vargarockzsolt

"Ebben az esetben talán mégiscsak az az igazság, amit megírtak az újságok, és mindenki tud: nővérsérüléseket legegyszerűbben macskatüdővel és egy kis darab szigszalaggal lehet elkerülni. Talán nem. Nehéz lesz ellenőrizni, mert a „nővérsérülések elkerülése” nem szerepel egyetlenegy orvosi kézikönyvben sem, és hiába keresnénk egészségügyi lexikonokban, nem akadnánk a nyomára. Meg sem említik. Talán azért, mert nem része az orvoslásnak. Bizonyos értelemben inkább az orvoslás része a nővérsérülések elkerülésének. Ez az egyik magyarázata annak, hogy eddig nem sok szót vesztegettek rá."

Mielőtt a második magyarázatra rátérnénk, illetve hagynám, hogy Petrik Iván Nővérsérülések - Elkerülésére szolgáló oktatólakosztály című novelláskötetének Nővérsérülések elkerülése című novellájában rátérjen, néhány szó a képről.

(Zárójelben: Petrik Iván Nővérsérülések - Elkerülésére szolgáló oktatólakosztály című novelláskötetében található egy Nővérsérülések, egy Nővérsérülések elkerülése, és egy Nővérsérülések elkerülésére szolgáló oktatólakosztály című novella is, és ez utóbbiban szerepel két csinos - egy szőke és egy fekete - pincérlány, az egyiket úgy hívják, hogy Karmolás a Zöld Lufin Belülről, a másikat meg úgy, hogy Aranyborítású Elfogó Vadászgép és Villámcsapás.)

A képen nem Petrik Iván látható, aki nem egy zöld Buickkel érkezett, hanem Syd Barrett. Bár Petrik Iván a Nővérsérülések - Elkerülésére szolgáló oktatólakosztály című novelláskötetében Bob Dylant idézi meg, nekem a Pink Floyd alapító gitáros-énekesének és dalszerzőjének a dallamai jártak az eszemben, leginkább az első két kislemez dalai, az Arnold Layne, és a See Emily Play, meg az első nagylemezükről, a The Piper at the Gates of Dawn-ról a Flaming. Ezek olyan bugyuta kis dalok, de van valami stikkjük, amitől felejthetetlenné lesznek. Felejthetetlenül visszataszítók vagy felejthetetlenül szerethetők, ízlés dolga, én imádom őket. Még akkor is, ha például az Arnold Layne címszereplője egy transzvesztita, aki női fehérneműket lopdos, ezért a fiatalkorúak számára ez a dal a jelenlegi magyar törvények szerint nem jeleníthető meg.
(Viszont - viszont? - a progresszív és pszichedelikus rocktól, valamint a nemi szerepektől eltávolodva, és belépve az irodalom terébe,  Petrik Iván novelláit olvasva Szvoren Edina és Richard Brautigan neve jutott még az eszembe. De hát mindenki arra gondol, amire csak akar.)

Visszatérve a második magyarázatra: A másik magyarázatért el kell szaladni a sarokig, majd tovább, a fáradt lejtő fölé csavarozott vaskorlát két párhuzamos rúdja között le az aprócska, galambvécényi térre, az áporodott kéményzugnyi borozó vállán nyugvó, s ajtaját mindannyiszor kiesett zöld foghelynek magyarázó, szüntelenül magyarázó, mindent mindennel megmagyarázó lottózóba. Mindegy még, hogy egészen pontosan miért, csak arra kell vigyázni, nehogy közben feltaláljuk a nővérsérülések elkerülését. Ha ez kész, képzeljünk magunk elé egy kétszersültes dobozt, egy cipőpertlit, két fakutyát jégen és egy tudóst. Elsőre természetesen csupán a veszélytelen fajtából. Legyen kétszer megsütve a kétszersült, legyen meg a cipőpertli mindkét vége, legyen mínusz 15 fok, és ne legyen még akadémikus a tudós. Engednünk is kell bizonyos dolgokban. Tehát a kétszersült lehet száraz, a fakutyák képzeletbeliek egy versben, ahová csupán a rím miatt kerültek, a cipőpertli ne legyen megkötve, a tudós pedig legyen állástalan. Így már felvázolhatóak az első izgalmas problémák, amelyek mögött nagyobb távlatok húzódnak meg (alkonyi szavanna a ház fala mögött...

Hová fog ez kilyukadni? - kérdezhetné a gyanútlan olvasó, és hát joggal - ez a kötet csupa meglepetés. 
/Annyi lehetetlen lehetőség adódik lépten-nyomon, csak kapkodja az ember a fejét, és sajnos legtöbbször azt választjuk, ami egyébként is elkerülhetetlen./



A könyv borítóját, a borító kiválasztásának koncepcióját én nem nagyon értem, és nem is tartom szerencsésnek, én inkább Syd Barrettet tettem volna a borítóra, ahogy kiszáll egy zöld Buickból.

Ha valaki azt mondaná, hogy Petrik Iván novellái posztmodern játszadozások, akkor azt aláírnám, miért nem mondja valaki?

A tizenkét legjelentéktelenebb tény

„… és minden áldott reggel megszólalt a
telefon. Kikeltem az ágyból. A telefont
nem kellett felvenni. Az évekre előre el
volt intézve.” R. Brautigan

Már arra is gondolt, hogy jegyszedő lesz a moziban, aztán elhatározta, hogy megmássza a legközelebbi 8000 méter feletti hegycsúcsot, aztán azt, hogy a legközelebbi 4000 méter felettit, aztán rövid ideig egy összkomfortos bérlakás két és fél szobájában létrejött köztársaság élén állt, de nem sokkal később hívogatni kezdték telefonon, és körülötte minden tárgynak és élőlénynek a súlya a kétszeresére nőtt, így kedvetlen magándiktatúra lett a köztársaságából, mellesleg különös szokásokat vett fel (például gyűjteni kezdte a keddi napilapokat), de ezek csak átmeneti kitérők voltak, mert végül felismerte, hogy nincs más dolga, mint felidézni a tizenkét legjelentéktelenebb tényt az univerzum életéből...

És aztán felsorol hatot vagy hetet, és lehet nevetni meg sírni, nem, sírni azt nem, csak szorongani, meg figyelni,  hogy mi is lesz ebből, de ezt már mondtam, legyen elég annyi, hogy aki szereti Petrik Iván szövegeit, az nem fog csalódni. 

Befejezésül legyen itt néhány Pink Floyd szám, Syd dalokkal: