vargarockzsolt

Raktár. Egy gátőr szerszámai és egy levéltári segédfogalmazó iratai.

Friss topikok

Címkék

56 os intézet (1) 62/kirakós játék (1) a. e. bizottság (1) Aaron Blumm (1) acid test (1) adorno (1) Adorno (1) ady endre (1) agatha christie (1) Akció van! (1) Akira Kurosawa (1) akutagava (1) alain badiou (1) alan lightman (1) alan turing (1) alaptörvény (1) alaszka (1) Alfred Steiglitz (1) Alfred Stieglitz (1) alkotmány (1) állambiztonság (1) állambiztonsági levéltár (1) Almási Miklós (1) alternatív iskolák (1) alternatív vallás (1) amerikai (2) amerikai krimi (2) amerikai psycho (1) amerikai regény (11) andrás lászló (1) andrás sándor (1) andrej rubljov (1) André Kertész (1) andy clark (1) andy warhol (1) angol (1) angol regény (6) angst (1) anna margit (1) antiszemitizmus (3) antoine rocquentin (1) antropológia (1) Apám helyett (1) apokalipszis (1) apokaliptika (1) Apolló (1) arasse (1) argentin (1) arnheim (1) Arthur C. Danto (1) asperger-szindróma (1) Assmann (2) Asterix (1) ateizmus (1) auden (1) aukció (1) auschwitz (1) Auschwitz (1) austerlitz (1) ávh (2) Az ellenállás melankóliája (1) az első száz (1) A bankár (1) A csemegepultos naplója (1) a csend (1) A halál kilovagolt Perzsiából (1) a hóhér háza (1) a holtsáv (1) A kék szifon (1) a nő (1) a párválasztó agy (1) a pszichológia örök témái (1) a század (1) a szellem nemessége (1) a természet és a lélek (1) a tér költészete (1) A történetárus (1) Babij Jar (1) babits mihály (1) bach (1) bagabo (1) balassa péter (1) Balassa Péter (1) Balaton (1) balázs béla (1) Bálint Eszter (2) Balkán (2) Balogh Attila (1) Balzac (1) bán andrás (1) bán zoltán andrás (2) Bán Zsófia (2) Barcelona (1) bárdos deák ági (1) Bari Károly (1) Barnás Ferenc (1) barnes (1) Barthes (1) barthes (1) bartók (1) bazsányi sándor (1) beatles (1) beaver (1) beethoven (1) békés pál (2) Bencsik Orsolya (2) benedek anna (1) Bényei Tamás (1) bényei tamás (1) benyhe jános (2) beregi tamás (2) bereményi géza (1) bernstein (1) bestiárium (1) bestseller (1) besúgók (1) beszámoló (1) beszélgetések (1) bibliofita (1) bibó istván (2) bill gates (1) bimini (1) bírálatok (1) bloor (1) blues (1) bob dylan (1) bodó balázs (1) bódy gábor (3) bogdán józsef (1) bogdán lászló (1) bognár szabolcs (1) bögre zsuzsanna (1) bohócok (1) bokszmeccs (1) Bolaño (3) Bolano (2) bondarcsuk (1) Borbély Szilárd (1) Borges (3) boros jános (1) Bosznia (1) Bovaryné (1) boyd (1) brecht (1) Brenner (1) bret easton ellis (1) bruegel (1) brueghel (1) Bruno Monsaingeon (1) Bryson (1) Bukovac (1) bulgakov (1) bulvár (1) bunuel (1) bűnügyi regény (1) Cage (1) Calvino (3) calvino (3) camus (1) Caravaggio (1) carnap (1) cavalli sforza (1) ceausescu (1) celeb (1) Cellini (1) cenzúra (1) cervantes (2) cesares (1) Chandler (1) Chile (1) Chuck Norris (1) cigány (3) cigányok (1) cigányság (2) civilizáció (1) coetzee (1) coppola (1) cortazar (1) Cortázar (1) cortázar (1) cossa (1) Cruyff (1) Csaba Ferenc (1) Csákány István (1) családregény (2) csányi sándor (2) csányi vilmos (4) csáth géza (1) cseh tamás (1) csenus imre (1) csenyéte (1) csép attila (1) cserna szabó andrás (1) csillagászat (1) csillagtúra (1) csirkejáték (1) Csontdaráló (1) csontváry (1) czesław miłosz (1) dali (1) daniel denett (1) Daniel Kehlmann (1) dankó utca (1) dante (1) darwin (1) David Smile (1) dawkins (1) del (1) demény péter (1) demetrovics zsolt (1) demján sándor (3) Dennis Lehane (1) dés mihály (1) detektívtörténet (2) diana hercegnő (1) divat (1) Doktor Faustus (1) dolittle (1) don king (1) dragomán györgy (1) drakula (1) Dresch (1) Duchamp (2) dzsessz (1) edison (1) Edmund Husserl (1) ed mcbain (1) Ed McBain (1) egyed péter (1) egyetleneim (1) Egyházfórum (1) Egyiptom (1) egy ember (1) egy medvekutató feljegyzései (2) egy mondat azok közül (1) einstein (1) Einstein (1) elbeszélés (1) elbeszélések (3) életrajz (4) élet és irodalom (1) eleven irodalom (1) eliot (1) Eliot (1) ellenkultúra (1) Ellis (1) előadóest (1) el greco (1) el liszickij (1) emberi viselkedés (1) emlékezet (1) entropia (1) Eötvös Péter (1) eper reggelire (1) erdély (2) Erdély (3) erdélyi (2) erdélyi magyar regény (1) Érdi Péter (1) erdős virág (1) erlend loe (1) esszé (12) esterházy (2) esterházy péter (2) esti (1) észlelés (3) etnikum (1) etnofon (1) európa (1) Európa (3) európa kiadó (2) evolúció (6) evolúciós (2) evolúciós pszichológia (3) ezoteria (2) fajbiológia (1) falcsik mari (1) faljáró (1) fantasy (1) fantasztikus (5) farkas béla (1) Farkas Zsolt (1) fasizmus (1) fassbinder (1) fehér márta (1) fejős éva (1) Fejtől s lábtól (1) fekete lyuk (1) fékevesztett evolúció (2) fenegyerek (1) fenyő d. györgy (1) festészet (2) festménytalányok (1) feyerabend (1) Feyman (1) Film (1) filozófia (13) finn (1) firenze (1) fizika (5) Flaubert (1) foci (2) fodor ákos (2) Fodor Géza (1) folklór (1) Forrás (1) fotóesztétika (1) fotókiállítás (1) fotóművészet (1) foucault (2) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) francia (8) francia regény (3) frankenstein (1) franny és zooey (1) Frei Tamás (1) freud (2) Freud (3) furtwängler (1) Füst Milán (1) Gaarder (1) gadamer (1) Gagarin (1) Gao Xiangjian (1) garaczi lászló (1) garbarek (1) generation p (1) genetika (1) geoffrey miller (1) geoffry miller (1) georges simenon (1) Georges Simenon (1) george foreman (1) Gerlóczy Márton (1) Gerő-Romsics vita (1) Gerő András (1) gertrude (1) gertrude stein (1) géza (1) giccs (1) glam-rock (1) glenn gould (1) goebbels (1) goethe (1) goldbach sejtés (1) Gorgo (1) görög regény (1) goropius becanus (1) Gosztonyi Katalin (1) goya (1) gőzgép (1) Grace Davie (1) gravitáció (1) grecsó krisztián (1) Grencsó (1) grendel lajos (1) grespik lászló (1) grigirij perelman (1) Gundel Takács Gábor (1) guttmann andrás (1) gyáni gábor (1) győrffy ákos (1) György Péter (2) györgy péter (2) gyuris tamás (1) hacker (1) hafner zoltán (1) hagyomány (1) hajléktalanok (3) hajnóczy péter (3) Hajnóczy Péter (3) hamu és ecet (1) hamvas béla (6) Hamvas Béla (2) hanák andrás (1) hankiss elemér (2) Hannah Arendt (1) happening (1) hari (2) Harry Potter (1) haruki (1) haszid (1) hatályon kívül helyezve (1) Hawking (1) haydn (1) háy jános (1) hazai attila (1) Heidegger (1) hemann hesse (1) hemingway (3) hempel (1) Hendrix (1) henry rollins (3) Herczeg János (1) hernádi gyula (1) Hernádi Zsolt (1) hévizi ottó (1) hidegdauer (2) hitler (1) Hitler (1) Hofi Géza (1) holden caulfield (2) holdpalota (1) Holdpalota (1) hölgyszonáta (1) holland (2) Holocaust (4) holttengeri tekercsek (2) homérosz (1) horizont (1) Horthy (2) horvát (1) horvát regény (2) houellebecq (1) Hrabal (1) Hraskó Péter (1) hülyeség (1) hunter thompson (1) ian hancock (1) idegengyűlölet (1) identitás (1) idő (1) ifjúsági (1) III/III (1) ikarusz (1) imrei andrea (2) ingmar bergman (1) interjúk (1) internet (2) irodalmi bulvár (1) irodalom (4) irodalomkritika (1) irodalomtörténet (1) irodalomtudomány (2) irónia (2) Isaac Stern (1) iskola a határon (1) Ismail Kadare (1) ismeretelmélet (1) ismertető (1) Italo Calvino (1) itt és most (1) iványi gábor (2) j.s.bach (1) Jakob Nielsen (1) jakus ildikó (1) james dean (1) James Ellroy (1) james joyce (1) james watt (1) janis joplin (1) jánossy lajos (1) japán (4) jared diamond (1) Jarmusch (2) jean cassini (1) jelenits istván (2) jeles andrás (1) Jeszenszky Géza (1) jethro tull (1) jimi hendrix (1) jim morrison (2) john cage (1) john gay (1) john gribbin (1) john lennon (2) John Lurie (2) Jon Fosse (1) Joós Katalin (1) joyce (1) józsef attila (3) József Attila (1) jó könyv (1) julio cortazar (3) kabbala (1) kádárizmus (1) kádár jános (2) kádas mária (1) kafka (1) Kafka (1) kalasszikus irodalom (1) kálmán c. györgy (1) Kálmán C. György (1) Kálnoky (1) kalóz (1) kamarás istván (1) kamill kopke (1) Kampis György (1) kanadai (1) Kaposvár (1) karácsony benő (1) Karashan (1) karc (10) Karl Jaspers (1) Karl Popper (1) karnevál (1) katolikus (1) kavafisz (1) kazár szótár (1) kedvenc (1) Keleti díván (1) kemenesi zsuzsanna (1) kemény istván (2) Kenéz Ferenc (2) kenéz ferenc (1) ken kesey (1) Kerékgyártó István (1) keresztény (1) kerry4ever (1) kertész (3) kertész imre (2) keszeg anna (1) keszei józsef (1) kínai regény (1) king crimson (2) kipling (1) király lászló (1) kirekesztés (1) kiskegyed (1) kisregény (5) kiss ferenc (1) kiss lászló (1) kis jános (1) ki ölte meg jean cassinit (1) Klaniczay (1) klasszikus (4) klasszikus zene (1) klaus nomi (1) Koen Wessing (1) koestler (1) Kolozsvár (2) kolozsvár (1) Kolozsvár-oratórium (2) költészet (2) kondor béla (1) Kondor Béla (1) Konkoly-Thege Miklós (1) konnekcionizmus (1) konrád györgy (1) Konrád György (1) könyv (3) konzervatív (1) köpenicki kapitány (1) Kornis Mihály (1) Kőrösi Zoltán (2) kortárs (33) kortárs irodalom (8) kortárs magyar (16) kortars magyar felvidek hataron tuli szepirodalom recenzio (1) kortárs magyar klasszikus (3) kortárs magyar regény (11) kortárs zene (1) Kostler (1) kosztolányi (1) kovács andrás bálint (1) Kovács András Bálint (1) kovács ibolya (1) kovács teréz (1) közgazdaságtan (1) közhelyek (1) kozmológia (1) Kołakowski (1) Krasznahorkai (1) krasznahorkai lászló (8) Krasznahorkai László (2) krimi (22) kritika (4) kronopiok es famak tortenete (1) kroó györgy (1) Krusovszky Dénes (1) Kublaj kán (2) kuhn (1) kultúra (1) kultúrantropológia (1) kulturantropológia (2) kultúrpolitika (1) kultúrtörténet (1) Kundera (1) kundera (1) kuplé (1) kurgáni napló (1) kurtág györgy (1) Kurtág György (1) kurtz ezredes (1) kurt gödel (1) kutyaügyi előadó (1) kvantumfizika (1) Lacan (1) ladányi jános (1) láng orsolya (1) Láthatatlan városok (1) láthatatlan városok (1) Latin-Amerika (1) Látó (2) látó (1) Lawrence Block (1) leibowitz (1) lektűr (7) lem (1) lengyel regény (1) lenin (2) leonardo (1) Leopardi (1) Lewis Payne (1) le clézio (1) lharmattan kiadó (1) liar (1) liberális (1) liberalizmus (1) linn ullmann (1) litvai nelli (1) liv ullmann (1) lonesco (1) losonczy géza (1) lovas ildikó (1) lucy lippard (1) luther (1) Lyotard (1) maár judit (1) macska (1) macskakaja (1) mágikus realizmus (1) magyar (39) magyarország (1) magyarország alaptörvénye (1) magyarország felfedezése (1) magyarósi éva (1) magyar hivatástudat (1) magyar irodalom (3) magyar krimi (1) magyar novellák (2) magyar regény (3) Mahavishnu (1) Maigret (9) maigret (1) Majtényi László (1) maláj (1) Malevics (1) Malina János (1) Mallarmé (1) malraux (2) mao (1) Marcell Duchamp (1) marcel aymé (1) marcovaldo (1) Marco Polo (2) marketing (1) marlon brando (1) martin amis (1) Martin Amis (1) Martin Buber (1) Márton László (1) marton lászló távolodó (1) Marvin Pontiac (1) Marx (1) matematika (2) máté tóth andrás (2) Matisse (1) Matt Ridley (1) maurice lee (1) Medusa (1) meghalt a főítész (1) Megjött Ézsiás (1) melankólia (1) méltatások (1) ménes attila (2) menyhárt jenő (1) Menzel (1) mérő lászló (1) Mérő László (1) mese (1) meseregény (1) Mészöly Miklós (1) metagalaktika (1) Mexikó (1) micsinay (2) mikael niemi (1) mikes tamás (1) miklósi ádám (2) Mileta Prodanovic (1) mindig régen van (1) mocsok (1) moldova györgy (1) molnár ferenc (1) moly (1) moly.hu (3) monty cantsin (2) morel találmánya (1) Móricz Zsigmond (1) Mosonyi Aliz (1) Mozart (1) Mózes (1) mr. spencer (1) muhammad ali (1) multiverzum (1) Mum (1) murakami (1) mussolini (1) Műút (1) művészetfilozófia (2) művészettörténet (1) nádas péter (2) Nádas Péter (4) nagyamám (1) nagyanyám (1) nagy bandó (1) nagy gábor dániel (1) nagy gergely (1) nagy imre (1) Nagy Koppány Zsolt (1) nagy sándor (1) nagy sz. péter (1) nánay bence (1) napló (2) napster (1) Neil Gaiman (1) Nemes Nagy Ágnes (1) nemes z márió (1) német (2) német regény (1) nemo kapitány (1) népi mozgalom (1) népzene (1) Nesbø (2) new wave (1) new york trilógia (1) nick cave (1) nietzsche (2) Nietzsche (2) nixon (1) nobel díj (2) noire (1) női lektűr (1) nooteboom (2) norman mailer (1) norvég (1) novák péter (1) novella (4) novellák (8) nulla (1) Nyáry Krisztián (1) nyelvfilozófia (1) ő. kovács józsef (1) obszervátorok (1) ógyallai csillagvizsgáló (1) oktatás (2) olasz (3) olasz sándor (1) olvasásszociológia (1) olvasónapló (1) önéletrajz (2) opera (1) orál history (1) örkény istván (1) orosz (2) orosz regény (1) osztrák (2) ottlik (1) Ottlik Géza (1) ottlik géza (1) ottlik veduta (1) öt irás az erkölcsrö (1) p. j. stradlater (1) Papp István (1) parallax (1) paraszt (1) para kovács (1) párhuzamos történetek (1) párhuzamos világok (3) paródia (1) pasolini (1) patmosz (1) pauline melville (1) paul auster (2) Paul Auster (4) paul klee (2) pavić (1) Peacocke (1) pelevin (2) pénz (1) Perseus (1) peter hammill (1) petrik iván (1) Petri György (2) philip marlowe (1) philip roth (1) picasso (2) pilinszky jános (2) PIM (1) pina (1) piszkos fred (1) piszkos harry (1) platon (2) pléh csaba (5) podmaniczky szilárd (1) poincaré sejtés (1) poirot (1) politika (7) politikai filozófia (1) popper (1) popper péter (1) popzene vittulából (1) porno (1) portugál (1) posztmodern (22) posztmodern regény (3) probléma (1) Professzorok Batthyány Köre (1) Prónay Csaba (1) propaganda (1) proust (1) provincializmus (1) próza (1) Prufrock (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (9) puskás ferenc (1) putyin (2) Pynnchon (1) Queneau (1) quine (1) Radics Viktória (1) radnóti sándor (3) rados ferenc (1) raimundus lullus (1) rainer m. jános (2) rainer maria rilke (1) Rakétaember (1) rasszizmus (2) Ravel (1) ready-made (1) recenzió (37) recenzio (1) regény (37) régészet (1) Reggel és este (1) reichenbach (1) reinkarnáció (1) rejtő (1) remekmű (1) Réz András (1) richard brautigan (1) richard rorty (1) Richter (1) Ridley (1) ridley scott (1) riemen (1) rilke (1) Rimbaud (1) Robbe-Grillet (1) Roberto Bolaño (1) robert de niro (2) Robert De Niro (1) roccamatio (1) rockandroll (5) rockzene (1) rodcsenko (1) roger waters (1) roma (3) romani (2) Romano Rácz Sándor (1) román józsef (1) Romsics Ignác (1) rónay lászló (1) Rorty (1) rossz könyvek (1) rossz regény (1) rubin szilárd (2) rudolf arnheim (1) Rushdie (1) safranski (1) salinger (3) sally hayes (1) samuel borkopf (1) Sándor Klára (1) sántaiskola (2) sántha józsef (2) sanzon (1) san francisco (1) saramago (1) sárközi györgy (1) sárközi márta (1) sartre (2) Sáry László (2) Sátáni versek (1) Sátántangó (1) schiff andrás (1) Schöberg (1) schönberg (1) schubert (1) sci-fi (3) Sebald (4) sebald (1) sebestyén mihály (1) seiobo (1) Semjén Zsolt (1) Shakespeare (2) sherlock holmes (1) sign (1) silence (1) Simenon (5) simon albert (1) Simon Albert (1) sitting targets (1) skandináv (3) skandináv krimi (1) solti györgy (1) Solt Ottilia (1) somoza (1) Sonntag (1) sorstalanság (1) spanyol (1) spanyol regény (3) Spengler (1) spinoza (1) spiró györgy (1) stalker (1) Stendhal (1) stephenie meyer (1) stephen jay gould (1) stephen king (1) steven seagal (1) steve yates (1) Susan Sontag (1) Svájc (1) svéd (1) Symposion (1) szabadesés rádió (1) szabadkőművesség (1) szabadság (1) Szabó Lajos (1) Szabó Miklós (1) szabó t. anna (1) szcientológia (1) széchenyi ágnes (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szegő jános (3) szegregáció (1) szégyen (1) székely jános (1) szekularizáció (1) szelényi iván (1) személyes (1) szentháromság (1) Szent Ágoston (1) szent ágoston (1) szepirodalom (1) szépirodalom (5) Szépművészeti Múzeum (1) szép ernő (1) Szerbhorváth György (1) szerb regény (2) Szerdahelyi Zoltán (2) szerzői jog (1) szigetek és szemhatárok (1) szilágyi domokos (1) szilasi lászló (1) szociálantropológia (1) szociális idegtudomány (1) szociográfia (5) szociológia (10) szokratész (1) szókratész (1) Szókratész (1) Szőnyei Tamás (1) szőnyei tamás (1) szótárregény (1) Sztálin (1) sztrugackij (1) szvjatoszlav richter (1) Szvjatoszláv Richter (1) Takács Ferenc (1) talamon alfonz (1) talyigás (1) Tandori (2) tarantino (1) tarkovszkij (1) Tarnatino (1) tarr béla (1) társadalomtudomány (1) Tar Sándor (1) tar sándor (3) Tatár György (1) telep (1) temesi ferenc (1) teológia (1) teréz anya (1) tesla (1) teslár ákos (1) The Blind Man (1) Thomas Mann (1) thomas mann (1) thuküdidész (1) tibet (1) tillmann j. a. (2) Tillman J. A. (1) Tinguly (1) tintoretto (1) Tipotex (1) tiziano (1) tizparancsolat (1) Tolnai Ottó (1) tömjén zsolt (1) tompa andrea (2) Tompa Andrea (1) tom wolfe (1) Tordai Zádor (1) torgyán józsef (1) történelem (17) toscanini (1) tóth eszter zsófia (1) tóth krisztina (1) Tourette (1) Trabant (1) trianon (1) Trianon (1) triceps (1) tudomány (14) tudományfilozófia (5) tudományos ismeretterjesztés (3) tudósítás (1) tükör (1) Tülkös Terézia (1) turczi istván (1) tüske lászló (1) twilight (1) typotex (11) Typotex (6) ügynök (1) ügynökregény (2) Újhold (1) ullysses (2) ulysses (1) umberto eco (5) Umberto Eco (1) unalmas (1) Ungváry Krisztián (1) Univerzum (1) uszítás (1) Vad nyomozók (1) Vajdaság (2) vajda júlia (1) Vajda Mihály (1) valakinek az önarcképe (1) vallás (2) vallásszociológia (2) valuska (1) vámos miklós (1) vanek úr (1) van gogh (2) Varázsfuvola (1) vargarockzsolt (4) vargyas gábor (1) varsó (1) vass virág (1) vecsei miklós (1) velázquez (2) Velence (1) velencei bizottság (1) véletlen (2) verbunk (1) verebes istván (1) Veres Bálint (1) vermes géza (1) Verőce (1) vers (7) vészi margit (1) vida gábor (1) Vigh Mihály (1) Világoskamra (1) vita (1) Vizeli (1) vizuális antropológia (1) vulévu (1) wagner (1) walter m. miller (1) wass albert (1) watson (1) web (1) wenders (1) weöres sándor (1) Widmer (1) Wilheim András (1) Wim Wenders (1) winkler nóra (1) witkin (1) Wittgenstein (2) Wolf Haas (2) Woodstock (1) woody allen (1) yann martel (1) Zabhegyező (2) zaire (1) zalán tibor (1) Závada (1) zelk zoltán (1) zene (5) Zi-zi Labor (1) zsidó (1) zsidó misztika (1) Címkefelhő

Elmore Leonard: Tishomingo Blues

2016.09.16. 16:15 vargarockzsolt



Csontot hoztam neked.

