(aztán bejött Maigret)
Maigret és a Langaléta
(nincs kec-mec)
Georges Simenon bűnügyi történetei az egyszerű, világos és könnyen érthető múltban, valamikor a 20. század közepén játszódnak. Nincsen még globalizáció, a francia-belga határon szigorú a vámvizsgálat, a bűnözők az újságok apróhirdetés rovatában üzengetnek egymásnak és nem az interneten.
Maigret főfelügyelő, a párizsi rendőrség gyilkossági csoportjának vezetője jól ismeri ezt a világot. A besurranó- és zsebtolvajok, a prostituáltak és stricijeik, a szélhámosok és kasszafúrók előre köszönnek neki, és ő atyai szigorral, de némi megértéssel közeledik hozzájuk. Az ő igazi ellenfelei a gyilkosok, akik számára – ha nyomukba szegődik – nincs menekvés.
Nyár van Párizsban, az emberek nagy része vidéken tölti a szabadságát, Maigret is sörözéssel enyhíti a forró nap unalmát, amikor egy nyugalmazott örömlány felkeresi az irodájában, hogy egy feltételezett gyilkosságról beszámoljon neki. Maigret szimatot kap, kiszáll a helyszínre, aztán innen nincs megállás. Kezdetben még csak a tetthellyel szemben lévő bisztróban iszogatja az aperitifeket és hörpölgeti a söröket, miközben igyekszik feltérképezni a környezetet, de aztán beindul. A gyanúsítottakat folyamatosan vegzálja, a lakásukat kollégáival feltúratja, minden négyzetcentiméterüket átkutattatja, ujjlenyomatokat és talajmintákat vetet, majd – még minden konkrét közvetlen bizonyíték nélkül – letartóztat és több órás kihallgatásnak vet alá. Beosztottjai ilyenkor hazatelefonálnak a családjuknak: ne várjatok, amíg a nyomozás tart bent maradok! Aztán a sarki vendéglőből számolatlanul hordják fel a szendvicseket és a söröket az egyre elgyötörtebb rendőröknek és gyanúsítottaknak, amíg Maigret megszállottként dolgozik, hogy persze a végén minden titokra fényt derítsen, az aljas gyilkos tettét leleplezve helyre állítsa a felborult erkölcsi világ rendjét.
Nincs kec-mec, a jónak győznie kell a gonosz felett, a régi világban még így volt, és talán ez az ami hiányzik, s amiért minden nyáron falom a Maigret történeteket.
(de hol van Maigret?)
Maigret és a kiugrott felügyelő
Teljesen felkavart ez a regény, és amikor letettem, egészen különös dologra jöttem rá. Lehet, hogy Simenon nem is krimit írt, és látta a jövőt? Legszívesebben rohannék a történet végére! De nem, haladjunk csak szépen sorjában.
Legutóbb Maigret felügyelő egyik tipikus párizsi nyomozásáról meséltem, most a főhős a francia vidékre, a vendée-i lápvidékre, a Saint-Aubin nevű kis faluba utazik. Egy ismerős bíró felkérésére kell, nem hivatalos formában, tisztáznia egy fiatalember halálát.
„Tudja, hogy van ez… Zárt világ… majd meglátja, mennyire zárt… Isten háta mögötti hely. Irigység, bírvágy, ösztönös emberi gonoszság… ”
Maigret Párizsban közismert ember, és a rendőrség hatalmas apparátusa is ott áll mögötte. Ha valahol feltűnik tekintélyt parancsoló alakja, mindenki igyekszik rendelkezésére állni. Most viszont teljesen magára utaltan, és teljesen idegen közegben, egy zárt közösségben kell érvényesülnie. Ismeretlen emberek és ismeretlen szabályok veszik körül, és a közelmúlt titkainak felfejtéséhez talán a régmúlt eseményeit is ismernie kéne.
Ősz van. Talán november. Mindig esik az eső. Nappal is sötét az égbolt, hamar este lesz, és akkor az eső függönye mögött feltűnik egy-egy homályos fényfolt. Ahogy közelebb megyünk, látjuk, egy ablak fénye világít, és ha az esőáztatta ablakhoz szorítjuk az arcunkat, benézhetünk a szobába. Ott van Maigret, a bejárati ajtó előtt áll, nem jutott beljebb, és egy idősödő asszonyt próbál szólásra bírni. Az gyanakvó tekintettel méregeti, és vékony, összeszorított szájjal hallgat.
Tovább. A másik fényfolt mögött a Három Öszvérhez címzett vendégfogadó. Itt Maigret már leülhet, és az asztalán ott egy fél literes flaskában a helyi savankás fehérbor. De itt sem érezheti otthonosan magát. A szomszédos asztalnál négy helyi férfi ül, akik ellenségessége azonnal látszik. Az egyik kiköp az asztal mellé, és mindjárt belé is fognak kötni, hogy móresre tanítsák a betolakodó ellenséges idegent!
Maigret nincs könnyű helyzetben. Ráadásul itt van ellenfélnek a párizsi rendőrség egy kiugrott felügyelője, aki gyűlöli őt, és aki most magánnyomozóként mindig egy lépéssel előtte jár: elhallgattatja a tanukat és eltűnteti a bizonyítékokat.
Mit lehet ilyenkor tenni?
"A cégnél sokat tréfálkoztak rajta, hogy milyen Maigret, amikor ilyen állapotba kerül. Ő is tudta, hogy összesúgnak a háta mögött.
Mert ilyenkor olyan, mintha tunyává, nehézkessé, érzéketlenné válna, mintha megvakult és megnémult volna; egy felületes szemlélő vagy egy avatatlan beszélgetőtárs könnyen úgy vélhette erről a Maigret-ről, hogy egy buta, vagy bamba melák.
„Tulajdonképpen ilyenkor összpontosítja a gondolatait, igaz?” – mondta neki valaki, aki nagy pszichológusnak képzelte magát.
„Én soha nem gondolkozom.”
És ez majdnem igaz is volt. Most, a nyirkos, hideg utcán álldogálva, nem gondolkozott. Nem koncentrált, nem rendezte a gondolatait. Leginkább talán az fedi a valóságot, hogy olyan volt, mint a szivacs.
A hasonlat Lucas nyomozótól származott, aki sokszor dolgozott már vele, és jobban ismerte, mint bárki más.
„Minden nyomozásban van egy pillanat, amikor a főnök felszívja magát, mint a szivacs. Olyan, mintha feltankolna.”
Jó, jó feltankolni. De mivel? Most például a köddel meg a sötéttel szívta tele magát. Nem holmi közönséges falu volt körülötte. Ő pedig nem közönséges ember, akit a vakvéletlen vetett ide."
Maigret aztán persze megoldja ezt a bűnügyet is, de ezúttal nem biztos, sikerül a tettest rács mögé juttatnia. És mi az igazi büntetés? Lehet-e a büntetéssel az áldozatnak igazságot szolgáltatni? És ki is az igazi áldozat? A könyv befejezése után mindenesetre az jutott eszembe, a téma igazi nagyrealista forma után kiált, és lehetett volna írni belőle egy hatalmas dosztojevszkiji bűnregényt.
1943-ban született a mű, 1944-ben jelent meg először, de nincs benne szó az akkori európai eseményekről. Talán csak az én fantáziám köt össze bizonyos dolgokat. Ez csak egy szimpla krimi, kitalált történet, és ha hasonlít az életre, az a véletlen műve. Minden további következtetésért a felelősség az olvasót terheli.
Ezek az ismertetők a moly.hu-n jelentek meg először.
