Hankiss Elemér
(szociológus, filozófus, értékkutató, irodalomtörténész):
Mit szeretsz a legjobban az életben vagy a világmindenségben?
Jelenits István
(piarista szerzetes, teológus, író, magyar és hittan szakos tanár):
A nevetést.
Csányi Vilmos
(biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár és író):
Megfigyelni.
Fehér Márta
( filozófus, a Budapesti Mûszaki Egyetem Filozófia tanszékének vezetõje):
Azt, hogy van benne szeretet.
Pléh Csaba
(pszichológus, nyelvész, agykutató, egyetemi tanár):
Én legjobban a gondolatok változatosságát és ennek következtében a KÖNYVEKET.
Fontos, jó könyv. Hankiss Elemér házigazdaként beszélgetett a Magyar Televízió Tudósklubjában, 2000-ben, Csányi Vilmos etológussal, Fehér Márta tudományfilozófussal, Jelenits István teológussal és Pléh Csaba pszichológussal. A kilenc beszélgetés témái a következők voltak:
1. Az ember és az antilop (az ember és az állatok hasonlósága és különbsége)
2. Személyiség és szerep
3. A fejlődés
4. A jövő
5. A hatalom
6. Az élet értelme
7. A szeretet
8. A szépség
9. A szabadság
A beszélgetések résztvevői nagyon okos emberek, akiktől sokat lehet tanulni. A felvetett témák kapcsán is rengeteg érdekes információhoz lehet hozzájutni, ugyanakkor tanulságos az is, ahogy kezelik a vitáikat. Toleránsan, a másik véleményére odafigyelve, a személyeskedést mellőzve. Igaz, nem volt nehéz dolguk, hisz bár néhány kérdésben egészen eltérő álláspontot képviseltek, valamennyiük szemléletének közös vonása a racionalizmus és a liberalizmus. Ez vonatkozik még Jelenits Istvánra, a Magyar Piarista Rend volt tartományfőnökére, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárára is. Mert ez a racionalizmus a felvetett problémák tudományos megközelítését, és a kommunikáció tiszta, világos voltát jelenti; a liberalizmus pedig az emberi szabadság tiszteletében, és az eltérő világértelmezések békés egymás mellett élésében nyilvánul meg.
Valószínűleg a tudományos közéletben eltöltött több évtizedes közös múlt is segített az összecsiszolódásban, valamint az életkori sajátosságból fakadó bölcsesség is – idős emberek beszélgetését figyelhettük.
Ha valami kifogásom lehetne, az éppen a fentiekből fakadna: talán túlságosan is egynemű a kötet. A résztvevők valamennyien humánértelmiségiek és valamennyien túl vannak a hatvan éves korukon. Felpezsdítően hatott volna, ha a beszélgetés résztvevői között fiatalabb, és a műszaki tudományok területén működő tudós is részt vett volna.
Befejezésül ideidézem a könyv záró bekezdését, mert nagyon jellemzőnek gondolom:
Hankiss Elemér: – Két percünk van egy körkérdésre. Szabadok vagytok-e? Miért igen, vagy miért nem?
Pléh Csaba: – Én szabadnak érzem magam, mert biztonságosnak érzem az életemet, s úgy érzem, hogy igazi választásaim vannak.
Fehér Márta: – Relatíve szabadnak érzem magam. Mert igaz ugyan, hogy ki vagyok szolgáltatva saját eddigi élettörténetemnek és a társadalomnak, de élettörténetem és társadalmam egyben forrása is a szabadságomnak.
Csányi Vilmos: – Szabadnak, noha néha bizonytalannak érzem a helyzetemet. De a szabadság lehetősége épp ezekben a bizonytalan helyzetekben nyílik meg az ember előtt.
Jelenits István: – Én is szabadnak érzem magam. És útban vagyok egy nagyobb szabadság felé.
És még néhány idézet:
Hankiss Elemér: A szokásos körkérdéssel kezdem. Szeretitek-e a hatalmat?
