"Ez az esztétika persze igen messze esik attól a szépelgő, önelégült, ókonzervatív esztétizmustól, amit a nyugatos-újholdas vezér „homo aestheticus”-ok képviselnek (Babicska Mihály, Koszlotányi Rezső… Nemegy Nagy Ágnes, Weüres Sándor…), amelyben (nem tehetségtelen) műmájerek próbálgatják a cipóarcukat a képzelt koszorú alá. Régi rossz szokás, csak kicsit még álszerényebben csinálják, mint Arany, fátumként akarják önmagukat felmutatni, mint Ady. Ez (szintén régóta) az önkritikátlanság irányába tolta a diskurzust, ami segített, hogy megmaradjon egy nemzetközi összehasonlításban meglehetősen gyengécske és csekély nemzetközi érdeklődést keltő irodalomnak (művészetnek) a magyar."
Farkas Zsolt: Szia 220-221. oldal, Újabb jelentős fiatal író bukkant fel - Hajas Tibor: Szövegek
Zseniális, ellentmondásos, provokatív.
Egy helyütt azt írja: Ha nem tudod elmondani köznyelven, akkor a legjobb esetben is csak sznob vagy, de valószínűbb, hogy „tudásalapú” kizsákmányoló. Nem tudja elmondani köznyelven, de nem azért mert sznob, és nem is része az elitnek, így aztán nem is kizsákmányoló – egyszerűen csak elszállt művész, filozófus, esztéta, kritikus, aki a tudományos szakzsargont a privát szubkultúrájának argójával vegyíti.
Nyelvében és szemléletmódjában is eklektikus, bár a saját rendszerén belül konzisztens. Hosszasan elemzi a Bëlga egyik lemezét, Knézy Jenő stílusát, Ronaldinho futballtörténeti szerepét, ugyanakkor több mint harminc oldalon keresztül foglalkozik Szegedy-Maszák Mihály egyik tanulmánykötetével, negyven oldalon keresztül Tamás Gáspár Mikós Törzsi fogalmak c. kötetével. Megírja, hogy miért sz@r a Fábri Zoltán rendezte Az ötödik pecsét film (a magyar filmtörténet egyik legjobb filmje egyébként, gondolom én, miközben azt is gondolom róla, hogy egy ócska halivúdi giccs), és olvasónaplót vezet Esterházy Javított kiadásáról, nem titkolva lesújtó véleményét, amiben szintén igaza van és nincs igaza, gondolom én. Satöbbi.
Az ízlésemhez képest kicsit (?) balos, az állításaival ezért vitatkoznék, viszont a kritikái SPOILER támadhatatlanok.
Hozzá képest az összes hivatásos kritikus holt unalmas.
„[M]ért nem Mészöly vagy Nádas apja besúgó, sokkal pontosabban le tudnák írni az egészet, mért kell olyasmivel foglalkoznom, ami nem felel meg a te-het-sé-gem-nek!” (28.) Talán mégiscsak, tényleg szerencsés szerző EP, mint TGM megjegyezte. Talán a tehetség éppen akkor mutatkozik meg, amikor valami nem oldható meg a szokásos rutinnal, a tuti, kipróbált technikákkal, a szokásos hangfekvésekben.
Farkas Zsolt: Szia 187-188. oldal Szépség és a Szörnyeteg. Esterházy Péter: Javított kiadás.
Megjegyzésem: Talán mégiscsak, tényleg szerencsés szerző EP, azaz Esterházy Péter, mondta TGM, azaz Tamás Gáspár Miklós, amikor megjelent a Javított kiadás, a besúgó apa történetével, hisz így EP életébe belépett a a valóság, a realitás, nem posztmodernkedhet tovább – ezzel Farkas Zsolt is egyetért, igen.
A valóság azonban más módon szólt aztán bele EP életébe, ezért így aztán TGM és Farkas Zsolt mondatai kaptak egy vajszínű árnyalatot. Konkrétan kiderült, illetve nyilvánvalóvá vált ennek a mondatnak a kegyetlensége. Így megy ez, amikor a szerzőt és az élő embert összekeveri szerző, olvasó, kritikus.
"Történt aztán, hogy egyszer csak ott termett EP, a hetvenes–nyolcvanas évek közepén, s ahogy térültek-fordultak, hogy, hogy nem, EP az ún. irodalom ún. politikai és ún. morális ellenőrzése elleni csaták legnyalkább vitézeként forgatta a hivatalos és ön(jelölt)cenzorokban a pennát. A free speech friss szellőjeként fútt, zászlójaként lobogott. Kelő nappal ő is kelt; szerencsés, fiatalos, örömelvű nemesítő vala ő, kerted nárciszokkal végig ülteté. Nyomában kedv s öröm röpkedtek, csillogás és pompa, amerre járt, fiatalok, középkorúak és kritikusok követték minden lépését, irigy és nagyszerű kollégák és konkurensek lapoztak rá előszörre, ahol csak megjelent, igényes történelemtanárok Hajnóczy Péterről, progresszív műtőssegédek Bólya Péterről álltak át E Péterre. Egy kicsit átírta az egész magyar nyelvet, utoljára Barczafalvi Szabó Dávid és Lőrincz El Lajos alakított ennyire látványosan rajta. Ő volt a nagy tehetség: simán kikerült minden apophradest. […] A Bevezetés a szépirodalomba (BaSz) esztétizmusára, az alanyban-állítmányban gondolkodó „szakmaiság előtérbe helyezésére, az ideológiamentesség ideológiájára [mint azt másutt kifejtettem] az a nagyon fontos szerep várt, hogy legitimáljon egy olyan szabadabb, valóban alkotói beszédmódot, amelyet per definitionem nem vonhat ellenőrzése alá a hatalom ideológiavezérelt gépezete, ugyanakkor – untig ismételgetett szlogenjei ellenére – eszében sem volt visszavonulni a társadalmilag fontos kérdések tematizálásától”. Hiszen – és ez az elvileg (cenzurálisan) mérhetetlenül szabadabb kilencvenes évekre derül ki – voltaképpeni érdekeltsége éppen ilyesmi volt (volna), nép, nemzet, kultúra, politika, történelem, nők, isten, haza, család és a többi komoly férfidolog. Miután meghalt a cselszövő, immáron (ön)cenzúra nélkül elő lehetett vezetni a politikai és szociális elkötelezettsé-get – amit azelőtt mind a komcsi, mind a népi igen nagyon nyomatott, és mégse lett nagy király. És íme: a nyolcvanas évek elejére kivívott e(szté)tikai autonómia kissé megmerevedik, és a kilencvenes évek teljesen új helyzetében EP egyre megmondósabb, nemritkán a kulturális-nemzeti észosztó villan elő az eurokonform köpönyeg mögül."
Farkas Péter: Szia 181-182. oldal Szépség és a Szörnyeteg. Esterházy Péter: Javított kiadás.
Megjegyzésem: A stílus EP paródia + a szokásos irodalomtudományi-filozófiai szakzsargon, ami a hétköznapi halandók számára elérhetetlenné teszi a szöveget – Farkas Zsolt ilyen, ezzel nincs mi tenni.
A tartalom viszont elgondolkodtató: összefoglalva és emberi nyelvre lefordítva: az alanyban-állítmányban való gondolkodás – szemben a népben és nemzetben való gondolkodással –, azt a célt szolgálta, hogy ne kelljen alkalmazkodni a korábbi hazug pártnyelvhez és elavult realista nyelvhez (ami a népiek sajátja volt?), és ezen az új nyelven aztán nosza, lehet akár politizálni is.
