Marco Polo és Kublai kán egyetlen hitelesnek tekinthető közös képe.
(Italo Calvino és Jorge Luis Borges)
…Kublai kán elhisz mindent, amit Marco Polo mond…
Nem biztos, hogy Kublai kán elhisz mindent, amit Marco Polo mond, amikor leírja neki a követi kiküldetései során meglátogatott városokat, de nyilvánvalóan nagyobb kíváncsisággal és figyelemmel hallgatja a tatárok császára az ifjú velencei szavait, mint bármelyik más küldöttét vagy felfedezőét.
Italo Calvino: Láthatatlan városok,
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
5. oldal, első mondat
Képeskönyv (leporello), amelyben nincsen kép, csak szöveg (prózaversek).
Kelet (Kublai kán) és Nyugat (Marco Polo) találkozása a posztmodern urbanisztika boncasztalán.
Példázatok, ahol az elképzelt látvány (esztétika) egyenrangú a megjelenített gondolattal (filozófia).
A világ fölmérése és analízise, függőágyból szemlélve, lehunyt szemmel, kiszakadva az időből.
[Úgy képzelem, a világ akkor keletkezett, mikor Brahma köldökéből előmászott egy teknősbéka. Amerre járt, megtestesült a világ, végül elérkezett Brahma fejéhez, és négy arcát így szólította meg:
– Ó, felséges Isten, az egész teremtett világodat bejártam, hegyeket és völgyeket, tengereket és mezőket, de nem találtam benne egyetlen élőlényt sem, csak egy kristálypalotában egy emberpárt, akik sakkoztak egymással. Marco Polonak és Kublaj kánnak nevezték magukat.
Brahma ezen igen-igen elcsodálkozott, lemászott a szent lótuszon, amelyen eddig lakozott, és amely a leghatalmasabb Isten, Visnu köldökéből nőtt ki, de Visnut nem találta ott. Helyette egy papiruszt olvashatott, amelyen ez állt:
Borgesnél buli van, üdv: Calvino]
Fejezet címek:
A városok és az emlékezet.
A városok és a vágy.
A városok és a jelek.
A karcsú városok.
A városok és a cserék.
A városok és a szemek.
A városok és a név.
A városok és a holtak.
A városok és az ég.
A folyamatos városok.
A rejtett városok.
És egy idézet, a könyv befejező soraival:
”A nagykán már lapozgatta atlaszában a városok térképeit, amelyek fenyegetően jelennek meg a lidérces álmokban és az átkokban: Enoch, Babilon, Yahaoo, Butua, Brave New World.
Így szól:
- Minden hiábavaló, ha az utolsó kikötő nem lehet más, mint a pokolbéli város, és ott abban a mélységben, egy mindig szűkülő spirálvonalban nyel minket el az áramlat.
Polo válasza:
Az élők pokla nem olyasmi, ami majdan lesz; ha van ilyen, akkor az az, ami már itt van, a pokol, amelyben mindennap lakunk, amelyet együtt alakítunk ki. Két módja van, hogy ne szenvedjünk tőle; az egyik sokaknak könnyen sikerül: elfogadni a poklot, és részévé válni olyannyira, hogy már nem is látják. A másik kockázatos, és állandó figyelmet és tanulást igényel: megkeresni és felismerni tudni, ki és mi az, a pokol közepette, aki és ami nem pokol, s azt tartóssá tenni, annak teret adni.”
Nem biztos, hogy Kublai kán (1.)
Nem biztos, hogy Kublai kán elhisz mindent, amit Marco Polo mond, amikor leírja neki a követi kiküldetései során meglátogatott városokat, de nyilvánvalóan nagyobb kíváncsisággal és figyelemmel hallgatja a tatárok császára az ifjú velencei szavait, mint bármelyik más küldöttét vagy felfedezőét.
