vargarockzsolt

Raktár. Egy gátőr szerszámai és egy levéltári segédfogalmazó iratai.

Friss topikok

Címkék

56 os intézet (1) 62/kirakós játék (1) a. e. bizottság (1) Aaron Blumm (1) ÁBTL (1) acid test (1) adorno (1) Adorno (1) ady endre (2) agatha christie (1) Akció van! (1) Akira Kurosawa (1) Aki szegény (1) akutagava (1) alain badiou (1) alan lightman (1) alan turing (1) alaptörvény (1) alaszka (1) Alfred Steiglitz (1) Alfred Stieglitz (1) alkotmány (1) állambiztonság (1) állambiztonsági levéltár (3) Almási Miklós (1) alternatív iskolák (1) alternatív vallás (1) amerikai (3) amerikai krimi (2) amerikai novellák (1) amerikai psycho (1) amerikai regény (13) andrás lászló (1) andrás sándor (1) andrej rubljov (2) André Kertész (2) andy clark (1) andy warhol (1) angol (1) angol regény (8) angst (1) anna margit (1) antiszemitizmus (4) antoine rocquentin (1) antropológia (1) Apám helyett (1) apokalipszis (1) apokaliptika (1) Apolló (1) arasse (1) argentin (2) arnheim (1) Arthur C. Danto (1) asperger-szindróma (1) Assmann (2) Asterix (1) ateizmus (1) auden (1) August Sander (1) aukció (1) Auschwitz (1) auschwitz (1) austerlitz (1) ávh (2) az élet tere (1) Az ellenállás melankóliája (1) az első száz (1) A bankár (1) A csemegepultos naplója (1) a csend (1) A halál kilovagolt Perzsiából (1) a hóhér háza (1) a holtsáv (1) A kék szifon (1) a nő (1) a párválasztó agy (1) a pszichológia örök témái (1) a század (1) a szellem nemessége (1) a természet és a lélek (1) a tér költészete (1) A történetárus (1) Babij Jar (1) babits mihály (1) bach (1) bagabo (1) Bajor Andor (1) Balassa Péter (1) balassa péter (1) Balaton (1) balázs béla (1) Bálint Eszter (2) Balkán (2) Balogh Attila (1) Balzac (1) bán andrás (1) bán zoltán andrás (2) Bán Zsófia (2) Barcelona (1) bárdos deák ági (1) Bari Károly (1) Barnás Ferenc (1) barnes (1) barthes (1) Barthes (1) bartók (2) bazsányi sándor (1) beatles (1) beaver (1) beethoven (1) békés pál (2) Bencsik Orsolya (2) benedek anna (1) Bényei Tamás (1) bényei tamás (1) benyhe jános (2) beregi tamás (2) bereményi géza (1) bernstein (1) bestiárium (1) bestseller (1) besúgók (1) beszámoló (1) beszélgetések (1) beszervezés (1) bibliofita (1) bibó istván (2) bill gates (1) bimini (1) bírálatok (1) bloor (1) blues (1) bob dylan (1) bodó balázs (1) bódy gábor (3) bogdán józsef (1) bogdán lászló (1) bognár szabolcs (1) bögre zsuzsanna (1) bohócok (1) bokszmeccs (1) Bolano (2) Bolaño (4) bondarcsuk (1) Borbély Szilárd (1) Borges (3) boros jános (1) Bosznia (1) Bovaryné (1) boyd (1) brecht (1) Brenner (1) Bretter György (1) bret easton ellis (1) bruegel (1) brueghel (1) Bruno Monsaingeon (1) Bryson (1) Bukovac (1) bulgakov (2) bulvár (1) bunuel (1) bűnügyi regény (1) Cage (1) Calvino (3) calvino (3) camus (1) Caravaggio (1) carnap (1) cavalli sforza (1) ceausescu (1) celeb (1) Cellini (1) cenzúra (1) cervantes (2) cesares (1) Chandler (1) Chile (1) Chuck Norris (1) cigány (3) cigányok (1) cigányság (2) cionizmus (1) civilizáció (1) coetzee (1) coppola (1) Cortázar (1) cortázar (1) cortazar (1) cossa (1) Cruyff (1) Csaba Ferenc (1) Csákány István (1) családregény (2) csányi sándor (2) csányi vilmos (4) csáth géza (1) cseh tamás (1) csenus imre (1) csenyéte (1) csép attila (1) cserna szabó andrás (1) csillagászat (1) csillagtúra (1) csirkejáték (1) Csontdaráló (1) csontváry (1) czesław miłosz (1) dali (1) daniel denett (1) Daniel Kehlmann (1) dankó utca (1) dante (1) darwin (1) David Smile (1) dawkins (1) del (1) demény péter (1) demetrovics zsolt (1) demján sándor (3) Dennis Lehane (1) dés mihály (1) detektívtörténet (2) diana hercegnő (1) dilettáns (1) divat (1) Doktor Faustus (1) dolittle (1) don king (1) Don Quijote (1) dragomán györgy (1) drakula (1) Dresch (1) Duchamp (2) dzsessz (1) edison (1) Edmund Husserl (1) ed mcbain (1) Ed McBain (1) egyed péter (1) egyetleneim (1) Egyházfórum (1) Egyiptom (1) egy ember (1) egy medvekutató feljegyzései (2) egy mondat azok közül (1) einstein (1) Einstein (1) ejnye (1) elbeszélés (1) elbeszélések (3) életrajz (5) élet és irodalom (1) eleven irodalom (1) eliot (1) Eliot (1) ellenkultúra (1) Ellis (1) előadóest (1) el greco (1) el liszickij (1) emberi viselkedés (1) emlékek (1) emlékezet (2) entropia (1) Eötvös Péter (1) eper reggelire (1) Erdély (3) erdély (2) erdélyi (2) erdélyi magyar regény (1) Érdi Péter (1) erdős virág (1) erlend loe (1) esszé (20) esterházy (2) esterházy péter (2) esti (1) észlelés (3) etnikum (1) etnofon (1) európa (1) Európa (3) európa kiadó (2) evolúció (6) evolúciós (2) evolúciós pszichológia (3) ezoteria (2) fajbiológia (1) falcsik mari (1) faljáró (1) Faludy György (1) fantasy (2) fantasztikus (5) farkas béla (1) Farkas Zsolt (1) fasizmus (1) fassbinder (1) fehér márta (1) fejős éva (1) Fejtől s lábtól (1) fekete lyuk (1) fékevesztett evolúció (2) fenegyerek (1) fenyő d. györgy (1) festészet (3) festménytalányok (1) feyerabend (1) Feyman (1) film (2) Film (1) filozófia (16) finn (1) firenze (1) fiúregény (1) fizika (5) Flaubert (1) foci (2) fodor ákos (2) Fodor Géza (1) folklór (1) Forrás (1) fotóesztétika (1) fotókiállítás (1) fotóművészet (2) foucault (2) Foucault (1) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) francia (8) francia regény (4) frankenstein (1) franny és zooey (1) Frei Tamás (1) freud (2) Freud (3) furtwängler (1) Füst Milán (1) Gaarder (1) gadamer (1) Gagarin (1) Gao Xiangjian (1) garaczi lászló (1) garbarek (1) generation p (1) genetika (1) geoffrey miller (1) geoffry miller (1) Georges Simenon (1) georges simenon (1) george foreman (1) Gerlóczy Márton (1) Gerő-Romsics vita (1) Gerő András (1) gertrude (1) gertrude stein (1) géza (1) giccs (1) glam-rock (1) glenn gould (1) goebbels (1) goethe (1) goldbach sejtés (1) Gorgo (1) görög regény (1) goropius becanus (1) Gosztonyi Katalin (1) goya (1) gőzgép (1) Grace Davie (1) gravitáció (1) grecsó krisztián (1) Grencsó (1) grendel lajos (1) grespik lászló (1) grigirij perelman (1) Gundel Takács Gábor (1) guttmann andrás (1) gyáni gábor (1) győrffy ákos (1) györgy péter (2) György Péter (2) gyuris tamás (1) hacker (1) hafner zoltán (1) hagyomány (1) hajléktalanok (3) Hajnóczy Péter (3) hajnóczy péter (3) hamu és ecet (1) hamvas béla (6) Hamvas Béla (3) hanák andrás (1) hankiss elemér (2) Hannah Arendt (1) happening (1) hari (2) Harry Potter (1) haruki (1) haszid (1) hatályon kívül helyezve (1) Hawking (1) haydn (1) háy jános (1) hazai attila (1) Heidegger (1) hemann hesse (1) hemingway (3) hempel (1) Hendrix (1) henry rollins (3) Herczeg János (1) hernádi gyula (1) Hernádi Zsolt (1) hévizi ottó (1) hidegdauer (2) Hitler (1) hitler (1) Hofi Géza (1) holden caulfield (2) holdpalota (1) Holdpalota (1) hölgyszonáta (1) holland (2) HOLMI (1) Holocaust (5) holttengeri tekercsek (2) homérosz (1) horizont (1) Horthy (2) horvát (1) horvát regény (2) houellebecq (1) Hrabal (2) Hraskó Péter (1) hülyeség (1) humor (1) hunter thompson (1) ian hancock (1) idegengyűlölet (1) identitás (1) idő (1) ifjúsági (1) III/III (1) ikarusz (1) imádom (2) imrei andrea (2) ingmar bergman (1) interjúk (1) internet (2) irodalmi bulvár (1) irodalom (5) irodalomkritika (1) irodalomtörténet (2) irodalomtudomány (2) irónia (2) Isaac Stern (1) iskola a határon (1) Ismail Kadare (1) ismeretelmélet (1) ismertető (1) Italo Calvino (1) itt és most (1) iványi gábor (2) j.s.bach (1) Jakob Nielsen (1) jakus ildikó (1) james dean (1) James Ellroy (1) james joyce (1) james watt (1) janis joplin (1) jánossy lajos (1) japán (4) jared diamond (1) Jarmusch (2) jelenits istván (2) jeles andrás (1) Jeszenszky Géza (1) jethro tull (1) jimi hendrix (1) jim morrison (2) john cage (1) john gay (1) john gribbin (1) john lennon (2) John Lurie (2) Jon Fosse (1) Joós Katalin (1) joyce (1) józsef attila (3) József Attila (1) jó könyv (1) julio cortazar (3) kabbala (1) kádárizmus (1) kádár jános (2) kádas mária (1) kafka (1) Kafka (1) kalandregény (1) kalasszikus irodalom (1) kálmán c. györgy (1) Kálmán C. György (1) Kálnoky (1) kalóz (1) kamarás istván (1) kamill kopke (1) Kampis György (1) kanadai (1) Kandel Sámuel (1) Kaposvár (1) karácsony benő (1) Karashan (1) karc (10) Karl Jaspers (1) Karl Popper (1) karnevál (1) katolikus (1) kavafisz (1) kazár szótár (1) kedvenc (4) Keleti díván (1) kemenesi zsuzsanna (1) kemény istván (2) Kenéz Ferenc (2) kenéz ferenc (1) ken kesey (1) képfilozófiák (1) Kerékgyártó István (1) keresztény (1) kerry4ever (1) kertész (3) kertész imre (2) keszeg anna (1) keszei józsef (1) kínai regény (1) king crimson (2) kipling (1) király lászló (1) kirekesztés (1) kiskegyed (1) kisregény (6) kiss ferenc (1) kiss lászló (1) kis jános (1) Klaniczay (1) klasszikus (12) klasszikus magyar regény (1) klasszikus zene (1) klaus nomi (1) Koch Hugó (1) Koen Wessing (1) koestler (1) kolozsvár (1) Kolozsvár (2) Kolozsvár-oratórium (2) költészet (2) Kondor Béla (1) kondor béla (1) Konkoly-Thege Miklós (1) konnekcionizmus (1) Konrád György (2) konrád györgy (1) könyv (3) konzervatív (1) köpenicki kapitány (1) Kornis Mihály (1) Kőrösi Zoltán (2) kortárs (33) kortárs irodalom (14) kortárs magyar (25) kortars magyar felvidek hataron tuli szepirodalom recenzio (1) kortárs magyar klasszikus (3) kortárs magyar regény (19) kortárs zene (1) Kostler (1) kosztolányi (1) kovács andrás bálint (1) Kovács András Bálint (1) kovács ibolya (1) kovács teréz (1) közgazdaságtan (1) közhelyek (1) kozmológia (1) Kołakowski (1) Krasznahorkai (1) krasznahorkai lászló (8) Krasznahorkai László (3) krimi (26) kritika (5) kronopiok es famak tortenete (1) kroó györgy (1) Krusovszky Dénes (1) Kublaj kán (2) kuhn (1) kultúra (1) kultúrantropológia (1) kulturantropológia (2) kultúrpolitika (1) kultúrtörténet (1) kundera (1) Kundera (1) kuplé (1) kurgáni napló (1) Kurtág György (1) kurtág györgy (1) kurtz ezredes (1) kurt gödel (1) kutyaügyi előadó (1) kvantumfizika (1) Lacan (1) ladányi jános (1) láng orsolya (1) Láthatatlan városok (1) láthatatlan városok (1) Latin-Amerika (1) Látó (2) látó (1) Lawrence Block (1) leibowitz (1) lektűr (10) lem (1) lengyel regény (2) lenin (2) leonardo (1) Leopardi (1) Lewis Payne (1) le clézio (1) lharmattan kiadó (1) liar (1) liberális (1) liberalizmus (1) linn ullmann (1) litvai nelli (1) liv ullmann (1) lonesco (1) losonczy géza (1) lovas ildikó (1) lucy lippard (1) Ludassy Mária (1) Lukács György (1) luther (1) Lyotard (1) maár judit (1) Machiavelli (1) macska (1) macskakaja (1) maffia (1) maffiaállam (1) mágikus realizmus (1) magyar (46) magyarország (1) magyarország alaptörvénye (1) magyarország felfedezése (1) magyarósi éva (1) magyar hivatástudat (1) magyar irodalom (4) magyar krimi (1) magyar nemzettudat (1) magyar novellák (3) magyar regény (4) Mahavishnu (1) maigret (1) Maigret (9) Majtényi László (1) maláj (1) Malevics (1) Malina János (1) Mallarmé (1) malraux (2) mao (1) Marcell Duchamp (1) marcel aymé (1) marcovaldo (1) Marco Polo (2) marketing (1) Márkus György (1) marlon brando (1) martin amis (1) Martin Amis (1) Martin Buber (1) Márton László (1) marton lászló távolodó (1) Marvin Pontiac (1) Marx (1) matematika (2) máté tóth andrás (2) Matisse (1) Matt Ridley (1) maurice lee (1) Medusa (1) meghalt a főítész (1) Megjött Ézsiás (1) melankólia (1) méltatások (1) mém (1) memoár (2) ménes attila (2) menyhárt jenő (1) Menzel (1) mérő lászló (1) Mérő László (1) mese (1) meseregény (1) Mészöly Miklós (1) metagalaktika (1) Mexikó (1) micsinay (2) mikael niemi (1) mikes tamás (1) miklósi ádám (2) Mileta Prodanovic (1) mindig régen van (1) mocsok (1) modern (1) moldova györgy (1) molnár ferenc (1) moly (1) moly.hu (3) Montelbano (1) monty cantsin (2) morel találmánya (1) Móricz Zsigmond (1) Mosonyi Aliz (1) Mozart (1) Mózes (1) mr. spencer (1) muhammad ali (1) multiverzum (1) Mum (1) murakami (1) mussolini (1) Műút (1) művészetfilozófia (3) művészettörténet (4) nacionalizmus (1) nádas péter (2) Nádas Péter (4) nagyamám (1) nagyanyám (1) nagy bandó (1) nagy gábor dániel (1) nagy gergely (1) nagy imre (1) Nagy Koppány Zsolt (1) nagy sándor (1) nagy sz. péter (1) nánay bence (1) napló (2) napster (1) Neil Gaiman (1) Nemes Nagy Ágnes (1) nemes z márió (1) német (2) német regény (1) nemo kapitány (1) népi mozgalom (1) népzene (1) Nesbø (2) new wave (1) new york trilógia (1) nick cave (1) nietzsche (2) Nietzsche (3) nixon (1) nobel díj (2) noire (1) nőirodalom (1) női lektűr (1) női regény (1) nooteboom (3) norman mailer (1) norvég (1) novák péter (1) novella (3) novellák (9) nulla (1) Nyáry Krisztián (1) nyelvfilozófia (1) Nyolcak (1) Nyugat (1) ő. kovács józsef (1) obszervátorok (1) ógyallai csillagvizsgáló (1) oktatás (2) olasz (4) olasz sándor (1) olvasásszociológia (1) olvasónapló (1) önéletrajz (2) opera (1) orál history (1) örkény istván (1) orosz (2) orosz regény (4) osztrák (2) ottlik (1) ottlik géza (1) Ottlik Géza (1) ottlik veduta (1) öt irás az erkölcsrö (1) p. j. stradlater (1) Papp István (1) parallax (1) paraszt (1) para kovács (1) párhuzamos történetek (1) párhuzamos világok (3) paródia (2) pasolini (1) patmosz (1) pauline melville (1) paul auster (2) Paul Auster (4) paul klee (2) pavić (1) Peacocke (1) pelevin (2) pénz (1) Pernye András (1) Perseus (1) peter hammill (1) petrik iván (1) Petri György (2) philip roth (1) Picasso (1) picasso (2) pilinszky jános (2) PIM (1) pina (1) piszkos fred (1) piszkos harry (1) platon (3) pléh csaba (5) podmaniczky szilárd (1) poincaré sejtés (1) poirot (1) politika (9) politikai filozófia (1) politológia (1) popper (1) popper péter (1) popzene vittulából (1) porno (1) portugál (1) Poszler György (1) posztmodern (24) posztmodern regény (3) probléma (1) Professzorok Batthyány Köre (1) Prónay Csaba (1) propaganda (1) proust (1) provincializmus (1) próza (1) Prufrock (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (10) publicisztika (1) puskás ferenc (1) putyin (2) Pynnchon (1) Queneau (1) quine (1) Radics Viktória (1) radnóti sándor (3) rados ferenc (1) raimundus lullus (1) rainer m. jános (2) rainer maria rilke (1) Rakétaember (1) Rákosi Mátyás (1) rasszizmus (2) Ravel (1) ready-made (1) realista regény (1) recenzió (36) recenzio (1) Recsk (1) regény (40) régészet (1) Reggel és este (1) reichenbach (1) reinkarnáció (1) rejtő (1) Rejtő Jenő (1) remekmű (1) Réz András (1) richard brautigan (1) richard rorty (1) Richter (1) Ridley (1) ridley scott (1) riemen (1) rilke (1) Rimbaud (1) Robbe-Grillet (1) Roberto Bolaño (1) robert de niro (2) Robert De Niro (1) roccamatio (1) rockandroll (5) rockzene (1) rodcsenko (1) roger waters (1) roma (3) romani (2) Romano Rácz Sándor (1) román józsef (1) Romsics Ignác (1) rónay lászló (1) Rorty (2) rossz könyvek (1) rossz regény (1) rubin szilárd (2) rudolf arnheim (1) Rushdie (1) safranski (3) sakk (1) salinger (3) sally hayes (1) samuel borkopf (1) Sándor Klára (1) sántaiskola (2) sántha józsef (2) sanzon (1) san francisco (1) saramago (1) sárközi györgy (1) sárközi márta (1) sartre (2) Sáry László (2) Sátáni versek (1) Sátántangó (1) schiff andrás (1) Schöberg (1) schönberg (1) schubert (1) sci-fi (4) Searle (1) sebald (1) Sebald (4) sebestyén mihály (1) seiobo (1) Semjén Zsolt (1) Shakespeare (3) sherlock holmes (1) sign (1) silence (1) Simenon (5) simon albert (1) Simon Albert (1) sitting targets (1) skandináv (3) skandináv krimi (2) solti györgy (1) Solt Ottilia (1) somoza (1) Sonntag (1) Soros György (1) sorstalanság (1) spanyol (1) spanyol regény (3) Spengler (1) spinoza (1) spiró györgy (1) stalker (2) Stendhal (1) stephenie meyer (1) stephen jay gould (1) stephen king (1) steven seagal (1) steve yates (1) Susan Sontag (1) Svájc (1) svéd (1) Symposion (1) szabadesés rádió (1) szabadkőművesség (1) szabadság (1) Szabó Lajos (1) Szabó Miklós (1) szabó t. anna (1) szcientológia (1) széchenyi ágnes (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szegő jános (3) szegregáció (1) szégyen (1) székely jános (1) szekularizáció (1) szelényi iván (1) szélsőjobb (1) személyes (1) szentháromság (1) szent ágoston (1) Szent Ágoston (1) szepirodalom (1) szépirodalom (7) Szépművészeti Múzeum (1) szép ernő (1) Szerbhorváth György (1) szerb regény (2) Szerdahelyi Zoltán (2) szerzői jog (1) szigetek és szemhatárok (1) szilágyi domokos (1) szilasi lászló (1) színház (1) sznob (1) szociálantropológia (1) szociális idegtudomány (1) szociálpszichológia (2) szociográfia (5) szociológia (10) Szókratész (1) szokratész (1) szókratész (1) szőnyei tamás (1) Szőnyei Tamás (1) szórakoztató (1) szótárregény (1) Sztálin (1) sztrugackij (2) Szvjatoszláv Richter (1) szvjatoszlav richter (1) Takács Ferenc (1) talamon alfonz (1) talyigás (1) Tandori (2) tanulmány (1) tarantino (1) tárca (1) tarkovszkij (3) Tarnatino (1) tarr béla (1) társadalomtudomány (1) tar sándor (3) Tar Sándor (1) Tatár György (1) telep (1) temesi ferenc (1) teológia (1) teréz anya (1) tesla (1) teslár ákos (1) The Blind Man (1) thomas mann (1) Thomas Mann (1) thuküdidész (1) tibet (1) tillmann j. a. (2) Tillman J. A. (1) Tinguly (1) tintoretto (1) Tipotex (1) tízből tíz (1) tiziano (1) tizparancsolat (1) Tolnai Ottó (2) tömjén zsolt (1) Tompa Andrea (1) tompa andrea (2) tom wolfe (1) Tordai Zádor (2) torgyán józsef (1) történelem (21) történelmi regény (1) toscanini (1) tóth eszter zsófia (1) Tóth Krisztina (1) tóth krisztina (1) Tourette (1) Trabant (1) trianon (1) Trianon (1) triceps (1) tudomány (15) tudományfilozófia (5) tudományos ismeretterjesztés (4) tudósítás (1) tükör (1) Tülkös Terézia (1) turczi istván (1) Tüskevár (1) tüske lászló (1) twilight (1) typotex (11) Typotex (7) ügynök (1) ügynökregény (2) Újhold (1) Ulickaja (1) ullysses (2) ulysses (1) umberto eco (5) Umberto Eco (1) unalmas (1) Ungváry Krisztián (1) Univerzum (1) uszítás (1) vadászat (1) Vad nyomozók (1) Vajdaság (3) vajda júlia (1) Vajda Mihály (1) valakinek az önarcképe (1) vallás (2) vallásszociológia (2) valuska (1) vámos miklós (1) vanek úr (1) van gogh (2) Varázsfuvola (1) vargarockzsolt (4) vargyas gábor (1) varsó (1) vass virág (1) vecsei miklós (1) velázquez (2) Velence (1) velencei bizottság (1) véletlen (2) verbunk (1) verebes istván (1) Veres Bálint (1) vermes géza (1) Verőce (1) vers (12) vészi margit (1) vida gábor (1) Vigh Mihály (1) világirodalom (1) Világoskamra (1) vita (1) Vizeli (1) vizuális antropológia (1) vulévu (1) wagner (1) walter m. miller (1) wass albert (2) watson (1) web (1) wenders (1) weöres sándor (1) Widmer (1) Wilheim András (1) Wim Wenders (1) winkler nóra (1) witkin (1) Wittgenstein (3) Wolf Haas (2) Woodstock (1) woody allen (1) yann martel (1) Zabhegyező (2) zaire (1) zalán tibor (1) Závada (1) zelk zoltán (1) zene (5) Zi-zi Labor (1) zsidó (1) zsidó misztika (1) Címkefelhő

Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak

2019.12.05. 11:06 vargarockzsolt

47320351_sy475.jpgDarida Veronika az ÉS-ben részletesen leírja, hogy milyen kontextusban értelmezhető a könyv, de a recenziójának a végét erre futtatja ki:

A regény által kijelölt menekülési útvonal végére érve, az erős rajzok és a szuggesztív zene ellenére is, maradhat bennünk némi hiányérzet. Mert hiába szép és bravúros a szöveg, egy tökéletesen megvalósított stílusgyakorlat marad. Bölcs előrelátással kerül minden kockázatot, csak pontosan leír, de nem teremt magában szakadékot. „Nem kell féljetek” – hangzik el az egyik utolsó mondatban. Valóban, végig biztonságban érezzük magunkat, és ez talán jó. Azonban azt is tudjuk, éppen a regényből, hogy a jó és az általa kínált látszatbiztonság a legveszedelmesebb csapda.

Nekem ez a könyv üres volt, közhelyes, érdektelen, minden világirodalmi utalása ellenére önmagába zárt szöveg, amit sem a képek, sem a hivatkozott zenék nem tudtak megnyitni. Oké, látszik rajta, hogy Krasznahorkai dolgozott rajta, megcsinálta, de minek? Másoknak meg tetszik. Így meg ez. :)

Szólj hozzá!

Címkék: kortárs magyar regény

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak

2019.12.04. 15:45 vargarockzsolt

zambo_jimmy_mint_a_vilag_legszebb_noje_toulouse_lautrec_mutermebe.jpg
Kép: drMáriás: Zámbó Jimmy, mint a világ legszebb nője Toulouse Lautrec műtermében

Van az a klasszikus, amikor az esztéta és egyetemi tanár azt írta:

Az ország jelentős részén valódi döbbenet vett erőt, Zámbó Jimmy halálhíre éppúgy megakasztotta a mindennapi élet menetét, mint egykor Londonban és New Yorkban John Lennon erőszakos halála...

És még ezt is:

...a Király mitikus utóélete csak most kezdődött el, de már kitapintható a két egymástól jelentős mértékben eltérő interpretációs séma. Nem kevesen arra az álláspontra jutottak, hogy többről van szó, mint két élesen eltérő véleménytípusról: s valóban, Zámbó Jimmy élete és halála körüli viták azt mutatják, hogy - e tekintetben - két Magyarország létezik. Van az az ország, amelyben Jimmy uralkodott, s van egy másik, ahol javarészt kiállhatatlan senkinek tekintették, bár énektudását - ama bizonyos négy és fél oktávot - itt is elismerték...

Na most, én nem tudom, hogy a Bödőcs Tibor vagy az ő főhőse, az Oszkár, melyik Magyarországba sorolható, amikor így emlékezik a Királyra:

Dolgoztam a Kálmánnál, benne voltunk a kilencvenes évek sűrűjében, és volt olyan időszak, mikor annyit kerestünk, hogy mindennap a Bárányban vacsoráztunk, és akkor már meg is reggeliztünk, mert addig mulattunk a Télikertben, míg ránk nem virradt. Ott, az Arany Bárányban találkoztam a Királlyal. Én mondjuk nem voltam és nem vagyok oda a dalaiért, de ez emlékezetes eset volt.
Szóval iszogatunk a Bárányban, és egyszer csak megjelenik a Zámbó Jimmy. Kilencvenhárom körül lehetett. A sportcsarnokban valami tévéfelvétel volt. Ünnepelte az ország, hogy a Lagzi Lajcsi betöltötte a két mázsát, vagy valami ilyesmi, aztán a csepeli fejedelem és az udvartartása a Bárányban szállt meg, de alvás nem sok volt, persze.

Eleve úgy kezdődött, hogy a Király akart egy négert, csak hogy legyen ott egy néger. Ilyen Amerika-mánia volt akkor még. Az is újdonságnak számított, hogy baseballütő, vagy hogy dobozos sör. Mobiltelefon még nem nagyon volt, de válltömés az orrba-szájba, Vlagyivosztoktól Kőszegig, Kőszegtől Las Vegasig. Ez volt a kilencvenes évek eleje: Kisgazdapárt, Dallas, Tetrisz, névjegykártya, lilazakó, kénezetlen demokrácia, válltömés. Aztán a Kálmán szerzett négert, neki nem létezett lehetetlen. Behozta a nigériai sebészt Ebergényből, aztán ott vigyorgott az a bakelitfekete doktor Fakum Maki, mert itatták, mint a falusi állatorvost, az meg nem volt hozzászokva, ezért már a második pohár édes BB-től esőtáncot járt. Megszerették itt Zalában a Fakum Makit, pedig itt mikor az első néger kosárlabdázót meglátták a Zetében, azt kiabálta az egész sportcsarnok, hogy ebola, ebola. Ehhez képest Fakum Maki köztiszteletben állt. Hát a piát nem bírta, nem volt neki hozzá enzimje, de a király bírta, ivott a Maki helyett is. Háromdecinként kérte a viszkit a Jimmy, gleccsernyi jéggel, de a jeget tette is be egyből herére, mert négyesével kapkodta a potencianövelőt, oktávonként egyet. Akkor jelent meg itthon a Viagra, azt hitte csórikám, olyan, mint a C-vitamin, hogy majd kicsorog belőle. Izzottak a heréi, mint a paksi turbinák. Jegelni kellett, mint a hullákat.
[...]
Szóval ilyen herére a jeget módon barbárkodtak ott a Jimmyék a Bárányban. Összetrombitálták a megye összes kurváját, mi meg csak pislogtunk. Nagyobb tánc volt, mint az Aretha Franklin temetésén. Aztán kerestettek az őszi avarban a csácsi erdész idomított kocájával szarvasgombát, mert azt kívánt őfelsége, és első és utolsó Jimmy hajnaltájt kitalálta, hogy orgonán akar játszani, de nem a főbejáraton távoztak, hanem ki kellett bontanunk neki a falat, mert ott óhajtott kimenni az uralkodó, nem az ajtón, ahogy a földi halandók, és nem volt apelláta, hiába mentegetőzött a portás bácsi, hogy nincsen kőműves ilyenkor. Azt üvöltözte a Király, hogy neki a Tasnádi Peti hozott dobermannkölyköket Floridából, hát megcsináltuk neki mi, grátisz: úgy, ahogy voltunk, makkos cipőben kivertük a falat. Aztán ki kellett nyitni neki az olajúti templomot, de ahhoz meg fel kellett ébreszteni a plébánost, szegényt. Ott remegett a sekrestyében zakatoló szívvel a Timót atya, mert őt még elvitte az ÁVO ötvenegyben. Csengőfrásza volt a Timótnak. És ahogy ott ültek a martini áztatta, bukott angyalok, az utolsó Zámbóházi meg félmeztelenül, hét pecsétgyűrűs manccsal, ájtatos gengsztermosollyal orgonált nekik, hát a zenészei szerint akkor énekelte legszebben a Jimmy azt, hogy Egy jó asszony mindent megbocsát…"

Az esztéta és egyetemi tanár még azt is írta pár évvel később - tehát jól meggondolta, jól megfontolta, és nem változtatott a véleményén:

Zámbó Jimmy egyedülálló példával szolgált, művészete épp oly távol állt a tragédiától, mint a komédiától, hatásvadász volt, de ez a hatásvadászat nem volt üres, sikerre volt éhes, de azt nem keverte össze a tapsrendező foglalatosságával, aki a hatáspontot keresi mindenben. „Néha könny van a két szemeden,/ titkon is észreveszem, / Tudom, bűn, amit én keresek,/ ha nélküled messze megyek. / És mennyi bánat ér / tudom már rég, ezért ne félj! / Egyszer megjavulok én, /jó leszek majd, / És visszatérek hozzád / újra.” Láttam, ahogy ezt énekelte, és elég pontosan emlékszem a közönségre, amely pontosan megértette, hogy róluk van szó: s a reményről, hogy a Király nem hazudik, nem csak művészkedik, nem csak pénzt keres és élményfürdőt kínál, hanem – ha tetszik, ha nem – az igazat mondja, amire nekik is (amúgy mindannyiunknak) égető szükségü(n)k van.

Ez tulajdonképpen nem is fontos, már amit az esztéta és egyetemi tanár írt, csak piszkálta a csőrömet, és gondoltam ezzel vezetem be rajongó értékelésemet: én a nagyképű, fellengzős dumát utálom, viszont erre a stílusra - az Osziéra, vagyis a Bödőcsére - vevő vagyok, és természetesen a Hofi jut róla az eszembe, aki tényleg kitörölhetetlen a Kádár-korszak kultúrtörténetéből, mint ahogy Bödőcs Tibor a NER klasszikus stand up comedy humoristája lesz, satöbbi, nem áradozom tovább. (Áradozást lehet itt találni, aki meg fikázást akar, az keresse a sznoboknál, meg NER tollnokainál.)

Viszont, mint regény, szerintem ez nagyon gyenge - ellenállok a kísértésnek, hogy Oszi stílusában keressek hozzá hasonlatot. Hogy miért, azt most nem részletezem, mert hát minek? A regényírás is egy szakma, meg lehet azt tanulni, de talán Bödőcsnek nem szükséges, mert így is zabálni fogják, zabálni fogjuk a könyveit, írjon csak minél többet! Szóval, szórakoztató vicces olvasmánynak 10/10, szépirodalomnak 10/3.

Az jutott még az eszembe, hogy az Oszkár képei - csak címük van, meg Oszkár elmeséli őket - a drMáriás képeit idézik, és ezért ezzel illusztrálom ezt a posztomat, valamint drMáriás meg eszembe juttatta az egyik kedvenc számomat, és ha Krasznahorkai előírja, hogy a könyve olvasása közben milyen zenét kell hallgatni, akkor én meg ezt szúrom ide a poszt végére:

Szólj hozzá!

Címkék: magyar humor regény

Dezső András: Maffiázók mackónadrágban

2019.12.01. 19:39 vargarockzsolt

covers_540096.jpgTalán így kezdődött?

"A Warsawa a szokottnál is óvatosabban közelítette meg a dömsödi benzinkutat azon a hideg téli hajnalon, 1975. december 15-én. A gömbölyded formájú autót Lengyelországban gyártották, de valamennyi szocialista országban közkedvelt kocsinak számított, főleg a taxisok körében. Hatalmas súlya és alacsony teljesítménye miatt zabálta az üzemanyagot, de megbízhatóságát és strapabírását senki nem vitatta, ráadásul használtan már tízezer forintért hozzá lehetett jutni, míg egy használt Wartburgért akár hatvanezer forintot is elkértek. A Warsawából két alak szállt ki. Odasétáltak a benzinkút épületéhez, majd az ajtó üvegtábláján keresztül zseblámpával bevilágítottak a helyiségbe.

– Pszt, pszt, pszt! Húzzunk innen! – mondta váratlanul az egyikük, amire visszarohantak a Warsawához, és kapkodva elhajtottak a kútról.

A kirohanó rendőrök nem mertek utánuk lőni, mert nem tudták biztosan, hogy a zseblámpás idegenek valóban azok a betörők voltak-e, akik miatt órákon át rejtőzködtek a kút ütött-kopott épületében."

Talán nem.
Talán így folytatódott?

"A parkba, ahol Hámori várta, Markó egy huszonötezer dolláros Harley Davidson motorral érkezett. Ugyanolyan erős, kigyúrt volt, ahogy Hámori elképzelte. Fekete bőrszerelésben, hajpánttal a fején, rövid szárú csizmában jelent meg, oldalán egy szőke nővel. Miután a nőt elküldte sétálni, Hámorival leült egy padra. Előkerült a diktafon, Markó pedig mesélni kezdett.

– Nyílt kártyákkal játszom. Nem titkolom, benne vagyok a maffiában – kezdte mondandóját, és már az első mondatának súlya volt."

Talán igen.
Volt ilyen is?

"A rákospalotai Palotás presszó dugig volt vendégekkel. Volt, aki a játékgépeket nyomkodta, más a pultnak támaszkodva ivott, a többiek a bokszokban beszélgettek egymással.

A leghátsó bokszban ült a presszó üzemeltetője, Csontkezű a barátnőjével, valamint Bulgár Misi nevű testőrével. Délelőtt tizenegy óra tájban egy fehér autó fékezett a presszó előtt, és egy magas férfi szállt ki belőle. A hosszú, bő köpönyeget viselő alak, aki arcát kendővel takarta, fejére pedig kapucnit húzott, belépett a kocsmába, néhány vendéget félrelökve, határozott léptekkel elsétált a leghátsó bokszig, és megállt. A köpönyege alól hirtelen előrántott géppisztollyal tüzelni kezdett. Csontkezű barátnője, aki a gyilkosnak háttal ült, riadt arccal kérte, hogy őt ne bántsa. A nő megúszta az öldöklést."

Talán igen. Lehet találgatni. Nincsenek ellenőrizhető források, hivatkozások, sem a maffia világában, sem ebben a könyvben.
Aki a krimit és az akciófilmeket szereti, az nem fog csalódni. Igaz, nem mindenhol ilyen regényes a történet, vannak szárazabb, leíró részek is, de azért ez alapvetően ponyva. A szerző ugyan hivatkozik levéltári kutatásokra is, de nem ad meg konkrét helyeket, jelzeteket, és amikről ír, az mind elérhető volt a korabeli és a pár évvel későbbi sajtóban. Engem mindig érdekelt ez a téma, ezért követtem a fejleményeket, és ebben a könyvben egetverően új információval nem találkoztam. Viszont nagyon sok emléket felfrissített. Jó volt olvasni, mert élvezetes a stílusa, lendületes és változatos szöveg.

Ennyit az olvasási élményről. Ajánlom.
Ami a történet hitelességét illeti, ott vannak fenntartásaim. Leginkább azért, mert hiányzik belőle a politika és a bűnözés összekapcsolódásának felvetése. Különösen az olajos (olajszőkítéses) és a robbantásos ügyeknél. Pintér Sándor a jó zsaru, Csányi Sándor és Dietmar Clodo neve fel sem merül, semmilyen összefüggésben. És hát ahogy a régi mondás tartja: Milyen piti bűncselekmény egy bankrablás egy bankalapításhoz képest!". A maffiaállam gyökerei a pártmaffiákban már ott volt az 1990-es években, a fifti-fifti alapú közbeszerzési korrupciókban. Ma már követhetetlen, hogy az arcátlan és gátlástalan nyomulások és vagyonosodások mögött mennyi a legalizált vagy illegális állami maffia korrupció.

statements_1317779.jpg

A képen: 1999. áprilisában Tahitótfaluban egy motor utasa egy AK–47-esből 15-20 lövést adott le menet közben Seres Zoltán vállalkozó Bentley-jére. A volt sportoló és olasz üzlettársa egyaránt életét vesztette.

A könyv témájához témájához kapcsolódik, hogy a Magyar Nemzetben – amely most éppen a kurzus hivatalos lapja –, megjelent egy cikk, amely az egyik maffiózó, Seres Zoltán meggyilkolásáról ír. (Valójában ez csak ürügy, hogy a szocialisták és a maffia kapcsolatát felvesse.) A történet egészen más kontextusba helyeződik, mint azt ahogy Dezső András a könyvében megírja. Viszont tulajdonképpen nem is az az érdekes, hogy melyik variáció vagy találgatás igaz, hanem az, hogy a Magyar Nemzet cikke milyen forrásra támaszkodik:
„Több leszámolásos ügy megoldásában is kulcsszerepe lehet az évek során Portik Tamás által titkon rögzített hangfelvételeknek, amelyek – mint ismert – a Fenyő-gyilkosság nyomozása során kerültek elő nyolc különböző helyről, köztük Németországból, illetve a Farkasréti temetőből.” – Nos, ezekhez a felvételekhez csak a maffiózók vagy az ügyészség fért vagy fér hozzá. Valószínűbb, hogy a felvételek forrása az ügyészség, amely megosztja az információit a lappal. Vagyis a titkos nyomozati anyagokat arra használják fel, hogy a politikai ellenfeleket lejárassák. Ez a maffiaállam egyik markáns megnyilvánulása, amiről persze nincs egy szó sem Dezső András könyvében.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar maffia maffiaállam

Berta Ádám: Nem attól vizes a hal

2019.12.01. 19:14 vargarockzsolt

covers_550769.jpgJól szövegel a főhős Karcsi, élveztem, bár a mottók után mást vártam:

„– Hát jó, egy kis, részeg figura vigyorgott rajta. Ez volt a korong egyik oldalára rajzolva. A másik oldalán meg egy zárka volt, vagyis a zárka rácsai. Amikor megpörgettem a korongot, a nevető részeg bekerült a rács mögé. – Ami nem ad okot nevetésre, ugye ? – kérdezte Óscar Amalfitano. – Valóban nem – sóhajtott Charly Cruz. – És a kis, részeg fickó (apropó, miért nevezi kis részegnek, és nem simán részegnek ?) mégis nevetett, talán mert ő nem tudta, hogy börtönbe van zárva.” (Roberto Bolaño – Kutasy Mercédesz fordítása)

„gyerekekkel játszottunk, és lányokkal”
(Radnóti Miklós)

Börtön vagy játék? Ez komoly választás, különösen akkor, ha a játék szabályait Roberto Bolaño vagy Radnóti Miklós írja – ennyire véresen komolyan én ezt nem tudtam venni.
Miért? Talán mert az alaphelyzet annyira irreális, fantasztikus - egy ikerpár egymást helyettesítő kettős élete -, szimbolikusnak meg nem eléggé kidolgozott, gondolom én.
Néha olyan érzésem is volt, mintha a szerzőnek lett volna egy csomó bekezdése a témához, karakterek, motívumok, történetfoszlányok, aztán ezeket szerkesztgette, gányolta, felhasználva a korábbi resztliket is. Ottlik például ezt biztosan nem adta volna ki a kezéből, addig amíg tökéletesre nem kalapálja.
De jó ez így is, néhol vicces, néhol groteszk, szkeccsek sorakoznak egymás után, lehet sejteni, hogy mindez hová vezet, ráadásul a könyv közepén maga a szerző árulja el a poént, akkor tehát nem is a történet a fontos. Akkor mi? És mit jelent a cím? Ez egy nyitott mű, amivel az olvasónak kell kezdeni valamit?
Pár óra alatt végeztem vele, kikapcsolt, elgondolkoztatott, ezért megérte elolvasni.

