Főleg Jordán Tamás Alexandra kiadónál 2016-ban megjelent könyvéről.
Ki ismerheti legjobban egy ember életét? Az én.* Megírni aztán legjobban Nádas Péter tudja, minden körülményre tekintettel, legalábbis egy-egy világló részletét.
Kívülről, több oldalról körüljárva, mi is próbálkozhatunk: a látszólagos tények leírásán túl találgatva az indítékokat és a motivációkat**, de ez már nem lesz több, mint fikció.
Jordán Tamás nem teremti újra a memoárirodalom műfaji szabályait, csupán felidézi az emlékeit, teljesen szokványosan, egy-egy csomópont köré csoportosítva. Az írása alapján az arca, a személyisége nem jelenik meg előttem plasztikusan, de az őszinteségét nem vitatom. A családi vonatkozásai számomra érdektelenek, közhelyes sablonok mentén értelmeződnek: a színész, a művész, aki feláldozza a szeretteit a művészete oltárán, stb. Tudja, de teszi.
A szöveg korrekt, nincsenek benne helyesírási hibák, és az alanyok és állítmányok is egyeztetve vannak.
Nincs íz, stílus, leírások vannak és anekdoták.
A művészi pályafutása viszont érdekes. 50 év alatt az Egyetemi Színpad, a 25. Színház, Kaposvár, a Merlin, a Nemzeti Színház, és végül Szombathely. Ezzel párhuzamosan kirajzolódik egy kultúrtörténet is, és itt lesz számomra mondanivalója, amiért írok róla.
Jordán Tamás a Kádár-rendszer félig underground, alternatív színjátszásától indult, és az ott szerzett élményei meghatározzák későbbi pályáját is. Ott a színjátszás nem (csak) szakma, hanem életforma volt, közösségképző erő - ezt kereste és ezt igyekezett megteremteni színészként és színházcsinálóként is. Ez az 1968-as nemzedék útja, és Jordán csak annyiban atipikus képviselője a "nagy generációnak", hogy mindvégig megmaradhatott az ideáljai mellett.
Jordán Tamás idéz egy névsort, azoknak a neveit, akik az Egyetemi Színpadhoz köthetők valamilyen okból. Érdemes felidézni ezt a névsort, azok neveit, akik (többségükben) a Kádár-rendszer hivatalos kultúrájával valamiképpen szemben álltak, és valamiféle minimális szolidaritás és tisztelet kialakulhatott volna közöttük, az Egyetemi Színpad révén.
Aczél Endre, Ágh István, Antall József, Bába Iván, Bacsó Péter, Báron György, Bródy János, Cseh Tamás, Darvas Iván, Demszky Gábor, Déry Tibor, Dés László, Devecseri Gábor, Eörsi István, Esterházy Péter, Fejes Endre, Göncz Árpád, Halász Péter, Hermann István, Hernádi Gyula, Hont Ferenc, Horgas Béla, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós, Jelenits István, Juhász Ferenc, Keresztury Dezső, Király István, Kocsis Zoltán, Koncz Zsuzsa, Konrád György, Kormos István, Kornis Mihály, Latinovits Zoltán, Lator László Lázár Ervin, Maár Gyula, Mádl Ferenc, Makk Károly, Markó Iván, Marx György, Melocco Miklós, Mensáros László, Nagy László, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Nemeskürty István, Orbán Ottó, Ortutay Gyula, Pege Aladár, Petri György, Pilinszky János, Presser Gábor, Ránki Dezső, Sándor György, Sándor Pál, Sára Sándor, Sebő Ferenc, Sinkovits Imre, Spiró György, Sükösd Mihály, Szabó István, Szakcsi Lakatos Béla, Szécsi Margit, Szinetár Miklós, Szörényi Levente, Tandori Dezső, Vitányi Iván, Weöres Sándor, Zsámbéki Gábor.
A rendszerváltás után, a Merlinben, a Nemzetiben és Szombathelyen Jordán Tamás sokakat felléptetett közülük, illetve a közben elhunytak helyett hasonlóan rangos művészeket szerepeltetett - igyekezve politikai elfogultságoktól tartózkodni, csak a minőségre figyelni.
Jordán Tamás SZDSZ-es volt - azt írja, csak azért, mert Kaposváron Eörsi István maradandóan befolyásolta a szemléletét. Szerintem ez nem így van, a ma is vállalt liberalizmusa, a nyitott szelleme az, ami akkor az értelmiség legjobbjaihoz hasonlóan a liberális párthoz kötötte. Ez a liberalizmus az, ami ellentétes a mai rendszerrel is, ezért gyűlt meg a baja a szombathelyi csinovnyikokkal.
