Először két karc:
Egyik oldalon a modern tudomány, szinte teljes fogalmi apparátusával, a másik oldalon nem más, mint a Kimondhatatlan.
[…]
Ismerjük persze Menzel filmjéből, amint az utcai bámészkodó a kötéltáncosra kiált, valahogy így: „Mit csinál? Le fog esni!” – és rázza hozzá a tartóoszlopot.
Érdi Péter: Teremtett valóság
Typotex Kiadó, 2000
219. oldal
[Az idézet Kampis György doktori értekezésének Érdi Péter által írt opponensi véleményéből való. Az idézet eredeti szövegösszefüggéseitől függetlenül feltehető a kérdés: Ki táncol a kötélen, és ki rázza a tartóoszlopot? Melyik a modern, racionalitásra törekvő tudomány, és melyik a Kimondhatatlan álarca mögé bújó posztmodern tudományfilozófia?]
A képen Maigret felügyelő
"Karl Poppernek (1972) van egy híres cikke, amelynek az a címe, hogy Órák és felhők. Popper azt mondja, hogy tulajdonképpen a természet modellálásában kétféle szemlélet él bennünk.
Az egyik az órásmester szemlélete, a 17-18. század szemlélete, amely a természetet úgy tekinti, mint egy mindentudó órásmester által létrehozott óramű gépezetet, ahol a viszonyok determinisztikusak.
Mit értünk azon, hogy determinisztikusak? Ha egy fogaskerék jól illeszkedik egy másikkal, ekkor ennek az elmozdulása egyértelműen meghatározza a másik elmozdulását. És a szerkezet tervrajzának megértésével vagy átlátásával az egészet megértettük…
A természetről való gondolkodásnak van azonban egy másik módja is, ezt nevezi ő „felhő” metaforának. Milyen is egy felhő? Ha légballonnal vagy ha repülőgéppel haladunk, és belemegyünk egy felhőbe, az első furcsa dolog, amit látunk, hogy nincs éles határa. Nem olyan ez, mint mikor beugrunk a vízbe, s vagy kint vagyunk a szárazon, vagy bent vagyunk a vízben. A felhő határai bizonytalanok. A felhőt, mint egységet tulajdonképpen vízmolekulák állandó dinamikus kölcsönhatása tartja fenn. Egy felhő mozgásának, eltűnésének, az eső keletkezésének megértése nem ugyanazt a gondolkodásmódot igényli, mint ahogy egy fogaskerék elfordul, és a másikat elfordítja.
A természetről gondolkodva tehát, mondja Popper, világosan látnunk kell, hogy többnyire hajlunk arra, hogy mindent az órák analógiájára értelmezzünk. Pedig a valóságos viszonyok többnyire inkább a felhőre emlékeztetnek."
Pléh Csaba
Érdi Péter: Teremtett valóság
Typotex Kiadó, 2000
147-148. oldal
Erről a kedvenc Maigret felügyelős idézetem jut az eszembe:
Ritkán beszélt a mesterségéről, s még ritkábban mondott véleményt az emberekről és intézményeikről. Az eszmékkel szemben bizalmatlan volt, túlságosan határozottak voltak ahhoz, semhogy ráillettek volna a valóságra, amelyről tapasztalatból tudta, hogy mennyire szétfolyó.
26. oldal
Georges Simenon: Maigret és a lusta betörő
Hogy a természet vizsgálatánál mi a célszerűbb? Diszkrét tárgyakat és eseményeket vagy pedig inkább folyamatokat vizsgálni, azt szerintem az aktuális helyzet dönti el. Mivel E = mc², a tárgyak (m, azaz tömeg), és folyamatok (energia), egymással ekvivalens jelenségek, egymásba is alakíthatók. Mondhatjuk azt is, hogy a tárgy lelassult, megkötött, megfagyott energia, folyamat. Például az elektron vizsgálható egyszerre így is és úgy is, hiszen a vizsgálat módszerétől függően hullám (azaz energia, folyamat) vagy részecske természetű. Egy Földet megközelítő üstököst viszont már biztosan célszerűbb tárgyként, és nem felhőként kezelni.
Gondolkodni valamiről, persze, más, mint vizsgálni! Érdi Péter könyvében, Pléh Csabát idézve, Karl Popper példáját felhasználva (ilyen a posztmodern!), a természetről való gondolkodásról, tehát szemléletről van szó. Én pedig vizsgálatról írtam, amely már a szemléletből következő, módszer szerinti megközelítés.
