarastro fokozatos diadalát nézzük, tudjuk – kivéve a kislányt egyelőre! –, hogy valójában az Éj Királynője lett úrrá a Földön, és nemcsak kint, hanem bensőnket is elborította ez a sötét palást; és ez a Felvilágosodás igazi veresége, a tragédia. Bergman rendezése ennek tudatában mondja, hogy Mozart számunkra elsüllyedt történetfilozófiát hordoz, világosságába belenézni csaknem elviselhetetlen fájdalom; szégyen és gyász jár a nyomában. A varázsfuvola mai felhangzása-megpillantása szembesülés egy művel, mely csak igazi világról tud, valóságról egyáltalán nem, és ezt megteheti, mert kizárólag világi módon nem tud a világról. Botrányos, miként egy képtelen, nem létező szerelem, mely mégis igazabb minden létezésnél. A mese – miként a szerelem – nem a valóságos világ, hanem vele szemben a radikális igazság; s hogy ez kettő, az botrány.
Balassa Péter: Sarastro érkezik négy oroszlán vontatta győzelmi hintón (Filmvilág)

Mozart.jpg


Mozart és a szabadkőművesség 1785 körül

Az illuminátusok (a racionalizmus és a deizmus értelmében) a radikális felvilágosodás álláspontját képviselték, az arany és rózsakeresztesek a tág értelemben vett katolicizmus talaján valamiféle spirituális szintre emelt alkímiát műveltek, az Ázsiai Testvérek pedig (az egyetlen olyan rend, amely zsidókat is fölvett a soraiba) a kabbala mágikus-misztikus tradíciójához állt közel. Formális tekintetben mindeme csoportok közös nevezője az volt, hogy szabadkőműves szervezkedések voltak, tartalmi szempontból az újplatonikus irányultság volt a közös bennük.
[…]
Mozart, miképpen atyja, Leopold is, rendkívül művelt és tájékozott volt, jól ismerte (ahogyan mindkettőjük könyvtára tanúsítja) a francia felvilágosodást; társadalmi és intellektuális tekintetben kétségkívül az illuminátusokhoz állt közel. Ezzel együtt nehéz lenne Mozartot radikális aufkläristának és racionálisnak elképzelnünk. Ehhez egyrészt túl mélyen kötődött a katolicizmushoz, másrészt túlságosan sokrétű személyiség volt. Sok mindent fogadott rokonszenvvel, ám egyszersmind távolságtartóan is abból, amivel a dominánsan illuminátus hatás alatt álló páholyok gondolatvilágában találkozott, s ez a „szeretetteljes distancia” kellő világossággal megmutatkozik abban is, ahogyan Sarastro világával bánt.

Jan Assmann: A varázsfuvola
Opera és misztérium
209-212. oldal




Tamino fújja a fuvolát; játéka alatt olykor tompított üstdob-ütések. Tamino lassú indulót adagio) játszik C-dúrban, időnként közbevetett fúvósakkordok (trombiták, kürtök, harsonák) és mély üstdob-ütések kísérik. A fuvolák és és a dobok hagyományosan a katonazene hangszerei; itt a fuvola elkülönülése és a nagyon mély üstdob-ütések egyedülálló, szakrális ünnepélyességű hangzásképet eredményeznek. A fuvola és az üstdobok távoli hangfekvése a magányt érzékelteti, a szeretők kiszolgáltatottságát az elemek hatalmának, s ezáltal a „fenséges” alaphelyzetét (ahogyan azt a kései XVIII. század értette). A fenségest, a XVIII. század esztétikájának e központi kategóriáját előszeretettel kötik össze mind a „halál küszöbén” állásnak (Apuleius) a misztériumokban közvetített határtapasztalatával, mind az ókori Egyiptommal, kiváltképp annak építészetével. A fenséges igazi megtestesülésének a kor mindazonáltal a természetet látja, az ember által legkevésbé meghódítható, számára legidegenebb formáiban: az égbe törő hegyekben, a sivatagban, a tengerben. A fenséges meghaladja az emberi ábrázolóképességet és képzelőerőt, az erős lelkek mégis képesek megfutamodás és megroppanás nélkül szembenézni ezzel a lenyűgöző benyomással. Az opera itt rituálisan színre viszi az emberi léleknek az elemek lenyűgöző erejével való konfrontációját. Semmi más nem tudná úgy megérzékíteni a lélek szélsőséges fenyegetettségét és magányát „e szörnyű úton”, ám egyszersmind a halálfélelemmel dacoló állhatatosságát is, mint a zenekartól magára hagyott egyetlen fuvola. A mély üstdobütések csupán a magárahagyatottságot emelik ki, nem „kísérnek”. A fuvoladallamban a fenyegetéssel dacoló lélek fejezi ki magát, elárulva egyúttal erejének titkát is, amely titok: a szerelem. Az induló, amellyel Tamino „a szörnyű úton” való végighaladását kíséri, minden bizonnyal szabad, improvizált variáció képáriájának témájára (mely utóbbihoz hozzáveendő az ária rövid, két ütemre rúgó zenekari előjátéka is), de mindenesetre nagyon hangsúlyos fölidézése a szerelem-motívumnak a maga szextugrásaival az alsó kvartról a felső tercre és a csatlakozó lefelé haladó skálamenettel, amellyel kevéssel előbb Tamino és Pamina egymás karjaiba omlottak.

342-344. oldal
Jan Assmann: A varázsfuvola
Ez a jelenet az operában 2 perc (2:17:00 – 2:19:00), a könyvben három oldal a leírása, amelyből elhagytam a lábjegyzeteket, melyek még hosszabbak, mint az alapszöveg. Talán így is érzékelhető a könyv alapossága és mélysége.



2 komment

Címkék: opera szabadkőművesség Mozart Fodor Géza Assmann Varázsfuvola Balassa Péter

Mérő László: Az érzelmek logikája

2013.09.13. 16:05 vargarockzsolt

mérő.JPG
Nagyszerű! A tényanyagán, a logikus gondolatmenetein túl az tetszett nagyon, hogy tisztában van a pszichológia korlátaival. (Szerinte ott tart a pszichológia, mint a fizika Newton után.) Az ember viselkedésének mechanizmusát elemzi, sok humorral, de tárgyilagosan. Ez utóbbi miatt vontam le tőle fél csillagot. Török Gábor politológus elemzései jutnak róla eszembe, amelyet egy blogon nagyszerűen karikíroztak. Azaz bennem van a hiba, mert nem szeretem a siker mindent igazol, ezért legyünk sikeresek (boldogok), bármi áron jellegű megközelítéseket.

Miközben ezt az értékelést másoltam ide a molyról - ahol éppen nagy zűrök vannak -, az jutott az eszembe, hogy mi lenne, ha az okosan tudatos Mérő Lászlót összeeresztenénk a melankolikusan okos Földényi F. Lászlóval, akinek mindenről a lét alapkérdései és a halál jut az eszébe.

Szerintem mindkettőnek igaza van a maga módján, lehet választani. Én legszívesebben hétfőn és szerdán Földényi F. László, kedden és csütörtökön Mérő László szemével nézném a világot. A többi napokon meg egyszerre kéne használni mindkét látásmódot.



Ennek megfelelően ez után jöjjön egy vidám kép és egy kicsit melankolikusabb zene:





chuck.jpg


Szólj hozzá!

Címkék: Mérő László Chuck Norris