Szólj hozzá!

Címkék: kortárs magyar regény

Ottlik Géza: Buda

2019.11.23. 19:55 vargarockzsolt

covers_51221_1.jpgGyakran olvasom.

Medve egy helyen azt írja: „Rabok legyünk vagy szabadok? Először is ez nem kérdés. Rabok vagyunk. Világra jöttél, egy vadidegen helyre, amihez semmi közöd. Peregni kezd neked egy ingyen mozi, ahol néző vagy. A mozinak egy kicsike része azonban a saját tested, s mivel ez az egyetlen olyan speciális darabkája, amivel kapcsolatod van, ezt is önmagadnak nevezed. De ez a második számú »én« már szereplője az ingyen mozinak, a vadidegen világnak, ahol minden esetleges, és független a néző voltodtól. Itt szereplők vagyunk, rabok, nem választhatunk, Sándor. A néző pedig szabad. Nem lehet rabbá tenni egyáltalán.
16-18. oldal

Ki beszél győzelemről? El kell viselni, ez minden.
246. oldal

Ottlik nem akarta befejezni ezt a könyvet. Talán rögtön elkezdte, amikor az Iskola a határon megjelent, aztán amíg élt, írta. Az elején tele van lendülettel és bátorsággal, úgy gondolta, képes lehet megírni azt, ami az Iskolába nem fért bele, folytatni és megmagyarázni. Írta, írta, közben élvezte az életet, de aztán megöregedett és elmagányosodott, mert meghaltak azok, akik igazán fontosak voltak számára. És jöttek a betegségek is. A könyv lendülete fokozatosan alább hagy, és a hangnem elszomorodik. Jó, hogy a végére értem, mert nagyon szorongatta a szívem. Az út végén a halál van, akármit is csinál az író. (Egy jó könyvben nem baj, ha ott van a halál, és ez jó könyv.)

Szép, okos, filozofikus regény.

(Margócsy István írt a könyvről egy kemény kritikát, a 2000 című folyóirat 1993/9. számában jelent meg, de megtalálható a Kelecsényi László szerkesztette Ottlik olvasókönyvben is. Ugyanitt olvasható Méhes Károly sokkal barátságosabb, de még mindig kritikus recenziója. A legszebb méltatást Rácz Pétertől és Balassa Pétertől kapta, ezek az ugyancsak Kelecsényi szerkesztette Ottlik emlékkönyvben olvashatók. Alapos tanulmány, és a neten is elérhető Hernádi Mária Ottlik Géza „mégis-regénye” című munkája.)

Az ebédlő nagy masszív tálalószekrényén, egy (sosem használt) szamovár mögött állt egy óriási tengeri kagyló. Ha az ember füléhez tette, zúgás hallatszott benne, egészen tisztán. Tengerzúgás volt, ami megőrződött benne. Ezt senki nem vitatta. Kivittük hát Halász Péterrel egyszer a wigwamunkba, a nádasba. Ott is hallatszott jól a tengerzúgása. Pár nap múlva én mégis visszavittem. Volt egy érzésem, hogy anyám ezt félti. A szamovárt nem bánta: teát főztünk benne Petárral és elrontottuk: leszidott, ej, haszontalanok, nevetett a kétségbeesésünkön, nekem még annyit sem mondott, hogy „Kisfiam, kisfiam!” – vagy hogy odaad a csamangónak, az majd elvisz – (nem firtattam a csamangót, ahogy a motolláról sem tudtam, mi lehet, ezek az ő kecskeméti szavai voltak, s nincs mit kérdezgetni róluk, hanem meg kell jegyezni az embernek, a többivel együtt, aztán majd fokról fokra kitudódik, melyik mi. A motolláról egyelőre biztos volt, hogy jóban vagyunk, a csamangóról, hogy inkább rosszban. Ha majd megismétlődnek más mondatokban, apránként megtanulod a jelentésüket, végül az ő egész anyanyelvét: mondhatom igazán úgy, hogy megtanulom saját anyanyelvemnek anyámnyelvét.)
117-118. oldal


A halottait összerakhatja az ember – Szeredyt, anyámat, Júliát. Sok mindenből, ami él benned és megmarad a fizikai megszűnésük után is. Csak egy van, ami biztosan nem marad meg: a kiszámíthatatlanságuk. Néha váratlan, hogy mit fognak mondani vagy csinálni, s amit elég biztosan meg tudsz mondani, előre azzal sem számolhatsz holtbiztosan. Ez a tulajdonságuk csak addig van meg, amíg élnek.
239. oldal

Szólj hozzá!

Címkék: klasszikus kedvenc magyar regény

Kovács András: A Kádár-rendszer és a zsidók

2019.11.21. 17:58 vargarockzsolt

1742356.jpg
EGY TRAGIKOMIKUS VÁLASZTÁS

_____________________________

"BELÜGYMINISZTÉRIUM .....SZIGORÚAN TITKOS
III/II. Csfség. 5.a. Alo.

Tárgy: MIOK és BIH elnökségi választással kapcsolatos helyzetről

FELJEGYZÉS
Budapest. 1965. december 21-én

1966 januárjában, és márciusában válik esedékessé a BIH, elnökségének, illetve a MIOK elnökségének a megválasztása.
A reakciós elemek kiszorítása, valamint a választások helyes irányba történő terelése érdekében hálózati, operatív úton és az ÁEH közreműködésével több izraelcentrikus személyt kiszorítottunk a vezetésből. Ezzel egyrészt helyükre megbízható loyális személyek kerültek, másrészt pedig csökkentettük az elnökség létszámát, ami által egyházpolitikai szempontból könnyebb lesz az izraelita egyház életének az irányítása, csökkenek a felesleges kiadások, stb.
Néhány személlyel az egyházi tényezők közül külömbözö ürügyek alapján beszélgetéseket kezdeményeztünk. A többé-kevésbbé kompromittált személyekkel lefolytatott beszélgetések, meghallgatások a reakciós szárny tagjai aktivitásának csökkentését vonták maguk után, elősegítették a választások helyes mederbe való terelését.
Hálózati operatív úton is több intézkedést tettünk, amivel biztosítani kívántuk, hogy a mi jelöltünk kapja meg a szavazatok többségét a leendő választásokon. Az eddig beérkezett jelzések azt mutatják, hogy a nyílt, és titkos intézkedéseink összhatásukban eredményesek voltak."
______________________________

Így kezdődik Mélykúti Ferencnek, a kémelhárítás őrnagyának (eredeti helyesírással közölt) feljegyzése a Magyar Izraeliták Országos Központja (MIOK) és a Budapesti Izraelita Hitfelekezet (BIH) elnökségi választásáról, majd később így folytatódik:
______________________________

"Mi a magunk részéről elfogadtuk a szabad választás elvét, és - ahogy ezt már az első részben említettük - ennek megfelelően előkészítettünk, és beindítottunk egy sor intézkedést, melyek alkalmazásával biztosítani kívántuk Dr.Seifert Géza megválasz­tását.
A választásokkal kapcsolatban két alkalommal tárgyaltunk Miklós Imre elnökhelyettes elvtárssal, és munkatársaival. Tárgyalásaink során az alábbiakban állapodtunk meg:

1. / Sós Endre jelenlegi elnök nem maradhat tovább a MIOK-nál és közösen Dr. Seifert Géza megválasztását támogatjuk.
Ez a kérdés úgy néz ki, hogy az ÁEH vezetői egyetértenek Dr. Seifert Géza jelölésével és támogatásával, azonban kifelé marad a szabad választási elv betartása. Elsősorban ránk hárult az a feladat, hogy a kialakult közhangulat helyes irányításával úgy befolyásoljuk a választási kampányt, hogy annak végső eredményeként Sós Endre kikerüljön a vezetésből és Dr. Seifert Géza kerüljön a MIOK élére.
2. / Sós Endre jelenlegi elnök, aki közös megállapításunk szerint nem állta meg a helyét a MIOK elnöki tisztségében, eltávolítása a lehető legbékésebb eszközökkel történjék. /: Ennek érdekében a rabbik között kialakult közhangulatot felhasználva, egyetértésben az ÁEH-val, hálózati operatív úton befolyást gyakorolva lehetőséget adtunk arra, hogy a rabbi-tanács összeüljön és határozatot hozzon az elnöki választás legbékésebb úton történő lebonyolítására. A rabbi tanács ülése megtörtént, ahol egyhangúlag elhatározták, hogy egyértelműen támogatják körzeteiken belül Dr. Seifert Géza elnökjelöltet, és felkérik Sóst hogy a közösség érdekében mondjon le elnöki tisztéről. : /
3. / Az ÁEH gondoskodik arról, hogy Sós Endre lemondása után megfelelő anyagi ellátásban részesüljön. Pl. nyugdíjának rendezése, a Magyar Nemzet c. újságnál előléptetése, stb.
______________________________

A történetben nem csupán az a tragikomikus, hogy az állambiztonság a "szabad választást", hogyan manipulálja. A két jelölt személye is érdekes:

Sós Endre (1905-1969) újságíró, író

26fb.jpg1945 előtt az Esti Kurír, Az Újság, a Magyar Hírlap, a Reggeli Újság és A Toll c. folyóirat munkatársa, illetve szerk.-je volt. Szerk. az Új Zsidó Könyvtár c. sorozatot is. A II. világháború idején munkaszolgálatra hívták be, 1944-ben a győri katonai fogházban ült. 1945 után a Népszava, majd 25 éven át a Magyar Nemzet főmunkatársa volt. 1957-65-ben a Magyar Izraeliták Orsz. Képviseletének és a Bp.-i Izr. Hitközség elnöke. Főszerk.-je volt az Új Élet c. izr. felekezeti lapnak.
"Sipos" fedőnevű társadalmi kapcsolat 1957-től 1963-ig



Seifert Géza, dr. (1906-1976) ügyvéd,


seifert1.gif

A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének és a Budapesti Izraelita Hitközség elnöke 1966-tól 1976-ig.
"Sárosi" fedőnevű ügynök 1963-1966-ban.






Az állambiztonság tehát az egyik ügynökét cserélte le a másikra, miközben szabad választásról beszéltek.

______________________________

A csatolt jelentés levéltári forrása:

Jelzet: ÁBTL - 3.1.5. - O-17169/1
Tárgy: Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták
Irat évköre: 1963-1967
Ország: Magyarország, Izrael
Oldalszám: 431
Kivonat: A cionista szervezetek tevékenységét és a velük kapcsolatba hozható személyeket megfigyelés alatt tartotta az állambiztonsági szolgálat. Az objektum dossziéban az izraelita egyház belső életével és külkapcsolataival foglalkoznak.

______________________________

Kovács András A Kádár-rendszer és a zsidók című kötete ezt az állambiztonsági forrást is közli, és ezen kívül még számos más érdekes dokumentumot.

Ugyanakkor egy zárójeles kritikai megjegyzést-pontosítást érdemes a könyv bemutatásához fűzni:

A kötet 302. oldalán egy lábjegyzetben Kovács András ezt írja:

"A magyar titkosszolgálatok nemzetközi kapcsolatait dokumentáló anyagok nem kerültek át a nyilvánosan kutatható állambiztonsági dokumentumokat kezelő Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába."

Ez az állítás szerencsére nem igaz.
Kovács András figyelmét elkerülte az

ÁBTL - 1.11.12. - BM NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK OSZTÁLYA ÉS JOGELŐDEINEK IRATAI jelzetű és című irategyüttes, amelynek évköre:
(1955) 1957 - 1990 (1991), terjedelme: 81,10 ifm
És van interneten keresztül szabadon elérhető jegyzéke is.

Egy másik sorozat:

ÁBTL - 1.11.4. - II. sorozat Információs jelentések
(III/I. Csoportfőnökség - Hírszerzés) című irategyüttesünk, amelynek évköre: (1957) 1962-1990, és amelyben közel 100 Izraellel és különböző nemzetközi cionista szervezettel kapcsolatos dosszié található. 
Ennek is van jegyzéke.

Ezen kívül az ÁBTL-ben további több mint 400 dossziéhoz van hozzárendelve az Izrael tárgyszó - ezek az adatbázisban a tudományos kutatók számára kereshetőek, miközben Kovács András - hivatkozásai szerint - csak mintegy 20 dosszié felhasználásával dolgozta fel a téma állambiztonsági összefüggéseit.

Szóval lehet a témát még kutatni.
Kovács András munkáját így is tudom ajánlani, mert a felhasznált forrásait igen nagy tudással és alapossággal elemezve egy igen érdekes - néha szinte krimi izgalmasságú - kötetet hozott létre.

A könyv ismertetője:

Ez a kötet, korábban zárt levéltárakban őrzött titkos iratok közzététele és elemzése révén azt mutatja be, hogy hogyan kezelte a "zsidó ügyeket" a magyar pártállam 1957 és 1989 között, hogy milyen volt - nemzetközi összefüggésekbe ágyazva - a "legliberálisabb" kommunista rezsim, a Kádár-rendszer "zsidópolitikája". Kádár János és Leonyid Brezsnyev, szovjet pártfőtitkár 1967-es telefonbeszélgetéseinek jegyzőkönyveiből és egy sor más dokumentumból jól követhető, hogy hogyan irányította és hangolta össze a moszkvai vezetés a szovjet tömb országainak politikáját "zsidó ügyekben", és mekkora volt a magyar pártvezetés mozgástere ezen a területen.
A kötetbe felvett dokumentumok öt fontos téma köré rendeződnek: az Izraellel kapcsolatos politika, az Eichmann-ügy, a hatnapos háború 1967-ben, a nemzetközi zsidó szervezetekhez való viszony és a hazai zsidósággal kapcsolatos ügyek. Az utóbbi témakör kapcsán bemutatásra kerülnek az elnyomás mechanizmusai: hogyan működtek és milyen eszközöket használtak a pártállami szervek a zsidósággal kapcsolatos politikai célok elérésére, milyen adatok és információk alapján döntött a politika "zsidó ügyekben", milyen meggondolások alapján kerültek egyes személyek és ügyek a politikai rendőrség látókörébe, hogyan folyt a titkos információszerzés a zsidó hitközség életéről és általában az országban élő zsidókról, miről jelentettek a beépített ügynökök, illetve hogyan használták fel ezeket az információkat a pártállami vezetők leplezetlen nyomásgyakorlásra és manipulációra politikai céljaik elérése érdekében.

A hivatkozott feljegyzés:

1_1.jpg2_3.jpg3_3.jpg4_1.jpg




Szólj hozzá!

Címkék: történelem cionizmus állambiztonsági levéltár

Wass Albert: Kicsike lángok a magyar éjszakában

2019.11.19. 20:10 vargarockzsolt

5672943_5.jpg"Cegléden az egyik iskolában egy „új magyar” leányzó bottal esett neki az egyik magyar leánykának. A tanítónő a megtámadott leányka segítségére sietett. Másnap megjelent az iskolában két „új magyar” asszony, nekiestek a tanítónőnek, és a gyermekek szeme láttára véresre verték. A tanítónő a bírósághoz fordult, mire nyomban elvesztette az állását.

Szolnokon az egyik városi rendőr feljelentett két új-magyar családot csendháborítás miatt. (Letartóztatni ezeket a kivételezett állampolgárokat nem szabad.) Másnap éjjel két új-magyar, disznóölő késekkel felfegyverkezve rátört a rendőr otthonára, kihúzták az ágyából, és alsóruhában, mezítláb vonszolták el a rendőrségre, hogy vonja vissza a feljelentést. Ez a rendőr is elvesztette az állását a feljelentés miatt."

Kik voltak ezek az "új magyarok", akik így terrorizálják a magyarokat? A folytatásából kiderül:

"A Csepel gyárba hátsó kapun engedik be autóbuszokon naponta az orosz munkásnőket, hogy a nép ne láthassa, mennyien vannak. Egyébként ennek a hatalmas gyárüzemnek nyolcszázegynéhány mérnökéből mindössze valami három tucat magyar. De nem csak a jól fizetett üzemi állásokat foglalják el az új állampolgárok. Ott vannak már, egyre növekvő számmal, a közoktatás élén is mint iskolaigazgatók, ellenőrök és szakemberek. Nem csodálkozhatunk tehát, ha egy odahaza felcseperedett fiatal magyar valóban meg van győződve arról, hogy a világ ma a szlávoké, s aki magyar, az szerencsés, ha élni hagyják. A cári idők „nagyszláv” gondolata gyakorlati megvalósítás felé halad a kommunista „testvériség” zászlaja alatt. Elegendő szlávot kell csak betelepíteni a magyar „korridor”-ba, és a Bering-szorostól a Földközi-tengerig egyetlen szláv birodalommá válhat az egész."

Ez most komoly? A cikkben korábban ez is olvasható:

"Az abortuszrendelet és a lakáshiány népszaporulatot csökkentő tragédiája mellett adataink vannak arra vonatkozólag is, hogy csöndben, lepel alatt, immár több mint húsz esztendeje folyik egy betelepítési program, mely Magyarország elszlávosítását készíti elő. A feltűnés elkerülése végett csak kisebb csoportokban ugyan, de ezzel szemben viszont folyamatosan érkeznek Oroszországból „új települők”, akik kiváltságos elbánásban részesülnek, akik kötelezték magukat arra, hogy annyi gyermeket hoznak a világra, amennyit csak képesek, és akik települőhelyeiken a kormánygépezet legmesszebbmenő segítségével, rendre-rendre kiszorítják a magyar őslakosságot úgy a helyi adminisztráció, mint a gazdasági élet minden fontosabb pozíciójából.
Budapesten egyedül valami negyvenezer orosz család telepedett meg a mai napig. Ezeknek nagy része még bejövetele előtt megtanult úgy-ahogy magyarul, magyar nevet vett föl, és mindenhol kivételben részesült. Ezek kapják a legjobb állásokat és a legkényelmesebb lakásokat. „Új magyaroknak” nevezi őket a nép, és retteg tőlük, mert bármilyen nézeteltérés, perlekedés esetén a törvény mindig ezeknek a jövevényeknek ad igazat.
Ez a betelepítés azonban nem korlátozódik egyedül a fővárosra. Minden városnak jut belőle, sőt nagyobb falvaknak is. Hogy milyen kivételezett helyzetnek örvendenek ezek az „új magyarok”, azt a következő két eset megfelelően illusztrálja."

Ez után következik a ceglédi, szolnoki és csepeli esetek leírása, tehát a szerző ezt tényleg komolyan gondolta. 
A Magyar Élet című emigráns magyar újság 1970. április 4-i számában jelent meg ez a cikk, és a kötet 157-160. oldalán olvasható*. 

Hülyeség, rémhírek alapján riogat, mondhatjuk utólag, de a logikája ismerős. Pár millióan 2014-ben és 2018-ban is szavaztak olyanokra, akik "új-magyarok" helyett a "migránsokkal" riogattak pontosan így. És korábban a cigányok lehettek volna behelyettesíthetők. Joggal szeretik Wass Albertet olyan sokan, és nem csak a szép tájleírásai miatt. 

Fasiszta volt-e Wass Albert? Antiszemita volt-e Wass Albert?