Csontot hoztam neked.
Kicsi csontot hoztam neked.
Csontot hoztam neked, mert kutyus vagyok.
És szinte mindig meztelenül járok.

– A harmonika alapján lehetne akár Little Walter, de nem tudom – mondta Dennis.
– Little Walter, lófaszt. Haver, ez Marvin Pontiac, és a Kutyus vagyok című slágere.
– Sosem hallottam róla.
– Szégyellheted magad. Marvin az én emberem. Marvin Pontiac, aki részben Muddy Waters örököse. A másik részét pedig Iggy Pop lopta el tőle. Ismered Iggyt?
– Persze, és értem, mire gondolsz. Iggy biztosan tőle vette A kutyád akarok lenni című szám ötletét… igen, a Kutyus vagyokból.
Marvin Pontiac hangja tovább beszélt, éneket.

Kutyus vagyok.
Nedvesen bűzlök, mert kutyus vagyok.

– Saját meghatározása szerint a zenéje részben afrojudaista blues – magyarázta Robert. – Marvin mindig fehér köpönyeget és turbánt viselt, mint Erykah Badu, mielőtt kopaszra borotválta a fejét. […] Marvin Pontiac arcáról egyetlen fénykép sem készült. Az a néhány fotó, ami maradt róla, távolról csinálták: fehér köpönyeget és turbánt visel rajtuk. De közelkép egy sincs.
– Él még?
– ’77-ben meghalt Detroitban. Elütötte egy busz, a keselyűk meg lecsaptak a hagyatékára, Iggy meg a többiek, David Bowie.
Elmore Leonard: Tishomingo Blues
Jaffa Kiadó, 2016
59-60. oldal

Ez a felvétel 1999-es, (Marvin Pontiac ’77-ben meghalt) és az előadók:
John Lurie, Kenny Woleson, Marc Ribot, Marvin Pontiac & Tony Scherr
Ezt add össze!

htisimin.jpgEgyszerű gengsztertörténet Amerikából, a Mississippi mellől, olyan kérdésekkel, mint ki az igaz nagyfőnök?aki a végén életben marad és megeszi-e a nagyhal a kishalat?meg. Tanulság nincs, viszont képet kaphatunk a déli, fehér, amerikai férfiak infantilizmusáról  hagyománytiszteletéről, ahogy újrajátsszák a 19. századi polgárháborút (Észak Dél ellen).

Ami miatt érdemes elolvasni, túl azon, hogy 1-2 órára kikapcsol, az a blues.

Igaz, hogy nem túl szervesen beépítve, de szó van a könyvben a blues klasszikusairól, és ami legfontosabb, ezen keresztül el lehet jutni Marvin Pontiac-hez.
Marvin Pontiac ’77-ben meghalt Detroitban, elütötte egy busz, majd 1999-ben csinált egy zseniális lemezt John Laurie-vel, a The Legendary Marvin Pontiac Greatest Hits-t. Na, az a lemez olyan, mint egy Chandler-krimi vagy Hemingway-novella vagy bármi, amit Mark Twain írt a forró Délről.

John Laurie egyébként tiszteletbeli magyar, amióta játszott Jim Jarmusch Stranger than Paradise című filmjében (nálunk Florida, a Paradicsom címmel vetítették).

És akkor asszociáljunk tovább:

erie.jpg
Jim Jarmusch
Stranger than Paradise című filmjében (nálunk Florida, a Paradicsom címmel játszották) van egy jelenet, amikor az emigráns magyar lány (Bálint Eszter, a Magyarországról Halász Péterrel együtt kivándorolt színésznő játssza) kiviszi az Erie-tó partjára az unokabátyját (John Lurie-t, aki civilben a Lounge Lizards együttes szaxofonosa) és annak barátját, Eddie-t (Richard Edson). Tél van, köd, süvítő szél, és szorongást keltő üresség – nem látnak mást, csak a fehér semmit. Ezt a képet idézte fel bennem Bán Zsófia könyvének utolsó novellájának záró jelenete, ezúttal az Antarktiszon.. Kilépve az ajtón, Anna és Robert azt látták, hogy nem látnak semmit. Amíg bent tartózkodtak a kunyhóban, beborult az ég, s a sűrű felhőzet mögül kiszűrődő, szórt fény tökéletesen eltüntette a jég- és hófelszín definícióját, lehetetlen volt bármilyen távolságot felmérni, tökéletesen egybefüggő, derengő fényben úszó, szürkésfehér masszává vált a táj, eltűnt a látóhatár, nem volt fent, nem volt lent, eltűntek a buckák, a lejtők, de még a hó és jég felülete is beleveszett a fehér váltakozó tónusaiba, az előtér szürkésfehér volt, a háttér fényesebb, világosabb. Nem volt ott semmi, csak fény és tér…



eszete_es_luri.jpg

Ha már szóba került Jim Jarmusch, és a Florida, a Paradicsom,
akkor jöjjön egy-egy szám Bálint Esztertől és John Lurie-től:



 


Szólj hozzá!

Címkék: krimi blues Bán Zsófia Jarmusch Bálint Eszter John Lurie Marvin Pontiac

Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernben

2016.09.16. 15:47 vargarockzsolt

cic.jpg[A filozófus és a macska]

"Ülök a konyhában, szürcsölöm a kávémat. A macska az ölembe ugrik, odabújik hozzám és dorombol. Azon gondolkodom, mi lehet a macska fejében? Vajon nem azon gondolkodik-e, hogy mi lehet az én fejemben. Merthogy a macskák nagyon okosak, s a feleségemnek ez az Odüsszajsz névre hallgató koromfekete kandúrja még annál is okosabb. Igen, Odüsszajsznak hívják, ha azt mondom neki, hogy Odüsszeusz, azt meg sem értené. Azt meg végképp nem tudhatja, hogy az Odüsszajszt tulajdonképpen nem így írják. Hanem így: Odysseus. Pillanatnyilag most már persze azt szeretném tudni, honnan tudom, hogy ezt nem tudhatja, hiszen talán még azt is tudja, hogy ez az Odüsszajsz tulajdonképpen Odüsszeusz, csak németül kiejtve; szóval most már ezen gondolkodom, nem pedig azon, hogy mi van a macska fejében."
Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernben
Kalligram Kiadó 2016
547. oldal

[És akkor megszólalt a macska: MÁÁJ]

vajda.jpgA modern világkorszak, amelyben az európai emberiség – Nietzschével és Heideggerrel szólva – már megölte Istent, hogy magát tekintse Istennek: ez a felvilágosodás kora. A posztmodern nem a modern tagadása, hanem csupán univerzális érvényességének megkérdőjelezése. Nem a felvilágosodás racionalizmusa az egyedül érvényes. Mellette, azt kiegészítően vagy korlátozóan, más világmagyarázatok is érvényesek lehetnek. Aki úgy véli például, hogy a tudomány az egyedül érvényes világértelmezés, az a modern álláspontját képviseli. Aki a tudományt hamis világmagyarázatnak tekinti, az premodern állásponton van. Aki viszont azt állítja, hogy a kétségtelenül érvényes tudományos világértelmezés mellett más világmagyarázatok is lehetségesek és érvényesek, az már a posztmodernet képviseli."
13. oldal (1993)

Nem. Megváltást csak az remélhet, aki hiszi Istent. Földi megváltás nincsen.
987. oldal (2015?)

Vajda Mihály, Lukács György tanítványaként, marxistaként indult – ennek a marxizmusnak semmi nem sok köze volt a kommunista pártok hivatalos ideológiájához –, majd egy rövid liberális szakasz után megérkezett Heideggerhez, akit megpróbált posztmodernné stilizálni, míg végül eljutott – beismerte, hogy számára nincs más igazság – az antiracionalista idealizmushoz. Hinni kell, ennek kell a filozófia (természetesen csak a racionális filozófia) helyére lépni, mert a filozófia (a racionális filozófia) nem találhat megváltást az ember számára, sőt, mi több, a legsátánibb törekvések eszközévé válhat – mondja és bizonyítja Vajda.

Mindeközben, mikor nem azzal van elfoglalva, hogy a racionalistákról – Decartes-tól Kis Jánosig és Carnapig – bebizonyítsa, hogy mennyire hamis gondolkodásúak, akkor nagyon tanulságos. (Sőt. Lehet, hogy a felsorolt esetekben is tanulságos, csak éppen én, mint a felsoroltak híve, ezeket nem lehetek képes befogadni, mert annyira irritál.)

Vajda Mihály a 20. század második felének és a 21. század első negyedének ez egyik legnagyobb magyar filozófusa, ezért a tanulságos kifejezésnél méltóbb jelzőt kéne használnom. De aki elolvassa majd ezt a könyvet, nyilván nem az én értékelésem miatt fogja megtenni, számomra viszont pontos ez a jelző – én nem tudok vitatkozni a szerzővel, csak tanulni tudok tőle (és elutasítani, mindazt, ami számomra elfogadhatatlan).

Egy a karc a témához: 

LEHET-E AZ IGAZSÁGHOZ KERESZTÜLHAZUDNI MAGUNKAT?

lukacsgyuri.jpg– kérdi tőlem a költő [Petri György*] , s első pillanatban azt gondolom, a kérdés bizonyára teljességgel költői. Mert ugyan ki ne tudná, hogy nem lehet? S hogy miért nem, napnál világosabb: a legszentebb cél sem szentesíti az erkölcsileg rossz eszközt, mert az megrontja magát a célt is. Lukács György írta 1918 novemberében**: „…a bolsevizmus azon a metafizikai föltevésen alapul, hogy a rosszból jó származhatik, hogy lehetséges, mint Razumihin mondja a Bűn és bűnhődésben: az igazsághoz keresztülhazudni magunkat. E sorok írója nem képes ezt a hitet osztani…” Nos, számomra mindörökre rejtély marad már, hogyan és miért választotta két hónappal később egy életre a bolsevizmust, azt a lehetőséget, sőt a választás pillanatától fogva immár kötelességet, hogy egy életen át igyekezzék keresztülhazudni magát az igazsághoz. Ő ugyanis tudta, mit választ.
[…]
Tudta, hogy, akik a bolsevizmust választják, kénytelenek lesznek magukat az igazsághoz nemcsak keresztülhazudni, keresztülgyilkolni is. Csakhogy, idézi Hebbel Juditját: „És ha Isten közém és a nekem rendelt tett közé a bűnt helyezte volna – ki vagyok én, hogy ez alól magamat kivonhatnám?
[…]
Nem szeretnék öreg mesteremről értekezni. Az ő személyes titkát, aki sem hazug, sem gyilkos ösztönű nem volt, s mégis – a fentieket tudva tudván – a hazugságot és a gyilkos rendszert választotta, amúgy sem fogom soha megfejteni.***
[…]
Ha a cél szent, ha maga a kinyilatkoztatott Igazság, ennek érdekében ugyan – megint Lukács – „gyilkolni nem szabad, feltétlen és megbocsáthatatlan bűn, de elkerülhetetlenül szükséges; nem szabad megtenni, de meg kell tenni”. Akkor igenis használnunk kell a rossz eszközt, el kell követnünk a bűnt. Ha olyan biztos vagyok az igazságot illetően, miért az eléréséhez vezető utat ne látnám világosan? Ha a célt Isten állította, miért hiszem, hogy az eszközt a Sátán mutatja? Hiszen éppenséggel fordítva is lehetne.

Ha jól meggondolom, fordítva van. Ha tetszik: az eszközre mutat Isten: „Értsd meg ember, ilyet tenni nem szabad.” Mi mást jelentene az, hogy tudom: erkölcsileg rossz az eszköz. Ha pedig minden kétséget kizáróan tudom, akkor talán inkább azt kellene megkérdeznem magamtól, vajon tényleg Igazság-e az, ahová vezet, éppen a szent célt illetően kellene gyanúperrel élnem. Konzekvens akkor volt Lukács, amikor a hazugságot és a gyilkos rendszert választotta. Az ő Igazságának ez volt az adekvát eszköze. Igaza mégsem volt, hiszen nem volt Igazság az, amit Igazságként meglátni vélt.

Baj volt az ő igazságával, legfőképpen azért, mert nem engedhetett meg maga mellett más igazságokat. A kérdés nem az, hogy vajon keresztülhazudhatjuk-e, keresztülgyilkolhatjuk-e magunkat az igazsághoz, hanem hogy kell-e, szabad-e, lehet-e az Igazsághoz eljutni akarni?

Egyáltalán: „Honnan tehát az igazságra törekvő ösztön”? – kell kérdenünk Nietzschével. Nála a magyarázat így hangzik: ahhoz, hogy az ember kiépíthesse a törvények, privilégiumok, alá- és fölérendeltségek, határkijelölések valamiféle rendjét, fel kell építenie a fogalmak egy épületét. Márpedig törvényekre, határkijelölésekre s talán még privilégiumokra, alá- és fölérendeltségekre is szükségünk van. Nietzsche volt elég bátor szembenézni ezzel. S az igazság azt jelenti: „…a fogalmakkal való kockajátékban… mindegyik kockát az előírt módon használjuk, gondosan, pontosan megszámláljuk a pontjaikat”. Csakhogy sokféle az előírás, és sokféle módszer létezik a pontokat megszámlálni. Mindegyikünknek megvan tehát a maga igazsága. És szükségünk van erre az igazságra, de soha megegyezni nem fogunk az alapelveket illetően. Akkor pedig baj van: „Ahol… két olyan alapelv találkozik, amelyek nem békíthetők meg egymással, ott mindegyik őrültnek és eretneknek nyilvánítja a másikat” – mondja Wittgenstein. Az őrültet pedig elmegyógyintézetbe zárjuk, az eretneket máglyára küldjük. Nincs hát kiút eszméink gyilkos harcából?

Tudom, senkit meg nem győzök arról, amit most mondok, ha egyszer nem így gondolja. Mert én úgy hiszem, nem lehetetlen arra törekedni, hogy eltérő alapelveink valahol kibékíthetők legyenek egymással. Csak arra van szükség, hogy megpróbáljak ironikus távolságot tartani saját alapelveimtől, ne tekintsem őket szentnek, és megpróbáljam megérteni, hogyan lehet, hogy a másiknak meg más az igazsága. Ez ugyanis mindig lehetséges. Nem hiszem persze, hogy ez a törekvésünk mindig sikerrel járna. Nem hiszem, hogy valaha is lenne olyan kor, ahol mindenki erre törekszik. Hogy az ember valaha is meglesz elmegyógyintézet és máglya nélkül. Hogy ne lenne mindig sok olyan ember, aki élni-visszaélni akar a maga hatalmával. És mégis vallom Bibóval, „hogy nagyon lényeges felismerés az, hogy a más ember kényszerítése útján való hatalomszerzés… a félelemtől való megmenekülésnek ez az útja hamis”. Hogy nem lehetetlen a hatalmat humanizálni. Igaz-e ez? Vagy csak vágykép?
Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernben
Kalligram Kiadó 2016
49-495. oldal

* Nem találtam meg Petri György kérdését, de találtam egy versét, amelyben ezzel a problémával is foglalkozik.
** Lukács György: A bolsevizmus mint erkölcsi probléma
„Szabadgondolat”, 1918 December
*** Ha valakit véletlenül érdekelne, hogyan lett Lukács György hirtelen, egy hét alatt Saulusból Paulus, az elolvashatja Kis János vezióját

Idézetek:

A racionalistákról. (Amikor Vajda kissé túltolja a biciklit - mondom én.)

Istenről 

Egy közhely a monoteista vallásokról 

A héberekről 

Egy kollektív megoldásról

A végleges ítéletről 

Aztán jött két próféta 

A keresztény stratégia 

Az iszlám 

A szembenálló létértelmezésekről 

ha talán ezt a személytelen Istent nem is kell szeretnünk 

Elő-utószó (A fasizmusról) 1995
[…]
Ami a kelet-európai fasiszta veszélyt illeti, nem lennék olyan biztos benne, hogy egyesek csak rémképet látnak: a kelet-európai társadalmak totális kiúttalansága, azaz az alulról jövő kezdeményezésekre épülő társadalom kiépítésének teljes reménytelensége, a mai politikai hatalom kétségbeejtő erőtlensége, a rablóbandáknak az utcát félelemben tartó uralma szinte kiált egy olyan megoldásért, ahol egy széles tömegtámogatásra épülő, erős, az erőszakoskodástól vissza nem riadó központi hatalom megrendszabályozza az egészet, azt sem engedve meg, hogy az éhes és kétségbeesett alsó rétegek megakadályozzák a legalizált – de kontroll alatt tartott – rablást. Egy ilyen mozgalom és a belőle kiépülő, s a természetesen a mozgalmat hamarosan szervezett csatornákba terelő hatalom pedig fasiszta, ne is tagadjuk. Hosszabb távon nem nagyon van más alternatíva, s csak abban reménykedhetünk, hogy e mozgalmak ideológiája nem lesz teljesen embertelen, s a hatalom sem fog rémesebb formákat ölteni, mint mondjuk Mussolini fasiszta Olaszországában.

1000. oldal

Vajda Mihály: Rejtekutak a posztmodernbenVajda Mihály válogatott művei



Szólj hozzá!

Címkék: filozófia Vajda Mihály

Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

2016.09.16. 14:58 vargarockzsolt

iteletido.jpgRöhincsélnek az angyalok, s ebbéli sajátságuk is pontosan megegyezik az ördögökével, akik az unalom másik felét rágicsálják. Ez is igazolja, amit ők, az angyalok és az ördögök is a legkevésbé szeretnek hallani, hogy sokkal inkább egy fajtából valók, semmint bevallanák, és sokkal inkább rokonai egymásnak, mint az embernek.

Ugye, mennyire jó ez? És az ilyen mondatok elvesznének, ha a kritikusokra hallgatnánk, akik le akarnak beszélni bennünket, olvasókat, Kőrösi Zoltán könyvéről. :(
De mi nem hagyjuk magunkat!*
Igen, az olvasók menthetik meg az Ítéletidőt a feledéstől, a méltatlan elutasítástól. A könyv adatlapjához csatolt rengeteg idézet is jelzi, hogy szerethető, megőrzendő gondolatokban gazdag regénnyel búcsúzott a szerző – hisz e regény már csak hirtelen-váratlan halála után jelenhetett meg.

