Az eleje tetszett, aztán ez az érzés egyre csak fokozódott. Úgy indult, mint egy Rejtő stílusában megírt skandináv krimi paródia, befigyelt még Stephen Leacock - fordította Karinthy Frigyes -, aztán elhatalmasodott rajta egy szemiotikai őrület, miközben a posztmodern is megkapta a magáét. A második…