vargarockzsolt

Raktár. Egy gátőr szerszámai és egy levéltári segédfogalmazó iratai.

Friss topikok

Címkék

56 os intézet (1) 62/kirakós játék (1) a. e. bizottság (1) Aaron Blumm (1) acid test (1) Adorno (1) adorno (1) ady endre (1) agatha christie (1) Akció van! (1) akutagava (1) alain badiou (1) alan lightman (1) alan turing (1) alaptörvény (1) alaszka (1) Alfred Steiglitz (1) Alfred Stieglitz (1) alkotmány (1) állambiztonság (1) állambiztonsági levéltár (1) alternatív iskolák (1) alternatív vallás (1) amerikai (2) amerikai krimi (1) amerikai psycho (1) amerikai regény (10) andrás lászló (1) andrás sándor (1) andrej rubljov (1) André Kertész (1) andy clark (1) andy warhol (1) angol (1) angol regény (3) angst (1) anna margit (1) antiszemitizmus (3) antoine rocquentin (1) antropológia (1) Apám helyett (1) apokalipszis (1) Apolló (1) arasse (1) argentin (1) arnheim (1) Arthur C. Danto (1) asperger-szindróma (1) Assmann (2) ateizmus (1) auden (1) aukció (1) auschwitz (1) austerlitz (1) ávh (1) Az ellenállás melankóliája (1) az első száz (1) A bankár (1) A csemegepultos naplója (1) a csend (1) A halál kilovagolt Perzsiából (1) a hóhér háza (1) a holtsáv (1) A kék szifon (1) a nő (1) a párválasztó agy (1) a pszichológia örök témái (1) a század (1) a szellem nemessége (1) a természet és a lélek (1) a tér költészete (1) A történetárus (1) babits mihály (1) bach (1) bagabo (1) balassa péter (1) Balassa Péter (1) Balaton (1) balázs béla (1) Bálint Eszter (1) Balkán (2) Balogh Attila (1) bán andrás (1) bán zoltán andrás (2) Bán Zsófia (1) Barcelona (1) bárdos deák ági (1) Bari Károly (1) Barnás Ferenc (1) barnes (1) Barthes (1) barthes (1) bartók (1) bazsányi sándor (1) beatles (1) beaver (1) beethoven (1) békés pál (2) Bencsik Orsolya (2) benedek anna (1) Bényei Tamás (1) bényei tamás (1) benyhe jános (2) beregi tamás (2) bereményi géza (1) bernstein (1) bestiárium (1) bestseller (1) besúgók (1) beszámoló (1) bibliofita (1) bibó istván (2) bill gates (1) bimini (1) bírálatok (1) bloor (1) bob dylan (1) bodó balázs (1) bódy gábor (2) bogdán józsef (1) bogdán lászló (1) bognár szabolcs (1) bögre zsuzsanna (1) bohócok (1) bokszmeccs (1) Bolaño (3) Bolano (2) bondarcsuk (1) Borbély Szilárd (1) Borges (3) boros jános (1) Bosznia (1) boyd (1) brecht (1) Brenner (1) bret easton ellis (1) bruegel (1) brueghel (1) Bruno Monsaingeon (1) Bryson (1) Bukovac (1) bulgakov (1) bulvár (1) bunuel (1) bűnügyi regény (1) Cage (1) Calvino (3) calvino (3) camus (1) Caravaggio (1) carnap (1) cavalli sforza (1) ceausescu (1) celeb (1) Cellini (1) cervantes (2) cesares (1) Chandler (1) Chile (1) Chuck Norris (1) cigány (3) cigányok (1) cigányság (2) civilizáció (1) coetzee (1) coppola (1) cortázar (1) cortazar (1) cossa (1) Cruyff (1) Csaba Ferenc (1) Csákány István (1) családregény (1) csányi sándor (2) csányi vilmos (4) csáth géza (1) cseh tamás (1) csenus imre (1) csenyéte (1) csép attila (1) cserna szabó andrás (1) csillagtúra (1) csirkejáték (1) Csontdaráló (1) csontváry (1) czesław miłosz (1) dali (1) daniel denett (1) dankó utca (1) dante (1) darwin (1) David Smile (1) dawkins (1) del (1) demény péter (1) demetrovics zsolt (1) demján sándor (3) Dennis Lehane (1) dés mihály (1) detektívtörténet (2) diana hercegnő (1) divat (1) Doktor Faustus (1) dolittle (1) don king (1) dragomán györgy (1) drakula (1) Dresch (1) Duchamp (2) dzsessz (1) edison (1) ed mcbain (1) egyed péter (1) egyetleneim (1) Egyházfórum (1) Egyiptom (1) egy ember (1) egy medvekutató feljegyzései (1) egy mondat azok közül (1) einstein (1) Einstein (1) elbeszélések (2) életrajz (2) élet és irodalom (1) eleven irodalom (1) Eliot (1) eliot (1) Ellis (1) előadóest (1) el greco (1) el liszickij (1) emberi viselkedés (1) entropia (1) Eötvös Péter (1) eper reggelire (1) erdély (2) Erdély (2) erdélyi (2) erdélyi magyar regény (1) Érdi Péter (1) erdős virág (1) erlend loe (1) esszé (8) esterházy (2) esterházy péter (2) esti (1) észlelés (3) etnikum (1) etnofon (1) Európa (1) európa (1) európa kiadó (2) evolúció (6) evolúciós (2) evolúciós pszichológia (3) ezoteria (2) fajbiológia (1) falcsik mari (1) faljáró (1) fantasy (1) fantasztikus (4) farkas béla (1) Farkas Zsolt (1) fasizmus (1) fassbinder (1) fehér márta (1) fejős éva (1) Fejtől s lábtól (1) fekete lyuk (1) fékevesztett evolúció (2) fenegyerek (1) fenyő d. györgy (1) festészet (1) festménytalányok (1) feyerabend (1) Feyman (1) filozófia (8) firenze (1) fizika (3) fodor ákos (2) Fodor Géza (1) Forrás (1) fotóesztétika (1) fotókiállítás (1) fotóművészet (1) foucault (2) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) francia (5) francia regény (2) frankenstein (1) franny és zooey (1) Frei Tamás (1) freud (2) Freud (2) furtwängler (1) Füst Milán (1) Gaarder (1) gadamer (1) Gagarin (1) Gao Xiangjian (1) garaczi lászló (1) garbarek (1) generation p (1) genetika (1) geoffrey miller (1) geoffry miller (1) georges simenon (2) Georges Simenon (1) george foreman (1) Gerlóczy Márton (1) Gerő-Romsics vita (1) Gerő András (1) gertrude (1) gertrude stein (1) géza (1) glam-rock (1) glenn gould (1) goebbels (1) goethe (1) goldbach sejtés (1) Gorgo (1) görög regény (1) goropius becanus (1) Gosztonyi Katalin (1) goya (1) gőzgép (1) Grace Davie (1) gravitáció (1) grecsó krisztián (1) Grencsó (1) grendel lajos (1) grespik lászló (1) grigirij perelman (1) Gundel Takács Gábor (1) guttmann andrás (1) gyáni gábor (1) győrffy ákos (1) György Péter (2) györgy péter (2) gyuris tamás (1) hacker (1) hafner zoltán (1) hagyomány (1) hajléktalanok (3) Hajnóczy Péter (2) hajnóczy péter (3) hamu és ecet (1) hamvas béla (6) Hamvas Béla (2) hanák andrás (1) hankiss elemér (2) happening (1) hari (2) haruki (1) haszid (1) hatályon kívül helyezve (1) Hawking (1) haydn (1) háy jános (1) hazai attila (1) hemann hesse (1) hemingway (2) hempel (1) Hendrix (1) henry rollins (3) Herczeg János (1) hernádi gyula (1) Hernádi Zsolt (1) hévizi ottó (1) hidegdauer (2) hitler (1) Hitler (1) Hofi Géza (1) holden caulfield (2) holdpalota (1) hölgyszonáta (1) holland (2) Holocaust (2) holttengeri tekercsek (2) homérosz (1) horizont (1) Horthy (2) horvát (1) horvát regény (1) houellebecq (1) Hrabal (1) Hraskó Péter (1) hülyeség (1) hunter thompson (1) ian hancock (1) idegengyűlölet (1) identitás (1) idő (1) III/III (1) ikarusz (1) imrei andrea (2) ingmar bergman (1) interjúk (1) internet (2) irodalmi bulvár (1) irodalom (4) irodalomkritika (1) irodalomtörténet (1) irodalomtudomány (2) irónia (2) Isaac Stern (1) iskola a határon (1) Ismail Kadare (1) ismeretelmélet (1) ismertető (1) Italo Calvino (1) itt és most (1) iványi gábor (2) j.s.bach (1) Jakob Nielsen (1) jakus ildikó (1) james dean (1) James Ellroy (1) james joyce (1) james watt (1) janis joplin (1) jánossy lajos (1) japán (1) jared diamond (1) Jarmusch (1) jean cassini (1) jelenits istván (2) jeles andrás (1) Jeszenszky Géza (1) jethro tull (1) jimi hendrix (1) jim morrison (2) john cage (1) john gay (1) john gribbin (1) john lennon (2) John Lurie (1) Jon Fosse (1) Joós Katalin (1) joyce (1) József Attila (1) józsef attila (3) jó könyv (1) julio cortazar (3) kabbala (1) kádárizmus (1) kádár jános (2) kádas mária (1) kafka (1) Kafka (1) kalasszikus irodalom (1) Kálmán C. György (1) kálmán c. györgy (1) Kálnoky (1) kalóz (1) kamarás istván (1) kamill kopke (1) Kampis György (1) kanadai (1) Kaposvár (1) karácsony benő (1) Karashan (1) karc (10) Karl Popper (1) karnevál (1) kavafisz (1) kazár szótár (1) kedvenc (1) Keleti díván (1) kemenesi zsuzsanna (1) kemény istván (1) Kenéz Ferenc (2) kenéz ferenc (1) ken kesey (1) Kerékgyártó István (1) kerry4ever (1) kertész (2) kertész imre (2) keszeg anna (1) keszei józsef (1) kínai regény (1) king crimson (2) kipling (1) király lászló (1) kirekesztés (1) kiskegyed (1) kisregény (2) kiss ferenc (1) kiss lászló (1) kis jános (1) ki ölte meg jean cassinit (1) Klaniczay (1) klasszikus zene (1) klaus nomi (1) Koen Wessing (1) koestler (1) kolozsvár (1) Kolozsvár (2) Kolozsvár-oratórium (2) költészet (2) Kondor Béla (1) kondor béla (1) Konkoly-Thege Miklós (1) konnekcionizmus (1) Konrád György (1) konrád györgy (1) könyv (3) konzervatív (1) Kornis Mihály (1) kortárs (30) kortárs irodalom (3) kortárs magyar (3) kortars magyar felvidek hataron tuli szepirodalom recenzio (1) kortárs zene (1) Kostler (1) kosztolányi (1) Kovács András Bálint (1) kovács andrás bálint (1) kovács ibolya (1) kovács teréz (1) közgazdaságtan (1) közhelyek (1) Kołakowski (1) Krasznahorkai (1) Krasznahorkai László (2) krasznahorkai lászló (8) krimi (14) kritika (4) kronopiok es famak tortenete (1) kroó györgy (1) Krusovszky Dénes (1) Kublaj kán (2) kuhn (1) kultúra (1) kultúrantropológia (1) kulturantropológia (2) kundera (1) kuplé (1) kurgáni napló (1) Kurtág György (1) kurtág györgy (1) kurtz ezredes (1) kurt gödel (1) kutyaügyi előadó (1) kvantumfizika (1) Lacan (1) ladányi jános (1) láng orsolya (1) láthatatlan városok (1) Láthatatlan városok (1) Látó (2) látó (1) Lawrence Block (1) leibowitz (1) lektűr (6) lem (1) lengyel regény (1) lenin (2) leonardo (1) Leopardi (1) Lewis Payne (1) le clézio (1) lharmattan kiadó (1) liar (1) liberális (1) liberalizmus (1) linn ullmann (1) litvai nelli (1) liv ullmann (1) lonesco (1) losonczy géza (1) lovas ildikó (1) lucy lippard (1) luther (1) Lyotard (1) maár judit (1) macska (1) macskakaja (1) mágikus realizmus (1) magyar (35) magyarország (1) magyarország alaptörvénye (1) magyarország felfedezése (1) magyarósi éva (1) magyar hivatástudat (1) magyar irodalom (2) magyar novellák (1) magyar regény (2) Mahavishnu (1) Maigret (3) maigret (2) Majtényi László (1) Malevics (1) Malina János (1) Mallarmé (1) malraux (2) mao (1) Marcell Duchamp (1) marcel aymé (1) marcovaldo (1) Marco Polo (2) marketing (1) marlon brando (1) martin amis (1) Martin Amis (1) Martin Buber (1) Márton László (1) marton lászló távolodó (1) Marx (1) matematika (2) máté tóth andrás (2) Matisse (1) Matt Ridley (1) maurice lee (1) Medusa (1) meghalt a főítész (1) Megjött Ézsiás (1) melankólia (1) méltatások (1) ménes attila (2) menyhárt jenő (1) Menzel (1) Mérő László (1) mérő lászló (1) mese (1) metagalaktika (1) Mexikó (1) micsinay (2) mikael niemi (1) mikes tamás (1) miklósi ádám (2) Mileta Prodanovic (1) mindig régen van (1) mocsok (1) moldova györgy (1) molnár ferenc (1) moly (1) moly.hu (3) monty cantsin (2) morel találmánya (1) Mosonyi Aliz (1) Mozart (1) Mózes (1) mr. spencer (1) muhammad ali (1) multiverzum (1) Mum (1) murakami (1) mussolini (1) művészetfilozófia (2) művészettörténet (1) Nádas Péter (3) nádas péter (2) nagyamám (1) nagyanyám (1) nagy bandó (1) nagy gábor dániel (1) nagy gergely (1) nagy imre (1) Nagy Koppány Zsolt (1) nagy sándor (1) nagy sz. péter (1) nánay bence (1) napló (1) napster (1) Neil Gaiman (1) Nemes Nagy Ágnes (1) nemes z márió (1) német (1) nemo kapitány (1) népi mozgalom (1) népzene (1) Nesbø (2) new wave (1) new york trilógia (1) nick cave (1) nietzsche (2) Nietzsche (1) nixon (1) nobel díj (2) noire (1) női lektűr (1) nooteboom (2) norman mailer (1) norvég (1) novák péter (1) novella (4) novellák (5) nulla (1) Nyáry Krisztián (1) ő. kovács józsef (1) obszervátorok (1) ógyallai csillagvizsgáló (1) oktatás (2) olasz (3) olasz sándor (1) olvasásszociológia (1) olvasónapló (1) önéletrajz (1) opera (1) örkény istván (1) orosz (2) osztrák (2) ottlik (1) Ottlik Géza (1) ottlik géza (1) ottlik veduta (1) öt irás az erkölcsrö (1) p. j. stradlater (1) Papp István (1) parallax (1) paraszt (1) para kovács (1) párhuzamos történetek (1) párhuzamos világok (3) paródia (1) pasolini (1) patmosz (1) pauline melville (1) paul auster (2) Paul Auster (3) paul klee (2) pavić (1) Peacocke (1) pelevin (2) pénz (1) Perseus (1) peter hammill (1) petrik iván (1) Petri György (2) philip marlowe (1) philip roth (1) picasso (2) pilinszky jános (2) PIM (1) pina (1) piszkos fred (1) piszkos harry (1) platon (2) pléh csaba (5) podmaniczky szilárd (1) poincaré sejtés (1) poirot (1) politika (7) popper (1) popper péter (1) popzene vittulából (1) porno (1) portugál (1) posztmodern (18) posztmodern regény (2) probléma (1) Professzorok Batthyány Köre (1) Prónay Csaba (1) propaganda (1) proust (1) provincializmus (1) próza (1) Prufrock (1) pszichológia (9) puskás ferenc (1) putyin (2) Pynnchon (1) Queneau (1) quine (1) Radics Viktória (1) radnóti sándor (3) rados ferenc (1) raimundus lullus (1) rainer m. jános (2) rainer maria rilke (1) Rakétaember (1) rasszizmus (2) Ravel (1) ready-made (1) recenzio (1) recenzió (37) regény (34) régészet (1) Reggel és este (1) reichenbach (1) reinkarnáció (1) rejtő (1) Réz András (1) richard brautigan (1) richard rorty (1) Richter (1) Ridley (1) ridley scott (1) riemen (1) rilke (1) Rimbaud (1) Robbe-Grillet (1) Roberto Bolaño (1) Robert De Niro (1) robert de niro (2) roccamatio (1) rockandroll (5) rockzene (1) rodcsenko (1) roger waters (1) roma (3) romani (2) Romano Rácz Sándor (1) román józsef (1) Romsics Ignác (1) rónay lászló (1) Rorty (1) rossz könyvek (1) rossz regény (1) rubin szilárd (2) rudolf arnheim (1) Rushdie (1) safranski (1) salinger (3) sally hayes (1) samuel borkopf (1) Sándor Klára (1) sántaiskola (2) sántha józsef (2) sanzon (1) san francisco (1) saramago (1) sárközi györgy (1) sárközi márta (1) sartre (2) Sáry László (2) Sátáni versek (1) Sátántangó (1) schiff andrás (1) Schöberg (1) schönberg (1) schubert (1) sci-fi (1) sebald (1) Sebald (3) sebestyén mihály (1) seiobo (1) Semjén Zsolt (1) Shakespeare (1) sherlock holmes (1) sign (1) silence (1) Simenon (1) Simon Albert (1) simon albert (1) sitting targets (1) skandináv (3) solti györgy (1) Solt Ottilia (1) somoza (1) sorstalanság (1) spanyol (1) spanyol regény (2) Spengler (1) spinoza (1) spiró györgy (1) stalker (1) Stendhal (1) stephenie meyer (1) stephen jay gould (1) stephen king (1) steven seagal (1) steve yates (1) Svájc (1) svéd (1) Symposion (1) szabadesés rádió (1) szabadkőművesség (1) szabadság (1) Szabó Lajos (1) Szabó Miklós (1) szabó t. anna (1) szcientológia (1) széchenyi ágnes (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szegő jános (3) szegregáció (1) szégyen (1) székely jános (1) szekularizáció (1) szelényi iván (1) személyes (1) szentháromság (1) Szent Ágoston (1) szent ágoston (1) szepirodalom (1) szépirodalom (3) Szépművészeti Múzeum (1) szép ernő (1) Szerbhorváth György (1) szerb regény (1) Szerdahelyi Zoltán (2) szerzői jog (1) szigetek és szemhatárok (1) szilágyi domokos (1) szilasi lászló (1) szociálantropológia (1) szociális idegtudomány (1) szociográfia (4) szociológia (9) Szókratész (1) szókratész (1) szokratész (1) szőnyei tamás (1) Szőnyei Tamás (1) szótárregény (1) Sztálin (1) sztrugackij (1) szvjatoszlav richter (1) Szvjatoszláv Richter (1) Takács Ferenc (1) talamon alfonz (1) talyigás (1) Tandori (1) tarantino (1) tarkovszkij (1) Tarnatino (1) tarr béla (1) tar sándor (3) Tatár György (1) telep (1) temesi ferenc (1) teológia (1) teréz anya (1) tesla (1) teslár ákos (1) The Blind Man (1) Thomas Mann (1) thomas mann (1) thuküdidész (1) tibet (1) tillmann j. a. (2) Tinguly (1) tintoretto (1) Tipotex (1) tiziano (1) tizparancsolat (1) Tolnai Ottó (1) tömjén zsolt (1) tompa andrea (2) Tompa Andrea (1) tom wolfe (1) Tordai Zádor (1) torgyán józsef (1) történelem (12) toscanini (1) tóth eszter zsófia (1) tóth krisztina (1) Tourette (1) Trabant (1) trianon (1) Trianon (1) triceps (1) tudomány (9) tudományfilozófia (4) tudományos ismeretterjesztés (2) tudósítás (1) tükör (1) Tülkös Terézia (1) turczi istván (1) tüske lászló (1) twilight (1) typotex (10) Typotex (5) ügynök (1) ügynökregény (1) Újhold (1) ullysses (2) ulysses (1) Umberto Eco (1) umberto eco (5) unalmas (1) Ungváry Krisztián (1) uszítás (1) Vad nyomozók (1) Vajdaság (2) vajda júlia (1) valakinek az önarcképe (1) vallás (1) vallásszociológia (2) valuska (1) vámos miklós (1) vanek úr (1) van gogh (2) Varázsfuvola (1) vargarockzsolt (4) vargyas gábor (1) varsó (1) vass virág (1) vecsei miklós (1) velázquez (2) Velence (1) velencei bizottság (1) verbunk (1) verebes istván (1) Veres Bálint (1) vermes géza (1) Verőce (1) vers (4) vészi margit (1) vida gábor (1) Vigh Mihály (1) Világoskamra (1) vita (1) Vizeli (1) vizuális antropológia (1) vulévu (1) wagner (1) walter m. miller (1) wass albert (1) watson (1) web (1) wenders (1) weöres sándor (1) Widmer (1) Wilheim András (1) winkler nóra (1) witkin (1) Wittgenstein (2) Wolf Haas (2) woody allen (1) yann martel (1) Zabhegyező (1) zaire (1) zalán tibor (1) Závada (1) zelk zoltán (1) zene (5) zsidó misztika (1) Címkefelhő