A történet egyszerű. Egy kisfiú szülei meghalnak, és akkor vége lesz a világnak. A világvége nem pontosan abban a formában érkezik el, ahogy azt várnánk, de Örkény óta tudjuk, hogy Budapesten és Magyarországon másképpen történnek a dolgok, mint a világ egyéb tájékain. A világvégét kísérő események leírása természetesen az írói fantázia terméke, a szereplők kitalált személyek, mindennemű hasonlóságuk a valósággal, a mai magyar valósággal, csupán a véletlen műve – ezért fölösleges is az írót felelőssé tenni. ;) Tehát szó sincs aktuálpolitikáról, de disztópiáról sem, inkább apokaliptikáról.

…a világnak mindig is vége volt, akkor is, ha az ember nem tudott róla.
[…]
Mint ahogyan minden egyes ember végével vége van egy világnak is, és minden egyes ember születésével jön egy újabb világ.

Hangzik el a regény közepén a magyarázat, és e magyarázat a regény tétje. Egy közhely, egy szentencia.

Káromkodásból lehet építeni katedrálist**, de lehet-e giccsből, érzelmes közhelyekből, szentenciákból? Kőrösi következetesen járta a saját útját, radikálisan feszegetve a szépirodalom határait. Duchamp annak idején egy piszoárral borzolta a kedélyeket és rúgta fel az elit által meghatározott kánont, Kőrösi egy vásári mézeskalács szívvel.

A regény narrátorának hangja engem leginkább az egykori antik kórusok hangjára emlékeztet. Egy kollektív lírai én érzésekből lefordított bölcsességeit hallom, illetve olvasom, és a rendszeresen visszatérő versszerűen tördelt sorok is azt jelzik, az író inkább akar az érzelmekre, az ösztönös megérzésekre hatni, mint a hideg értelemre. Talán ez lehet az oka, hogy az okos elemző szándék megcsalja a képzett kritikust, míg az érzelmileg fogékony olvasó örömmel (fájdalommal) követi a szerzőt.

A cselekmény sovány, hiszen csupán allegorikus, a szereplők nem reális figurák, hiszen csak sakkfigurák az írói játszmában. Izgalmas jelenetek helyett költői képek, leírások jellemzik a regényt. És néhol humor. És leginkább szomorúság. A világvége nem vidám mulatság, még akkor sem, ha az ítélkezést meghagyjuk a hivatásos ítészeknek és jómagunk csak résztvevő szemlélők (olvasók) vagyunk.

* Pukkadjanak meg a kritikusok, éljenek az olvasók! :)
** Ahogy Nagy László vagy legutóbb (szerintem) Darvasi László megírta.

Szólj hozzá!

Címkék: apokaliptika Kőrösi Zoltán kortárs magyar regény

András László: Világos indul

2016.09.16. 14:38 vargarockzsolt

vilagos_ind.jpgSzükséges vagy szükségtelen bevezető.

Nem, én nem hiszem el, hogy Flaubert mondása – Bovaryné én vagyok – igaz lenne. A regényíró nem azonos a hőseivel. Túl bonyolult az ember ahhoz, hogy prózában el lehessen mesélni. Még ha a szándék őszinte is lenne, akkor is ott vannak a nyelv korlátai. Az író ír, aztán valaki lesz belőle a könyve lapjain.

A költő viszont nem tud hazudni. Vagy ha mégis hazudik, akkor a hazugság is elárul valamit belőle. De általában az asszociációk, a tudattalan intuíció közreműködése megmutatja a költő személyiségét. A vers olyan, mint egy gyónás, vagy olyan, mint egy pszichiátriai lelet.

Na most, én nem igazán szeretek kukkolni, mások gyónásába belehallgatni, mások orvosi leletein élvezkedni vagy éppen szörnyülködni. Ezért szeretem, ha a költő már halott. Az olyan megnyugtató. :) Felment a felelősség alól.

Vagy ha már él, mert nem tette meg azt a szívességet nekem, hogy a kötete megjelenése előtt elhalálozzon, akkor legalább ne ismerjem! Ha nem ismerem, ha nem kell mögé egy élő embert odaképzelnem, akkor könnyedén el tudok vonatkoztatni a konkrét biográfiai adatoktól, és foglalkozhatok a vers esztétikájával és filozófiájával, meg satöbbi. Érezhetem és mondhatom azt, hogy ez a vers sz@r, nekem nem tetszik, és ezzel nem gyalogolok bele a költő lelkivilágába. Mert tudom, a saját verseim kapcsán pontosan tudom, hogy az a vers, ami a költőjének tetszik – tehát legalább egy olvasójának tetszik –, az jó vers, legfeljebb a többi olvasó nem ismeri hozzá a kulcsot.

Oké, tudom, csak az számít igazán jó versnek, amit sokan elfogadnak, amit a különböző kánonok befogadnak, ahol a személyiséget közvetítő irodalmi eszközök az adott versben működőképesek a személyes kulcstól függetlenül is – de épp itt van a baj. A személyes kulcs ismerete az olvasókat két külön kategóriába sorolja, akiknek nem azonos a nyelvük. Nem értik meg egymást, fölösleges is beszélgetniük, hacsak a kulcsnélküli nem akar beavatódni.

Én nem akarok beavatódni. Elmúltam ötven, már nem akarok új barátságokat kötni, a költő lelkével se szeretnék foglalkozni. Nekem elegek a költőkből a versek, azokat akarom használni, önző módon, a saját céljaimra. Világos?

Világos indul, ez a kötet címe, és a címadó vers így hangzik:

Sakkfeladvány

Világos indul, és lépésről lépésre sötétebb lesz.*

A borító elég sötét, egy sötét alak cigarettázik egy bérház gangján, és a házak fölött, az éjszakai égbolton homályosan ott van a Hold. Mindkettőjükről – a sötét alakról, aki a költő, és a Holdról is – többször szó esik majd a kötetben. A borító jó. Kívülről. Mert belül van egy fülszöveg és egy portré, amelyekkel már problémáim vannak.
A fülszöveget Kemény István, a költő, a klasszikus koszorús költő írta – nincs ebben irónia, én valóban így gondolom – és jó, hogy ő írta. Van rokonság a költészetük között, és Kemény szava rangot is ad. A szövege viszont olyan üres közhelyek gyűjteménye, amilyeneket én szoktam az értékeléseimben puffogtatni: gyönyörű, hihetetlenül eredeti, szellemes, tűpontos, ugyanakkor a lélekhez szóló, az igazságot kereső, ám ennek hiábavalóságával minden pillanatban számoló bölcs és katartikus költemények. Hehe, teszem én hozzá, és arra gondolok, hogy ettől még lehet a könyv jó.
A borító hátsó-belső oldalán a költő portréja, még abból az időből, amikor a Veresegyházi Asszonykórus** tagja volt. Ez komoly! Nem a Janicsák (lásd a hivatkozott linken), hanem egy idősödő szemüveges asszony főkötőben, így látszik elsőre, de aztán kiderül, hogy férfi, olyan Tandori-féle sapkában, lesütött szemmel, bánatosan. Miközben.
Miközben András László azonos azzal az András Lászlóval, aki 21. századi magyar irodalom egyik legzseniálisabb vicces és férfias könyvét írta, és azonos azzal az András Lászlóval is, aki Műút hasonlóképpen zseniális Napi ellenség rovatát vitte. És még folytathatnám a sorolást. Ez nem tetszik nekem.

Valamit azért a versekről is. A kötetbe Babiczky Tibor válogatta a verseket, és van egy ív, tényleg elsötétül – bár a kezdet sem csupa móka és kacagás. A személyes (családi?, interperszonális?) okok nem érdekelnek, tudom, bennem van a hiba, de én mondjuk Radnótitól elfogadom, hogy az utolsó versei, a razglednicák szomorúak. Az oké, annak valóban volt valami oka. De egyébként, engem egy költő ne akarjon elszomorítani. Ne akarja, hogy a buksiját a mellkasomhoz vonva vigasztalgassam, még akkor se, ha költőnőről van szó. Ilyenre én alkalmatlan vagyok. Elnézést. Ezért én ezt az ívet nem tudom követni.
Helyette külön olvasgattam a verseket, miután először kétszer egymás után elolvastam az összeset. 40 vers van a kötetben. Van közöttük 10 olyan vers, ami tetszik. Talán 3 olyan, amit megjegyzek. Azt hiszem. Majd kiderül. Lehet több is, kevesebb is.

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy milyenek ezek a versek, akkor biztosan elkezdenék valamit hadoválni, másról beszélni, mert ezt elég nehéz megmondani. Már említettem, hogy kicsit rokon Kemény István költészetével. Néha olyan érzése van az embernek, mintha egy mese diafilm szövegeit olvasná, vagy a Siccet (pl.: Az oceanográfus lánya/minden reggel/rámosolyog/a vízihullákra.) Máskor meg olyan, mint a tördelt próza, prózavers, amelyben váratlanul felcsillan egy-egy rím. De végig lehet érezni azt is, hogy egy körszalonban ülsz, és a körszalon padlója egy akvárium, és az akváriumban villanylámpák vannak, és onnan, alulról jön a kékes fény, és szalonban valahol, a magasban egy hangszóróból szól egy nyugodt férfihang, aki különösebb érzelmek nélkül olvassa fel például ezt:

Az éjjel lusta volt a hold,
ma délelőttre itt maradt,
felhőkbe bújt, szégyellte hogy
nem járta végig az utat.

Azaz bújt volna, de reggel
az égen egy felhő se volt,
csak a feszes, sima kék és
középen ott a lusta hold.***

vagy ezt többet nem idézek, tényleg vegyétek meg, de azért az elárulom, hogy András Lászó legjobb verse, amit nem válogattak be a kötetbe!!!!, a neten, a műút portálon elérhető.

A pontozásról: ha egy verseskötetben van 10 jó vers, és 3 emlékezetes, az nálam megérdemli a maximális 5 csillagot. Az már egy kicsit megváltoztat engem, és rajtam keresztül a világot is. De! Legközelebb jelentkezzen András László próza kötettel! :)

* Műút könyvek, Miskolc, 2016. 28. oldal. Nem idézek többet, most még 2000 forint, később biztosan olcsóbb is lesz, akit érdekel, az vegye meg.
** lásd itt. (Bocs!) 
*** Műút könyvek, Miskolc, 2016. 14. oldal

 

Szólj hozzá!

Címkék: vers kemény istván kortárs irodalom egy medvekutató feljegyzései kortárs magyar Műút Tandori Zi-zi Labor Bovaryné

Voigt Vilmos: Az európai folklór

2016.09.16. 14:16 vargarockzsolt

folk.jpgVoigt Vilmos (Wilhelm Voigt), a hamburgi suszter kapitányi ruhát vásárol, beöltözik, majd a helyi laktanyában négy gránátos katonát és egy őrmestert rendel magához, akikkel vonatra száll és Köpenick városába utazik. Ott „seregével” elfoglalja a városházát, sikkasztás vádjával letartóztatja a helyi polgármestert és kincstárnokot, és miután katonai kísérettel Berlinbe küldte őket, a kincstárból egy jelentős összeget (4002 márkát és 37 pfenninget) magához vesz, majd civil ruhát öltve megszökik.

Ez a történet nem folklór, a valóságban egy 1906-ban megtörtént esemény pontos krónikája, köpenicki kapitány történetét sokan ismerhetik. De talán pár száz év múlva folklórrá válik, és akkor a két Voigt Vilmos neve összekeveredik, különböző fantasztikus teóriák kiinduló pontjává válva.

A mi Voigt Vilmosunk nem szélhámos, hanem egy kiváló tudós, aki elképesztő tárgyi tudást felmutatva ír egy európai kultúrhistóriát, az őskortól a középkor végéig. Az időkorlátok miatt köpenecki kapitány tehát nem kerül szóba, ugyanakkor ez a korlát nem akadályozza a szerzőt, hogy az analógiák között szóba hozza például az Asterix képregényeket vagy Harry Pottert is. :)

A fő hangsúly azonban – természetesen – a valódi őskori-ókori-középkori népi hagyományokon van, és ezek közül is leginkább az irodalmi feldolgozásokban megjelenőkön. Az ősmítoszoktól a középkori históriákig rengeteg minden szóba kerül, a legtöbbször felületesen, viszont könyvtárnyi szakirodalmat megadva minden témához.
Ez a könyv egyszerre tudományos alapmű, amely becsapósan vékony külseje ellenére rendkívül tartalmas, és amelyben közel hatvan oldalnyi jegyzet csatakozik az alapszöveghez, ugyanakkor élvezetes stílusú tudományos ismeretterjesztés is, amely ironikus-humoros kiszólásokkal fűszerezi az amúgy is érdekes tényanyagot.

Érdemben Voigt Vilmos állításait nincs alapom megítélni, de számomra rendkívül szimpatikus volt a hozzáállása: könyvének legfontosabb tanulsága az volt számomra, hogy a nagy, átfogó teóriák az apró részletekhez – a valósághoz – közeledve szétporladnak, és az egyedi tények és események a folklórral foglalkozó tudomány területén is számos eltérő értelmezést indokolhatnak*, még akkor is, ha a délibábos-hagymázos tudománytalan teóriákat kizárjuk.

A neten elérhető két jellegzetes Voigt Vilmos dolgozat, ezeket tudom ajánlani azok számára, akik szeretnének valami előzetes képet kapni a szerző stílusáról és tudományos felfogásáról:

Van-e kulturális emlékezete a népnek?

2000 folyóirat 2008. 01.

A giccs tárgya 
Holmi folyóirat 2005. május

* Ez ügyben Voigt Vilmos maga is hivatkozik a közismert rabbi vicc egy változatára:
Két bóher vitás kérdésben a rabbihoz fordul: tegyen igazat köztük. A rabbi behívja az elsőt, meghallgatja, majd azt mondja: „neked igazad van”. Behívja a másikat, azt is meghallgatja, majd neki is azt mondja: „igazad van”. A titkár, aki jelen van a kihallgatáson méltatlankodva kérdezi a rabbit: – Rebe! Halottam mindkettő érveit. Nem lehet mindkettőnek igaza! Mire a rabbi: – Látod? Neked is igazad van!

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány folklór Európa Harry Potter Asterix köpenicki kapitány

Kertész Imre: A néző Kertész Imre: A száműzött nyelv

2016.08.25. 17:22 vargarockzsolt

covers_383984.jpgKertész Imre: A néző

Krónika, mint önvizsgálat. Bűneim megváltathatatlanok. Tele vagyok élettel.
– néhány kiragadott mondat az elejéről.

És a vége:
Míg élsz, boldog légy, mert egyedül a boldogság méltó a léthez, vagy különben méltatlanul tengődsz.

Kertész Imre naplójában őszinte önmagával szemben, és kíméletlen a világgal szemben.

A legfőbb törvény: Igazságosnak kell lenni, mert az élet igazságtalan. Minden, ami morális, ami etikus, az élettörvény ellenében való – lázadás. „Minden, ami természetes, aljas.”

Radikálisan idealista, megveti, lenézi, gyűlöli az anyagi világ, a materializmus, a tudomány totalitariánus szellemét. (Ezt Amerikával azonosítja.) Ez a legfőbb gonosz, ehhez képest még a fasizmus és a kommunizmus is csak elvetélt lázadási kísérlet.


Az egoizmusig individualista, ugyanakkor másokra nem úgy néz, mintha azok is indivíduumok lennének, hanem csupán egy kollektív tudat megtestesítői. Ez alól csak a nagy művészek (Thomas Mann, Márai, Wittgenstein, Camus, Beethoven, Schubert) a kivételek, és persze néhány közvetlen családtagja. A feleségei. Ha róluk beszél, elérzékenyül.


Rendkívül taszító személyiség. Ugyanakkor nagyon okos. Érdemes párhuzamosan olvasni az ekkor írott esszéit, amelyeket
A száműzött nyelv címmel adott közre. Azok az esszék metszően pontosak, és bár a gyökerüket meg lehet találni, azonosítani lehet ebben a naplóban, ki van belőlük gyomlálva minden igazán személyes, és minden ami vitatható. Az igazi énjét titkolta a világ elől.

A maga gondolkodási körén belül igazán mély és elgondolkodtató könyv, az pedig, hogy nem képes viszonylagos tárgyilagossággal reflektálni a világra, egy maga választotta korlát.
A néző így látta. Én így láttam.

Néhány idézet:

radikális pesszimizmus 

radikális individualizmus 

Mi különböztet meg egy misztikust egy őrülttől? 

A moralitás egyes-egyedül a szükségletet, vagyis egyedül önmagát bizonyítja.

Végül is „ideiglenesen” Pesten tartózkodó nyugati író leszek? 

Őrizd magadban a fényt. 

A végső kérdés 

nem vagyok magyar író

Érdekes, hogy ennek a nagyszerű írónak milyen frusztrációi lehettek, hogy ennyire lapos és rosszindulatú gondolatok törtek ki belőle. Gondolom én.

A legfőbb gonosz Amerika – gondolja Kertész. 

egzisztenciális izgalom

stb.


covers_15572.jpgKertész Imre: A száműzött nyelv

Legyen ez a mottó:
"A Holocaust füstje hosszú, sötét árnyékot borított Európára, miközben lángjai eltakarhatatlan jelet égettek az égboltra. Ebben a kénes fényben az elbeszélés szelleme újramondta a kőbe vésett szavakat; ebbe az új, lidérces fénybe állította most az ősi történetet, valósággá tette a példázatot, életre keltette az emberi szenvedésről szóló örök passiójátékot."
69-70. oldal, Hosszú, sötét árnyék
Kertész Imre: A száműzött nyelv
Magvető, Budapest, 2001

Igazán nagyszerű. Olyan esszék, amelyekben a személyesség és tárgyilagos tudás a legjobb arányban keveredik. Metszően okos, bár nyilván lehet vele vitatkozni, de álláspontja mindenkor méltányolható. Rendkívül magas erkölcsi követelményeket állít az olvasójával és a világgal szemben, de ez érthető: életről, halálról, jóról, rosszról, Holocaustról, irodalomról, nyelvről, Istenről, lélekről van szó. Naplójában azt írja (A néző. Feljegyzések 1991-2001), hogy tudja, nem szabadna esszéket írnia, ezt csak a pénz miatt teszi.
Ez esetben a pénz jó szolgálatot tett nekünk olvasóknak. :)

Egy karc arról, hogy Kertész pesszimizmusában nem osztozom.

És végül egy t
alálós kérdés:

Ki az a magyar író, akiről Kertész Imre beszél? (Az eset 1989. szeptemberében történt.)

"Jause, vagyis uzsonna az Osztrák Irodalmi Társaság herrengassei helyiségeiben. […]
Egyedül a Bécsben is ismert nevű, kiváló magyar író szellemes közbeszúrásai jelentenek felüdülést az irodalompártoló közönségnek. A többiek inkább nyomottak, kedvetlenek otthoni bajaiktól. Ő azokkal is sikert arat. Kiragyog a nehézkes germanisták, műfordítók társaságából: súlyos, dohos tárgyak közt sistergő csillagszóró. Kifejti írói hitvallását: az irodalom nem fontos dolog. Kacéran mosolyog. Hangja halk, érvelése lehengerlő. Az irodalom csak a diktatúrákban fontos tényező, mondja. Most, hogy otthon is normális társadalom felé tartunk, az irodalom is elfoglalja majd benne normális, azaz cseppet sem fontos szerepkörét. Megszeppenten hallgatom. Végig sem merem gondolni a szavaiból adódó következtetést. Elvégre tőlem sem egészen idegen az irodalom, anch’io sono pittore: így hát azt kell kívánnom, hogy nem normális társadalomban, netalán diktatúrában éljek, hisz akkor, mint hallom, az irodalom megint fontos ügy lesz.
Kertész Imre: A száműzött nyelv. Magvető Kiadó, 2001
168-169. oldal. Részlet a Budapest, Bécs, Budapest című esszéből

(A történet vagy inkább a gondolatmenet folytatása itt.)





Szólj hozzá!

