
Mert egyet azért ne felejts el: a Wolf Haas nem egy Agatha Christie. És akkor a Brenner nyomozó nem is lehet olyan, mint a Poirot vagy a Miss Marple. Ezt most csak azért mondom, hogy ne várjál tőle olyan trükközéseket, hogy apró nyomokból kikövetkeztet mindent. Hogy az a Sherlock Holmes? Na, őrá se hasonlít. Inkább olyan lassú víz partot mos pali, aki azért rájön a dolgokra.
De most figyelj. Vannak ezek az osztrákok, és ezek már félig olyanok, mint a magyarok. Nem vagyok olyan pszichomókus, akik a népek lelkét kutatja, de na. Hasonlítunk. Mert náluk is két csapat van: az egyik, amelyik szereti a focit, a másik meg… Ezt már kitalálhatod.De ezt miért is mondtam? Mindegy, majd eszembe jut.
Oda akartam kilyukadni, hogy vannak ezek az osztrákok, és akkor meg vannak nekik ezek a jugók. Ezek a vendégmunkások, meg focisták, meg prostituáltak. Azért mondom így, hogy prostituáltak, mert kiskorúak is olvashatják, és előttük még se mondhatom, hogy kurvák.
Na, ezekkel van a baj, meg a művészekkel, akik még hermafroditák is, vagy hogy a bánatba mondják. A rendes osztrák kispolgár törekvő, és sütögeti a bécsi szeletét. Majdnem azt mondtam, hogy a pecsenyéjét, de akkor már magyar volna. Közben nem is, mert nem bécsi szeletet sütöget, hanem rántott csirkét, ami egy korsó sörrel lekísérve egészen jó étel.
Ezek a jugók meg, viszont nem. Tudod te egyáltalán kik ezek a jugók? Most elmagyarázhatnám neked, meg kioktathatnálak, de nem vagyok én egy Fábry Sándor.
Hát itt jön a képbe a Brenner, mert ő sem oktat ki senkit, viszont nagy szoknyapecér. Ezért aztán nem annyira kispolgár, természetesen. Neki van szeme a dolgokhoz, gyakorlatilag.
Ez azért fontos, mert így azért kideríti a dolgokat. Konkrétan a gyilkos személyét.
De ez aztán már tényleg legyen a jövő zenéje, mert nem mondok róla többet.
Inkább mesélek még valamit, ha már így magamhoz ragadtam a szót, ahogy mondják a művelt franciák.
Na szóval reggelente járok futni, ami tulajdonképpen csak kocogás, de ez mindegy. És nem is reggel, hanem inkább hajnalban, mert akkor még nem jönnek a kutyások. Mert a kutyások, meg a kutyák a kocogók ellenségei. Ezt most nem is fejteném ki részletesebben, mert nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy van egy pali, aki hajnalban járja a várost a biciklijével. Olyan régi Csepel kerékpár, még békebeli. A pali is békebeli, mert már öreg, szóval vén szivar, és a bicajára nagy papírdoboz van erősítve. Kérdezhetnéd, hogy mi volt eredetileg a papírdobozban, de ne kérdezd, mert azt nem tudom. Most viszont valami macskakaja lehet benne, mert ahol feltűnik a bicajos vén szivar, ott csapatostul feltűnnek a macskák. Eteti őket. Hajnalban.
De most figyelj. Nekem van egy kocsim, viszonylag jó állapotú. Használt, igen használt, mert használjuk, én is, meg a nejem is, de ez messzire vezetne. Hogy ő hogyan használja. Már mint a nejem. Viszont most ami a történet szempontjából lényeges, hogy a kocsim ott áll az udvaron, és erre éjszakánként mindig rámásznak a macskák. A dögök. Amiből az következne, hogy nekem erre a biciklis öreg szivarra haragudnom kéne, mert táplálja ezeket a dögöket. Gyakorlatilag. Viszont te ne vonjál le ilyen elhamarkodott következtetéseket, mert én nem haragszom. Pontosan ezért meséltem el, hogy mondjam, én nem haragszom. A macskák összesározzák, összekarmolják, összehugyozzák a kocsimat, a vén szivar meg eteti őket, és én nem szúrom ki a kerekét, nem köpöm le, meg ilyenek. Ugye milyen jó csávó vagyok?
Akkor viszont felment bennem a pumpa, amikor a Bayer Zsoltit olvastam a Magyar Hírlapban. Tudod, volt az a szörnyű gyilkosság, Pécsen vagy Győrben. Hogy ő azért szurkolt, hogy ne cigány legyen a tettes. Hát mi a túróst? Azért szurkolt, hogy jugó legyen? Azok nálunk kézilabdások, mint a Magda Marinko, vagy hogy a bánatba is hívják őket. Akkor most ezt higgyem is el neki? Ez egy faszkalap, már bocsánat a kifejezésért, külön elnézést kérve a kiskorúaktól. Ez a Bayer Zsolti is inkább olvasna, ahelyett, hogy ilyen hülyeségeket beszélne. Majdnem azt mondtam rá, hogy egy szemét uszító nívótlan nulla, ha ez jelentene is valamit. Egészen kijöttem a béketűrésemből, pedig azt nem szoktam. Ezzel legyen vége.