Nyilván lehet találni rengeteg olyan írását, szépirodalmit és publicisztikait is, amelyben nincsen semmi elítélhető, és van benne sok olyan, ami sokak számára szerethető. 
Talán nem volt sem fasiszta, sem antiszemita amikor éppen nem a politikával foglalkozott. Az viszont biztos, hogy  "A patkányok honfoglalása" című műve 1944-ben - amikor igazi tétje volt ennek a kérdésnek antiszemita kontextusban jelent meg az Ellenzék című napilap hasábjain, ezért annak parabolaolvasata szerint egyértelműen a zsidóság a patkányokkal azonosítódik: ők az ellenség, akik "jogokat" követelnek, és akik a "kártékonyság" szemantikájában a "fiatal magyarokra" törnek. Az egykorihoz hasonló antiszemita kontextussal találkozhatunk ma is internetes rákeresésekkor.**

Aztán eltelt sok-sok év, de arról nincsen semmi forrás, hogy Wass Albert ettől a kontextustól elhatárolódott volna. A kötetben olvasható egy 1985-ös cikke is, amelyben ez olvasható:

"Négy évre rá [1945-ben] elöntötte Hazánkat a vörös árvíz, és a muszka tankok védelme alatt előbújtak odvaikból a patkányok, és szétrágták még azt is, amit az árvíz meghagyott.
[...]
A gonosztevőkön, szadistákon és egyéb beteges lelkű himpelléreken kívül kiket szabadítottak hát föl ezek a véres kezű hóhérlegények? [...] Éveken át jártam a magyar Hazát keresztül-kasul, s nem láttam sehol béklyóba vert embereket, megkínzott munkásokat, halálra gyötört parasztokat, akiket fel lehetett volna szabadítani."
/Felszabadulás? Amerikai Magyar Értesítő 1985. április. A kötetben 382. oldal/

Kik lehettek vajon akkor ezek a patkányok? És gonosztevők, szadisták és egyéb beteges lelkű himpellérek voltak-e azok a zsidónak minősített emberek, meg antifasiszták, akik felszabadulásként élték meg a sokaknak tényleg szörnyűségeket okozó szovjet megszállást? 

Rengeteg példát lehetne hozni még, hogy ez a publicisztikai válogatás - és néhány rövid novella - olyan szemléletet tükröz, ami - ha kellőképpen megvilágítják - a normális és tisztességes emberek számára elfogadhatatlan. Egy új magyar köztársaságban lesz majd munka azzal, hogy ez a szörnyű Wass Albert-kultusz a helyére, a szélsőjobb mitológiái közé kerüljön.

* A cikk így kezdődik: 

Magyar Élet 1970. április 4.
Magyar szemmel
Ez a cikkíró már többször kifejezte véleményét a „hazautazásokkal” kapcsolatban. Elítélte azokat a csoportos utazásokat, melyek a budapesti kommunista kormány meghívására, Szent István ünneplésének ürügye alatt, tömegeket készülnek megmozgatni abból a célból, hogy a „felszabadulás” huszonötödik évfordulójának statisztikáját gazdagítsák. Aki ezeket a kedvezményeket elfogadja, az nem csupán ajándékot fogad el Magyarország gyilkosaitól, de öntudatlanul is odahelyezi magát a magyar nők ezreit meggyalázó, gyermekirtó, hazánkat földúló Vörös Hadsereg oldalára, és beszennyezi Magyarország hős védelmezőinek és a szabadság mártírjainak emlékét. Aki ezt meg tudja tenni néhány dollárért és néhány pohár borért, az menjen. Legalább kibújik a szög a zsákból, s tudni fogjuk, hogy ki becsületes, igaz magyar, s ki nem. Aki ezt a fajta „felszabadulást” ünnepelni tudja, annak nincs helye közöttünk amúgy sem.
Ez a megítélés természetesen nem vonatkozhat azokra, akik valamilyen fontos magánügyben, családi ügyben utaznak haza. Öreg szülőket meglátogatni, vigasztalást vinni a szenvedőknek, megalázottaknak elsőrendű emberi kötelesség. Nem bélyegezhetünk meg miatta senkit, még akkor sem, ha a kényszerítő körülmények miatt ez az utazás egybe is esik az asszony- és gyermekgyilkosságok, tömegmészárlások huszonöt éves megünneplésével. Ha azonban az ilyen hazautazó ember a talpán, akkor nem fogad el ajándékot a gyilkosoktól, még kedvezmény formájában sem, hanem megteszi a szükséges utat a maga emberségéből. Van azonban a hazalátogatásoknak egy másik oldala is, amiről eddig még nem esett szó. Több szem többet lát, több csöndes megfigyelő több adatot gyűjthet. Az adatgyűjtés pedig mérhetetlenül fontos, amikor jövendőt veszélyeztető problémák megoldására keresünk utakat és lehetőségeket, amikor a szükséges lépések megtételére gondosan kívánunk felkészülni.   

vzs001.jpg

** Miként tanítható Wass Albert?


8 komment

Címkék: publicisztika szélsőjobb antiszemitizmus wass albert nacionalizmus

Bodor Ádám: Sehol

2019.11.10. 18:53 vargarockzsolt

id22-310608.jpgVicces, amikor a nagy tudású kritikus* tudja, hogy milyennek kell lennie a jó novellának, a jó Bodor novellának – olyannak, mint a korábbiaknak –, aztán hosszasan és meggyőzően bizonyítja is, hogy ezek az újak rosszak, önismétlők, magyaráznak, mondanak és nem ábrázolnak, satöbbi, aztán egy másik helyen egy másik nagy tudású kriitikus** szinte rajongva ír ugyanarról a kötetről – most akkor kinek van igaza?

Nekem tetszett. Nekem nagyon tetszett. Első olvasásra az első novellával volt csak bajom, privát életrajzi okok miatt, de aztán arról is olvastam egy harmadik helyen*** egy remek elemzést, ami meggyőzött, hogy az a novella is jó, és funkcionálisan pontosan illeszkedik a kötet elejére.Erről Keller Mirella is ír A halál van erre cím alatt, nekem leginkább ez a rövid recenzió tetszett.

Milyenek is ezek a novellák? Titokzatosak, költőiek, mégis földhözragadtan reálisak. Összetéveszthetetlen hangúak, többnyire már az első mondatok után fel lehet ismerni a szerzőt: megszólal egy korlátozott kompetenciájú narrátor, egy szereplő, aki értelmileg és/vagy érzelmileg-erkölcsileg korlátozott. Mesél, többnyire szörnyű dolgokról, faarccal, érzéketlenül, aztán a történet, a mese váratlanul elkanyarodik valami más irányba, amiről nem tudhatjuk, hogy van-e bármi funkciója, aztán meg a végén úgy szállunk ki a történetből, hogy a végkifejlet minden drámaisága ellenére teljesen hétköznapi.
Gyönyörű tájak, fantasztikus nevek, ridegség és tragédia – ezek a bodori jellegzetességek most is itt vannak, ismerősek és megunhatatlanok, én legalábbis így érzem.

* Szolláth Dávid: Fáradt, fanyar önparódia

** Jánossy Lajos: Mindig

*** Domján Edit: Hol is tartunk?


Szólj hozzá!

Címkék: kedvenc kortárs magyar regény

Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

2019.11.10. 18:33 vargarockzsolt

id22-311908.jpgAmbíciója szerint történelmi családregény, de felszínessége miatt csupán egy terjengős, rosszul megírt lektűr.

Péter, a legidősebb a családtag figurája – minden közhelyessége ellenére – emlékezetesre sikerült, és őszintén átéreztem a sorsa drámaiságát. A többi szereplő vagy hiteltelen volt, vagy egyszerű papírmasé figura, akiről eleve nem is lehet feltételezni, hogy élő ember. Például az egyik szereplőt úgy hívták, hogy Ürögdi. Keresztneve nem volt, egy demagóg szélsőjobbos figura egyik csatlósaként szerepelt. Ez most komoly? Ilyet lehet?

A regény egyik központi alakja Olga, aki tulajdonképpen Magyarország metaforikus megtestesítője is lehetne – meghágja a szélsőjobb, a demagóg és ostoba és brutális és ezoterikus és aljas és sikeres és satöbbi férj képében. Péterfy szereplői Hamvas karneváli panoptikumát idézik néhol, de hát Hamvas nem akarta elhitetni, hogy realista regényt ír. Mindenesetre Olga alakja – akár metaforikusnak szánta a szerző, akár nem – rettenetesre sikerült, akit az írói kény rángat jobbra-balra, le és fel, teljesen logikátlanul és lélektanilag hiteltelenül.

A narráció erőltetett, az egyik szereplő mesél, gyakran olyan dolgokról, amelyeknél biztosan nem volt ott, és nem is lehet egyéb forrásokból sem információja róla.

Számos hiba van a leírásokban, például az 1950-es években a Magyar Dolgozók Pártjának (akkor ezen a néven futottak a komcsik) nem voltak helyi, meg megyei elnökei, akkoriban párttitkárok voltak. Vagy egy másik: ha egy orvos végez az orvosin, nem lesz egyből jól kereső sebész orvos, először rezidens, aztán juthat feljebb, stb. Besúgónak nem az alkoholista lumpent szervezték be a titkosrendőrök, mert az megbízhatatlan volt, hanem a tisztes családapákat, stb.

Nincs azzal baj, ha egy regény nem jut el a szépirodalom szintjére, de a lektűrnek vannak olyan tulajdonságai, amelyek elterelik erről a figyelmet: például rövid fejezetek záruljanak izgalmas folytatás ígéretével; legyenek azonosulásra ösztönző, rokonszenves szereplők; legyen valami átlátható tétje a cselekménynek; jussunk a történetben valahonnan valahová, stb. Ezek itt mind hiányoznak.

A regény társadalomképe, történelemszemlélete akár szimpatikus is lehetne – én nem éreztem benne semmi elitizmust, az elitizmus az egyik szereplő privát tulajdonsága – de a szereplők hiteltelensége az egészet érvényteleníti. Mintha egy doktriner liberális tézisregényt olvasnánk – ezzel tulajdonképpen önmagát járatja le.
Számomra nagyon rokonszenvesek Péterfy publicisztikai megnyilvánulásai, ezért szomorúan, és egyre türelmetlenebbül olvastam ezt a 400 oldalt: legyen már vége.

Szólj hozzá!

Címkék: lektűr kortárs magyar regény

Agneta Pleijel: Lord Sohamár

2019.11.06. 15:01 vargarockzsolt

"Két lengyel kamasz fiú 1899 szilveszter éjjelén mámorosan köszönti Zakopanéban az új századot. Az egyikük művész lesz, festő, fényképész, író, filozófus, a másik antropológus. Az egyik tiszta formának hívja, amit keres, a másik ősi egyetemességnek. Az egyik Zakopanéban, a szülői házban éli le felnőtt élete nagy részét,a másikból világpolgár válik. Jóllehet fiatalon végérvényesen összevesznek, korai barátságuk kitörölhetetlen nyomot hagy mindkettőjükben, a másik személye rezonál életükben, szerelmeikben, boldogság- és igazságkeresésükben, miközben saját eszközeikkel megpróbálnak értelmet találni a világban a huszadik század első felében. A regényt Stanisław Witkiewicz és Bronisław Malinowski legendás barátsága ihlette." - írja a fülszöveg.

Aztán jött Szuez.

A maguk mögött hagyott tengert keskeny, csillámló sávok váltották fel a sivatag homokjában. Türkizből smaragdba váltott, majd mérgező sárgászöldbe. Az egyik oldalon Egyiptom terült el, pálmák és oázisok, ahonnan citrusfélék illatfoszlányai kúsztak az orrukba. De a másik oldalon a Sínai-félsziget, ahol Mózes vándorolt. Az arab sivatag elnyúlt a messzeségbe, félelmetes hatást keltett a vibráló napfényben. Vörösessárga homokdűnék, élettelen szürke árnyékok. Élénklila és ibolyaszínű sziklatömbök.
Olyanok, mint a belek, állapította meg Stanislaw.
A dűnékből örvénylő homok szállt fel. Stas eksztázisba esett. Olyan színárnyalatokra mutatott rá, amiket Bonislaw soha észre sem vett volna. Stas szerint már egyenesen perverzek voltak. Undorítóan és csodásan perverzek: vörös, aranysárga, lila és hamuszürke. Fényes nappal volt, de az ég tejeskávé színét öltötte magára.
Az égbolt közepére valaki felragasztott egy kis kékeszöld napkorongot.
34-35. oldal

Fontos találkozó, magyarázta Bonislaw. Mivel nem volt brit alattvaló. Ha az ember lengyel állampolgár, akkor egy senki. Stas ebben egyetértett. Polák? Kétértelmű, talán egy cseppet sikamlós is. Lengyelország nem létezik. Anglia birodalmat hozott létre. Lengyelországot felfalták a szomszédai.
Nincs.
Másfelől azt is mondhatnánk, hogy Lengyelország egy másik, saját birodalmat ural.
Föld alattit, láthatatlant. Egy múltbélit és egy elképzelt jövőbélit.
A semmi határtalan és kimeríthetetlen királyságát.
50. oldal

Az álom is egy hatalmas test.
Először csak kis álomszilánkok jönnek, apró pelyhek. Összesűrűsödnek, anyaggá válnak. Az álom a végtagokon át kúszik be a testbe. Eltölti az ereket és az inakat, mígnem felülkerekedik. Nem marad más, csak az álom vonuló felhői.
58. oldal

A tenger fehér volt, akár a zabkása. Köd ült végig a parton.
[…]
Hűvös volt. Téli félteke.
A világossárga ég – akár a kínai selyem.
Nagy madarat láttak előbukkanni a ködből. Testes volt, és alacsonyan repült. Csónakká változott. Négy evezőlapát, oldalanként kettő, tejfehér cseppek spricceltek a felhők felé. Fogadóbizottság. A nap még nem emelkedett a látóhatár fölé, de keleten az égboltot már éles, ibolyaszín csíkok karcolták.
90. oldal

covers_175561.jpg
Egy művész és egy tudós regénye, háttérben a 20. század első felének történelme – gondoltam először. Sztereotípiák és (gyönyörű) képeskönyvi illusztrációk, ahogy egy mindentudó szerző elbeszéli – fintorogtam. Valahogy mégis megszólított, talán az írónő rokonszenves személyisége miatt – többször visszalapoztam a könyv elejére, hogy megnézzem az arcképét.
Később aztán a feminista szál lett a legfontosabb, a harmadik főszereplő, a két zseni mellé állított hétköznapi lány, majd asszony élete és gondolatai.
Az ÉS-ben, Teplán Ágnes kritikájában* írja:

Hol van a nő helye a kultúrában? És hol van a nő a férfi történelmében és földrajzában – teszi fel a kérdést Agneta Pleijel Lord Sohamár című regénye. Természetesen nem elsőként, hanem azt a feminista hagyományt követve, amelynek elméleti alapjait Virgina Woolf a Három adomány (1938) című esszéjéből ismerjük. A lebilincselően olvasmányos svéd nagyregény két jeles lengyel férfi szakításának eredőjét kutatja a XX. századi európai történelem tükrében. Csordás Gábor utószavából kiderül, hogy Bronisław Malinowski és Stanisław Witkiewicz legendás barátságát dolgozza fel a könyv, sok ponton támaszkodva kettejük életének valóságos eseményeire.

A két barát rendkívüli kapcsolatát elsősorban az apai tekintély felől mutatja be a regény, és innen pillant rá a nyugati kultúra és történelem főbb eseményeire is. Freud elméletein keresztül, amelynek Agneta Pleijel egyben feminista kritikáját is adja, a nárcizmus és a homoszexualitás paradox jelenlétét is vizsgálja a könyv a férfitársadalomban, majd felvázolja a pszichoanalízis atyjának hiányosságait a nőkkel kapcsolatban. Ezt a hiányt Bronisław és Stanisław is őszintén vallja magáról, egyáltalán nem ismerik a nőket. Életük, ahogyan az egész európai történelem is, a férfiak narcisztikus világában zajlik.

Ezt kiegészíteném azzal, hogy a két férfi nem csupán nem ismeri a nőket, hanem eszközként használják fel őket a vágyaik érdekében. (Ilyenek a férfiak? Bár a festőnek, azt mondják róla, női lelke van.) Nem gonoszságból, hanem önzésből, vakságból a másik ember iránt. Talán azért, mert annyira erős karakterük van, hogy az erősebb minden külső ingernél? Talán a monomániájuk, a hivatásuk elvakítja őket? Talán a belső gyengeségük miatt, vagy talán csak azért, mert egy írónő így rajzolta meg őket? Ezen lehet gondolkodni, lehet találgatni.

Amikor befejeztem a könyvet, arra gondoltam, hogy ezeknek az egyszerre kivételes és hétköznapi embereknek az élete mennyire gazdag, mennyire szép és fájdalmas volt, és milyen nagyszerű, hogy Agneta Pleijel ezt megörökítette nekünk.

Ez a könyv olyan, hogyha a végére érsz, nyugodtan elkezdheted újra, és bár több mint 500 oldal, nekem egy pillanatra sem volt unalmas.

* Teplán Ágnes: A nő saját törvényei ÉS LVI. évfolyam, 30. szám, 2012. július 27.

Stanisław Ignacy Witkiewicz önarcképe:

statements_209298.jpg
A fénykép kezdett kibontakozni. Végül a szeme elé tárult.
A bal profilja olyan volt, mint egy kiéhezett farkas.
A következő arc egy olyan férfié volt, akit eltölt a jeges kétségbeesés. Üres tekintet, csak a szeme fehérje csillogott a szemöldöke alatt. Mesteri. Nagyon férfias. Megfeszített állkapocs, duzzadó erő, virilitás. Csaknem beleszeretett ebbe az alteregóba, ebbe a gonosz istenségbe. Aztán jött a harmadik arc. A vézna, vadul hitbuzgó szerzetes. Talán maga a Főinkvizítor, a bűnözők legszentebbje. Megdermedt, ráfagyott az álarca.
De nem, ez a magába zárkózott férfi egy óriási kacajt fojt el éppen.
Csodálatos, káprázatos: egy önironikus inkvizítor.
A negyedik arc, a jobb profil, elmosódottabb. Azon nyomban ellenszenvet érzett iránta. Az álla fölött gyengeség látszott. Enyhén ernyedt vonások. Valószínűleg a kéjsóvár jegyárusé a krakkói vonaton. Vagy a régi Stas halvány maradványa, ami úgy látszik, mégis visszamaradt. A felelőtlen anyámasszony katonája, aki könnyen megbántódott, megsértődött. A gyerek, akit a háború kiirtott belőle.
De a szomorú jobb profilt a háta követte.
És ebben az ötödik egójában misztikus erő gyűlt. Mint egy ugrásra készülő tigris. Csodás egy hát. Ebből a férfias testből erednek a tekintetek. Ez a kísérteties, álomszerű egók gyülekezetének középpontja. Kissé gyerekes így vizsgálni a saját arcát, gondolta, de hát az ember tudni akarja, mi rejtőzik benne.
Egocentrizmus, törvénytelenség, önimádat és így tovább.
Az ember nem létezhet csak úgy, passzívan és reflexiók nélkül.
Folyamatosan fel kell fednie a létét, és szembeállítani az állandóan a közelben leselkedő halállal. Szembe kell helyezkednie a nemléttel: ezt a célt szolgálta a sokszoros portré a megsokszorozott énnel. Összességében mesteri fénykép volt. És az egész együtt képezett egységet. Tágra nyílt szemmel nézte a sokszoros portréját. Az alakok előfurakodtak a háttér sötétjéből. Úgy bújtak elő a fekete semmiből, mint magzat a méhből.
Misztikus, éles fény hullott alá a mennyezeti lámpából.
Az alakok gyűrűje körül ott a… mi is?
A zenéhez hasonlítható. Hallotta a fülében. Csupasz vonók. Groteszk dallamok. Olykor elhalnak. Majd újra felcsendülnek. Lefényképezte a világegyetem zenéjét. Visszatetszőn csodálatos volt. Kimerülten csukta be maga mögött a sötétkamra ajtaját, és felkullogott a lépcsőn aludni egy hunyást. Legközelebb több tükröt fog használni. Nyolc arc lesz, vagy talán még annál is több.
226-227. oldal



Szólj hozzá!