Címkék: napló esszé önéletrajz kertész kortárs magyar Holocaust

Nádas Péter: Az élet sója

2016.08.25. 16:46 vargarockzsolt

covers_383471.jpgVégig hallom a hangját, nyugodt, néha vicces, néha elkomolyodik, de alapvetően nem lép ki a mesemondói szerepkörből. Nem játssza túl, nem színészkedik, inkább az értelemre hat, mint az érzelmekre, mert azt feltételezi, hogy figyelünk rá. Azt, hogy az olvasója, a hallgatója ugyanannak a kultúrának a részese. Nem kell túlmagyaráznia, néha ugyan belefeledkezik, kicsit elragadtatja magát, akkor, amikor a sópárlásról, meg a harangokról mesél, de ezt én megbocsátom neki. :)

Van egy sűrű szövet, egy város történelme, ami nem a külvilágtól függ, hanem szervesen épül, ennek részei a harangok, a templomok, a házak, a piacterek, a városi polgárok, együtt – és itt jönnek képbe a képek, Forgách András rajzai, kicsit esetlen, fölskiccelt rajzok, amelyekből igazából hiányzik minden különösebb egyedi, mintha egy hatalmas pannó kiragadott részei volnának, amelyek nem akarnak önmagukban semmi erőset állítani, csak egyszerűen vannak, háttérként, mintha egy városka utcáin árusok beszélgetnének, kordé kereke nyikorogna, lovak patája kopogna, és a dombtetőn a dómból kihallatszana halkan egy templomi ének…

A könyv végére kiderül, hogy van történet is, és ez a történet csúcspontban végződik, az evangélikusok büszkék lehetnek, Nádas most az ő hagyományukra talált rá, talán nem véletlenül, de azt se hallgassuk el, hogy ehhez a csúcsponthoz meg kellett állnia a középkorban, 1543-ban, amikor még minden szép volt, a 20. századról csitt, egy szót se!

Karcsú, finom könyv, szerethető, nekem jól esett. :)

 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar kisregény Nádas Péter

Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

2016.08.25. 16:40 vargarockzsolt

Klasszikus nagyregény, épp oly szép, mint a címe.
Csábító és kézenfekvő a hasonlat: olyan, mint egy japán kert, egyszerre mesterséges, konstruált és ugyanakkor mégis természetes. Nagyívű kompozíciójával és apró részleteivel, stílusával elvarázsol, meditációra ösztönöz, de ugyanakkor mégis nyugtalanító, elgondolkodtató.

covers_318963.jpg

Ausztráliában jelenleg három magyar katolikus pap teljesít szolgálatot – az ottani magyar emigránsok mellé vannak kirendelve. Történetesen az egyik az ismerősöm, és legutóbb éppen pár napja járt itthon, akkor beszélgettünk. Szóba került, hogy Ausztráliában egyre több a katolikus, már többen vannak, mint az angolszász eredetű protestánsok. Kérdeztem, a bevándorló katolikusok mind fehérek, vagy inkább színesek, akik Malajziából érkeznek, ahol, úgy hallottam, egyre többen vannak. Kijavított: nem Malajziában, hanem a Fülöp-szigeteken él sok katolikus. Tényleg, rosszul emlékeztem, de hát nekem Malajzia és Fülöp-szigetek épp olyan egyforma, mint az ottaniaknak Bukarest és Budapest – jót nevettünk rajta (rajtam). Multikulturális lesz a világ, és ez a könyv pont erről a multikulturalizmusról szól a leghangsúlyosabban. Ez járt a fejemben, miközben olvastam, és az, hogy mennyire tekinthető ez a könyv a távol-keleti kultúra reprezentánsának? Nincsen rá válaszom, azt éreztem, hogy egyszerre használja a modern világirodalom formabontó időkezelését, a linearitás felbontását, ugyanakkor a stílus, a költői nyelv, a természet és az ember, és a művészetek és az ember kapcsolatának megközelítése egyértelműen távol-keleti. És ugyanakkor mind mögött a történet arról szól, hogy az emberi ostobaság, gonoszság és kegyetlenség végtelen és egyetemes. Amit mi Európában például a holokauszt példátlan embertelenségének tarunk, az a Távol-Keleten szinte természetes. Minden különösebb érzelmi reakciók – gyűlölet vagy élvezet – nélkül tömeges méretekben végrehajtott gyilkosságok, népirtások. A japánok ebben a német nácikra hasonlítanak, ugyanakkor a kertjeik szabályossága, tervezettsége az angolokéval rokon. Az első koncentrációs táborokat nem a németek, hanem az angolok találták ki – szó is van róla a regényben – a búr-angol háborúban, Dél-Afrikában. Ez az egyetemes emberi kegyetlenség ott van – én úgy érzem – a japán kertek rideg, elvont szépségében is. A meditációhoz, a megtisztuláshoz és a nyugalomhoz nem kert kell, hanem tudat (lélek). Meditálni, a nyugalomhoz eljutni a legzajosabb nagyvárosban is lehetséges, hisz a külvilág – a többi élőlény tudatán kívül – csupán káprázat, ez a keleti filozófiák egyetemes tanítása. A japán kert kifinomult szépsége az elit privilégiuma, miközben transzcendens világot meg lehet találni a természet minden apró egységében, egyetlen virágban, fűszálban, bogárban – hisz a transzcendencia forrása a tudat (a lélek), amely a külvilágba kivetítve felfedezi azt.

Szólj hozzá!

Címkék: regény maláj

Georges Simenon: Maigret és a bíró háza

2016.07.25. 18:19 vargarockzsolt

a_biro_haza.jpg1942 (a regény megjelenésének dátuma), Franciaország. Az ország 3/5-ét megszállták a németek, a maradék területeken Pétaint marsall kollaboráns Vichy Franciaországa*. Az olvasó ebből mit sem tud, nincsenek háborús utalások.
Maigret főfelügyelő urat, a párizsi bűnügyi rendőrség vezetőjét lapátra tették, a hivatalos indok szerint azért, mert a Nemzetbiztonsági Hivatalt és a Bűnügyi rendőrséget összevonták.
Maigret-t lehelyezték Vendée-be, a Lucon nevű kisvárosban lett megyei prefektus. Napközben az egyik kávéházban biliárdozik, esténként a helyi orvossal és vaskereskedővel kártyázik. Látszólag minden rendben van, de biztosan nagyon frusztrált, forr benne az indulat.
Aztán végre történik egy gyilkosság!
Egy kis halászfaluban, az Atlanti-óceán partján zajlanak az események, ahol egyszerre jelennek meg Balzac és Móricz Zsigmond tollára illő szereplők. A falu perifériáján feltűnő elit belterjes, erkölcstelen és degenerált; a helyi halászok meg a tenger hullámaiból és a partmenti nedves lápból kinövő őserő szimbólumai: szilajok, fékezhetetlenek, ösztönlények. Maigret itt jól érzi magát, eszik, iszik, időnként kitör belőle a vadparaszt, de azért megoldja a bűnügyet is. Ha a teljes világ erkölcsi rendjét nem is tudja helyre igazítani, azért helyi méretekben igazságot tesz. (A gyilkos minden bizonnyal guillotine alatt végzi – a nyilvános, bárddal történő lefejezést 1939-ben eltörölték Franciaországban – micsoda puhányság, óh, hogy korcsosul a nemzet! – ez a saját ironikus megjegyzésem.)

Julian Barnes a Flaubert papagája című regényében írja:
„1872-ben a francia irodalmi körökben sokat vitatkoztak róla, miféle bánásmódban kell részesíteni a házasságtörő asszonyt. Megbüntesse-e a férj, vagy bocsásson meg neki? Az ifjabb Alexander Dumas a L'Homme – femme című művében egyszerű megoldást tanácsolt: „Öld meg!” A könyvet harminchétszer nyomták újra az esztendő folyamán.”
Hetven évvel később Maigret felügyelő, az állami hivatalnok, a törvény embere nem támogathatja az ilyen drasztikus megoldásokat. De! A házasságtörés áldozata, a felszarvazott férj – még ha kiderül is róla, hogy gyilkossá vált – megőriz valamit Maigret felügyelő szimpátiájából. Simenon (a regényeiben, csak a regényeiben!) konzervatív, a hagyományos erkölcsök védelmezője. A félrelépő nő nála vagy teljesen erkölcstelen vagy fehérmájú elmebeteg szeret kefélni, hogy egy magyar celebet idézzek, aki egy csoportos nemi erőszak áldozatát hibáztatta így, mentséget keresve az elkövetőnek.
Hangulat: az van. Kissé közhelyes, de azért működik a ködös, szeles, esős tengerparti halászfalu és a biztonságos meleg fogadó kontrasztja, ahol jókat lehet enni, inni. Maigret alkoholista, sokat iszik, de soha sem részeg, jól bírja, a figurájának ez fontos része.
A bűnügyi szál nem túl erős. Ez a regény az időutazás, Simenon ma már anakronisztikusnak tűnő egykori értékrendje miatt volt érdekes nekem.

* Simenon utólag azt állította, hogy Maigret a náci megszállás alatt De Gaulle csapatainak szolgálatában állt, de ezt semmilyen korabeli forrással nem tudta alátámasztani, szóval valószínűleg füllentett. :) Tényleg, hazudhat-e egy szerző valamelyik saját regénye hőséről?

Szólj hozzá!

Címkék: francia krimi Móricz Zsigmond Maigret Balzac

Julian Barnes: Flaubert papagája

2016.07.25. 18:12 vargarockzsolt

flopap.jpg
Mikor Emma Bovary meghal, ketten virrasztanak a holtteste mellett: a pap és Homais, a patikus. A régi és az új vallás képviselője. Olyan ez, mint valami XIX. századi allegorikus szobor: a Vallás és a Tudomány virraszt a Bűn holtteste fölött. Részlet G. F. Wattts festményéből. Ha eltekintünk tőle, hogy az egyház és a tudomány emberének egyaránt sikerül elaludni a halott mellett. Míg kezdetben csak egy filozófiai baklövés egyesíti őket, hamarosan az összefonódó horkolás mélyebb testvériségében egyesülnek.
106. oldal



Igazán sajnálom az írókat, mikor kénytelenek említést tenni a nők szeméről: olyan szűk a választék, és bármely szín mellett döntsenek is, óhatatlanul banális gondolattársításokhoz vezet. A nő szeme kék: ártatlanság és tisztaság. A nő szeme fekete: szenvedély, mély érzelmek. A nő szeme zöld: zabolátlan féltékenység. A nő szeme barna: megbízhatóság és hétköznapiság. A nő szeme ibolyaszín: Raymond Chandler írta a regényt.
97. oldal


Laza bölcsész fecsegés. Posztmodern esszéregény Flaubert-ről.
Aki történetet, cselekményt vár, az csalódni fog. Tétje sincs, a narrátor-főszereplő-nyomozó pszeudo-Bovary és neje életének története érdektelen, súlytalan. Rejtőt idézve: olyan ez a könyv, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.
Ugyanakkor szórakoztató. Franciás szellemesség és angol irónia jellemzi, és aki a mélységet keresi a könnyed felszín mögött, az a posztmodern irodalomtudomány legszebb példáira is rátalálhat. Balassa Péter 1989-ben, Gács Anna 1998-ban, Sütő Zsuzsa 2014-ben írt róla remek tanulmányt-recenziót. 
Ja, és még annyit, hogy van benne egy 10 oldalas esszé Bovaryné szeme színéről, az szerintem egészen zseniális. :)

Szólj hozzá!

Címkék: francia esszé posztmodern Flaubert

Kemény István: Kemény István legszebb versei

2016.07.25. 17:56 vargarockzsolt

kemenyvers.jpg
Azt érzem mindig, ha Kemény István verset olvasok, hogy nem őszinte, szerepet játszik. Akár ironikus, akár melankolikus hangja, van közöttünk – szerző és olvasó között – egy közvetítő közeg. A vers anyaga. A sokszor álnaív, szándékosan lebutított, tiszta rímekkel megszólaló sorok dallamosak, hullámzanak, elringatnak. Szépek. Giccsesen szépek. Nem lehet komolyan venni. Mintha víz alól szólna. Tiszta, a stílus lemosott róla minden durvaságot, de sterilizálta is. És ez jó.
Nem áll közénk – vers és olvasó közé – a szerző egyedi, életrajzi tényekkel lerontott hétköznapisága. Igazi líra. Költészet. A szubjektum legmagasabb rendű megnyilvánulása. Égi hang – a víz alól.

Másrészről pedig a fővárosi, belvárosi értelmiség negédes felszínessége. Tipikus garacilaci, meg szilágyiákos, meg némethgábor. Kukorellyendre! Partinagylajos! Urbánusok! Fiatal írók hajókázása a Dunán!
A költő úr sötét zakóban, hátra fésült, hullámos, sűrű, sötét hajjal, hosszú szempillákkal, távolba tekintő szemekkel. Lányai is híres költők lesznek, igazi dinasztia. A barátok, pályatársak az ötvenedik születésnapjára a youtube-on olvassák fel a legszebb verseit. Az egyikük a vers szépségétől meghatva sírva fakad. Ez annyira szép. Kemény István tollára való. Írt is erről egy könyvet, még 1989-ben. Az ellenség művészete volt a címe.

Jó versek. Az utószóban a kötet szerkesztője, Németh Zoltán felrajzol egy pályaívet, elhelyezi a kortársak között, röviden elemzi a költői korszakokat. A mitikus versektől a közéleti költeményekig és a Káin ciklusig. Érdemes elolvasni azt is.

Ki mondja meg, hogy ki a jó költő? Kemény István legszebb versei közül a legszebbeket az idézetek közé kimásoltam. Nem kellett gépelnem, a CtrC – CtrV működik, Kemény István versei ott vannak a neten. Sokan szeretik.
A John Anderson éneke, a Remény, és a Búcsúlevél szerintem bekerülhet majd a 21. század legszebb magyar verseit összegyűjtő antológiákba.

Szép kötet, elegáns, ajándéknak is kiváló.

 

Szólj hozzá!

Címkék: vers kortárs magyar

Georges Simenon: Maigret habozik

2016.07.12. 18:01 vargarockzsolt

habozik.jpgGianna Lou Müller a New York állambeli Woodstockban született, 1949. január 2-án. Pontosan 19 éves volt, amikor összeveszett Georges Simenonnal, és ott hagyta őt Svájcban, az Epalinges-i bunkerben, ahol a híres író szakmányban gyártotta a krimiket. Simenon 1968 januárjában éppen a Maigret hésite (Maigeret habozik) című munkáján dolgozott, barátnőjével nem igazán törődött, ezért aztán nem csoda, hogy az megunta, és elment. Még ugyanabban az évben feleségül ment az olasz grófi családból származó Igor Cassinihez, aki Cholly Knickerbocker álnéven amerikai újságíróként dolgozott az Egyesült Államokban, valójában azonban Oleg Cassini fodrász („sztájliszt”) fivére volt. SPOILER*
Gianna Lou Müller elment, hamarosan a nevét is megváltoztatta, Nadia Cassini néven futott be kisebb karriert, mint erotikus filmekben szereplő filmszínésznő, fotómodell, revütáncosnő, show-girl. SPOILER**
Simenon Gianna Lou távozása után a már kész krimit átdolgozta, kiemelt belőle egy figurát, amelyiknek modellje eredetileg a szeretője volt, és ez bizony meglátszik a kicsit vérszegénnyé vált történeten. Ami maradt, azért talán így is érdekes: az 1968-as diáklázadás előérzete, a fojtott feszültség és az aberráció, amely az akkori francia elit jellemzője volt. Ennek eklatáns példája, hogy a történetben központi szerepet játszik a francia büntető törvénykönyv híres 64. paragrafusa:

A büntethetőséget kizáró okok

Nem büntethető, aki cselekményét olyan elmebeteg állapotban, gyengeelméjűségben vagy olyan erő kényszerítő hatására követte el, amely képtelenné tette cselekménye következményeinek felismerésére vagy arra, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjen.
/Idézet a 23. oldalról/

Maigret rendszeresen szembesül azzal a problémával, hogy az általa felderített bűncselekmények elkövetői bizonyos erkölcsi szempontból indokoltan cselekedtek, de ezt kénytelen figyelmen kívül hagyni (bár van olyan esete is, ahol a tettest futni hagyja) vagy éppen ellenkezőleg: az igazi bűnös nem állítható bíróság elé, mert az valamilyen okból védettséget élvez. Ezek az esetek megmutatják Maigret korlátait, és ezzel szembesülve alakul ki a felügyelő annyira egyedi karaktere: az empátiája és a rezignáltsága, a kényszerrel elfojtott agresszivitása, ami aztán néha dührohamokban vagy jó esetben felfokozott aktivitásban szublimálódik.

Maigeret tehát habozik, és talán ő és a többi szereplő is egy képzett pszichiáter segítségére szorulna – ennek hiányában következik be a bűncselekmény, ami azért pár órára le tudja kötni a szórakozni vágyó olvasó figyelmét. :)

* Oleg Cassiniről egy korábbi karcomban írtam.
** Nadia Cassiniről bővebben itt.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi Maigret Woodstock

Esterházy Péter – Szüts Miklós: A bűnös

2016.07.12. 17:47 vargarockzsolt

bunos.jpg

Vesszünk el a részletekben.

Miről szólnak Szüts Miklós képei?* A felszínről. Vagy inkább a felületről: látszik az anyag, a papír fehérje átvilágít a festéken. A festék harca reménytelen, nem tudja befedni.
Látszik az ecset nyoma, húzza jobbra és balra, fentről és lentről, meg keresztbe is, hol így, hol meg úgy. Hiába.
A papír anyaga látszik, durva, talán csak a fekete, igen, teljesen csak a feketével lehetne befedni, az olyan, mit a tükör!
Teljesen fekete nincs. A teljesen fekete ígérete ott van, de nincs teljesen fekete kép, teljesen ép tükör, ami el tudná tüntetni az anyagot, ami kaput nyithatna… valamerre. Nem, maradunk itt, maradunk a felszínen.

A borítón is a fekete dominál, amihez egy fehér folt adja a kontrasztot, de látszik, hogy az is csak festett, amit kusza ecsetvonások kentek fel oda. Az alap világosabb volt, amit aztán elfoglalt a fekete támadása. Még nincs teljesen vége, hiszen a világosabb alap és a fehér folt még látszik, de már megszületett az ítélet:
Esterházy Péter
Szüts Miklós
A bűnös

Az első kép vörös. Van benne egy kis barnás árnyalat. Nem tudom eldönteni, színtévesztő vagyok, nem lehet eldönteni, a papír egyenetlenségei befolyásolják a kép színét. Ahol mélység van, ott több a festék, megjelenik az árnyék a látszólag teljesen sima felületen. A kitüremkedések pedig világosabbak, egészen kicsi világosabb foltok a sötétebb barázdák között. Ez nem Andrej Rubljov ikonjainak glóriája, annál sötétebb, piros, téglavörös. (Vér?) Egyenletesen, látható ecsetvonások nélkül lefedve. Talán egy Mark Rothko képből idézet, miközben nálam Morton Feldman zenéje szól Glenn Gould Bachot játszik. A kép szélén, alig láthatóan, csak annak, aki figyelmesen nézi, ott egy szakadozott, vékony keret. Ahhoz kevés, hogy kiemeljen, ahhoz elég, hogy határt szabjon.

A többi kép hol sötét, hol meg világos, akvarell festmények, nonfiguratív mind, véletlenszerű sorrendben. Széles ecsetvonásokkal megfestett képek, néhol megfut a festék, a szürke, barna, fekete és fehér átfut a határos tartományba, elvegyül két szín, átmenetek, bolyhos foltok jelennek meg a különben határozott színes csíkok, sávok, mértani alakzatokra emlékeztető formák között.

Nincsen történet, csak annyit lehet tudni, hogy váltakoznak a képek. Kivilágosodik, elsötétül. Mint egy moziban, feldolgozhatatlan gyorsasággal felvillanó kockák. Ugyanez lelassítva. Talán a nagyítással van a baj, azért nincs történt, mert túl közel vagyunk, belevesztünk a részletekbe. Talán van egy olyan nézőpont, ahonnan összeáll a kép, a mozaik darabok kiadnak valami nagyobb egységet, de ez innen nem belátható. Reménytelen, de van. (Mi van?)

Még lehetne folytatni, írni mellé egy történetet, tetszőlegeset, ami éppen foglalkoztat, betegségről, halálról, szerelemről, gyilkosságról, 17. századi kardozós történetet vagy egy akciókrimit Tarantino stílusában. Esterházyé egy a lehetséges történetek közül, nem is igazán történet, inkább csak néhány motívum felsorakoztatása egy történet vázlatához, nem ecsettel festve, csak tompa hegyű grafit ceruzával. Rajz. Rajzolt, maszatolt, radírozott, kicsit piszmogott rajta, aztán annyi. Most ez van. Legyen több! :)


* Pontosítok: miről szólnak Szüts Miklósnak ezek a képei, nekem?

