vargarockzsolt

Ambíciója szerint történelmi családregény, de felszínessége miatt csupán egy terjengős, rosszul megírt lektűr.

Péter, a legidősebb a családtag figurája – minden közhelyessége ellenére – emlékezetesre sikerült, és őszintén átéreztem a sorsa drámaiságát. A többi szereplő vagy hiteltelen volt, vagy egyszerű papírmasé figura, akiről eleve nem is lehet feltételezni, hogy élő ember. Például az egyik szereplőt úgy hívták, hogy Ürögdi. Keresztneve nem volt, egy demagóg szélsőjobbos figura egyik csatlósaként szerepelt. Ez most komoly? Ilyet lehet?

A regény egyik központi alakja Olga, aki tulajdonképpen Magyarország metaforikus megtestesítője is lehetne – meghágja a szélsőjobb, a demagóg és ostoba és brutális és ezoterikus és aljas és sikeres és satöbbi férj képében. Péterfy szereplői Hamvas karneváli panoptikumát idézik néhol, de hát Hamvas nem akarta elhitetni, hogy realista regényt ír. Mindenesetre Olga alakja – akár metaforikusnak szánta a szerző, akár nem – rettenetesre sikerült, akit az írói kény rángat jobbra-balra, le és fel, teljesen logikátlanul és lélektanilag hiteltelenül.

A narráció erőltetett, az egyik szereplő mesél, gyakran olyan dolgokról, amelyeknél biztosan nem volt ott, és nem is lehet egyéb forrásokból sem információja róla.

Számos hiba van a leírásokban, például az 1950-es években a Magyar Dolgozók Pártjának (akkor ezen a néven futottak a komcsik) nem voltak helyi, meg megyei elnökei, akkoriban párttitkárok voltak. Vagy egy másik: ha egy orvos végez az orvosin, nem lesz egyből jól kereső sebész orvos, először rezidens, aztán juthat feljebb, stb. Besúgónak nem az alkoholista lumpent szervezték be a titkosrendőrök, mert az megbízhatatlan volt, hanem a tisztes családapákat, stb.

Nincs azzal baj, ha egy regény nem jut el a szépirodalom szintjére, de a lektűrnek vannak olyan tulajdonságai, amelyek elterelik erről a figyelmet: például rövid fejezetek záruljanak izgalmas folytatás ígéretével; legyenek azonosulásra ösztönző, rokonszenves szereplők; legyen valami átlátható tétje a cselekménynek; jussunk a történetben valahonnan valahová, stb. Ezek itt mind hiányoznak.

A regény társadalomképe, történelemszemlélete akár szimpatikus is lehetne – én nem éreztem benne semmi elitizmust, az elitizmus az egyik szereplő privát tulajdonsága – de a szereplők hiteltelensége az egészet érvényteleníti. Mintha egy doktriner liberális tézisregényt olvasnánk – ezzel tulajdonképpen önmagát járatja le.
Számomra nagyon rokonszenvesek Péterfy publicisztikai megnyilvánulásai, ezért szomorúan, és egyre türelmetlenebbül olvastam ezt a 400 oldalt: legyen már vége.