Italo Calvino: Láthatatlan városok,
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
5. oldal, első mondat
Kétség
Nem azonos sem a merő nemtudással (ignorancia), mivel a ~ben bizonyos ítélet-elemek már jelen vannak és az ítélet-alkotás lehetséges, sem a valószínű tudással (valószínűség, vélemény, föltételezés), mivel ott már valamilyen döntés születik (még ha „provizórikus” is), és szembeállítható a →bizonyossággal, amely egyértelműen lezárja a gondolkodási folyamatot (esetleg a ~ végére is pontot tesz).
http://lexikon.katolikus.hu/K/kétség.html
Az ismeretelméleti kétely a pusztán képzeletbelileg létező valóság megismerhetőségét és a való világgal való összefüggését (egyáltalán: kontinuitását) illeti: meg lehet-e válaszolni olyan kérdést, amely nem a valóságosan létező világ tényeire, hanem feltételezésekre vonatkozik?
Kálmán C. György: Magánvalóság
kétség/kettősség
A formális és az informális lehetőségek együttesét a különböző tradicionális tanítások “Alsó Vizek”-nek és “Felső Vizek”-nek nevezve szimbolizálják; általánosan és szélesebb értelemben a Vizek, “passzív” tökéletesség” értelmében a Lehetőséget, vagy az egyetemes princípiumot képviselik, ami a Létben “szubsztancia”-ként (a Lét potenciális aspektusaként) határozható meg;
http://artpool.hu/ketseg/kettosseg.html
Xanadu
Nem biztos, hogy Kublai kán (2.)
Nem biztos, hogy Kublai kán elhisz mindent, amit Marco Polo mond, amikor leírja neki a követi kiküldetései során meglátogatott városokat, de nyilvánvalóan nagyobb kíváncsisággal és figyelemmel hallgatja a tatárok császára az ifjú velencei szavait, mint bármelyik más küldöttét vagy felfedezőét.
Italo Calvino: Láthatatlan városok,
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
5. oldal, első mondat
Samuel Taylor Coleridge: Kubla Khan, or a Vision in a Dream. A Fragment.
"In Xanadu did Kubla Khan
A stately pleasure-dome decree:
Where Alph, the sacred river, ran
Through caverns measureless to man
Down to a sunless sea."
"Kéjpalotát emelt a kán
Egy xanadui hegy fokán
Hol a szent folyó, a nagy Alph
A naptalan tengerbe tart
Vak barlangokon át"
(Kántás Balázs fordítása)
A teljes vers angolul és Szabó Lőrinc fordításában itt.
Person from Porlock? Samuel Taylor Coleridge
Nem biztos, hogy Kublai kán (3.)
Nem biztos, hogy Kublai kán elhisz mindent, amit Marco Polo mond, amikor leírja neki a követi kiküldetései során meglátogatott városokat, de nyilvánvalóan nagyobb kíváncsisággal és figyelemmel hallgatja a tatárok császára az ifjú velencei szavait, mint bármelyik más küldöttét vagy felfedezőét.
Italo Calvino: Láthatatlan városok,
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
5. oldal, első mondat
Fernando Pessoa: A porlocki ember
Az irodalom lapszéli története följegyezte mint érdekességet, hogy miképpen fogant meg és nyerte el végleges formáját Coleridge Kubla Kán-ja.
Ez a torzóban maradt költemény az egyik legkülönösebb alkotása az angol irodalomnak […] Coleridge elbeszélése szerint – álomban fogant. Akkoriban egy magányos tanyán élt, fele úton két falu, Porlock és Linton között. Egyik nap fájdalomcsillapítót vett be, és a hatása alatt elszunnyadt; három órát aludt, és ez alatt született meg benne a költemény, a tudatából egy időben és spontánul fölsejlő képekből és a képeknek megfelelő nyelvi kifejezésekből.