Szólj hozzá!

Címkék: magyar festészet kortárs irodalom

Richard Adams: Gesztenye, a honalapító

2016.07.12. 17:42 vargarockzsolt

geszteny.jpg
Szeretnék nagyapó lenni és felolvasni ezt a könyvet az unokáimnak. Nem kis nyusziknak, hanem belevaló, vagány kis csajoknak és srácoknak. Nem olyanoknak, akik megijednek a saját árnyékuktól, hanem olyanoknak, akik titokban arról álmodoznak, hogy útra kelnek, felfedezik a világot. Olyan gyerekeknek, akik izgulva, de csillogó szemekkel, élvezettel hallgatják a rémisztő históriákat. Olyanoknak, akik kihallgatják a felnőtteket, és a kíváncsiságukat nem csökkenti, hogy nem mindent értenek az ismeretlen világából.

Milyen ez a könyv?

@bang jól leírja az értékelésében, hogy hőseposz.

@Uzsonna jól leírja, hogy a természet szeretetére tanít.

@Nita_Könyvgalaxis jól leírja, hogy a valóság tükre.

Én leírom: igényes és izgalmas meseregény, ami visszaidézte a gyerekkorom világát.
Kedvenc. :)



Szólj hozzá!

Címkék: klasszikus ifjúsági meseregény angol regény

Kaszt Ádám (szerk.): A holokauszt és a családom

2016.07.12. 17:34 vargarockzsolt

holoescsala.jpgPrivát viszonyom a könyvhöz: SPOILER* nincsenek zsidó vagy zsidónak tartott rokonaim, az összes felmenőm, ameddig csak ellátok térben és időben, alföldi paraszt. Viszont nekem nem igazán tudnak újat mondani a holokausztról, annak előzményeiről, mert rengeteg történelmi, filozófiai és egyéb tanulmányt, visszaemlékezést és szépirodalmi munkát is olvastam a témáról. Levéltárosként pedig olyan forrásokat is, amelyek nem nyilvánosak. Például a nyilasok terrorjáról, kivégzésekről, szörnyű és megalázó kínzásokról saját vallomásaik és az életben maradt áldozatok visszaemlékezései alapján. Aztán haláltáborokból visszatértek  egészségügyi állapotáról, gyógyszerigényléseikről – külföldről a JOINT hozott be Magyarországra az éhezéstől, a körülményektől tüdőbeteggé vált emberek, leginkább gyerekek számára életmentő gyógyszereket – ezek az iratok az egészségügyi adatok szenzitív volta miatt nem voltak kutathatók.

Azt gondolom, ez a könyv csak áttételesen szól a történelemről, a holokausztról, hisz nem tudományos munka, szubjektív visszaemlékezéseket tartalmaz, nem ellenőrzött információkat, nincs reprezentatív mintavétel, stb. A műfaj leginkább az oral history kategóriájába tartozik, és erről a tudományos konszenzus szerint elmondható, hogy nem arról szól, amiről mesél, hanem arról, aki mesél. Hogyan jelenik a meg a mesélő tudatában az egykori történet, a múlt, és ezzel már egyszerre lényegtelenné válik, hogy vannak-e füllentők, a történetet kiszínezők, hamisítók a visszaemlékezők között.
A holokauszt itt van ezekben az emberekben, és nem kell ehhez genetikai örökség, ahogy erről egy (ál)tudományos cikkben írtak, a trauma nem genetikailag, hanem Dawkins mémjeként öröklődik.
A holokauszt itt van ezekben az emberekben, és a történeteik képesek átadni azt az olvasóiknak. Nem minden olvasónak, a kurucinfón lehet olvasni antiszemita cikket a könyvről, aki keresi, megtalálhatja, természetesen nem csatoltam a linket.

Engem nem változtatott meg ez a könyv, de az átlagos olvasó számára képes lehet arra, hogy élettel töltse meg a jó esetben iskolában megtanult történelmi tananyagot.
A közelmúltban vita volt arról, hogy tanítsák-e a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen külön tantárgyként a holokausztot – na, oda, arra a kurzusra ajánlott olvasmány lehetne. Egyébként meg minden jóérzésű ember számára ajánlott.

Egy érzelgős barom vagyok, folytak a könnyeim, nem győztem titkolni, lett volna egyéb okom is a sírásra, ezért hát nem buktam le.

„Kedvcsinálónak” javaslom a könyvhöz csatolt 10 karcom közül ezt a hatot:

macius_6.jpg

Strausz Éva
március 6.

Sosem tudtam elhinni, hogy senki nem volt, aki egy csodálatos, barna, göndör hajú kisbabát megmentett volna. Álmomban többször megjelent egy történet, történés! Lengyelországban, egy kis falu kapujában találkoztam egy fekete ruhás, bő szoknyás parasztnénivel. A háta mögött éppen kilépett egy lány a házból, és én éppen észrevettem. Ekkor megszólítottam a nénit, és mondtam neki, ez a lány rám hasonlít, ő biztosan az én testvérem! Erre a néni elmesélte, hogy igen, lehetséges, mert a kétéves babát lelopta a vonatról! Őrület. Annyira beleéltem magam, hogy 1966-ban egy fél év alatt megtanultam lengyelül, és a következő évben elindultam Lengyelországba. Mindent elrendeztem, ha megtalálom, orvos legyen velünk, nehogy a szüleimmel valami történjen, ha újra találkoznak halottnak hitt gyermekükkel, a hivatalos levelezésekhez a barátnőm adta a címét, hogy senki ne sejtse, mit teszek, amíg nem vagyunk biztosak az eredményben. Sikertelenül jártam, de Mártuskáról apránként összeállta kép. Nizné Nemeckében Bercik Hanus néni elmesélte, hogy Gitl Nagymami Mártuskával elment meglátogatni az újszülött babáját. Mártuska talán a képen látható kötött ruhácskáját viselte, csak annyit tudok, hogy kötött ruhácska volt rajta. Csicsergett, csacsogott és vidáman táncikált. Kacagva mondta: Bercik bácsi, táncolok, táncolok!!!! A Nagyikám mondta, nagyon fél, hogy valami nagy baj fog történni. Szerda éjjel kiürítették a falut, minden családtagomat a környező faluból, minden zsidót Ungvárra, a téglagyárba hurcoltak. 1979-ben Amerikában tudtam meg, hogy Nagymami ölében volt végig Mártuska, együtt mentek a végső útra. A Nagynénikém barátnője volt a szemtanú, aki erről beszámolt. Ő szerencsés túlélő volt! 1998-ban az izraeli cfati magyar múzeum falán láttam az utolsó adatot. Ungvárról az utolsó vonattal, 3056 utassal indult a vonat Auschwitzba, köztük az én családom és drága kistestvérem, aki még mindig csak 72 éves lenne, de nekem örökre a PICI marad, ameddig csak élek.
Kaszt Ádám (szerk.): A holokauszt és a családom. Park Könyvkiadó, 2015. 172-173. oldal

majus8.jpg
Szegő Márta
május 8.
Egy maroknyi kopott, szétesőben lévő, valaha piros vászonkötésű kis zsidó női imakönyv maradt apámtól: Imádságos könyv, fordította dr. Hevesi Simon pesti főrabbi. A belső borítón, ceruzával írott szöveg: Ezt az imakönyvet vettem a kőszegi haláltáborban 1945 év január 9-én, a drága kis lányomnak, Zsuzsikának 3-dik születésnapján, egy 'adag' kenyérért." Zsuzsika soha nem lett hároméves, két és fél éves sem. 1944. június 12-én (?), 16-án (?) a mezőkövesdi gettóból hurcolták Auschwitzba – ha egyáltalán megérkezett az egyhetes nagy utazás után – édesanyjával, a 28 éves Pannival és nagymamájával, Dórával. Az volt a vétke, hogy kisgyermek volt, Panninak meg az, hogy kisgyermeke volt. Édesapámat a kőszegi haláltáborból hajtották nyugatra, a menetből megszökött. Új családot alapított, az elpusztult ág helyett a családfából új ágak terebélyesednek azóta. Nagymamai korban, elnézve két és fél éves Hanna unokámat, nem is tudom felfogni, hogy a túlélőkben milyen életösztön kelt újra, és hogy tudták kalodába zárni a halottaikról az emlékeiket. Az Eichmann-per idején tudatosult számomra, hogy Panni és Zsuzsika pusztulása lett számomra az élet gyökere. A 60-as években írtam egy verset, 44-es Pieta címmel, aminek csak a záró töredéke maradt meg az emlékezetemben: "Zsugorodva, sisteregve védted gyermeked, Égre törő füstöd szülte számomra az életet."
Kaszt Ádám (szerk.): A holokauszt és a családom. Park Könyvkiadó, 2015. 175-176. oldal

majus5.jpg

Halmos Judit
2014. május 5.

SPOILER
SPOILER
SPOILER
SPOILER
SPOILER
SPOILER
SPOILER
A holokauszt és a családom. Park Kiadó, 2015. 450-454. oldal

A képen: Halmos Judit édesanyja egy korabeli Elektrolux porszívóval

marcius6.jpg

Kőszegi Lajos
2014. március 6.

Édesapám családja Szabolcsban élt. A család férfi tagjai, mai szóhasználattal, kisvállalkozók voltak. Asztalos, szabó, cipész. 1944- ben mindannyiukat elvitték Auswitzba és egyikük sem tért vissza. Nagyszüleim, két nagynéném, egy nagybátyám és egy 10 év körüli unokatestvérem.
Édesapám budapesti lányt vett feleségül és mikor őt behívták munkaszolgálatra, édesanyám, 2 éves nővéremmel, felkötözött a szüleihez. Így ő –akkor- elkerülte a deportálást.
Édesapám szerencsésnek mondható, mivel cipész volt, és szépen dolgozott, így a munkaszolgálatban a keret tisztjei számára csizmákat készített az általuk szerzett jó minőségű anyagokból. Apukám egy helyre került anyukám unokatestvérével, akit maga mellé vett és így együtt vészelték át a munkaszolgálatot.
Anyai nagyapámat mukaszolgálatra kötelezték. Megpróbáltatása s az élete Mauthausenben ért véget.
Édesanyám Budapesten sem kerülhette el az üldöztetést. A nyilas hatalomátvétel után Ravensbrücbe hurcolták. Gyalog hajtották az összegyűjtött lányokat, asszonyokat a városon keresztül, a Józsefvárosi pályaudvarra. Többször emlegette, hogy szürkületkor értek oda és a pályaudvar előtti támfal fehér kövei szinte világítottak. Ezt a látványt soha nem felejtette el. Ravensbrückbe vitték, ami a Keleti tengernél van, így el lehet képzelni hány napig tartott az út, az ismert szörnyű körülmények között.
A táborból kijártak dolgozni, de ez nem mentesítette őket a kegyetlen bánásmód alól. Kora reggel keltek és órákig kellett a hideg télben „applet” állni. Az appel az appelplatz –alakuló tér- neve volt a rabok között. Kápók felügyeltek rájuk, akik főleg lengyel és más nemzetiségű főleg köztörvényes bűnözők voltak. Ezek a kápók különös kegyetlenséggel gyötörték a rabokat, egyrészt, hogy kivívják az SS elismerését, hogy minél tovább maradjanak a pozícióban, ami jobb elhelyezési és élelmezési helyzetet biztosított nekik, másrészt a szadista hajlamaik kiélése miatt.
A munkavégzés az ellátásban sem jelentett előnyt. Az élelmezésük leginkább, híg kávéból, répalevesből és kenyérből állt. A rabok, ha tehették a hulladékból kikaparták a fagyott krumpli héjat. A lerongyolódott ruhák és cipők nem védték meg őket a hidegtől, így sokan megbetegedtek, de az szörnyű higiéniai körülmények miatt is sok betegséget szedtek össze. A betegeket igyekeztek a jobb fizikai állapotban lévők kicipelni az appelra, mert aki a barakkban maradt azt megsemmisítették. Anyukám így próbálta megmenteni egy unokatestvérét, sajnos sikertelenül, mivel ő belehalt a betegségébe.
A felszabadulás anyukámat is betegen érte, tífuszt kapott. Mikor kissé magához tért elindult haza, többé-kevésbé gyalog. A közel ezer km-es út több hónapig tartott, s csak őszre ért haza. Út közben nem sok segítséget kapott, a földeken talált növényeket ette, főleg rebarbarát.
A vidéki lakóhelyükre visszatérve, próbálták összeszedni a berendezési és használati tárgyaikat, melyeket a lakosok széthordtak. Szívesen emlegetik, hogy a lakosok nem tudták mi történik az elhurcoltakkal, ám, az, hogy beköltöztek a lakásaikba és széthordták a holmijukat, nem ezt támassza alá.
Persze anyukám sem kapott mindent vissza, de leginkább az ágytakaróját fájlalta.
Szüleim újra kezdett életükben igyekeztek eltávolodni a vallástól, de zsidóságuktól nem tudtak elszakadni.
Nem jártak közösségbe, de az ünnepeket megtartották. Akkor nem tudtam miről van szó, csak később tudtam azonosítani, hogy az a Peszah és a Jom Kipur volt. Anyukám péntekenként gyertyát is gyújtott, de a gyerek mindent természetesnek talál, amit a szülei tesznek. Nem kérdeztem és ők nem magyarázták meg mit jelent a zsidóság. Számomra ez egy félelmetes dolog volt, amiről azt hittem, ha kiderül, végünk van. Az őket ért traumát akarva akaratlanul, továbbadták nekünk, gyerekeknek.
Anyukám sokat emlegette a megpróbáltatásait, a velük való bánásmódot, ami még jobban elmélyítette bennem a félelmet. Volt időszak, amikor szilárdan hittem, hogy engem bárki büntetlenül megölhet, mert zsidó vagyok.
Apukám elveszett családját gyászolta, s ez a gyász az idő múlásával egyre mélyült benne, hogy depresszióba süllyedt és már velük szeretett volna lenni.
A holokauszt és a családom. Park Kiadó, 2015. 124-127. oldal

A képen: Köszegi Lajos: Amikor még felhőtlenek voltak a nyarak – édesanyám a labdától jobbra, csíkos szoknyában, 1920-as évek

februar8.jpg

Szegő Péter
február 8.

1944. november 4-e, a Margit híd egyik fele felrobbanásának napja, késő este. Apai nagypapám, Szegő András (Andor) megy haza a Lipót – akkor már Szent István – körúton. A „haza” a Rudolf tér 1., a mostani Fehér Ház helyén. Az egyik lámpa alatt észrevesz egy posztoló nyilast. Nagypapám tudja, hogyha ki akarja kerülni, akkor abból tuti igazoltatás lesz, és azt nehezen hozza döntetlenre. Odamegy a nyilashoz:
– Kitartás, testvér, éljen Szálasi! Hallom, hogy a kommunisták felrobbantották a Margit hidat és itt a környéken végzik az aknamunkát. Megtenné, hogy hazakísér? Itt lakom a Rudolf téren.
– Persze, testvér, hogyne.
Mennek haza, közben nagypapám eszébe jut: a házmester nyilas. Ha ő nyitja ki a kaput, akkor kampec. Ha a felesége, akkor rendben van. A felesége nyitotta ki, ami többek közt azért is jó, mert ha a házmester nyitotta volna ki, akkor ezt a sztorit nem tudnám most megosztani a Facebookon.
A holokauszt és a családom. Park Kiadó, 2015. 197. oldal

A képen Hellich Zsuzsanna és Szegő András 1934-ben.

aczelgyuriment.jpg

1947 után a társadalmi egyenlőséget kínáló kommunista ideológia és a túlélőket valóban felszabadító szovjetrendszer sohasem tapasztalt reményt kínált egy igazságosabb társadalom kialakítására. Ezzel együtt azonban a párt azoktól, akik beléptek a kommunista mozgalomba, a korábbi vallásos vagy származási hovatartozásra vonatkozó identitásrészük teljes feladását követelte. (Ez vonatkozott más vallási csoportok csatlakozó tagjaira is.) A túlélők számára ez azt jelentette, hogy a traumák feldolgozását nem csak attól való félelmük gátolta, hogy ha akár csak családtagként továbbra is részt vesznek például a zsidó ünnepeken, akkor a párt tagjai közé szerveződött kisnyilasok feljelentik őket, hanem individuális, személyi szempontok is: korábbi súlyos tapasztalatuk alapján a párt ideológiájával azonosulva ők maguk is szerettek volna az életveszélyesnek bizonyult származási tehertételtől megszabadulni. Magyarországon tehát társadalmi méretekben jelent meg a zsidó identitás felszámolása (amely újabb névváltoztatási hullámban is megnyilvánult.)
Mészáros Judit: Az emlékezés helye – A Holokauszt és a családom Facebook csoport
A Holokauszt és a családom Facebook csoport. Park Könyvkiadó, 2015. 23-24. oldal

„Magyarra”, azaz kissé olvasóbarátabb konyhanyelvre lefordítva:

1947 után azok a zsidók, akik beléptek a kommunista pártba, nem csupán azért adták fel zsidó identitásukat, mert a Párt ezt követelte, és nem is csupán azért, mert féltek, hogy az egykori kisnyilas kommunista párttagok feljelentik őket, hanem azért is, mert hittek abban, hogy az új világban a származásnak és az egykori vallásnak már nem lesz semmi jelentősége.

A legérdekesebb ezzel kapcsolatban, hogy 1947 után a kommunista párttagok között a zsidó származásúakat nem csupán az antiszemiták tartották nyilván, hanem az abszolute antizsidó Rákosi Mátyás, aztán pedig Kádár János is, tehát a legfőbb magyar pártvezetők. Rákosinak semmi zsidó tudata nem volt, semmi nyoma annak, hogy a legkisebb mértékben is megérintette volna a Holokauszt traumája, ugyanakkor taktikából – a magyar nép antiszemita hajlamát feltételezve – igyekezett olyan vezetőket kinevezni szimbolikus pozíciókba, akik mindenki számára nyilvánvalóan nem zsidók voltak. Például az államfői posztra Rónai Sándort (1950-1952) és Dobi Istvánt (1952-1967). Az államfő Kádár alatt sem lehetett zsidó származású (Dobi István, Losonczi Pál, Németh Károly, Straub F. Bruno). Magyarországon kifejezetten antiszemita kampány a kommunista időszak alatt nem volt (nem úgy, mint a Szovjetunióban és Lengyelországban), de például Aczél György, aki maga is zsidó származású volt, gátlás nélkül használta a zsidó kártyát, amikor a népi ellenzéket az urbánus ellenzék állítólagos zsidó mivoltával heccelte.

A képen Aczél György, aki talán a jellegzetes magyaros bajuszával is feledtetni akarta zsidó származását – természetesen hiába, hisz az antiszemitákat nem lehet ilyen gesztusokkal megtéveszteni.


Szólj hozzá!

Címkék: magyar történelem zsidó Holocaust orál history

Svetislav Basara: A föld szíve

2016.07.12. 17:05 vargarockzsolt

fold.jpgTömény hülyeség, szerb posztmodern játék a Nietzsche nevű mémmel. Kicsit perverz, kicsit abszurd, felrúg mindent, ami politikailag korrekt, de szellemes.
Kedvenc részem volt a 21. századi interjú Nietzschével és a Nietzschéről mondták. Ez utóbbiból idézek:

MICHEL FOUCAULT: Semmilyen Nietzsche nem létezik. Csak bajusz van! A bajusz többet elárul Nietzschéről, mint az összes ürességtől kongó tanulmánykötet…

SIGMUND FREUD (1894): A történelemben még soha senki nem merült el olyan bátran pszichéjének legmélyebb rétegeiben, mint ahogy azt Fridrich Nietzsche tette.

GILLO DORFLES: …Nietzschének a bajusz az, ami a muzulmán nőknek a csador. Vagy, árnyaltabb hasonlattal élve, az, ami Kína számára a kínai nagy fal, korlát, amely egyrészt megakadályozza a belső stabilitás megingását, másrészt pedig megállítja a külső világ végzetes hatásainak a beáramlását. A kínai falra egyébként úgy is tekinthetünk, mint Kína bajuszára…

SIGMUND FREUD (1902): Nietzsche ismereteinek értékét jelentős mértékben csökkenti a visszafojtott szexualitásból eredő pszichotikus tartalmak hatása. Ö, tulajdonképpen fordított Ödipusz-komplexusban szenved. Le szeretne feküdni az apjával és meg szeretné ölni az anyját…

SAVADOR DALI: Ezúttal nem fogom hangsúlyozni a Nietzsche bajusza és az én bajuszom közötti különbséget. […] Bárhogyan is legyen, teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy ezt a korszakot mindössze három bajusz fogja túlélni: Nietzschéé, Hitleré és az enyém, amelyek minden bajusz kvintesszenciáját, a bajuszviselés ideálját képezik.

