Jó gazdag lenni. Itt vannak ezek a Wittgensteinék is. „Hát, ne tudd meg!”* Ezek talán a leggazdagabb família voltak Ausztriában, a 20. század első felében. Volt az apa, a Karl, aki elég domináns személyiség volt, ő gyűjtötte a vagyont. Aztán volt neki nyolc gyereke, akik közül három öngyilkos lett. Apuka kissé megviselte a családot. De a pénze azért jó volt. Ha nincs a pénz, akkor talán mindet megölték volna a nácik. Mert 1939-ben kiderült, hogy a nagyszülők közül hárman is zsidók voltak. De előtte azért nem volt gond, úri iskolák, fényűző élet, pompa, ragyogás. És adtak a kultúrára is. A szalonjukba híres zeneszerzők jártak házimuzsikálni. Az egyik gyerekből zongorista is lett. De az meg pechjére elvesztette a jobb karját az első világháborúban. Mit lehet ilyenkor csinálni? Na, ha gazdag az ember, akkor küld egy csomó pénzt híres zeneszerzőknek, például Ravelnek, Prokofjevnek, hogy komponáljanak neki balkézre zenedarabokat. És működött a dolog! Komponáltak! A fickó pedig, a Paul Wittgenstein ezzel turnézta végig a világot. Óriási sikere volt. Jól is játszott, meg kisugárzása is volt. A nők oda voltak érte. Gazdag is volt, jóképű is, meg lehetett sajnálni is. Szóval, megoldotta az életét.
A másik híres Wittgenstein fiú, a Ludwig, meg filozófus lett és szent. Illetve szent nem teljesen, mert azért volt néhány húzása, amit a szentek nem engedhetnének meg maguknak, de azért, na!
Például, hogy csak egyet mondjak, lemondott a vagyonáról. De nem a szegényeknek adta, mert tudta, hogy a pénz megrontja az embereket, hanem a testvéreinek. Szóval nem csak szent volt, hanem családszerető is.
A Ludwig Wittgenstein filozófiájáról sajnos nem sokat lehet megtudni a könyvből, de azért az kiderül, hogy senki sem értette. Még ő, saját maga sem. Egyszer egy tanítványának próbálta elmagyarázni a logikai tracktátusát, több napig rágódtak rajta, de aztán feladták. Mert nehéz volt. Van ilyen. Ez a korai korszaka volt, később aztán revideálta a nézeteit, állítólag az már sokkal érthetőbb, nem tudom, én odáig még nem jutottam el. Most gondolkozom rajta, hogy megpróbálkozom a Filozófiai vizsgálódások című könyvével. Ha megértek belőle valamit, akkor, ígérem, arról is beszámolok.
Összefoglalva, jó könyv ez. Az, mondjuk, egy kicsit uncsi volt, amikor húsz oldalon keresztül a nácikkal alkudoztak, hogy mennyiért vásárolhatnák meg maguknak, hogy ne teljesen, csak félig tekintsék zsidóknak őket. (Miközben simán hülyék voltak, mert a vagyonnal egyszerűen le is lécelhettek volna, de nem, mert ők hazafiak. Miközben már nem is volt Ausztria, mert Hitler felfalta őket.) A történelmi korrajz, a K.u.K. monarchia, az első világháború, meg aztán minden, ami jött az Anschlussig, nagyon érdekes volt. Ja, és a végén mind meghaltak.
De szeretnék gazdag lenni.
*Hofi Géza, eredeti nevén Hoffmann Géza, (Budapest, 1936. július 2. – Budapest, 2002. április 10.) színművész és humorista. Nagyapja, Hoffmann János negyven évig volt bíró Rácalmáson, ahol édesapja is született. Kritikai képességét apjától (Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője), zeneszeretetét anyjától (Szabó Magdolna, a Budapesti Konzervgyár Sterillé üzemében művezető) származtatta.
Néhány érdekes link:
Egy boldog élet – Nyíri Kristóf Wittgenstein életéről és filozófiájáról
Almási Miklós: A félkezű és a pofozkodós
Amikor Popper és Wittgenstein találkozott
Wittgenstein nem érti Shakespeare-t