Címkék: lengyel regény

Pataki Éva: Férfiképmás

2019.10.28. 21:31 vargarockzsolt

47.jpg
Ezt a rendkívüli portrét, amely talán egy humanistát ábrázol, Sebastiano del Piombo nem sokkal Rómába érkezése után festette. A velencei örökség itt még túlsúlyban van: a férfi nagyon is kézzelfogható, monumentális jelenvalósága ellenére is mintha valamely nosztalgikus költemény ködlovagjaként lépne elénk. A lágy atmoszférikus hatások és napnyugtai fények sejtelmes aurát vonnak köré, habár a szigorú és letisztult geometrikus komponálásmódban Sebastiano már messzire távolodott mesterétől - olvasható a Szépművészeti Múzeum honlapján

Pataki Éva könyvét a Revizoron Vándor Judit ajánlja, a 168 órában Sándor Zsuzsa beszélteti a szerzőt, a Napi Történelmi Forrás Vér Eszter Virág ismertetőjét közli. Ez utóbbi kettő spoileres, ezért csak a regény elolvasása után ajánlott.
Sznobok ne olvassák. Jó kis történelmi regény. XIX. századi realista stílusban, mindentudó elbeszélővel. Nincs benne semmi posztmodern bűvészkedés, a szereplők, a helyszínek, a konfliktusok önmagukért beszélnek, nincs szükség írói trükkökre. Ez a könyv őszintén az, ami. Az első oldaltól az utolsóig - biztosan nem fog csalódást okozni az olvasójának. Tetszik, nem tetszik, ez van.
Természetesen adódik a kérdés, hogy kinek kéne filmet készítenie belőle? Várkonyi Zoltánnak, Szabó Istvánnak vagy Bódy Gábornak? Várkonyi megoldaná, Szabó túl művészkedné, Bódynak kevés volna - a Psychében sokkal erősebb volt a sötét oldal. 
Igen, talán ez a könyv gyengéje, a szépséges és mozgalmas tablóképekről hiányzik a rögvalóság, ami az igazi kontrasztot adhatná az euréper liberális elithez. Hány paraszt vacsorája, hány beteg gyerek gyógyszere jött volna ki a műtárgyakra költött rengeteg pénzből? (Én is csak úgy átrohanok az ilyen kiállításokon, paraszt vagyok, a zsigereimben.) 
Azon még gondolkodnom kéne, hogy a szereplők pszichológiai karaktere mennyiben hiteles vagy mennyiben közhelyes, de amíg olvastam, addig ez működött. Jó színészekkel el lehetne adni. 
És milyen lenne ennek a regénynek a feminista olvasata? Nő írta, de férfi könyv?
Ami a kultúrharcot, illetve annak - és a regénynek - az aktualitását illeti, abban teljesen egyetértek Pataki Évával: "Az írónő szerint a kultúrharc kifejezése több mint száz éve talán igaz volt, de ma megtévesztő. Jelenleg ugyanis nálunk politikai leszámolás és megtorlás zajlik. A vélt politikai érdek mellett az indulatokat személyes – néha jogos – sérelmek, irigység és bosszú is fűti. Kíméletlenné vált a kultúra rombolása. A 19. század végén senkinek nem jutott eszébe idehaza, hogy szétverje az Akadémiát, szétdobálja az ország legnagyobb könyvtárait, elüldözze az egyik legjobb egyetemet, tönkretegye a színházakat." (És akkor még az oktatás lezüllesztéséről nem is beszéltünk.)
Szóval színvonalas, tartalmas, érdekes és elgondolkodtató könyv, érdemes elolvasni.   

Szólj hozzá!

Címkék: történelmi regény kortárs magyar regény realista regény

Tóth Krisztina: Világadapter

2019.10.22. 19:57 vargarockzsolt

covers_394170.jpgA kötet hátsó belső borítóján, Szilágyi Lenke fotóján*, egy bájos kislány mosolyával és frizurájával, egy ötven éves nő arca néz rám, megrázó élmény, itt biztosan az időről, az el nem fogadott öregedésről lesz szó, gondolom, és valóban.
Rögtön az első versben:

ahogy a háztűznéző alatt előjön
a kisházból a húgy- és szarszagú,
félbolond nagymama, és a levesbe nyúl,
ahogy a fásult majomarcból kinéz
az idegen testbe élethosszig bezárt
makacs, legyőzhetetlen értelem,
úgy villan cinkosan rád egy-egy pillanatra
barátaid arcából a halál.

Szerencsére valaki visszaküldte a nagymamát, olvassuk pár sorral később, tényleg szerencsére, mert ebben a hangfekvésben nem lehetne bírni végig.

Emlékek következnek, nem túl mélyről, felszínes hangulatok, olyanok, amelyek ismerősek, saját élményekből, más versekből, semmi különös, az olvasótól függ, hogy felébreszt-e benne valamit, ami túl mutat a közhelyeken. Nekem ennyi az első ciklus, a Futamidő.


A második ciklus a Turista címet viseli, és dalszerű, többségében rímes, megzenésíthető versek vannak benne, mondjuk úgy, hogy hangulatlíra.

A harmadik ciklus nagy költőelődökhöz (pl. Weöres, Kosztolányi, Vörösmarty) tartozó verseket tartalmaz, ezek közül egy Litera szilveszteri bulira írt alkalmi Dante hommage igazán szellemes.

A negyedik ciklus a Hosszúalvó cím alatt először az apa betegségével, halálával és a gyász megverselésével visszahozza a drámai hangvételt, és végül a ciklus és a kötet szerintem legszebb, legjobb versével** zárul.

Butuska kislány kinézet és felszínesség mögött igazi mélységek is vannak ebben a kötetben, nem az én világom, de nem bántam meg, hogy elolvastam.

* * Erről a fotóról az arc kinagyítva: tothkriszta_szilagyi_lenke.jpg

** Hosszúalvó

Hol jártál, Hosszúalvó, meséld csak el, miféle szerverek
továbbították rezgő képeid a ködös óceán felett,
voltál-e szélsirály, keresett-e a billenékeny álom
kapaszkodót árbocrúdon, guanóval borított sziklaháton,
szédültél-e, mint emberként még soha, láttad-e, hogy hiába,
hogy csak csuszamló perc a föld, erdők és testek ruhatára,
ringó morajlás oszlopa, amelyen ébren kell átvonulnod,
láttad fentről, mi volt az út?, egyetlen kiáltásnyi szurdok,
meséld el, Hosszúalvó, mi van a hegy fölött, a lélegző ég alatt,
óriás felhőtüdők rózsáin át a fény hogyan halad,
hogy gurguláz habot a hasadékok szája,
csillog a völgytorok cseppköves uvulája,
még távolabb miket rajzol a jég, a só, a mész,
hogy csak redőzött kép a föld, Isten szemgödre néz,
mondd el, mit mond a víz, locsog a lelkes seregekkel, a lények
mit zúgnak, fáj-e, mondd el, amikor alakot cserélnek,
kihűlő bundák és kihulló tollak alatt a bőrző testek
dobognak, felvijjognak, nevet kapnak, remegnek,
hol jártál, Hosszúalvó?, mesélj ónos, örvényes álmaidról,
tengerbe dőlt olajról, tizenhét tonna sűrű hajról,
mesélj a tűzzel földbe karcolt füstölgő sebhelyekről,
hidak fehér öltéseit, sorsok gyűrűit látni fentről,
az összefogdosott világon szerpentinek bonyolult ujjnyomát,
házak hullámtörőit, hol megdőlt tetők közt úszol át,
mutasd meg, Hosszúalvó, a halak árnyékszigetét, a nagy hajókat,
hogy kelnek útra és keresnek másutt élő formát a holtak,
hogyan billegteti a csillagok bójáit az ég dagálya,
hogy buknak mind alá, hogy porlik lélegzetté szét a pára,
nyikorgó láncokon kikötve hogyan himbál a kék fény,
és száll a szürkület, iszapba átszivárgó nehézfém,
mit láttál odafent, mesélj a folyosókról is, Hosszúalvó,
hány űrön át haladsz, hogy lesz a titkos pillanatból ajtó,
milyen kilépni ott a kivilágítatlan és hűs terekbe,
marad-e valami, emlékszel-e a tajtékos életedre,
viszed-e sorsodat, mint lassú áramlás a zsákba varrt halottat,
görget-e szőnyegén tovább a zajló múlt, ha ott vagy,
vagy több ezer évnyi csönd sötétjén át beszélsz az óceánhoz,
ismételgetve, amit rövid életed radarja látott,
pulzáló kis doboz, lesüllyed-e a lélek majd a fenti mélybe,
vagy lebeg és forog, fényhólyag, mit sem értve,
áttetszően, vakon, sohase bomló, gyilkos holmi,
üres pillepalack, folyton az ég színén fog vándorolni?

[Első megjelenés: Holmi folyóirat 2009. október]

Szólj hozzá!

Címkék: vers magyar kortárs irodalom

Sebők Zoltán: Élősködő kultúra

2019.10.20. 20:09 vargarockzsolt

covers_150112.jpgÚgy képzelem, létezik egy Sebők Zoltán* nevű géngép alapú mémgép, akit elraboltak az UFO-k, mivel rájött, hogy az emberiség nem több, mint a földönkívüliek egy szórakoztató társasjátéka. Jelenleg az Atlanti-óceán partján, egy második világháborús német betonbunkerben** tartják fogva. Nincs rossz dolga, van ott egy moziterem, ahol európai művészfilmeket vetítenek az 1950-es, 1960-as, 1970-es és 1980-as évekből, egész nap filmeket néz, és ha megunja, akkor hintaszékébe ül, az ablak mellé, pipázik és bámulja az óceánt. A postás hozza neki a legfrissebb nyugat-európai és amerikai művészeti szaklapokat és folyóiratokat, de az internettől el van vágva, és egyéb módon sem léphet kapcsolatba a világgal.

Utolsó - valójában az utolsó előtti, mert az utolsó egy 2004-ben megjelent önismétlő posztumusz beszélgetőskönyv, mondom rosszindulatúan, de azt még nem olvastam - könyvének utolsó bekezdésében Hölderlint idézi:
„Csak jel vagyunk, s mögötte semmi…”***
és hozzá teszi:
„Lehetséges, hogy a vírusok korában még az sem. Csak fertőzés.”

Igen, ez a végpont: a lélek, a tízezer arcú lélek tagadása, az identitás teljes kiürítése. A fajspecifikus genetikai program által meghatározott embergépet a különböző agresszív mémek működtetik,a személyiség csak illúzió. Ez után nincs más lehetőség, csak eltűnni, felszámolni az UFO-k által elindított mémek fertőzését, hallgatni kell. Sebők Zoltán el is hallgatott, pedig én kíváncsi lennék, mi a véleménye a WikiLeaksről, a Brexitről, Trumpról, a migrációs válságról, egyáltalán a 2000-es évek második évtizedének fejleményeiről – de ő nem mond semmit, hallgat.****

Hogy miről szól ez a könyv?

A kultúráról és a mémekről, ezek kapcsolatáról, például az Úristen bírálatáról, a vírusok szerkezetéről és Piroska Farkasáról.


A figyelem architektúrái című esszésorozatában meg ilyen címek szerepelnek:

1.Szép-e Claudia Schiffer?*****

2. Luther Blisset Berlinben
3. A félelem installációja
4. Kant és Dosztojevszkij
5. Nyikolaj Begyajev revolvere
6. Jackson Pollock vizelési szokásai
7. Paul Feyerabend lakása
8. Joseph Beuys tatárjai
9. Vilém Flusser indiánjai

Ennyiből azért már lehet sejteni, hogy humoros és filozofikus. Kiemelten ajánlom még 
A tyúkok helyzete ma című írását is.
______________________________________

* Sebők Zoltán, a a fiatal, tehetséges agysebész a lakásán tiltott műtétet hajt végre a szeretőjén. Az asszony meghal. Zoltán tudja, hogy börtön vár rá, s így nem akar élni. Búcsúzni megy tudós, tevékeny életet élő apjához, ahol az egész családot ott találja. A fiatal erdélyi rokon lánnyal, Mirával egymásba szeretnek. Írja Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című drámájáról egy ismertető, de ez a darab nem róla szól.

** Lásd például:

statements_107952.jpg

Paul Virilio francia építész gyalog bejárta az Atlanti-óceán partvidékét, és nyolc év alatt feltérképezte a második világháborús német betonbunkereket.
Kapcsolódó könyvek: Tillmann J. A.: Szigetek és szemhatárok

*** Bernáth Isván fordításában:

Mnemosyne

Csak jel vagyunk, mögötte semmi,
kín nélkül vagyunk, és már-már elfeledtünk
beszélni is a messzi idegenben.
Pedig ha emberekről
vitáznak fenn az égben, s hatalmasan
mozdulnak a holdak: a tenger is
szót szól majd akkor, és a folyamoknak
új meder kelletik. Csak Egyvalaki áll
mindenek fölött, szabhat
bármikor változást, törvényt sem igen
áhít. Felcsendül akkor majd az Írás
és a tölgyek örök hegyi hó közt
lengenek. Mert nem tehetnek
mindent az égiek: a halandók
előbb pusztulnak el. Fordul ezért a Visszhang is
feléjük. Nehézléptű
az idő, de világra hozza majd
az igazságot.
[…]

**** A Facebook ismerőseim között szerepel egy Sebők Zoltán, akivel személyesen még soha nem találkoztam, és valószínűleg nem is fogok, és aki (szerintem) egy Vajdaságból áttelepült tipikus értelmiségi, akiről a Wikipédia
ezt
írja. 
De ez nem lehet ő, mert azt is írják, hogy 1976-tól rendszeresen publikál, márpedig ez nem igaz, hisz több mint 10 év óta talán csak egy interjú és egy rövid esszé jelent meg tőle, a internet szerint, és a Facebookon is csak néhány agresszív mémet oszt meg, lásd:


statements_824278.jpg

csak úgy
„Amikor meghalsz, nem tudod, hogy meghaltál, ezért ez neked nem, csak másoknak okoz nehézséget. Ugyanez a helyzet akkor is, ha hülye vagy.”
(Zoran Radmilovic)

graffiti
Jövőd csak akkor van, amikor még nincs.

(hallottam)
Utálom a betegeket, mind csak saját magával van elfoglalva – mondta bizalmasan egy orvos.

(A munkaalapú társadalomról)
Dr. George Wheeler – Dr. Jeannette Wheeler (1971):
Valahányszor egy hangyabolyt szemügyre veszünk, a lázas tevékenykedés jeleibe ütközünk. Ez azonban csak azért látszik így, mert a hangyák mind egyformák és nagyon sokan vannak.
Az egyes hangyák meglehetősen sokat csellengenek, lézengenek. Ráadásul a dolgozók, amelyek mind nőstények, sok időt töltenek cicomázkodással.

(Majdnem mindent érteni)
Niels Bohr, a híres Nobel-díjas dán fizikus a múlt század derekán egyszer elment a moziba és megnézett egy szokványosnak mondható kalandfilmet. A vetítést követően barátai a benyomásairól faggatták, mire azt nyilatkozta, hogy egyetlen apróság kivételével mindent sikerült megértenie. Érti, mondta, hogy a főhősnek sikerült kimenteni kedvesét a rablók karmai közül, hiszen kezdettől fogva erős és talpraesett fickó benyomását keltette; azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kritikus időpontban a hegy lábánál épp egy felnyergelt ló sétafikált, hiszen a lovak néha tényleg el szoktak kóborolni a gazdájuktól; sőt azt is elfogadja, hogy a szikláról leugró pár pontosan a ló hátára esett, s így sikerült elmenekülnie. Mindezt nemcsak lehetségesnek, hanem egyenesen reálisnak tartja, azt viszont már túlontúl fantasztikusnak érzi, tette hozzá, hogy egy operatőr épp arra járt, s az egészet lefilmezte.

(Sebők Zoltán gyűjtése)

***** Sebők Zoltán: Szép-e Claudia Schiffer? [vezető német értelmiségiek szerint]

statements_826833.jpg
…épp a Tagesspiegel aznapi számát lapozgattam. A címlapról máris megtudhattam, hogy Claudia Schiffer pontosan harmincéves, néhány sorral lejjebb pedig arról kellett értesülnöm, hogy Friedrich Nietzsche száz évvel ezelőtt halt meg. Mivel mindkét adatot roppant figyelemre méltónak ítéltem, gyorsan odalapoztam a kulturális rovathoz, és elolvastam annak vezércikkét. Az írás egy rendkívül lényeges kérdést feszegetett, azt tudniillik, hogy szép-e Claudia Schiffer. A szerző elárulta, hogy ugyanezt a kérdést vezető német értelmiségieknek is feltették, akiknek döntő többsége nem volt hajlandó válaszolni, mondván, hogy Schiffer kisasszony ostoba. A cikk szerzője nem árulta el ezzel kapcsolatos álláspontját, mindazonáltal a csúcsértelmiségi urak érvelésével sem tudott azonosulni. Találó példával élve, azt írta, hogy olyan ez, mintha Rüdiger Safranski****** intellektuális képességeiről valaki ilyesmit nyilatkozna: de hiszen ez a férfi nem eléggé szép. (A példa elhallgatott aktualitását az adta, hogy Safranski az előző napon vette át esszéírói tevékenységéért a Nietzsche-díjat.)
A cikk szerzője azt írta még, hogy szerinte van abban valami véletlenen túlmutató sorsszerűség, hogy a világ bizonyára legszebb asszonya épp német, majd egy sajátos okfejtéssel próbálta legitimálni őt. Kifejtette, méghozzá hosszasan, hogy Claudia Schiffer szépségének kialakítása és folytonos fenntartása mögött mennyi, de mennyi munka rejlik, hangsúlyozva, hogy egy ilyen szépségnek, ha nem akar időnap előtt elhervadni, bizony még a szeretkezések mennyiségét és intenzitását is gondosan kordában kell tartania…

****** Rüdriger Safranski filozófusszépsége megcsodálható például
ebben a posztomban.

Viszont Safranski nem azonos Safranekkel, aki az egyik kedvencem:




Szólj hozzá!

Címkék: tudomány kedvenc mém esszé posztmodern kortárs irodalom

M. Banks: Holtpont

2019.10.17. 21:39 vargarockzsolt

covers_187809_1.jpgValamennyi Kutúra*-élőhely – legyen az orbital, csillaghajó, szikla vagy bolygó – rendelkezik saját tárolóval; ide vonul vissza az emberek zöme, miután elér egy bizonyos életkort, vagy egyszerűen beleun az életbe. A kultúrabeli emberek ezzel a döntéssel kerülnek szembe, mesterségesen megnyújtott, háromszázötven-négyszáz éves életük alkonyán. Persze választhatják a visszafiatalítást vagy a teljes halhatatlanságot, a kollektív lelkületűek pedig beleolvadhatnak egy Csoportelmébe vagy spártai egyszerűséggel meghalhatnak, amikor elérkezik az ideje. Olyanok is szép számmal akadnak, akik minden szálat elvágnak, ami a Kutúrához kötötte őket, és elfogadják az átlagnál nyitottabb, ám így is veszélyesen rejtélyes Öregek meghívását. És ha a felsoroltak közül egyik megoldás sincs ínyünkre, a végső döntést kitolandó letétbe helyezhetik a testüket az egyik tárolóba, méghozzá olyan felélesztési peremfeltétellel, amilyenhez kedvük tartja

Az ötven év feletti olvasó számára ez igazán csábító világ, a meghalás formáinak tobzódása. :) De Banks a fiatalabb olvasók számára is vonzó világot teremt, a Kultúra civilizációjában minden élvezeti forrás maximálisan kihasználható, és minden élvezet maximálisan fokozható. (Még a szex is.)

A kérdés csak az, hogy ilyen világban mi a helyzet az erkölcsökkel? Nos, Banks szerint az emberek (és a biológiai alapú élőlények) alapvetően ösztönlények, akiknél a hormonok vezérelte motivációk felülírnak minden erkölcsi parancsot, a mesterséges elmék viselkedése viszont reményre adhat okot. Banks optimista, bízik abban, hogy a mesterséges intelligencia legyőzi az embert. Ebben nincs semmi spoiler, ez a regény nem erről szól csupán az én botcsinálta filozofálgatásom, a regény kapcsán. :)

Miről szól ez a regény? Az alapképlet egyszerű: konfliktus adódik, feltűnik egy UFO, egy olyan tárgy(?), amely a kontextushalál esélyét jelenti a Kultúra civilizációja számára, azaz szembesülnek egy olyan idegen életformával(?) amely technikai értelemben sokkal magasabb rendű, mint ők. Ennek ürügyén aztán Banks mesél, és bár a cselekmény a regény végére eljut a végkifejlethez, talán nem is ez a lényeg. Mindenesetre nem árt a szereplők nevét jegyzetelni, vagy bele kell törődni, hogy a megjegyezhetetlenül kacifántos nevű emberek és drónok, és a szintén megjegyezhetetlen – de rejtőien vicces – nevű Elmék korábbi szerepéhez rendszeresen hátra kell lapozni, mi több, a cselekmény maradéktalan megértéséhez egy esetleges újraolvasás is szükséges lehet.
Komolyan megfordult a fejemben, hogy megérne egy újraolvasást a könyv, és rengeteg vicces vagy elgondolkodtató vagy lírai részt is lehetne idézni belőle – ezek így együtt már egy jó szépirodalmi regény jellemzői. A cselekmény bonyolítása ugyan egy kicsit zavaros, de a karakterek egy átlagos sci-fiben szereplőknél sokkal kidolgozottabbak, és az is megbocsátható, hogy a végső poén nem durran akkorát – a sorozat folytatódik, vannak további kötetek, ahol az elvarratlan szálak végére juthatunk.

