vargarockzsolt

Olvastam, hogy a tudományos fantasztikus irodalom szerepét átvette a fantasy. Azt is mondják, hogy a klasszikusok: Bradbury, Asimov, Herbert és Lem témái már elavultak.
Ha én sci-fit írnék, akkor az biztosan a virtuális világról, a rejtett dimenziókról, a sötét anyagról és energiáról szólna, mert ezek napjaink legérdekesebb tudományos problémái.
Ehhez képest a Hyperionnak, amely 1989-ben jelent meg először, a központi témája a vallás. Lehet ez jó?
Természetesen igen, hiszen egy könyv minőségét nem a témája, hanem a szerző kvalitásai határozzák meg. Dan Simmons nagyszerű író, aki izgalmas, élvezetes, elgondolkoztató, és szépirodalmi igényességgel megalkotott művet hozott létre. A hátlap megfogalmazása szerint A Canterbury mesék szerkezetére épülő regény egyszerre nagyszabású űropera és irodalmi kaland, gondos karaktertanulmány és társadalomkritika, zsánereken átívelő kutatás a világegyetem titkai után.
A cselekmény a távoli jövőben játszódik, amikor az emberiség már galaxisok sokaságát népesítette be. Hét zarándok: egy katolikus pap, egy katona, egy zsidó származású tudós, egy nyomozó, egy templomos kapitány és egy diplomata indul fontos, és egyben halálos küldetésre, amelyből élve csak egyikük térhet vissza. A cél a lakott világ peremén található Hyperion bolygó, ahol a tér-idő törvényeit felrúgó időkripták, és a titokzatos, istenként tisztelt gyilkológép, a Shrike található. Az út folyamán elmesélik egymásnak addigi életüket, amelyek valamilyen módon mind a rejtélyes bolygóhoz kapcsolódnak.
A hét zarándok hat története egyenként akár önálló kisregényként is olvasható volna. Van közöttük pergő cselekményű akcióregény, misztikus mese, kultúrhistóriai kalandozás, ökológiai szemléletű társadalomkritikai tantörténet, és vallási parabola. Az elbeszélők valamennyien a sajátos karakterüknek megfelelő stílusban mesélik el történetüket, melyek aztán olyan különös összképet adnak, amelyben a szubjektív igazságok nem állnak össze objektív, és végső magyarázattá. Simmons Hyperion mitológiája további három kötettel folytatódik, a megoldások talán abban találhatók.
A könyv nyelvezete élvezetes, a fordító (Huszár András) jó munkát végzett, a kiadással kapcsolatban csupán egy kritika vethető fel: hiányzik egy tartalomjegyzék. A regény befejezését követően szívesen újraolvastam volna egyik-másik történetet, de azok megtalálása a több mint 500 oldalas könyvben elég nehéz feladat.
Sci-fi kedvelőknek alapmű.

Dan Simmons a Hyperionnal bebizonyította számomra, hogy a fantasztikus regények műfaja a legigényesebb szépirodalmi művek megalkotásához is keretet adhat. Az a könyv, ahogy a négy évvel ezelőtti olvasásélményemet most felidézem, egy igazi szépirodalmi, világirodalmi remekmű, amit például nyugodtan fel lehetne venni a gimnáziumi kötelező olvasmányok listájára, de akár egyetemen is lehetne foglalkozni vele akár egy féléven keresztül is, olyan gazdag és igényes mind mondanivalójában, mind a stílusában.
Akkor miért vártam négy évet a folytatása elolvasásával? Talán azért, mert ha sci-fit választok, akkor könnyed szórakozásra vágyom, kikapcsolódásra, izgalmas kalandokra, a fantázia szárnyalására, és nem annyira komoly-komor filozófiai mondanivalóra. Ha valami kimondatlan, csupán a tudatom szélén érzékelt kifogásom volt a Hyperionnal szemben, akkor az ez volt: egy remekművet komolyan kell venni, egy 600 oldalas komoly könyv elkezdéséhez nekem bátorság kell gyűjtenem, és hiányzott belőlem az elszántság. (Az is igaz viszont, ha nem könyvtárból választanék olvasnivalót, hanem a saját példány itt figyelt volna a polcomon, akkor már biztos korábban elolvastam volna.)
Most éppen úgy alakult, hogy rengeteg időm lett olvasni, de azért óvatosságból először átfutottam az értékelések listáját, és ez meghozta a bátorságomat. Az a sci-fi, amit a moly.hu oldalán @csartak, @noro, @acélpatkány, @kvzs, @Dominik_Blasir, @Shanara és @pat a legmagasabbra értékel, de amivel szemben @Turms és @giggs85 kifogásokat fogalmaz meg, az nekem pont jó lesz, gondoltam. És nem is csalódtam.
Mindenben aláírom a kritikusok kifogásait, de az általuk felsorolt hibák engem egyáltalán nem zavartak. Igen, ez a második kötet igazából az elsőn élősködik: az abban felfestett elképesztően gazdag világ keretei között zajló rendkívül izgalmas űropera, de nekem most pont ez kellett a kikapcsolódáshoz. Amíg olvastam, megszűnt a külvilág, minden gondom bajom. Csupán egyetlen kifogásom maradt: nem elég hosszú, igazán olvastam volna még további 600 oldalon keresztül is. :)

A világklasszis Hyperion és a csak egyszerűen nagyszerű Hyperoin bukása után ez egy újabb remek folytatás. Az első 500 oldal olyan volt, mintha az Óz, a nagy varázslót olvastam volna, utazgattunk, jöttek a kalandok, és én ezt nagyon is szeretem. Vagy mint A Gyűrűk Ura. Felelőtlenül lehet elmerülni benne, nem kell sietni, messze még a vége, a kalandok biztosan jól sülnek el, hisz nem halhatnak meg a könyv közepén a főszereplők…
Az Egyház az biztos nagyon a bögyében van Simmonsnak, a legrosszabbat hozza ki belőlük, én ateista vagyok, de ennyire gonosznak azért nem gondolnám őket, képzeljétek el, hozzájuk képest még a Shrike is pozitív szereplő lesz… :)
De az már a végén van, érdemes odáig elkalandozni, mert az utolsó 100 oldal letehetetlenül izgalmas.
Gondolkozom rajta, hogy Simmons honnan veszi ezt a mélységes humanizmusát, a való világban nem sok okot-alapot látok rá. Az ilyen könyvek miatt érdemes olvasni, visszaadja az ember életkedvét. :)