olvasom:
...És miként a tisztánlátás, a mérték, a végérvényesség az egyik oszlop, amelyen mindenféle belátás nyugszik, úgy a homály, a megfoghatatlanság és a kielégületlenség a másik....
„A melankólia a fogalmak elégtelenségének a következménye”, írja Földényi F. László Melankólia c. könyvében, és így folytatja: „Ez az elégtelenség azonban nem ilyen vagy olyan, kiküszöbölhető, idővel talán felszámolható esendőség, hanem olyasvalami, ami nélkül a fogalomalkotás el sem képzelhető. És miként a tisztánlátás, a mérték, a végérvényesség az egyik oszlop, amelyen mindenféle belátás nyugszik, úgy a homály, a megfoghatatlanság és a kielégületlenség a másik. Talán innen a szomorúság, ami minden véglegességre igényt tartó megfogalmazás mélyén ott lappang, a vigasztalhatatlanság, ami a legzártabb képződményeket is kikezdi.”
Erről persze a Teremtés oszlopaira asszociáltam. A "Teremtés oszlopai" egy hidrogénből és intersztelláris porból álló kozmikus felhő, amelynek atomjai a közeli csillagok sugárzása miatt ionizálódtak. Csillagok keletkeztek benne, de egy szupernova robbanása miatt talán már le is omlott, illetve szertefoszlott.
A Földényi idézet utolsó mondata nekem így jobban tetszene:
"Talán innen az öröm, ami minden esetlegességre igényt tartó megfogalmazás mélyén ott lappang, a szabadság, amely a legzártabb képződményeket is kikezdi.”
Zárójeles idézet Tamás Dénes egy dolgozatából:
"Földényi a melankólia orvosi jelentésével szemben a jelenség egzisztenciális értelmére helyezi a hangsúlyt, és próbát tesz arra, hogy kibontsa a melankóliában lappangó létértelmezést. Eszerint az életet alapjaiban kikezdő melankólia forrása a rendet örökké fenyegető rendetlenségben található. A világ rendje a melankolikus számára kiürül, és minden veszteség a létezés megszüntethetetlen változékonyságára hívja fel a figyelmet. A melankolikus ugyanis mindenben ugyanazt fedezi fel: az előbb-utóbb bekövetkező veszteséget."