Összefoglalva: szerintem ez egy remek fantasztikus regény, akár a sorozat előző három része nélkül is élvezhető, szellemes, izgalmas, fantáziadús, elgondolkodtató, szórakoztató, néhol nagyon vicces(!), amelyet én a kedvenc könyveim polcára is odateszek.

 * A Kultúra-univerzumról, Banks regényfolyamáról egy nagyobb spoilerek nélküli összefoglaló olvasható itt

Szólj hozzá!

Címkék: sci-fi

Elliot Aronson – Carol Tavris: Történtek hibák (de nem én tehetek róluk)

2019.10.14. 21:30 vargarockzsolt

letoltes_3.jpgFél évszázaddal ezelőtt egy Leon Festinger nevű fiatal szociálpszichológus két társával beépült egy csoportba, melynek tagjai úgy gondolták, hogy december 21-én vége lesz a világnak. – a folytatást nem árulom el, mert nem akarok spoilerezni, izguljatok csak! :)

Vannak ilyen vicces esetek is e könyvben, ezért a laikusok számára is szórakoztató lehet, de hát ez alapvetően szakkönyv, ráadásul amerikai példákkal, esetleírásokkal. Akit érdekel, az el fogja olvasni, és megtalálja hozzá a megfelelő szakkritikákat is. Ahol például ez olvasható:

Felvilágosodás óta hiszünk a ráció erejében, egész kultúránk a racionális döntésekre (gondolkozásra) épül. Ott is, ahol vérre mennek a dolgok: a piaci szereplők is racionálisan cselekszenek (mondják, na, jó, most egy kicsit halkabban…). Aronson viszont azt mondja, hogy döntéseinket nem a tiszta ésszerűség vezérli: számos érzelmi, öntudatlanul bennünk dolgozó, netán irracionális tényező befolyásolja. Ahogy ő mondja: például az a „vakfolt”, ami már a dolgok észlelésében „kitakarja” a releváns tényeket: egyszerűen nem vagyunk képesek „meglátni” az igazi bizonyítékot. Például: előítéleteim vannak, így aztán még mielőtt beindulna a racionális érvek építése, netán a döntésfolyamat, máris az előítéletek vezérelnek. (Anélkül, hogy tudatában lennék saját, olykor irracionális előítéleteimnek…)
Második tételként azt mondja, hogy ha már megtettük az első, akár önkéntelen lépésünket, ez már kötelez, és odaláncol a választott úthoz (érvekhez, állítólagos bizonyítékokhoz), és ettől kezdve ragaszkodunk véleményünkhöz (döntésünkhöz, tetteinkhez) – a tiszta ész érveivel szemben is. Nem kéne más, csak az első lépés, kimondott értékítélet visszavonása – bocsi, tévedtem –, de ez csak ritkán történik, általában nem vonjuk vissza, inkább álbizonyítékok barokkos füzérét építjük alá, és kötjük az ebet a karóhoz. (Vagy úgy teszünk, mintha elfogadnánk partnerünk érveit – csak már hagyjon békébe –, és közben jól megutáljuk, amiért neki van igaza…) Pedig csak végig kéne gondolnunk, és be kéne látnunk, hogy tévedtünk – de nem vagyunk rá képesek. Ami csak formálisan hasonlít a racionális viselkedésre.
Almási Miklós: Nem én voltam… Mozgó Világ

Hamis emlékek. A könyv törzsét azok a fejezetek alkotják, amelyekben a szerzők megmutatják, hogyan állítja szolgálatába a kognitív disszonancia redukciója az emlékezet konstruktív jellegét. A könyv igazi újdonsága, hogy az elmúlt két évtized emlékezetkutatásainak egyik figyelemre méltó elemével, a hamis emlékek vizsgálatával kapcsolja össze a kognitív disszonancia modelljét. Két évtizeddel ezelőtt Amerikában nagy népszerűségre tett szert az úgynevezett robusztus elfojtás áltudományos teóriája és a rá támaszkodó terápiás technika: pszichiáterek és pszichológusok tízezrei állították, hogy akit gyermekkorában ismétlődően szexuális abúzus traumatizáló hatása ér, akár évtizedekre is elfojthatja a trauma emlékét, miközben a trauma a legsúlyosabb pszichés tüneteket válthatja ki nála, akár „többszörösen hasadt személyiséggé” (MPD = multiple personality disorder) is teheti. A „visszanyert emlékezet” mozgalma egy évtizeden át hiszterizálta az amerikai közvéleményt, célkeresztbe állítva nevelőket, papokat, ifjúsági vezetőket; a boszorkányüldözésekhez fogható paranoia eredményeként a bíróságok számos esetben hoztak elmarasztaló ítéletet súlyos, akár máig tartó börtönbüntetésekkel.
Szummer Csaba recenziója BUKSZ-ból

Összefoglalva: szerintem az emberi viselkedés megértéséhez, tudományos értelmezéséhez fontos szempontokat adó, ugyanakkor szórakoztató könyv. A szociálpszichológia iránt érdeklődőknek ajánlom.

Karcok:

doszto.jpg
A gyerekek korán megtanulják, hogyan igazolják agresszív cselekedeteiket. Megütik kistestvérüket, az sírva fakad, mire ők kijelentik: „Ő kezdte! Megérdemelte!” Az ilyenfajta gyerekes önigazolásnak a legtöbb szülő nem tulajdonít nagyobb jelentőséget, és rendszerint nem is kell. De kijózanító, hogy ugyanez a mechanizmus rejlik a bandák viselkedése mögött, akik gyengébb gyerekekkel erőszakoskodnak, munkaadóké mögött, akik rosszul bánnak a dolgozóikkal, szerelmeseké mögött, akik gyötrik egymást, rendőröké mögött, akik továbbra is verik a gyanúsítottat, holott már megadta magát, zsarnokoké mögött, akik börtönbe vetik és kínozzák az etnikai kisebbségeket, és katonáké mögött, akik polgári személyekkel kegyetlenkednek. Az összes ilyen esetben bűvös kör keletkezik: az agresszió önigazolást szül, az pedig további agressziót.

Fjodor Dosztojevszkij pontosan értette, hogyan működik ez a folyamat. A Karamazov testvérekben Fjodor Pavlovics, a tesvérek gonosz apja felidézi, hogy egyszer megkérdezték tőle: „»Miért gyűlöli maga ezt ennyire?« És ő akkor, bohócos szégyentelenségének rohamában, azt felelte: »Megmondom, miért: igaz, hogy semmit sem vétett ellenem, de én elkövettem ellene egy alávaló nagy disznóságot, és mihelyt elkövettem, rögtön meg is gyűlöltem.«

A disszonancia elmélete szerencsére azt is megmutatja, hogy az emberek nagylelkű cselekedetei a jóindulat és a részvét spirálisát, bűvös körét teremtheti meg.
Amikor valaki jót cselekszik […] rokonszenvesebb megvilágításban fogja látni nagylelkűségének alanyát. A tudat, hogy szívességet tett az illetőnek, disszonáns minden negatív érzéssel, amelyet iránta táplálhatna. Mi több, a jó cselekedet után azt kérdezi magától: „Miért tennék jót egy balfácánnal? Következésképpen nem is akkora balfácán, mint amilyennek gondoltam – mi több, egészen rendes pasas, aki megérdemli, hogy segítsenek rajta.”
Aronson – Travis: Történtek hibák
33-34. oldal

Érdemes ezt a szociálpszichológiai megközelítést – minden egyéb ideológiai és politikai szempont figyelmen kívül hagyásával, és félre téve azt is, hogy szerintünk kinek van igaza – alkalmazni a migránsok-menekültek kapcsán felmerülő mentalitásokra. Akik ellenségesen viszonyulnak hozzájuk, igyekeznek homogén masszaként kezelni őket, és minden egyes migráns által elkövetett szörnyű bűncselekményből, amiről hallottak, a teljes egész tömegükre általánosítani. Így van ez annál inkább, minél kevésbé találkoznak személyesen velük, így tehát a kezdeti (elő)ítéletüket mindig újabb és újabb megerősítő hírrel kell igazolniuk. A „migráns-simogató” civilek pedig közelebb menve, de még mindig csak felületesen megismerve a menekülteket, egyedibb arcéllel látják őket, és a teljesen ellenőrizhetetlen sorstörténetek meséit hallgatva fokozatosan erősítik magukban mind a saját maguk, mind a megsegítettek nemes, humánus, emberi arculatát, miközben az ezzel ellentétes információkat kizárják a tudatukból. Így van? Nem így van? Én nem tudom.

ujsag.jpg
1989. április 19-én éjszaka brutálisan megerőszakoltak és agyonvertek egy nőt, aki „Central Park-i kocogó” néven vált ismertté. A rendőrség hamarosan őrizetbe vett öt fekete, illetve spanyol ajkú harlemi kamaszt, akik a parkban „vadultak”, találomra megtámadtak és megvertek járókelőket. […] A kamaszokat előzetes letartóztatásba helyezték, és tizennégytől harminc órán át tartó, intenzív kihallgatás alá vetették őket. A tizennégy-tizenhat éves fiúk végül azt vallották, hogy ők követték el a bűncselekményt, de nem csak hogy bűnösnek vallották magukat, hanem hátborzongató részleteket közöltek tettükről. […] Bár semmiféle tárgyi bizonyíték nem támasztotta alá, hogy a kamaszok követték el a bűncselekményt – a sperma-, vér- és DNS-minták értékelése nem mutatott ki egyezőséget –, vallomásaik alapján a rendőrség, az esküdtszék, a törvényszéki orvos szakértők és a közvélemény, mind meg voltak róla győződve, hogy az elkövetőket fogták el. Donald Trump amerikai milliárdos nyolcvanezer dollárt költött újsághirdetésekre, amelyekben halálos ítéletet követelt. (Lásd a csatolt képen.)
Aronson – Travis: Történtek hibák
116. oldal

Az igazi tettes 2002-ben vallotta be a bűnét, és a bizonyítékok alapján minden kétséget kizáróan megállapították, hogy ő, és nem fiúk voltak a tettesek.Az esetről bővebben lehet olvasni Aronson és Travis könyvében, valamint például még itt. 
(A DNS vizsgálatok bevezetése után 255 halálos ítéletet helyeztek hatályon kívül, és 28 500 egyéb, kisebb súlyú ügyben kellett, illetve kellett volna az ítéletet megváltoztatni – az USA-ban.)


statements_825071.jpg
Amikor az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején Marynia Farnham* hírnévre és vagyonra tett szert, mert azt tanácsolta a nőknek, hogy maradjanak otthon és neveljék gyerekeiket, máskülönben frigiditás, neurózis és a nőiességük elvesztése fenyegeti őket, semmiféle következetlenséget (vagy iróniát) nem látott a tényben, hogy ő kiváltságos helyzetben van mint orvos, és nem marad otthon, hogy gyereket neveljen, pontosabban a maga két gyerekét.
Aronson – Travis: Történtek hibák
46. oldal

* Marynia Farnham és Ferdinand Lundberg 1947-ben megjelent The Modern Woman: The Lost Sex („A modern nő: az utolsó nem”) című rendkívül sikeres és nagy hatású művükben a feminizmust katasztrófának minősítették; középpontba a családot állították, s épp a család fenntartása érdekében hangsúlyozták, hogy a női szexualitás igazi kielégülést csak az anyaságban találhat.



 

statements_824195.jpg
„1960 szeptember 26-án tartották az első elnökjelölti vitát az Egyesült Államokban, amelyben a "tapasztalatlan és fiatal” John F Kennedy lényegében csak azzal felülkerekedett a választásnak nyolcéves alelnöki tapasztalattal nekiindult Richard M Nixonon, hogy jobban mutatott a képernyőn"*

A vitát egy csoport Kennedy-szimpatizánssal néztem, akik ezt hajtogatták: „Tényleg kinyírta Nixont!” Aztán mindannyian átmentünk egy másik lakásba, ahol Nixon-szimpatizánsok gyűltek össze, akik ezt kérdezték: „Na, mit szóltok, hogy kikészítette Kennedyt?” És ekkor rádöbbentem, hogy mindkét csoport annyira imádja a maga jelöltjét, hogy ha az a fickó teljesen pofátlan lenne – mondjuk, belenézne a kamerába és kijelentené: „Tolvaj vagyok, gazember vagyok, halljátok? Nálam hitványabb alakot nem is jelölhetnétek elnöknek"” – a követői még akkor is azt mondanák: „Íme egy őszinte ember! Nagy lélek, hogy beismeri. Éppen ilyen elnökre van szükségünk!”**
Aronson-Travis: Történtek hibák
26. oldal

Az 1960-as tv-vita kapcsán más helyen leírják azt is, hogy azok, akik nem tv-n nézték, hanem rádión hallgatták a vitát, Nixont tartották győztesnek. Más kutatók viszont megállapították, hogy azok, akik ahelyett, hogy tv-n nézték volna, inkább rádión hallgatták, az ország (USA) középső részén élő, konzervatív felfogású, már eleve a republikánus Nixon iránt elkötelezett választók voltak.

A kutatások szerint, ha kiválasztunk magunknak egy pártot, akkor annak bármilyen kacskaringós is aztán az irányvonala, mindig kitartunk mellette, meggyőződésből. Képtelenek vagyunk felülvizsgálni az elkötelezettségünket, amely olyan szűrőrendszerként működik, amely a legmeggyőzőbb ellenérvekkel szemben is vakká tesz, és a legátlátszóbb hazugságokat és logikátlanságokat is elfogadtatja velünk, ha azt az általunk támogatott politikus állítja. Ez még olyankor is működik, amikor az identitásunk meghatározójának tartott alapértékekről van szó.*** A kognitív disszonancia elkerülésének érdekében a valóságnak csak azt az értelmezését, csak azokat az információkat fogadjuk be, amelyek megerősítik a korábbi nézetünket, hitünket.
Kérdés akkor, hogy miért történnek mégis választói pálfordulások, miképpen buknak meg politikusok, pártok, kormányok, rendszerek? Ilyenek hátterében az állhat, hogy annyira erős a valóság nyomása, hogy áttör a védőburkunkon, és kénytelenek leszünk a korábban figyelmen kívül hagyott tényekkel is szembesülni. Természetesen ilyenkor sem ismerjük be, hogy korábban helytelen állásponton voltunk, csupán a megváltozott körülményekre hivatkozunk, és arra, hogy korábbi kedvenceink lettek hűtlenek az általunk mindig is következetesen képviselt értékekhez.


* Kennedy-Nixon TV-vita - a kép diadala a tartalom felett

** Nem is oly régen egy miniszterelnök szűk körben beismerte, hogy hazudozik, és amikor ez kiderült, akkor rövid időn belül elsodorta a népharag. Ugyanakkor egy másik miniszterelnök egy külföldi nagykövetek előtti tanácskozáson kijelentette, hogy ne azt figyeljék, amit mond, mert kénytelen hazudozni a választói miatt, hanem csak azt, amit cselekszik; majd egy évvel később kiszivárgott az is, hogy a párttársai előtt kifejtette, hogy a választók a korrupt politikusok és a hülye politikusok közül a korruptakat választják – tessék e szerint politizálni – nos, ennek viszont semmi hatása nem volt a választókra, ezt meg se hallották, kizárták a tudatukból, és a miniszterelnök népszerűsége változatlan maradt.

*** Erre példa például a közelmúltból a nyugat-európai a szélsőjobboldali mozgalmak képviselői által elkövetett, a kereszténység alapértékeit megtagadó menekültellenes izgatások és fizikai atrocitások, miközben a híveik és képviselőik a keresztény Európa védelmezőinek tartják magukat.

 

Szólj hozzá!

Címkék: szociálpszichológia

Pintér Tibor: A harmónia tébolya

2019.10.14. 20:43 vargarockzsolt

harmonia.jpg
Pintér Tibor zeneesztéta első regénye a Prae Kiadó "krimi ma" című sorozatában jelent meg, de nem krimi. Inkább történelmi-kultúrtörténeti kalandregény, ahol a cselekménynél, a rejtélyek felfejtésénél fontosabb a korhangulat, a XVIII. századi Itália zenekultúrájának megidézése. Azért van történet is: kellő drámaisággal, illúziók nélkül visszatekintve a szerző kedven korszakára, és természetesen van rengeteg zenei csemege is, az ínyenceknek. Én csak laikus vagyok, nekem bizony hiányzott hozzá egy szószedet, a fejezetcímeket jelző zenei kifejezések magyarázatával - ezt kár volt elspórolni. A csatolt zene fontos szerepet játszik a könyvben - érdemes belehallgatni.

Szólj hozzá!

Címkék: kalandregény kortárs magyar

Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit

2019.10.06. 08:44 vargarockzsolt

Az eleje tetszett, aztán ez az érzés egyre csak fokozódott. Úgy indult, mint egy Rejtő stílusában megírt skandináv krimi paródia, befigyelt még Stephen Leacock - fordította Karinthy Frigyes -,  aztán elhatalmasodott rajta egy szemiotikai őrület, miközben a posztmodern is megkapta a magáét. A második fejezettől már imádtam. Bölcsész humor, nem az seggre esős, de nem is lila. Viccesek voltak az illusztrációi is, azokat is Kőhalmi rajzolta. Tízből tíz.

elso_resz.jpg
masodik_resz.jpgharmadik_resz.jpgnegyedik_resz.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: paródia posztmodern skandináv krimi tízből tíz

William Shakespeare: III. Richard király

2019.10.03. 19:29 vargarockzsolt


York napsütése rosszkedvünk telét
Tündöklő nyárrá változtatta át.
Családunkról már elvonult a köd
S alámerült az óceán szívébe.
Most homlokunkon győztes koszorú,
Diadalemlék csorba fegyverünk,
Vad riadónkból víg vacsora lett
És édes dallam szörnyű indulónkból.
Szelíden mosolyog a háború,
Nem lovagol páncélos paripán,
Hogy félénk ellenség szívét ijessze,
Ehelyett fürge lábakkal szökell
A hölgy-szobákban léha lantzenére.

De én, aki nem játszani születtem
Sem tetszelgő tükröknek udvarolni,
Kit durván véstek és szerelem fénye nélkül
S riszáló nimfák előtt nem feszíthet,
Kit megfosztottak minden szép aránytól
S a természet becsapott termetemmel,
Ki torzul, félig kész, s idő előtt
Küldettem el e lélegző világba,
Bénán s idétlenül, hogy a kutyák
Megugatnak, ha bicegek előttük -

Én ilyen fuvolázó békekorban
Nem is tudok egyébbel szórakozni,
Mint hogy a napon nézem árnyamat
És csúfságomat magam magyarázom:
Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,
Hogy eltöltsem e csevegő időt -
Úgy döntöttem, hogy gazember leszek

Így kezdődik, és ennél erősebb kezdés nem kell. (Még Andy Vajna is elégedetten dörzsölné a kezét.) A gonosz színre lép, és öt felvonásban színlel, intrikál, mindenkin keresztülgázol, amíg a csúcsra jut. Akik körülötte vannak, mindenféle Edwárdok és Györgyök, főurak és nemes asszonyok, maguk is megannyi bűnnel terheltek, de mind kisszerű figurák hozzá képest, a nevük, szerepük felejthető. Romlott a kor.

Shakespeare a II. felvonás végén három polgárral kimondatja azt, amit gondolhatunk:

Első polgár:
Miért is félünk? Még minden jóra fordul.

Harmadik polgár:
Ha elborul, a bölcs ember köpenyt vesz,
Ha hull a lomb, nincs messze már a tél.
Ha alkonyul, ki nem vár éjszakát?
Korai vihar ínséget jelent.
Tán minden jó lesz: ha ezt adja Isten,
Több, mint amit érdemlünk és várhatunk.


Második polgár:
Az ember szíve tele félelemmel
És nem beszélhet senkivel, aki
Nem komoran és nem rettegve néz rá.

Harmadik polgár:
Így szokott lenni minden változáskor,
Az ember lelke égi ösztönével
Megérzi a veszélyt: így vesszük észre,
Hogy dagad a víz nagy vihar előtt.

A néző néz és figyel, és örül, hogy nincs a színpadon, mert ott a főszereplő mindenkit megölet, aki a kezébe kerül.

