vargarockzsolt

A freudi mélylélektan és a posztmodern találkozása a 20. századi európai történelem kulisszái előtt. Bámulatosan mély és időnként szörnyen megrázó olvasmány. 
A posztmodern nyitottsága lehetségessé tesz többféle értelmezést, de ezek közül ebben az esetben nyilván a pszichoanalitikus megközelítésnek kell elsőbbséget adni. Én pedig – mivel ezt nem kedvelem – lemondok a saját értelmezés kereséséről. 
Maradok annál, hogy nagyon felkavaró, de talán katarzist is nyújtó, hiteles, őszinte, tiszta, mesterien megalkotott, igazi nagy regényt olvastam. 
Csak azoknak ajánlom, akik nem riadnak vissza az álmok és a valóság durvaságaitól, és akik nyitottak posztmodern formabontó technikáira. A pszichoanalízissel komolyan foglalkozók számára alapmű.

A könyv fülszövege:

Pornográfia; plágium; a regényforma lehetőségeit kitágító posztmodern kísérlet; prózai tényfeltárás és költői képzelet izgalmas ötvözete; hatásvadász virtuózkodás; remekmű. E minősítések mindegyike elhangzott abban a vitában, amely Donald Michael Thomas angol író, költő és műfordító regényét fogadta. A fehér hotel – ma már sokak megítélése szerint a 80-as évek angolszász irodalmának egyik legfontosabb alkotása – mindenesetre szokatlan mű. Fejezetei változatos írásmódokat képviselnek, az esszéisztikus-tudományos nyelvhasználat pastiche-ától a dokumentarizmusig, a szabadasszociációs-szürrealista költeménytől a napló- és levélformáig. A regény magva egy akár hagyományosnak is tekinthető középeurópai életrajz a század első feléből, Lisa Erdmannak, egy Oroszországból Bécsbe szakadt, félig zsidó operaénekesnek a története. Lisa fiatal korában Freud páciense. Hisztérikus panaszait, amelyek többek között vad szexuális képzelgésekben nyilvánulnak meg, versben, majd prózában is előadja pszichiáterének, aki ezután esettanulmányban elemzi ezeket. A későbbiekben nemcsak az események lódulnak meg, hogy a negyvenes évek elejére a világháború dúlta Kijevbe, majd pedig élete végállomására, a Babij Jar-i tömegmészárlás poklára vessék az énekesnőt, hanem kibontakozik – az előző fejezetekhez visszamenőleg folyton módosítva – a regény mélyebb dimenziója is: a tudattalannak az egyéni életsorssal és a huszadik századi történelmi sorssal való rejtelmes összefüggése, a freudi mélylélektan és a politikai barbárság együttes értelmezésének lehetősége.