A moly.hu-ról @eme és @petibácsi nagyszerű értékeléseivel ajánlom ezt a könyvet*: itt és itt.
Azért néhány reflexió:
Semmi kis életek, hangzik a cím, mintha egy színésznő, például Udvaros Dorottya dalolná egy Bacsó Péter filmben, de Bródy János Filléres emlékeit is megidézte bennem. Színtiszta nosztalgia, keserédes, szépséges hangulatok és érzelmek**, noha ez a könyv igazán nem arról szól, hogy a szerzője visszavágyna a múltba.
A cím szerintem ironikus, mert hát ki az, akinek semmi az élete?*** Talán, nekünk, egyszerű, mezei olvasóknak, akik nem alakítjuk a történelmet, csak megéljük a mindennapokat?
A regény egy pontján sűrű köd ereszkedik a román-magyar határ román oldalán fekvő kisvárosra, és ez köd – amely talán nem is az égből vagy a környező hegyekből ereszkedik alá, hanem a földből vagy a város házainak falaiból szivárog – fojtogató, nyúlós, elfed és megbénít mindent. Ez a köd a nyomasztó félelem, és ugyanakkor a megismerhetetlen, egyszerre mindent magában foglaló idő is. Ez a köd, a félelem és a kiszámíthatatlanul kavargó idő végig ott van a könyvben, akkor is, ha éppen perzselő forrósággal süt a nap és vidám anekdotát olvasunk.
A regény Romániában, Erdélyben játszódik, az 1980-as és 1990-es években. Egy ház, egy lakás egymást váltó lakóinak egymáshoz kapcsolódó életét meséli el. A közös történet mögött ott rejtőzik egy titok, ennek megfejtése felé kanyarog a könyv, lassan, ráérősen, anekdotázva, pompás karaktereket és jeleneteket felrajzolva, a feszültséget folyamatosan fenntartva.
A könyv végén eljutunk majd valahová, ez lehet a szerző önigazolása is, gondoltam magamban, de ki vagyok én, hogy ítélkezhessek?
Pár hete vihart kavart az Erdélyből elszármazott filozófus-politikus provokatív kijelentése, miszerint „az 1980-as években hat hónap alatt több jelentős irodalmi mű jelent meg, mint a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban összesen”. Erre egy remek cikkben válaszolt Papp Sándor Zsigmond, de az igazi válaszok természetesen a művek, köztük ez a regény is, ami szerintem igazán remek.
* Amit pedig ők nem mondanak el, az olvasható Dérczy Péter recenziójában a Bárkán.
** Ezen vonalon indul el @cippo értékelése, ami kissé megtévesztő, de amit aztán a Gittegylet blogján pontosít, és nagyszerűen kibont.
*** Néhány nagynevű irodalomkritikus semmit nem értett meg ebből, a fölényes szakmai tudás gyakran vakká teszi a kritikust, szemben az olvasó, a moly érzékeny olvasatával. Az érzéketlen tudorok: Károlyi Csaba, Angyalosi Gergely, Bazsányi Sándor és Szilágyi Zsófia beszélgetése, ÉS-KVARTETT
