A kötet címe megtévesztő. Szorosan véve csupán egyetlen írás foglalkozik az erkölccsel: a negyedik, amely egy nem vallásos ember lehetséges erkölcsi alapállását mutatja be.
Eco nem hisz személyes Istenben, de az ateizmust sem fogadja el (azt az agnoszticizmus álláspontja felől bírálja). Spinozára hivatkozik, és feltételezi, hogy létezik egy nagy, kozmikus szubsztancia, amelybe a tudat a halál után beleolvadhat. Véleménye szerint az ember csupán mások tekintetében képes létezni, és a másik létének felismerése és elfogadása: az az elv, hogy ne tegyünk másoknak olyat, amit magunknak nem kívánunk, elegendő egy erkölcs megalapozásához. Jézus tanításait emberi eredetűnek, és az európai civilizáció számára létfontosságúnak tartja. Összességében ez az írás elég felületes, bár kétség kívül jó szándékú, és tisztességes dolgozat, amely helyett – a téma iránt érdeklődőknek – inkább tudnám ajánlani Dawkins: Isteni téveszme című művét.
A kötet harmadik írása az olasz sajtóról szól, és számunkra elég érdektelen. Az elbulvárosodást találja a legveszélyesebbnek, és azt, hogy a politikusok propaganda céljaik érdekében manipulálják az újságírókat.
A kötet másik három írása, amely a háborúval, a fasizmussal, és végül a bevándorlás –idegengyűlölet – tolerancia témakörével foglalkozik, lényegében politikai-ideológiai írásoknak tekinthetők, amelyeknek azért vannak erkölcsi vonzatai is.
Hogy tisztán lássunk, szögezzük le az elején: Umberto Eco liberális. Nézeteit Magyarországon balliberálisnak neveznék, ami viszont csupán a magyar viszonyokról szól, és nem Ecoról. Szerzőnk modern, felvilágosult gondolkodó, tehát a tőlünk nyugatra elterülő térség politikai bal- és jobboldalán egyformán osztott liberális elveket vallja, és ugyanakkor a független értelmiségi pozíciójából szólal meg. Ez náluk természetes, és nem megkérdőjelezhető alapállás.
E három tanulmány közül az első, amely az Öböl-háború kapcsán keletkezett, talán kissé naiv, de elvileg jól megalapozott tárgyalása az értelmiség pacifizmusának.
A fasizmusról szóló írás az olasz fasizmus felől közeledik a témához, az egyediből jut el az általánoshoz, annak tipológiai leírásához. Innen többet is idézek (karcolok), mert jól összefoglalható, és érdekesnek találom a magyar párhuzamokat is.
A kötet záró tanulmánya három különböző írás összeszerkesztéséből keletkezett, és ezek közül a középső rész, amely az intoleranciáról szól, volt a legérdekesebb, mivel itt érvényesült Eco félelmetes kultúrhistóriai műveltsége.
Összességében kissé vegyes színvonalú, de részleteiben értékes könyvet olvastam, amely egy XX. század végi európai értelmiségi közéleti gondolkodásának érdekes dokumentuma. Azoknak akik Ecot a szépirodalmi művei miatt szeretik, nem ajánlanám, de akiket érdekel a politika és a filozófia, azoknak érdemes elolvasni.
Ionesco mondta egyszer, hogy „csak a szavak számítanak, a többi üres locsogás”. Nyelvhasználatunk sokszor kirívóan árulkodik kifejezetlen érzelmeinkről. (Eco)
a képen Joseph Goebbels
A mindenkori fasizmus
(1995. április 25-én, Európa felszabadulásának ünnepén, angolul elmondott előadás szövegéből)
Az ősfasizmust (amely a különböző fasisztának nevezett rendszerek ideológiai, szellemi gyökere, előképe, közös nevezője) a következő 14 tulajdonság jellemzi:
1. Hagyománykultusz. A tradícionalizmus régebbi, mint a fasizmus, nemcsak a Nagy Francia Forradalom utáni katolikus ellenforradalmi rendszerben volt gyakori, hanem a klasszikus görög racionalizmus ellenhatásaként már a késő hellenisztikus korban megszületett. A Mediterráneumban a különféle vallású népek egyszer csak arról kezdtek álmodozni, hogy kinyilatkoztatást kaptak valamikor a történelem hajnalán… …Az igazság egyszer és mindenkorra kimondatott, a tudás nem gyarapítható, mi csak a homályos üzenetek rejtélyét bogozhatjuk tovább.
