Meg kell szabadulni attól a "...rögeszmétől, hogy a tanár ne tudást, hanem készségeket tanítson. Nincsenek általános készségek, a készséget tudás hordozza..." - állítja a jeles és idős konzervatív filozófus 2020 februárjában, a Magyar Tudomány című folyóirat cikkében*. (Mennyire provokatív is tud lenni egy idős konzervatív filozófus!)
Ezzel szemben egy másik cikk szerint** Szingapúrban "...A tanulók heti egy órában végeznek kifejezetten gondolkodásfejlesztő gyakorlatokat: különféle példákat oldanak meg, amelyek mind egy-egy gondolkodási folyamathoz kapcsolódnak, valamint aktív önreflexiót végeznek, hogy felismerjék, melyik helyzetben melyik gondolkodási folyamatot használják. Gondolkodási folyamatból Marzano programja nyolcat nevez meg:
- Fókuszálás, a probléma definiálása és a célok felállítása
- Információgyűjtés, a probléma körüljárása
- Emlékezés, kódolás, felidézés
- Rendszerezés, kategorizáció, reprezentáció
- Analizálás, komponensek azonosítása, fő minták felismerése
- Kiterjesztés, indukció, dedukció, elaboráció, következtetés
- Integrálás, összegzés, újrastrukturálás
- Értékelés, verifikálás..."
Szerintem ez a heti egy óra nem arról szól, hogy a hagyományos tanítás módszereit kiváltsa, de mutatja, hogy az oktatásban, a pedagógiában nem csak a múlt század első felében alkalmazott módszereket lehet alkalmazni.
Cecilia Heyes: Kognitív eszközök elmélete - A gondolkodás kulturális evolúciója című könyve valamiképpen ennek az elméleti hátteréhez kapcsolódik.
Végtelenül leegyszerűsítve arról szól, hogy sajátosan emberi megismerési mechanizmusok (úgymint szelektív társas tanulás, utánzás, elmeolvasás és a nyelv) eszközök, amelyeket a csecsemő, majd a gyermek a kulturális környezetéből tanul meg, ezek nem genetikailag örökölt ösztönök. És ezek a tanult képességek egy evolúciós folyamat eredményei: a kevésbé eredményes eszközök kiszelektálódnak, az eredményesek elterjednek egy-egy kultúrán belül.***
Mi következik Cecilia Heyes elméletéből? Például az, hogy a kultúránkat egy kataklizma következtében elveszíthetjük, hisz az nincs a génjeinkbe írva, ugyanakkor viszont folyamatosan fejleszthető - nem egy kőkori agyra kell ráerőltetni a globalizált, multikulturális és részben virtuális világhoz való alkalmazkodás képességeit.
Következik-e ebből, hogy az idős, jeles és konzervatív filozófussal szemben a szingapúri oktatási rendszer újításának van igaza? Talán igen. Mert ha a megismerési készségek tanultak és fejleszthetők, akkor talán a tanulási készségek is fejleszthetők, akár direktben is.
De az is lehet, hogy más okból fontos a tanulási készségek fejlesztése, és nem az eredet miatt.
Mert én még Cecilia Heyes elméletének érvényességében sem vagyok teljesen biztos. Amíg olvastam, addig logikus és meggyőző volt, de utánagondolva már támadtak kétségeim. A kulturális antropológia, a szociálpszichológia és az evolúciós pszichológia annyira általánosítható - kortól és helytől független - sajátosan emberi megismerési mechanizmusokra talált, ami az emberiség egységességét bizonyítja, hogy ezek mellett lényegtelennek tűnnek a kulturális különbségek. Nem látom a kognitív eszközökben (a malmokban) a különböző variációkat, csak a kulturákban (az őrleményekben).
Na, hát például ilyenekről lehet filózni, ha elolvasod ezt a könyvet. :D
* Kicsit bővebben:
A tudás folytonosságán, hagyományosan és először, a nemzedékeken átívelő folyamatosságot értjük. Ez a folyamatosságeszme máig érvényes, megvalósítója az internet korában is a hagyományos iskola és a hagyományosan művelt tanár, amennyiben persze sikerül megszabadulnunk attól a rögeszmétől, hogy a tanár ne tudást, hanem készségeket tanítson. Nincsenek általános készségek, a készséget tudás hordozza, a tudás tartalom és ugyanakkor gyakorlat.
Nyíri Kristóf: Tudásfolytonosság
Magyar Tudomány folyóirat 2020. február
Aztán ezt később egy kicsit finomítja, amikor leszögezi, hogy nincs ellenére, ha az iskolákban kézműves készséget, anyagformálási készséget tanítanak, sőt ő ezt még fontosnak is tartja, a Bauhaus hagyományára hivatkozva. :D
** Parák András: Lexikális tudás vagy kognitív fejlesztés? A szingapúri iskolák sikerei
*** Egy bővebb kifejtés:
Heyes a Kognitív eszközök elmélete (2018) című könyvében bemutatja a kulturális evolúciós pszichológiai megközelítést, mely azt állítja, hogy a sajátosan emberi megismerési mechanizmusok a kognitív evolúció termékei. Azaz, ezek a megismerő mechanizmusok sokkal inkább kognitív eszközök, melyek csecsemő- és kisgyermekkorban éppen az elérhető kulturális környezet, és a szociális interakciók eredményeképpen alakulnak ki, s utána is ezen interakciók következtében formálódnak, mintsem kognitív ösztönök, azaz genetikailag hagyományozott pszichológai jellemzők. E szemlélet az evolúciós változásokat, azaz az adott populáció jellemzőinek eloszlásában bekövetkező változást, legfőképp a kulturális hagyományozás eredményének tartja (elismerve a genetikai öröklés alapvető szerepét).
Tagadhatatlanul, az emberi elme alkotóelemei genetikailag öröklődnek, mégis a természetes szelekció kulturális változata formálja egyedivé. Más szavakkal, a megkülönböztethetően emberi megismerési mechanizmusok elemi kognitív ösztönökre épülnek, - olyan megismerési képességekre, melyekben más fajokkal osztozunk, és egyedi figyelmi hangsúlyok illetve egyedi motivációs bázis nyomán, - melyek már a csoportban élés evolúciós eredményei az embernél- , asszociatív tanulás segítségével válnak a kulturális tanulás eszközeivé. E kognitív eszközök így a kultúrában való fejlődésre kialkult, a társakra épülő tanulás speciális formái.
A könyvben a szerző a kulturális tanulásnak négy területét vizsgálja, mégpedig a szelektív szociális tanulást, az utánzást, a tudatelméletet és a nyelvet. Ezek a képességek tulajdonképpen azok a kognitív eszközök, melyekről Heyes azt gondolja, hogy a társas interakció maga dolgozza ki őket, és így válnak sajátosan emberivé.
Király Ildikó Opponensi kérdésekre válasz