Amikor fölserkent, nekiült, hogy papírra vesse, amit megalkotott; harminc sort leírt már, amikor bejelentettek neki „egy porlocki embert”, aki látogatóba érkezett hozzá. […] Nem tudjuk – Coleridge soha nem beszélt róla –, hogy ki is lehetett az a bizonyos „porlocki ember”, akit velem együtt annyian elátkoztak már. Lehet, hogy valamiféle titokzatos egybeesés folytán lépett közbe az az ismeretlen, hogy meghiúsítsa a kapcsolatot a mélység és az élet között? […] Ezt a látogatót – aki mindig ismeretlen marad, mert bár mi magunk vagyunk, mégsem „valaki” –; ezt a közbeszólót – aki örökös névtelenségbe burkolózik, mert bár létezik, mégis „személytelen” – mindannyian kénytelenek vagyunk fogadni egy elejétől a végéig fölsejlő költemény kezdete és befejezése között, mert esendőek vagyunk, és nem adjuk meg magunknak azt a lehetőséget, hogy maradéktalanul papírra vessük, ami megfogant bennünk…
Pál Ferenc fordításának teljes szövege itt olvasható.
Kublaj kán tükre az ég
(Borges)
- Azért utazol, hogy újra átéld a múltadat? – kérdezte ekkor a kán, s ezt így is fogalmazhatta volna: Azért utazol, hogy megtaláld a jövődet?
És Marco válasza:
- A távol nem más, mint negatív tükör. Az utazó felismeri azt a keveset, ami a sajátja, miközben felfedezi azt a sok mindent, amit nem ért el, és nem ér el soha.
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
23. oldal
Marco Polo New Yorkban (1.)
A város és a jelek. (2.)
Zirma városából az utazók igen különböző emlékekkel térnek meg: egy vak négerre emlékeznek, aki üvölt a tömegben, egy őrültre, aki egy felhőkarcoló párkányáról kihajol, egy lányra, aki pórázra kötött pumával sétál.
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
15. oldal
Marco Polo fiatalon
(Italo Calvino)
A városok és az emlékezet. 2.
…Az utazó végiggondolja mindezt, miközben egy város után vágyódott. Isidora tehát álmainak városa: egyetlen apró eltéréssel. Az álmodott városba ő fiatalon jutott volna el, Isidorába idősen érkezett. A főtéren áll az öregek fala, innen szemlélik az előttük ellépdelő fiatalokat; ő is beül közéjük a sorba. A vágyak már csak emlékek.
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
58-59. oldal
A karcsú városok. 2.
Most Zenobia városáról szólok, amelyben a bámulatra méltó az, hogy bár szárazföldre épült, mégis roppant magas cölöpépítményekből áll, a házak bambusznádból és horganylemezből készültek, sok, különböző magasságban elhelyezett erkéllyel és balkonnal, egymás fölé emelkedőfalétrákkal és függőjárdákkal összekötött gólyalábakkal…
[…]
Miután ezt elmondtuk, felesleges meghatározni, vajon a boldog vagy a boldogtalan városok közé soroljuk Zenobiát. Nem ez a két csoport az, amelyekre értelme volna felosztani a városokat, hanem másik két csoportra: azokra, amelyek az éveken és változásokon át saját formájukat adják a vágyaknak vagy sikerül eltörölniök a várost, vagy az törli el a vágyakat.
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
27-28. oldal
A karcsú városok. 5.
Ha hisznek nekem, jó. Most elmondom, milyen is Ottavia, a pókháló város. Két meredek hegység között mély szakadék húzódik: a város az ürességben van, kötelekkel és láncokkal és pallókkal a két hegygerinchez kötözve. […]
Odalent, sok száz méternyi mélységben nincs semmi: néhány felhő szállong; […]
A szakadék fölött függve, Ottavia lakosainak élete kevésbé bizonytalan, mint más városokban. Tudják, ennél nagyobb súlyt nem bír el a háló.
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
57. oldal
Gyökértelenül, de szabadon? (És az a sok kötél és lánc?)
Kozmopoliták. (Hazátlan bitangok, nemzetárulók?)