SIGMUND FREUD (1904): Most már bizonyosan leszögezhetjük, hogy a szifilisztikus folyamat kimagasló szerepet játszik Nietzsche filozófiájában. Művének népszerűsége sokat köszönhet annak a sajnálatos ténynek, hogy a szifilisz még mindig nagyon elterjedt Európában. Nietzsche tulajdonképpen a szifiliszesek filozófusa.

EMIL CIORAN: Nietzsche! A tizenkilencedik század legnagyobb átverése. Nem azt mondom, hogy nem létezett egy ember, akinek Nietzsche volt a családi neve. De neki egyszerűen sem ereje, sem ideje nem volt elkövetni mindazt, amit neki tulajdonítottak. Filozófiája egy fityinget sem ér. Aforizmák! Fragmentumok! Retorika!…

SIGMUND FREUD (1905): Nietzsche! Hallottam róla! De semmit sem olvastam tőle. Kutatásaim teljesen ellentétes irányban folynak.

XII. PIUSZ PÁPA: Nietzsche disznó! Emellett még protestáns is! Luther Márton hittagadásának egyetlen lehetséges következménye.

SIGMUND FREUD (1909): Nietzsche! Ki is az? Emlékeztessenek kérem!

RENÉ MAGRITTE: Nietzsche a filozófia Picassója.

Szólj hozzá!

Címkék: filozófia esszé posztmodern Nietzsche szerb regény

Varga Ágota: Aczél-történetek

2016.05.31. 16:47 vargarockzsolt

aczel.jpgA könyv alcíme: Beszélgetések tiltott, tűrt és támogatott kortársakkal Aczél Györgyről és a Kádár-korszakról.
A tartalma: előszó, 12 interjú*, utószó, kronológia és névmutató.

Ki volt Aczél György? Ez a kérdés valójában megválaszolhatatlan, hisz**. Azt biztosan tudjuk, hogy az 1956 és 1990 közötti rendszer, azaz a Kádár-rezsim kultúrpolitikájának legfontosabb irányítója volt – a maga korlátai között.
Aczél György nem volt szabad ember, akármekkora hatalma is volt, igazából a mindenkori mozgásterét a szovjetek, Hruscsov és Brezsnyev, és kisebb részben Kádár János és az MSZMP jelölték ki. Sok múlott rajta, egzisztenciákat emelhetett fel és taposhatott el, de hatalmának forrását nem saját képességei, hanem a szovjet és magyar hadsereg fegyverei adták.
Aczél György megítélése a mai politikai és kultúrpolitikai közgondolkodásban kifejezetten ellentmondásos.

Azok, akik ma legjobban gyűlölik, akik az ördög megtestesülésének tartják, politikája örökösének tekinthetők, hisz***. Az aczéli politika jellemzője volt a gátlástalan manipuláció, a hazudozás****, ez is folytatóra talál körükben, a szélsőjobb oldalon, lásd például. Az ő véleményük nem jelenik meg ebben a könyvben. Nem vállalták, hogy tételesen, ellenőrizhető módon mondják el emlékeiket és kifogásaikat arról az Aczél Györgyről, akivel egykor sokan közülük személyes és ideológiai kapcsolatban is álltak.
Hívei, elvtársai, akik Eötvös József és Klebelsberg Kuno neve mellett emlegetik az övét – a periférián vegetálnak, és bár mentegetik egykori főnöküket, ezzel csupán saját maguk számára keresnek mentséget a kollaboráció vádjával szemben. Közülük többen is megszólalnak*****.
A legradikálisabb hazai politikai ellenfelei annak idején az egykori 1956-os elítéltekből és a szamizdatos értelmiségiekből verbuválódott demokratikus ellenzék volt, Konrád György a saját nevében, de lényegében az ő képviseletükben van itt jelen.
Az emigrációba kényszerült-kényszerített értelmiségieket Heller Ágnes és Herskó János képviseli, míg a hazai értelmiséget Jancsó Miklós és Popper Péter.
Rajtuk kívül olvasható még beszélgetés Aczél György két lányával és unokájával is.

Milyenek az interjúk? Miközben Aczél híveit olvastam, undorodtam, mikor Popper Pétert, akkor sokat nevettem. Az Aczél lányokat sajnáltam, Heller Ágnessel és Konrád Györggyel néhol vitatkoztam magamban, de alapvetően az ő véleményükkel értettem egyet. Lényegében ezek az interjúk sokkal többet elárulnak az interjúk alanyairól, és a Kádár-korszakról, mint magáról Aczél Györgyről. Tanulságos és néhol szórakoztató ez a könyv mindazok számára, akik érdeklődnek a 20. századi történelem iránt.

Aczél Anna, Aczél Ágnes, Szőcs Máté, Agárdi Péter, Vámos Tibor, Tétényi Pál, Popper Péter, Herskó János, Jancsó Miklós, Heller Ágnes, Konrád György, Koltai Dénes
** …minden ember: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces, messze fény….
***  Mi lenne más az Alaptörvényben rögzített monopolhelyzetű Magyar Művészeti Akadémia, mint az egyetlen kizárólagos ideológia intézményes megtestesítője?
**** Ennek egyik jellemző példája volt az az eset, amikor az 1985-ös monori ellenzéki tanácskozást követően Konrád Györgynek azt üzente, hogy Miért áll szóba olyan fasisztákkal, mint a népi írók?, Csoóri Sándornak meg azt, hogy Mit keres a zsidó demokratikus ellenzékiek között?
***** Agárdi Péter, Vámos Tibor, Tétényi Pál, Koltai Dénes

Idézetek:

Ízléstelennek tartom, amikor a gyerekek elemzik, megítélik nyilvánosan a szüleiket.

54. oldal Aczél Ágnes

A tíz év során, amíg a pártközpontban dolgoztam, én is olvastam néhány könyvkéziratot, amiről a véleményemet kérték. Volt, amire azt mondtam, hogy meg lehet, sőt meg kell jelentetni, siker esetén kaptam is ezért egy-két utólagos dedikációt, és az is előfordult, hogy inkább úgy döntöttem: én – különböző okokból – nem javaslom publikálni.

108. oldal Agárdi Péter

…szerintem az elmúlt kétszáz évben három nagy formátumú művelődéspolitikus volt a magyar kultúra történetében: Eötvös József, Klebelsberg Kuno és Aczél György.
[…]
…azt kell mondjam: mindhárom egyéniség a tettei révén mégiscsak egy progresszív kultúrpolitikai hagyatékot képez.

115. oldal Agárdi Péter

[Popper Péter] Történt egy másik furcsa eset is: megszólalt a telefon. Aczél. „Van egy érdekes, nem hivatalos külföldi vendégem. Nem akar átjönni?” – kérdezte. Átmentem, ott volt egy olasz, bemutatkozott, Giorgo Napolitanónak hívták, az olasz kommunista párt főtitkárhelyettese volt. Enrico Berlinguer helyettese. Derűs, röhögős figura. Kérdeztem is tőle, hogy „Miért van magának ilyen jó kedve? Mitől? Hát sorban bukunk.” Mire Napolitano ezt felelte: „Eleget mondtuk maguknak, hogy szakadjanak el a szovjet vonaltól, mert az biztos kudarc, de beláttuk, hogy geopolitikai okok miatt nem tudnak leszakadni. Így aztán meg kellett várni, míg Oroszországban bukik a szocializmus, vele buktunk mi is, maguk is, most ez van.” Mondom: „És mi lesz?” "Nézze, most megszűnik a nyugati országokban a szovjettől, a kommunista terjeszkedéstől való félelem. Húsz éven belül fel fogják számolni az összes szociális intézkedést, ami felszámolható, és amit csak azért hoztak, mert féltek a kommunizmustól, a munkásmozgalomtól. Vagyis megint nagyon szét fog nyílni az olló – mondta akkor Napolitano – a rendíthetetlen gazdagság és a nyomor között. De hát ez sok ezer éve megvan. Maga meg én már nem éljük meg, de egy kis idő után öt nyugtalan fiatalember összeül egy szobában, egyikük maga elé tesz egy árkus papírt, és írni kezd: >>Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete.<< Ezt mi már nem láthatjuk, de ez lesz a vége."
[Varga Ágota] – Így gondolja maga is?
[Popper Péter] – Nem, én pesszimistább vagyok. Szerintem Magyarország nyílegyenesen megy a káosz és az anarchia, a kormányozhatatlanság felé. Iyen történelmi példák már nagyon sokszor előfordultak, és mindig úgy értek véget, hogy feltűnt egy, valamilyen hatalom által támogatott, erős ember, aki demokratikus úton hatalomra került, majd rögtön megszüntetett minden demokratikus intézményt, és csinált egy rendteremtő diktatúrát. Kezdetben az emberek megváltóként fogadták, hogy végre rendet csinál az országban, aztán eg idő után rájöttek, hogy ez nem fenékig tejföl. Ez volt Napóleon, a Weimari Köztársaság bukása után Hitler, a cári uralom után Lenin és Sztálin. Reális veszélynek tartom, hogy addig-addig züllik az ország morálisan, adminisztratíve, amíg elviselhetetlen lesz az élet, és akkor valamilyen hatalom erőszakkal rendet teremt. Kezdetben imádni fogják, később utálni. Magyarország e felé megy, és nem látok olyan politikust, akiben hinni tudnék, akiben látnám az intelligenciát, a kommunikatív képességet, a koncepciót, hogy miként lehet egy ilyen strukturálisan széthulló országban rendet teremteni.

190-191. oldal Popper Péter

[Popper Péter] Amikor én igazságügyi szakértőként dolgoztam, mindig azt mondta a bíró: „Szakértő úr, a maga véleménye tele van ellentmondásokkal.” "Bíró úr kérem, az ember lelke tele van ellentmondásokkal, ezt tükrözi az én szakértői véleményem is."

193. oldal Popper Péter

[Popper Péter] Ismertem egy ronda fasiszta fickót Sopronban, ahonnét az egyik feleségem származott, nagy feljelentő nyilas pasi volt. Közeledtek az oroszok, mindenki menekült nyugat felé. Ő nem. Lábát kinyújtva ült egy karosszékben, és bagózott. Véletlenül tanúja voltam egy beszélgetésnek: „Maga nem szedelőzködik?” "Én nem", mondta. De hát itt lesznek mindjárt az oroszok. Kommunizmust csinálnak." Mire ő: „Lehet. Na és? Szar emberre mindig szükség van.” Zseniális pasi volt. A kommunistáknak épp úgy kellenek a szar alakok, mint a nyilasoknak.

196. oldal Popper Péter

[Herskó János]: Jó kis történet: amikor valaki panaszkodott Aczél elvtársnak, hogy megcsalta a neje, akkor Aczél az illető hölgynek mondta, hogy válasszon a két férfi közül (ugyanis a szerető is előkelő ember volt): „Maga egy intelligens ember, nő, hát válasszon!” – kérte Aczél. Mire a nő: „Választottam Aczél elvtárs.” Kérdezi Aczél, hogy melyiket. Azt mondja a hölgy: Mind a kettőt." Ez a Pozsonyi úti eszpresszóban történt, a lakása közelében.
[Varga Ágota]: – Ilyen ügyekkel fordultak Aczél Györgyhöz?
[Herskó János]: Igen, volt aki ilyen ügyekkel.

210. oldal Herskó János

[Jancsó Miklós Aczél Györgyről]: Amikor Itáliában éltem, egyszer azt mondta nekem Aczél: „Nem tudná elintézni, hogy a pápa írjon nekem?” Mondom: „Micsoda? A pápa írjon magának egy dedikációt? Nem, azt nem tudom elintézni.” Róma kis város, de azért nem annyira, hogy én bemenjek a pápához, hogy dedikáljon valamit Aczélnak.

234. oldal Jancsó Miklós

[Heller Ágnes Aczél Györgyről]: Alapjában ugyan élvezte a hatalmat, de nem volt igazán hataloméhes figura. Közben rájöttem, hogy a sznobizmusa miatt lehetett fontos neki. Azt hiszem, életének az volt a tetőpontja, talán a legboldogabb pillanata, amikor ő hívhatta fel Illyés Gyulát, és megmondta neki, hogy Déry Tibor meghalt. Abban a pillanatban úgy érezte, a magyar kulturális elithez tartozik, a legkiválóbbak közé.

255. oldal Heller Ágnes

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem cenzúra kultúrpolitika

Bíró Zsuzsa: Mallarmé macskái

2016.05.31. 16:28 vargarockzsolt

macskai.jpgA szerzőről:
Bíró Zsuzsa forgatókönyvíró és dramaturg. Olyan filmek kötődnek a nevéhez, mint a Mándy Iván elbeszélésekből összegyúrt, Sándor Pál rendezte Régi idők focija (1973) vagy a Kosztolányi novellából készített, Gárdos Péter rendezte Tréfa(2009). Dramaturgként több mint negyven, forgatókönyvíróként több mint 15 magyar film elkészítésében közreműködött 1958 és 2010 között. A magyar filmgyártásban mindenki ismeri a nevét, az irodalom szeretői közül viszont csak azok, akik a Liget folyóirat hasábjain olvasták az írásait. Két könyve jelent meg: Mallarmé macskái (2002); Apák mozija (2006)

A könyv hét esszét tartalmaz, amelyeknek a hősei 19. és 20. századi értelmiségiek: Semprun és Havel, Nizan és Sartre, Saint-Exupéry, Drieu la Rochelle és Aragon, George Steiner, Heidegger és Hannah Arendt, Mme de Staël. A nevek egy része közismert, önmagáért beszél, néhány név viszont csak az irodalomtörténetet és a történelmet professzionális szinten ismerők számára mond valamit. Drieu la Rochelle-ről például még soha az életben nem hallottam.
Az írások az értelmiségi szerepvállalásokat járják körül. Az írók, költők, filozófusok és a hatalom kapcsolatáról szólnak. Leginkább a kommunista és fasiszta ideológiák által megfertőzött értelmiségiek elcsábulását és kiábrándulását ismertetik történelmi hátterek előtt felrajzolt életrajzokkal.
A könyvről érdemes elolvasni Bikácsy Gergely kritikáját – nem osztom mindenben a véleményét, de jó összefoglaló. Abban biztosan igaza van, hogy furcsa, hogy a kötet végén a szerző felsorolja a forrásként felhasznált művek fordítóit, de az eredeti források szerzőit nem. A Heideggerről és Hannah Arendtről szóló esszé forrására rátaláltam Elzbieta Ettinger: Hannah Arendt – Martin Heidegger, azt el is olvastam, annak alapján azt mondom, hogy nincs plagizációról, koppintásról szó, de a források nekem akkor is hiányoznak. Ezért akár le is vonhattam volna a könyv osztályzatából.

A könyv tehát esszéket tartalmaz, de ezekre rányomja a bélyegét a szerző foglalkozása: a stílus igényes, de a történetek bulvárosan felépítettek, dramaturgiailag kihegyezettek. Kicsit úgy lehet elképzelni, mint Nyáry Krisztián írásait, de nem két-három oldalon zanzásítva, hanem negyven-ötven oldalon kibontva. Van akit ez idegesít, engem szórakoztatott. Mielőtt elkezdené olvasni az ember, érdemes belenézni a Ligetben közölt írásokba – ha az bejön, akkor érdemes a könyvbe belekezdeni.

A könyvet a Szabó Ervin Könyvtár kőbányai fiókkönyvtárából kölcsönöztem ki, és meglepetésemre egy dedikált példányra akadtam.
Juditnak és Csabának, tulajdonképpen bemutatkozásként. B. Zsuzsa 2002. szept. 2. – ez olvasható benne. Nem tudom, hogyan jutott a könyvtárba ez a példány – hagyatékból, ajándékként? Mindenesetre nem volt jó érzés látni, hogy a tulajdonosai lemondtak róla.

Karcok:

ae.jpg

Hannah Arendt zöld ruhája ma már kultúrtörténeti adat. Heidegger a leveleiben emlegeti. Hans Jonas a memoárjaiban. A 18 éves Hannah így jelenik meg a kissé ódivatú, nyárspolgári marburgi egyetemen. Königsbergből és Berlinből jön, divatos zöld ruhában, fantasztikus sötét szemmel néz az emberekre. Más, mint a többiek Hans Jonas, a diákkori jóbarát H. A. szuggesztív egyéniségéről, lényeglátásáról, érzelmei mélységéről beszél. És megemlíti, hogy ugyanakkor meghatóan félénk és gyerekes volt. Egy romantikus manzárdszobában lakott szobatársnőjével, egy kis egérrel, amelyet a tenyeréből etetett. Ő és az egér egyformán magányosak voltak… – meséli Hans Jonas
[…]
„Amikor üvölt a vihar a kunyhóban, akkor pihenésül egy sötét szemű fiatal lány képe előtt álmodozom, aki esőköpenyben, kalapját mélyen lehúzva a homlokára, először lépett be a terembe, és kérdéseimre csak egy-egy kurta, alig hallható igennel vagy nemmel válaszolt…” – írja 1925-ben, szerelmük első nyarán, todtnaubergi vakációjáról Heidegger a távoli kedvesnek.

Akkor már több hónapi szerelem és konspiráció van mögöttük. Ha viszonyuk kitudódna, Heideggert kirúgnák az egyetemről, és nyilván Elfride [Heidegger felesége] is otthagyná. A játékszabályokat tehát – erről már szó esett – első perctől kezdve ő diktálja. A kezdeményező is ő volt.

Íme, részletek az első levélből:

„1925. II. 10.

Kedves Arendt kisasszony!

Ma este még el kell jutnom magához, a szívéhez kell szólnom.

Legyen köztünk minden egyszerű, világos és tiszta. Akkor kiérdemeljük ezt a találkozást. Hogy maga a tanítványom lett, hogy én a tanárja vagyok, az csak alkalmat adott ahhoz, ami történt.”

Még kisasszonynak szólítja, még magázza. „Én sohasem fogom magát birtokolni, de mindig része lesz az életemnek.”
[…]
Gondolom, H. késő este írja levelét, amikor már alszik a család. Rettentő feldúlt, akarja-nem akarja, lelkifurdalás gyötri (akkoriban a bűnbeesésről szóló Luther-kommentárokról ad elő), boldog és szorong, mi is történt? Egy tanítványa, egy fiatal lány, esőköpenyben, és a köpeny alatt izgató zöld ruhában, félénken beállított a fogadóórájára. Ö hívta? Magától jött? A levél azt sugallja, hogy rászánta magát, Safranski szerint Heidegger hívta. Végül is mindegy. Gondolom, hetek óta köztük volt már ez, ez a vihar előtti csend, amelyet tekintetek, hangsúlyok, véletlen találkozások, töredezett dialógusok töltenek be… Banális dolog, egyszerűbb volna azt mondani, hogy Heidegger hülyén belezúgott egy tanítványába, de ez méltatlan hozzá és az esethez: élete legnagyobb szenvedélye lesz ez a kapcsolat, ő fogja így jellemezni, később is, akkor is, ha majd vallomást tesz a feleségének. De most még 1925. február 10-e van. Heidegger befejezi Arendt kisasszonyhoz írott levelét. Még bocsánatot kér tőle, mert – idézem
„egy pillanatra megfeledkeztem magamról”. Skizofrénia. A messkirchi ministránsfiú bocsánatot kér, az egyetem Don Juanja kiszemeli zsákmányát. A befejező sorokat Heidegger harmadik, legvalódibb énje, a Lét és idő alkotója írja:
„Egyszer majd hadd illessem sima homlokát egyetlen csókkal, hálából a lényében lakozó fényességért, amely a munkámra is átsugárzik.

Örüljön, maga jóságos! A maga M. H.-ja.”

Biró Zsuzsa: Mallarmé macskái
Liget Műhely, Budapest 2002
177-181. oldal

hei.jpg

1967. július 24-én a freiburgi egyetem nagy előadótermében, az Auditorium maximumban Paul Celan több mint ezer hallgató előtt felolvas a verseiből. Az első sorban ott ül Martin Heidegger is. Celan 1948-ban Bécsben, akkori nagy szerelme, Ingeborg Bachmann inspirációjára tanulmányozza a Lét és időt, és később a többi művet, elsősorban a Hölderlin-értelmezéseket. A művek vonzzák, alkotójuk náci múltja elborzasztja. Freiburgba mégis a megismerkedés lehetősége csábítja, bár a helyszínen kétségek rohanják meg, hogy valóban akarja-e ezt a találkozást.