Jordán Tamás könyve gazdag mondanivalóban, sok gondolatához lehetne aktuális példát kötni, vannak benne megrázó részek is - mindenképpen kiemelendő a halálos beteg Ruszt Józseffel folytatott levelezése -, én szándékoltan leszűkítettem a bejegyzésemet a politikai tartalomra. Az értelmiségi pálya és politika kapcsolata megkerülhetetlen volt a 20. századi Magyarországon, és szomorú, hogy ez most így van. 2017. áprilisában a legfontosabb kérdés Magyarországon: hogyan lehet megszabadulni az Orbán-rezsimtől?
A fenti csatolt képek Bódy Gábor Amerikai anzix című filmjéből valók - Jordán és Bódy közt a legjobb tudomásom szerint nincs semmilyen kapcsolat. A párosítás tehát teljesen önkényes: az enyém.
Jordán a könyvének a Hátrametszés címet adta, és ez a hátrametszés egy geodéta fogalom. Azt jelenti, hogy egy műszerrel, a teodolittal, három ismert pontból kiindulva meg lehet határozni egy negyediket, és ezt Jordán úgy értelmezi, hogy életének bizonyos csomópontjaira visszatekintve, azokból kiindulva határozza meg az életét.
Bódy filmjében a teodolit inkább olyan vonalakat jelöl ki, amely emberi kényszerpályákat jelképez. A három főhős, közül Vereczky Ádám (Cserhami György) a fatalista, Boldogh (Fekete András) az idealista, és Fiala János (Csutorás Sándor) a realista. Személyiségük kényszerpályáján haladnak, miközben mérik a tájat, és a néző őket nézve nem csak az emlékezés, a múlt roncsoltságával, hanem az emberi sorsok determináltságával is szembesül. Nagyon ritka az, aki ki tudja magát szakítani a történelmi és pszichológiai meghatározottságok alól. Jordán Tamás saját maga alakította-alakítja a sorsát, szabad ember, ezért tudta kiteljesíteni művészi pályáját, ezért én tisztelem.
* Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba
** szép példája ennek Bozóki András cikke az ÉS-ben, ahol a CEU betiltásáról kapcsán írja:
Mivel az Orbán-rezsim lépése józan ésszel – értsd: demokratikus országban, demokratikus szempontból – felfoghatatlannak tűnik, a kormányfő viselkedésére számos, egymással versengő magyarázat született az elmúlt napokban.
Az első értelmezés szerint Orbán pragmatikus politikus, aki a migránstéma után új ellenségképet keres, és azt Soros Györgyben és az általa képviselt nyílt társadalom eszméjében találta meg. Mivel Orbán már a 2018‑as választások lázában ég, kampány-üzemmódban dolgozva jó ötletnek tartja a CEU átmeneti megfenyítését. Ettől azt remélheti, hogy a Jobbikhoz átment radikális jobboldali szavazók visszatalálnak a Fideszhez. E magyarázat szerint Orbán jobban ismeri saját rendszerét, mint az ellenzék, és tudja, hogy az milyen törékeny. A Momentum váratlan felbukkanása azt mutatja, hogy bármi megtörténhet, Orbán a választásokat akár el is veszítheti, s ettől komolyan tart. Erre utalhatott Kövér László is, aki lényegében azt állította, még négy évre van szükségük ahhoz, hogy a szabadság intézményeinek lerombolásában elért eredményeiket visszafordíthatatlanná tegyék.
A második értelmezés szerint Orbánban régóta mély gyűlölet él a liberális gondolatokkal és a baloldali-liberális társadalmi szereplőkkel szemben. Nem tudja megbocsátani magának, hogy egykor maga is Soros-ösztöndíjas, szabadelvű politikus volt, aki egészen 2000-ig a Liberális Internacionálé alelnökeként tevékenykedett. E magyarázat szerint a CEU-ügyben nem a politikai pragmatizmus, hanem a ressentiment vezérli; ő személyesen akar leszámolni mindazzal, ami ellentétes a mai világlátásával. A törvényhez benyújtott módosítás is Orbán gondolkodását tükrözi, amely röviden így foglalható össze: „ha a felcsúti kisvasutat sokan támadják, továbbvisszük Bicskéig”. Ha tehát a lex CEU-t sokan támadják, és az utcákon tízezren tiltakoznak ellene, akkor csak azért is szigorítunk rajta. Csak azért is hatályba léptetjük, rövidítjük a határidőt, és az egyetem számára teljesíthetetlen feltételeket támasztunk. Ebben a narratívában Orbán nem fog megállni, és akár párttársai számára is érthetetlennek tűnő lépéseket fog tenni vélt vagy valós ellenfeleinek az országból való kiszorítására.