A kozmopolitizmus a görög kozmosz (mindenség) + polisz (város) szavak egyesítéséből keletkezett kifejezés, jelentése „világpolgári szemlélet".
Az, aki a város határain kívül él, mondja Arisztotelész, az vagy vadállat, vagy isten, de mivel az ember egyik kategóriába sem tartozik, és mivel a Kosmos nem ugyanaz, mint a polis, ezért a kozmopoliták nem az (állam)polgárok, hanem a lények egy másik fajtájába tartoznak. Ezzel a megállapítással a cinikusok, például Diogenész is egyetértettek, és az állították, hogy nem arról van szó, hogy ők minden városban otthon érzik magukat, hanem hogy valamennyi várossal szemben közömbösek. A kozmopolita tehát hontalan nomád, aki békében él a természettel és a világegyetemmel, de fenntartásai vannak az ember alkotta városokkal szemben, és távol tartja magát a városi élet bolondériájától.
Számomra a kozmopolitizmus egyet jelent azzal, hogy elismerjük a tényt, miszerint az emberek morális lények, akiket megillet a törvény védelme azoknál a jogoknál fogva, amelyeket nem mint egy nemzet vagy egy etnikai csoport tagjai szereztek, hanem amelyek mint emberi lényeknek járnak nekik.
Seyla Benhabib
A városok és az emlékezet. 1.
Elindulván arra és három napon át kelet felé haladva, az utazó Diomirában találja magát, a városban, ahol hatvan ezüst kupola magasodik, minden isten szobra bronzba öntve, az utcák ónnal kirakva, a színház kristályból épült… […]
Ennek a városnak azonban az a sajátossága, hogy aki egy szeptemberi estén érkezik ide, amikor már a napok rövidülnek, és a pecsenyesütő boltok ajtaja fölött egyszerre gyullad fel valamennyi színes lámpa, valamelyik erkélyről női hang sikolt: uh! – azt elfogja az irigység mindazok iránt, akik most azt hiszik, átéltek már ilyen estét, mint ez, és hogy akkor boldogok voltak.
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
15. oldal
(A kép Dan Mountford grafikája)
A városok és az emlékezet. 3.
Hiábavaló kísérlet volna, nemes lelkű Kublai, leírni neked, milyen a magas bástyafalakkal körülkerített Zaira városa. Elmondhatnám, hány lépcsőfokból állnak a lépcsőzetesen épült utcák, milyenek az oszlopcsarnokok ívei, miféle horganylemezekkel fedettek a háztetők; de máris tudom, hogy mindezzel semmit sem mondanék. […]
Az emlékekből előtúduló hullámokat ez a város szivacsként szívja magába, és felduzzad tőlük. A leírásnak, hogy milyen ma Zaira, magába kellene foglalnia Zaira teljes múltját.
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
8-9. oldal
(a kép @egy_ember fotója)
A városok és az ég. 5.
Andriát olyan művészien építették, hogy minden utcája egy bolygó pályáját követve fut… […]
Andria az egyetlen általam ismert város, amelynek érdemes mozdulatlanul megállnia az időben.
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
113-114. oldal
A városok és a szemek. 3.
Miután hét napon át sűrű erdőkön hatolt keresztül, meg sem látja a várost, aki Bauciba megy, pedig megérkezett. […]
A lakosok ritkán mutatkoznak a földön: odafönt megvan mindenük, ami szükséges, és inkább nem jönnek le. […]
Három feltételezés él Bauci lakóiról: hogy gyűlölik a Földet, hogy annyira tisztelik, hogy kerülnek vele minden kapcsolatot; hogy olyannak szeretik, amilyen még előttük volt, és lefelé fordított távcsövekkel és teleszkópokkal fáradhatatlanul szemlélik, egyenként minden levelet, minden követ, minden hangyát, elbűvölten bámulják saját távollétüket.
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Európa Könyvkiadó Budapest, 2012
58-59. oldal
Marco Polo New Yorkban, 2.
Lehet, hogy Marco Polo nő volt?