Horváth Márta (szerk.): A művészet eredete

2014.12.15. 17:09 vargarockzsolt

muveszeteredet.jpgA legenda szerint Einstein Amerikában Thomas Manntól kölcsön kapott egy Kafka regényt, amit félbe hagyva adott vissza, azzal, hogy nem érti, szerinte az ember nem gondolkodik ilyen bonyolultan. Ugyanakkor Einstein gyermekkorától élete végéig rendszeresen játszott hegedűn, a saját maga szórakoztatására – tehát nem mondhatjuk, hogy nem volt érzékenysége a művészetekre. Talán csak nem volt fogékonysága a kitalált történetekre, mert gondot okozott számára mások érzelmi eredetű indítékainak és tetteinek a megértése. 
2014 szeptemberében a legnagyobb közösségi portál magyar oldalain versközlési „divat” harapódzott el. A felhasználók megosztották kedvenc verseiket az ismerőseikkel. Néhányan ezt nehezen viselték, hiszen a hétköznapi életükben is képtelenek elolvasni egy verset, értelmetlennek és érthetetlennek tartják a költészetet, ugyanakkor minden további nélkül képesek élvezni a tévé és a mozi kitalált történeteit, a filmeket. 
A legtöbb ember számára kínszenvedés elolvasni egy műalkotást elemző szaktudományos dolgozatot, de a lektűröknek hatalmas olvasótábora van. 
A Nemzeti Galériában a Dada és szürrealizmus kiállítás nagy siker, de sokan üres blöffnek tartják az ott kiállított műveket, és csak nevetnek rajtuk.

Ezek a (könyvben nem szereplő) példák azt mutatják, hogy az emberek ellentmondásos viszonyban állnak a művészetekkel, egy részükre fogékonyak, más fajtáikat elutasítják. Mi állhat ennek hátterében? Nem vagyunk egyformák. Még a legalapvetőbb megismerési és értelmezési képességeink is jelentősen különböznek egymástól, annak ellenére, hogy közös evolúciós örökségen osztozunk, és kultúránk is néhány alapsémába igyekszik determinálni bennünket. Kultúra és evolúció – e két fogalom az emberi viselkedést és így a művészetekhez való viszonyunkat is meghatározza. Hogy melyik milyen mértékben, az vita tárgya. 
E kötet, tudományos szöveggyűjtemény, szerzői azt vizsgálják, hogyan hatott az evolúció az ember azon kognitív képességeire (kogníció = az észlelést, érvelést és emlékezést felölelő gondolkodási folyamat), amelyek a kultúrában, a művészetekben, a művészi alkotások létrehozásában és befogadásában meghatározóak. Azon képességeinkre, amelyek a sokszínű emberi-művészeti megnyilvánulási formák ellenére közösek bennünk, kultúránktól függetlenül. A szerzők tehát valamilyen biológiai örökséghez kapcsolódó adaptációnak tartják az emberi kultúrát, és ezen belül a művészetet. A hangsúlyok eltérőek. A tanulmányok címei mutatják a sokszínűséget:

1. NEM CSAK GÉNEK ÁLTAL. HOGYAN HAT A KULTÚRA AZ EMBERI EVOLÚCIÓRA 
2. ANIMAL POETA. ÉPÍTÕKÖVEK A BIOLÓGIAI KULTÚRA- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYHOZ. TÁRGYIASÍTÁS 
3. SZÉPSÉG ÉS MENTÁLIS RÁTERMETTSÉG. ÉPÍTÕKÖVEK AZ ESZTÉTIKA, A FIKCIÓ ÉS A MŰVÉSZETEK EVOLÚCIÓS ELMÉLETÉHEZ 
4. MI VÉGRE VAN A MŰVÉSZET? ÚJDONSÁG, ELTÚLZÁS, VÁLTOZATOSSÁG A VÁLTOZATOSSÁG KEDVÉÉRT, SZIMMETRIA/RITMUS, BÉKÉS VERSENGÉS 
5. AZ IRODALMI SZÖVEG ÉRZELMI HATÁSA. A „FIKCIÓ PARADOXONÁNAK” EVOLÚCIÓS PSZICHOLÓGIAI MEGOLDÁSA 
6. MIÉRT OLVASUNK KITALÁLT TÖRTÉNETEKET? ELMETEÓRIA ÉS A REGÉNY 
7. AZ IDŐMÉRTÉKES VERSELÉS, AZ AGY ÉS AZ IDŐ 
8. JEL, SÉMA, IKONIKUS REPREZENTÁCIÓ. AZ ÁBRÁZOLÓ MŰVÉSZET EVOLÚCIÓS ESZTÉTIKÁJA 
9. A ZENE EVOLÚCIÓJA ÖSSZEHASONLÍTÓ SZEMSZÖGBŐL

És mi a konklúzió? Mi a művészet eredete? Aki elolvassa ezt a könyvet, az segítséget kap a válaszadáshoz, de nem egy konkrét axiomatikus meghatározást. Ez a könyv megismertet a téma tudományos alapfogalmaival és arra ösztönöz, hogy az olvasója alakítsa ki a saját véleményét. Nekem is van saját véleményem, indítottam a kérdésről egy szavazást is, ott meg is írtam. Lehet vitatkozni vele. :)

Befejezésül külön felhívnám a figyelmet a kötet bevezető tanulmányára, amelyet a szerkesztő, Horváth Márta írt EVOLÚCIÓS ÉS KOGNITÍV KULTÚRATUDOMÁNY címmel, és amely nagyszerűen összefoglalja a könyv tartalmát, és amely a Typotex kiadó oldalán majdnem végig ingyen olvasható. A könyv amúgy sem drága, ezért az evolúciós pszichológia és a művészetelmélet iránt érdeklődőknek erősen ajánlott. 


Szólj hozzá!

Címkék: evolúciós pszichológia Typotex művészetfilozófia

Graeme Simsion: A Rosie-projekt

2014.12.15. 16:58 vargarockzsolt

rosie_pro.jpgRövid tudományos bevezető. 
Az evolúciós pszichológia mai ismeretei szerint a csajozási technikáknak két fő kategóriája létezik: az eredményes és az eredménytelen. 
Az első kategóriába tartozó technikákat általában a jóképű, nem szegény, rokonszenves személyiséggel rendelkező, és a női nem pszichológiai tulajdonságait alaposan ismerő férfiak szokták alkalmazni. Az ilyen férfiakat (akiket a továbbiakban Don Juan típusúaknak fogok nevezni), ahogy a nagy költő feledhetetlen versében találóan megjegyezte, a nők úgy „dongják körül, mint húst a légy”. Az ilyen esetekben előforduló interakciók pontos lefolyását most nem részletezem, legyen elég annyi, hogy a Don Juan típusú férfi számára a nő nyitott könyv, amelyben kedve szerint lapozgathat, kiválasztva a számára (anyagilag) előnyös és (szexuálisan) izgalmas oldalakat. 
A második kategóriájú csajozási technikákat általában a lúzerek szokták használni. Ezek olyan férfiak, akiknek alapvető esztétikai, anyagi és szociális-kommunikációs hiányosságaik vannak. A természet és az emberi civilizáció alapvető csodája, hogy az emberi faj e típusa még nem pusztult ki. Talán az lehet az evolúciós magyarázata, hogy a Don Juan típusú férfiaknak szükségük van rabszolgákra, és e célra a lúzerek tökéletesen megfelelnek.

E rövid, de szükséges bevezető után rátérnék a könyv értékelésére. Ezt a könyvet egy lúzer kategóriájú férfi írta a csajozásról – és ez természetes. A Don Juan típusú férfiak nem írnak róla, hanem csinálják. Ennek következtében a történetben előforduló férfiak a való életben előforduló két alaptípussal pontosan ellentétes tulajdonságokkal rendelkeznek: a lúzer a szimpatikus és a Don Juan a taszító. Így van megírva. A könyv tehát nem törekszik a valóság hű ábrázolására, fő célja a szórakoztatás. És e célját maradéktalanul el is éri, legalábbis a saját vonatkozásomban ez így volt: két nap alatt felfaltam, mert fordulatos és nagyon jó a stílusa. Olvasás közben rendszeresen kuncogtam, néha fel is nyerítettem, mert a humorára is vevő voltam.

A történet röviden összefoglalva: egy aspis* genetika professzor házasságkötést célzó projektjének a leírása. A helyszín Ausztrália és New York. A könyv világsiker. Szerintem hamarosan hollywoodi filmet fognak forgatni belőle, ami besöpör majd néhány Oscar-díjat. Kikapcsolódásra erősen ajánlott.

*Aspis, azaz asperger-szindrómás. Az ilyen – többnyire férfiak – érzelmi élete csökevényes. Mindent racionálisan közelítenek meg. Állítólag ez betegség. Nem értem miért? Ez számomra természetes. Nem vagyok egy hipochonder típus, aki egy betegségről olvasva azonnal azt kiáltja stippistop, és lefoglalja magának, de a főszereplőben sokszor magamra ismertem. Az emberek (főleg a nők) olyan titokzatosak, gyakran teljesen értetlenül állok a reakcióik előtt. ;)

Szólj hozzá!

Címkék: evolúciós pszichológia lektűr asperger-szindróma

James Ellroy: Az élet ára

2014.12.15. 16:52 vargarockzsolt

elet_ara.jpgEgy kis közép-európai ország miniszterelnöke nemrégiben összehívta külképviseleti vezetőit és közölte velük, hogy országának külpolitikáját a továbbiakban nem valamiféle erkölcsi elvek, hanem a nemzeti érdek határozza meg. (Hogy mi a nemzeti érdek, azt természetesen ö dönti el.) 
Az Amerikai Egyesült Államokat gyakran vádolják azzal, hogy erkölcsi elvekre hivatkozva valójában saját birodalmi érdekeit érvényesíti. 
James Ellroy klasszikus nagyregényében az USA 1960-as évekbeli politikai kulisszatitkaiba nyerhetünk betekintést, amikor a nemzeti kül- és belpolitika ezer szállal kötődött a maffiához, a gengsztervezérek egyéni érdekeihez.

A történet a Kennedy-gyilkossággal indul, 1963. novemberében, és 1968. júniusában, a meggyilkolt elnök öccsének, Robert Kennedy szenátornak a lelövésével ér véget. Közben zajlik a vietnami háború és Martin Luther King polgárjogi mozgalma dúlja fel a politikai élet megszokott kereteit, Las Vegas kaszinóbirodalmát elfoglalja Howard Hughes, a playboy milliárdos, és a szálakat közösen mozgatja John Edgar Hoover, az FBI nagyhatalmú igazgatója és a latin-amerikai terjeszkedésre készülő maffiavezérek.

A regény főszereplői gyilkosok, akik a politika titkos alakítóinak parancsait hajtják végre, gyakran meggyőződéseik ellenére, de mindig megtalálva saját számításaikat. Rokonszenves, szerethető figurák. Ha nem is azonosulunk, de szurkolhatunk nekik. Talán azért tesszük zárójelbe a szokásos erkölcsi elvárásainkat, mert közel kerülünk hozzájuk és megismerjük sorsukat és személyiségük vonzó oldalait is. A hétköznapi életben családszerető, szimpatikus emberek, és akik között működik valami irracionális barátság, amely miatt néha még a saját életüket is kockáztatják. Valahol jó emberek, de a körülmények úgy hozták, hogy gyilkosokká váltak. Ebben a világban ez természetes.

