Hosszú értékelés, de csak a végében van egy kis spoiler, azt majd külön jelzem.
A könyv két kisregényt tartalmaz.
Az első, a hosszabb, a Piknik az árokparton címet viseli. Ez egy interjúval kezdődik, amelyből megtudjuk, hogy tizenhárom évvel ezelőtt a világűrből látogatók érkeztek a Földre. Az idegenek rövid itt tartózkodásuk alatt hatalmas pusztítást vittek végbe, majd a nélkül, hogy az emberiséggel kapcsolatot teremtettek volna, tovább álltak. Ami itt maradt utánuk, a hat leszálló körzetükben, azt a földi hatóságok lezárták, körbe kerítették, és tudományos kutatócsoportokkal vizsgálják.
Az egyik ilyen lezárt Zóna Marmont városa mellett található, ahol a cselekmény játszódik.
A főszereplő Redrick Schuhart, alias Róka, egy stalker, aki a Zónába kísér tudósokat, illetve titokban orgazdák részére hoz ki titokzatos, értékes tárgyakat. Munkája nem csupán azért veszélyes, mert a hatóságok minden eszközzel igyekeznek elkapni őt, hanem mert a terep kiszámíthatatlan, az idegen civilizáció csapdákkal teli, a földi természeti törvényekkel ütköző világot hagyott maga után. A különböző értékes leletekhez az útjelző karókat legtöbbször a katonák, a tudósok és a stalkerek holttestei jelentik.
A második kisregény inkább novella, irodalmi forgatókönyv, amely alapján Andrej Tarkovszkij a Stalker című filmjét forgatta. Tarkovszkij filmje a filmtörténet klasszikusa, a maga nemében páratlan remekmű, több mint egyszerű műalkotás, egy beavatás, amely egy szakrális világba vezet. A Sztrugackij testvérek története nem versenyezhet vele, összehasonlítva olyan, mint egy zanzásított változat. Aki a filmet meg akarja nézni, az jobban jár, ha ezt a Stalkert csak utólag olvassa el.
A továbbiakban a filmet és az első regényt hasonlítom össze néhány szempontból.
A Tarkovszkij film egyetlen nap történetét meséli el. A Piknik az árokparton részletesen beszámol Redrick három Zónában tett látogatásáról, miközben nyolc év telik el. A látogatók érkezése óta tehát a könyv végére már huszonegy év telt el. A Zónából kinyert tárgyak kezdik átalakítani a földi technikát. Hogy ez hova vezet, az kiszámíthatatlan. A történetben azonban nem is ez az érdekes, hanem az, ahogy az emberek szembesülnek a Zónával. Mindenki a maga módján reagál a különleges helyzetre, az idealista tudós pátosszal, a cinikus gengszter erőszakkal, stb.
Amíg Tarkovszkij filmjében az emberek csak úgy élhetik túl a Zónával való találkozást, ha lefoszlik róluk minden földi hívság, és eljutnak a minden emberben közös lélekig, addig a Piknik az árokparton Zónája inkább a különbségeket erősíti fel.
Tarkovszkijnál a Zóna Isten tere, Sztrugackijéknál inkább erkölcsileg semleges, sőt, kegyetlen, kíméletlen, és talán a jövőt jelenti.
Ennek megfelelően amíg a film erősen szimbolikus, amit erősít, hogy a szereplőknek nincs nevük, csak mint Stalker, Tudós és Író szerepelnek, addig a Piknik kifejezetten konkrét, realitásra törekvő, amelyet az áldokumentarista nyitás, és megszakítottságokkal elmesélt történet jellemez.
A filmben a titok szakrális titok, a regényben csupán emberi korlát, amely vagy az egyéni ismerethiányból fakad vagy abból, hogy a különböző civilizációk eltérő fejlettségi szintjük miatt képtelenek kommunikálni egymással.
Mindezek alapján azt látni, hogy Tarkovszkij sokkal radikálisabb a világképében – tulajdonképpen elutasítja a modern, Isten nélküli világot, de a Sztrugackij testvérek regénye, amely sem Istennel, sem Isten hiányával nem számol, sem egy szokványos fantasztikus kalandregény. A szerzők mondanivalója nem direktben, valamelyik szereplő által konkrétan kimondva jelenik meg (Tarkovszkij néha szócsőnek használja a szereplőit), hanem a regény minden jellemző vonásában: a szereplők karakterében, az ábrázolt környezetben, a tárgyilagos stílusban, a több nézőpontból elmesélt cselekményben.
Innen spoiler.
Egyetlen dolog nem tetszett a regényben: szerintem a befejezése nincs jól kidolgozva. Schuchart korábban sem egy gáncs nélküli lovag, de az utolsó útján, amikor tudatosan halálba viszi a kísérőjét, erkölcsileg lenullázódik, és ezért előttem hiteltelen, amikor a végén nem önmagának akarja a boldogságot.
Ezt leszámítva részleteiben és egészében is nagyon jó regény, nem véletlenül alapmű a sci-fi irodalomban.