A könyv mottói:
„A tűz kihunyt – meghalt egy ember.”
Vang Csung
„A mandarin akkor erős, ha a közösség gyenge. A közösség akkor erős, ha a mandarin gyenge…”
Hamvas Béla
"Alig néhány hónap telt el a véres polgárháború óta, amely csaknem katasztrófába sodorta a Mennyei Birodalmat. Vang Csien, a császári hadsereg legfiatalabb tábornoka nyugdíjaztatását kéri az Udvartól, mert már nem hiszi, hogy felépülhet a tengcsui csatában szerzett súlyos fejsebéből. Állapota romlik, víziók gyötrik, nem tud szabadulni valamikori szellemi példaképe, Hui An herceg emlékétől. Apja a család vidéki birtokára viteti, ahol megoperálják, végül szerencsésen felépül. Lassacskán egy új, oldódásra, felelőtlenségre vágyódó figura bújik elő a Vang Csiennek nevezett hivatalnoki drillben nevelkedett, birodalmi emberbőrből. Vang szabadjára engedi természetét, dorbézol, majd elindul egy olyan vadászatra, amely inkább a saját maga előli meneküléshez hasonlít." – idézem a fülszöveg egy pontos részletét, a folytatását már nem, mert a történet további részéről én mást gondolok.
Ennyiből is látszik, hogy beavatástörténetről van szó, különböző stációkkal. És egy váratlan, de valójában érthető befejezéssel.
Ez a nagyszerű kisregény gyönyörű nyelven íródott. Ahogy olvassa az ember, szinte érzi az ősi kínai kultúra lélegzését, a konfuciánus és a taoista tanok-filozófiák mindennapi létet is átszövő jelenlétét. Nem tárgya, hanem alanya az ember és a transzcendens világ* viszonya, nem didaktikus, nem magyaráz, nem ábrázol, nem megjelenít, hanem – a könyv lapjain és a fogékony olvasóban – létezik.
Vannak benne elvont filozófiai futamok, és a könyv csúcspontja egy szellemi párviadal**, de a keleti bölcsesség hagyományai szerint a tanítás a történetből olvasható ki.
Erről a szerző ezt írja:
„Hiszem, hogy a legtökéletesebb geometriai alakzat a gömb, s hogy az írásnak csupán egyetlen törvénye létezik: a történet gömbszerűen építkező igazsága. A történet a központi csillagmag, amely életre hívja, táplálja a nyelvet, határt szab a formának, dönt a szerkezetről. Visszafelé ez nem érvényes. Én ugyanis sült realista vagyok, pontosabban sült naturalista, mert az írói képzelet és tapasztalat közé egyenlőségjelet teszek. Igaz, a világban sehol sincs egyenlőség. Ezért a képzelet számomra is 'egyenlőbb' valamivel a tapasztalatnál.”
Ez a radikálisan anti-posztmodern álláspont teljesen hiteles, ugyanakkor az egyetlen igazságemlítése talán előre is vetíti a szerző későbbi eszmei vonzódásait, például hun-magyar rokonság hirdetését és a nyugati modern civilizáció teljes elutasítását. Ebben a könyvben ilyenekről még nincs szó, ez csak nagyszerű szépirodalom, amit a keleti kultúrák szerelmeseinek jó szívvel ajánlok.
* Akármit jelentsen is ez – szerintem gondolat, és ennyiben valóság
** Egy másik Horváth, Horváth László Imre Lett este és lett reggel című regénye a negatív példa, hogyan kell ezt rosszul csinálni, hogyan kell didaktikus filozofikus regényt írni, szellemi párbajjal a csúcsponton, és persze Thomas Mann Varázshegye lehet a pozitív példa.