A regény stílusa szikár és durva. Pergő párbeszédek, fiktív dokumentumok és rövid, pattogó mondatokból álló leírások sorakoznak benne. Véres, kegyetlen gyilkosságok, akciójelenetek, trágár kiszólások, korrupció, háború és gyűlölet – ez jellemzi legjobban ezt a könyvet. 
Közel hétszáz oldal, de végig tele van feszültséggel, egy percig sem lehet unatkozni.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi James Ellroy amerikai krimi

Jürgen Neffe: Albert Einstein igaz története

2014.12.15. 16:44 vargarockzsolt

chaplin_es_einstein.jpgChaplin és Einstein

Belső rokonságukhoz társult Einsteinek Chaplin figuráival való hasonlósága. 
Charlie meghívta Albertet a Nagyvárosi fények premierjére. Einstein, mint Chaplin is, szmokingban jelent meg. Az ünnepi öltözék káprázatosan jól állt neki. Az előadást követően a közönség állva ünnepelte a két hőst, a film és a fizika hősét.
Az elmélet embere megkérdezte a gyakorlat emberét: ugyan mit jelentsen ez a tetszésnyilvánítás? Semmit – mondta Chaplin – Nekem azért tapsolnak az emberek, mert mindannyian értenek engem, Önnek pedig azért, mert senki sem érti.

Jürgen Neffe: Einstein igaz története 
495. oldal

einstein_igaz_tortenete.jpgAlbert Einstein világsztár. 1955. április 18-án meghalt, de virtuálisan itt él közöttünk. 
Igaz történetét nem lehet megírni, de egy jó könyvet, életrajzot róla, igen. 
Könnyed pszichológiai, filozófiai, fizikai és történelmi ismeretek tárháza ez a könyv, a stílusa is élvezhető, ezért érdemes elolvasni.

Einstein életének nagy részét reflektorfényben töltötte, magánéletének titkait is felderítették, amennyire ez lehetséges, ezért aztán egészen jó „pszichobiográfiai” képet lehet rajzolni róla. A pszichológusok szerint „valószínűleg” savant-szindrómás, autista, Asperger-szindrómás volt. Én azzal a pszichológussal értek egyet, aki szerint Einstein Einstein-szindrómában „szenvedett”. Kiemelkedő szellemi képességek, fejletlen érzelmi felfogóképesség , hatalmas kreativitás, a tekintélytisztelet teljes hiánya és nagyon jó humor jellemezték a személyiségét. 
A magánéletéről rengeteg zűrös dolog derült ki. Két házassága mellett elég sok titkos kapcsolata is volt, törvénytelen gyereke is született. A szerző szerint az első felesége életét tönkretette, és pocsék apa volt – lehetséges, engem ez a szál nem érdekelt különösebben. Az emberi kapcsolatokban nehéz igazságot tenni, nem ismerhetjük a titkos gondolatokat, mozgatókat, és a személyes konfliktusok legtöbbször négyszemközt zajlanak, a kívülálló számára megismerhetetlenül. Elsősorban ezért rossz a könyv (magyar fordításának) címe – egy ember igaz történetét csak saját maga írhatja meg. Ezen túl csak sok párhuzamos interpretáció létezik.

Einstein 13 évesen megtanulta kívülről Kant A tiszta ész kritikája című könyvét, és élete végéig folyamatosan foglalkozott filozófiai problémákkal. Természetesen a fizikai elméletei filozófiai következményeivel. A Biblia személyes és cselekvő Istenét nem tartotta létezőnek, és amikor Istent emlegette (például, hogy Isten nem kockajátékos), akkor csupán az ok-okozati összefüggésekben megmutatkozó természeti törvényekre gondolt. (Ez nem érv a vallások ellen, csupán egyszerű ténymegállapítás.)

Einstein tudományos teljesítményéről már rengeteget írtak, ez a könyv jó összefoglalót ad, nem megy felesleges részletekbe és eléggé érthető. Legalábbis a saját ismeretanyagom elég volt a megértéséhez. A relativitás elméletek körvonalai számomra felfoghatóak, matematikai levezetések viszont szerencsére nincsenek a könyvben, csak a róluk szóló „mesék”. Einstein és a kvantumfizika ellentmondásos viszonyáról is alapos ismertetés olvasható, tárgyilagosan fogalmazva, azaz megírva, hogy itt valószínűleg Einsteinek nem volt igaza, de a tudományban soha nincs utolsó szó.

Einstein német volt, ugyanakkor zsidó származású és zsidó tudatú, vallástalan kozmopolita világpolgár, balodali, humanista és pacifista, ezért első hazájából, Németországból, a nácik elől Amerikába kellett menekülnie. Itt az FBI kommunista-gyanúsként tartotta nyilván, például ezért nem vehetett részt az atombomba kifejlesztésére létrehozott projektben. A könyvben sokszor elhangzik, hogy Einstein milyen naiv volt, politikailag képzetlen, de ösztönösen mégis mindig a jó oldalra keveredett.

Összefoglalva, a Typotex kiadó megint egy remek könyvvel állt elő (2011-es kiadás), amely egyszerre bestseller és színvonalas tudományos ismeretterjesztő munka. Jó szívvel ajánlom.

Szólj hozzá!

Címkék: Typotex Einstein

Bruno Monsaingeon: Richter

2014.12.15. 16:19 vargarockzsolt


richter_beszelgetesek.gifAmikor Sztálin meghalt*, Szvjatoszláv Richter éppen Grúziában turnézott. Távirattal azonnal Moszkvába rendelték, és mivel éppen nem volt menetrendszerinti járat, bepakolták egy teherszállító repülőgépbe, amely tömve volt halotti koszorúkkal. Így érkezett a szovjet fővárosba. A repülőtérről azonnal a Szakszervezetek Házába szállították, ahol bezárva várakozott David Ojsztrah és egy teljes szimfonikus zenekar társaságában három napig, a gyászszertartás megkezdéséig. A temetésen Bach d-moll zongoraversenyét kellett volna játszania, de ő a zongora hangszekrényéből egy dobtáras (PPS-41-es) géppisztolyt húzott elő, és egy gyors sorozattal végzett a felsorakozott pártvezetőkkel, Berijával, Malenkovval, Molotovval és Hruscsovval. Egy eltévedt golyó okozta a cseh pártfőtitkár, Klement Gottwald halálát. Ez a Tarantino-féle változat**. Valójában Gottwald a temetésen meghűlt, és hazautazása után, már Prágában halt meg, ahol az ő testét is, akárcsak Sztálinét, kitömték és bebalzsamozták, és egy hegy tetején állították ki közszemlére.

Richterről elég sok mendemonda kering, az egyik éppen arról, hogy Sztálin temetésén milyen botrányt okozott – a hiteles változat megismerhető Bruno Monsaingeon könyvéből***, amelynek első fele a Richterrel folytatott beszélgetésiből állt össze. Richter élete és a történelmi kor is érdekes, de ez a könyv mégis alapvetően a zenéről szól. Zenészekről, zeneszerzőkről és művekről, és egy rendkívül sikeres zongorista előadóművészi pályájáról, és a zenéről való gondolkodásáról. 
A kötet második fele Richter naplószerű füzeteiből közöl válogatást. 1970-től 1995-ig folyamatosan lejegyezte a meghallgatott lemezekről és koncertekről a rövid, pár mondatos szubjektív benyomásait, köztük saját felvételeiről és fellépéseiről is. Ez a 20. század utolsó harmada zenei életének nagyon érdekes lenyomata. Bachtól és Händeltől a kortárs zeneszerzőkig (pl. Boulez, Ligeti, Xenakis), a karmester Lorin Maazeltől, Kocsisig és Ránkiig rengeteg jelentős művészről olvashatunk itt gyakran igen kritikus véleményt. (Természetesen az orosz szerzők és előadók vannak túlsúlyban.) 
Richter nagyon nagy művész és érdekes – számomra igen rokonszenves – ember volt, ezért élvezet volt megismerkedni a gondolataival. És persze a könyv kapcsán sok szép zenét is meghallgattam – ez volt a legnagyobb öröm. A zene épp úgy külön világ, mint az irodalom, a pocsék valóságból ide is jól el lehet menekülni. 
(Nézzétek meg a könyvhöz írt karcaimat is!)

* Sztálint állítólag 1953. február 28-án patkányméreggel mérgezte meg a titkosrendőrség vezetője, Berija, majd egy hétre a hasonmását léptették a helyébe, hogy legyen idő a hatalmi osztozkodásra. Aztán egy Moszkva melletti dácsában a hasonmást is kivégezték, és március 5-én jelentették be hivatalosan is a halálát. 
** A Becstelen Brigantyk című Tarantino filmben megölik Hitlert. 
*** Mivel a könyvet biztosan kevesen fogják elolvasni, ezért Richter verzióját megmutatom

A könyv kapcsán készített karcaimat lásd itt.
Természetesen kell ide legalább egy zene is, például legyen ez:



Szólj hozzá!

Címkék: Richter Sztálin Bruno Monsaingeon Szvjatoszláv Richter Tarnatino

Martin Buber: Angyal-, szellem- és démontörténetek

2014.12.15. 15:52 vargarockzsolt

buber_angyal.jpgMartin Buber haszid történetei egy bölcs rabbi magyarázatait igényelnék, ha értelmezni szeretnénk őket, de lehetséges szépirodalmi alkotásokként átereszteni magunkon, éppen csak a felületükön siklani, mint mikor egy haiku vagy koan paradox szépségeiben gyönyörködünk.

Márton László (az író, műfordító) írja recenziójában*
Hogy mi is a haszidizmus, azt nehéz volna egy rövid recenzióban kifejteni. Ezúttal elég annyi, hogy olyan performer jellegű, misztikus irányzat, amely (kicsit a zen-buddhizmushoz hasonlóan) a megvilágosodást, az útkeresést, a felismerést, egyszóval az egyéni tapasztalatot helyezi (vagy inkább csak helyezte) a vallási élet középpontjába.

A kötet első története Krusovszky Dénes összefoglalásában** így hangzik: 
Az egyetlen angyal, aki képtelen volt elviselni a földön látott rengeteg szenvedést — Martin Buber haszid története szerint —, hosszas belső viaskodás után végül az Úr elé lépett, s a többi angyal rémületére arra kérte a Teremtőt, engedje, hogy egy évig ő igazgathassa a földi dolgokat, s így a szenvedést az emberek javára fordítsa. Miután az Isten ebbe mosolyogva beleegyezett, egy fényes, boldog esztendő következett a földön, soha nem látott gazdag terméssel, jóléttel. Az év végén azonban, amikor a nyáron betakarított gabonát ki akarták sütni, a kemencéből ehetetlen, üszkös kenyerek kerültek ki. Az emberek rémületükben hajukat tépve átkozták a világ királyát, aki becsapta őket. Mikor ezt tapasztalta az angyal, mestere lábaihoz vetette magát s arra kérte az Urat, hogy magyarázza el neki, miben hibázott. Isten a következőképpen válaszolt: „Az én dolgom, s egyedül az enyém elejitől fogva — ami, kedves cimborám, túlságosan nehéz és iszonyatos volna a te gyengéden adakozó kezeidnek —, hogy rothadással tápláljam és árnyékba borítsam a földet, hogy megszülethessen a magvakból, tehát, hogy vérrel és fájdalommal termékenyítsem meg a lelkeket, hogy életre kelhessen belőlük a mű.”

Nem vagyok bölcs rabbi, de azért van saját értelmezésem: mindez azt jelenti, hogy a világban jelenlévő rossz, akár angyalok, szellemek, démonok, akár emberek a közvetlen forrásai, végső soron Isten akaratából származik. Ebben az esetben az ember számára nincs más út, mint a sorscsapásokat elfogadva, a saját korlátai között – a hit igazságait nem feladva, de sorsa ellen nem is lázadva – törekedjék a jóra, a saját életében. Ez a filozófiai tétel nem az én igazságom, de az ebből származó – szerintem paradox – következtetések, levezetések termékenyek, és hatalmas szellemi kultúrkincshez kapcsolódnak. Például éppen a haszid hagyományokhoz, amelyek az ősi zsidó kultúrát a kelet-közép-európai népi vallásossággal ötvözték. 
Számomra a könyv pont ez utóbbi miatt volt érdekes: az igényesen megformált szöveg egy érdekes, egzotikus világról tudósít.

A könyvet díszítő Paul Klee rajzokról Márton László már idézett recenziójában így ír: 
A magyar kiadás kilenc grafikát tartalmaz, Paul Klee munkáit. Klee is egyike volt Buber nagy nemzedéktársainak, ám harmincas évek végi angyalrajzainak, ha szigorúan vesszük, nincs közük sem Buber történeteihez, sem a haszidizmushoz. Klee angyalai inkább Rilke érett költészetéhez, a Duinói elégiákhoz és környékükhöz kapcsolódnak, Buberhez még inkább Chagall vagy Soutine képi gondolkodásmódja áll közel. És mégis: figyelembe véve hatvan-hetven év távlatát plusz történelmi tapasztalatait, Klee rajzai telitalálatként hatnak a kötetben. Azt mutatják, csak más nézőpontból, amiről Buber is beszél: a kitaszítottság és a megváltatlanság fájdalmát. 
Szép könyv.

Szólj hozzá!

Címkék: haszid paul klee Krusovszky Dénes Márton László Martin Buber

Érdi Péter: Teremtett valóság

2014.12.15. 15:36 vargarockzsolt

koteltanc.jpgElőször két karc:

Egyik oldalon a modern tudomány, szinte teljes fogalmi apparátusával, a másik oldalon nem más, mint a Kimondhatatlan. 

[…] 
Ismerjük persze Menzel filmjéből, amint az utcai bámészkodó a kötéltáncosra kiált, valahogy így: „Mit csinál? Le fog esni!” – és rázza hozzá a tartóoszlopot.

Érdi Péter: Teremtett valóság 
Typotex Kiadó, 2000 
219. oldal

[Az idézet Kampis György doktori értekezésének Érdi Péter által írt opponensi véleményéből való. Az idézet eredeti szövegösszefüggéseitől függetlenül feltehető a kérdés: Ki táncol a kötélen, és ki rázza a tartóoszlopot? Melyik a modern, racionalitásra törekvő tudomány, és melyik a Kimondhatatlan álarca mögé bújó posztmodern tudományfilozófia?]

 








maigret_felugyelo_pipa.jpg
A képen Maigret felügyelő

"Karl Poppernek (1972) van egy híres cikke, amelynek az a címe, hogy Órák és felhők. Popper azt mondja, hogy tulajdonképpen a természet modellálásában kétféle szemlélet él bennünk.

Az egyik az órásmester szemlélete, a 17-18. század szemlélete, amely a természetet úgy tekinti, mint egy mindentudó órásmester által létrehozott óramű gépezetet, ahol a viszonyok determinisztikusak. 
Mit értünk azon, hogy determinisztikusak? Ha egy fogaskerék jól illeszkedik egy másikkal, ekkor ennek az elmozdulása egyértelműen meghatározza a másik elmozdulását. És a szerkezet tervrajzának megértésével vagy átlátásával az egészet megértettük…

A természetről való gondolkodásnak van azonban egy másik módja is, ezt nevezi ő „felhő” metaforának. Milyen is egy felhő? Ha légballonnal vagy ha repülőgéppel haladunk, és belemegyünk egy felhőbe, az első furcsa dolog, amit látunk, hogy nincs éles határa. Nem olyan ez, mint mikor beugrunk a vízbe, s vagy kint vagyunk a szárazon, vagy bent vagyunk a vízben. A felhő határai bizonytalanok. A felhőt, mint egységet tulajdonképpen vízmolekulák állandó dinamikus kölcsönhatása tartja fenn. Egy felhő mozgásának, eltűnésének, az eső keletkezésének megértése nem ugyanazt a gondolkodásmódot igényli, mint ahogy egy fogaskerék elfordul, és a másikat elfordítja.

