Én nem olvastam, Jorgosz Akropolisz volt az, aki mesélt róla. A terasz a Dunára nyílt, hínár, moszat, korhadó fa és simára koptatott kavics hűvös vízszaga hullámzott, és a túlparton a lámpák fényei úgy követték egymást, mint egy nyak nélküli, levegőben függő lánc gyöngyszemei.
Péter Hajnóczy egyik novellájában fejvadászok járják a vidéket, nagy sötét, metálozott terepjárókon, és az apróbb kabar települések utolsó házainál lesben állnak, majd távcsöves puskával tüzelnek. Válogatás nélkül, férfira, nőre, öregre, gyerekre - különösen ez tűnt hihetetlennek, ez az elvetemültség, illetve hideg kegyetlenség, amelyet Jorgosz mély átéléssel jelenített meg, tárgyilagos, halk, mégis belső izzással telt szavaival. Ilyenkor tényleg olyan volt, mint egy antik szobor, egy Apolló, és minden utálatom ellenére én is a hatása alá kerültem.
Zoltán Nagykovácsi szerint a görög hitt a gonosz, az abszolút gonosz létezésében. Sajátos teológiájában a pokol a véletlenek egyfajta kerete vagy láncolata. A sorozatgyilkosságokat a véletlen robbanásának tekintette, az ártatlanok halálát pedig (mindazt, amit elménkkel el nem fogadhatunk), az elszabadult véletlen nyelvének. Az ördögnek, mondta, a Véletlen és a Szerencse a hajléka.
Mindez lehetett Zoltán szokásos misztifikációja, de nem állt ellentétben mindazzal, amit magam is tapasztaltam. Jorgosz egy kavicskotró hajón dolgozott matrózként, de apja, aki emigráns kommunistaként a katonai puccs után érkezett Hunniába, és előbb Beloiannisz tanácselnöke, majd egy csavarárugyár - valójában lőszergyár - igazgatója volt, régi elvtársi kapcsolatai révén bejuttatta egy fővárosi irodalmi újság szerkesztőségébe.
A rendszerváltás után az állambiztonsági levéltár munkatársa lettem, és természetesen megkerestem az ő anyagát is. A beszervezési dossziéját megsemmisítették, de a munkadossziéja megmaradt, Költő fedőnéven jelentett a kollégáiról és a szerkesztőséggel kapcsolatba kerülő irodalmárokról. Néhány tudományos és szépírói igényességgel megírt jelentését most is élvezettel olvastam. Martin Ethelwolf agresszivitását és Béla Hamvas miszticizmusát dadaista kirohanásokkal és szürrealista metaforákkal idéző dolgozataiból tartótisztjei nem sokat értettek, de antikabarizmusára vevők voltak.
Lajos Szeged (Várkony fedőnevű ügynök) és Emil Taktaharkány (Szerencs fedőnevű titkos megbízott) párhuzamos jelentéseiből kiderül, homoszexuális kapcsolatai révén kerülhetett a titkosrendőrség látókörébe, de erről természetesen senki nem szerezhet tudomást, mert a szenzitív adatok nem kutathatók..
Nyáreste volt. Felettem feketemadárfák, ha leveleiket érintette a szél, arcomba vízcseppek hulltak. Feküdtem a homokpadon és a folyó hangjait hallgattam. Azt kellett eldöntenem, hiszek-e Zoltán Nagykovácsinak, aki szerint a görög újra előkerült.
Holnap indulok Barcelonába. A La Sagrada Familia és a Picasso múzeum nem érdekel, culé vagyok, a Camp Nouba megyek. Cruyff óta kedvenc csapatom a Barca', a nácikat (Reál, Bayern) meg utálom.
A Liszt Ferenc repülőtér régi épülete megkövült madárra emlékeztet. Egy pillanatra az az érzésem, minden ablakából Jorgosz Akropolisz szeme mered rám.
A karcban az internetről, különböző regényekből és lexikonokból, valamint a Magyar értelmező kéziszótárból (az MTA Nyelvtudományi Intézete és az Akadémiai Kiadó közös kiadványa ISBN: 978 963 05 8737 2) származó szavakat ( és kifejezéseket?) használtam fel (ragozott vagy ragozatlan formában).