Így tökéletes. A darabban Shakespeare az új királyt, Richárd legyőzőjét, Erzsébet királynő ősét, nem ábrázolhatta egy törtető senki Fortinbrasként, de alakjával nem sokat foglalkozik. Nem érdekes. Ő sem érdekes. Ami fontos, az a minden korlátozás nélküli hatalom önkénye, amely egy őrült kezében rémálommá változtatja az országot. Ezért aztán a darab bármely korban aktuális lehet, amikor a vezér, az uralkodó egymaga szabhatja meg a szabályokat.

Egy remek előadás a régi Nemzetiből, Kulka Jánossal a címszerepben:



És egy film, ami nagyon tetszett:








Szólj hozzá!

Címkék: klasszikus Shakespeare

EGY BESZERVEZÉSI JAVASLAT RECSKRŐL

2019.10.02. 21:07 vargarockzsolt

"Beszervezési lehetőségét abban látom, hogy igen félős természetű. A hatóságtól valóságosan gyerekesen fél."

72199087_3047725628631100_864343618356248576_n.jpg

A célszemélyről Faludy György Pokolbéli víg napjaim című regényében ezt írja:

"Koch Hugó mérnököt - akit személyesen is jól ismert - Rákosi a Meinl-féle, államosított teaüzletek vezérigazgatójává nevezte ki. Egy napon Koch, Galba nevezetû sofőrjével a gödöllői országúton hajtott; Magyarország leghíresebb kanyarodóját, a hajtűkanyart vették, amikor velük szemben három szabálytalanul hajtó, óriási autó fékezett csikorogva; az elsővel majdnem összeütköztek. Az elsőből kiszállt néhány ávós. A második számú autóból kiszállt Rákosi Mátyás. Amikor felismerte Kochot, megölelte, bocsánatot kért kísérői miatt, akik rosszul hajtottak, kézcsókját küldte Koch feleségének, és visszaült kocsijába. Elindult az első autó, a második Rákosival, a harmadikból pedig kiszálltak az ávósok, és vasra verték Kochot meg Galbát. Nem az ÁVÓ-ra, hanem a törvényszékre vitték őket, ahol Rákosi élete ellen tervezett merénylettel vádolták mindkettőjüket. Kochnak megengedték, hogy ügyvédet fogadjon. Az ügyvéd beszélt védencével, felment Rákosihoz az Akadémia utcai pártházba. Rákosi vérveres lett a dühtől, amikor meghallotta, mi történt. Megköszönte az ügyvédnek a felvilágosítást, s megígérte, hogy védence két órán belül szabad lesz. Öt perccel később, amikor az ügyvéd boldog mosollyal kilépett a pártház kapuján, ávós autóba gyömöszölték, és Kistarcsára vitték. Ezek után Koch egy Rigó nevű, kövér, vörös képű bíró elé került, úgy, hogy az utolsó pillanatban rendeltek ügyvédet melléje. Az ügyvéd kijelentette a tárgyaláson, hogy ilyen gazemberre, mint védence, aki Rákosi ellen merényletre bújtotta fel alávaló sofőrjét, nem kíván mást, csak kötelet, méghozzá jó szorosat. A bíró ennek ellenére, a vádlott legnagyobb elképedésére, felmentette. Amikor tárgyalás után - virággal kezében - sofőrjével együtt kilépett a törvényszék kapuján, az ávósok mindkettőjüket lefogták. Kistarcsán találkoztak első ügyvédjükkel, aki ott is maradt, míg Koch és Galba Recskre került. A szomszédos barakkban aludtak, egymás mellett. Rigó, a kövér, vörös képű bíró, aki felmentette őket, az Északkeleti Betörés mellett aludt, közvetlenül alattam.
_______________________
Az iratot az eredeti helyesírással kivonatoltam:

Recski op, csoport
SZIGORÚAN TITKOS

Beszervezési -javaslat.
Recsk,1952. Xll-hó 12-én.

A felsőtábor 7.,sz lakóbarakjának összetétele főleg mérnökökből és a táborban vezető személyekből tevődnek
össze. Lényegében ezek a személyek azok kik felelnek a táborban folyó munkálatokért. Az 1952-évi terv határidőre való teljesítésében igen nagy lemaradások vannak amihez hozzájárult az internált műszaki vezetőknek a hanyagsága illetve szabotálása is.
[...]
Az utóbbi időkben a műszaki vezetők közölt egy erősen elszigetelt csoport alakult ki. Jelenleg nem rendelkezünk olyan képzett ügynökkel mejen keresztül betudnánk épülni a csoportban és konkrétan megtudnánk állapítani a csoport közötti beszélgetést valamint az internált műszaki vezetők valamint a polgári személyzet közötti viszonyt.
Ezért szükségesnek tartom és javaslom a csoportban való beépülésre:
Koch Hugó int szül: 1908, Ill-hó 18-án Budapest, Anyja: + Hofman Erzsébet. Foglalkozása műszaki igazgató, Budapest Budafoki ut 187, sz, alatti lakost.
Hírszerző lehetőségét abban látom, hogy a csoport amely mérnökökből és katonatisztekből tevődik össze annak ő is egyik tagja. A csoporthoz tartoznak,/ Rozsnyai Nándor, Körösmezi László, Káldi Ferenc, Mohai Károly, Bajer Ágoston, Biró József./ A táborban mint műszaki vezető dolgozik, így mindenben betekintést tud nyerni. A vállalat vezetőségével érintkezik. A társai feltétlen megbíznak benne, mindent közölnek vele. Egy barakban laknak.
Mint műszaki vezetőnek az egész táborban mozgási lehetősége van. Az internáltak között megvan a tekintélye. Általában halgatnak rá a véleményét figyelemben veszik. A nevezett magatartására és személyi tulajdonságára jellemző,hogy igen ovatos a Hatóság intézkedéseit nem kritizálja, véleményt nem nyilvánít. Igen csendes természetű reá bízott feladatát igyekszik saját maga elvégezni munkájában másokat nem szeret bevonni, ne, hogy abból vali baja származzon. Mielőtt valamiről véleményt mondana igen megondolja. Jól kospirál. A társai felé a legmeszebmenőkig udvarias, még abban az esetben is ha a személyiségét megsértik, nem hangoskodik inkább tudásán keresztül igyekszik társait befolyásolni. Internált társai felé simulékony és alkalmaszkodó. Mint műszaki ember igen képzett ennek ellenére társainak tudását nem becsüli le. Igen szerény igyekszik mindenkinek a jó indulatát megnyerni, sokoldalú ember.

1.jpg
Hibája nem elég . öntevékeny és önállóság képzetségéhez viszonyítva nem kielégítő. Politikai kérdésekhez nem mutat kellő érdeklődést. Irányításra.szorul.
Beszervezési lehetőségét abbanlátom, hogy igen félős természetű. A hatóságtól valóságosan gyerekesen fél. Alkalmaszkodó és szolgálatra kész egyéniség. Minden olyan kérdéstől óvakodik mely számára hátrányt jelentene. Ilyen esetekben kész megtenni mindent, hogy magát kivonja a felelőség alól.
A nevezett személy 1908, Ill-hó 18-án született Budapesten. Anyja: + Hofman Erzsébet. Iskolai végzettsége éretségi és nyolc félév műegyetem. Foglalkozása Műszaki igazgató.
Internálva lett 1949-ben nov, 5-én mert szabotázs elkövetésére szervezkedő csoport beszervezte.
Ellemi iskoláit a Váci úti ellemi iskolában járta, majd beiratkozott az ötödik kerületi Markó utcai Állami Gimnáziumban hol 1926-ban éretségizett. 1926-tól 1932-ig végezete a műegyetemi tanulmányait az általános mérnöki szakon.
Tényleges katonai szolgálatra Szentedrére vonult be a 101-es hidász zlj-hez hói őrmesteri redfokozatot ért el.
1938-ban részt vett A Felvidék visszascatolásában és 1939-ben előléptették tartalékos hadnagyá. 1941-ben résztvett a Belgrádi harcokban. 1942-ben megkapta a tartalékos föhadnagyi kinevezését.
1943-ban a Meinl Gyula élelmiszer ipari gyárában került alkalmazásban mint aszisztens később üzemvezető hejetes, üzemvezető majd pedig műszaki vezető lett. A felszabadulás után továbbra is itt nyert alkalmazást mint műszaki vezető egész 1949-nov 5-ig letartóztatásáig.
1946-ban belépett a szociáldemokra pártban, az egyesülés alkalmával átkerült az MDP-ben ahonnan a tagrevizió után mint osztályidegent kizárták.
Külföldi kapcsolatokkal rendelkezik, Németországban él sogora. Továbbá még mikor a Meinl cégnél volt alkalmazásba: kapcsolatot tartott a Bécsi Központjával. Inen származnak néki külföldi ismeretségei.

A nevezett személy peressziós alapon hajtanám végre a beszervezését. Presszióként használnám fel veleszemben, hogy azért a lemaradásokért ami van egyes munkákban ö is részese. Azért mert mint képzett műszakinak látni kelett volna hogy a terv nincs betartva, a határidők lejártak, a jóidővel a fontos építkezések nem lettek megkezdve.
[..]
A meghívást a javallat engedélyezése után úgy hajtom végre hogy a nevezett személyt a terv nemteljesitése, szabotálása cimen a fogdára hejezem másod magával és hosszab időre fogom megfenyíteni őket mej idő alat végre hajtom a beszervezést és kioktatában fogom részesíteni. A fogdáról egyik este amikor már a létszám és a takarodó megvolt, felhívatom az irodámban és végrehajtom a beszervezést.

2_2.jpgA beszervezési beszélgetést az önéletrajzának röviden való elmondatásával kezdeném meg kérdés felet formájában. Majd rátérnék internálásának okára és arra, hogyan került Recskre. It már felemlítem néki, hogy mijen régóta van már internálva lassan elkövetkezne az az idő, hogy a Hatóság vissza eressze a polgári életben. Ezt azonban ő a Recsken tartózkodása ideje alatt nem érdemelte ki munkájával, mert a Hatóság csak azokat ereszti vissza a társadalomban kik munkájukkal kiérdemelték. Erősebb hangnemet használva kihangsujozom előtte, hogy ö nem szabadulást, hanem kötelet érdemelne azért mert mint képzett műszaki tisztában volt azzal, hogy mit jelent a tervnem teljesítése, a határidők nem betartása a jelentős munkáknak nem megkezdése a jóidőben.
[...]
Ezen kívül terheli felelősség azért is, mert nem tett jelentést a hatóságnak. Felhozom néki, hogy amenyiben megnézi hogy a táborban miért annak az internáltak internálva akkor láthassa, hogy igen sokan vannak feljelentési kötelesség elmulasztásért, ismerve jellemét ő már itt felfogja ajánlani szolgálatát mivel nagyon fél a hatóságtól. Ezt én visszautasítom azzal, hogy nincs szükségen ijen szeméjnek az ígéreteire, ki úgy a polgári életben mint a táborban három év internálás után is szabotálja a termelést , inkább jegyzőkönyvezni fogom és átadom az ügyéségre. Továbbá a beszélgetést úgy fogom irányítani, hogy érezze, azt, hogy adtam néki eshetőséget hibáját jóvátenni. Amenyiben erre sem volna hajlandó a titkos együttműködést elvállalni abban az esetben felfogom néki hozni azt a jelentést amiben összeírta a vállat részére azokat az indokokat amit indoknál lehet felhozni a terv nemteljesitésére.

Amikor már biztos elfogja vállni a titkos együttműködést. Ezzel egyidőben felveszem tőlle a jegyzőkönyvet és Íratni fogom az internáltakra majd pedig a vállalati személyekre. Ezekután megiratom véle a nyilatkozatot. Nyilatkozat felvétele után kifogom oktatni, a konspirációra a találkozásokra feladat végrehajtására. Hogyan mozogjon az internált társai között. Mi fog vele történni abban az esetben ha megbízatását elmondja. Pontosságra őszinteségre, öntevékenységre. ,

A kioktatás után visszaviszen a fogdára és iratom és közben kioktatásban részesítem. Mielőtt kieresztem első feladatként adom néki, hogy állapitsa meg konkrétan mijen okok azok amiért oly nagy lemaradások vannak.
Olyan személyek jellemzésével bízom meg akiket jól ismerek és már van róluk jellemzésem. Majd később feladatként adomnéki az internáltak és polgári személyek közötti viszony figyelését és a társairól kérek tőle információt a csoportról.
A fogdáról való kiersztés alkalmával közölném vele, hogy jelentését "Kovács Henrik " fedőnévéi tegye meg.
Sikertelen beszervezés esetén a fogdán hagyom és javaslatot teszek az elszállításra.
A fentiek alapján kérem a nevezett beszervezését engedélyezni

Forján István áv. hdgy.

Engedélyezem:
op, aloszt,vez.

3_2.jpgA csatolt irat forrása:

Jelzet: ÁBTL - 3.1.9. - V-107373
Tárgy: Koch Hugó és társai
Irat évköre: 1946-1970
oldalszám 78
Kivonat: A dossziéban több internálási ügy van. Pl.:
1. Koch Hugót 1949-ben internálták. Indoklás: szabotázs cselekmények elkövetésére szövetkező csoport beszervezett tagja. Valójában Kistarcsára ment egy esküvőre és útközben összeütközött Rákosi Mátyás kocsijával.
2. Rimanóczi Lászlót 1949-ben internálták, mert szabotázs cselekmények elkövetésére szövetkező csoport beszervezett tagja. Ő vezette az előbb említett autót.
3. Pálfalvy Sándorné Szétsi Máriát 1949-ben internálták.
4. Petényi Sándor kitoloncolási anyagai.

A BESZERVEZÉS SIKERTELEN VOLT.

Szólj hozzá!

Címkék: beszervezés Recsk Rákosi Mátyás Faludy György ÁBTL Koch Hugó

Львов. Пл.Рынок

2019.10.01. 21:04 vargarockzsolt

piacter.jpg
A kép forrása talán: Vladimir Vasilchenko 


Lemberg/Lwów/Lvov/Lviv a soknemzetiségű kelet-európai városok közül is kitűnik történelmi és etnikai sokszínűségével. Az 1256-ban a halicsi rutén királyság által már eleve törésvonalon alapított várost
 1340-ben foglalta el és tette Lengyelország szerves részévé Nagy Kázmér király. Nem sokkal ezután ő nyújtott fontos kiváltságokat a jelentős kereskedelmi utak metszéspontján álló város örmény és zsidó kereskedői számára, akik egészen a 20. századig megőrizték autonómiájukat, és fontos összetevői maradtak Lwów lakosságának és elitjének. 1772-ben, Lengyelország felosztásakor Lwów a Habsburg-császárság részévé lett, s miközben a Habsburg-adminisztráció nagy erőfeszítéssel igyekezett a soknemzetiségű birodalom modelljévé tenni, etnikai toleranciájuk miatt a lengyel, ukrán és zsidó kulturális megújulás központjává vált. A birodalom felbomlása után polgárháború tört ki a lengyel és az ukrán erők között, amely 1921-ben Lwów és Kelet-Galícia Lengyelországhoz való csatolásával ért véget. A város azonban a két háború közötti időszakban is az etnikai pártok és mozgalmak versengésének színpada maradt. 1939 szeptemberében a német hadsereg ostrom alá vette, majd a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében átadta az odaérkező Vörös Hadseregnek. 1939 végén Szovjet-Ukrajnához csatolták, s megkezdődött a lengyel és ukrán elit deportálása és likvidációja. 1941 júniusának végén a német hadsereg foglalta el, amely a hároméves megszállás alatt elpusztította a város kétszázezres zsidó lakosságát. Ebben, mint másutt is Galíciában, nagymértékben támaszkodhattak Roman Suhevics és Sztepan Bandera Ukrán Függetlenségi Hadseregére, amelynek központja ugyancsak Lemberg volt. 1945-ben a Szovjetunió és Lengyelország által aláírt határszerződés értelmében a még mindig lengyel többségű (66,7%) város lengyel lakosságát száműzték Lengyelországba. Helyüket a vidéki Ukrajnából és a Szovjetunió keletebbre fekvő területeiről érkező új lakosság foglalta el. 1991, Ukrajna függetlensége óta a város az ukrán nacionalizmus központjává vált, amely az új nyilvános emlékezet kialakításában nagymértékben támaszkodik Bandera és a kollaboráns Ukrán Függetlenségi Hadsereg történelmi hagyományára...

Sajó Tamás: 

A városi tér mint Erinnerungslandschaft Lemberg/Lwów/Lvov/Lviv példáján


 


Szólj hozzá!

Címkék: az élet tere

Fekete István: Tüskevár

2019.10.01. 20:36 vargarockzsolt

tuskevc3a1r.jpgSzíntiszta nosztalgia. Az ilyenről nem lehet tárgyilagos értékelést írni. Nekem, minden didaktikussága ellenére, ötcsillagos kedvenc könyvem marad. A filmet is nagyon szerettem, és ha újra vetítik, mindig belenézek.

Néhány spoileres gondolat, ami eszembe jutott az olvasás közben.

Kengyel tanár úr, politikai okok miatt tanít általános iskolában? A könyv végére egyetemi adjunktus lesz, a felesége veszi át az osztályt. Jellemző, hogy nem fordított a szereposztás, István bácsi is helyre tette a feleségét, aki azóta már új házasságban, a papucs férjével él. Egy férfi legyen domináns a nőkkel szemben.

Olvasni jó, Matula bácsi nem tudja ezt, nem is lett belőle más, mint egy egyszerű pákász. Jól érzi magát a berekben, legszívesebben télre is kinn maradna, de egyedül van. Elvan, de azért örül a fiúknak, a társaságnak. Van lánya a faluban, hisz télen nála húzza meg magát, de mégis csak egy magányos öregember. (Ez így talán túl sarkos.)

Tutajos olvas, de a természet nyelvét még nem ismeri, pedig azt is érdemes megtanulni.
Fekete István szerint a természet bölcs, de kegyetlen. Az erősebb elpusztítja a gyengébbet: a barna kánya megfogja a kis szárcsát, Tutajos lelövi a haszontalan ragadozó madarat. Ez a törvény, és a természet analóg a társadalommal. Nem lehet sumákolni, mismásolni, füllenteni.

Bütyök mezőgazdásznak készül, nem bankigazgatónak, de Tutajosból még lehet mérnök, mint az apja, bár István bácsi erre csak sokat mondóan legyint.

A berekben nincs templom, a fiúk a faluban sem járnak misére. Nem is hiányzik nekik.
A természetnek is van transzcendenciája, és ez pótolja Istent.

Legyen-e kötelező olvasmány? Kell, hogy legyen valami, ami összeköti az egy nyelven beszélőket, az egy nemzethez tartozókat, kellenek bizonyos gyökerek, és a Tüskevár ilyennek pont megfelel. A gyerekek ettől nem fognak megszeretni olvasni, biztosan egy csomóan inkább a filmsorozatot nézik meg helyette, de ez szerintem nem baj. Alsó tagozatban ez a könyv még pont jó. Igényesen van megírva, vannak pozitív értékek benne, amit meg lehet/kell tanulni, erre való az iskola.

Ezt írtam pár éve. Azóta egy kicsit kupálódtam, és beláttam, hogy a lányokat nem kéne ezzel a könyvvel kínozni. És már talán a fiúknak is túl lassú. Rengeteg jó, modern ifjúsági regény van, nem kell az ilyen régi könyveket egy teljesen más korban kötelezővé tenni, és ezzel elvenni a gyerekek kedvét az olvasástól. 

 

Szólj hozzá!

Címkék: imádom Tüskevár fiúregény klasszikus magyar regény

OTTLIK GÉZA: MINDEN MEGVAN

2019.09.30. 20:03 vargarockzsolt

letoltes_2.jpgNovelláskötet, a jobb novellákról részletesebben is írok*.

