Malevics számára a művészet nem volt vallás. […] Ugyanakkor művészetként sem volt csupán művészet. Egy műalkotásnak mondott alkotás – többé kevésbé Malevics Fekete négyzete óta – már nem Rilke „Archaikus Apolló-torzója”, mint a már csak emlékezett, nosztalgikus, a jelenben már nem megalkotható Szép. (A „Duinoi elégiákban” olvasható: „Hiszen a szép csak a szörnyű kezdete”, "Denn das Schöne is nur des Schrecklichen Anfang"). […]
Számomra Malevics szupremista alkotásai viszont se szépek, se fenségesek. Érzéki jelként inkább megdöbbentőek. Malevics meggőződései és vágyai ugyanis engem egy régi és régiesen megfogalmazott mondás hagyományának folytatódására emlékeztetnek. A Nag Hammadiban megtalált Tamás Evangéliumában olvasható: „Követői azt mondják neki: 'Mikor jön el a királyság?' 'Nem jön el, ha figyeltek, jön-e. Nem mondja senki: "Nézd, itt van” vagy „Nézd, ott van.” Az apa királysága a földön terül el, és az emberek nem látják.'"
Ez a konklúzió, ezt megelőző 90 oldal rendkívül elvont filozófiai szöveg, Solger (1780-1819) gondolataitól Deleuze (1925-1995) fejtegetéséig – csak filozófiailag képzettek számára. (A végén van egy dolgozat a portré és a psziché kapcsolatáról, az se sokkal könnyebb.)
Nem akarnám elintézni ennyivel Malevicset, ezért jöjjön még ide egy idézet:
BORIS GROYS: FORRADALMIVÁ VÁLNI – KAZIMIR MALEVICSRŐL
András Orsolya fordítása
…Malevics mind a vallást, mind a modern technológiát („a gyárat”, ahogyan ő nevezi) a tökéletesség felé való igyekezetként határozza meg: a cél az egyén lelkének tökéletesítése a vallás esetében, illetve a materiális világ tökéletesítése a gyár esetében. Malevics szerint egyik projektet sem lehet megvalósítani, mivel ehhez végtelen sok idő, energia és erőfeszítés befektetésére volna szükség az egyéni emberi lény és a teljes emberiség részéről egyaránt. Az emberek viszont halandók. Idejük és energiájuk véges. És az emberi létnek ez a végessége meggátolja, hogy bármiféle tökéletességet is elérjünk – akár spirituális, akár technikai természetű lenne az. Halandó lényként az ember arra van ítélve, hogy örökké tökéletlen maradjon. De miért mondhatjuk, hogy dialektikus tökéletlenségről van itt szó? Mert pontosan ez az időhiány, a tökéletesség eléréséhez szükséges idő hiánya az, ami megnyitja az emberiség előtt a végtelen idő perspektíváját. Itt a tökéletesnél kevesebb a tökéletesnél is többet jelent, mert ha elég időnk volna tökéletessé válni, akkor a tökéletesség elérésének pillanata létezésünk utolsó pillanata lenne, és ezzel megszűnne minden cél, amiért tovább létezhetnénk. Így a tökéletesség elérésében vallott kudarcunk az, ami megnyitja az emberi és emberen túli materiális létezés végtelen horizontját. Malevics szerint a papok és a mérnökök nem képesek megnyitni ezt a horizontot, mert nem tudnak letenni a tökéletesség kereséséről és görcsös üldözéséről – nem tudják elengedni magukat, és elfogadni a tökéletlenséget és a kudarcot mint a saját igaz sorsukat. A művészek azonban meg tudják ezt tenni. Tudják, hogy a testük, a meglátásaik és a műalkotásaik nem tökéletesek és nem teljesen egészségesek, és soha nem is lehetnek azok. Inkább azt gondolják magukról, hogy megfertőzték őket a változás, a betegség és a halál bacilusai – ahogyan Malevics később fogalmaz a festészet „járulékos eleméről” szóló szövegében –, és pontosan ezek a kórokozók azok, amik egyben a művészet bacilusai is. Malevics azt tanácsolja a művészeknek, hogy ne is váljanak soha immunissá ezekkel a bacilusokkal szemben. Ellenkezőleg: fogadják magukba őket, és hagyják, hogy azok szétbomlasszák a művészet régi, hagyományos mintázatait. Malevics itt más formában ismétli meg hamu-metaforáját: a művész teste meghal, de a művészet bacilusai túlélik ennek a testnek a halálát, és elkezdik megfertőzni más művészek testét. Malevics ezért tud ténylegesen hinni a művészet történelmen túli jellegében. A művészet materiális és materialista. És ez azt jelenti, hogy a művészet mindig képes túlélni a tisztán idealista, metafizikai projektek végét – beleértve Isten országát és a kommunizmust is. Az anyagi erők mozgása nem teleologikus, így nem is érheti el a célját, és nem is érhet véget.
[Ehhez egy zárójeles megjegyzés: Azért ez csak interpretáció, Malevics nem volt materialista a szó pontos értelmében. Sőt. Ugyanakkor érdekes, hogy a sci-fi szerzők szerint az ember akár tökéletes is lehet – lásd például Iain M. Banks Kultúra univerzumát. Érdekes még a művészet, mint betegség, mint mém metafóra – nem tudom, hogy pl. Dawkins merített-e tőle.]
