Szerelem, szerelem, szerelem.
Az ötvenhárom éves Varga Zsolt levéltári segédfogalmazó és nyugalmazott gátőr 2012. június 28-án egészségügyi sétát tett a Duna-korzón, amikor találkozott a tizenkilenc éves Bartos Rozáliával és annak katona bátyjával. A rácvárosi lány kiöltözött a pesti korzózáshoz: kibodorította a haját, fehér fodros ruhát és sárga szalmakalapot vett fel. Imponált neki a csaknem két méter magas, idősödő úr határozottsága, aki hozzájuk lépve bemutatkozott.
Varga ekkor már nagybeteg – nemrég esett túl egy stockholmi rádiumkezelésen –, ennek ellenére kifejezetten jó kedélyállapotban van. Korábban tehernek érezte a megélhetéséhez szükséges mindennapos levéltári munkát, és barátjának – Tóth Gyula bádogos és vízvezeték szerelő – arról panaszkodott, hogy feleségét is távol érzi magától. „Családom szétzüllött. […] Örömöm semmi.” – mondta. A betegség viszont az utóbbi években soha nem tapasztalt szabadsággal ajándékozta meg. A Duna-korzón megismert fiatal lány is hamar rabul ejtette. Beszélgetések, közös séták, majd titkos légyottok követték egymást.
Nem folytatom a banális történetet, annál is inkább, mert szerencsére egy szó sem igaz az egészből. Ha viszont Varga Zsolt levéltári segédfogalmazó és nyugalmazott gátőr nevét Babits Mihály vagy Kosztolányi Dezső koszorús költők nevére cserélem, az olvasó érdeklődése talán föltámad, és kíváncsian várja a folytatást.
Nyáry Krisztián könyvében többnyire ehhez hasonlóan kezdődnek a történetek, amelyek a magyar irodalom jeles alakjainak sorsfordító szerelmi kalandjait mesélik el gyorsan elolvasható, szórakoztató formában.
A műfaj: irodalmi bulvár – vallja és vállalja a könyv előszavában maga szerző is. Aki ennél többet, komolyabbat vár, az a kötet végében található függelékben megtalálhatja azokat a forrásokat, amelyek a hősök életét irodalomtörténeti monográfiák formájában mutatják be.
A kötet hátlapján Kálmán C. György irodalomtörténész írja: Nyáry Krisztián írásai nem akarják átvenni az elemzés helyét, viszont odavonzzák a befogadói tekintetet a műalkotás környezetére – azaz, teszem én hozzá, a leghíresebb irodalmi művek és pályák mögé rajzolnak laza csuklómozdulatokkal egy-egy portré részletet. Ez segíthet a művek értelmezésében, és közelebb hozza, emberibbé teszi szerzőiket is.
Vannak, akik számára a bulvár megvetendő dolog. Mások az irodalmat komolyabbnak tartják, mintsem hogy ilyen felületesen közeledjünk hozzá. Olyanok is akadnak, akiket zavar, hogy a nemzeti panteon figuráiról kiderül: esendő, időnként botló, gyakran vétkező emberek voltak. Házasságtörés, züllés, sőt még homoszexuális kapcsolat is előfordul a történetekben, és ez keresztény valláserkölcsi szempontból elítélendő – érthető tehát, hogy a könyv fogadtatása ellentmondásos.
Én érdeklődve olvastam és szerettem ezeket a gyakran megható és mélyen emberi történeteket. Költőink, íróink körében ritka volt a bölcs emberi belátás és a kiegyensúlyozott, nyugodt életvitel, ezért aztán felizzó, zabolátlan szenvedélyeik sokszor tragikus végkifejletbe sodorták – partnereiket. Művésszel, zseniális alkotóval szerelmi kapcsolatba kerülni mindenképpen kockázatos, mert bár múzsaként az irodalmi örökkévalóságba lehet kerülni, de a hétköznapi élet mellettük gyakran elviselhetetlen. Nem hétköznapi sors, amit ezek a társak, többnyire asszonyok vállaltak, és megérdemlik, hogy megismerjük, megőrizzük nevüket, emléküket. Van aztán néhány olyan eset is, amikor sírig tartó, hosszú és boldog kapcsolatról, házasságról szól a történet. Ilyenekről érdekesen mesélni igazán nehéz, de Nyáry Krisztiánnak ez is sikerül.
Szép, igényes kivitelezésű könyv, egyszerre könnyed és megható – ajándékozásra kiváló.