vargarockzsolt

Ha egy női lektűrt veszek a kezembe, azt várom tőle, hogy szórakoztasson. Legyen könnyen olvasható, érdekes, találjak benne szerethető figurákat. Női főhőst, aki szerelemre vágyik, és a könyv végére érje el célját: a hófehér paripán-sportkocsin érkező lovag kérje meg a kezét.
Azért közben legyenek nehézségek. Legyen benne ármány, cselszövés, a körülmények esküdjenek össze a szerelmesek ellen, nehezítsék meg a dolgukat. Az élet kegyetlen oldalára nem vagyok kíváncsi ilyenkor, de valami konfliktusra mindenképpen szükség van.
Világos történetvezetés, érdekes helyszínek, karakteres szereplők. Ha egy kiadó szerkesztője volnék, akkor is ezek volnának a minimális elvárásaim.
Az Ulpius-ház Könyvkiadó ilyenekkel láthatólag nem törődött. Még arra sem vették a fáradtságot, hogy a könyv szövegén egy helyesírás-ellenőrző programot végig futtassanak.
A regény a főcím után egy öt soros ajánlóval indul. Ebből idézek:
„Köszönöm életem regényes hőseinek, hogy meglódították a fantáziámat. Kölcsönadták a szavaikat, szemszínűket, éttermeiket, jó és rossz pillanataikat.”
A szemszínüket rövid ü-vel kell írni. A szerzőnő élete első regényét adja ki a kezéből, és akkor rögtön egy ilyen bakival kezdi.
Egy oldallal hátrébb köszönő sorok olvashatók:
„A klíma, a női szerepek és személyiségünk változásáról szóló részekhez nagy segítséget jelentett Eric Berne, Susan Jeffers, Csíkszentmihályi Mihály, Erich Fromm, Müller Péter, Borhidi Attila ökológus akadémikus munkája. Valamint Al Gore Kellemetlen igazság című írása.”
Mindjárt sírva fakadok! Erről Karinthy vicces reklámszlogenje jutott az eszembe: Drámát Shakespeare, poloskát Ditrichstein irt a legjobban. Hogy kerül a klíma és a személyiség változás egy mondatba? Először azt hittem, kapott a könyvért egy kocsit, és annak a klímáját köszöni meg.
Persze, ez a mondat nyelvtanilag helyes. Miképpen a regény összes további mondata. Csak éppen időnként azt nem tudni, ki beszél? Kire, mire vonatkozik a mondat állítmánya? (Ha van egyáltalán állítmány a mondatban.) Hol hangzik el? Mikor, milyen környezetben? A narrátor mondja vagy valamelyik szereplő?
Ennek illusztrálására csak egyetlen példát idéznék:
„A fiú gondolataiba merülve rótta a hidat, és időnként, teljesen kiszámíthatatlan ütemben, megszorította a kezét. Szinte elnyűtte az ujjait. Elvörösödve bukott a Dunába a nap. (Az olcsó közhely miatt.)”
Arra tippelek, itt a zárójeles megjegyzés talán szerzői széljegyzet volt, és véletlenül maradt benne a szövegben.
A regény tele van a magas kultúrára vonatkozó utalásokkal, idézetekkel: Nietzsche és Freud, a fénytörés elmélete és Zola idéződik fel, többnyire teljesen szervetlenül, egy sznob, félművelt kékharisnya előadásában, rettenetesen stílustalan mondatok környezetében. Kínomban elkezdtem röhögni. Akkor már a könyv felén túl voltam.
És innentől elkezdett működni a dolog. Nem próbáltam megfejteni a mondatok pontos értelmét, úgy olvastam őket, mintha zenét hallgattam volna, hagytam sodorni magam. Ekkor előjött a szerző humora, hogy talán az egészet csak viccnek szánja, és ez könyv valójában egy posztmodern paródia.
Nem tudom. Azért másnak nem ajánlanám. Aki lektűrt vár, annak azért, mert zavaros, nagyképű, az olvasóját lenéző és unalmas regény; a kortárs szépirodalom kedvelőinek meg azért, mert nem éri meg a fáradtságot. Érdektelen és felületes a pszichológiája, a filozófiája üres, és az a néhány posztmodern trükk, amire rátalálhatunk a szövegben, sem a pénzt, sem a fáradtságot nem éri meg.
Befejezésül még egyszer visszatérnék a kiadó, az Ulpius-ház Könyvkiadó felelősségére. Ez a regény sokkal nagyobb ambíciókkal készült, mint a többi női lektűr, például Fejős Éva könyvei. A szöveg mélyén felfedezhető egy olyan koncepció, amely megfejtéséhez, értelmezéséhez valóban komoly irodalmi-pszichológiai műveltség szükséges. (A két központ női figura egy emberi személyiség két különböző aspektusát jelképezi, és a szerző egészen jól szembesíti őket a mai világ manipulatív, közhelyes és hazug személyiségformáló technikáival és elvárásaival.) Ugyanakkor Vass Virág elemi, tanulható(!) írói mesterfogásoknak a híján van, és ezért könyve élvezhetetlen. A látványos külső, az ékszerdobozra hasonlító külalak, a franciás könnyedség, és a mindent elsöprő promóció becsapja a vásárlókat, ezért érthető a könyvet kísérő düh és felháborodás, amely a különböző internetes fórumokon olvasható. Ettől a kiadó – alaposabb szerkesztői munkával, és megfelelő tájékoztató reklámszöveggel – megkímélhette volna szerzőjét és vásárlóit is.
Nincs igazam. A könyvnek megjelent két folytatása is, hatalmas üzleti sikerrel. Én irodalomról beszélek, közben itt csak egy termékről, mosószerről van szó. (Fékezett habzású, de a foltot sem távolítja el.)