Fehér Márta: Így általánosságban nem tudom megválaszolni a kérdést, de ha mégis egy szóval kellene rá válaszolni, akkor azt mondanám, hogy nem.
Csányi Vilmos: Mint az emberi természet részét, természetesen igen, ha velem szemben nyilvánul meg, akkor helyzettől függ.
Pléh Csaba: Ha kezdeményezni tudok mások életét illetően, és másokat befolyásolni tudok, akkor szeretem.
Jelenits István: Én szeretem a hatalmat. Vállalni kell a kockázatait, mert különben az emberi létnek a legizgalmasabb vonatkozásáról mondanánk le.
Hankiss Elemér: – Vilmos, az imént azt mondtad, hogy genetikailag az emberiség nem változott az elmúlt öt-tízezer évben.
Csányi Vilmos: – Elég nehéz pontosan megbecsülni, de valószínűleg az elmúlt harminc-negyvenezer évet is lehet mondani. Ezen vitatkoznak, de nem valószínű, hogy jelentős lenne a változás.
Hankiss Elemér: – Tehát itt ülhetne most öt kőkorszakbeli ember, és nagyjából így nézne ki, nagyjából így tudna gondolkozni, mint mi, ha a megfelelő mai iskolákat kijárta volna?
Csányi Vilmos: – A válasz az, hogy ha egy harmincezer évvel ezelőtti csecsemő ma feltámadna és kijárná a mai iskolákat, ugyanígy tudna beszélgetni, mint mi. Ez az általános vélemény a genetikusok között.
Pléh Csaba: Van egy nevezetes elmélet, Robin Dunbar elmélete, ami összekapcsolja egymással az agressziószabályozást az emberré válás során, és az agyméret növekedését. A főemlősöknél a jellegzetes kurkászó viselkedés, tehát, hogy egymást kaparásszák, csökkenti az agressziót, ami révén kis koalíciók jönnek létre az állatcsoportban. Ez a csoportméret növekedésével, ahogy az emberré válás folyamán egyre nagyobb csoportok jöttek létre, egyre több időt és viselkedésbeli ügyességet követelt. Az agyméret növekedése, a csoportméret növekedése, s ezek az agressziócsökkentő eljárások így valahol kéz a kézben haladtak. Dunbar felfogásában a nyelv is agressziócsökkentő eszköz. Eredendő funkciója nem a világ kategorizálása, megnevezése és ehhez hasonlók lennének, hanem az, amit ma pletykálkodásnak nevezünk. Ez rossz szó, mert rosszindulatra utal. A csevegés, a beszélgetés és általában az emberi nyelv elsődleges funkciója a kapcsolattartás, s minthogy egyszerre több emberhez is szólhatunk, a beszéd rendkívül hasznos agressziócsökkentő eszköz. Egyszerűen intuitíve mindannyian tudjuk, hogy ha egy páros kapcsolatban vagy kiscsoportban nem beszélünk, akkor a feszültség egyre nő.
Hankiss Elemér: – Ha egyetlen mondatban kellene meghatároznunk a legfontosabb különbséget ember és állat között, mi lenne az egyetlen, legfontosabb különbség?
Fehér Márta (tudományfilozófus): Hajlok arra, hogy azt mondjam, hogy az öntudat vagy az önreflexió. De morfondíroztam, hogy ne a humorérzéket válasszam-e. Már amelyik embernek van.
Pléh Csaba (pszichológus, nyelvész): Az ember képes más embereket személynek tekinteni.
Jelenits István (teológus, filozófus): Az öntudatnál én is szívesen kikötnék, de ehhez hozzákapcsolnám, hogy az ember nincs kiszolgáltatva a pillanatnak, hanem emlékezik a múltra, és előrenéz a jövőre.
Csányi Vilmos (humánetológus): Az ember el tud képzelni nem létező dolgokat.
Ez az ismertető a Moly.hu-n jelent meg először.