2. A tradícionalizmus magában foglalja a modernizmus elutasítását… a felvilágosodás, a Ráció korszaka a modern métely kezdete, ilyen értelemben az ősfasizmust irracionalizmusként is definiálhatjuk.
3. Az öncélú cselekvés kultusza – a cselekvés önmagáért szép, gondolkodni férfiatlan, a kultúra gyanús (Ha meghallom azt a szót, hogy kultúra, előkapom a pisztolyomat. – mondta állítólag Goebbels). Olyan kifejezések gyakori használata, mint „mocsadék értelmiségiek”, „tojásfejűek”, „sznob radikálisok”, „az egyetemek komcsi fészkek”.
A képen egy nagy rendszer- és kormánykritikus, Konrád György.
Umberto Eco: A mindenkori fasizmus
(1995. április 25-én, Európa felszabadulásának ünnepén, angolul elmondott előadás szövegéből)
Az ősfasizmust (amely a különböző fasisztának nevezett rendszerek ideológiai, szellemi gyökere, előképe, közös nevezője) a következő 14 tulajdonság jellemzi:
4. Nem tűri a kritikát. A modern kultúrában a tudományos közösség a véleménykülönbséget eszköznek tekinti az ismeretek bővítéséhez. Az ősfasizmus értelmezésében a véleménykülönbség árulás.
A képen Nagy Imre, kommunista belügyminiszter, aki a magyarországi svábok kitelepítéséről (és javaik elrablásáról ) szóló 1946-os rendeletet előterjesztette.
Umberto Eco: A mindenkori fasizmus
(1995. április 25-én, Európa felszabadulásának ünnepén, angolul elmondott előadás szövegéből)
Az ősfasizmust (amely a különböző fasisztának nevezett rendszerek ideológiai, szellemi gyökere, előképe, közös nevezője) a következő 14 tulajdonság jellemzi:
5. Az ősfasizmus kihasználja és növeli a másságtól való természetes félelmet. Egy fasiszta vagy csírájában fasiszta mozgalom először is a betolakodók ellen szólít fel. Az ősfasizmus tehát rasszista.
6. Tipikus jellemzője, hogy a frusztrált középosztályhoz fordulnak, amely – valamilyen gazdasági vagy politikai megaláztatás vagy kiszolgáltatottság miatt – retteg az alsóbb társadalmi csoportokról.
7. Nacionalizmus. A nemzet identitását egyetlen dolog tartja össze: az ellenségkép. Az ősfasizmus lélektana (lehetőleg nemzetközi) összeesküvés rögeszméjében gyökerezik. Ezért fontos az idegengyűlölet. De az összeesküvés belülről is támad, és ehhez a legjobb szereplők a zsidók.
8. Az ellenség mindig sokkal erősebb, gazdagabb (érdemtelenül), akit irigyelhetünk, és ugyanakkor gyengébb, legyőzhető, tehát reális eséllyel kecsegtet a javainak az elrablása. (A fasiszta rendszerek elvesztik a háborúikat, mert képtelenek tárgyilagosan felmérni az ellenség erejét.)
Az 5. ponthoz: ez Magyarországon érdekesen alakul. Betolakodónak egyaránt minősülhetnek az Erdélyből áttelepülő magyarok – akik ellen a kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején a szocialisták „három millió áttelepülni akaró románt” emlegetve riogattak; illetve a szélsőjobb körökben folyamatosan emlegetett hazatelepülő izraeli zsidók és EU-s tagállamokból érkező pl. német befektetők, holland nyugdíjasok; valamint a más kultúrát magukkal hozó kínaiak és arabok.