A Drugeth-legenda
1939-ben, a Nyugatban jelent meg, és Babits azt üzente Ottliknak: – Tetszett. Nekem is.
Az Iskola a határon felől közelítve néhány ismerős motívum:
1. A mű keretes szerkezete: a novella két szélén a jelen, és közöttük a múlt, amely majd a Hajnali háztetőkben is visszaköszön, és amelynek zárlata az Iskolában belecsúszik a történet közepébe. A visszatekintés teremti meg az idősíkok közötti ugrálás lehetőségét.
2. A kettős narrátor alkalmazása: az író egy rövid bevezető után átadja a szót egy idegen elbeszélőnek, és ezzel megkérdőjelezi a történet igazságtartalmát, ugyanakkor arra hívja a fel a figyelmet, hogy a történetben talán nem is az igazság a fontos.
3. Az emlékezés, a múlt felidézése teszi természetessé, hogy a lényeges és lényegtelen események azonos súllyal jelenjenek meg –, megadva a lehetőséget az olvasónak a saját olvasat megteremtésére, a saját számára aktuális üzenet kiolvasására. (Nyitott mű.)
4. A második narrátor – itt Ervin –, a későbbi Halász Petár a Hajnali háztetőkből, a bohém fiú, aki, Franciaországban lesz szállodatulajdonos, aki katonaiskolai élményeiről mesél.
5. A HAVAZÁS, amely fordulópont a novellában, és amely aztán az Iskolában mint „üdvtörténeti esemény” értelmezhető, itt még mint profán ünnep, a gyermekkor öröme és tisztasága, a civil lét megjelenítője.
6. A novella kulcsmondata: Semmiféle harc nem isteni eredetű. – amely majd az Iskolában a Pál apostol leveliből vett Rákóczi jelmondattá változik, és megteremti a fő mű keresztény olvasatának lehetőségét: „NON EST VOLENTIS, NEQUE CURRENTIS, SED MISERENTIS DEI.” ( „Nem azé, akinek arra akaratja vagyon, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” ).
7. Az elbeszélés nehézségei: először Ervin az, aki az emigráció miatt eltávolodva az anyanyelvétől, a megfogalmazás nehézségeivel küzdve, egy mesterséges-tudatos beszédmódban szólal meg, majd Drugeth lesz az, aki előbb magyarságát megtagadva beszél németül, majd fellázadva tér vissza a magyar káromkodásokhoz.

A novella üzenete egyértelmű az értelmezés egyik síkján: az ember szabadságvágya elfojthatatlan, a lázadás szükséges; az erről való lemondás eltorzítja, megnyomorítja a személyiséget. Ez Drugeth Balázs síkja. Ervin élete a példázat arra, hogy az alapkérdés megkerülhető, de elfojtott tartalomként, mintegy a jobbik énként, a személyiség magjaként, megsemmisíthetetlen, létező entitás.
Nekem Drugeth Balázs alakja mögött felderengett Ottlik példaképének, Kosztolányi Dezsőnek az egyik regényalakja, az Aranysárkányból Novák Antal tanár úré is, de asszociációként, a pipogya tanár figurája, a Móra Ferenc novellából készített Hannibál tanár úr című Fábri film, és Koltai Róbert Ámbár tanár úrja is (hehe) kapcsolható.
(A novelláról Balassa Péter elemzése Miért tetszhetett Babitsnak A Drugeth-legenda címmel A bolgár kalauz című kötetben olvasható.)

A Hegy Lelke (Turul irodalmi antológia, 1939)
Ezen a szövegen tanítani lehetne, hogyan kell prózát, novellát írni, aztán a végét elrontja. „Semmi sincs sehogyan.” – hangzik az utolsó mondat, amely nem csak üres, de ami nagyobb baj, nincs ritmusa.

A kilenc kínai (Budapesti Hírlap melléklete, 1939)
Dalszínház (Színházi magazin, 1939)
Hét perc (Tükör, 1940)
La Concepción (Irodalmi almanach, 1941)
Egy úrifiú elegáns szerelmi novellái. A forma sem túl eredeti, a téma is rendre közhelyes, de azt meg kell adni, tud fogalmazni.

Hamisjátékosok (Nyugat, 1941)
Azt vártam, ez jó lesz. De nem. Közhelyes művésznovella.

Vegyészek (Vigilia, 1942)
A hang felismerhetően ottliki, de nincs benne elég meló.

Hűség (Ezüstkor, 1943)
A drótszemüveg (Magyar csillag, 1943)
Pangásos papilla (Magyar csillag, 1943)
A kegyelem (Magyarok, 1945)
Na, mondjuk, ezeket írhatta volna Rubin Szilárd.

Keléby (Új Idők, 1945)
Kérem szépen, ez egy jó novella.

Két mese (Új Idők, 1945)
Két mese.

Uszodai tolvaj (Új Idők, 1946)
Ha a vége nem lenne olyan hatásvadász, akkor jó lenne.

Szerelem (Új Idők, 1946)
Virrasztók ("Budapest" 1946)
A rakparton (Magyarok, 1946)
Fényűző élet (Új Idők, 1946)
A magyar irodalom derékhadához sorolható, igényesen megírt novellák.

Apagyi (Válasz, 1948)
Az Iskola a határon egy fejezete.

Minden megvan. (Vigilia, 1968)
Részleteiben remekmű. Sajnos, a végére kicsit közhelyes és erőltetett. Kilóg az írói lóláb, a mondanivaló.

Összességében Ottlik ezekkel a novelláival egy középszerű novellistát mutat, akinek időnként elsül a keze. A jobbak elérik a Hajnali háztetők színvonalát, amely egy igényes lektűr. Rubin Szilárd szellemi rokona, de az ő tragikus önsajnálata és kegyetlensége nélkül. Ha nem lenne ott a Hajónapló, a Próza és az Iskola. De hát ott vannak, tehát azokat köll olvasni!

* Istenem, milyen bátor is voltam pár évvel ezelőtt.

Szólj hozzá!

Címkék: klasszikus magyar novellák

Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács

2019.09.30. 19:42 vargarockzsolt

187655_3.jpgNéhány gondolat a regényről:
Mi a mű kapcsolata a valósághoz, a történelemhez? A címszereplő mintája valós, létező személy volt, azonban Ulickaja nem egy egyszerű életrajzi regényt akart írni, ezért főhőse nevét megváltoztatta és kitalált, szimbolikus személlyé változtatta. Napló, levél, előadás, feljegyzés, prospektus, távirat, magnófelvétel, életrajz, önéletrajz, hirdetmény, újságcikk, cédula, ügynöki jelentés, kritika, liturgia, jegyzőkönyv, pszichiátriai szakvélemény, kihallgatás, prédikáció, képaláírás – ennyi féle műfajt, dokumentum típust használ fel az író, hogy írását hitelessé, valószerűvé tegye. Ezzel – látszólag – napjaink történetírásának, a társadalomtörténeti megközelítésnek az eszköztárát alkalmazza. Mivel azonban forrásainak hitelessége nem ellenőrizhető, s mi több, maga a szerző vallja be, hogy a felhasznált információkat átalakította – a mű műfaja egyértelműen fikciós szépirodalmi alkotás, regény, amelyen számon lehet kérni a megformáltság követelményeit: a kompozíciót, a szereplők valószerűségét, vagy szimbolikusságát, a történetvezetés átláthatóságát, a cselekmény drámaiságát és érthetőségét, a nyelv szépségét és kifejezőerejét, a racionális és az emocionális megközelítések kiegyensúlyozottságát, a mű mondanivalójának eredetiségét, szuggesztivitását és erkölcsi erejét stb.
A könyvet eddig értékelők alapvetően a mű erkölcsi mondanivalóját emelték ki, a hit és a szeretet őszinte, elhivatott és tehetséges képviselőjét látva Daniel Steinben. Ez a megközelítés valóban felvetheti azt a kérdést, hogy a vallástalan olvasó milyen kapcsolódási pontokat találhat ehhez a regényhez? Lehetséges úgy látni ezt a történetet, hogy a különböző vallások és felekezetek szemellenzői által beszűkített látókörű, és ennek következtében torzult személyiségű karakterek, szereplők között egy idealizált kulcsfigura, egy erkölcsi és dramaturgiai kristályosodási pont, egy megváltó tisztaságú, és függetlenségű személyiség az, akiről szól ez a történet, és aki nem hisz a főszereplő képviselte vallásos hitben (nem a katolicizmus Daniel atya által képviselt változatára, hanem a vallásos hit egyedüli autentikusságára gondolok), annak nem marad más nézőpont, mint az ironikus megfigyelőé. Nos, volna egy javaslatom az ateisták és agnosztikusok számára is, hogy miért érdemes elolvasni ezt a könyvet.
Ez a javaslat természetesen nem más, mint hogy (ideiglenesen) tegyük zárójelbe Daniel Stein alakját, és figyeljünk inkább a regény többi szereplőjére, akiknek sorsa legalább annyira érdekes, mint a címszereplőé. A Holocaustot túlélő, zsidó származású emberek, az ő gyermekeik, valamint a nem zsidó, de a Holocaustot szemtanúként, vagy a tettesek gyermekeként feledni nem tudó – nem akaró figurák alkotják a regény szereplőinek egyik legfontosabb csoportját. Az egykori trauma feldolgozásának, illetve fel nem dolgozásának példaszerű eseteit ismerhetjük meg a könyvből. Ulickaja maga is kikeresztelkedett zsidó, ezért kellő fogékonysággal közeledik a problémához. Toleranciájának (liberalizmusának), és írói módszerének (posztmodern sokszínűség és narratíva kezelés) köszönhetően az ítélkezést el tudja kerülni, és a figurák a saját logikájukat követve (személyiségük és életsorsuk függvényében) hitelesen képviselik saját „igazságukat”, és ezzel valóban gazdagítják, további gondolkodásra ösztönzik az olvasót. (Itt mindenképpen meg kell említenem Závada Pál nevét, aki az Idegen testünk című regényében hasonló írói és politikai filozófiából kiindulva esztétikailag talán vitathatóbb, de mégis hasonló megoldásra talált rá – azt a magyar történelmi traumákra alkalmazva.)
A regény szereplőinek másik csoportja a különböző vallások képviselői. Bár magam ateista vagyok, de sok generációra visszamenően színmagyar református paraszti családból származom, ezért nem tagadhatom elfogultságaimat. A görög katolikusok túlfűtött misztikussága, a római katolikusok időnként bombasztikusnak látszó fenségessége, épp úgy távol áll tőlem, mint a zsidó vallásúak merev életviteli szabályrendszere. A reformátusok puritánságának és racionalitásának öröksége Daniel atya hitbéli gondolkozásának szimpatizánsává tesz, de ennek ellenére itt látom a regény leginkább támadható pontját. Szinte hallom a kifogást: a zsidók mindent jobban akarnak tudni, ők akarják megmondani a keresztényeknek, hogy milyen az igazi Jézust követő hit. Ulickaja itt valóban veszélyes terepre merészkedett, és bár szövetségesül az utóbbi évtizedek legkarizmatikusabb katolikus személyiségét, II. János Pált hívja, nem csodálkoznék, ha a hívő keresztények idegenkedve néznék a konkrét hitelveket. Látszik az is, hogy a szerző valamennyi vallás tekintetében igyekszik felmutatni pozitív szereplőt, pozitív példát is, de a könyv végkicsengése azt a képet mutatja, hogy a különböző vallások az emberiség széttartó, konfliktusokat erősítő vonásait erősítik. Mindenesetre a hit és az ember kapcsolatának vizsgálata mindenképpen erőssége a könyvnek.
A történet negatív, vagy pozitív kicsengése a szerző szerint is fontos kérdése a regénynek. Daniel Stein – teljesen természetes módon, életszerűen – egységes egészként értelmezi a saját életét, melynek legfontosabb eseményei: az áldozatok mentése a világháború idején, az egzisztencialista (sartre-i) választás az áldozatok közül – és ezzel a bűnbeesés, majd a megtérés, a katolizálás, és végül az izraeli egyházépítő tevékenység. Ugyanakkor a könyv szereplői csupán saját életük egy-egy rövid, bár többnyire katartikus konfliktusokkal terhelt szakaszában találkoznak vele, és bár múltjával, korábbi tetteivel tisztában vannak, Daniel atyát mégis annak alapján ítélik meg, hogy milyen szerepet játszik aktuális problémájuk megoldásában. Ez a nézőpont az, ami a posztmodern szerkesztési móddal tökéletes összhangban – szerintem a könyv legnagyobb erőssége. A mű azt sugallja, hogy függetlenül a végtől, az emberi életnek pozitív tartalma lehet, és ez nem más, mint a szabadsága, a függetlensége a körülményektől, lehetősége a belső erkölcsi értékrendjéből fakadó mindenkori aktuális pozitív cselekedetekre (és itt a győzelemnek és a vereségnek egészen nem hétköznapi jelentése van), melyeknek megvalósítására ideológiáktól és vallásoktól is függetlenül mindenkinek megvan a saját lehetősége.

Szólj hozzá!

Címkék: kortárs posztmodern orosz regény

Elesett ló

2019.09.30. 15:21 vargarockzsolt

AndreKertesz_Elesett_lo_hirkep.jpg_530x423

 

Szólj hozzá!

Címkék: André Kertész Aki szegény

Emlékek

2019.09.29. 21:45 vargarockzsolt

Volt: hajnali fürdés a Balatonban. Napfelkeltét akartam aranyhíddal, de az ég felhős volt, nem látszott, csak ahogy a víz, a túlpart dombjai és az égbolt sötétkék sávjai fokozatosan kivilágosodtak, és áttűntek a zöld és a szürke különböző árnyalataiba.
Erősen fújt a szél, de a levegő még nem hűlt le nagyon és hatalmas hullámokon úsztam a meleg vízen.
Nem voltunk sokan, az általam belátható kb. 500 méteres partszakaszon pontosan tizenkilencen. Egy órát úsztam, az alatt volt időm megszámolni: egy hattyú, tizenöt vadkacsa és három sirály. Mind közel jöttek, megnézték, mi az a világos gombóc, ami ott úszik a sötét hullámok közt? – a kopasz fejem. A hattyút elzavartam, azt mondják, csíp ez a nagy madár.
Később elkezdett esni az eső is, apró hideg cseppekkel, legjobb volt elmerülni; a homályos sűrű vízben behunyt szemmel lebegtem.


A népszerű író halála sokakat megrendített. Az újságok nekrológokat közöltek, a közszolgálati TV csatornák előkeresték a korábban felvett interjúkat, az irodalmi lapok az eddig kevés figyelemre méltatott köteteiről is lehozták a dicsérő kritikákat. A kiadója felvette a kapcsolatot az író özvegyével, és közölte, felgyorsítják a legújabb – immár posztumusz kötet megjelentetését.
Az ország mindhárom írószövetsége bejelentette, saját halottjának tekinti, és igényt tart a gyászszertartáson egy búcsúztatói szerepre, közvetlenül a minisztérium képviselőjének beszéde után. Hosszadalmas egyeztetések után tudtak csak megegyezni a beszédek sorrendjében – végül győzött a józan ész: a jobboldali írószövetség képviselője elfogadta, utoljára marad, viszont kicsikart egy ígéretet, hogy a legközelebbi temetéskor ők lesznek az elsők.
A népszerű író temetése méltó módon lezajlott. A főváros központi temetőjében, a díszsírhely körül több ezer ember tolongott, és a jeles eseményről még a kereskedelmi televíziók is tudósítottak.
Ezen történésekkel párhuzamosan az egyik internetes portálon emlékolvasást szerveztek az író tiszteletére. Ez csupán annyiból állt, hogy elolvasták az író könyveit, aztán egy kocsmában összegyűltek és felolvastak néhány kedvenc idézetet a műveiből, és koccintottak az egészségére. Észre sem vették a szomszédos asztalnál ülő és figyelő két különös figurát: az egyikük alacsony volt, köpcös és feltűnően hasonlított Örkény Istvánra, a másikat csak egy pillanatra láttam, mert elég hamar elmentek.


Szombaton, úgy hat óra tájban, Verőcén a Forrás kávézó és könyvesboltban, a teraszon, egy függőágyban lapozgatta egy magas, hosszú szőke hajú, sárga pólós, farmeres és mezílábas srác. Teljesen normálisnak tűnt, nem tudom, mit keresett ebben a könyvben. Én kávéztam, miután már túl voltam a Dunakanyar legjobb cukrászdájában vásárolt kandírozott füge, tejszines meggy, csokis keksz fagylaltvariáción. Ittam a kávémat és bámultam a Dunát – jó kis délután volt. (Este szalonnát sütöttünk, régi blues lemezeket hallgattunk, és arról beszélgettünk, hogy hülyeség a háború.)
Kapcsolódó könyvek: Klaus-Ulrich Keubke: 1000 katonai egyenruha

Nevetséges lenne – gondolta Jonathan Trotz –, ha az élet nem volna szép.
Kapcsolódó könyvek: Erich Kästner: A repülő osztály

Mindennapi életünkben gyakran ragaszkodunk korábbi meggyőződésünkhöz, kiválogatjuk a bennünket megerősítő tényeket, és elutasítjuk a cáfolatokat. Mások megítélésében gyakran hagyatkozunk általánosításokra és sztereotípiákra. Azok az emberek például, akik a kísérletekben a „félénk, visszahúzódó, de segítőkész” minősítést kapták, a kísérleti személyek szerint inkább lehettek könyvtárosok és szociológusok, mint levéltárosok.
Kapcsolódó könyvek: Bereczkei Tamás: Evolúciós pszichológia

Francis Bacon a magányosságról:
Aki örömét leli a magányosságban, az vagy vadon élő állat, vagy isten.
Kapcsolódó könyvek: Francis Bacon: Esszék

Kérdező: – Még egy elméleti jellegű kérdés: véleménye szerint mennyire kötelezi – illetve kötelezi-e egyáltalán – az írót a saját anyaga, valamint az olvasóközönség, amelynek ír?
Truman Capote: – Azt hiszem, az egyetlen, akivel szemben az írónak kötelezettsége van: önmaga. Ha az, amit írok, nem elégít ki bennem valamit, ha nem érzem őszintén, hogy a képességem szerinti legjobbat alkottam, nyomorultul érzem magam. És egyszerűen nem jelentetem meg. A művésznek csak önmagával szemben van kötelezettsége. Különben semmi értelme a munkájának. Semmi. Ezért olyan szörnyen unalmas dolog filmforgatókönyvet írni.

bartok.jpg


Ez volt az első Bartók darab – 1974-ben, még gimnazista voltam –, amit hallottam. Azonnal beleszerettem. Egyszerűen fogalmam sem volt, hogy másoknak ez disszonáns, érthetetlen, macskazene. Mit nem lehet ezen érteni?

Az első felvételen Kelemen Barnabás úgy játssza, hogy az már rockandroll. A zongoránál meg Kocsis, akinél jobban Bartókot senki nem ismerheti.


A második felvétel sokkal jobban tetszik. Szigeti játékában annyi fájdalom és esendőség van, hogy megszorítja az ember szívét. Van, amikor a perfektnél tökéletesebb a „hibás”. Bartók zongoristaként itt egy kicsit visszafogott, mondhatnám, szemérmesebb Kocsisnál, de ez nem baj. Én ilyennek szeretem Bartókot: ha kell, szárazon, csontszikáran kalapálja a billentyűket, mint például az Allegro Barbaroban, itt meg csendesen meghúzódik a hegedűs mögött. Hiszen az a dolga.

Az első rapszódiát Bartók 1928-ban írta, és Szigeti Józsefnek ajánlotta. A fenti kép későbbről való, talán éppen az 1940-es washingtoni koncert idejéből.


A természet normája a közöny. Mondja például Geoffry Miller, és kijelentésével Antoine Roquentin vagy Kurtz ezredes talán egyet is értene.
Tegyük fel azonban (tegyük fel, esetleg kockára az életünket), hogy egy napsütéses áprilisi délutánon a körúti presszó teraszán ott ül a levéltári segédfogalmazó, és hallgatja, amint barátja, aki nemrég tért haza Ausztráliából (útközben tett egy kis kitérőt Vietnamba és Kambodzsába is, Angkort unta, viszont a szeretője várta repülőtéren), két órán keresztül az ezoterikus multiuniverzumról szónokol.
Tegyük fel továbbá, hogy nem sokkal a szónoklat befejeztét követően csatlakozik a társasághoz a Hungarofest Nonprofit Kft igazgatója, és az este a Hunnia Art Presszóban folytatódik, ahol az illusztris társaság a Vodkus fiúk előadásában Cseh Tamás dalait hallgatva kulturáltan szórakozik/mulat/iszik mint a gödény/nosztalgiázik (a nem kívánt törlendő).
Ez volna a közöny? Rövid bizonytalankodás után a válaszom határozott nem.
Következik-e mindebből, hogy a levéltári segédfogalmazó – és társasága – normasértő?
Esetleg az emberi kultúra ezen megnyilvánulásaira a természet normái nem vonatkoztathatók?
A farkam tudja! – felehetnék a kérdésre parlagiasan, de ezzel egy hangyafaroknyit sem közelednék a megoldáshoz, ami viszont nem is baj, mert most éppen semmi kedvem megoldásokat keresni, elegendőnek tartom a probléma konstatálását, majd ezt követően felkonferálom a következő érzelmes melódiát:







Szólj hozzá!

Címkék: emlékek