Önvallomás és beavatás.
Egyszerre:
– valóságos utazás a 20. század végi Kínában, a Jangce folyó mentén;
– szellemi utazás a sok ezer éves múltban, a mitikus történelemben;
– és lelki utazás, azaz egy hitetlen útkeresése és megvilágosodása.
A nyugati olvasó számára is befogadható kínai, posztmodern regény, melynek szerzője méltán érdemelte ki a Nobel-díjat.
600 oldal, 81 fejezet, egy én és egy te – aki az én árnyéka – történetei, a Lélek-hegy megközelítése.
Krasznahorkai Lászlónak azt tanácsolta a buddhista tanítója, hogy hagyja abba az írást, amit ő nem tudott megfogadni, megtenni, azaz nem tenni, hogy elérje a célját – talán a megvilágosodott lélek nyugalmát. Ír azóta is, jobbnál jobb könyveket, a nyilvános szereplései alkalmával szinte kicsattan az energiától, szellemes, sziporkázik, ugyanakkor írásai mélységes pesszimizmusról árulkodnak. Nem tudom, hogy megtalálta-e a boldogságát, a lelki nyugalmát. Talán nem, de az írás kárpótolhatja ezért. Nem a siker, bár én úgy látom, hogy arra is nagyon vágyik. (Egy Nobel-díjat ő is simán megérdemelne.) Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az ég alatt című regényei a Lélek-hegy közeli rokonai.
Gao Xingjian is az írás útját választotta, hogy meggyógyítsa magát – testét és lelkét –, talán mert megfertőzte őt a Nyugat, talán mert Keleten sem csak egy út van.
Az út nem téved, az utazó téved- hangzik el „egy tiszteletreméltó öreg” szájából a bölcsesség, amely akár Coelho valamelyik könyvéből is származhatna, de itt van fedezete, nem csupán egy jól hangzó, de üres közhely. Ez a fedezet a kínai kultúra. Akit ez érdekel, és akinek van türelme a mozaikszerű történetekből összerakott hosszú, nyugodt, elmélyült gondolatsorig eljutni, annak ez nagyszerű olvasmány lesz.
Azoknak akiknek tetszett a Lélek-hegy, még egy szerzőt és könyvet ajánlok. Természetesen Hamvas Bélától a Karnevált. Ez a gigantikus, túlírt, egyenetlen, és néhol befogadhatatlanul regényszerűtlen regény, szellemi monstrum, a keleti és nyugati civilizáció találkozásának alapműve lehetne, ha többen ismernék.
Befejezésül azért visszatérek Gao Xiangjian könyvéhez. Jó volt olvasni. Nyugalmat adott, és lehetőséget a csendes meditációhoz.
karcok:
Van ott egy híd? Nincsen? A patakot kell követni? Vagy a főút tovább visz? A főúton eltávolodik onnan? Kicsit kanyarogni kell, aztán ösztönösen tudni fogom? És amint ösztönösen tudom, már ott is vagyok? Az a fontos, hogy őszinte legyek? Őszintének kell lenni és akkor minden rendben lesz? Az pedig csak a sorstól függ, szerencsés embereknek keresgélniük sem kell? Ez azt jelenti, hogy vascipőt viselünk, amit, ha nem találunk sehol sem, nem is érdemes keresnünk! Azt mondod, hogy a Lélek-bérc csak egy kőszikla? Ha az azért nem, akkor mégis micsoda? Azért nem szívesen beszélsz róla, mert nem szeretnél beszélni róla beszélni, vagy mert nem is tudsz? Csak tőled függ, olyan lesz amilyennek látni akarod, ha szép nőt akarsz, akkor szép nő, de ha gonoszság lakozik a szívedben csak démont találsz.