Olvasom (nem pont így van):
Isten lelke lebegett a vizek fölött, a vízen pedig egy női holttest piros orkánkabátban, farmerban és edzőcipőben. Az ő lelke hollétéről nincsen tudomásunk, feltehetőleg már elhagyta a tó környékét.
– Mi ez a baromság, Fowler*? Maga ezt jegyzőkönyvnek nevezi? – nézett föl Potrien őrmester, és visszaadta a tabletet a tizedesnek.
– Inkább hangulatnak, impresszióknak… Az első benyomásaim…
– Ezt tanulta a főiskolán?
– Én a tanárképzőre jártam…
– Akkor mért nem ír inkább verseket?
– Írok. Jövő héten jelenik meg a…
– Nem érdekel! Azt mondja, ki fedezte fel a holttestet!
– Egy futó.
– Na, és hol van ez az ember? Nehogy azt mondja, hogy elszaladt!
* John Flower, alias Csülök, skót származású, apja halász. Anyai ágon kántorok is voltak felmenői közt, ő is kántornak készül, ám édesapja addig veri, amíg nem jelentkezik matróznak. Sikeres tengerészkedését egy "baleset" húzza keresztbe: San Franciscóban köze van a révkapitányság kigyulladásához, így törlik a hajóskönyvekből. A Sing-Singben töltött évei alatt kiolvassa a Lohengrint, eme olvasmányi élményére gyakran utal, valamint ez az élmény indítja el afelé, hogy író legyen. Oránban egy rossz véget ért rablás után jelentkezik társával, Senki Alfonzzal a Francia Idegenlégióba.
*
Nem pont így kezdődik, vannak előtte cím, alcímek, mottók, mindjárt írom azokat is, de mindenképpen ezzel akartam kezdeni, ezzel a Rejtő-fílinggel, mert ez tetszett a legjobban, így kezdtem olvasni, és ez eltörölte a korábbiakat:
András László: A VÖRÖS KORONA
MINDENKIBŐL LEHET ÁLDOZAT
bűnregény
A könyvben szereplő helyszínek, személyek,
nevek hasonlósága valóságos helyszínekhez, személyekhez,
nevekhez, nem volt cél, legfeljebb ok.
„Itthon vagyok.
Engedd, hogy lepihenjek
és meggörbülve elaludjak végre.”
Pilinszky János
Elég erős a kontraszt, Rejtő és Pilinszky, mintha a szerző nem tudta volna eldönteni, hogy mit is akar: tényleg egy bűnregényt, Dosztojevszkij vagy éppen Tar Sándor nyomában, vagy pedig egy könnyű nyári lektűrt?
Én simán kibékülnék a lektűrrel is, nemrég olvastam az ÉS-ben Milbacher Róbert eszmefuttatását a témában - csak filozófusi vagy irodalomtörténészi diplomával ajánlott:
"A jobb híján „magas irodalomnak” nevezett jelenség annak köszönheti létét, hogy az irodalmi termelés természetéből adódóan hierarchikus. Pontosabban amennyiben nincs újító jellegű magas irodalom, akkor az adott irodalmi kultúra megmerevedik, és a lektűrösödés útjára lép. A lektűr és a giccs szerepe csak akkor értékelhető a fentiek értelmében pozitívan, ha nem sajátítja ki a „magas irodalom” helyét. Csakhogy, amíg a magas irodalom meg sem próbál tudásforrássá válni, hanem megelégszik a társadalmi-politikai közbeszéd szolgálólányának szerepével, elkerülhetetlen, hogy az irodalom a kultúra óvszer nélkül fogyasztható konzumzenéjévé váljon. Annak ellenére is az új tudás felmutatása volna a lényege a magas irodalmi produkciónak, ha ez szinte lehetetlen küldetésnek tűnik is, ezért válik vakrepüléssé minden, a kortársi közbeszéd navigációját mellőző, azt legfeljebb csak távoli jelzőfénynek tekintő mű létrehozása."
Brrr.
Vissza András László krimijéhez, mert végül ez lett belőle, gyorsan végeztem vele, mert érdekelt a történet. Három nap alatt felfaltam. Nálam ha krimi, akkor James Ellroy, Jo Nesbø, Agatha Christie, Georges Simenon vagy Raymond Chandler a mérce, lehet ezt magas színvonalon is csinálni, úgy, hogy ne legyen értelme különbséget keresni lektűr és magasirodalom között. Talán ez volt a szerző ambíciója is, de ez most nem sikerült. Az egyik szereplő sorsában megéreztem ugyan a tragédiát, Pilinszky sorai értelmeződtek, de ez kevés volt. Panoptikum figurák mozogtak díszletek között, sokszor céltalanul, valódi szerep nélkül. Kisvárosi gyilkosságok, Magyarország 2018-ban, pillanatkép mélység nélkül, sablonos sztori, igaz, hogy gördülékenyen, olvasmányosan megírva. Többet ígért. Legalább a rejtői humor kitartott volna!
A könyv főszereplője a nyomozó, Harmath Endre, kiugrott matematikus, aki még a könyv elején, egy monológjában Esterházyt és Camus-t idézi, és többek között ezt is mondja:
De a Harmath-féle sejtés! Egyszerű. A baráti számpárok mindkét tagja egyszerre páros vagy egyszerre páratlan. Végül is barátok, nem? Hát akkor hasonlítsanak! Ez nem olyan nagy kérés, ugye? Végül nem bizonyítottam be, persze, de az Erdős-számom egy volt, mint a legnagyobbaké. A szolnoki vonaton ültem vele, végighallgatott, megerősítette, hogy valószínű, azt is mondta, jó az irány, számoljam ki. Erdős leszállt Szolnokon, én meg mentem tovább. Nem mondom, hogy akkor értettem meg a különbséget bármilyen nagy valószínűség és a bizonyosság között, de akkor kezdett derengeni.
[...]
Megpróbáltam ezt az egészet megírni Erdősnek, hogy nem bírom elviselni a bizonyosság hiányát, de ez engem nem bizonyításra sarkall, hanem kétségbe ejt. Hátha ő megérti, hátha tud mondani nekem valamit, amitől visszanyerem a hitemet a matematikában. Egy táviratot küldött mindössze. Valahol még megvan. „Tragikusan korai halála mélyen megrendített. Együttérzésemre ne számítson.”
Érzek ebben valami szerzői öniróniát. Mert arról a vonatról nem csak Erdős, hanem a szépírói ihlet is leszállt. És ez sajnálatos, mert az eredmény így csak egy középszerű krimi.
A borító taszító. A kivitel igényes, kemény kötésű, jól szerkesztett [Kalligram], és a könyvnek még madzagja is van! Strandra jó lesz. :)