A természetről gondolkodva tehát, mondja Popper, világosan látnunk kell, hogy többnyire hajlunk arra, hogy mindent az órák analógiájára értelmezzünk. Pedig a valóságos viszonyok többnyire inkább a felhőre emlékeztetnek." 
Pléh Csaba

Érdi Péter: Teremtett valóság 
Typotex Kiadó, 2000 
147-148. oldal

Erről a kedvenc Maigret felügyelős idézetem jut az eszembe: 
Ritkán beszélt a mesterségéről, s még ritkábban mondott véleményt az emberekről és intézményeikről. Az eszmékkel szemben bizalmatlan volt, túlságosan határozottak voltak ahhoz, semhogy ráillettek volna a valóságra, amelyről tapasztalatból tudta, hogy mennyire szétfolyó. 
26. oldal 
Georges Simenon: Maigret és a lusta betörő

Hogy a természet vizsgálatánál mi a célszerűbb? Diszkrét tárgyakat és eseményeket vagy pedig inkább folyamatokat vizsgálni, azt szerintem az aktuális helyzet dönti el. Mivel E = mc², a tárgyak (m, azaz tömeg), és folyamatok (energia), egymással ekvivalens jelenségek, egymásba is alakíthatók. Mondhatjuk azt is, hogy a tárgy lelassult, megkötött, megfagyott energia, folyamat. Például az elektron vizsgálható egyszerre így is és úgy is, hiszen a vizsgálat módszerétől függően hullám (azaz energia, folyamat) vagy részecske természetű. Egy Földet megközelítő üstököst viszont már biztosan célszerűbb tárgyként, és nem felhőként kezelni.

Gondolkodni valamiről, persze, más, mint vizsgálni! Érdi Péter könyvében, Pléh Csabát idézve, Karl Popper példáját felhasználva (ilyen a posztmodern!), a természetről való gondolkodásról, tehát szemléletről van szó. Én pedig vizsgálatról írtam, amely már a szemléletből következő, módszer szerinti megközelítés.

És akkor most az értékelés:

teremtett_valosag.jpgMint az köztudomású*, a posztmodern a modern egyik bájos és termékeny zsákutcája. A posztmodern (tudományfilozófia) abból a naív feltételezésből indult ki, hogy a racionalitás korlátai megkerülhetők, és valamiféle holisztikus és/vagy hermeneutikai módszerrel a valóság tudományos (ellenőrizhető – bizonyítható vagy cáfolható) vizsgálatok nélkül is lényegi módon leírható. 

Néhány meghatározás a posztmodernre (a könyvben szereplő idézetek):

– a világ összeegyeztethetetlen, egymásra lefordíthatatlan és megerősíthetetlen nyelvjátékok, világképek, érték- s hiedelemrendszerek, életmódok, sőt kultúrák sokaságából áll, a szónak jelentése nincs, csak használata vanaz az igazság, amit az emberek igaznak tartanak,manapság nincsen világnézet, vízióink vannakami gondolható, az lehetséges is 
– szakítani az elit- és tömegkultúra megkülönböztetésével, szórakoztatás, nyelvi modellek pluralizmusa egy művön belül, különböző nyelvjátékok, idézetek, közelítés a szóbeli narrációhoz, komolytalanság, improvizáció, fragmentáltság, frivolitás, játékosság, verbális kollázsok, ironikus tradicionalizmus, mítoszteremtés ironikusan és játékosan, önreflexió.

Gondolnánk, mindez inkább egy művész hitvallásába illeszkedik (és ott nagyon is helyénvaló lehet), viszont egy természettudós, aki mér, számol, eredmények alapján modelleket igazol vagy cáfol, az ilyen diffúz filozófiáktól távol tartja magát. De nem.

Érdi Péter, aki „kémikus diplomával és öntudattal egy fizikai kutatóintézetben matematikai és számítástechnikai eszközöket felhasználva biológiai kutatási témákon dolgozik”, könyvében többször is megismétli hitvallását:

"Mit tehet a természet(?) tudomány, ha lemond a felvilágosodás mindent átfogó racionalitás-fogalmáról, a newtoni paradigma univerzális voltáról, a tárgyilagos külső megfigyelő pozíciójáról, az egyetlen valóság kutatásáról? 
Néhány éve kézenfekvőnek látszott a posztmodern attitűdöt átvenni. Úgy láttuk, a posztmodernek igaza van, a racionalitásnak nem az irracionalitás az ellentéte, beismerhetjük, hogy a racionalitás történeti kategória, továbbá a természet(?) tudomány megtanulhatná a hermeneutikától az önreflexió képességének az elsajátítását, és a benne vagyunk hangsúlyozását."

Ennek szellemében alakult meg az 1990-es évek elején az ELMOHA (ELmélet, MOdell, HAgyomány) Kör, olyan tagokkal, mint többek között Érdi Péter, Balassa Péter, Hraskó Péter, Malina János, Kampis György. A természet- és társadalomtudományok jeles képviselői az interdiszciplinitás jegyében tartották egymásnak előadásokat saját szakmájuk területéről, és valamiféle kiutat kerestek a „modernitás válságából”. A kísérlet elhalt, a kör megszűnt, talán Balassa Péter korai halála miatt. 

Érdi Péter könyve olyan – a kémia, a fizika, a biológia, a számítástechnika és a tudományfilozófia témakörében tartozó – esszéket tartalmaz (és ezek mellett az ELMOHA kör dokumentumait is), amelyek a posztmodern tanulságait kívánják érvényesíteni az adott tudományterületen. Az írások érdekesek és rendkívül tartalmasak, viszont nagyon sok ismétlés van bennük, ami kicsit bosszantó. 
A könyv utolsó fejezetének címe: A racionalitás védelmében. (Én az egész értékelésemet a racionalitás védelmében írtam.)

Befejezésül még a címről: a Teremtett valóság nem kapcsolódik a kreacionizmushoz vagy valamiféle Isten általi teremtéshez. Az ember agyának, személyiségének kognitív fejlődéséről szólva beszél Érdi arról hogy a mentális fejlődés nem csak reprezentálja a valóságot, hanem a teremtésében is részt vesz – azaz az agy olyan hermeneutikai készülék, amely nem csak érzékeli, hanem konstruálja is a valóságot [a maga számára – teszem én hozzá].

* Az értékelésíró csúsztatása.

További karcokat lásd még itt.

 

Szólj hozzá!

Címkék: tudományfilozófia pléh csaba Maigret Karl Popper Érdi Péter Kampis György

Paul Auster: Brooklyni balgaságok

2014.12.15. 15:11 vargarockzsolt

brookyni_balga.jpgAmerikai limonádé.
Modern (nem posztmodern!) mese. 

Egyszerű, lineáris cselekményvezetés, nincs ugrálás az időben, nincs elkalandozás, végig ugyanabban a történetben járunk. Egyes szám első személyű narráció, azaz a cselekményt végig egy elbeszélő szubjektív nézőpontjából látjuk. Paul Auster mesélni azt tud, a Holdpalota és a New York trilógia a kedvenc könyveim közé tartozik, de ott a meséket megbolondította különböző írói trükkökkel, amitől úgy éreztem, a föld felett, a valóság és a képzelet határán járok. Itt csak egyszerűen az arcomba tolnak egy történetet – még szerencse, hogy nem magyarázzák el didaktikusan a tanulságot. 
A mesék különböznek a hétköznapi élettől, megszépítik, romantikus fordulatokkal, csodákkal töltik fel a szürke valóságot. És persze, a mesék mindig jól végződnek. ABrooklyni balgaságok optimista könyv. (Aki konzervatív felfogású, az dühönghet a narrátor liberális elfogultságain. Nem tudom, Auster mennyire gondolta ezeket komolyan, nekem mindenesetre Vonnegut harcos politikai indulatai jutottak róla az eszembe.)



Azért egy jó idézni valót találtam benne:

witti_ver.jpg
"…miután Wittgenstein megírta a Tractatus-t katonaként az első világháború alatt, úgy érezte, megoldotta a filozófia minden problémáját, és örökre végzett a témával. Tanító lett egy eldugott ausztriai hegyi faluban, ám alkalmatlannak bizonyult a munkára. Szigorú volt, hirtelen haragú, néha egyenesen brutális, szidta és verte a gyerekeket. Nem csak jelképes pofonokat osztogatott, rendesen odacsapott a fejükre, és arcukra, dühös ütlegei néhány gyereknél komoly sérüléseket okoztak. Gyalázatos viselkedésének persze híre ment, és kénytelen volt lemondani. 
Évek teltek el, kerek húsz év, ha nem tévedek, Wittgenstein addigra már Cambridge-ben élt, újra a filozófiával birkózott, híres és tisztelt ember lett. Éppen lelki válságon ment keresztül, és idegösszeomlást kapott, hogy miért, már elfelejtettem. Ahogy kezdett felépülni, arra jutott, csak úgy állíthatja helyre az egészségét, ha visszamasírozik a múltba, és alázatosan bocsánatot kér mindenkitől, akinek valaha is ártott, vagy megbántott. 
Meg akart szabadulni a bensőjét fertőző bűntudattól, tisztára mosni a lelkét, újrakezdeni. 
Ez a út természetesen egyenesen visszavezette az apró ausztriai hegyi faluba. Minden hajdani tanítványa immár felnőtt volt, húszas években járó férfiak és nők, tanítójuk emléke azonban nem tompult el bennük. Wittgenstein egyenként bekopogott hozzájuk, és bocsánatot kért tőlük húsz évvel azelőtti kegyetlen viselkedéséért. Néhányuknál szó szerint térdere hullva esdekelt, könyörgött, hogy mentsék fel elkövetett bűnei miatt. 
Az ember azt hinné, hogy ilyen őszinte megbánás szánalmat ébreszt a szenvedő zarándok iránt, ám egyetlen régi tanítványa, egyik férfi és nő sem volt hajlandó megbocsátani Wittgensteinnek. Túl mély fájdalmat okozott nekik, gyűlöletük kizárta a megbocsátásnak még a lehetőségét is."

Paul Auster: Brooklyni balgaságok 
69-70. oldal

Szólj hozzá!

Címkék: Wittgenstein Paul Auster

Tatár György: A „másik oldal”

2014.11.07. 15:36 vargarockzsolt

tatár.jpgAz imák fénylő vándormadarakként húznak a magasban világról világra, miközben a vétkek sötét angyalokat szülnek a lentinek nevezett világokban.

Ez szép. Sajnos, nincs részletesen kifejtve, pedig nagyon jó fantasyt lehetne belőle írni.
A fentiekből látszik, hogy ateistaként nem mindenre voltam fogékony Tatár György „kabbalista esszék” alcímű kötetéből.

Ami maradéktalanul tetszett, és ami lenyűgözött: a rendkívül mély Biblia értelmezések, amelyek a vonatkozó szakirodalom páratlanul alapos ismeretéről tanúskodnak.

Ami riasztott: a fundamentalizmusa. Tatár György tudja az igazságot, nincs szüksége kérdésekre. A Jó és a Rossz egyértelműen megnevezhető nála – gondolom ez a mélyen átélt hit következménye. Olyan volt olvasni őt, mintha egy hatalmas – szerinte végtelen – óceán partján álltam volna, és annak mélyéről hozott volna fel számomra kagylókat és gyöngyöket. Én abba a sok vízbe csak belefulladni tudnék.

A kötet végén vitacikkekben, kritikákban rendkívül keményen kiosztja Tamás Gáspár Miklóst, György Pétert, Romsics Ignácot és Maróth Miklóst. Saját állításait pontosan bizonyítva, ellenfeleinek állításait tökéletesen megcáfolva. Nem szívesen vitatkoznék vele. Ha találkoznánk, tátott szájjal hallgatnám, és nem hogy ellenvetést, még kérdést sem mernék feltenni neki.

Szólj hozzá!

Címkék: kabbala Tatár György zsidó misztika

Jonathan Lethem: Árva Brooklyn

2014.11.07. 15:17 vargarockzsolt

árvabro.jpgEz egy jó kis bűnügyi regény, noire. Jóindulattal: Chandler előtt tisztelegve; rosszindulattal: Chandler sablonjait ismételve. Amiért különleges, és amiért tényleg érdemes elolvasni: egy zseniális karakter, egy Tourette-szindrómás nyomozó.

Így kezdődik:

„Minden a kontextuson múlik. Öltöztess be, és úgy nézz meg. Vásári kikiáltó vagyok, licitvezető, részegen szónokló szenátor, belvárosi performansz-művész, nyelveken szólok. Tourette-kórom van, amitől be nem áll a szám, bár legtöbbször csak suttogok és sutyorgok, mintha felolvasnék, közben ugrál az ádámcsutkám, rágóizmom kicsiny szívként pumpál, fojtott a hangom, csöndesen, önmaguk kísértetárnyaként potyognak belőlem a szavak, üresen, mint a tökmaghéja, monoton, hangtalan…”
(a folytatást lásd itt)

Ez jó szöveg, bár időnként persze fárasztó, de mit is jelent valójában? A könyv végén felel erre egy másik részlet:

" Elég gyakran általánosítok, de hát a nyomozók már csak ilyenek.
[…]
Természetesen az általánosítás is a Tourette egyik formája. A világ megérintésének, kezelésének egyik módja, hogy bevonjuk magyarázó nyelvvel."

A Tourette a tudattalan kontrollálhatatlan tartalmainak felszínre törése, amely leleplezi a külső világ megismerésének és kezelésének módszerét: mindent értelmezni kell, azaz megérinteni és bevonni a magyarázó nyelvvel.

A tourette-es beteg védtelen, kiszolgáltatott, mert végletesen őszinte. Elárulja azokat a mechanizmusokat, ahogy működünk, és ez visszataszító, pornográf, perverz, függetlenül attól, hogy mennyi szexuális tartalma van.
A tourettes betegnek nem működnek megfelelően az elfojtásai, mintha csak folyamatosan egy pszichoanalitikus díványán feküdne: mondja, csinálja, függetlenül a konvencióktól, a kultúra, a civilizáció korlátaitól.
A tourette-es betegnek nem lehetnek titkai, ezért pontosan ellentéte a bűnözőnek, akinek cselekedetei – és így személyisége – talán legfontosabb részét lepleznie kell. A tourette-es beteg „őrült”, a bűnöző csak normasértő, aki – ha sikeres –, a társadalmi beilleszkedés egyik leghatékonyabb útját-módját választotta.
A tourette-es beteg költő, jó költő vagy rossz költő, aki folyamatosan – formai vagy tartalmi szempontok véletlenszerű figyelembe vételével – asszociál, a nyelvvel foglalkozik, rímeket farag, szóvicceket gyárt.
A tourette-es beteg „tikkel”, kényszeresen mozgásokat végez, utánoz és ismétel. Az egyedi és motivációkhoz kötött cselekvéseket rögzíti, felerősíti és így karikírozza.
A tourette-es beteg az író helyettesítője a regényben, ő a lúzer (Miskin herceg), aki valójában az erkölcsi győztes, hiszen az anyagi és az erkölcsi siker kölcsönösen kizárja egymást, mondja a lúzer, és most éppen ő írja a könyvet.

Jó könyv, egy egészen kis lépésre attól, hogy remekmű legyen.

Szólj hozzá!

