1. Pannon töredék
Gyönyörűséges, egyszerre erotikus és imádságos barokk prózával indul a családi legendárium a Kazinczy-kortárs törpe termetű, világszép Tompos Anna Ónagyanyáról, és az ő férfi és nő barátairól, az abszolutista Habsburg uralom idejéből. Aztán a kisregény felénél érkezik az éles váltás, az 1956-os forradalmat követő megtorlás családi vonatkozása lesz a téma, egy rejtélyes bolgár szálat is érintve, egészen a halálos végkifejletig.
A történet vége tragédia, de a figyelmes olvasó eljuthat a katarzisig: az isteni gondviselést vagy genetikus meghatározottságot, és a történelmi szükségszerűséget vagy áldozati kiszolgáltatottságot egyaránt képes felülírni az emberi szellem integritása, szabadságvágya.
A cím értelmezéséhez: Mészöly pátriája a Dunántúl, a római gyökereket mediterrán kultúrával ötvöző elképzelt-vágyott Magyarország. Ez Pannónia, a táj, amelynek lehetséges kiteljesedése a különös, furcsa Tompos Annában jelenhet meg, akinek „philosófiája” persze családja előtt is bűnös titok.
A töredékről Adorno írja: „A töredék a halál beavatkozása a műbe. Miközben szétrombolja, egyben megfosztja a látszat szépségtapaszától.” A töredék tehát őszinte, szembesít a tökéletlenséggel, a halállal, ugyanakkor a töredékben ott van a hiány, azzal lesz teljes, a ki nem mondott lehetséges szabadsága nyitja meg az olvasói-befogadói értelmezést. A töredék líra, túl van a racionalitáson.
2. Ballada az úrifiúról és a mosónő lányáról
Alig negyven keskeny oldalnyi szöveg, de szinte feldolgozhatatlanul gazdag motívum-hálóval.
„Reggel hétkor kivégzésre fog sor kerülni. Ezért gyülekezünk. Végig fogjuk nézni a kivégzést. Közülünk fognak kivégezni valakit, de ő még nem tudja. Azt hiszi, ő is néző lesz. A helyet, ahol gyülekezünk, nem tudom leírni. Lehet, hogy a házunk… érzem anyám jelenlétét. Pánikban vagyok. Valamit összerondítottam, és most nagy igyekezettel pucolom vagy dugdosom, mert hétkor meg kell jelennem a kivégzésen. Várjuk az embert.”
/V. S. Naipaul/
Ezzel az elképesztő mottóval indul, és innen csak asszociáljunk Kafkára vagy Nabokovra, érezzük a pánik szorítását, de léphetünk az idézet eredeti helyére, V. S. Naipul A nagy folyó kanyarulatában című regénye felé is, ahol egy másik helyen például ezt lehet olvasni:
„Ha az ember bajról beszél, akkor feltételezi, hogy törvények és szabályok vannak, amelyeket mindenki elismer. Itt azonban nem volt semmi. Valamikor rend volt, de becstelenségekkel és kegyetlenségekkel terhes rend – ezért rombolták le a várost. Mi ezeken a romokon éltünk. Szabályok helyett most hivatalnokok voltak, akik mindig be tudták bizonyítani, hogy nincs igazad, úgyhogy a végén mindig fizetned kellett.”
A végén itt is fizetni kell, de a történetnek megvan az íve, amely a széteséstől a lázálomig tart, miközben 1936, 1952 és 1990 között csúszkálunk az időben, és elmerülünk még a cigány mitológiában is, hogy a tulajdonképpen egészen egyszerű cselekményű történet reménytelenül kibújjon minden leegyszerűsítő értelmezés vagy megfejtés lehetősége alól.
Talán egyszeri olvasásra túl sok, egy hosszabb elbeszélés ennyit nem bír el, illetve a szöveg elbírja, hisz az folyamatosan szerveződik, csupán az olvasó erejét haladja meg, hogy kövesse az újabb is újabb utakat megnyitó labirintust.