Heidegger mindenesetre akarja. Már az ötvenes évek óta figyelmesen követi Celan munkásságát, a német nyelvű költészet egyik legnagyobb mesterének tartja, tud életéről és kínjairól, tudja, hogy a michailowskai náci lágerben ölték meg a szüleit. Arról is tudomása van, hogy a költő jóformán az egész elmúlt évben pszichiátriai kezelés alatt állt. Ezért az a véleménye, hogy igen üdvös volna, ha Celan a Fekete-erdőbe is ellátogatna. Nem fejti ki, miért volna üdvös, de feltételezem, hogy segíteni akar a lábadozón, és mi adhatna üdvösebb és heideggeribb vigaszt, mint a Fekete-erdő és a felláp?

H. előző nap bejárja a freiburgi könyvesboltokat, intézkedik, hogy jól látható helyekre tegyék ki Celan műveit, hadd örüljön, ha sétálgat a városban. A felolvasás előtt az egyetem egyik professzora, Gerhart Baumann bemutatja őket egymásnak, valaki fényképet akar készíteni róluk, megörökíteni, amint a gondolkodó a poétával találkozik, de Celan felugrik, és kijelenti, hogy nem hajlandó közös fényképen szerepelni Herr Heideggerrel. Heidegger úr derűs marad, Celan néhány percre eltűnik, majd visszajön, és közli, hogy mégis beleegyezik a dologba. Ekkor azonban már senkinek sincs kedve hozzá.

Az előadás után leülnek egy pohár borra, békésen csevegnek, és Celan elfogadja Heidegger invitálását másnapra, fel a hegyre. Később, amikor Heidegger már hazament, váratlanul meggondolja magát. Ezzel az emberrel nem tud együtt lenni – mondja Gerhart Baumannak, nem akar vele találkozni, mert nem tud nem gondolni a múltjára.

Másnap reggel mégis felmegy vele Todtnaubergre, a hegyre, amelynek neve szintén úgy hangzik, mint egy átok, mert benne van a halál (Tod), a jajkiáltás (au) és a kényszermunkásokat foglalkoztató szervezet (Todt). Ezen a baljós csengésű halálsikoly-hegyen van az a híres kunyhó, a menedék, aminek építésében több mint negyven évvel ezelőtt Heidegger saját kezűleg vett részt, ahol a Lét és időt megírta, és ahonnan csak lefelé vezetnek az utak. Akkoriban már a marburgi egyetem rendkívüli filozófiai professzora volt, két kisfiú apja, kellett a nyugodt hely, ahol írhat és gondolkodhat, kellett az erdő, a növények, a láp, a rusztikus körülmények, a parasztok társasága, amit gyerekkorában annyira megszokott. Mindez most is kell még. Előző évben, Hannah Arendt hatvanadik születésnapjára, egy őszről szóló verset és egy képeslapot küld, látképet a kunyhóból. Arendt tisztában van e magánszimbólumok jelentőségével, köszönőlevelében azt írja, hogy a vers és a szépséges kút képe a lehető legnagyobb örömöt okozta neki, a látvány sokáig elkíséri majd. A kút szépsége nem nagyon észlelhető egy másik fotón, amelyet én láttam, jobban feltűnik az a kissé pocakos, kissé kopasz öregúr, rossz szvetterben, aki kezében egy csorba fehér vödörrel távolodik a kúttól, tartásában virgonc büszkeség: Martin Heidegger vizet hord!
Bíró Zsuzsa: Mallarmé macskái
159-160. oldal

Első megjelenés fényképpel:
Liget, 2008 AUGUSZTUS 15.
http://ligetmuhely.com/hazateres/


További karcok még itt.

Szólj hozzá!

Címkék: esszé kultúrtörténet kortárs magyar Európa

Elzbieta Ettinger: Hannah Arendt – Martin Heidegger

2016.05.31. 16:15 vargarockzsolt

arendt_heide.jpg„A valóság más és több, mint a tények és az események összessége, amely egyébként ellenőrizhetetlen. Aki azt mondja, ami van, mindig történetet mond el, és ebben a történetben az egyes tények elveszítik esetlegességüket, és egyfajta emberileg felfogható jelentést nyernek.”
Hannah Arendt

Elzibeta Ettinger nagyszerű könyve történetet mesél el, elfogultan, de én hiszek neki. A mű a megjelenésekor botrányt kavart, de ez esetben a botrány nem a bulváros történet, hanem a bálványdöntés miatt tört ki.

A mese arról szól, hogy 1920 őszén a 18 éves Hannah divatos zöld ruhában, fantasztikus sötét szemekkel, megjelenik a kissé ódivatú, nyárspolgári marburgi egyetemen, ahol a diákok bálványa, az európai filozófia új csillaga, a fantasztikus kisugárzású Martin Heidegger professzor azonnal felfedezi őt – és hiába családos ember, felesége és két gyermeke is van – azonnal elcsábítja. Titokban találkozgatnak, ameddig Heideggernek kedve tartja, aztán amikor ráun, vagy inkább túl veszélyesnek érzi a tanítványával folytatott titkos viszonyt, dobja őt, elküldi professzor társához Karl Jaspershez, Heidelbergbe. A levelezés még éveken át folyik közöttük, és ha Heidegger magához rendeli, Hannah mindig rohan.
Egészen addig, amíg Heidegger a marburgi egyetem rektoraként hűséget nem esküszik a náciknak. Heideggert az antiszemitizmusa, a modernitással szembeni megvetése, a vezérkultusza törvényszerűen vezette nemzetiszocialisták táborába, ahol a párttagságát egészen az összeomlásig, 1945-ig megőrizte. Csupán egy évig volt rektor, de az alatt az egy év alatt is részese volt a zsidó származású egyetemisták és professzorok elűzésének – köztük egykori mesterének, Edmund Husserlnek, is, aki a kiűzetés szégyenbe belehalt. Addigi legjobb barátjával, Karl Jaspersszel is megszakította a kapcsolatot, mivel annak zsidó származású felesége volt. Hannah Arendt ezek után 15 éven át nem állt szóba Heideggerrel.
A nagy kibékülés 1950-ben történt meg, Heidegger még a feleségének is bemutatja. Persze volt mögötte hátsó szándék. Nem csupán az egykori rajongó tanítványát akarta újra bűvkörébe vonni, hanem Hannah növekvő filozófiai hírnevét, közéleti tekintélyét felhasználva próbálta elérni, hogy visszakapja az 1945-ben a náci múltja miatt megvont egyetemi katedráját. Sikerrel járt. Miközben sorozatosan megtagadta, hogy politikai múltjától elhatárolódjon.
Kapcsolatukat csupán egyetlen dolog árnyékolja be. Hannah Arendtnek megjelenikA totalitarizmus gyökerei című műve, amely megmutatja, hogy az egykori tanítvány már korántsem olyan ostobácska diáklány, mint ahogy azt a mester szeretné látni – ezért aztán újabb 20 évre megszakítja vele a kapcsolatot – csak levélben hajlandó vele érintkezni.
Az újabb kibékülés majd 1969-ben következik be, és ezután Hannah Arendt 1975-ös haláláig rendszeresen leveleznek, találkoznak.
Egy jellemző epizód, amikor Heideggernek anyagi gondja támadnak, a leghíresebb művének, a Lét és időnek a kéziratát akarja áruba bocsátani. Ez ügyben ír is Arendtnek, aki azt tanácsolja, hogy – ismerve Heidegger hazafias felfogását – valamely német egyetem vagy alapítvány számára kínálja fel megvételre. Heidegger, aki korábban arra hivatkozott, hogy azért kéri Arendt segítségét, mert nem ért az üzlethez – kimondatlanul is feltételezve Arendt zsidó származásának üzleti érzékkel és kapcsolatokkal összefüggő képességét – ezt elutasítja, és mindenképpen Amerikában szeretné árúba bocsátani a kéziratot, mivel ott több pénzt kaphat érte. Heidegger, aki egész életében megvetette Amerikát és a bálványait – a pénzt és a technikát – nem szégyellte, hogy dollárt fogadjon el, és hogy országát megfossza egy nemzeti kincstől.

Mi lehetett, ami összekötötte ezt a két embert? Ettinger könyve felkínál egy lélektani magyarázatot, ami számomra hitelesnek látszik. (Hannah Arendt halálig szerelmes volt Heideggerbe – ez egy múlhatatlan, minden akadályon felülemelkedő szerelem volt.) Túl ezen, a 20. század első felének európai történetéről is érdekesen és hitelesen szól ez a könyv, amit a filozófia, a lélektan és történelem iránt érdeklődő olvasóknak jó szívvel tudok ajánlani.

Szólj hozzá!

Címkék: filozófia életrajz Heidegger Hannah Arendt Karl Jaspers Edmund Husserl

Mészöly Miklós: Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról

2016.05.31. 16:08 vargarockzsolt

ballada.jpg1. Pannon töredék
Gyönyörűséges, egyszerre erotikus és imádságos barokk prózával indul a családi legendárium a Kazinczy-kortárs törpe termetű, világszép Tompos Anna Ónagyanyáról, és az ő férfi és nő barátairól, az abszolutista Habsburg uralom idejéből. Aztán a kisregény felénél érkezik az éles váltás, az 1956-os forradalmat követő megtorlás családi vonatkozása lesz a téma, egy rejtélyes bolgár szálat is érintve, egészen a halálos végkifejletig.
A történet vége tragédia, de a figyelmes olvasó eljuthat a katarzisig: az isteni gondviselést vagy genetikus meghatározottságot, és a történelmi szükségszerűséget vagy áldozati kiszolgáltatottságot egyaránt képes felülírni az emberi szellem integritása, szabadságvágya.

A cím értelmezéséhez: Mészöly pátriája a Dunántúl, a római gyökereket mediterrán kultúrával ötvöző elképzelt-vágyott Magyarország. Ez Pannónia, a táj, amelynek lehetséges kiteljesedése a különös, furcsa Tompos Annában jelenhet meg, akinek „philosófiája” persze családja előtt is bűnös titok.
A töredékről Adorno írja: „A töredék a halál beavatkozása a műbe. Miközben szétrombolja, egyben megfosztja a látszat szépségtapaszától.” A töredék tehát őszinte, szembesít a tökéletlenséggel, a halállal, ugyanakkor a töredékben ott van a hiány, azzal lesz teljes, a ki nem mondott lehetséges szabadsága nyitja meg az olvasói-befogadói értelmezést. A töredék líra, túl van a racionalitáson.

2. Ballada az úrifiúról és a mosónő lányáról
Alig negyven keskeny oldalnyi szöveg, de szinte feldolgozhatatlanul gazdag motívum-hálóval.

„Reggel hétkor kivégzésre fog sor kerülni. Ezért gyülekezünk. Végig fogjuk nézni a kivégzést. Közülünk fognak kivégezni valakit, de ő még nem tudja. Azt hiszi, ő is néző lesz. A helyet, ahol gyülekezünk, nem tudom leírni. Lehet, hogy a házunk… érzem anyám jelenlétét. Pánikban vagyok. Valamit összerondítottam, és most nagy igyekezettel pucolom vagy dugdosom, mert hétkor meg kell jelennem a kivégzésen. Várjuk az embert.”
/V. S. Naipaul/

Ezzel az elképesztő mottóval indul, és innen csak asszociáljunk Kafkára vagy Nabokovra, érezzük a pánik szorítását, de léphetünk az idézet eredeti helyére, V. S. Naipul A nagy folyó kanyarulatában című regénye felé is, ahol egy másik helyen például ezt lehet olvasni:

„Ha az ember bajról beszél, akkor feltételezi, hogy törvények és szabályok vannak, amelyeket mindenki elismer. Itt azonban nem volt semmi. Valamikor rend volt, de becstelenségekkel és kegyetlenségekkel terhes rend – ezért rombolták le a várost. Mi ezeken a romokon éltünk. Szabályok helyett most hivatalnokok voltak, akik mindig be tudták bizonyítani, hogy nincs igazad, úgyhogy a végén mindig fizetned kellett.”

A végén itt is fizetni kell, de a történetnek megvan az íve, amely a széteséstől a lázálomig tart, miközben 1936, 1952 és 1990 között csúszkálunk az időben, és elmerülünk még a cigány mitológiában is, hogy a tulajdonképpen egészen egyszerű cselekményű történet reménytelenül kibújjon minden leegyszerűsítő értelmezés vagy megfejtés lehetősége alól.

Talán egyszeri olvasásra túl sok, egy hosszabb elbeszélés ennyit nem bír el, illetve a szöveg elbírja, hisz az folyamatosan szerveződik, csupán az olvasó erejét haladja meg, hogy kövesse az újabb is újabb utakat megnyitó labirintust.

 

Szólj hozzá!

Címkék: klasszikus magyar novellák

Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

2016.05.31. 16:03 vargarockzsolt

darvasi.jpgJó könyv ez. Kicsit szomorú.

1. Az első ciklus Isten. Realizmus, blaszfémia vagy káromkodásból katedrális.
„Sok volt a macska a kertben. Úgyhogy most zárva tart a templom.” Ha meg nyitva van, akkor összedől. Lehet másutt is keresni (Istent), például a Down-kóros lány vagy a tolókocsis gyerek nevetésében, de ezek csak pillanatok. A transzcendens a hiányával van jelen. És ez így rendben is van, azaz én is ezt gondolom, de hát ez irodalom, nem filozófia vagy teológia. De abban (az irodalomban) sincsen hiba.
Ezek a novellák pontosak, tökéletesen felépítettek, a történetek ott kezdődnek, ahol a lényeg kezdődik, és ott érnek véget, ahol folytathatatlanná válnak. Arról szólnak, amiről beszélni lehet és beszélni kell, és arról hallgatnak, amit nem lehet kimondani. (Nem lehet kimondani, hogy fáj.)
A stílus tökéletes. A Virág Tarr Bélát (A torinói ló) idéző, de nem utánzó(!) minimalizmusa, az Egy templom kitakarítása egyszerre Hajnóczyt és Krasznahorkait idéző, realizmus mögé bújó szertartásos látomásossága, a Dobszó ápoltaknak abszurd tárgyilagossága alatt rejtőző kétségbeesett kegyetlensége pontosan úgy szólal meg, ahogy kell.
Ezek a novellák hibátlanok, szörnyűek, a magyar irodalom legmagasabb színvonalú prózai hagyományaihoz kapcsolódnak – megemlíteném még Kosztolányi és Tar Sándor nevét is.

2. Gondolkoztam rajta, van-e haza? (Haza a magasban* ) Hát nincsen. Úgy nincsen, hogy mindenkinek, mondjuk minden magyarnak az otthona volna. Nekem és neked azért van hova hazamenni, innen lehet olvasni egyenként ezeket a novellákat, a második ciklust.
A Zuhanás szürrealista realizmusa, az A takarítónőm, akit Elenának hívtak és az Élmunkagroteszk humora, a Cornelia Vlad szomorú toposzokból építkező realizmusa és a Plázareménytelen csattanója igaztalanul sötét képet rajzolna erről az országról, ha lehetne és kellene igaz körképet adni arról, ami nincs, ami széthullott darabjaira.
* Karolva könyvem kebelemre,/nevetve nézek ellenemre./Mert ha sehol is: otthon állok/mert az a való, mit én látok

3. Csal vagy Család? A ciklus 14 novellájából 9 úgy ment e mellettem, hogy legfeljebb bosszankodtam a szerintem olcsó és hatásvadász megoldások miatt, és nem maradt meg semmi belőlük bennem. De volt öt olyan írás, ami megfogott: a Mert mi nem vagyunk dánok keserű humora, az Amit észre kell venni, és amit nem bölcsessége, a Pénztárca remek helyzetképei, az A pénzbehajtó is ember abszurditása, az Anya és Apa túl akarják élni szépen felépített optimizmusa.

A legvégén van egy próza vers is.

Szerintem ez a tavalyi év legjobb magyar nyelvű próza kötete, de hát egy csomót nem olvastam, és azt is látom, hogy sokaknak nem igazán tetszik. Nem baj.
Tisztelt Darvasi László! Ha egyszer eljut Önhöz ez az értékelés, üzenem, hogy köszönöm.

Szólj hozzá!

Címkék: novellák kortárs magyar

Károlyi Csaba: Mindig más történik

2016.05.12. 18:14 vargarockzsolt

mindig_mas.jpgA kortárs magyar szépirodalomnál csak a kortárs magyar szépirodalomról szóló beszélgetés lehet belterjesebb. Az egész csak lúzer és sznob értelmiségiek szövegelése, mondhatják például azok, akik számára érdektelen, hogy Szabó Magda hat órán keresztül beszélgetett Károlyi Csabával többek között arról, hogy kik voltak a regényei szereplőinek a mintái, a családja, szülei és egyéb rokonai; vagy az, hogy Nádas Péter hosszasan elvitatkozik Károlyi Csabával, hogy a Párhuzamos történetek cselekményszálai hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és ez ügyben az olvasó vagy író véleménye fontosabb?

A következő lista a kötet végén található névmutatóból lett kigyűjtve, és a nevek után az említések száma szerepel – a legalább egy tucatszor vagy annál többször említetteket állítottam sorba:

Esterházy Péter 35
Ottlik Géza 23
Mészöly Mikós 19
Nádas Péter 18
Kádár János 16
Móricz Zsigmond 14
Kukorelly Endre 14
Tolsztoj, Lev Nyikolájevics 12

Esterházy Péter tehát fölényesen győzött, viszont a kötetben nincs interjú vele* – ez a kötet nem irodalomtörténet és nem is kánon; egészen egyszerűen csak az Élet és Irodalom** című hetilapban megjelent Károlyi Csaba nagyinterjúk közül ad válogatást, 25 irodalmi beszélgetést. (Ezért aztán sajnos Tolsztoj és Ottlik, Kádár és Móricz Zsigmond sem szerepel a beszélgetőpartnerek között, pedig ezek is igazán érdekes interjúk lehettek volna.)

Az interjúkat készítő Károlyi Csabáról azt kell tudni, hogy
– NEM a rendszerváltás óta az állami vagyon privatizálásából hirtelen meggazdagodott Al- és Felcsúti Caponék magyar nagytőkések bérence imidzsépítő megbízásából osztogat irodalmi díjakat,
– NEM az Alaptörvényben rögzített állami művészeti testület funkcionáriusa, aki a saját ideológiai elfogultságait feudális kegyúrként közpénzből próbálja rákényszeríteni az irodalmi életre finanszírozza,
– HANEM saját jogon, irodalmi kritikái-értelmezései által megalapozott-kivívott tekintéllyel teremtette meg az egyenrangú beszélgetőpartneri helyzetet a kortárs magyar irodalom legjelentősebb regényírói felé.

A beszélgetőtársak tehát regényírók, akik láthatóan, illetve olvashatóan örömmel veszik, hogy egy valóban értő és kíváncsi olvasó tesz fel számukra kérdéseket. A korábban már említett Szabó Magdán, Nádas Péteren és Kukorelly Endrén kívül olyan népszerű szerzők is szerepelnek a könyvben, mint Grecsó Krisztián, Dragomán György és Tóth Krisztina, illetve olyan kevesek által ismert írók, mint Németh Gábor, Kun Árpád vagy Lengyel Péter.

Tamás Gáspár Miklós és Réz Pál is nyilatkozta a közelmúltban, hogy a rendszerváltás (1990) előtt jobb volt a magyar irodalom, és ez a könyv a maga kissé véletlenszerű válogatásával is riposzt lehet erre, olyan további szerzőkkel, mint például Spiró György, Závada Pál, Darvasi László, Szilasi László, Láng Zsolt, Tompa Andrea, Oravecz Imre, Térey János, Parti Nagy Lajos, stb.

A kötetről, melyet a Kalligram Kiadó adott ki, elérhető egy érdekes beszélgetés alábbi linken:
https://www.youtube.com/watch?v=ZyJq0I_IfTo&feature=em-…
A beszélgetés résztvevői: Károlyi Csaba, Parti Nagy Lajos, a kötet felelős szerkesztője Szilágyi Zsófia, és a kiadó képviseletében Mészáros Sándor.