Címkék: pszichológia bűnügyi regény noire Tourette posztmodern regény Chandler

Alexander Waugh: A Wittgensteinek (Hofi Géza emlékének)

2014.11.07. 15:08 vargarockzsolt

a wittg.jpgJó gazdag lenni. Itt vannak ezek a Wittgensteinék is. „Hát, ne tudd meg!”* Ezek talán a leggazdagabb família voltak Ausztriában, a 20. század első felében. Volt az apa, a Karl, aki elég domináns személyiség volt, ő gyűjtötte a vagyont. Aztán volt neki nyolc gyereke, akik közül három öngyilkos lett. Apuka kissé megviselte a családot. De a pénze azért jó volt. Ha nincs a pénz, akkor talán mindet megölték volna a nácik. Mert 1939-ben kiderült, hogy a nagyszülők közül hárman is zsidók voltak. De előtte azért nem volt gond, úri iskolák, fényűző élet, pompa, ragyogás. És adtak a kultúrára is. A szalonjukba híres zeneszerzők jártak házimuzsikálni. Az egyik gyerekből zongorista is lett. De az meg pechjére elvesztette a jobb karját az első világháborúban. Mit lehet ilyenkor csinálni? Na, ha gazdag az ember, akkor küld egy csomó pénzt híres zeneszerzőknek, például Ravelnek, Prokofjevnek, hogy komponáljanak neki balkézre zenedarabokat. És működött a dolog! Komponáltak! A fickó pedig, a Paul Wittgenstein ezzel turnézta végig a világot. Óriási sikere volt. Jól is játszott, meg kisugárzása is volt. A nők oda voltak érte. Gazdag is volt, jóképű is, meg lehetett sajnálni is. Szóval, megoldotta az életét.
A másik híres Wittgenstein fiú, a Ludwig, meg filozófus lett és szent. Illetve szent nem teljesen, mert azért volt néhány húzása, amit a szentek nem engedhetnének meg maguknak, de azért, na!
Például, hogy csak egyet mondjak, lemondott a vagyonáról. De nem a szegényeknek adta, mert tudta, hogy a pénz megrontja az embereket, hanem a testvéreinek. Szóval nem csak szent volt, hanem családszerető is.
A Ludwig Wittgenstein filozófiájáról sajnos nem sokat lehet megtudni a könyvből, de azért az kiderül, hogy senki sem értette. Még ő, saját maga sem. Egyszer egy tanítványának próbálta elmagyarázni a logikai tracktátusát, több napig rágódtak rajta, de aztán feladták. Mert nehéz volt. Van ilyen. Ez a korai korszaka volt, később aztán revideálta a nézeteit, állítólag az már sokkal érthetőbb, nem tudom, én odáig még nem jutottam el. Most gondolkozom rajta, hogy megpróbálkozom a Filozófiai vizsgálódások című könyvével. Ha megértek belőle valamit, akkor, ígérem, arról is beszámolok.
Összefoglalva, jó könyv ez. Az, mondjuk, egy kicsit uncsi volt, amikor húsz oldalon keresztül a nácikkal alkudoztak, hogy mennyiért vásárolhatnák meg maguknak, hogy ne teljesen, csak félig tekintsék zsidóknak őket. (Miközben simán hülyék voltak, mert a vagyonnal egyszerűen le is lécelhettek volna, de nem, mert ők hazafiak. Miközben már nem is volt Ausztria, mert Hitler felfalta őket.) A történelmi korrajz, a K.u.K. monarchia, az első világháború, meg aztán minden, ami jött az Anschlussig, nagyon érdekes volt. Ja, és a végén mind meghaltak.
De szeretnék gazdag lenni.

*Hofi Géza, eredeti nevén Hoffmann Géza, (Budapest, 1936. július 2. – Budapest, 2002. április 10.) színművész és humorista. Nagyapja, Hoffmann János negyven évig volt bíró Rácalmáson, ahol édesapja is született. Kritikai képességét apjától (Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője), zeneszeretetét anyjától (Szabó Magdolna, a Budapesti Konzervgyár Sterillé üzemében művezető) származtatta.

Néhány érdekes link:
Egy boldog élet – Nyíri Kristóf Wittgenstein életéről és filozófiájáról
Almási Miklós: A félkezű és a pofozkodós
Amikor Popper és Wittgenstein találkozott
Wittgenstein nem érti Shakespeare-t

Szólj hozzá!

Címkék: családregény Hofi Géza Wittgenstein

Kötter Tamás: Rablóhalak

2014.11.07. 14:44 vargarockzsolt

rablóhalak.jpgÉrdekes könyv. A hátlapon írja egy írónő, hogy a „mesterségesen lilára színezett nyomorúság helyett” megismerhetjük belőle a valóságot. Egy interjúban a szerző is megerősíti, hogy „…a magyar irodalom a hagyományaiból adódóan konokul ragaszkodik a szegénység témájához”.
Ja. Jókai meg Mikszáth még rendben volt, de aztán jöttek a mesterségesen lilára színezők, József Attila: Harmad napja nem eszek, se sokat, se keveset, Móricz: Barbárok, Árvácska, satöbbi. Aztán a magyar irodalom ebben benne ragadt. Van ez a Tar Sándor, Háy János, Kiss Ottó, Ménes Attila, Borbély Szilárd vonal, amelyik nem is tud másról írni. (Mondjuk az Esterházyt, Nádast, Krasznahorkait nem tudom ebbe beleilleszteni, de ez legyen az én bajom. Még az is eszembe jutott, hogy a Pilinszky meg a vallási tematikában ragadt bele. Ahelyett, hogy slam verseket írt volna. A Hamvas meg olyan ezoterikus izé, ami most éppen divatos, de olvashatatlan. Mármint a Hamvas. Olyan hosszú, és érthetetlen, mert tele van idegen szavakkal. Hiába trendi. Szegény Hamvas.)
Még szerencse, hogy már érezni a megújulást, Frei Tamás, Lakatos Levente, Vass Virág meg Fejős Éva már betörtek Dévénynél új időknek új dalaival. Nem is értem, hogy ezek a szerzők miért az Ulpius-háznál, és miért nem a Kalligram kiadónál jelennek meg. De talán most majd beindul egy egészséges változás. Kötter Tamás könyve lehet az első fecske.

No, de nézzük tovább. Ez a könyv a mellett, hogy nem a szegényekről, hanem a gazdagokról szól, ráadásul még posztmodern is! Van benne tizennégy novella, amelyek lazán, szereplőkkel és helyszínekkel kapcsolódnak egymáshoz. Rövid történetek, rövid mondatok, amelyek az olvasót nem terhelik túl. Egységes egyedi stílusban. És ez így együtt egy igazi világ: Budapest, 2014. Topmenedzserek, multinacionális jogászok, és akik hozzájuk kapcsolódnak: kiszolgáló személyzet és lányok. Nők! Ez nagyon fontos. A nők a szerző számára láthatóan nagyon fontosak. Szinte minden férfi szereplőjének a fejében állandóan a nők járnak. (Erről a Kiscsillag egy száma jutott az eszembe, az Állnak a férfiak*. Ezek szerint a férfiak fejében, függetlenül attól, hogy multinacionális jogászok vagy rozsdás vasszagúak, mindig csak a nők járnak. Ez bizony egy újabb bizonyíték az emberi faj – legalábbis annak férfi halmaza – egységes mivolta mellett. Már csak ezért is megérte elolvasni ezt a könyvet.)
Szóval a nők. Erről sokat tudnék mesélni. Kötter egy interjúban kifejti, hogy ő a nők tradicionális szerepvállalását tartja helyesnek, ami könyve szerint abból áll, hogy a nők többnyire kurvák, vagy ha nem, akkor áldozatok. Én ezt nem pontosan így gondolom, de nem vitatkoznék a szerzővel, nyilván neki ilyen tapasztalatai vannak, voltak, gondolom úgy se tudnám meggyőzni.

Inkább még egy kontextust vennék elő. Párhuzamosan Kötter könyvével Joyce Dublini emberekjét olvasom. Elég unalmas. Szenvedek tőle. Azért kéne elolvasnom, mert akkor állítólag az Ulysses érthetőbb lesz. De miért kéne az Ulyssest elolvasnom? Sznob vagyok? Aki Joyce-t, József Attilát, Tar Sándort, Nádast vagy Esterházyt olvas az sznob? Vagy csak életidegen bölcsész? És ha párhuzamosan Kötter Tamást meg Frei Tamást is olvas, akkor már nem? Nem tudom, olyan bonyolult a világ.
Az viszont biztos, a Rablóhalak nekem nem volt unalmas. Egy nap alatt elolvastam. Sokszor hangosan röhögtem rajta. Van akinek nem jön be ez a laza stílus, de én élveztem. Réz András írja a könyv hátlapján: „Kitinpáncélosok rohangálnak egy napolaj illatú plasztik strandlabdán. Néha megtorpannak, egy pillanatra felvillan bennük, hogy a dolgok mélyére kellene ásniuk. Nem teszik. A Rablóhalak nem a Nagy Bummról szól, hanem a halk nyüszítésről.” Nos, ezek a könyv legjobb mondatai, de én a nyüszítést nem hallottam. Inkább képregényfigurákat, karikatúrákat láttam, akik szórakoztatóak, de nem keverhetők össze az igazi, élő emberekkel, akiknek érzelmeik vannak, akik nyüszíteni tudnak. Nincs nyüszítés, de legalább nem unalmas.

* a videó képeiért én kérek elnézést:

 

Szólj hozzá!

Címkék: regény kortárs irodalom kortárs magyar Réz András

Ha a Föld Isten kalapja, hazánk a bokréta rajta!

2014.11.05. 21:20 vargarockzsolt

Mikael Niemi: Popzene Vittulából

Hasznos dolog más népek életével megismerkedni, mert lehetőséget teremt az összehasonlításra: miben hasonlítanak ránk, és miben különböznek, különbek-e nálunk, vagy mi vagyunk magasabbrendűek, és ez segíthet itt, a Kárpát-medence közepén, a magyar hivatástudat beteljesítésében. Ezért is örülök, hogy kezembe került ez a könyv, melyre Kamill Kopke és Bagabo, a kedvenc könyvtárosaim hívták fel a figyelmemet. (Róluk kevesen tudják, hogy testvérek, és egy alföldi kis faluból, Jászkarajenőről kerültek fel Budapestre. Először Kamill, aki az ELTE-n magyar-könyvtár szakot végezte, és ezzel párhuzamosan művészettörténetet tanult, de nem innen ismertem. A kilencvenes évek elején Józsefvárosban, a Fekete Lyuk nevű elhíresült intézményben voltam koncertszervező, és ott találkoztunk, mert ő egy női punkzenekarban basszusgitározott. Ma is előttem van, ahogy fekete bőrszerelésben, hollófekete hajával ott áll a színpadon, és tépi a húrokat. Bagabo pár évvel később jött a nővére után, őt elsőre nem vették fel filozófia szakra, ezért a BKV Észak-Pesti Üzemegységénél, a 12-es és 14-es viszonylatokon járatvezető villamosvezetőként dolgozott. Vele is sűrűn találkoztam, mert akkor már az újpesti végállomásnál és járatfordítónál voltam forgalomirányító – mindig is szerettem szervezni a dolgokat. A melegedőben gyakran láttam, amint csillogó szemüvege mögé bújva belemerül valami vastag könyv olvasásába, és tudtam, hogy ez a kölyök még sokra viszi.)

Szólj hozzá!

Címkék: pina regény skandináv kortárs rockzene fekete lyuk etnikum mikael niemi bagabo kamill kopke popzene vittulából magyar hivatástudat

CSÁNYI SÁNDOR ÉS DEMJÁN SÁNDOR TALÁLKOZÁSA A 7-ES BUSZON

2014.11.05. 20:55 vargarockzsolt

 

A nóta cselekménye kiválóan érzékelteti az utóbbi időben elhatalmasodó melankóliámat.

Szólj hozzá!

Címkék: henry rollins melankólia demján sándor csányi sándor

Italo Calvino: Láthatatlan városok

2014.10.22. 21:01 vargarockzsolt

calvino borges.jpg
Marco Polo és Kublai kán egyetlen hitelesnek tekinthető közös képe.
(Italo Calvino és Jorge Luis Borges)

…Kublai kán elhisz mindent, amit Marco Polo mond…

Nem biztos, hogy Kublai kán elhisz mindent, amit Marco Polo mond, amikor leírja neki a követi kiküldetései során meglátogatott városokat, de nyilvánvalóan nagyobb kíváncsisággal és figyelemmel hallgatja a tatárok császára az ifjú velencei szavait, mint bármelyik más küldöttét vagy felfedezőét.
Italo Calvino: Láthatatlan városok,
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
5. oldal, első mondat

2 komment

Címkék: Borges Italo Calvino Láthatatlan városok Kublaj kán Marco Polo

Stephen King: A holtsáv

2014.10.21. 17:51 vargarockzsolt

Milyen volna már, ha ismernéd a jövőt? Nem a saját jövődet, és nem a lottószámokat, hanem mások jövőjét. Megérintesz valakit, mondjuk a barátnődet, és hopp, máris megjelenik a kép, ahogy a templomban áll, hosszú fehér ruhában, egy sötét öltönyös srác fogja a kezét, na ki az? Rejtelmesen mosolyogsz, azt nem árulod el.
Vagy milyen volna már, ha elmennél a gyilkosság helyszínére – a béna nyomozók nem jutottak semmire, az újságok címlapján már hetek óta ott kiabál a cím: MEGFOJTOTTÁK A HÍRES SZÍNÉSZNŐT, A TETTES ISMERETLEN – és akkor te megérintenéd a poharat az asztalon, végighúznád a kezed a bárpult hűvös márványlapján, és máris ott gomolyogna benned a történet, szinte látnád, mint egy filmet: a híres producer volt a tettes. Az újságírók megrohannának, de te csak információ morzsákat szórnál eléjük, mert a szörnyű titkot először a zsaruknak mondanád el.
Ez tök olyan volna, mint amilyenre már régebben is gondoltál: mintha visszamehetnél az időben és megölhetnéd Hitlert! Az idő nincs, és te mindent látsz, és azt csinálhatsz, amit akarsz…
Ez nem volna rossz, igaz? Ezt meg kéne írni!
Lennének benne gonosz szereplők, olyanok, akiket mindenki utál, és akik a végén jól pofára esnek. Nem volna nehéz mintát találni hozzájuk: a hülye tanárod, aki megszégyenített a többiek előtt az iskolában; az a szadista állat fiú a térről, aki hátracsavarta a kezedet és fenékbe rúgott; az az érzéketlen főnököd, aki semmire sem becsüli a munkádat, és a kolléganődnek adja a jutalmakat, mert le akarja fektetni azt a kis kurvát… Őket kéne megírni, meg azokat a szemét, üresfejű, korrupt politikusokat!
Kellene még szerelem is! Volna benne több kapcsolat, időben egymás után. Az első rövid volna és viharos, sokáig benned élne. Később mindig hozzá, az elsőhöz hasonlítgatnád a következőt! Aztán jönne az igazi. Ő volna a tökéletes. És ez a kapcsolat egyszerre volna fájdalmasan beteljesületlen, és boldogan beteljesült. Hiányozna belőle a hétköznapok minden unalma, és benne volna a titok izgalma, a bűnös kapcsolat fokozhatatlan szexualitása…
A végén persze a jó győzne, és mindenki azt kapná, amit megérdemel.
Igen. Nem is olyan nehéz regényt írni. Van néhány sablon, amit használni kell: izgalom, rejtély, egy kis misztika, markáns szereplők, pergő párbeszédek, legyenek benne szép képek és hasonlatok is, melyek a karakterek lelkére utalnak.
És én még nagyon okos is vagyok és átlátom a korszellemet. Az én olvasóim a nagy generáció tagjai, akik szeretik Hendrix zenéjét, utálják Nixon elnököt és a vietnami háborút, a korrupt zsarukat és a Pokol Angyalai motorosokat, mert azok fasiszta állatok. Ezeknek írok. A fiatal lányoknak, meg a 68-as nemzedéknek. Sokan fogják megvenni a könyvem, és a ha filmet csinálnak belőle Hollywoodban, akkor az biztos siker. Csak jól meg kell választani hozzá a színészeket. Legyen a gonosz Jack Nicholson, mert neki olyan sátáni az arca. A jó fiú legyen Brad Pitt mert ő olyan szép. A női főszerep betöltésére meg hirdetést adok fel. 18 és 25 év közötti szőke, barna, vörös és fekete nagymellű, karcsú derekú, gömbölyű seggű, széparcú színésznők jelentkezését várom. Én fogok válogatni köztetek. (Ugyanott fiatal tanárnők és könyvtároslányok átképzését is vállalom.)

 

Szólj hozzá!

Címkék: stephen king irónia lektűr karc a holtsáv

Reuben Hersh: A matematika természete

2014.10.21. 17:29 vargarockzsolt

indiánszám.gif






"Vannak népek, amelyek tízesével, mások húszasával számolnak. Sokszor ismételt gondolat, hogy a tízes alapú számrendszerek valahogy logikusabbak, a két kéz ujjai miatt. A kaliforniai yukik állítólag ugyanezen megokolással úgy vélik, hogy az ő nyolcas alapú számrendszerük a legmegfelelőbb. Ők ugyanis az ujjaik közötti rést veszik alapul."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
241. oldal

 

 

 

 


Nem érdekel a matematika.* Az emberi gondolkodás érdekel**.
Ez a könyv az emberi gondolkodás történetének egy speciális aspektusával foglalkozik. Azzal, hogy:

Mit gondoltak és gondolnak a matematikusok és a filozófusok és a matematikus-filozófusok a matematikáról?