A harmadik értelmezés Donald Trump amerikai elnökké választását tekinti mérföldkőnek. A világnézeti különbségek ellenére a magyar kormány különböző tisztségviselőinek hosszú évekig jó kapcsolatuk volt a CEU-val a mindennapi, adminisztratív ügyekben. Mindez 2016 novemberében radikálisan megváltozott. Az addig készséges Balog Zoltán emberügyi miniszter ezt követően – képletesen szólva – nem vette föl a telefont, ha az egyetemről keresték. Orbán ősz végén már intenzív sorosozásba kezdett, amely jelentősen felülmúlta a korábbi mértéket. Politikai céljai közé emelte a Trumppal való közeli viszony kialakítását, amelyre viszont nem kapott visszajelzést az új elnöktől. E magyarázat szerint Orbán nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint Trump tárgyalóasztalhoz kényszerítését. Ez elég ambiciózus ötlet, különösen, hogy Orbán, abszurd módon, egy magyar törvényben próbálja előírni Trump számára a vele való találkozást. Ha ez bekövetkezne – és Trump kifejezetten kérné –, Orbán nyilván engedne a CEU ügyében. Mivel azonban föderatív rendszerben az elnöknek oktatási kérdésben nincs hatásköre – és az amerikai politika amúgy sem enged ilyen zsarolásoknak –, ez a törvényszöveg Orbán számára feltehetőleg azt a célt szolgálja, hogy áttolhassa a felelősséget az amerikaiakra.
Végül, a negyedik értelmezés szerint Orbán nem ura önmagának, a CEU betiltásáról hozott döntésében Putyin kérésének engedelmeskedik. Putyint és a közép-ázsiai diktátorokat nyilván zavarják a CEU-ról évről évre kikerülő orosz, azeri, kazah, üzbég stb. fiatalok, akik az itt szerzett diploma után nehezebben illeszkednek vissza a csikorgó hazai fogaskerekek közé. E feltételezésnek tápot ad Orbán váratlan, 2014-es oroszbarát fordulata, a paksi megállapodás hosszú időre történt titkosítása, az orosz–magyar hivatalos kapcsolatrendszer átláthatatlansága, az itt dolgozó orosz hírszerzők aktivitása és a két vezető szokatlanul gyakori kétoldalú találkozói. A magyar kormány amúgy is rendszeresen kiáll olyan autokraták mellett, akik hazájukban aláásták vagy megszüntették a demokráciát (Putyin, Erdog˘an, Alijev, Duterte). A kormány Erdog˘an kérésére készségesen átvilágítja a Fethullah Gülen nevéhez köthető magyar iskolát. Ugyanez a kormány, ha kell, Putyin kérésére szívesen ellehetetleníti a Soros György nevéhez köthető amerikai–magyar egyetemet. Orbán kisajátítja a nemzeti szuverenitást, majd elárulja azt; amikor idegen ügynököknek nevezi ellenfeleit, saját magáról akarja elterelni a figyelmet. Amikor Brüsszelt támadja – az egykori Moszkvához hasonlítva azt –, saját, mai „moszkvai” módszereiről hallgat. Kiszolgáltatja az országot olyan erőknek, amelyek az EU fellazításában érdekeltek, amelyek szembemennek az Európai Unió alapértékeivel, s amelyek egyszer már gyarmatosították hazánkat.
Bozóki András A CEU BETILTÁSA
PUBLICISZTIKA - LXI. évfolyam, 14. szám, 2017. április 7.
http://www.es.hu/cikk/2017-04-07/bozoki-andras/a-ceu-betiltasa.html
Egy ötödik variáció tőlem: egy rokona vagy ismerőse jelentkezett a CEU-ra, nem vették fel, ezért megfogadta, hogy bosszúból lerombolja, felszántja és sóval hinti be a helyét. Ilyen pitiáner indíték épp úgy illeszkedne az eltorzult személyiségéhez, mint az előzőek.