* Az Esterházy Péter interjúkkal Dunát lehetne rekeszteni – többek között ezért sem készített vele Károlyi Csaba interjút. EP egyébként annyi tárcát, publicisztikát is ír (lásd például erről:http://moly.hu/ertekelesek/241216), hogy az interjúi sokszor már nem is tartalmaznak túl sok újdonságot.
** Az Élet és Irodalom színvonalas balliberális politikai és irodalmi hetilap, amely politikailag a rendszerváltás óta folyamatosan ellenzéki, függetlenül attól, hogy ki van éppen kormányon; irodalmi ízlésben viszont enyhén konzervatív, a polgári hagyományok-értékek közvetítője.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kortárs irodalom beszélgetések kortárs magyar

Kertész Imre: Az angol lobogó

2016.05.12. 18:07 vargarockzsolt

angollob.jpg1. Az angol lobogó
Az angol lobogó története Kertész Imre élete, amennyiben nem mondható el másképpen, mint minden előzmény és körülmény leírásával, mondja Kertész a novella első mondatában, hangsúlyozva, hogy ez lehetetlen.
Lehetetlen minden előzmény és körülmény leírása, de lehetséges néhány motívum kiemelése, pontos ábrázolása, hosszú mondatokban, mindenre kiterjedően. Úgy fogalmazni, mint Thomas Mann (és mint Nádas Péter, és mint Krasznahorkai László, és mint Kazuo Ishiguro) lehetséges, annál is inkább, mert a Katasztrófa, amelyben telt Kertész élete, ember és történelem konfliktusából származik, és nem ember és Isten (vagy valamely transzcendens világ) konfliktusából. A történelem már régóta rémtörténetekből áll, de létezik mellette a szabadság világa, a műélvezetben, az irodalmi és zenei alkotásokban megélhetően és megérthetően még a diktatúra körülményei között is, és létezik szimbolikusan is, egy emlékképben, egy 1956-ban egy angol dzsipre terített angol zászló képében – hát ez bizony elég kisszerű megoldás vagy magyarázat vagy értelmezés, amit csak súlyosbít az utolsó oldalon didaktikusan összefoglalt mondanivaló, amelybe hiába van belekeverve Isten, itt már késő…
Ez a novella szép, míves, de a világfájdalmas önszemlélet, és a stílus, amelyből hiányzik a humor és az önirónia, párosítva a didaktikus és filozófiailag földszintes mondanivalóval, számomra csalódást okozó volt. 3,5 csillag.

2. Detektívtörténet
Ma már nem olvasok ponyvaregényeket, amióta egy ponyvaregény olvasása közben egyszer hirtelen azon kaptam magam, hogy egyszerűen nem érdekel, ki a gyilkos, hogy ebben a világban – egy gyilkos világban – nemcsak megtévesztő és tulajdonképpen felháborító, de fölösleges is azon töprengenem, hogy ki a gyilkos: mindenki. – írja Kertész az 1991-ben íródott Az angol lobogó 11. oldalán, majd a 2002-ben kiadott azonos című kötetét egy „ponyvaregénnyel”, egy 1971-re datált detektívtörténettel folytatja.
Természetesen ez a történet sem egyszerű ponyva, hisz a noir formai sablonjai mögött Kertész a hatalom és az erőszak logikáját kutatja, és ez a kutatás fontosabb, mint az, hogy valami bűnügyi rejtélyt prezentáljon és megoldjon.
A cselekmény egy dél-amerikai diktatúrában játszódik, ahol egy kis narratív játék után egy halálra ítélt egykori detektív, egy erkölcstelen szolga visszaemlékezését olvashatjuk egy ártatlan áldozatokat követelő rendőrségi tévedésről.
Az elkövetők saját szándékaiktól függetlenül hóhérok, az áldozatok pedig szint úgy a rendszer logikája szerint – saját elképzeléseiktől és cselekedeteiktől függetlenül – válnak áldozatokká. Ez a logika kimondva is zsidóüldözés idejét idézi:
– Ide hallgass – folytattam. – Felszámolunk, lecsapunk, felgöngyölítünk, kihallgatunk: rendben van, ez a munkánk. De miért gyűlölöd őket?
– Mert zsidók! – vágja ki erre. Úgy meglepődtem, hogy majd’ lenyeltem a cigarettám. Azt hittem, az a könyv ment az agyára, amit folyton bújt akkoriban, és most is a kezében láttam. Hinnék-e, hogy Rodriguez tudott angolul? Márpedig tudnia kellett, mert a könyv angol nyelvű volt, amerikai kiadás – valami disznó csempészáru. Ki tudja, hogyan tett rá szert: talán valamelyik házkutatás során kobozhatta el. A virító címnek egyetlen szavát értettem csak: „Auschwitz”. Bár ez nem angol szó, hanem egy helységnév. Persze az ember hallott valamit róla: rég volt, és messze is, valahol abban a nyavalyás Európában, annak is a keleti felén. Vigyen el az ördög, ha értettem, hogy mi közünk hozzá, és hogy miként jön ez ide.
– Te állat – mondom én –, hiszen ebben az egész nagy országban talán néhány száz vagy ezer zsidó, ha akad?!
– Az nekem – mondja – mindegy. Aki mást akar, az zsidó. Különben miért akarna mást?! – Csak bámultam rá. Rodrigueznek volt logikája, az már szent igaz.
74-75. oldal
Ez így túl direktnek, didaktikusnak hangzik, de az áldozatok szerepjátékai és a noir kellékei a kisregény végéig fenntartják a feszültséget, ezért ez egy fokkal jobban tetszett, mint Az angol lobogó. 4,5 csillag

3. A nyomkereső
A kötet négy szövege közül ez tetszett a legkevésbé. A történet annyira hiányos, hogy az események értelmezése akár az olvasó kénye-kedve szerint történhetne, de a szerzőről való tudásunk meghatározza az egyetlen lehetséges olvasatot: itt (is) csak az egykori koncentrációs táborok és a Holocaust lehet a központi téma. Irodalmon kívüli tudás lép be tehát a szöveg terébe, kötelező érvénnyel – akkor viszont minek a rejtélyeskedés? – tehetjük fel a kérdést.
A szöveg megformáltsága szokás szerint mesteri, de az eseményeknek nincs igazán meg a maguk belső logikája, ezért az egyes leírások, víziók öncélúnak tűnnek, a szereplők pedig csak marionett figurák, akiket az író bármire felhasználhat. A stílus néhol kissé modoros, a történet pedig unalmas. 3 csillag.

4. Jegyzőkönyv
A szégyen, a megaláztatás a legnagyobb kín. A személyiség megkérdőjelezését, kétségbe vonását jelenti, és ezzel megelőlegezi a halált.
Ez a novella egy ilyen megaláztatásról szól. Arról, hogy Kertész Imre az Auschwitz után, Auschwitz tudatával felépített és megőrzött – iszonyúan sérült és sérülékeny – személyiségét hogyan veszti el egy rövid utazás alatt, hogyan „hal meg”.
„Meghal”, aztán megírja, elé szerkesztve egy önigazoló menedéket: Krisztus a menedék.
Jól írja meg, nagyon jól írja meg, mondom én, aki szereti a stílusát, a fanyar humorát, az önmarcangoló őszinteségét, az irodalmi utalásait, idézeteit, a pontos mondatait, a briliáns kompozícióját.
Az önigazolással sincs semmi baj, a szöveg elővetíti és egyben igazolja is, hogy a szerző azon az úton járt, amely a végből visszacsatol a kezdethez. Halál után csak a feltámadás adhat életet. Remekmű. 5 csillag

Szólj hozzá!

Címkék: kisregény elbeszélés kortárs magyar

Dan Simmons: Hyperion, Hyperion bukása, Endymion

2016.05.12. 17:56 vargarockzsolt

hyper.jpgOlvastam, hogy a tudományos fantasztikus irodalom szerepét átvette a fantasy. Azt is mondják, hogy a klasszikusok: Bradbury, Asimov, Herbert és Lem témái már elavultak.
Ha én sci-fit írnék, akkor az biztosan a virtuális világról, a rejtett dimenziókról, a sötét anyagról és energiáról szólna, mert ezek napjaink legérdekesebb tudományos problémái.
Ehhez képest a Hyperionnak, amely 1989-ben jelent meg először, a központi témája a vallás. Lehet ez jó?
Természetesen igen, hiszen egy könyv minőségét nem a témája, hanem a szerző kvalitásai határozzák meg. Dan Simmons nagyszerű író, aki izgalmas, élvezetes, elgondolkoztató, és szépirodalmi igényességgel megalkotott művet hozott létre. A hátlap megfogalmazása szerint A Canterbury mesék szerkezetére épülő regény egyszerre nagyszabású űropera és irodalmi kaland, gondos karaktertanulmány és társadalomkritika, zsánereken átívelő kutatás a világegyetem titkai után.
A cselekmény a távoli jövőben játszódik, amikor az emberiség már galaxisok sokaságát népesítette be. Hét zarándok: egy katolikus pap, egy katona, egy zsidó származású tudós, egy nyomozó, egy templomos kapitány és egy diplomata indul fontos, és egyben halálos küldetésre, amelyből élve csak egyikük térhet vissza. A cél a lakott világ peremén található Hyperion bolygó, ahol a tér-idő törvényeit felrúgó időkripták, és a titokzatos, istenként tisztelt gyilkológép, a Shrike található. Az út folyamán elmesélik egymásnak addigi életüket, amelyek valamilyen módon mind a rejtélyes bolygóhoz kapcsolódnak.
A hét zarándok hat története egyenként akár önálló kisregényként is olvasható volna. Van közöttük pergő cselekményű akcióregény, misztikus mese, kultúrhistóriai kalandozás, ökológiai szemléletű társadalomkritikai tantörténet, és vallási parabola. Az elbeszélők valamennyien a sajátos karakterüknek megfelelő stílusban mesélik el történetüket, melyek aztán olyan különös összképet adnak, amelyben a szubjektív igazságok nem állnak össze objektív, és végső magyarázattá. Simmons Hyperion mitológiája további három kötettel folytatódik, a megoldások talán abban találhatók.
A könyv nyelvezete élvezetes, a fordító (Huszár András) jó munkát végzett, a kiadással kapcsolatban csupán egy kritika vethető fel: hiányzik egy tartalomjegyzék. A regény befejezését követően szívesen újraolvastam volna egyik-másik történetet, de azok megtalálása a több mint 500 oldalas könyvben elég nehéz feladat.
Sci-fi kedvelőknek alapmű.

hyp_buk.jpgDan Simmons a Hyperionnal bebizonyította számomra, hogy a fantasztikus regények műfaja a legigényesebb szépirodalmi művek megalkotásához is keretet adhat. Az a könyv, ahogy a négy évvel ezelőtti olvasásélményemet most felidézem, egy igazi szépirodalmi, világirodalmi remekmű, amit például nyugodtan fel lehetne venni a gimnáziumi kötelező olvasmányok listájára, de akár egyetemen is lehetne foglalkozni vele akár egy féléven keresztül is, olyan gazdag és igényes mind mondanivalójában, mind a stílusában.
Akkor miért vártam négy évet a folytatása elolvasásával? Talán azért, mert ha sci-fit választok, akkor könnyed szórakozásra vágyom, kikapcsolódásra, izgalmas kalandokra, a fantázia szárnyalására, és nem annyira komoly-komor filozófiai mondanivalóra. Ha valami kimondatlan, csupán a tudatom szélén érzékelt kifogásom volt a Hyperionnal szemben, akkor az ez volt: egy remekművet komolyan kell venni, egy 600 oldalas komoly könyv elkezdéséhez nekem bátorság kell gyűjtenem, és hiányzott belőlem az elszántság. (Az is igaz viszont, ha nem könyvtárból választanék olvasnivalót, hanem a saját példány itt figyelt volna a polcomon, akkor már biztos korábban elolvastam volna.)
Most éppen úgy alakult, hogy rengeteg időm lett olvasni, de azért óvatosságból először átfutottam az értékelések listáját, és ez meghozta a bátorságomat. Az a sci-fi, amit a moly.hu oldalán @csartak, @noro, @acélpatkány, @kvzs, @Dominik_Blasir, @Shanara és @pat a legmagasabbra értékel, de amivel szemben @Turms és @giggs85 kifogásokat fogalmaz meg, az nekem pont jó lesz, gondoltam. És nem is csalódtam.
Mindenben aláírom a kritikusok kifogásait, de az általuk felsorolt hibák engem egyáltalán nem zavartak. Igen, ez a második kötet igazából az elsőn élősködik: az abban felfestett elképesztően gazdag világ keretei között zajló rendkívül izgalmas űropera, de nekem most pont ez kellett a kikapcsolódáshoz. Amíg olvastam, megszűnt a külvilág, minden gondom bajom. Csupán egyetlen kifogásom maradt: nem elég hosszú, igazán olvastam volna még további 600 oldalon keresztül is. :)

edmy.jpgA világklasszis Hyperion és a csak egyszerűen nagyszerű Hyperoin bukása után ez egy újabb remek folytatás. Az első 500 oldal olyan volt, mintha az Óz, a nagy varázslót olvastam volna, utazgattunk, jöttek a kalandok, és én ezt nagyon is szeretem. Vagy mint A Gyűrűk Ura. Felelőtlenül lehet elmerülni benne, nem kell sietni, messze még a vége, a kalandok biztosan jól sülnek el, hisz nem halhatnak meg a könyv közepén a főszereplők…
Az Egyház az biztos nagyon a bögyében van Simmonsnak, a legrosszabbat hozza ki belőlük, én ateista vagyok, de ennyire gonosznak azért nem gondolnám őket, képzeljétek el, hozzájuk képest még a Shrike is pozitív szereplő lesz… :)
De az már a végén van, érdemes odáig elkalandozni, mert az utolsó 100 oldal letehetetlenül izgalmas.
Gondolkozom rajta, hogy Simmons honnan veszi ezt a mélységes humanizmusát, a való világban nem sok okot-alapot látok rá. Az ilyen könyvek miatt érdemes olvasni, visszaadja az ember életkedvét. :)

Szólj hozzá!

Címkék: sci-fi klasszikus

Alex Bandy: A Csokoládé-gyilkosság

2016.05.12. 17:38 vargarockzsolt

bandy.jpgA könyv sztorija szenzációs. Élt Angliában 1957 és 1974 között, egy világhírű magyar tudós*, Lakatos Imre matematika- és tudományfilozófus, akinek a múltjáról váratlanul egészen sötét dolgok derültek ki. Még 1944-ben, Magyarország német megszállása idején, Nagyváradon egy kis létszámú illegális kommunista csoportot vezetett, és e csoport egyik tagját, egy fiatal zsidó származású lányt politikai fanatizmusból öngyilkosságba kényszerített. Azt feltételezve (alaptalanul), hogy a lányt a lebukás veszélyezteti, és német fogságban minden bizonnyal elárulná a társait, rávette, hogy a csoport és a kommunista eszme védelmének érdekében ciánnal mérgezze meg magát.

A könyv szerzője, a magyar származású Alex Bandy, azaz Bándi Sándor újságíró az ügy nyomába ered, és egy elképesztően ördögi figurára talál**. Egy évtizedes kutatás során feltárja Lakatos életének legfontosabb eseményeit, és ennek kapcsán Magyarország történelmének számos eddig ismeretlen politikatörténeti eseményére is fényt derít. Megtudhatjuk például azt, hogy 1949-ben a koncepciós perben elítélt Rajk László kivégzése után egy újabb per készült a legfelsőbb pártvezetés berkeiben, ezúttal Révai József ellen, aki Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Farkas Mihály mellett a négy csúcsvezető egyike volt. A pert – amelynek egyik kitervelője, és lehetséges koronatanúja Lakatos Imre lett volna – végül maga Rákosi akadályozta meg azzal, hogy Lakatost lefogatta, és évekre a recski koncentrációs táborba záratta.
Kiderül az is, hogy fogsága idején Lakatos az ÁVH besúgója lett, és először rabtársairól, majd szabadulása után közeli barátairól is jelentett. 1956-ban viszont közreműködött a forradalom előkészítésében, majd a forradalom bukása után előbb besúgói múltját feltárta a barátainak, aztán disszidált, azaz nyugatra szökött, hogy a szabad világban új életet kezdjen.
Angliában – többek között olyan világhírű tudósok támogatása mellett, mint Karl Popper – többször folyamodott állampolgárságért, ezt azonban az angol titkosszolgálat minden esetben megakadályozta, arra hivatkozva, hogy nem lehet kizárni, hogy Lakatos kapcsolatban áll a szovjet és magyar állambiztonsági-hírszerző szervekkel. Bándy Sándor kutatásai e kapcsolatok lehetőségét, ha nem is igazolták, de valószínűsítették.

A könyv sztorija tehát szenzációs, a szerző kutatása több esetben eredményre vezetettek, korábban teljesen ismereten tényeket tárt fel, amelyek nem csak Lakatos személyének, hanem még Magyarország történelmének a megítélését is árnyalhatják, így elmondható, hogy A Csokoládé-gyilkosság jelentős mű. Történelmi és tudománytörténeti szempontból.

Olvasását viszont csak olyanoknak tudnám ajánlani, akik egészen mélyen érdeklődnek a történelmi kérdések és a politika iránt, mivel a könyv olvashatóságát rendkívül megnehezíti a szerkesztői munka hiánya. A könyv közel egyharmadát teszik ki a jegyzetek, amelyek a Pepin bácsi féle szabad fecsegéstől*** a korrekt dokumentumközlésig, a szaktudományos hivatkozásoktól az XY közlése szintű pletykákig, valamint a rendszeresen visszatérő – számomra szimpatikus, de a kommunista és szélsőjobboldali olvasók számára biztosan ellenszenves – aktuálpolitikai eszmefuttatásokig mindent tartalmaznak, amit csak egy újságíró fontosnak ítélhet.
Ez a könyv egyébként a mű fő részében is egy dilettáns újságíró-történész keze nyomát viseli –  érdemes ez ügyben elolvasni Pető Iván Mozgó Világban közölt recenzióját, amely elég pontosan leírja a módszertanilag kifogásolható hibákat.

Alex Bandy könyvében kísérletet tett egy rendkívül ellentmondásos, egyszerre szuper intelligens, ugyanakkor erkölcsileg nulla ember titkos mozgatórugóinak feltárására. Szerintem ez nem sikerülhetett neki, meggyőződésem, hogy egy ember személyisége túl bonyolult ahhoz, minden tettét egyszerű indítékokkal meg tudjunk magyarázni. Ez viszont nem lehet akadálya annak, hogy egy ember tetteit feltárjuk, és e tetteket erkölcsileg megítéljük. E tekintetben Bandy alapos munkát végzett, és ha személyes elfogultságai tetten is érhetőek, Lakatos tetteinek, titkos életének kinyomozásával az olvasó számára fel tudott mutatni egy olyan embert, aki egyszerre képviseli a 20. század második felének egy jellegzetes magyar értelmiségi típusát, aki ugyanakkor dosztojevszkiji mélységű egyedi tulajdonságokkal – leginkább kíméletlen fanatizmussal és gátlástalansággal jellemezhető – ezért számomra mindenképpen emlékezetes olvasmány marad ez a könyv.

* A 20. században számos magyar származású természettudóst ismert a világ, gondoljunk csak például az atombomba feltalálása kapcsán közismertté vált fizikusokra, Szilárd Leóra, Wigner Jenőre, Neumann Jánosra és Teller Edére, de rajtuk kívül is lehetne még sorolni a példákat. A társadalomtudományok területén viszont csak két magyar tudóst tartanak számon: a marxista filozófus Lukács Györgyöt, és könyvünk főszereplőjét, Lakatos Imrét. Az ő életrajzát lásd itt.

** Bandy egyszer felhívta Keresztury Dezsőt, hogy interjút kérjen tőle, de amikor elmondta, hogy Lakatosról készít könyvet, ahhoz kéne az interjú, Keresztury rosszul lett az irtózástól.
Egy kritikus írta a könyvről, hogy olvasása közben visszatérően hányingere volt.

Néhány nőkapcsolatának a véleménye Lakatosról:
Majerszky Klára (1915–2008): Szerintem Lakatos egy pszichopata volt, és mint tudjuk, sok ilyen ember egyben zseni is. (157.old.)
Förster Vera (1924–2012): Egy infantilis szörnyeteg és a legbriliánsabb ember, akivel valaha is találkoztam. (265.old.)
Ságvári Ágnes (1928–2000): Mindenkiről a legrosszabbat tételezte fel… Ha egy szóban kéne összefoglalnom, a „démoni” szót használnám. Állandóan feljelentgetett embereket. Nagy ambíció volt benne, hogy a párt egyik vezetője legyen… (210.old.)

*** Pepin bácsi Bohumil Hrabal több oldalas szórakoztató-idegesítő monológjairól elhíresült hőse

Szólj hozzá!

Címkék: történelem életrajz ávh