Röviden összefoglalva*** a 350 oldalas könyvet, Reuben Hersh szerint a matematika-filozófia művelői ahányan vannak, annyi félét mondanak (nincs közmegegyezés), de azért a különböző gondolkodásmódok egymásra épülnek, összefüggnek, és néhány főbb trend kirajzolódik.

A legáltalánosabb, a matematika tudományának kialakulásáig visszanyúló felfogás platonista, idealista (a számok és szabályaik örök, embertől független ideák).
Ezzel szemben fellép egy racionalista, formalizmusra törekvő irányzat (a matematika formalizált szabályokkal leírható-leírandó logikus módszer vagy játék, akár egy nyelv).
E két megközelítési mód (szerintem) nyilvánvalóan összefügg az ember-Isten(ek), ember-tudat kapcsolatokra adott, koronként változó (szerintem fejlődő) válaszokkal.

A probléma kapcsán megnyilatkozik többek között (a részletesebben tárgyaltakból sorolok): Püthagorasz, Platon, Arisztotelész, Szent Ágoston, Descartes, Spinoza, Leibniz, Berkeley, Kant, Locke, Hume, d'Alembert, Mill, Gottlob Frege, Bertrand Russel, Brouwer, Kurt Gödel, David Hilbert, Rudolph Carnap, Wittgenstein, Poincare, Hilbert, Lev Vigotszkij, Rényi, Polányi, Pólya, Lakatos, Karl Popper, Mario Bunge, Philip Kitcher, Jean Piaget, Paul Ernest, Thomas Kuhn és a Bourbaki csoport. Elég jó kis névsor.

Mindeközben az egyszerű, hétköznapi (elméleti- vagy alkalmazott matematikát művelő) matematikusok leginkább számolnak, modelleznek, intuícióik alapján feltételeznek és bizonyítani törekednek, konkrét problémákat akarnak megoldani, mit sem törődve a teóriákkal. Nyilván igazuk van, a matematika matematika-filozófia nélkül is művelhető.

A szerző válasza a feltett kérdésre (a saját interpretációmban):

A matematika sem nem fizikai, sem nem mentális, hanem társadalmi tény. A matematikát nem írhatjuk le kizárólag fizikai jellemzőkkel, centiméterben és kilogrammban, de kizárólag mentális jellemzőkkel sem, például szokások és reflexek összességeként. Csak társadalmi, kulturális, történelmi összefüggésekben van értelme beszélni róla. Test nélkül nincs tudat, test és tudat nélkül nincs társadalom, kultúra és történelem. A társadalom, a kultúra, a történelem mentális és fizikai szinteken alapszik, azonban vannak olyan tulajdonságaik, amelyek az alapszintből nem megmagyarázhatóak. Ez analóg a matematikával. A matematika a fizikai világban létező, fizikai testben (az emberi agyban) keletkező egyéni tudatokból, mentális tartalmakból összeálló kollektív ismeretrendszer, amely időben változó, történelmi, társadalmi, kulturális hatásoknak kitett formákban és szabályokban jelenik meg.
Ez Reuben Hersh meghatározása szerint a humanista matematikafilozófia. (Nekem tetszik.)

A könyv három részből áll. Az első részben a matematika-filozófia elveinek elemzését adja. A második részben áttekinti a különböző filozófusok matematikára vonatkozó elméleteit, és megfogalmazza a saját teóriáját. A harmadik részben a különböző matematika-filozófiák társadalmi-politikai hatásáról ír, valamint 70 oldalban matematikai levezetéseket, bizonyításokat közöl (például Gödel nem teljességi tételének egy speciális bizonyítását), amelyekre az előző két fejezetben hivatkozott.

Érdekes, elgondolkodtató és néhol vitára ingerlő, alaposabb matematikai ismeretek nélkül is érthető, filozófiai szakkönyv.

* Nem vagyok elég okos hozzá. Esténként, munka után, nem szoktam matematikai problémák megoldásán törni a fejem, hobbiból egyenleteket, szöveges feladatokat megoldani, deriválni, integrálni, logikai kérdésekre geometriai szerkesztések segítségével választ keresni. Az érdeklődés hiánya nyilván abból fakad, hogy nem ismerem fel a matematika szépségeit. Nem vagyok elég okos hozzá, nem jutok el addig a szintig, hogy érzékeljem a problémák komplexitását és a megoldások eleganciáját.
Van egy privát teóriám, amely szerint a természettudósok, a fizikusok, kémikusok, biológusok és a matematikusok okosabbak, mint a humán területek tudósai. (Annak ellenére, hogy állítólag Einstein, amikor egy Kafka könyvet adtak elolvasásra neki, azzal adta vissza, hogy nem érti, és szerinte az emberek nem gondolkoznak ennyire bonyolultan.) Talán csak a filozófusok között vannak kivételek.
Itt, persze, az a kérdés merül fel, hogy mit értünk okosság alatt? Az okosság, szerintem, leginkább a memória kapacitását, az általánosítás és elvonatkoztatás, valamint az ezeken alapuló invenció képességét jelenti. Ezen biztosan lehetne vitatkozni.
** Ismerni akarom saját lehetőségeimet és korlátaimat. Ezen túl, meg akarom érteni a feleségemet, az aktuális kormányfő politikai beszédének indítékait, a homeopátiát propagáló orvosokat, a toleráns vagy fundamentalista vallásosokat, a posztmodern filozófusokat, satöbbi. Ezek nyilván nem azonos súlyú problémák, de most éppen ilyenek foglalkoztatnak.
*** Lásd még: Hogyan tanuljunk meg könnyen, gyorsan kínaiul?
arisztoplaton.jpg

A képen Platón és Arisztotelész

"…Arisztotelésznek „elég rossz a sajtója”. Megtudhatjuk, hogy a modern tudomány születése ahhoz a küzdelemhez köthető, amelyet Galilei, Kopernikusz és Descartes vívott Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás ellen. A történelem persze sokkal bonyolultabb ennél. Az európai filozófiai gondolkodás nagyrészt a platonisták és arisztoteliánusok összecsapásában fejlődött ki. Szent Ágoston korától (ötödik század) kezdve Platón az egyházi dogma része volt. Arisztotelész írásai évszázadokon keresztül eltűntek Nyugat-Európából. A tizenkettedik században tértek csak vissza, észak-afrikai és spanyolországi arab tudósoknak köszönhetően.
[…]
Arisztotelész matematika-filozófiájának központi fogalma az absztrakció. A számokat és geometriai alakzatokat a fizikai tárgyakból absztraháljuk, ha irreveláns tulajdonságaiktól – színtől, helytől, értéktől, stb. – elvonatkoztatunk, hogy (mértani alakzatoknál) már csak a nagyság és forma marad, (a véges halmazok esetében) pedig a „számosság”. Az elemi matematika leírásaként nem is rossz."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
241. oldal

"A politikai konzervativizmus ellenzi a változást. A matematikai platonizmus azt vallja, a matematika nem változik. A politikai konzervativizmus az elitet az egyszerű emberek fölé helyezi. A matematikatanításban a platonizmus azt sugallja, a diák vagy képes belátni a matematikai igazságokat, vagy nem.
A humanista, avagy társas-konstruktivista, avagy társas-konceptualista, avagy kvázi-empirista, avagy naturalista, avagy deviáns matematikafilozófia a fejéről a talpára állítja a matematikát. Ez összhangban van a balos elit-ellenességgel, az analfabetizmus leküzdésének, az egyetemi képzés általánossá tételének, a tudás és kultúra általános terjesztésének történelmi küldetésével. Ilyen meglepő lenne, hogy a platonisták számfogalma a politikai konzervativizmussal kapcsolható össze, a humanisták számfogalma viszont a demokratikus politikával?"

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
258-259. oldal

Ez az idézet az Összegzésés értékelés című fejezetből való. Reuber Hersh fejéről a talpára akarja állítja a matematikát, és történelmi küldetésről beszél – ezek erősen átideologizált kifejezések, amelyek a marxizmust idézik és elég elidegenítően hatnak, de a szerző biztosan nem marxista, „csak” baloldali, humanista materialista.
Reuber Hersh odáig is elmegy, hogy kategorizálja a filozófusokat, matematikusokat. Indoklásokat is fűz hozzá, ezeket nem idézem, mert hosszú, csak a végeredményt:

"A fő vonulatba tartozik [tehát a platonizmust képviseli] Püthagorasz, Platon, Augustinus, Nicolaus Cusanus,
Descartes, Berkley, Leibniz, Frege, Brouwer és Quine a JOBB OLDALON [a nagybetűs kiemelések tőlem]; Spinoza, Kant és Russel a BAL OLDALON. Összesen 10 jobbos, három balos.
Nézzük a humanistákat. […]
Ha a besorolhatatlan Peirce-t, Poincarét, Hilbertet és Wittgensteint kihagyjuk, a humanisták között a BAL OLDALON ott találjuk Arisztotelészt, Locke-ot, Hume-ot, d'Alembert-t, Millt, Rényit, Polányit és Pólyát, a JOBB OLDALON pedig Aquinói Tamást és Lakatost. A mérleg tehát 8 balos és kettő jobbos.
Elmondhatjuk tehát, hogy a fősodor inkább jobbos, a humanisták inkább balosak."

Korábban találkoztam már egy olyan cikkel is, amelyik a zeneszerzőket kategorizálja politikai nézeteik alapján, innen való ez az ábra:

composers.gif

"1. A matematika emberi. Része az emberi kultúrának.
2. A matematikai tudás nem tévedhetetlen. A tudományokhoz hasonlóan a matematika gyakran hibákból tanulva halad előre, újra meg újra kiigazítva őket. (Lakatos Bizonyítások és cáfolatok című könyvében kitűnően nyomon követi ezt a jelenséget.)
3. Az időtől, helytől és egyebektől függően a bizonyításnak és szabatosságnak különböző formái léteznek. Példának okáért a számítógépek felhasználása a bizonyításban hagyományosan nem tekintendő szabatos eljárásnak. Pedig az empirikus bizonyítékok, a numerikus kísérletek és a valószínűség-számításon alapuló bizonyítások egyaránt eligazítanak a tekintetben, mit hihetünk el a matematikában. Az arisztotelészi logika a döntés nem feltétlenül egyetlen lehetséges módja.
4. A matematikai objektumok a társadalmi-történeti objektumok behatárolható részhalmazát képezik. A kultúra egy sajátos részét alkotják. Az irodalom, a vallás, a bankügyletek szintén a kultúra sajátos részei. Mind jelentősen különböznek egymástól."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
23-24. oldal

"A vallás nem általában hanyatlik. A fundamentalizmus burjánzik, mint valami kártékony gyomnövény. Értelmiségi körökben egyaránt találkozunk Buber, Kierkegaard, Maharishi és Nágárdzsuna követőivel. A tudományban azonban többé nem játszik szerepet a vallás. Newton azt mondta, felfedezései csak Isten dicsőségét növelik, Lalplace azonban már úgy nyilatkozik Napóleon előtt, hogy Isten hipotézisét szükségtelennek tartja. A mai tudós, még ha templomba, vagy shulba jár is, álmában sem gondolna arra, hogy Isten akaratával magyarázza a mikrobiológia vagy a részecskefizika valamelyik talányát."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
130-131. oldal

"A matematika formalista filozófiájának lényegét gyakran egy rövid jelmondattal intézik el: „A matematika egy értelmetlen játék.” (Az „értelmetlen” és „játék” szavak jelentését persze homály fedi.) […]
Mit érthetnek a formalisták „játék” alatt, ha a matematikát játéknak nevezik? Meglehet abban az értelemben használják, hogy valami, „amit szabályok szerint játszanak”. (Most a „játszani” és a „szabály” szavakat hagyjuk definiálatlanul!) […]
A szabályok lehetnek előre megállapított szabályok, mint a Monopoly-ban vagy a Scrabble-ben, illetve spontán szabályok, például a természetes nyelvek vagy az elemi artimetika szabályai. A szabályok létrehozása egyik esetben sem követ szabályokat!
Wittgenstein és még néhány láthatólag úgy vélik, hogy mivel a szabályok megalkotása szabályok nélkül megy végbe, ezért a szabályok önkényesek. Ez durva hiba, mert még számos más lehetőség is fennáll.
A nyelv és a matematika szabályait történetileg a társadalom határozza meg – mely az egyes társadalmi csoportok belső mozgása és egymás közötti interakciói hatására fejlődik –, valamint a Föld által biztosított fizikai és biológiai környezet. A társadalmi rétegeket folyamatosan alakítják az emberi egyedek biológiai tulajdonságai, különösképpen az egyén idegrendszere. Az ember biológia tulajdonságai és idegrendszere tették lehetővé a faj kialakulását és fennmaradását a Földön, így természetesen valamilyen módon visszatükrözik e bolygó fizikai és biológiai tulajdonságait. Mindez nyilvánvalóan nagyon bonyolult. Rejtélyes is – kétségtelen. De semmiképpen nem önkényes."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
7-8. oldal

"Mi különbözteti meg a matematikát a humán tudományoktól? A matematika és az irodalomtudomány között az az alapvető különbség, hogy a matematika tárgyát tekintve ugyan humán jellegű (mivel társas jellegű fogalmakkal dolgozik), objektivitását tekintve inkább tudományos. A fizikai világra vonatkozó reprodukálható eredményeket (amik minden mérésnél vagy kérdésfeltevésnél ugyanazok) tudományosnak hívjuk. Azokat a tématerületeket pedig, amelyek reprodukálható eredményeken alapulnak, természettudományoknak. A fogalmak vagy mentális objektumok világán belül a reprodukálható tulajdonságokkal rendelkező fogalmakat matematikai objektumoknak hívjuk, a matematika pedig nem más, mint reprodukálható tulajdonságokkal rendelkező mentális objektumok tanulmányozása. Az intuíció az a képesség, amely lehetővé teszi ezen belső, mentális objektumok vizsgálatát és mérlegelését.

Saját intuícióm és az olvasóé között mindig van némi eltérés. Az egyetértést a kölcsönös alkalmazkodás állandó folyamata hozza létre. Az új kérdések a struktúra új területeire világítanak rá. Előfordul, hogy egy kérdésre nincs válasz. […]

Jól tudjuk, hogy a fizikai világ tárgyaival kapcsolatban vannak nem megválaszolható kérdések, például az, amely egyszerre firtatja az elektron sebességét és helyzetét. De kérdezhetnénk azt is, hány fa nő ma Szabolcs-Szatmárban. A mentális és fizikai objektumokra vonatkozó, megválaszolhatónak tűnő kérdésekről egyaránt kiderülhet – sokszor persze nehézségek árán –, hogy valójában nem megválaszolhatók. Ez azonban még nem kérdőjelezi meg létében az adott mentális vagy fizikai objektumot. Vannak megfelelő kérdések is, amelyekre létezik válasz."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
70. oldal

Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell, mondja Wittgenstein, a matematikus ezzel szemben bebizonyítja, hogy bizonyos kérdésekre nincs helyes válasz, és ezt is válasznak tekinti.

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány matematika tudományfilozófia

Leonard Mlodinow: A tudattalan

2014.10.21. 16:55 vargarockzsolt

tudattalan.jpgAz USA-ban az öt leggyakoribb családnév a Smith, Johnson, Williams, Jones és Brown. Ha megvizsgáljuk az e neveket viselők házassági kapcsolatait, akkor azt a meglepő tényt tapasztalhatjuk, hogy jelentős többségükben olyan párt választanak maguknak, aki ugyan azt a vezetéknevet viselik. (Azaz a házaspárok eredeti neve legtöbbször: Smith-Smith, Johnson-Johnson, Williams-Williams, Jones-Jones és Brown-Brown.) Ez nyilván nem tudatos választás, csupán egy érdekes példa a tudattalan működésére, amely ez esetben a hasonlóhoz vonzódást mutatja. (Az egy tovább vizsgálandó kérdés volna, hogy az azonos nevű emberek -a nevükön túl – másban is hasonlítanak-e egymásra.)