A 6. ponthoz: Kelet- és Észak-Magyarországon a Jobbik politikai sikerének döntő oka volt a cigányoktól és az egyéb szegényektől való félelem.
A 7. ponthoz: Az antiszemitizmus kiirthatatlan gyökerekkel rendelkezik Magyarországon, amelyre a különböző politikai csoportok sokszor hasonló módon reagálnak. Az akár bal-, akár jobboldali gyökerű populizmus mindig felhasználja ezt az Európa jobbik felében már szalonképtelen ideológiát. Érdekes volt a zsidó származású Rákosi antiszemitizmusa (1953-as leváltása idején épp egy koncepciós „zsidó orvospert” készítettek elő), de a baloldali antiszemitizmusra a legjobb példák a szocialista Lengyelországban lefolytatott kampányok voltak. A mai Magyarországon a szélsőjobb nyíltan zsidózik, a tőlük elhatárolódni kénytelen nacionalista jobboldal kódoltan: idegenszívűeket, idegenszerűeket emlegetve.
A 8. ponthoz: az utóbbi időben elszaporodó Európai Unió ellenes propaganda (amelybe épp úgy belefér a horvát háborús bűnös Gotovina tábornok melletti kiállás, mint az EU-s bürokrácia bírálata), a Nemzetközi Valutaalap feltételeinek látványos visszautasítása (majd suttyomban teljesítése), a „gazdag, de keresztény gyökereit elvesztő, erkölcstelen Nyugat” megbélyegzése, inkább tűnik egy felfuvalkodott paprikajancsi ágálásának, mint érdemi politizálásnak.
A mindenkori fasizmus
(1995. április 25-én, Európa felszabadulásának ünnepén, angolul elmondott előadás szövegéből)
Mussolini fasizmusa a karizmatikus vezér eszméjén, a korporativizmuson, „Róma sorsszerű jövőjén”, egy új területeket meghódítani kívánó imperialista szándékon, elkeseredett nacionalizmuson, a fekete ingbe berukkoltatott egységes nemzet eszményén, a parlamenti demokrácia tagadásán, és az antiszemitizmuson alapult.
(Eco Olaszországában a szélsőjobboldalon tovább él Mussolini kultusza, nálunk például a Barikád és a Kurucinfo internetes oldalain igyekeznek pozitívan bemutatni.)
egy vezér a közelmúltból: Nicolae Ceausescu
Umberto Eco: A mindenkori fasizmus
(1995. április 25-én, Európa felszabadulásának ünnepén, angolul elmondott előadás szövegéből)
Az ősfasizmust (amely a különböző fasisztának nevezett rendszerek ideológiai, szellemi gyökere, előképe, közös nevezője) a következő 14 tulajdonság jellemzi:
10. Az elitizmus minden reakciós ideológiára jellemző. Az ősfasizmusnak fontos része a gyöngék megvetése. A mozgalom szigorúan hierarchikusan szerveződik, a vezér ereje az alárendeltek gyengeségén alapul.
Saját megjegyzésem: Ide kapcsolható érdekes fogalom a szociáldarwinizmus , mely szerint az evolúciós fejlődés nem csak a természetben, hanem a kultúrák és társadalmak között is megnyilvánul: az erősebb a magasabbrendű. („A kicsi nem szép, merjünk nagyok és erősek lenni!”)
A társadalmi szelekció nem csupán a művelt, sikeres elitréteget hozza létre, hanem a társadalmi haladás és az ezzel járó szociális vívmányok egyszersmind csökkentik a természetes szelekció hatását, és így egyre több gyenge képességű ember kap lehetőséget a szaporodásra. Sőt, éppen a legalsóbb néprétegek körében a legnagyobb a szaporodási ráta. Az eredmény a szociáldarwinisták szerint az emberi faj fokozatos elkorcsosulása.