És akkor most az értékelés:
Mint az köztudomású*, a posztmodern a modern egyik bájos és termékeny zsákutcája. A posztmodern (tudományfilozófia) abból a naív feltételezésből indult ki, hogy a racionalitás korlátai megkerülhetők, és valamiféle holisztikus és/vagy hermeneutikai módszerrel a valóság tudományos (ellenőrizhető – bizonyítható vagy cáfolható) vizsgálatok nélkül is lényegi módon leírható.
Néhány meghatározás a posztmodernre (a könyvben szereplő idézetek):
– a világ összeegyeztethetetlen, egymásra lefordíthatatlan és megerősíthetetlen nyelvjátékok, világképek, érték- s hiedelemrendszerek, életmódok, sőt kultúrák sokaságából áll, a szónak jelentése nincs, csak használata van, az az igazság, amit az emberek igaznak tartanak,manapság nincsen világnézet, vízióink vannak, ami gondolható, az lehetséges is
– szakítani az elit- és tömegkultúra megkülönböztetésével, szórakoztatás, nyelvi modellek pluralizmusa egy művön belül, különböző nyelvjátékok, idézetek, közelítés a szóbeli narrációhoz, komolytalanság, improvizáció, fragmentáltság, frivolitás, játékosság, verbális kollázsok, ironikus tradicionalizmus, mítoszteremtés ironikusan és játékosan, önreflexió.
Gondolnánk, mindez inkább egy művész hitvallásába illeszkedik (és ott nagyon is helyénvaló lehet), viszont egy természettudós, aki mér, számol, eredmények alapján modelleket igazol vagy cáfol, az ilyen diffúz filozófiáktól távol tartja magát. De nem.
Érdi Péter, aki „kémikus diplomával és öntudattal egy fizikai kutatóintézetben matematikai és számítástechnikai eszközöket felhasználva biológiai kutatási témákon dolgozik”, könyvében többször is megismétli hitvallását:
"Mit tehet a természet(?) tudomány, ha lemond a felvilágosodás mindent átfogó racionalitás-fogalmáról, a newtoni paradigma univerzális voltáról, a tárgyilagos külső megfigyelő pozíciójáról, az egyetlen valóság kutatásáról?
Néhány éve kézenfekvőnek látszott a posztmodern attitűdöt átvenni. Úgy láttuk, a posztmodernek igaza van, a racionalitásnak nem az irracionalitás az ellentéte, beismerhetjük, hogy a racionalitás történeti kategória, továbbá a természet(?) tudomány megtanulhatná a hermeneutikától az önreflexió képességének az elsajátítását, és a benne vagyunk hangsúlyozását."
Ennek szellemében alakult meg az 1990-es évek elején az ELMOHA (ELmélet, MOdell, HAgyomány) Kör, olyan tagokkal, mint többek között Érdi Péter, Balassa Péter, Hraskó Péter, Malina János, Kampis György. A természet- és társadalomtudományok jeles képviselői az interdiszciplinitás jegyében tartották egymásnak előadásokat saját szakmájuk területéről, és valamiféle kiutat kerestek a „modernitás válságából”. A kísérlet elhalt, a kör megszűnt, talán Balassa Péter korai halála miatt.
Érdi Péter könyve olyan – a kémia, a fizika, a biológia, a számítástechnika és a tudományfilozófia témakörében tartozó – esszéket tartalmaz (és ezek mellett az ELMOHA kör dokumentumait is), amelyek a posztmodern tanulságait kívánják érvényesíteni az adott tudományterületen. Az írások érdekesek és rendkívül tartalmasak, viszont nagyon sok ismétlés van bennük, ami kicsit bosszantó.
A könyv utolsó fejezetének címe: A racionalitás védelmében. (Én az egész értékelésemet a racionalitás védelmében írtam.)
Befejezésül még a címről: a Teremtett valóság nem kapcsolódik a kreacionizmushoz vagy valamiféle Isten általi teremtéshez. Az ember agyának, személyiségének kognitív fejlődéséről szólva beszél Érdi arról hogy a mentális fejlődés nem csak reprezentálja a valóságot, hanem a teremtésében is részt vesz – azaz az agy olyan hermeneutikai készülék, amely nem csak érzékeli, hanem konstruálja is a valóságot [a maga számára – teszem én hozzá].
* Az értékelésíró csúsztatása.
További karcokat lásd még itt.