Kísérletek bizonyították, hogy a borkóstolásnál a bor ára módosítja az érzékelt ízt. És ha a borboltban francia zene szól, akkor 77%-ban francia bort veszünk (aki anyagilag megengedheti magának), ha viszont német zenét hallunk, akkor inkább rajnai rizlinget. A marketinggel simán lehet manipulálni az embert, azaz az ember tudatalattiját.*

Ha egy rendőrkapitányt kell kiválasztani, és a két jelölt közül az egyik férfi, a másik pedig nő, akkor biztosan ahhoz keresünk érveket, hogy a férfi nyerjen. (Ezt úgy bizonyították, hogy készítettek két életrajzot. Az egyik jelölt e szerint doktorátussal, ragyogó intellektussal rendelkező elméleti ember volt, a másik viszont közrendőrből lépésről lépésre felemelkedő gyakorlati szakember. A kísérlet résztvevői mindig a szerint választottak a két jelölt közül, hogy melyikről tudták, hogy férfi. Utólagosan viszont ezt a preferenciájukat nem ismerték el, tökéletesen meg voltak győződve arról, hogy szakmai szempontok alapján választottak.)

Egy kísérlet szerint a nők, ha meghallanak egy ismeretlen mély férfihangot a telefonban, akkor egy magas, izmos, szőrös mellkasú férfira asszociálnak. És ennek az előítéletnek van alapja! A vizsgálatok szerint a mély hang és a tesztoszteron szint kapcsolatban áll egymással, a mély hangú férfiaknak több gyereke van, mint a magas hangúaknak. Ráadásul még a politikusok és a biztosítási ügynökök között is a mély hangúak a sikeresebbek, a nők és férfiak egyaránt őket preferálják választásaikban.

Ezek az esetek az emberi viselkedés rejtett mozgatórugóival, a tudattalannal állnak kapcsolatban.

Mi a tudattalan? A szerző – aki elméleti fizikus, és Stephen Hawkinggal közösen publikáló tudományos ismeretterjesztő író – nem ad egzakt, precíz meghatározást, helyette rengeteg szemléletes és szórakoztató példával mutatja be a működését, illetve azt, amit e működés következtében megfigyelhetünk belőle. A példák az egyéni érzékelés, érzelmi élet és emlékezés, valamint a társadalmi-szociális kapcsolatok területén vizsgált tudományos kísérletek prezentációi és értelmezései a szociális idegtudomány – azaz a szociálpszichológia, a kognitív pszichológia és a kísérleti idegtudomány módszereinek és szemléletének egyesítésével dolgozó tudományterület – legfrissebb eredményeinek ismeretében. A szerző nem említi külön az evolúciós pszichológiát, de a példái és következtetései következetesen az evolúciós szemlélet mentén íródnak, és Dawkins szellemét idézik. (Dawkins neve egyetlen egyszer sem szerepel a könyvben, Freudé viszont igen, felismeréseiben úttörő, de módszereiben és következtetéseiben érvénytelen tudósként. Egy Jung idézet mottó, de a kollektív tudattalan a tárgyalt fogalmak között nem szerepel.)

A könyv jegyzetei angol nyelvű tudományos publikációk adatait, elérhetőségeit adják meg, azaz az állítások ellenőrizhetők és részleteikben is megismerhetők, viszont itt a könyvben nem tesznek semmit hozzá a tartalomhoz. A példák jelentős része más tudományos ismeretterjesztő munkákból már közismert, a szerző nem végzett saját tudományos kísérleteket, kutatásokat, nem állít fel saját tudományos modellt, csupán összefoglal és közérthető formában ismertet – ezt viszont magas színvonalon és szórakoztató formában teszi.

*A könyv címlapján a következő – halvány, a tudati szintet talán éppen hogy csak elérő – feliratok olvashatók:
PSSZT! HÉ! TE OTT! IGEN: SZEXI VAGY.
VEDD MEG EZT A KÖNYVET! MOST. TUDOD, HOGY AKAROD.
A KEDVENC SZERZŐD
A KEDVENC SZERZŐD
A KEDVENC SZERZŐD
A hátlapon:
VEDD MEG! VEDD MEG! VEDD MEG!
VEDD MEG! VEDD MEG! VEDD MEG!

Én könyvtárból kölcsönöztem, eszembe se jutna megvenni. Szerintem ez a direkt marketing inkább vicc, mint komoly.

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány evolúciós pszichológia szociális idegtudomány

Pőcze Flóra: A Moszkva tér gyermekei

2014.10.17. 14:50 vargarockzsolt

moszkva.jpgAz a közeg határozza meg, hogy mit tartasz követendőnek, mit tűrsz el, és hogyan ítélkezel mások felett, amelyben létezel. – írja Pőcze Flóra (147. o.), és ebben nincs igaza. Ez a rabszolgaerkölcs, amely nem sokkal jobb rabszolgatartó erkölcsénél.*

A kulturális antropológiában, a részvevő megfigyelés során, a megfigyelő persze nem tehet mást, mint maximálisan alkalmazkodik a befogadó közeghez, ha azt akarja, hogy elfogadják. De ha véget ért az akció, akkor már vissza lehet térni a saját értékrendhez, és meg lehet fogalmazni akár morális ítéletet is.
Tehát, szerintem, Pőcze Flóra ezt rosszul látja, de ettől eltekintve nagyon tetszett a könyve. Olyan közelre ment, ahonnan már látszanak az emberek a hajléktalan címke mögött, egyedi sorsaikkal, és képes volt az így szerzett tudását könnyen befogadható, érdekes szövegben átadni nekem.

Nemrég olvastam Udvarhelyi Éva Tessza Az igazság az utcán hever című, a doktori disszertációja alapján készült, tudományos igényű munkáját a hajléktalanságról**, a téma múltjáról, jogszabályi környezetéről, a lehetséges problémamegoldó módszerekről, stb.. A szerző A város mindenkié hajléktalansegítő aktivista csoport alapító tagja és tevékeny résztvevője talán már 10 éve is, tehát az elmélet és a gyakorlati tapasztalat egyaránt megjelenik a könyvében. Ezzel összehasonlítva A Moszkva tér gyermekei periférikus, esetleges, hiszen csupán egy szűk – és talán nem is túl jellemző – csoportot mutat be, de mégis sokkal jobb könyv, mert képes lehet sok emberhez eljutva felhívni a hajléktalanok sorsára a figyelmet.

*Ha valaki nem ért egyet velem, az írja meg bátran, kíváncsi vagyok az érveire, és szívesen vitatkozom vele.
**A hajléktalanságról a legjobb könyv, amit eddig olvastam Iványi Gábor Hajléktalanok című szociográfiája volt, de ez sajnos már kissé elavult, és csak azoknak ajánlott, akik a téma történeti múltja iránt is érdeklődnek.

Szólj hozzá!

Címkék: hajléktalanok szociográfia kulturantropológia

Hegedűs Judit: A javítóintézet világa

2014.10.17. 14:41 vargarockzsolt

javító.jpgA könyvben ismertetett pedagógiai program rémesen elavult* (a megjelenés éve 2010): semmi poroszos tekintélyelvűség, semmi rasszizmus. A bűnöző kölköket szeretettel és speciális pszichológiai-pedagógiai szakértelemmel segítendő gyerekeknek tekinti. Jellemző például, hogy a kötet egyik szerzője ilyen kijelentésre ragadtatja magát:
„Az iskola a centralizált oktatási rendszerekben az állam által kötelezően előírt értékek szellemében nevel, mely értékek "transzcendens” értékekként hatnak, hiszen kívül esnek az iskola mint intézmény, illetve közösség döntési kompetenciáján. A pluralista demokráciákban ezzel szemben az iskola a plurális értéknevelésre, illetve az értéksemlegességre törekszik." (Nem írom ki az „elkövető” nevét, mert az talán rendőrségi feljelentéssel is felérne.)
Sajnos, a gyerekekről elég kevés szó esik, pedig érdekes lett volna néhány statisztika szociális helyzetről, származásról, a javítóba kerülés indokairól, és arról, hogy a későbbiek során milyen százalékban kerülnek valamely felnőtt büntetés-végrehajtási intézménybe.
Ennek ellenére öt csillagot kapott a könyv, mert az intézetben dolgozó tanárok és nevelők munkájáról nagyszerű ismertetést kapunk. Ide is egy idézet, egy 45 éves férfi tanár írja magáról:
Sokat tanultam itt az intézetben a gyerekről, a pokolról és nem utolsósorban magamról.

A könyv tartalomjegyzéke itt.

*A félreértések elkerülése végett: az értékelésem első bekezdése ironikus. Az a helyes pedagógia – szerintem –, amely a nyitottságra, a gyerekek személyiségének jó oldalára épít, és nem a tekintélyelvű, központosított, diktatórikus. Az iskolának értékeket kell közvetíteni, de nem egy központilag meghatározott, ideologikus és elavult értékrendet. A könyv is ezt a nézetet vallja, szemben a mai oktatási rendszerrel.

Szólj hozzá!

Barnás Ferenc: A kilencedik

2014.10.17. 14:33 vargarockzsolt

kilencedik.jpgJames Ellroy L.A. Kvartettjét olvasom éppen, baromi izgalmas, le sem lehet tenni, teljesen függő lettem tőle. Ellroy nagyon profi, pörög a történet, nagyszerűek a karakterek, az írói sablonok egészen mélyre vannak elrejtve. Ha befejeztem, nem marad majd utána semmi, csak a csömör. És egy gondolat: a bukáshoz elég egy egyszeri gyöngeség, aztán nincs visszaút.

Barnás Ferenc is egy bukás történetét meséli el, egy kritikusa szerint kissé unalmasan:
”Simone Weil szerint a képzelet által alkotott irodalom vagy immorális, vagy unalmas, A kilencedik lapjain az unalom kétségtelenül felülkerekedik az immoralitáson…"
Igen, lehet. Egy HH, azaz hátrányos helyzetű kisfiú élete az 1960-as évek Magyarországán nem ígér izgalmas kalandokat. Ráadásul a narratíva egyes szám első személyű, azaz a lehető legszűkebb nézőpontot nyújtja, így hát a korról is csak annyit tudhatunk meg amennyit egy kilenc éves gyerek lát belőle. Borbély Szilárd a Nincstelenekben igyekezett felvázolni egy történelmi hátteret is a történetéhez, Barnás erre kísérletet sem tesz.
Marad a lélektani megközelítés. Egy szorongó, végtelenül kiszolgáltatott, szenvedő, vergődő és elbukó én megjelenítése. Egy másik kritikus szerint ezért mestermű. Ez is igaz lehet.
Ki írhat rosszat erről a könyvről? A könyv hátoldalán Esterházy Péter nagyon dicséri. E.P. nem szokott rosszat írni egyetlen kollégájáról sem, Barnás egyébként is a kedvence, a Merítésben egyszer nyilatkozott is a molynak arról, hogy ő az egyik kedvenc írója, fontos hogy olvassuk a könyveit. Ez érv? Igen, lehet ez is egy érv.

Én nem tudom, hogy a gyermekkori traumák kinőhetők-e, és azt sem, hogy az első bűn után van-e megállás, visszaút. Talán igen.

Van egy történetem. Egy barátommal rengeteget szoktam vitatkozni arról, hogy milyen a jó oktatáspolitika. Szerintem minden gyereket tanítani kell, addig, amíg csak lehet. Ő azt mondja, hogy ez kidobott pénz, a társadalom ezt nem engedheti meg magának, akiben van erő, az majd úgy is kiharcolja magának, a többiek pedig érjék be a minimummal.
Ennek a barátomnak van egy lánya, aki egy örökletes betegsége miatt rengeteget hiányzott az iskolából, elég rosszul tanult, magatartás zavarai voltak. Talán 15 év alatt végezte el a nyolc osztályt és a gimnáziumot, a szülei évente más iskolába iratták, egy évet Amerikában is tanult. Most végzett, eddig csak bukdácsolt matekból, most viszont beérett, ötösre írta az emelt szintű matek érettségit. Természetesen egy menő szakon fog tanulni egyetemen. A barátomnak még nem mondtam, hogy a saját gyereke lehetne a példa arra, hogy érdemes minden gyerekért megküzdeni. Nem akarom, hogy megharagudjon rám.

Milyen ez a könyv? Jó.

Szólj hozzá!

Címkék: kortárs magyar Barnás Ferenc

Javier Cercas: Szalamiszi katonák

2014.10.17. 14:22 vargarockzsolt

szalamisz.jpgA posztmodern szerzők kedvenc szokása, hogy összekutyulnak mindent, ami a kezük ügyébe akad, aztán a szegény olvasó tanácstalanul válogathat, mi is az, ami ebből fontos, mi is az, ami csak átverés, mi is az, ami csak szórakoztat?
Így voltam én is ezzel a regénnyel, amely egyszerre szól a történelemről és annak megismerhetetlenségéről, az emlékezés fontosságáról és annak mulandóságáról, egy fasiszta ideológusról és egy kommunista kalandorról, Oswald Spenglerről és Rejtő Jenőről, Javier Cercasról, aki a könyv szerzője és főszereplője, valamint Roberto Bolañoról, aki szintén megjelenik a könyvben, és aki egyébként a 20. század végének egyik legjobb spanyol nyelvű írója. (Ajánlott olvasmány Bolaño mindhárom magyarul megjelent műve: Éjszaka Chilében, Távoli csillag, Vad Nyomozók.)

A könyv meglehetősen unalmasan indul, ahogy @egy_ember olvasóbarát értékelésében megjegyzi: Az első 50 oldalon megtesz mindent, hogy az ember félbehagyja. Bedob egy halom nevet és eseményt, ami polgárháború szövevényes történetének viszonylag alapos ismerete nélkül nehezen helyezhető el.
@giggs85 szokásos nagyívű recenziójában viszont így fogalmaz: Cercas regénye tipikusan az a könyv, amit mind az olvasók, mind a kritikusok nagyra értékelnek – és talán neki is igaza van, mivel a könyv második fele már sokkal szórakoztatóbb, jó stílusú és elgondolkodtató.

A könyvhöz kapcsolható rengeteg gondolat közül én most kettőt emelnék ki, olyanokat, amelyeket a neten fellelhető egyéb recenziókban sem említenek.

Az első, hogy Cercas könyvét láthatóan Bolaño Éjszaka Chilében című remek kisregényére válaszul írta. Ott a chilei író egy Opus Deihez kapcsolódó és Pinochet tábornok közvetlen környezetéhez tartozó pap belső monológját írta meg. Cercas hőse pedig, legalábbis a könyv első felében, a falangista (fasiszta) ideológus író (Rafael Sanchez Mazas), aki Franco tábornok egyik kormányában még miniszteri tisztséget is betölt.
A fő különbség a két mű között, hogy míg Bolaño a belső monológgal kísérletet sem tesz arra, hogy hőse életét, és ezen keresztül a történelmet objektív módon ábrázolja, addig Cercas dokumentumregénynek álcázza a fikcióját. A végeredmény azonban – legalábbis a történelem felidézése szempontjából – azonos. A dokumentumok is alkalmatlanok arra, hogy korrekt módon megőrizzenek és felidézzenek olyan momentumokat, mint amilyen pl. egy olyan jelenet, amikor egy szökevény halálraítélt szembenéz egy üldözőjével, aki teljesen érthetetlen módon megkegyelmez neki, és futni hagyja.

A második, amit most megemlítenék, az Oswald Spengler egy rendszeresen idézett mondata: „az utolsó órában mindig egy maréknyi katona mentette meg a civilizációt”. Nos, ez az alapvetően téves, teljesen naiv történelemfelfogáson alapuló gondolat a 20. század első felében elég elterjedt volt, annyira, hogy még Rejtő Jenő légiós regényeiben is rendszeresen visszatérő motívum. Cercas azért ezt nem veszi teljesen komolyan, eljátszik vele, több különböző formában hozza elő, például így is:
”…egész Európát a nácik uralták, és a világ végén, anélkül hogy bárki tudott volna róla, a négy szerencsétlen mór, a fekete és a balfasz spanyol […] hónapok után először tűzték ki a szabadság zászlaját. Volt ebben valami irtó nagy tökösség!”
Amikor ezt olvastam, rögtön ez ugrott be:
Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.
(első mondat)
Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában
Azért ezt nehéz komolyan venni. Cercas ezért a könyv végére Spengler gondolatát átírja, és tulajdonképpen pontosan az ellenkezőjébe fordítja, amikor a közösségért hozott csoportos hősi tettet egyéni, azaz individuális cselekedetté változtatja:
”…végtelen, perzselő sivatag jelenik meg, egy katonával, aki egy idegen ország zászlaját hordozza, egy olyan országét, amely azonos minden országgal, és létezését csak annak köszönheti, hogy a katona magasba emeli a vert zászlót; a névtelen katona fiatal, rongyos, poros, rendkívül aprónak tűnik a lángoló homok végtelenjében, megy előre az ablak fekete napkorongja alatt, anélkül hogy pontosan tudná, hova is megy, kivel és miért, de nem is érdekli, amíg előrevisz az útja, csak előre, mindig csak előre.”

Összefoglalva, részleteiben nagyszerű, de talán nem elég letisztult, kiforrott könyv a Szalamiszi katonák. Viszont nem túl hosszú, és Bolaño rajongóinak meg kötelező. :)

Szólj hozzá!

Címkék: posztmodern spanyol regény Spengler Bolaño

Máté-Tóth András: Parallax

2014.10.13. 16:56 vargarockzsolt

A szó első születése megelőzi a teremtést. A gnosztikus atyák egykor Isten lényegét a csöndben találták meg. A „csönd csöndjének csöndje" – írja az egyiptomi kopt evangélium. A teremtés előtti, mindent átlátó mélységes csönd, amelyből az idők kezdetén kipattant a szó, az Ige. Ez a csönd nem az elnémulás hallgatása, nem az elveszített szavak csöndje, hanem a titoké, amelyhez szó fel nem érhet, s amelynek megfejtése örök igézet marad.
Máté-Tóth András: Parallax
A szó születése
16. oldal
szerzetesek.jpg

Amikor a szerzetesek Nepál vagy Oroszország kolostoraiban elengedik a szavakat, némaságukkal abba a csöndbe merészkednek vissza, amelyben a még meg nem ismert teljesség van jelen. A tárgyak szemlélése, a madarak néma röptének kísérése, a test minden rezzenésének megengedő érzékelése és a lélegzet nyugodt ritmusa mind a csendes elmélyülés eszközei, a szóvá formálható megérlelt belátás keretei.

Amikor az egyiptomi sivatag magányos szerzeteseihez igazságot kereső vándorok érkeztek, sokáig csak csöndben voltak. Bár kérdéssel jöttek a választ tudókhoz, először a közös némaságban találkoztak, amelyben azelőtt talált egymásra kérdés és válasz, mielőtt elhangzott volna. A csöndben szemlélt mindenség harmóniáját a pusztában kimondott szó csupán összefoglalja és elvihetővé teszi, de az igazság nem a megszületett szóban van.
Máté-Tóth András: Parallax
A szó születése
17. oldal
parallax.jpgEgy hívő tudós* és irodalmár** okos és szép meditációi, azaz esszéi a világról.

Az írások öt kivételével a katolikus Új Ember hetilap hasábjain jelentek meg 2012 és 2014 között. A címeik ábécé rendje szerint követik egymást***, azaz tematikus szerkesztés nem irányítja az olvasót. Lehet sorban haladni, vagy válogatni, alkalomhoz, hangulathoz illőt.
Egy-egy esszé két-három oldal terjedelmű, akár pár perc alatt is elolvasható, de valamennyi elmélyült továbbgondolásra csábít.
Többnyire úgy épülnek fel, hogy a címként kiemelt fogalom hétköznapi értelmezéséből kiindulva, teológiai, filozófiai és művészeti összefüggéseket felvillantva, jutnak el a záró gondolatig, amely egy hívő, vallását mélyen átélő ember kiérlelt, letisztult bölcsessége.
Nem szentenciák, és nem is coelhoi közhelyek ezek, hanem egyszerre nyugodt és nyitott megállapítások. Nyugodtak, mert megalapozottak, hisz többoldalú megvilágítás után születtek meg; és nyitottak, mert nem zárják ki a továbbgondolás lehetőségét.



Néhány cím és név, amely az adott írásban szóba kerül:
A kettő egy – Henri Bergson, Babits Mihály, Martin Buber
A szó születése – Paul Celan, Eckhart mester, Máthé Andrea
Árok- Illyés Gyula, Jan Assman, Rilke
Biztos – Arkhimédesz, Szent Tamás, Heidegger, Kant, Gadamer
Konzervatív – Mircea Eliade, Reinhard Koselleck
Küszöb – Wolfhart Pannenberg, Illyés Gyula, Mécs László
Megszólalás Isaac Asimov
Ösvény – Buddha, Szent Ciprián, Schopenhauer, Heidegger

Természetesen rendszeresen visszatérő hivatkozási alap a Biblia. Máté-Tóth András hívő katolikus, ez meghatározza a nézőpontját. És itt persze felmerül a kérdés, hogy miért olvasok én, a bigott ateista**** ilyen könyvet? Túl azon, hogy a szerző személyes ismerősöm, és ezért érdekelnek a gondolatai, önző érdekből. Mert nagyon sokat lehet tanulni tőle. Teológiai, filozófiai, szociológiai és irodalmi műveltsége lenyűgöző. És e mellett nagyon jó stílusban, szépen ír. Őszinte öröm és élmény volt számomra ez a könyv.

A könyv néhány érdekes gondolatát karcban is kiemeltem, lásd itt.

Egy ízben kísérletet tettem arra is, hogy egy gondolatmenetét vitassam, lásd itt.

* Tudós – teológus, a SZTE BTK Vallástudományi Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára, a Bécsi Egyetem magántanára.
** Irodalmár – e megnevezés ellen a szerző talán tiltakozna, én azonban úgy gondolom, szépírói munkái – akár e könyvben, akár a Tiszatáj folyóiratban megjelenő írásai – igazi irodalmi értékkel bírnak.
*** Meditációs gyakorlatként, valamint önként vállalt penitenciaként, amiért vitatkoztam vele, valamennyi címet kimásoltam, lásd itt.
**** Erről lásd itt.

Szólj hozzá!

Címkék: parallax máté tóth andrás

Martin Amis: Pénz

2014.07.15. 18:42 vargarockzsolt

amis a pénz.jpgAz előbb beszéltem Robert De Niróval (magyar hangja: Reviczky Gábor), aki azt mondta: – Figyelj Mr. vargarockzsolt! Te ezt a szart olvasod? Te egy kibaszott hős vagy! De megdumáltam vele, hogy nem is annyira rossz, és ha 30 évvel fiatalabb és 30 kilóval hájasabb volna, akkor el is játszhatná a főszereplőt.

Hát nem. Robert De Niro visszaadná a forgatókönyvet, azzal, hogy ez a figura teljesen hiteltelen. Sikeres angol reklámfilmrendező, aki ha nővel találkozik, azt meg akarja dugni, ha férfival, azt meg akarja verni; ugyanakkor kemény alkoholista, amnéziáig fajuló részegségekkel, szexmániás, műveletlen, önző, primitív állat, akinek a pénz az istene. Aztán ez a pali egy nő hatására megváltozik, leszokik a piáról, a kurvázásról, politikailag korrekt lesz, szolidáris a lengyel Szolidaritás szakszervezettel, és csak annyi deviancia marad benne, hogy amikor a nője kutyáját sétáltatja, nem hajlandó szarzacskót vinni magával? Ahogy a Móricka elképzeli. Ilyen karakter csak egészen ócska hollywoodi filmekben van. Esetleg Sylvester Stallone?

Ha rossz is a főszereplő, lehetne érdekes a történet. De a történet igencsak vérszegény. Lehet, a könyv megírása idején, az 1980-as években, még elment, a nagy átverés egy variációja, de azóta kismillió filmet láthattunk pergő képsorokkal, nagyobbnál nagyobb sztárokkal, agyafúrtnál agyafúrtabb ötletekkel, és azoknak fényében ez semmi. Egyszerre kiszámítható és hihetetlen. Ilyen trükköket a legostobább, magyar, humán értelmiségi, bölcsész, angol – magyar szakon végzett leányzók, vagy a Hamvas Béla Karneváljából egyenesen az Állambiztonsági Levéltár raktáraiba szalajtott levéltári segédfogalmazók sem kajálnák be, nemhogy egy angol, proligénekkel rendelkező, vendéglőscsemete, aki a reklámbizniszben csinált karriert.

Namármost. Elég sokáig agyaltam, mégis mi jót találhatnék benne? Mert feladatomnak érzem az építő kritikát, írónak és olvasónak okulásául. (Hehe.) Azért találtam.

Először is, vannak benne egészen jó mellékszereplők. Egy ötvenéves Sophia Loren és Belmondo páros, meg egy húszéves Salma Hayek és Eminem páros ragyogóan eljátszható szerepeket találhatna magának. Kicsit túlírt, kicsit ripacskodó, de a személyiség varázsával feltöltve mégis élő, izzó figurák, akik sokat segítenek az unalmas sztori elviselésében.

Aztán meg itt van ez a posztmodern is. Ez a trükközés a szöveggel. A könyvben megjelenik maga a szerző is, és a főszereplő elolvassa ezt a könyvét is (de nem jön rá, hogy róla szól). Aztán a történet egyszerre létezik egy film forgatókönyvében, két változatban is, és egyszerre létezik a főszereplő életében is. Tükrözéses trükkök egymás hegyén-hátán. Ebből az aspektusból (aspektus – milyen szép szó) egész érdekes ez a könyv.

Ezen kívül. Ráadásul. Ennek a könyvnek van stílusa. Az első felében, amikor a főszereplő szétbaszott élete dominál (dominál – ez is szép szó), akkor ez egészen pipec. Tartalomhoz a forma. Folyik a vér és sperma, ahogy kell. És ez az egész úgy előadva, mintha élőbeszéd volna, mintha a fószer itt ülne melletted, és lökné a dumát neked, gondolkodás nélkül, az életéről. Az amerikaiak ezt nagyon tudják. Mondjuk ez a Martin Amis angol, de teljesen amerikai a stílusa. Kicsit Tarantino is bejött róla.

Viszont ez az egész engem kurvára nem érdekel. Nem érdekel a pénz körüli hajsza, és nem érdekel egy harmincöt éves hájas és alkoholista, angol filmrendező tündöklése és nyomorúsága. Lehet, már öreg vagyok, de annyi előnyöm megvan, ha perverz és mocskos gondolatokat akarok, elég magamba merülni, egy ötvenéves férfinek nem is kell túl mélyre buknia, hogy ilyenekkel találkozzon. Nem azt mondom, hogy most már jöjjön a Twilight meg A kis herceg! Na de 630 oldalon keresztül nyelni ezt sok és unalmas.

Összességében, a jót és a rosszat mérlegre téve, s a konklúziót levonva, az osztályzata: ötből három és fél. (Ötös a jó könyv. Négyes az a könyv, amiben olyan hibák vannak, amit még én is meglátok, és azt a szerző igazán kijavíthatta volna. Hármas az rossz könyv. Kettessel még nem találkoztam. Egyes a kártékony, gyűlöletes könyv, ellenség, meinkampf, ilyesmi.)

Ez a bejegyzés másodközlés, eredetileg entropia blogján jelent meg, de elloptam.

Szólj hozzá!

Címkék: angol regény Robert De Niro

Tom Wolfe: Vérzivatar

2014.07.15. 18:34 vargarockzsolt

vérziva.jpgFigyelj, haver! Az rendben van, hogy együtt fociztunk a Városligetben, meg a Közgáz Jazz Klubban együtt hallgattuk a legprímább zenéket – például Konrad Bauer, ROVA, meg ilyenek, amik akkor a legmenőbbek voltak, nem csak Európában… (De te már akkor is csak egy kis senki voltál, azóta meg főleg. Ezt nem azért gondolom, mintha lenéznélek, csak éppen más világban mozgunk. Különben szívesen beszélgetek veled, jó csóka vagy, és nem tehetsz róla, hogy ÉN egy állami vállalat VEZÉRIGAZGATÓja lettem, te pedig csak kishivatalnok, aktakukac, bérrabszolga).
Együtt ittunk az este, megmutattam a lakásom, láthatod, van stílusom, de a könyvet nem fogom kölcsön adni. (Nem vagyok lúzer, tudom, hogy nem adnád vissza, ha kell, vedd meg, vagy járjál könyvtárba! Meg van véleményem azokról, akik könyvtárba járnak, akik olyan könyveket vesznek a kezükbe, amit mások összefogdostak, és nem is tudják, hogy mi most éppen a trendi.)
Amerika! Miami! Én jártam ott, tudom, hogy milyen, pont olyan, ahogy Tom Wolfe leírja, ő a legmenőbb író, aki mindig is tudta, hogy mi az a vonal, ami a legjobban fut.
Nem az a fikázás, hogy az amcsik hülyék, műveletlenek, meg agresszívan diktálnak a világnak, miközben a saját országukat sem tudják normálisan menedzselni, hogy úsznak az adósságban és tanulhatnának tőlünk. (Rendben, ezt néha én is szoktam mondani, mert ez a mostani hivatalos irányvonal.)
Én magánéletben liberális vagyok, (Ezt talán nem kellett volna mondanom, de nem veszélyes a fickó.) tudom, mi az a multikulturalizmus, nem csak a jó oldalát látom, teljesen tisztában vagyok a problémával.
Szóval, Miami! A városlakók többsége kubai bevándorló, a polgármester kubai, a rendőrök kubaiak, aztán ott vannak még a mexikóiak és a többi latin, meg feketék, régről, még a rabszolgák ivadékai, meg bevándorló haitiak, oroszok, észtek, mindenféle náció, alig van igazi fehér. Az igazi fehér az angolszász, protestáns, elit egyetemre járt, gazdag, művelt, és nem jön le Délre.
És akkor a Wolfe megír egy bűnügyi történetet, ami itt játszódik, de talán nem is a történet a lényeg, hanem a környezet, a különböző kultúrák találkozása, az etnikai gettók, határsértések és villongások, meg a beilleszkedők, meg az elkülönülők, és a politika meg a bűnözés, orosz oligarchák és művészek, kurvák és újságírók, vén trottyos nyugdíjasok, meg fiatal csávók, akik bandatagok. És a partik. Az orgiák meg képzőművészeti kiállítások, ami most a legmenőbb. Benne van minden, ami jó Amerikában.
Jó hosszú könyv, nem mindenki képes ilyen sokat olvasni, az van rányomatva az elejére, hogy AZ ÚJ AMERIKA NAGYREGÉNYE, és a címe is szenzációhajhász, VÉRZIVATAR. Az eredeti cím Back to Blood, inkább utal arra, hogy a vér nem válik vízzé, a származás mennyire meghatároz, és az etnikai sztereotípiák mennyire igazak. És figyeld meg, néhány éven belül ez lesz nálunk is. (Ha csak ki nem lépünk az EU-ból, mert akkor kazah, üzbég, belorusz és azerbajdzsán turistákon kívül nem fog senki idejönni, mert hermetikusan le fogjuk zárnia határokat a bevándorlók elől, de én akkorra már rég Svájcban leszek, az az igazi príma ország.)
Wolfe nagyon tud írni, minden szereplőnek saját nyelve van, és kitalálja a gondolataikat is, és ez teljesen reális. Igen, így gondolkozik egy fekete rendőrfőnök, miközben az állását veszélyeztetve vitatkozik a kubai polgármesterrel, így meg a kubai kurva, akit reggel kirúgott az orosz keresztapa. Teljesen hiteles.
Van benne szex is, mérsékelten, egy szexmánikus pszichológus, aki pornófüggő milliárdosokat gyógyít, meg az előbb említett kurva. De ez nem teng túl. Éppen csak annyi van belőle, amennyi kell. Minden pont jó. Mondjuk, a vége egy kicsit leül, azt jobban is meg lehetett volna oldani, a legeslegvége nem elég izgalmas, nincs igazi katarzis, bár azért ez elegáns megoldás. Nem bestseller, hanem komoly regény. Nem úgy komoly, hogy komoly, mert nagyon szórakoztató, hanem úgy, hogy nem törekszik a legolcsóbb fogásokkal megfogni az olvasót. (Látod, komolyan veszlek, mert elmagyarázom ezt neked, hogy megértsed, én már más kategóriákban gondolkozom, mint te. Nálam már más a jó és a rossz, ezek más viszonyrendszerek függvényei. De azért most már lekophatnál, mert nem akarok többet pofázni, a fiadnak meg úgy sem fogok állást adni, legfeljebb rakodómunkás lehet nálunk, feldughatja a seggébe a bölcsészdiplomáját, a pénzes állások fontos emberek függvényei, te pedig csak egy régi haver vagy.)


Szólj hozzá!

Címkék: amerikai regény