Novelláskötet, a jobb novellákról részletesebben is írok*.
A Drugeth-legenda
1939-ben, a Nyugatban jelent meg, és Babits azt üzente Ottliknak: – Tetszett. Nekem is.
Az Iskola a határon felől közelítve néhány ismerős motívum:
1. A mű keretes szerkezete: a novella két szélén a jelen, és közöttük a múlt, amely majd a Hajnali háztetőkben is visszaköszön, és amelynek zárlata az Iskolában belecsúszik a történet közepébe. A visszatekintés teremti meg az idősíkok közötti ugrálás lehetőségét.
2. A kettős narrátor alkalmazása: az író egy rövid bevezető után átadja a szót egy idegen elbeszélőnek, és ezzel megkérdőjelezi a történet igazságtartalmát, ugyanakkor arra hívja a fel a figyelmet, hogy a történetben talán nem is az igazság a fontos.
3. Az emlékezés, a múlt felidézése teszi természetessé, hogy a lényeges és lényegtelen események azonos súllyal jelenjenek meg –, megadva a lehetőséget az olvasónak a saját olvasat megteremtésére, a saját számára aktuális üzenet kiolvasására. (Nyitott mű.)
4. A második narrátor – itt Ervin –, a későbbi Halász Petár a Hajnali háztetőkből, a bohém fiú, aki, Franciaországban lesz szállodatulajdonos, aki katonaiskolai élményeiről mesél.
5. A HAVAZÁS, amely fordulópont a novellában, és amely aztán az Iskolában mint „üdvtörténeti esemény” értelmezhető, itt még mint profán ünnep, a gyermekkor öröme és tisztasága, a civil lét megjelenítője.
6. A novella kulcsmondata: Semmiféle harc nem isteni eredetű. – amely majd az Iskolában a Pál apostol leveliből vett Rákóczi jelmondattá változik, és megteremti a fő mű keresztény olvasatának lehetőségét: „NON EST VOLENTIS, NEQUE CURRENTIS, SED MISERENTIS DEI.” ( „Nem azé, akinek arra akaratja vagyon, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” ).
7. Az elbeszélés nehézségei: először Ervin az, aki az emigráció miatt eltávolodva az anyanyelvétől, a megfogalmazás nehézségeivel küzdve, egy mesterséges-tudatos beszédmódban szólal meg, majd Drugeth lesz az, aki előbb magyarságát megtagadva beszél németül, majd fellázadva tér vissza a magyar káromkodásokhoz.
A novella üzenete egyértelmű az értelmezés egyik síkján: az ember szabadságvágya elfojthatatlan, a lázadás szükséges; az erről való lemondás eltorzítja, megnyomorítja a személyiséget. Ez Drugeth Balázs síkja. Ervin élete a példázat arra, hogy az alapkérdés megkerülhető, de elfojtott tartalomként, mintegy a jobbik énként, a személyiség magjaként, megsemmisíthetetlen, létező entitás.
Nekem Drugeth Balázs alakja mögött felderengett Ottlik példaképének, Kosztolányi Dezsőnek az egyik regényalakja, az Aranysárkányból Novák Antal tanár úré is, de asszociációként, a pipogya tanár figurája, a Móra Ferenc novellából készített Hannibál tanár úr című Fábri film, és Koltai Róbert Ámbár tanár úrja is (hehe) kapcsolható.
(A novelláról Balassa Péter elemzése Miért tetszhetett Babitsnak A Drugeth-legenda címmel A bolgár kalauz című kötetben olvasható.)
A Hegy Lelke (Turul irodalmi antológia, 1939)
Ezen a szövegen tanítani lehetne, hogyan kell prózát, novellát írni, aztán a végét elrontja. „Semmi sincs sehogyan.” – hangzik az utolsó mondat, amely nem csak üres, de ami nagyobb baj, nincs ritmusa.
A kilenc kínai (Budapesti Hírlap melléklete, 1939)
Dalszínház (Színházi magazin, 1939)
Hét perc (Tükör, 1940)
La Concepción (Irodalmi almanach, 1941)
Egy úrifiú elegáns szerelmi novellái. A forma sem túl eredeti, a téma is rendre közhelyes, de azt meg kell adni, tud fogalmazni.
Hamisjátékosok (Nyugat, 1941)
Azt vártam, ez jó lesz. De nem. Közhelyes művésznovella.
Vegyészek (Vigilia, 1942)
A hang felismerhetően ottliki, de nincs benne elég meló.
Hűség (Ezüstkor, 1943)
A drótszemüveg (Magyar csillag, 1943)
Pangásos papilla (Magyar csillag, 1943)
A kegyelem (Magyarok, 1945)
Na, mondjuk, ezeket írhatta volna Rubin Szilárd.
Keléby (Új Idők, 1945)
Kérem szépen, ez egy jó novella.
Két mese (Új Idők, 1945)
Két mese.
Uszodai tolvaj (Új Idők, 1946)
Ha a vége nem lenne olyan hatásvadász, akkor jó lenne.
Szerelem (Új Idők, 1946)
Virrasztók ("Budapest" 1946)
A rakparton (Magyarok, 1946)
Fényűző élet (Új Idők, 1946)
A magyar irodalom derékhadához sorolható, igényesen megírt novellák.
Apagyi (Válasz, 1948)
Az Iskola a határon egy fejezete.
Minden megvan. (Vigilia, 1968)
Részleteiben remekmű. Sajnos, a végére kicsit közhelyes és erőltetett. Kilóg az írói lóláb, a mondanivaló.
Összességében Ottlik ezekkel a novelláival egy középszerű novellistát mutat, akinek időnként elsül a keze. A jobbak elérik a Hajnali háztetők színvonalát, amely egy igényes lektűr. Rubin Szilárd szellemi rokona, de az ő tragikus önsajnálata és kegyetlensége nélkül. Ha nem lenne ott a Hajónapló, a Próza és az Iskola. De hát ott vannak, tehát azokat köll olvasni!
* Istenem, milyen bátor is voltam pár évvel ezelőtt.