Mivel a szegények, a fogyatékosok megsegítése a szociáldarwinizmus (és az eugenetika és a fajeméletek hívei) szerint természetellenes, s így nemcsak hiábavaló, de egyenesen káros is. Az egyik kézenfekvő megoldásnak az tűnt, hogy a szegények terheit csökkentő szociális intézkedéseket a lehető legalacsonyabb szintre kell leszorítani. Érdemes megfigyelni, hogy ezzel a meggyőződéssel (bár más indoklással) azóta is találkozhatunk, nemcsak egyesek személyes véleményeként, hanem politikai programok részeként is.
Umberto Eco: A mindenkori fasizmus
(1995. április 25-én, Európa felszabadulásának ünnepén, angolul elmondott előadás szövegéből)
Az ősfasizmust (amely a különböző fasisztának nevezett rendszerek ideológiai, szellemi gyökere, előképe, közös nevezője) a következő 14 tulajdonság jellemzi:
9. Az ősfasizmus szerint az élet permanens harc, a „harcért élünk”. A pacifizmus cinkosság az ellenséggel. A cél a végső megoldás, az aranykor, mikor a mozgalom mindenütt hatalomra jut.
Umberto Eco: A mindenkori fasizmus
(1995. április 25-én, Európa felszabadulásának ünnepén, angolul elmondott előadás szövegéből)
Az ősfasizmust (amely a különböző fasisztának nevezett rendszerek ideológiai, szellemi gyökere, előképe, közös nevezője) a következő 14 tulajdonság jellemzi:
11. Az embert úgy kell nevelni, hogy hőssé váljon. Az ősfasiszta hős halálvágytól ég, keresi a halált, mely a heroikus élet legnagyobb jutalma. (Türelmetlenségében leginkább másokat sikerül halálba küldeni.)
12. Macsóizmus. Ebbe beletartozik a nők iránti megvetés, és a nem köznapi szexuális mássággal (pl. a homoszexualitással) szembeni intolerancia.
Megjegyzéseim:
A 11. ponthoz: az ősfasizmus számára fontosabb a sportoló, mint a művész, ezért több pénzt költ a sportra, mint a kultúrára; a nemzet harci szellemét az oktatásban kell megalapoznia, ezért az iskolákat államosítania kell; profi, hivatásos hadsereg helyett vissza kell állítania a sorkatonaságot; a felnőtt lakosság nevelését az önszerveződő civil szervezetek helyébe lépő, központilag irányított testgyakorló és harci kiképző egyesületekben kell folytatnia.
A 12. ponthoz: a nők helye a családban van, az abortuszt tiltani kell, ugyanakkor egyszerre kell ösztönöznie a gazdagok és a középosztály gyermekvállalását – adókedvezményekkel, és a szegények gyerekvállalásának csökkentését – a gyermekhez kötődő segélyek értékének csökkentésével. A homoszexualitás bűn, amelyre csak a gazdagoknak van joga, akik a rejtőzködést anyagilag finanszírozni tudják.
Ez a pont a diktatúrák és tekintélyelvű rendszerek általános jellemzője. Magyarországon, 1990 előtt, a rendszer-, vagy ideológia kritikáért kezdetben börtön, később, a diktatúra felpuhulása időszakában állásvesztés, esetleg kiűzetés az országból járt a kritikáért. 1990 után a jobboldali kormányok alatt (Antall kormány, első és második Orbán kormány) különösen a külföldön elhangzó kritikákat bélyegezték hazaárulónak, nemzetellenesnek. Konrád György, Kertész Imre, Nádas Péter, Esterházy Péter és legújabban például Heller Ágnes azért érdemelte ki a megbélyegző címkéket, mert a politikai jobboldalon uralkodó felfogás szerint a kormány a nemzet kizárólagos képviselője, aki azt bírálja, a hazát bírálja.